Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-10 / 34. szám
) Véiet ér! az FKP kongresszusa (Folytatás az L oldalról) új, atlantista jellegű »-Német —római Szent Birodalomba« olvasszák be Franciaországot. Most az a feladat vár rájuk, hogy megnyerjék a dolgozók millióit. Ezt elsősorban azzal érhetik el, ha élére állnak mindennapi küzdelmeiknek, a nyomor és az igazságtalanság elleni harcuknak. Ki kell bontakoztatni a széles körű népi tömörülést, s meg kell erősíteni a baloldali pártok egységét, amely ennek a tömörülésnek a tengelye, és »igazi harci szövetséggé kell változnia. Ezzel készítjük elő annak feltételeit, hogy holnap, amikor majd részt veszünk az ország ügyeinek irányításában, azért munkálkodhassunk, hogy továbbfejleszthessük a demokráciát, amíg az ki nem teljesedik a szocializmusban« — fejezte be a beszédet Georges Marchais. Mintegy kétszázezren vettek részt vasárnap délután azon az ünnepségen, amelyet a Le Bourget repülőtér melletti kiállítási csarnokban rendeztek az FKP XXII. kongresszusa tiszteletére. Georges Marchais, az FKP főtitkára, beszédében hangsúlyozta: a kongresszus történelmi jelentőségű volt, mert bátor és realista távlatokat nyújt a francia nép számára, s megmutatja, hogyan lehet kijuttatni az országot a válságból, hogyan lehet igazságos és szabad társadalmat teremteni. Marchais rámutatott, hogy a kongresszus egyhangúlag állást foglalt a szocializmushoz vezető demokratikus, út mellett. Aláhúzta, hogy a nép nagy többségének egyetértésével kell megteremteni azt az új társadalmat, amelyben a dolgozó nép gyakorolja' majd a politikai hatalmat. ' A L’Humanité hétfői vezércikkében Andre Wurmser rámutat arra, hogy a kongresz- szus világosan leszögezte: a kommunisták célja a szocializmus megvalósítása Franciaországban. Ehhez olyan stratégiát Javasolt, amely megfelel a mai körülményeknek és adottságoknak. E kongresszus után a reakció nem tudja majd elhitetni a franciákkal a kommunistaellenes rágalmakat. A párt erejének növekedése most gyorsabb üteművé vált, mint az utóbbi harminc év alatt volt. Nem véletlen, hogy a kommunisták száma már elérte a félmilliót. Az országban is mély változások mennek végbe. Eljött az az idő, amikor a nem proletárok is fölismerik: érdekeik nem ellentéteseit a munkásokéval, hanem a közös program ellenfeleinek az érdekeivel ütköznek. WalÉeim megkezdte canberrai tárgyalásait » Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kár hétfőn Sidney bői megérkezett Canberrába, s azonnal megkezdte tárgyalásait Andrew Peacock ausztráliai külügyminiszterrel. Külügyi források szerint a kelet-timori helyzetet vitatják meg. Ezt megelőzően — még Sidneyben — Waldheim tanácskozott Vittorio Winspeare Guicciar- dival, az ENSZ-főtitkár timpri különmegbízo ttjával. Waldheim hivatalos ausztráliai látogatása három napig tart. Angolai hadijelentések Újabb városok szabadultak föl A kereszténydemokrata vezetőség ellenkezése ellenére Moro kisebbségi konséayt alakít Leone köztársasági elnök vasárnap este magához kérette Aldo Moro kijelölt miniszterelnököt és sürgette: alakítsa meg kisebbségi kereszténydemokrata kormányát. E közbelépés arra, indította Morét, hogy — félretéve utolsó kétségeit — megalakítsa az »egyszínű« kisebbségi kormányt, a kereszténydemokrata vezetőség nagy részének ellenzése ellenére is. A Quirinale-palotában hangoztatják: a köztársasági elnök a pénzügyi és gazdasági helyzet súlyosságára utalva sürgette a kormányalakítást. Leone közbelépése pedig világossá tette, az államfő nem Agostinho Neto, az MPLA vezetője méltatja a sikereket. Az ADN hírügynökség vasárnapi tudósítása az Angolai Népi Köztársaság nemzeti hadseregének újabb sikereiről számol be. Az ország legészakibb részén fölszabadították Santo Antonio do Zaire kikötővárost. Délen felszabadították a fővárostól 550 kilométerre fekvő Altó Hama váro- sáfT amely két stratégiai fontosságú útvonal kereszteződésénél található. A TASZSZ hírügynökség arról számol be, hogy noha a harcok még dúlnak, az angolai nép hozzálátott a nemzetgazdaság helyreállításához. A kormány — a hallatlan nehézségek ellenére — gondoskodik a lakosság élelmiszerellátásáról. A cikkíró beszámol arról is, hogy az Egyesült Államok és több nyugat-európai ország gazdasági blokádot szervezett a fiatal köztársaság ellen. Az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac) tagországaiban zárolták az angolai letéteket, és nem szállítják a már kifizetett árukat, amelyeknek többsége a dél-afrikai kikötőkben vesztegel. Az Egyesült Államok megszüntette angolai kávévásárlásait, a Gulf Oil társaság abbahagyta a kőolaj feltárását Kábinda tartományban. Hetvenezer ember tüntetett Barcelonában A spanyol hatóságok minden tiltó rendelkezése és a rendőrség szinte teljes állományának felvonultatása el» lenére megtartotta vasárnapra meghirdetett tüntetést Barcelonában a katalán demokratikus ellenzék. A hírügynökségi beszámolók szerint a város több pontján sok ezer tüntető gyűlt össze, s elindulva a városközpont felé, szabadságot és amnesztiát, valamint autonómiát követelő jelszavakat kiáltoztak. A rendőri alakulatok könnygázgránátokkal, füst- bombákkal és gumilövedékekkel támadtak’ a menetelőkre. Több helyen szemtől szemben is összecsaptak a felvonulók és a rendőrök. A megmozdulásban — becslés szerint — mintegy hetvenezer ember vett részt. Gyorsa! ülöm, milliárdos nyereség (Folytatás az 1. oldalról) Az Ózdi Kohászati Üzemek folya matos- acélöntőművében, valamint rúd- és dróthengerművében ugyancsak eredményes intézkedéseket tettek a korábbi elmaradás fölszámolására. A melegüzemi próbák •'.'keresek voltak, a rúdsoron n”, üzembe helyezés is megtörtónt, a drótsoron némi késéssel kezdődtek meg az üzemi próbák. Az ózdi kohászati üzemek acélgyártásának oxigénes in- tenzifikálással történő fejlesztése nem halad a kívánt mértekben. A KGM intézkedett a főként előkészítési hiányokból származó problémák megoldására. Március 22-én kezdődik a ('orvalán elleni per Juaquin Ruz-Gimenez ügyvéd, az illegális spanyol kereszténydemokrata ellenzék vezetője, Luis Corvalán egyik védője az NDK ' televíziójában elmondta: Santiagóból származó — meg nem erősített — értesülései szerint március 22-én kezdődik a Chile:' Kommunista Párt főtitkára elleni per. hajlandó beleegyezni a parlament feloszlatásába — addig, amíg a pártok ezt egybehangzóan nem kérik tőle, illetve, amíg van bármilyen más lehetőség. Így Moro jelenleg a kormánylista összeállításán dolgozik. Várható, hogy hamarosan bejelenti új kormánya megalakítását. Előtte találkozik még a CGIL—CISL—UIL szakszervezeti csúcsszövetség vezetőivel is. * * * Rómában még el sem ültek a CIA-botrány által fölvert hullámok, újabb korrupciós ügy leleplezése vet árnyat az országot kormányzó politikai körökre: a Lockheed amerikai repülőgépgyártó vállalat vesztegetései. A cég közvetítői útján 1970-ben 2 millió dollárt fizetett Gui keresztény- demokrata és Tanasi szociáldemokrata — akkori — hadügyminisztereknek azért, hogy Olaszország 14 Hercules C— 130-as típusú katonai szállító repülőgépet vásároljon. Mindezt most az amerikai szenátus vizsgáló bizottsága hozta nyilvánosságra. A vesztegetés tényét a két érdekelt miniszter cáfolja, a leleplezés azonban részletek, és adatok tömegét tárta föl, s dokumentumokkal igazolja állításait. Közlemény Pedro Piresnek, a Zöld-foki Köztársaság miniszterelnökének magyarországi látogatásáról Lázár Györgynek, a Magyar! A Magyar Népköztársaság Miniszterta- j Minisztertanácsának elnöke nagyra ertekelte Guinea-Bissau és a Zöldíoki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja, a Zöld-foki szigetek népének a gyarmatosítás és az imperializmus ellen vívott áldozatos harcát, azokat a törekvéseket, Népköztársaság nácsa elnökének meghívására Pedro Pires, Guinea-Bissau és a Zöld-foki szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja (PAIGC) harci tanácsa végrehajtó bizottságának tagja, a Zöld-foki Köztársaság miniszterelnöke, 1976. február. 4—9 között hivatalos, baráti látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. A Zöld-foki Köztársaság miniszterelnökét fogadta Loson- czi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Pedro Pires miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Lázár Györggyel, a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsa elnökével. A szívélyesség, a barátság és a kölcsönös megér- , . .. ___ ,, t és szellemében folytatott j neokolomahzmus es az impe. megbeszéléseken a Magyar ' amelyeket az ország népe és vezetői a függetlenség megszilárdítására, a haladó társadalmi és gazdasági rend megteremtésére tesznek. A két miniszterelnök aggodalmát fejezte ki az angoléi események miatt és országuk szolidaritásáról biztosította az MPLA-t, amely az angolai nép igazi érdekeiért harcol — az imperializmus és szövetségeseinek bábjai ellen. Szilárd meggyőződésük, hogy az Angolai Népi Köztársaság a világ haladó erőinek támogatásával győzedelmeskedni fog a Népköztársaság Miniszterta- nácsának elnöke és a Zöldfoki Köztársaság miniszterelnöke kölcsönösen tájékoztatta egymást a kát ország helyzetéről, eszmecserét folytatott a két felet egyaránt érdeklő nemzetközi kérdésekről. Megállapították, hogy a megvitatott kérdésekben álláspontjuk azonos. A két miniszterelnök megelégedéssel szólt a nemzetközi enyhülés folyamatáról, amelynek jelentős eredménye volt az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sikeres befejezése. Nagy figyelmet szenteltek az afrikai nemzeti felszabadító harcnak, amelynek sikerei megváltoztatták Afrika arculatát. A Zöld-foki Köztársaság miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy e harcban azj .... _. .. ,. . , ... afrikai népek mindig értékes zott nagykövet! szinten diplo- támogatást kaptak a szociális- j máciai kapcsolatokat -létesíte- ta országoktól. rializmus erői fölött. Lázár György és Pedro Pires nagy fontosságot tulajdonított azoknak az erőfeszítéseknek, amelyek a gyarmati rendszer és a fajüldöző rezsi- mek fölszámolására irányulnák Afrikában, népeik támogatásáról biztosították Dél- Afrika, Namíbia és Zimbabwe népeinek a nemzeti fel- szabadulásért folytatott harcát. Lázár György és Pedro Pires leszögezte: a két fél arra fog törekedni, hogy kétoldalú kapcsolataikat minden téren fejlesszék. Ennek érdekében a felek megállapodtak, hogy a Zöld-foki Köztársaság és a Magyar Népköztársaság kö‘nek. (MTI) tíj kormány Jordániában Zeid Kifai jordániai minisz-' terelnök vasárnap benyújtotta 20 tagú kormányának lemondását Husszein királynak — jelentette az ammaní rádió. Az uralkodó elfogadta a lemondást, de azonnal fölkérte a volt kormányfőt, hogy kezdjen kormányalakítási tárgyalásokat. Alig néhány órával a lemondás után már megalakult az új kormány. Ennek is — az 1974 novemberében alakult előző kormányhoz hasonlóan — húsz tagja van. A kabinetben a jelek szerint csak kisebb változások történtek. Az előző kormány 12 tagja megőrizte tárcáját, három további tagja mindösz- sze tárcát változtatott. BEJRŰT Frangié libanoni elnök és Karami miniszterelnök szíriai látogatásáról közös közleményt hoztak nyilvánosságra. E közlemény szerint Asszad szíriai elnök kötelezettséget vállalt, hogy Szíria garantálja a palesztinaiäk libanoni jogait biztosító, 1969-ben aláírt kairói megállapodás betartását. * A megállapodás följogosítja a palesztinaiakat, hogy irányítsák a libanoni menekült- táborok életét és fegyveres erővel védelmezzék biztonságukat. Fordra „bátorítólag“ hat \ álasztási körűt Durhamban Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke vasárnap, kétnapos New Hampshiré-i választási kőrútjának befejeztével sajtóértekezletet tartott Durhamban. Megerősítette: akkor is pályázni fog az elnökjelöltségre, ha vereséget szenvedne a február 24-én New Hampshire-ban tartandó elnökjelölő pártgyűlésen. Az elnök megjegyezte: New Hampshire-i választási hadjáratának első hétvége »báHampshire-i választók inkább a 25 évi közéleti tevékenysége alatt »bebizonyított, képességei« alapján fognak állást foglalni, mint republikánus ellenfelének, Ronald Reagan volt kaliforniai kormányzónak »ígéretei és szólamai« alapján. Külpolitikai vonatkozásban jelezte, hogy folytatódnak a tárgyalások az új fegyverzet- korlátozási megállapodás létrehozása érdekében. Hangsútorítólag« hatott rá, s lehet-j lyozta, hogy e megállapodás séges, hogy február 24-e élőt még visszatér. A számára kedvezőtlen közvéleménykutatási eredményekre utaló kérdésre válaszolva Ford kifejezte meggyőződését, hogy a New nélkül lehetetlen korlátozni a nukleáris fegyverzetek elterjedését. r Újabb földrengés Guatemalában sr Éhező ezrek törtek be a raktárakba A dunaújvárosi, hullámpa- pír-vertikum beruházásainak gyorsításán is dolgoznák még a papírgyárat június 30-ra átadják. A gyulai húskombinátban az építőipari munkák gyorsí- _________ _ ______ _______ t olt ütemű előrehaladása le-, de rendkívül lassan ha- WwráiWhar, lad Az üjabb földrengéstől A pusztító földrengés után Guatemalában szombaton és vasárnap újabb földlökéseket észleltek. Közülük az egyik 5,5 erősségű volt (a szerdai 7,5) és 25 másodpercig tartott. Újabb halálos áldozatokat is követelt. A meteorológiai intézet jelentése szerint szerda reggeltől vasárnap estig 422 földmozgást, észleltek a műsaerek. Guatemala városban ■ megkezdődött a romok eltakarílanyáram. Az éhező tízezrek élelmiszerraktárakat rohamoznak meg. Egyre több a rablás és fosztogatás is. A hatóságok 15 fosztogatót nyilvánosan kivégeztek. Egymás után érkeznek a nemzetközi segélyszállítmányok is a katasztrófa sújtotta városba. Kuba tízezer dollár értékű orvosi fölszerelést és gyógyszert küldött. anus a herceg hetévé tette, hogy korábban kezdjék a technológiai szerelést. így hat hónappal hamarabb átadhatják az új üzemet. A szegedi szalámigyár rekonstrukciójánál a Dél-magyarországi Állami Építőipari Vállalat már 1974 vége óta több olyan munkaszervezési intézkedést tett, amellyel elősegítette a korábbi — 9 hónapos — elmaradás fokozatos fölszámolását. A jelenlegi kilátások szerint a korábbi elmaradást teljes egészében ki tudják egyenlíteni, s így a szalámigyárat időre átadhatjuk. való félelem miatt tízezrek menekültek el a fővárosból. Pánikot okozott az is. hogy a szerdai katasztrófa óta három vulkán működése erősödik, s környékükön mindent hamu borít. Mivel a 700 ezer lakosú fővárosban járványveszély fenyeget, a hatóságok meggyorsították az áldozatok eltepie- tését: többségüket tömegsírokba helyezték el, és elmaradt a végső tiszteletadás is. A legnagyobb kárt szenvedett külvárosi negyedekben meg most kincs víz és vilRádió- és tv-nyilatkozatban jelentette be Joop Den Kuyl holland miniszterelnök, hogy kormánya haladéktalanul kivizsgálja: kicsoda az a magas állású személyiség, akit az amerikai Lockheed repülőgépgyár több mint egymillió dollárral vesztegetett meg. A miniszterelnök nyíltan közölte: Juliana királynő férje, Bernhard herceg az első számú gyanúsított a nagyszabású korrupciós botrányban. A herceg a leghatározottabban tagadja a vádat. ESZAK-lRORSZÁG Négy halott Észak-Írországban folytatódnak az ellenségeskedések. Egy gépkocsiban pokolgép robbant, s megölt egy 21 éves lányt és 15 éves öccsét. Belfastban egy 50 év körüli férfi holttestére bukkantak, egy másik helyen pedig megtalálták egy — csütörtökön eltűnt Ebédet készít egy kislány Guatemala egyik romba dőlt ne- — fiatalember megcsonkított gyedében. tTeieíoíó: AP—MTI—KS) [tetemék