Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-11 / 35. szám

,úk és szervezők beszámolója jvenöt brit zsoldos hazatért „Rögeszmés gyilkos” — az FNLA szolgálatában Patak Károly, az MTI tudósítója jelenti Londonból: Két csoportban ötvenöt brit zsoldos tért haza tegnap An­golából. A rendőrség politikai osztálya már a főváros Heathrow repülőterén kihallgatásnak vetette alá a szerencse­lovagokat, akik között' volt sebesült is. A rendőrségi vallatás része annak a vizsgálatnak, amelyet az angol kormányhatóságok Wilson utasítására folytatnak Zsoldostoborzás körülményei­nek földerítésére. Callaghan külügyminiszter már fölkérte belga kollégáját, Van Elslan- dét is, hogy Brüsszel működ­jék együtt Londonnal ebben a vizsgálatban. A zsoldosok közül ketten megerősítették azokat a híre­ket, melyek szerint egy hét­tel ezelőtt egy Callan nevű ciprusi görög — akit Holden Roberto az FLNA-csapatok ezredesévé nevezett ki — agyonlövetett tizennégy brit zsoldoskatonát, mert állítólag megtagadták a kapott paran­csot. Ha a hazatértek vallomása a híreszteléseket meggyőzően alátámasztja, az angol ügyész­ségek gyilkosság miatt vádat emelhetnek a véres ügyben részt vevő többi angol ellen, a tizennégy embert ugyanis valószínűleg éppen honfitár­saik végezték ki. Az angol sajtó kiderítette, hogy Callan eredeti neve Georgiu volt, gyalogosként szolgált az angol hadseregben, részt vett az észak-írországi Londonderry »véres vasárnap­ját« előidéző ejtőernyősök ak­ciójában (az angolok akkor 14 katolikus tüntetőt öltek meg), s aztán közönséges rablás miatt perbe fogták, de mielőtt leszerelt eltűnt Afrikában. »A tizennégy zsoldos kato­na sorsa szolgáljon figyel­meztetésül mindazok számára, akiket az MPLA-val kapcso­latos rémhírek az FNLA tá­mogatására ösztönöztek« — írta a keddi Guardian. — Az incidens csak abból a szem­pontból volt szokatlan, hogy az áldozatok nem angolaiak voltak. Semmiféle szerecsen- mosdatás, a felelősségnek kü­lönböző görög ezredesekre va­ló áthárítása sem kendőzheti el azt, hogy milyen brutális története van az FNLA-nak, az eltelt évtizedekre vissza­tekintve.« A nyugat-angolai beavatko­zásáról és a zsoldosok tobor­zásáról árult el részleteket hétfői londoni sajtóértekezle­tén John Banks, maga is az Angliában történő zsoldosto­borzás egyik szervezője. Mint mondotta: a zsoldoscsoport parancsnoka, Callan ezredes, egyszerűen »rögeszmés gyil­kos«. A zsoldostoborzó beszámolt arról is, hogy az FNLA csa­patai nagy mennyiségű ame­rikai fegyverrel és hadifölsze­reléssel rendelkeznek. Azt is közölte, hogy társa volt a zsoldostoborzásban Aspin, a CIA ügynöke. Megnevezte a londoni amerikai nagykövet­ség egyik munkatársát, Derry Katzot is. Két jegyzék az arab ügy érdekében Párhuzamos manőver a Husszein útja előtt Rumsfeld „intelme” Az Egyesült Államok had­ügyminisztere DonaVd Rums­feld a képviselőház pénzügyi szakembereit figyelmeztette: óvakodjanak a Ford elnök ál­tal a kongresszus elé terjesz­tett 112,7 milliárd dolláros hadügyi költségvetés minden további lefaragásától, mert — mint mondotta — ellenkező esetben az Egyesült Államok katonai téren »alsóbbrendű helyzetbe kerül« a Szovjet­unióval szemben. Ford elnök az 1977-es pénz­ügyi évre a hadügyi 'kiadások 9 milliárd dollárral való eme­lését követelte. Rumsfeld ez­zel összefüggésben emlékezte­tett arra, hogy a kongresszus az utóbbi öt esztendőben 33 milliárd dollárral nyirbálta meg a hadügyi előirányzato­kat. Az Arab Liga titkársága1 közöltét két hivatalos jegy­zéket kapott a szervezet az­zal a jordániai döntéssel kap­csolatban, hogy összehívják az ország parlamentjét és meg­hívják az ülésszakra az izraeli megszállás alatt álló nyugati part képviselőit is. A jordániai jegyzék — vá­laszul a döntés nyilvánosság­ra hozatala miatti arab tilta­kozásokra — azzal érvel: Tel Aviv azon törekvéseivel szem­ben, hogy megpróbálja Iz­rael szerves részévé tenni (mindenekelőtt új települések létrehozatalával) a Jordán fo­lyó nyugati partját, Husszein király szándéka az arab ügy erősítése volt. A nyugati part képviselőinek meghívásával is bizonyítani akarta az arab fennhatóságot azon a terüle­ten. A jordániai jegyzék szerint Husszein — döntése előtt — erről értesítette Szíriát és a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet is. Az Arab Ligá­hoz intézett palesztimai. jegy­zék viszont rámutat: Jordánia a tervezett parlamenti ülés­ről nem tájékoztatta a PFSZ-t A Palesztinái' Felszabadítási Szervezet Husszein intézkedé­sét a rabati csúcsértekezlet, határozata megsértésének te­kinti. Ez a határozat világo­san kimondta: a Palesztinái nép egyedüli törvényes képvi­selője a PFSZ. i A régi parla­ment összehívása viszont azt mutatja, hogy Jordánia a nyu­gati part Palesztinái lakóit — és képviselőiket — a jordá- niad törvényhozásihoz tartozó- I nak tartja. A hannoveri puccs „Tűzszünet” a CDU-val Az alsó-szászorezági szabad demokraták nem lépnek koa­lícióra a kereszténydemokra­tákkal — jelentette be kedden délután Hannoverben Hans- Dietrich Genscher szövetségi külügyminiszter, az FDP el­nöke és Rötger Ross, a tarto­mányi FDP vezetője. A dön­tést hosszú tanácskozás előzte meg. A szabad demokrata képvi­selők a tartományi gyűlésben ellenzékben maradnak, és ké­szek támogatni bármilyen tör­vényhozási intézkedést — bár­melyik oldalról ' jöjjön is —, ha »összeegyeztethető a libe­rális elvekkel«. — A bonni megfigyelők körében ezt a megfogalmazást úgy értel­mezik: az FDP — bár nem lép koalícióra a CDU-val — kész vele parlamenti »tűzszü­netet« kötni. Így lehetővé te­szi Albrecht kisebbségi kor­mányának hatalmon maradá­sát. Hétfőn későn este ülést tar­tott Bonnban a Német Szo­ciáldemokrata Párt elnöksége is, Willy Brandt pártelnök vezetésével. A részvevők nyi­latkozatban bélyegezték meg a hannoveri puccs előidézé­sében vétkes átállókat és hi­tet tettek a bonni SPD—FDP koalíció folytatása mellett. Magyar—görög kapcsolatok A magyar—görög diplomá­ciai kapcsolatok fölújításara 1956. július 23-án került sof A két ország kapcsolatai 1963-tól minden téren fejlő­désnek indultak, míg a görög ezredesek puccsa meg nem akasztotta ezt a folyamatot. 1974 júliusában — a polgári demokrácia helyreállításával — ismét létrejöttek a magyar —görög kapcsolatok fejleszté­sének feltételei. Dimitri Bici- osz külügyminiszter látoga­tása az első magas szintű kap­csolatfelvétel a két ország kö­zött, a második világháború óta. Gazdasági téren nem tör­tént előrelépés a kapcsolatok­ban. Az 1966-ban megkötött és 1970-ben lejárt kereskedel­mi megállapodás helyett még nem került sor új egyezmény megkötésére. Az 1975. évi ke­reskedelmi forgalom lényegé­ben az 1974. évi szinten mo­zog, s ebben ismét jelentős magyar aktívum mutatkozik. A magyar daruk, szerszámgé­pek és motorvonatok fontos szerepet játszanak a görög ipar fejlesztésében. Behozata­lunkban hagyományos cikk a déligyümölcs, a gyapot és a dohány. >■ A két ország gazdasági vál­lalatai rendszeresen tartanak kiállításokat a görög főváros­ban, illetve a budapesti nem­zetközi vásáron. 1976. február 4-én magyar hét megrendezé­sére került sor Athénben. A két ország kulturális kapcsolatai szerények. Ezek fejlesztése folyamatban van. Az egyre bővülő idegenfor­galomnak — a helsinki érte­kezlet alapján történő — to­vább fej les zíése mindkét fél érdekét egyformán szolgálja; lehetővé teszi népeink szá­mára egymás életének jobb megismerését. Dimitri Biciosz életrajza Dimitri Biciosz görög kül­ügyminiszter 1915-ben Szüle­tett. A athéni egyetemen jogi, politikai és közgazda- sági tanulmányokat folyta­tott; 1939-ben lépett a görög külügyminisztérium diplo­máciai szolgálatába. Kairó­ban, Londonban és New Yorkban teljesített szolgála­tot. A külügyminisztérium­ban osztályvezetői funkciót töltött be, majd 1967-töl Gö­rögország állandó ENSZ- képviséletének vezetője volt New Yorkban. 1972-ben ki­lépett a diplomáciai szolgá­latból. 1974 júliusában külügyi államtitkárnak, majd ugyan­ez év októberében külügy­miniszternek nevezték ki. Több politikai tárgyú mű szerzője. Görögül megjelent könyvei: Egyiptom és a Kö­zel-Kelet, A görög diplomá­cia története, Ciprus — vál- i ságos órák. Lockheed botrány Japánban 1 Valóságos válságlavina Ma terjeszti Leone elé Aldo Moro a kormány névsorát napja kirobbant olasz kor­mányválság — amely az első napoktól kezdve- legnehezeb­ben megoldható válságnak ígérkezett — eljutott a megol­dásihoz. Bár ez a megoldás (az »egyszínű« kormány) nem ígérkezik túl tartósnak. Aldo Moro kijelölt minisz­terelnök kedden délben a köztársasági elnöki palotában, Leone államfővel találkozva, visszavonta fenntartását, amellyel január 13-án elfo­gadta a köztársasági elnöktől a kormányalakítási megbí­zást. Bejelentette: megalakít­ja úgynevezett »egyszínű« — .csak kereszténydemokratákból álló — kormányát. A kabinet listáját ma, szerdán terjeszti Leone elé. Ezzel a több mint egy hó­Egy amerikai szenátusi al­bizottság leleplezése, amely szerint a Lockheed Aircraft Corporation tizenkét és fél millió dollár megvesztegetési pénzt fizetett ki japán poli­tikusoknak és üzletemberek­nek, szabályos politikai vál­ságlavinát indított el Japan­ban. A Lockheed-botrány im­már kiterjed nemcsak az üz­leti és a politikai élet külön­böző térüléteire, hanem a ja­pán hadseregvezetésre is. Olaj volt a gyorsan terjedő botrány tüzére Szakata Mi- csita hadügyminiszter nyilat­kozata, amely szerint a Ta- naka-kormány a Tanaka—Ni­xon csúcstalálkozó után vál­toztatta meg azt az elhatáro­zását, hogy Japánban gyár­tott . tengeralattjáró-elhárító gépekkel szerelik föl légiere­jüket. Tanaka volt miniszter- elnök megállapodott Nixonnal, hogy Japán egymilliárd dol­láros fegyverrendeléssel csök­kenti az Egyesült Állámokkal szemben fennálló külkereske­delmi fizetési mérleg fölösle­gét. S nyilván nem véletlen, hogy Nixon épp a Lockheed repülőgépeit ajánlotta Tanaka figyelmébe. A Lockheed által megvesz­tegetett japán személyiségek között van Oszano Kenzi mil­liomos, Tanaka volt minisz­terelnök kebelbarátja is. Merénylet Buenos Airesben Ismeretlen tettesek bombát robbantottak Alejandro Bo­nusse volt argentínai államfő menyének lakásán. A 26 éves fiatalasszony életét vesztette. Lanusse 1971 és 1973 között állt az ország élén, hivatali ideje alatt készítették elő azo­kat a választásokat, amelyek — véget vetve a hétéves ka­tonai uralomnak — ismét ha­talomra segítették Perónt. 1 TW1 fillft,: i'jn iné •;>'J Ili [REK |ü ICwBl PL Hazautazott Párizsból az SZKP küldöttsége is, amely részt vett a Francia KP XXII. kongresszusán. Luis Carlos Prestes főtitkár­ral az élen Berlinbe érkezett a Brazil 'Kommunista Párt Központi Bizottságának dele­gációja. Patricio Carvajal Prado, a chilei junta külügyminisztere Genfben megbeszélést folytat a fasiszta rendszer nyugat-eu­rópai nagyköveteivel — jelen­tették be Santiagóban. Líbia miniszterelnöke, Ab­dusszalam Dzsallud tegnap egész nap Párizsban tárgyalta francia politikusokkal. Wilson betiltja* a zsoldosok toborzását Angliában — jelen­tette tegnap a Reuter hírügy­nökség, a brit kormányhoz kö­zelálló körökre hivatkozva. 'Eredménytelenek voltak a Biztonsági Tanács tagjainak a hét elején folytatott — a Franciaország és Szomália kö­zött kirobbant ellentét megol­dását célzó — magánjellegű megbeszélései. A kínai atomkísérlet kihí­vás a világ közvéleményével szemben, veszélybe sodorja sok ország népének életét — mutat rá a Béke-világtanács Helsinkiben kiadott közlemé­nye, s elítéli Kína nemrég végrehajtott nukleáris kísérle­teit. Űjabb ülést tartott Genfben a hadászati támadófegyverek korlátozásával kapcsolatos szovjet—amerikai tárgyaláso­kon részt vevő szovjet és ame­rikai küldöttség. Nagy megelégedéssel fogad­ta Kanamanűisz miniszterelnök a Közös Piac miniszteri taná­csának döntését, mely szerint »a lehető legrövidebb időn be­lül« megkezdik a tárgyaláso­kat Görögország EGK-tagságá- ról. Háromévi börtönre ítélte egy nicosiai bíróság a Me- szimvrini című ciprusi lap fő- szerkesztőjét. A vád szerint »egyik cikke sértegeti a görög közösség érdekeit«. A közel-keleti válság leg­újabb fejleményeiről és Szadat márciusra tervezett látogatá­sáról szóló jegyzéket nyújtott át Giscard d’Estaing köztársa­sági elnöknek Egyiptom pári­zsi nagykövete. Majdnem 20 ezer halott — ötvenezer sebesült Kitört a járvány Guatemalában Rendőrkordon őrzi a gazdagok negyedét Tífuszmegbetegedéseket ész­leltek az egy hete földrengés sújtotta guatemalai főváros­ban. A hatóságok szinte tehe­tetlenek a járvánnyal szem­ben, hiszen csaknem fél mil­lió ember maradt ivóvíz nél­kül, s a városban a legele­mibb egészségügyi követel­ményeket sem tudják biztosí­tani. Mintegy tízezer embert ol­tottak be eddig tífusz ellen, de — az újabb földrengéstől tartva — tízezrek menekül­tek a városon kívülre, s a szükségtáborokban tovább terjesztik a betegséget. Kedd hajnali jelentés sze­rint több mint 17 ezer halot­tat számoltak össze, a sebe­sültek száma 50 1000. De ez az adat nem végleges, hiszen egyes hegyi falvak még min­dig el vannak zarva a kül­világtól. Megközelítőleg 300 ezer csa­lád vesztette el otthonát. Guatemalavárosban a gaz­dagok negyedét, amely a leg­kisebb kárt szenvedte, erős rendőrkordon veszi körül —, attól tartanak, hogy az éhező tömeg megrohanja a város­részt. A guatemalai földrengés­szakértők szerint egy eddig is­meretlen geológiai törés okoz­hatta a rendkívül erős föld- rengéssorozatot, amely ■— újabb jelentések szerint — l majdnem húszezer halálos ál­dozatot követelt. A földlökések epicentrumá­tól északra húzódó törésvonal guatemalai földrengéseket ed­dig általában a Csendes­óceánban észak—déli irányban El Salvadorig és Costa Ricáig húzódó törésvonal menti geo­mentén újabb szeizmológiai j lógiai mozgásoknak tulajdoni- műszereket állítottak föl. A 1 tották. Mivel minimálisra csökkentek a gyógyszertartalékok, első­sorban a legfiatalabb korosztályt oltják be tífusz és egyéb járványos betegségek ellen. ÍTeleiotó: AP—MTI—KS) A világ megvetése »Terror, üldözés, szadizmus — ezek a rezsim uralkodó esz­közei, A junta úgy viselkedik, mint egy idegen, ellenséges területen lévő katonai meg­szálló hatalom.« Súlyosabb, elmar asztalóbb fogalmazás­ban aligha lehet minősíteni egy politikai rendszert, mint ahogyan az ENSZ Emberi Jo­gok Bizottsága tette — hosszú, komoly vizsgálatok nyomán. S nem akárhonnét címzett újabb ■figyelmeztetés ez San­tiago jelenlegi urai számára. És korántsem az egyetlen. Hasonló »osztályzatot ka­pott« a junta országlása a Mexikóvárosban folyó latin­amerikai regionális konferen­cián. Ügy látszik, nemcsak kül­földön, a világban válik tet­tekké a Pinochet-rezsim iránti megvetés, hanem magában Chilében is. Miközben Peking újabb — nagy összegű — hi­telt folyósít latin-amerikai kedvencének, Chilében soka­sodnak a válságra utaló jelek. Mind gyakrabban emeli föl szavát nyíltan a katolikus egyház is. Silva Henriquez santiagói érsek például kiát- kozással fenyegette meg Pi­nochetet, ha nem bocsátja szabadon a bebörtönzött pa­pokat, akiknek az volt az egyetlen »bűnük«, hogy tilta­koztak a brutális terror ellen. Egyre gyakrabban hallatja szavát Eduardo Frei, az or­szág egykori keresztényde­mokrata elnöke. Ö a puccs után sokáig a »pozitív vára­kozás« álláspontját foglalta el de már fölismerte: egész jö­vője attól függhet, idejében elhatárolja-e magát a véres uralomtól. Végül minden eddiginél lát­ványosabban megingott Pi­nochet eddig egyedül szilárd­nak vélt bástyája, a fegyveres erők vezetése. Santiago le- függönyzött ablakai mögött még mindig a legnagyobb, té­ma Chile tíz vezető táborno­kának Pinochethez nemrég el­juttatott memoranduma. Eb­ben a főtisztek belpolitikai enyhülést, hatékony gazdasá­gi intézkedéseket és a csak­nem teljes külpolitikai elszi­getelődés megszüntetését kö­vetelik. Nem meglepő tehát, ha a chilei fasiszta rendszer urai rettegnek a már többször is beharangozott Corvalan-per­től. Pinochetnek most — alig­hanem — mindenre inkább szüksége van, mint olyan per­re, amelynek vádlottja — a kínzások és a hallgatás fala ellenére — vádlóvá növekszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom