Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-04 / 54. szám

Felmérés és tanácskozás A nemi erkölcs tükre A színház egyik produk­ciója adta a témát — igaz, kicsit megkésve került sor rá — ahhoz a vitához, mely a megyei tanács 151-es termé­ben zajlott le a héten. Sond­heim Őrület vagy más című zenés játékáról van szó. Az összegyűlt középiskolai osztályfőnöki munkaközös­ség-vezetők Bóra Ferencnek, a megyei tanács művelődés­ügyi osztálya vezetőhelyette­sének előadását hallgatták vé­gig. Ezt az előadást fölmérés előzte meg. Tizenhét éves szándék, hogy értője legyen nősít ja a fölismerést: óriási a lemaradásunk a nemi életre, a párválasztásra, új — de nem szabados — erkölcsre nevelésben. Őszinteségben! És nagyot kellene előrelépnünk háztól a kötelező olvasmányok eljátszását kérte. Természete­sen feladata a művészeti in­tézménynek az, hogy dráma- irodalmunk már meglevő ér­tékeit felmutassa. De a szín" abban is, hogy a színház sze- i ház nem oktatási intézmény, retetére tanítsuk a fiatalokat. Jómagam néhány rossz ta­pasztalat ismeretében megle­hetősen borúlátó vagyok eb­ben a kérdésben. Ügy érzem: vékony az a pedagógusréteg még a megyeszékhelyen is, amely rendszerint jár szín­házba, vagy él benne a jó szakközépiskolások és gimna­zisták — két osztályból azok, akik látták a kérdéses dara­bot — nyilatkoztak meg írás­ban. A fölmérés célja az volt, hogy képet kapjanak a vizs­gálatot végzők a tanulók sze­xuális-erkölcsi alapjairól, en­nek hátteréről, s a pedagógu­sok ezek ismeretében kijelöl­hessék maguknak gyakorlati feladataikat e témakörben. Nem idézzük a vizsgálat ered­ményeit, hiszen abban bizo­nyosak lehettünk, hogy ered­ményként azt tudjuk meg: vannak, akiknek tetszett az úgynevezett »merész tálalású« színpadi mű, mások elítélő véleményt formáltak róla, s ismét mások »-is — is« alap­ra helyezkedtek, főként a szí­nészi alakításokat dicsérve. Annyi viszont kétségtelen: kiderült, hogy túlzottan so­kan állnak a hagyományos polgári erkölcs alapjain, vagy legalábbis a közhangulatnak engedve, ennek szellemében teszik le a garast. Valamifé­le mimikri ez, nem túlzás Ja- mén‘y7“ haHottam." nus-arcúságot emlegetni. szólva ugyanazt A tanácskozás eredményé­nek tehát majd a gyakorlat­ban kellene kamatoznia. Ab­ban, hogy ki-ki hogyan hasz­egy-egy előadásnak. Enélkül pedig nem lehet színházbarát ifjúságot nevelni. Tudok olyan iskoláról, ahol szinte bűn az, ha valaki színházba megy, vagy filmet néz meg. Ha gyanútlanul arról beszél nekik kolléganőjük, hogy mi­lyen lemezt vett, szinte indu­lattal kérdezik: »Te ráérsz vivaldizni?« Amíg ilyen szellem az úr némely tantestületben, addig az előrelépés illúzió! S szá­momra — sajnos — ezt bizo­nyította részben az említett tanácskozás is. És nem azért, mert a megjelenteket elfelej­tették értesíteni a tanácsko­zás témájáról, s így nem ké­szülhettek föl. Hanem mert — illetékesektől tudom — a témát megtudva, a meg­jelentek »be akartak olvasni« a színház képviselőinek az Őrület vagy más című darab miatt, ízléstelennek érezve azt. A bevezető előadás után azonban csupa dicsérő véle- Magyarán a mimikri- magatartást érhettük tetten, amely ellen hadakozni a ta­nácskozásnak célja volt. To- vábbmenve, volt, aki a szín­nem a város harmadik gim­náziuma! Legalább olyan nagy a feladata abban, hogy a majd kötelező olvasmánnyá váló darabokat bemutassa. Nem szabad egyfajta pedagó­giai szemüvegen át vizsgálni produkcióit. Amint azt Asher Tamás rendező nagyon tiszte­letre méltó hevületű válaszá­ban elmondta: nem lehet, s nem szabad egy előadást az irodalom- és történelemórá­kon tanult merev szabályok alapján értékelni, elemezni. A drámák nem készülnek sablonra, s nem illusztrációi az ismereteknek. Hadd tegyem hozzá: próbálja valaki például Becket Godot~ra várva című művét a tanult sablonok se­gítségével elemezni! Nem jut sehová, ha nem úgy ül be az előadásra, hogy színházi él­ményt vár! A tanácskozás legna­gyobb problémáját abban lá­tom, hogy végül is a Plautus- műből készült őrület vagy azért, más című musical ezen a dél­utánon »égbe ment«. Holott nemcsak az a kérdés itt, hogy a rendező az »obszcén szín­ház« klasszikusnak nevezhető műfajában állította színpadra a művet, hanem az — s ezt érzem a legfontosabbnak! —, hogy a musical sajnos gyenge darab, csak a színészi alakí­tások éltették úgy-ahogy. Plautus eredeti művével va­lószínűleg többre mentünk volna. Leskó László A történelmi kortól függött Középen egy griffmadár // Az űr-kék éjszakában... Rónay László emlékezése Lovass Gyulára ír Amikor Rónay László, a Hű­séges sáfárok című új tanul­mánykötet írója 1937-ben meg­született, a huszonhárom éves Lovass Gyulának már csak hat éve volt vissza az életéből. Végh György szonettel bú­csúztatja, és így mondatja ki Lovass Gyulával a halálon tú­li jövőt: »Az űr-kék éjszakában lobog-lobog sörényem, ezüst a többi csillag: én sárga láng leszek, roppant ugrásra készen a semmiség ködében.■» »Az űr-kék éjszakában« le­pi meg Rónay László az írót, hogy torzóként megmaradt életművét kifejtse a »semmi­ség ködéből«. Ma így fogalmaz Rónay Az elfelejtett Lovass Gyula című tanulmányában: »A Nyugat harmadik nemzedékének ki­emelkedő reményekre jogosító tagja volt, aki nevét rövid éle­te alatt is beírta a magyar esszé és kritika történetébe.« Ha Lovass neve mégis idege­nül, ismeretlenül cseng a fü­lünkben, akkor a feladatunk is megjelöltetett. Ismerjük meg a Kilenc hős visszatér című antifasiszta írás szerzőjét. An­nál is inkább, mert itt So­mogybán ringatták bölcsőjét, a gyermekkori élmények Csur­góhoz kötődnek. Lovass Gyula ebben a faluban született 1914. szeptember 19-én. Az országos megfeledkezés- ben része van annak is, hogy a szülőfalu sem ébresztgette Lo­vass Gyula emlékezetét. A Magyar Irodalmi Lexikonban is utánanézhetünk, hogy érde­mes-e ráfordítani megkésett figyelmünket. »Műveit hig­gadt megfontolás és hajlé­kony, művészi esszéstílus jel­lemzi.-« Művei: Csokonai utó­élete (1937), A középkori Pá- rizs-eszme (1939), Török Gyu­la — tanulmány — (1941), Gozsdu, egy századvégi elbe­szélő (1942), Honfitársnőm: Micheliné (kisregény, 1942) — ennyiben idézi a Lovass Gyu­lához vezető műveket a lexi­kon. Olvassuk hozzá Rónay tanulmányát; teljesebb, hűbb képet kapunk róla. Talán ennél Is fontosabb, hogy Rónay si­kerrel vetíti elénk Lovass írásművészetének társadalmi rugóit is. A korképpel együtt áll Lovass /lyula életműtorzó­ja az új tanulmányok lapjain. (Érdemes kitérőt tenni Len­gyel Dénes Irodalmi kirándu­lások című, frissen megjelent munkájához. A szerző emléke­zete is hibás. Nemcsak Lo- vasst felejtette ki az említésre méltó somogyi — és nem so­mogyi — írók közül, akiket számon tartani nemcsak tisz­telet dolga, hanem kötelesség, elkötelezettség is.) Csurgón pedig kivált ismer­ni illene Baksa Sándor, Cso­konai, Nagyváthy, Tinódi mel­lett Lovass Gyulát is. Mai életünk kérdéseire nem kapunk választ tőle, de min­denképpen friss élményeket ígérnek írásai, melyeket a fa­sizmusnak ellenszegülő, kivé­teles írói tehetséggel tölt meg. — Némelyik meglátásában nem volt igaza — írja róla Rónay, de az érdemek vannak túlsúlyban: »Még egyszer a fiatal nemzedékről« című írá­sában például a háború és a halál fenyegető vízióját idézi. Az irodalomkritika terén is maradandót alkotott. »A regény válságáról szól­va ... élesen elítéli a faji eszme megszállottáit« — írja Rónay és idézd Lovasst: »A közösségi regény csak akkor lesz jó regény, még szociális jó szándéka is akkor értékes, ha az újszerű kérdések... új­szerű, fejlett ábrázolási kész­séggel és művészi tudással fej­lődnek ki.« ... Kevesen érez' ték ilyen mélységben a jövő útját! — állapítja meg a cikk­ről Rónay. Utolsó nagy irodalmi tettét talán már a súlyos, gyógyítha­tatlan betegsége sürgette: 1943 márciusában jelent meg a rö­vid életű folyóirat, a Nyugat harmadik nemzedékének orgá­numa, az Ezüstkor. Rónay László új kötetének tanulmányait olvasva — köz­tük a Takáts Gyuláról szóló Sós források vizein címűt is — véleményünket ekképp fog­lalhat juk össze: valódi ■ fölfe­dezések. Élőt és holtat idéz, s lényegében örök értékeket. Horányi Barna Végigböngésztem jó néhány lexikont, értelmez» szótárt, fellapoztam az idegen szavak és kifejezések kézi szótárát is, de a heraldika címszóra mindegyikben csak egyszavas magyarázatot találtam: címer­tan. A heraldikus pedig a cí­merek kutatója. Az ember azt hihetné, hogy 1976-ban nincs jogosultsága ennek az érdekes munkának. Ám a heraldika a történelem­tudomány egyik mellékága. Néha az egyedüli biztos isme­retet egy-egy oklevél keletke­zési idejéről éppen a címer, a pecsét adja. Nézzük két példát. Ha egy magyar címerben olyan állat van, amelyik a valóságban is él vagy élt, akkor csakis 1301 előtt keletkezett oklevélről vagy címerről lehet szó. A medve, a sas ugyanis még a a nemzetségi társadalom tote- misztikus vallásának marad­ványaként került be a csalá­dok, nemzetségek címerébe. Ha viszont sárkány, griff vagy liliom van az oklevelet hite­lesítő pecsétben, az írás 1308 és 1437 között keletkezett, a figurák az Anjou-ház uralko­dásának nyomaiként kerültek a rajzba. Minden ilyen vizs­gálatra azonban csak akkor van szükség, ha má6 módon nem állapítható meg a tanul­mányozott irat, rajz kora. A címerek rajzolata, alakja mindig a történelmi kortól függött. Valaha a heraldika valóságos tudomány volt, s nagy felkészültségű emberek törték a fejüket egy-egy cí­mer megtervezésén, ha vala­melyik család — kiváltság­képpen — jogot kapott hasz­nálatára. Az eseményt — amely ezt a jutalmat eredmé­nyezte —, rendszerint meg is örökítették a rajzolatban. Ma Kaposváron nincs heral­dikus. Van viszont egy rend­kívül ügyes kezű ember, aki talán a régi korok iránti ér­deklődésből, talán a címerek iránti tiszteletből pecsétekkel és régi oklevelekkel foglalko­zik. Géza utcai lakásának eme­leti szobájában egy másik kor­ba lép az ember. A Salakon régi oklevelek, gyönyörű írás­sal, tarkabarka színekben pompázó pecsétekkel, címe­rekkel. Azután Deák Varga József előveszi az albumot is. A különleges papírra, külön­leges festékkel, nemegyeszer valódi arannyal írt és rajzolt címerek között lapozgatunk. ző«, a valamikor élt szerzetes hangulatát: milyen kedvvel írta gyönyörű betűit. Talán ez a legnagyobb élményem. — Ma nagyon sok város ké­szítette el újból a címerét. Ezekre 1 mi a véleménye? — Nem a legjobb. A címe­reknek meséjük van; a rajzo­lat, a címertfigurák, a zászlók elrendezése, a színek mind jelentenek valamit. A címer­ből tehát a hozzáértő olvas: történelmi eseményeket »rej­tenek«, tulajdonságokról val­lanak, családok esetében ere­detről, hitről, kapcsolatokróL A mai városcímerek közül csak kevés felel meg ezeknek az ismérveiknek. Inkább cég­táblának nevezném őket, nem a heraldika törvényeinek meg­felelő címereknek. — Hogyan alakult ki a cí­merhasználat ? — Már nagyon régen hasz­náltak ilyet az emberek. Ere­detileg a páncélos lovagok si­sakján megkülönböztető jel volt a rajzolat. Akkoriban — teljesein vasba burkolva — nem ismerték volna föl egy­mást a harcosok a csatában. Ugyanaz a megkülönböztető jel volt a pajzsukon is. Is­mereteim szerint ez a címerek eredete. Ezekben a napokban a Geo­déziai és Térképészeti Vállalat Pécsen kiállítást rendez. Dol­gozói hobbymunkáit állítja ki, s Deák Varga József kollek­ciója lesz ennek egyik dísze. De nemcsak vállalata kereste meg kedvenc időtöltése miatt. A debreceniek az eredeti haj­dú kiváltságlevél hű másola­tát rendelték meg nála, mert az ottani levéltárban nincs meg. Veszprém város is kér­te: másolja le címerét. Mun­kái eljutottak külföldre is. Minthogy a hobbyja a törté­nelem iránt érdeklődőknek ta­nulságokkal szolgálhat, talán hasznos lenne Kaposváron is bemutatni munkáit. Mészáros Attila Módszervásár Székesfeh érváron Klubosoktól volt hangos ZZSSZ jr**" Sehlrván­Ifjúsági Ház. A III. országos módszervásár zárórendezvé­gyarázatot kapok. — Csakis szere tét bői, érdek­lődésből szánom erre a szabad időm — mondja. — Távoli or­nyét tartották itt. A klubok ötleteiket, módszereiket saját szagokból is kapok a hobbym- hoz szükséges anyagokat, esz­közöket. A könyvborítók pél­dául valódi bőrből készülnek, ezekre írom a betűket, rajzo­lom a címereket. estig tartó bemutatósorozat után vasárnap délelőtt került sor a kiállítások megnyitá­sára, a tulajdonképpeni vá­— Milyen minták alapján dolgozik? — Eredet! példányokról ké­szült reprodukciókat, színes felvételeket másolok. Nagyon fontos minden vonás, s ha például egy oklevelet írok, szinte érzem az »eredeti szer­Folytatják a vitát a fiatalok Fáklyás felvonulás, KISZ-fogadalomtétel A IX. KlSZ-kongresszusra való fölkészülésben fontos sze­repet játszik az 1976-os forra­dalmi ifjúsági napok rendez­vénysorozata. A taggyűlések és küldöttgyűlések elmélyült munkáján kívül az érzelmi, hangulati »feltöltődési« szol­gálják a március 15-től ápri­lis negyedikéig megrendezen­dő ünnepségek, többek között a politikai viták a filimanké- tok és a sportversenyek. A megyei KlSZ-biaottság ál­lásfoglalása szerint elsősorban az alapszervezetek mikrokö­zösségeiben kell megteremteni a kellő politikai hangulatot. A fiatalok saját környezetük gondjain és örömein keresztül kapcsolódjanak a tennivalók­hoz. Ezt szolgálják majd az alapszervezetek bennsosége« ünnepségei, a községi megmoz­dulások. A forradalmi .ifjúsági na­pok megyei megnyitója már­cius 15-én délelőtt lesz Ka­posváron. 1200 fiatal három gyülekezési helyről indul el koszorúzni. A Kossuth téren kezdődik az ünnepség, majd a Petőíi-szobornál találkozik a három csoport, ahol az ifjúsá­gi ház fúvószenekara is köz­reműködik. Húszadikán este fáklyás felvonulással emlékez­nek meg a Tanácsköztársaság­ról a fiatalok és ünnepélyes KISZ-fogadalomtétel is szere­pel a programban. Itt 1500 if­júkommunista vesz részt az ünnepségen. Ehhez hasonlóan mindenütt járási és városi rendezvénye­ken vesznek részt a megye fiataljai. Március 21-én és áp­rilis 4-én csatlakoznak a fel­nőttek ünnepségeihez. A forradalmi ifjúsági napok ideje alatt lesznek az alkotó ifjúság pályázat üzemi, járási, és városi kiállításai. Kollégiu­mi napokat is rendeznek a megyében. Több KISZ—Kom- szornol találkozóra kerül sor. A sportrendezvények közül kiemelkedik a március végi IX. kongresszusi atlétikai ver­seny, amelyen az Edzett ifjú­ságért ! akcióban aranyjel­vényt szerzett fiatalok vesznek részt. A korunk forradalimiságáról, a szocialista hazafiságról és a proletár internacionalizmus­ról az idén is folytatják a be­szélgetést, a vitát a KISZ-esek és a KISZ-en kívüliek. i megyei találkozókon mutatják be. Ezek elsősorban a tapasz­talatcserét, a klubkapcsolatok bővítését szolgálták. A záró rendezvény szerve­zési körülményei azonban nem tették lehetővé, hogy az előző évekhez hasonlóan klub­vezetőink eljussanak Székes- fehérvárra, és ott közvetlen tapasztalatokat szerezzenek. A zsűri a kaposvári Tungs­ram ifjúsági klub »Művésze­tek klubközeiben« és a klub­vezetői tanfolyam I. vizsga­csoportjának » Divat a folk'- lór« című foglalkozását írásos terjesztésre, a barcsi Fábián Béla Ifjúsági Klub »Klub­szeánsz« című programját helyszíni bemutatásra javasol­ta. Módszerük, mely a klub­munka közös értékelését szol­gálta, nagy szakmai és közön­ségsikert aratott. A programok bemutató jel­legűek voltak. Az előző évek­től eltérően nem kényszerül­tek a klubok színpadra, ha­nem négy klubhelyiség állt a rendelkezésükre. így életsze­rűbbé váltak a bemutatók, de a szándék ellenére 6em si­került igazán klubhangulatot teremteni. Hiányzott a bemu­tatók közös elemzése, a vita, a tapasztalatcsere. A négy helyen egy időben zajló bemutatók miatt igen kevés módszerrel ismerked­hettünk meg, igy nem kap­tunk teljes képet a klubfog- lalkásokról. Kevesebb, de hoz­záférhetőbb bemutató talán hasznosabb lett volna! A kétnapos, reggeltől késő sárra. Itt cseréltek gazdát a forgatókönyvek, az emblémák. Legkeresettebbek természe- jarási, j tesen a forgatókönyvek vol­tak, hiszen ezekkel az otthon maradt kluboknak is lehet segíteni. Mi is elvittük a me­gyei klubtalálkozón szerepelt legjobb foglalkozások leírását, cserében hatvannál többet hoztunk haza. Ezeket a me­gyei művelődési központból kölcsönvehetik, a legjobbakból kiadványt szerkesztünk. A módszervásárral párhu­zamosan zajlott a »Játékmes­ter kerestetik« rádiós verseny utolsó fordulója, és a közép­döntősök »jutalomjátéka« is. Somogy megyét Illa Gyula képviselte. A záró rendezvény vasár­nap kora délután fejeződött be. Minden részt vevő klub egy kis szobrot kapott emlé­kül. A legjobb foglalkozások készítőinek, így a barcsi Fá­bián Béla Ifjúsági Klubnak is, lemezt ajándékoztak. Idei tapasztalataink is azt mutatják, szükség van arra, hogy a klubok találkozzanak, fórumot kapjanak ötleteik terjesztésére, tapasztalataik átadására. A nagy érdeklődés és a gazdag program indo­kolttá tenné, hogy ne csupán egyetlen, létszámában igen korlátozott országos rendez­vény, hanem több területi, tájegységi klubtalálkozót szer­vezzenek. Ez segítené a tar­talmi színvonal és a mozgal­mi jelleg erősödését. V. Horgos Klára Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom