Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-28 / 75. szám
Nincs 5s2ibarack A3E MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam, 75. szám. Vasárnap, 1976. március 28. Sántostól a cseri erd5ig Fiatalok emléktúrája Gyiimölcsfacseurclék vására A forradalmi ifjúsági napok egyik színes — kaposvári — eseményének ígérkezett az építők emléktúrája, amelyet a SÁÉV KISZ-bizottsága tervezett, katonafiatalok segítségével. A terv — mart az időjárás is közrejátszott — tegnap valóra vált. Már kora reggel több mirt száz fiatal állt a SÁSV központi irodája előtt, hogy a szovjet és magyar katonákkal, munkásőrőkkel es Este a „Fonóban” úttörőkkel együft elindulhasson a 14 kilométer hosszú útvonalon. Három tavaszi eseményt ünnepelnek ezekben a napokban a fiatalok: az 1848- as forradalom és szabadságharc, a 19-es Tanácsköztársa- ; sag és felszabadulásunk ese- : menyeire emlékeznek. Valamennyi feiadat, amely a túra egy-egv ellenőrző állomásán várta őket. ezekhez az eseményekhez kapcsolódott. A sántosi emlékműtől indultak a részvevők, s téhkép segítségével kellett tájékozódniuk az erdei utakon. Szükség volt az ügyességükre, ötletes- ségükre is, hiszen olyan helyzetben is föl kellett találniuk magukat, mint telefonöszeköt- tetés létesítése vagy »sebesült« szállítása. Valamennyi fiatal virággal indult el ezen a túrán, hogy az útjukon az emlékművek talapzatára helyezzék: Sántoson. a Nádasdi-erdőben a mártírok emlékművénél, illetve a cseri parkban. Egyre többen állnak sorba gyümölcsfacsemetéért Kaposváron a Jutái úti elárusítóhelyen. Most négyezernégyszáz facsemetével és hatszáz díszcserjével gazdagodott a „raktárkészlet”. Van alma-, meggy-, kajszi-, szilva- és cseresznyefa-csemete, hiánycikk azonban az őszibarack, és körtéből is kevés van. Hogy mikor lesz belőlük is bőven, arról nem tud senki sem szólni. Május 10-e a csemeteültetés idejének vége. Ha addig nem érkezik, bizony le kell mondaniuk a kertbarátoknak az őszibarack idei ültetéséről. A szőlősgazdáknak sem szolgálhatnak jó hírrel: (csemege- szőlőből csak egyféle, a szőlőskertek királynéja kapható. Igaz, bomakvalóból annál nagyobb a választék... Kacalánt vagy Hacaíánt? Kétezer vagon táp A ság Böhönyei Állami Gazdakeverőüzeme nemcsak a gazdaság sertéstelepéhez szükséges takarmányt állítja elő; a környező mezőgazdasági üzemek is innen szállítják a keverékeket. Az üzem négy termelőszövetkezetnek és állami gazdaságnak ad el tápot. Osz- szesen 2000 vagonnal készítenek az idén, s ebből saját szükségletre 600 vagonnal. Nemcsak a takarmány mennyisége számottevő — a keverék minősége is kiváló. Az állami gazdaság sertéstelepén kitűnő eredményeket értek el ennek a takarmánynak az etetésével. A battériás malacnevelőben egy kilónyi súlygyarapodás eléréséhez 1,80 kiló takarmánykeverékre volt szükség, A hizlaldában, ahol az állatokat 30 kilós súlytól az elszállításig tartják, egy kiló sertéshús előállításához 3,30 kiló takarmányt használtak föl. »Fonómunkás« — csak így emlegetik a megyében (s tálán az országban is) a kaposvári amatőr színjátszóegyüttest. S ez a »-névcsonkítás« a szeretet jele: mint amikor valakit — bizalmasan — a keresztnevén szólítanak. És ezt tulajdonképpen most pénteken este értettem meg, a csoport új bemutatóján. Abból a baráti hangulatból, türelemből, mely a nagy számú »baráti kör« — klubtagság — részéről megnyilvánult. A hétre tervezett kezdés egy órával »csúszott«. A jelmezeken az utolsó öltéseket ugyanis akkor végezték. A Kisszínpad egyik tagjának családja, közös és társadalmi munkában. Az anyagot a »bázisszerv«, a pamút- fonóipari gyár biztosítja, a jelmezeket viszont — vaho- gyan jeleztem — »házi kivitelezésben« készítik. Antonin Wolf—Vértes Elemér: Kacafánt vagy Haca- fánt? című paródiaparádéját mutatták be »Fanóék«, VérVandáSok Nincs a megyénkben olyan község, amelyet ne érintene autóbuszjárat. A tanácsok váróhelyiségeket is létesítenek az utasak számára. Siófok külterületén — épp a 7-es főút mellett — is van egy ilyen vasvázas, üvegablakos váróhelyiség. Illetve: ma már csak a roncsai árulkodnak arról, hogy eredetileg milyen célt szolgálhatott. Most törött ablakok megnyomorgatott vasváz. Az egészet rég a MÉH-telepre kellett volna szállítani, hogy ne rontsa a városképet. Kik tehették ilyenné? És kik voltak azok, akik Ka- posváron a textilművek leányotthona előtti váró ablakainak nagy részét kitördclték? Mindkettőre egy a felelet: olyan vandálok, akik nem tudják elviselni, ha valahol szépet látnak: olyat, ami a közösség érdekeit szolgálja vagy mindenkit gyönyörködtet. Ök törik össze a parkokban a padok ülőkéit, ők borítják ki s teszik használhatatlanná az utcai virágtartókat. Hogyan védekezünk a vandálok ellen? — Nem állhat mindenütt rendőr és parkőr, hogy megakadályozza tettüket. Nagyon fontos volna: azokat, akiket ilyen pusztításnál — és ebben segíthetne sokat a lakosság — tetten érnék, vonják felelősségre úgy. hogy a jövőben ne legyen kedvük ilyen rombolásra. 1 Sau L-I Mai ív-ajánlatunk Itt járt Mátyás király Háromrészes, zenés kaland- J leckézteti a basáskodó kiskirá- filmet készített a Televízió : lyokat, próbára teszi barátait... Mikszáth Kálmán—Benedek j Az első rész — a mai — a András—Semsei Jenő—Inno- j szelistyei asszonyküldöttség cent Vincze Ernő: Szelistyei i útjáról szól; ők a királyhoz asszonyok című daljátéka nyomán. A játék a Mikszáth________ r egény alapján dolgozza föl a rMätyas Uráliyal. Mátyás királyról szóló anek- | dótát, amikor is a király álruhába öltözve járja az orszá I menet — útban Budára — találkoznak az álruhába öltözött A zenés kalandfilm első részét ma 20.10 órai kezdettel, got, hogy íölfedje híveinek és j második részét március 31-én, ellenségeinek igazi arcát. | szerdán 20.05 perckor, a harMátyás gáláns kalandokba madik részt április 2-án. pén- keveredik. szépasszonyoknak teken ugyancsak 20.05 perckor udvarol, kardot forgat, meg- 1 sugározza a televízió. Egy jelenet a kalandfihn ebő részéből tes rendezésében. Nehéz lenne másként műfajt határozni. Bábjáték volt ez az egy- felvonásos valaha, s ebből szabták magukra a csoporttagok. Mert erről van itt szó: egy rövidke művet arra használnak fel, hogy véleményt mondjanak a mai színjátszásról, amatőrről és hivatásosról. Megkeresték azokat a valóban közhelyszerű fordulatokat, kifejezési eszközöket, amelyekkel oly gyakran élnek a kevés fantáziával megáldott alkotók. Gúnyolják a »gyertyadivatot«. Az utóbbi időben ugyanis az amatőr színpadok gyakori kelléke a gyertya, s időnként valóságos temetővé válik a szín. Agyoncsépelt párbajjeleneteket figuráznak ki — szokvány kalandfilmekből. S »tetten érhetjük« a nagyszínházak klasszikus modorának' közhelyeit is — fölnagyítva. A közönség hamar rááll a hullámhosszra, s hahotától visszhagzik a Latinca téri nagy épület. A sor elejére Péczeli István viccbombákat robban tga tó kacafánt ja kívánkozik. De sokat tapsoltunk Kovács László »öreg királynak«, Kelemen Mária »királylánynak« és Nagy Miklósnak is. Külön kell szólnunk a kórusról, amely idézőjelek közé helyezte a csöppet sem vérszegény cselekményt. Jó hangulatú este volt. »Fonóék« az idén már vagy harmincadszor léptek föl. Április ötödikén pedig repülőgépre ülnek, hogy az Auróra versenyen nyert nyolcnapos moszkva—tallini útra menjenek. L. L. Az emléktúra részvevői — mint a túra egyes állomásain kitűnt — jól felkészültek: nem okozott nekik gondot egyetlen kérdés sem. S könnyen legyűrték a fárasztó út akadályait is. Emlékezetessé tette a tegnapi napot a vetélkedő, s még inkább az újonnan szövődött barátságok. Csatornázás Szépiákon Csapadékelvezető csatornákat épít Baíatonszéplakon a Siófoki Városi Tanács Költségvetési tlzeme — mintegy hétszázezer forintért, A munkákkal a szezon kezdete előtt készen lesznek. 130000 forint jutalmat adtak át Eredmények, tervek a siófoki áfész-nél Tegnap tartotta a múlt év eredményeit értékelő, s az idei feladatokat meghatározó termelési tanácskozását a siófoki fogyasztási szövetkezet. Haragít János elnök eredményes- évről adhatott számot; a IV. ötéves tervben a szövetkezet forgalma megkétszereződött. Különösen a kiskereskedelemben volt számottevő — 206 százalékos — az emelkedés. Jelentős eredményeket értek el vendéglátóegységeikben az ételforgalom növelésében is. Tavaly a szövetkezet forgalma 463 millió forint volt, azaz 8.1 százalékkal több, mint 1974-ben. Ez — mint a beszámolóból kitűnt — a szocialista versenyomzgálomnaik az eredménye. Ezzel sikerült eredményességi . tervüket 26,6 százalékkal túlteljesíteni, s 12,5 millió forint nyereséget érték et. A termelési tanáoskozáso . 24 szocialista brigád vette áí az ezüst- és bronzplakettet, illetve az oklevelet, s 23 kereskedelmi, illetve vendéglátó- egységük a kiváló címről &»- ló oklevelet. Hetvenhárom szövetkezeti dolgozó kapott munkája elismeréséül kiváló-jelvényt, s összesen 130 000 forint jutalmat osztottak ki. Itt búcsúztatták el nyugdíjba vonuló nyolc dolgozójukat is, akit ugyancsak kiváló-jelvénnyel es oklevéllel tüntettek ki. Megállapodtak abban is a termelési tanácskozáson részvevők, hogy tovább folytatják a szocialista versenyt, javítják az ellátást, s az idén a szövetkezet forgalmat tíz százalékkal erneaik, TAB M SOROK Van megoldás Egy díszvacsorán Mark Twain asztalszomszédja egy igen barátságtalan, feLtűnően szófukar asz- szony volt. Az író minden igyekezeté kárbaveszett fáradságnak bizonyult, hogy bevonja őt a társaságba. Végül egy utolsó kísérletet tett. így szólt a barátságtalan hölgyhöz: — Asszonyom, ön igazi szépség! Asztalszomszédja azonban erre is csak barátságtalanul morogta: — Nagy kár, hogy én nem mondhatom el ugyanazt magáról! Mark Twaimt azonban még ez az. udvariatlanság sem tudta kimozdítani végtelen nyugalmából. Ragyogó arccal csupán eny- nyit válaszolt: — Ezen könnyen lehet segíteni asszonyom. Tegyen úgy, mint én: hazudjon! Figyelmes gyerek — Néni, nem nehéz a bőrönd? — De igen. fiacskám. — Akkor miért nem veszi időnként a másiik ke- aebe? Állattenyésztés — ön azt állítja, hogy azok a galambok, amelyeket elad, mindig visszatérnek önhöz, és aztán ismét eladja őket. Hogyan találják meg fészküket, amikor nem is postagalambok? — A galambokat keresztezem a papagájjal, így aztán ha eltévesztik az utat, megkérdezik. A süket tisztviselő — Amikor belépek a szobába, ön sohasem dolgozik! — veszekszik a főnök. — Bocsásson meg, de 6üket vagyok. — Ez hogy jön ide? — Hogyan? Nem hallom, amikor belép az ajtón ... Biztatás — Három hónapig tanultam, mint egy bolond — panaszkodik a bukott diák professzorának. . — Most három hónapig úgy fog tanulni, mint egy okos ember, . és akkor minden rendben lesz. Csak udvariasan I Egy ellesett telefonbeszélgetésből : »Mikor tegnap este nálunk voltatok, eltűnt az aranyláncom. ... Nem állítom. hogy ti vittétek el, de kérem1 adjátok yisz- sza!« Sam^ Néplap At MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei LaokiadA Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza l Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesltőknéU Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft# Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári, üzemében Kaposvár. Latinca Sándor U» •• Felelős vezető: Fatten Bel« iíwgatá»