Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-06 / 31. szám
/ "TjlívJtdt Szeik ejztö ilg-1 Sánta Józsefné, Kaposvár, Vak Bottyán u. 38. sz. alatti lakos a Somogyi Néplap október 23-i számában azt panaszolta, hogy vállalatunktól nem kapta vissza bérletdíj- túlfizetését. Panaszát kivizsgáltattam és megállapítottam, hogy a levélírónak a visszajáró 260 forintot átutalta a vállalat, de a pénzt a posta „ismeretlen” jelzéssel visszaküldte. A panasz megjelenése után az összeget ismét átutaltuk a Fekete István u. 19. címre. A pénz innen nem érkezett vissza, így feltételezzük, hogy Sánta Józsefné azt átvette. Tájékoztatásul közlöm, hogy a panaszos levele téves postabontás miatt nem került az illetékesekhez, ezért késett az átutalás. A kellemetlenségért szíves elnézését kérem. Tisztelettel: Díarl Qázu{. igazgató, Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Vállalat, Budapest Tisztelt Szerkesztőség! Florváth István, Mernye, Lenin u. 7. sz. alatti lakos február 3-án megjelent levelére válaszolva tájékoztatom, hogy patkányméreg nálunk kapható. Tisztelettel: <J)tnz.ás <VindeL boltvezető, Barcs és Vidéke ÁFÉSZ AGROKER mintabolt, Barcs Tisztelt Szerkesztőség! Az 1KV kezelésében levő házban lakom. Pincénk évek óta rendszeresen megtelik vízzel, valószínűleg a talajvíz jön fel. Jelenleg azonban a korábbi évekhez viszonyítva sokkal magasabb, kb. 40 cm-es a víz. A lakók tüzelője víz alatt van, a pincében csaktgumicsizmában lehet közlekedni, újabban azonban már a csizma szárán felül is befolyik. Az épületben lakó kb. 14 család hidegben kénytelen fagyos- kodni, mert az elázott tüzelő használhatatlan. Kértük az IKV segítségét, a tűzoltókhoz is fordultunk, hogy szivattyúzzák ki a vizet a pincéből, de segítséget sehol sem kaptunk. Ezért fordulunk Önökhöz panaszunkkal. Tisztelettel: dt. óggtcL 'DtmSiti ____________________ Kaposvár. Rákóczi tér 2. A Z MSZMP SOMOGY M E G V E ID I Z O TTS Á G Á N A K LAPJA XXXII. évfolyam, 31. szám. Péntek, 1976. február 6. Utazó fiatalok Programok iskolásoknak A legtöbb általános és kö- ! zéphegységbe indulnak világai ! megyei kirendeltségének bel- zépiskolában ilyenkor már ja- j látni«. Az általános iskola-j földi programfüzetében szere- vában tervezik a tanév végi I sok kirándulásának hasonló s I peltek régebben is somogyi iskolai és osztálykirándulások i formája. Külföldi kiránduld- j túrák és a Volán Utazási Iro- programját. A középiskolai I sok. hajóutak. »luxus«-tubo-: da is ajánlott hasonló prog- kirándulások megszokott »sab- | rozások is vannak, méghozzá ! ramokat. A Somogy megyei ionja«: az elsősök Pécs kör- nem is kis számban. 1 Idegenforgalmi Hivatal külön nyékére, a másodikosok Kö- • „ , , 'programjavaslatot készített szeg és Sopron vidékére, a !H;a^un_ ' So * * * * * *^S7-ör úgy, hogy a közép- és általános iskolás harmadikosok az Északi-Kö-!sajat környezetünket meg nem osztáiykirándulások szervezéismerjuk, de a világvárosodat iéhe7 Nvolc somogyi utat ----------------------------------------------mar bejártuk. A helyes uíaza-' . ........... ----| ajánl. Ezek általában egynaEnnyi zsineg körbefonná az országot Hamis számlák, sosem volt poharak és kanalak Nem is a visszaélések rész leteire. inkább a fogadkozás- I kávéskanalat, mosószert »ve- ra emlékszem: ezután ilyesmi j telezett. A társasághoz a nyo- a kapós- 1-----' ' ■ ■ A j egyzetfüzet „titkai” Néha ki kell üríteni, «hogy a tarisznyát szokás kifordítani: ,— Lássuk, nem lapult-e meg mégvalami a csücskében? Az első kis följegyzés itt van mindjárt. »Az újságíró a maga eszközeivel igazságot akart osztani. Felsorolta érveit az asztal mögött ülőnek, s ahogy mondani szokás: jói j beolvasott neki. Jő érzéssel I távozott aztán a helyszínről. | Azaz, távozott volna. Mert j utánaszaladt az, akinek az imént beolvasott és azt mondta: — Itt felejtette a kalap- í ját! | És ettől az apró mozzariat- I tói valahogy úgy tűnik: az | igazság is megkopott egy kicsit.« í Itt lapul még egy »sztori«. gf főleg madzagot, poharat, íme: “Reprezentatív körülmé- ' ' ’ nyék között megtartott sajtókialaküasat mar az : utak olyan vidékeinkre, iskolában kell elkezdem, az amelyek valóban idegenfor- osztalykirandulasoA. program- i gaimj értékeknek nevezhetők, janaic osszealutasakor. Nene- j A több napos utazások hazánk zen érthető, hogy az általászép tájaira hívják a diákonös iskolások miért utaznak A gomogyj kirándulásokSzegedre, Debrecenbe addig. ra a hivatal bárhonnan indít amíg a megye erdekessegen csoportokat, az év minden nem mutatta* meg nekik. {időszakában. Sokan érvéinek azzal, hogy Az ajánlatok — ígérik a a megyen belüli barangolások- SIOTOUR-nál — a megyei ta- ra azért nincs mód, mert az utazási irodák nem kínálnak |nács művelődésügyi osztályá- lehetőságet. Az Express Ifjú- j nak közreműködésével eljut- sági és Diák Utazási Iroda ■ nak valamennyi iskolához. Kalevala a bábszínpadon nem fordulhat elő vári Utasellátónál, mert állandó vendégek lesznek az ellenőrök. Nem kellett sok idő, hogy bebizonyosodjon, nincs hitele ennek az ígéret- I nek. Vagy a székesfehérvári | területi központ, illetve a budapesti országos központ ellenőrének tűnt föl: a kapós- , vári Utasellátó annyi zsine- j get »használ föl« néhány hó- j nap alatt, amennyivel körbe 1 lehet tekerni az országhatárt? [ És hogy itt tényleg fogynak j a fogyóeszközök és minden héten igényelnek segédanya- j got? Rendetlenség uralta az mozás adatai szerint később az ötvenéves Rostás Sándor hentes is csatlakozott, aki ugyanilyen szisztémával egy alkalmi virágárus számláit hamisította meg. Az égvilágon senki nem vette észre, miért egy hentes dolga virágot venni az étterembe? Az egész ügyben nem is annyira a tét — körülbelül tizennégyezer forintot vágták zsebre —, mint a tény az izgalmas : ennyi időn keresztül zavartalanul folyhatott az ügyeskedés. Sem az élelmiszerüzleteknél, sem az Utas- Utasellátó háza táját, s ezt j ellátónál senki sem vett észremekül kihasználta a har- : re semmit... minchét' éves Szentes György \ A magánokirat-hamisítás- üzletvezető-helyettes meg a j sál, bűnszövetségben elköve- huszonnyolc éves Héjjas Jó- ! tett csalás alapos gyanúja zsef raktáros. J miatt indított ügyben befejezSzentes előre lebélyegzett. : te a nyomozást a Kaposvári üres jegyzéket szerzett néhány j Városi-Járási Rendőrkapitánykaposvári élelmiszerbolt al- j ság, és az ügyet vádemelési kalmazottjától; a harminchárom éves Ormai György üzletvezető-helyettestől, a huszonhat éves Osztopáni Pál raktári munkástól és a huszonöt éves Koma József bolti eladótól. Könnyen ment az alku, a három fiatalember néhány apró szívességért készséggel gyártotta a boltja bélyegzőjével ellátott számlákat. Azok rögtön megteltek a nem létező vásárlások adataival. Az utólag kiállított számlákat Szentes benyújtotta Héj- jasnak, aki kivette a pénzt a kasszából és rögtön megosztoztak. A raktáros tartott a lebukástól, ezért hamis átvételi jegyzéket állított ki. 1974 tavaszától 1975 novemberéig Telefon süketek számárad • A testi fogyatékosokkal foglalkozó moszkvai kutatóintézetben kikísérletezték a süketek számára készült telefont. A készülék hordozható televízióra emlékeztet. A hivó fél fényírö toll segítségével, egy katódcső felületére ír. A fényjeleket — villamos jelekké alakítva — normál telefonvonal továbbítja. A hívott fél képernyőjén mintegy tíz másodpercen át látható a felírás. (Ez az időtartam bőségesen elegendő a leolvasáshoz.) Amikor a felirat eltűnik a képernyőről. a hívott fél írhat vagy tehet föl kérdést javaslattal átadja az ügyészségnek. P. D. tájékoztató a helyszín. A ruhatárosnő átveszi a nagykabátod és fintor szalad át az arcán. Csak egy pillanatra de észrevehetően. Mi okból? Egyszerű: kint esik az eső, a te kabátod vizes. Tehát nem autóval érkeztél. Nem mosoly, hanem fintor jár neked!« És ezek mór a magad számára leszűrt tanulságok, jobban mondva, magad figyelmeztető következtetések: »Ha az aljasság meg nem fogható módszerei ellen hasonlókkal szállsz harcba, akkor az aljasság általános érvényre emelkedik.« A fasizmus »természetrajzáról« olvasgattam dokumentumokat. Akkor jegyeztem föl: »Az elnyomás egy ponton már nemcsak az elnyomó bűne. hanem azoké az elnyomottaké is, akik »kitalálva« a zsarnok gondolatait, szinte megelőzik cselekedeteikkel azokat; azok szerint élnek, hogy az elnyomónak tessenek.« L. L. A pécsi Bóbita együttes a Kalevalát viszi bábszínpadra. A Bóbita ezzel a darabbal készül az őszi nemzetközi bábfesztiválra. Emlékpark létesül a mohácsi csatavesztés színhelyén Futok a taggyűlésem után Már egy hete csak a taggyű- dúlnom. Ugyanis most már lósekre gondolok, és próbálok fantomként kísér a rövid vá- eljutni Kaposváron — most iasz: ma nem lesz taggyűlés, már ott tartok — mindegy elmarad, áttettük, objektív hogy hova. Készült egy megyei akadályok miatt... Vagy a KISZ-bizottsági előrejelzés, »legszebb«: az Egyesült Izzó ! amely napra és órára pontosan | tartalmazza a KlSZ-alapszer- [ vezetek második taggyűléseinek időpontját. Ez alapján el is készítettem j saját tervecskémet. és jó szo- I kasomhoz híven délelőtt előrr ■ bejelentkeztem telefonon min- ! denliova. hogy ne tévedhessek kaposvári gyárának KISZ-bi zoííságán a munkatárs egyszerűen nem tudta, hogy mikor lesznek az alapszervezet! taggyűlések. A marcali járásban tájékozódva megtudtam: alig néhány gyűlés maradt el, és azt is jú ef térben ésTdőben.*'a^fiatalok fWre je,?zték- ^i lenne, ha a kaposvári városi bizottság is rávenné a hozzá tartozó alapj rendre hozzásegítenek va I gyám teljesüléséhez. Nem té- I vedek el. mert a szerkeszíősc- 1 get kiválóan ismerem »térké- j pészetileg«. Nem kell kimozszervczeleket arra, hogy sák meg szavukat... tart1,. P. Clkobozíák, inert mérgező... A Baranya megyei Tanács és a Természetvédelmi Hivatal a mohácsi csatavesztés 450. évfordulója alkalmából »temetőkertet« létesít, amelynek bronz kapuját Pölöskei József ötvösművész tervezte. A bronzból készülő kapu 4x8 méteres lesz. Furcsa — hírlapi kacsának is beillő — dolgokat terjeszt az emberi butaság. Amely ezúttal akkora, mint Karinthy Filatorigátjánál. Ügy kezdődött, hogy kivonják a füstszűrös Symphonia cigarettát c forgalomból. Ki is vonták eg% időre, de nem a hatóságok hanem a dohányosok, akiit alaposan föltankoltak belőle. A folytatás még ennél i: szebb: elkobozták a meglévé készletet, mert mérgező. Hát ezzel az indokkal valamennyi cigarettát elkobozhatnák. Mert mindenki tudja, hogy a nikotin méreg. A Symphoniában körülbelül annyi van, mint c többiben. Az egyéb mérgekről szóló mesék hasonlatosak a: Állami Áruház című film ötletéhez: lepecsételik a százforintost. Egy dolgot sajnálhatunk csak. Mégpedig azt, hogy az ilyen hírverés jóval hatásosabb, mint a dohányzás elleni propaganda. De a módszer elleshető: mi lenne, ha valamelyik tudományos intézet fizetett ügynökök útján terjesztené a különböző pletykákat a nikotinrudacskakról. .. Nem egészen fair play, de megérné! town Panasz — A feleségem mást eem tud, mint folyton pénzt kérni tőlem — panaszkodik, a férj a barátjának. — A múlt héten kétszáz rúpiára volt szüksége, tegnapelőtt százhuszonötöt követelt, tegnap pedig százat. — Hát ez szörnyű! — fakadt ki a jó barát. — És mit kezd ennyi pénzzel? .— Nem tudom, hiszen egyetlen vasat sem adok neki! Önkéntes A parancsnok ügy szól a felsorakozott ala kulathoz: — Tíz önkéntesre van szükségem egy veszélyes feladat végrehajtásához. Ekkor az egyik Ica ton a kitép az első sorból és félreáll. — Mit jelentsen ez, Dupont közlegény? «— kérdi a- parancsnok? — Helyet akarok adni az önként jelentkezőknek! Vendéglőben — Pincér, mit jelentsen ez? Hiszen a halat a leves előtt hozta! — Főszakáes azt mondta, hogy a hal már nem várhat tovább! Érdeklődés — Sajnos rostonsültünk már nincs ... — Legalább azt mondja meg. főúr: ehető volt-e vagy rágós? Felvilágosítás Az esküvői banketten az elkésett vendég megkérdi az egyik fiatalembertől: — Bocsásson meg, ön az ifjú férj? — Nem, én már a selejtezőben kiestem! Megmentés Késő este, az utcán. Egy hórihorgas legény megszólít egy tekintélyes külsejű úriembert: — Tisztelt uram! Adjon nekem harminc fontot — és megmenti egy köztiszteletben álló ember életét. — Mar megbocsásson, de maga egyáltalán nem látszik köztiszteletben álló embernek! — De hát én önről beszélek, Sir! Érv Á feleség így szól a férjéhez: — Nem értem, hogyan lehet minden estét a sörözőben tölteni! — Nem értem, nem értem! Minek beszélsz olyan dolgokról, amelyeket képtelen vagy megérteni?! Stmggi Néphp Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné» Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza 1 Terjeszti a Magyar Po3ta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 FU Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6» . Felelős vezető: Tarkas Béla igazgató.