Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-06 / 31. szám

Réthelyi tapasztalatolt Művelődés télidőhen Történetünk másfél év­vei ezelőtt, 1974 őszén kezdő­dött. A kercseligeti fiatalok klub nélkül maradtak. A régi termüket »-elvették«, mert kellett a könyvtárnak. A köz­ségi tanács döntött: a régi kastély pincéje üresen áll, némi munkával egyik része klubbá alakítható. Az ötletnek akadtak támogatói: a KISZ megyei bizottsága és a Ka­posvári Húskombinát KISZ- bizottsága is. Hogyan került kapcsolatba a húskombinát és a községi tanács? A kisköz­ségből sokan járnak be dol­gozni Kaposvárra. Reggelente autóbusz hozza, este viszi az ingázókat. Az ő segítségükre siettek a KISZ-esek, hisz ak­koriban mind több szó esett sajátságos helyzetükről. Stágl József, a Nagyberki Közös Községi Tanács elnöke így emlékezik vissza az ese­ményekre : — A klub a tanács kezde­ményezésére született meg. A fiataloknak helyiséget kellett biztosítanunk. A lehetőség adva volt. A tanács, a hús­kombinát, a tsz és a gyere­kek összefogása révén 1974. október 12-én átadhattuk a körülbelül kétszáznegyven­ezer forint értékű klubot. Zolnay Sándor, a Kaposvári Húskombinát KlSZ-bizottsá- gának titkára: — Kercseligetről huszon­nyolc fiatal jár be naponta hozzánk dolgozni. Az ő hely­zetükön igyekeztünk segíteni, amikor felajánlottuk támo­gatásunkat. Harmincezer fo­rint értékű társadalmi munka a mi érdemünk. Eddig az előjáték. Ami ez­után következett, az már csöppet sem »szenzációs«, jól­lelhet a televízió, a rádió és a sajtó világgá kürtölte a ker­cseligeti »csodát«. Azokban a napokban másról sem esett szó, mint arról, hogy az in­gázó fiatalok klubot kaptak Somogy megyében. Valóban így történt? — A kercseligeti klub a KlSZ-tagoké — hallottam a tanácselnök megállapítását. — Az ingázó fiatalok is KISZ-tagok, így — együtt használhatják. Tehát nefn csupán az ingázó fiatalok klubja, nem ifjúsági klub. — Mikor van nyitva? — Hetenként háromszor. A klub nem azonos a kocsmá­val. Ha megtöltik tartalom­mal, akkor beszélhetünk arról, hogy más napokon is nyitva legyen. — Ki a felelős a klubért? — Elsősorban a KISZ-tit- kár. A KISZ-titkár tizennyolc éves, az egészségügyi szakkö­zépiskola harmadikos tanuló­ja. Ö is, akárcsak az alig ezer lelket számláló település lakóinak jó része, naponta utazik be Kaposvárra és visz- sza. Este hét óra előtt nehéz megtalálni. Solymosi Magdol­na szívesen vállalta a beszél­getést. — Hány tagú az au.szer­vezel? — Mindössze tizenhat. — Hány fiatal van a falu­ban. — Körülbelül ötven. — Hányán járnak a klub­ba? — Az attól függ, milyen rendezvény van. Most szer­dán senki sem volt, pedig szerda az egyetlen hétközi nap, amikor nyitva van a klub. Ezen a napon általában ketten-hárman vagyunk. — Szombaton és vasárnap? — Valaki mindig hoz ma­gával lemezjátszót vagy mag­nót, olyankor többen. — Mit csinálnak a klub­napokon? — Semmit, nincs rá senki­nek se igénye. — Ha magától függ, meg­csinálta volna ezt a klubot? — Nem. — Mondják, maga az ötö­dik KISZ-titkár másfél év alatt. — Csak a harmadik. Min­den évben más csinálja ezt a munkát. Alii egyszer belekós­tolt, az egy évnél tovább nem vállalja. — Miért? — A fiatalokat nem érdek­li semmi. Ahhoz, hogy vala­mit el tudjunk érni, meg kel­lene szüntetni a »kocsma­szemléletet«. Való igaz, hogy a kocsma állandóan tele van fiatalokkal, a klub pedig üres. Azt mondják, kellene egy te­levízió és néhány játék ahhoz, hegy oda járjanak. — A húskombinát fölaján­lotta. ' — Hallottam róla, de ahhoz egy lezárható szekrényt kér­tek. A tanács megígérte, jó régen... A tanácselnök szerint nem kell külön szekrény, a klub is zárható. A húskombinátosok pedig várnak. Meddő viták sora, s közben semmi sem történik. A klub, amelynek értéke csaknem kétszáznegy­venezer forint, ott áll üresen. Nem az ingázók klubja, nem ifjúsági klub, »csupán« KISZ-klub. Klubvezető nincs. Eddig senki sem vállalta ezt a feladatot. A kérdés jogos: volt-e értelme annak, hogy fölépítsék a kercseligeti klu­bot? Nos, a válaszok megle­pőek. Pénz, lehetőség adódott, és akkoriban »divat volt« az ingázók kérdésével foglalkoz­ni. Országos kezdeményezés, sok hűhó, televízió és rádió — mindez semmiért. Ahogy a KISZ-titkár fogalmazott: nincs igény a klubra. Megyénk egyik legszebb klubhelyisége a kercseligeti, sehol sem dicsekedhetnek olyan lehetőségekkel, mint az ottani fiatalok. Kit terhel a felelősség azért, hogy a klub üresen áll? Nem a mi dol­gunk eldönteni, de Kercseli- getben tenni kell valamit: a szemléleten változtatni. Nagy Jenő télidőben látogatják sokan. Biztató, hogy az olvasók zöme gyerek. Az új nemzedék te­hát olvasóvá nevelődik. A cél — ahogy a művelődési ház igazgatója elmondta — az, hogy a fiatalok már iskolás korukban megismerjék, meg­szeressék az intézményt. Még- alkalmunk volt látni a kéthelyi változásokat bemuta­tó kiállítást, melyet az úgy­nevezett táncteremben ren­deztek meg. E kiállítás a köz­ség múltjából idéz a korhű­ség látszatát keltő dokumen­tumokkal, levélrészletekkel. Fényképek mutatják be a szövetkezet alakulásának idő­szakát, az akkdH közös va­gyoni viszonyokat. A nádte­tős házakat is csak a fotó őrzi már. A jelent pedig két­szintes családi épületek fény­képei idézik. Leskó László A mágneses hegy elfogyott A ha, mostanság alkalma nyí­lik az uráli iparvidéken fekvő Magnyi- togorszkba utazni, esetleg némi nosztal­giát érezhet. A Magayi togorszki Kohászati Kombinát — a harmincas években »Magnyitka« néven az egész világon emlegették — az első szovjet ötéves terv legendás építkezése, a szov­jet nehézipar első óriása volt Magnyitogorszkban ma alig találni nyomát az iparosítás hőskorának. A kombinátot annak idején a mágneses hegy kifogyhatatlannak vélt érc­tartalékaira telepítették. Csakhogy negyven év alatt a mágneses hegy elfogyott. És jóllehet »Magnyitka« ma is a világ legnagyobb teljesítmé­nyű kohászati üzemeinek egyike, az ércet most már több száz, több ezer kilométe­res távolságokból kell ide szállítani, hogy a hatalmas kohók étvágyát csillapítsák. Maguk a kohók sem ugyan­azok. Helyükben új, sokszoro­san nagyobb térfogatú vasol­vasztók tornyosulnak az Ural folyó mentén. Ez a kombinát, ha még oly hatalmas is, a szovjet kohászati ipar terme­lésének csak töredékét adja. Új óriások Hasonló »csalódások« érik az utazó riportert, ha az első ötéves tervek másik híres rek- vizítumát, az ukrajnai Dnye­progresz vízi erőművet láto­gatja meg. A Dnyeprogresz is működik. A IX. ötéves terv­ben kezdték meg második, az elsőnél lényegesen nagyobb részlegének építését a Dnyeper folyón. A két Dnyeprogresz azonban együttesen sem ad majd annyi villamos energiát, mint az utóbbi tíz évben fel­épült szibériai vízi erőművek bármelyike. Bratszk, Krasz- nojarszk, Uszty-Ilim — e részben már működő, részben épülőfélben levő erőművek mindegyike nyolc-tízszer ak­kora teljesítményre képes, mint a Dnyeprogresz, melyet a világ nyolcadik csodájaként emlegettek, amelyről verseket írtak. Ez a tízszeres növekedési arány a szovjet ipar egészét tekintve 1950 és 1975 között hírlapíró következett be, vagyis éppen negyedszázad alatt. Érdekes módon ugyanebben az idő­szakban a magasabb alap­szintről indult, de kétségkívül kevésbé intenzíven fejlődő szovjet mezőgazdaság csak kétszeres 'teljesítménynöveke­dést produkált. Noha az utób­bi tíz évben — indulásként az SZKP Központi Bizottságá­nak 1965. márciusi »mezőgaz­dasági« plénumát szokták em­legetni — a mezőgazdaságban is megkezdődött a nagy for­dulat korszaka, az ország gazdaságának ez a két fő ága­zata, az ipar és a mezőgazda­ság; egyelőre nem sorolható azonos súlycsoportba. Mostanában, amikor az egész i szovjet lakosság a X. ötéves terv fő irányairól ki­adott pártdokumentumot ta­nulmányozza és vitatja, min­den fórumon sokat beszélnek erről. Az ötéves terv egyik ta­nulsága, hogy a »súlycsoport­különbség« megszüntetésének fő feltétele a hatékonyabb termelés, méghozzá nemcsak a mezőgazdaságban, hanem az építőiparban, gépgyártásban, vegyiparban is. A tervek pon­tosan kimutatják ugyanis, mennyi öntözött földterületre, traktorra, műtrágyára van szükség ahhoz, hogy az a nagyságrendi változás, melyet a gazdasági élet sok más te­rületén már befejezettnek lehet tekinteni, a mezőgazda­ságban is eljusson logikus le­zárásáig. Hektárokban, ton­nákban, gépekben mérve, min­denképpen milliós számok ezek. Nőnek az igények A hetvenes években a szov­jet ipar már sokkal könnyeb­ben birkózott ezekkel a mil­liós számokkal, mint koráb­ban, s több iparágban végképp levették a napirendről a mennyiségi problémát, ameny- nyiben a meglevő vagy épülő kapacitások mellett a szám­szerű eredmény elérése csak idő kérdése. Híres, alma-atai beszédében Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára 1975 ta­vaszán már nem egyszerűen több traktort követelt a me­zőgazdasági gépgyártástól, ha­nem a K—701-es korszerű, nagy teljesítményű mezőgaz­dasági erőgépek gyártásának mielőbbi beindítását, s az új, korszerűbb, kevesebb veszte­séggel dolgozó kombájntfpu- sok futószalagra állítását tűz­te ki célul. Hasonló hangsúly­eltolódás figyelhető meg a gazdaság, a tudományos-mű­szaki fejlődés minden terü­letén. Az olajiparnak moder­nebb fúróberendezésekre, a textiliparnak nagy teljesít­ményű automata gépsorokra, az iparirányításnak kifejezet­ten korszerű, »harmadik nem­zedékbeli« számítógépekre van szüksége. A szovjet gazdaságot egyéb méltó hasonlítási alap híján az amerikaival szokás egybe­vetni. Éppen ezért érdekes, hogy jóllehet e verseny állá­sát szakmai körökben számon tartják, az utóbbi években hi­vatalos részről alig hallani felhívásokat a legfejlettebb tőkés gazdaság ipari teljesít­ményének túlszárnyalására. A két gazdasági teljesítmény kö­zötti különbség ugyanis any- nyira leszűkült, hogy a meny- nyiségi »utolérés« feladata már aligha nyújt megfelelő távlatot a szovjet gazdaság fejlődéséhez. Az ipar összter­melése a Szovjetunióban 1974- ben az amerikai termelés 80 százaléka volt, 1975-ben pe­dig már 93 százaléka. Ebbe az arányszámba bele kell ér­teni a tőkés gazdasági válság következtében bekövetkezett amerikai termeléscsökkenést, és tekintetbe kell venni azt is, hogy egy főre számítva a különbség lényegesen nagyobb az Egesült Államok javára. A lényeg mégis az, hogy míg az első ötéves tervek időszaká­ban, de még a második világ­háború után is Dávid és Góliát küzdelme volt a szovjet—ame­rikai gazdasági verseny, ma gyakorlatilag két azonos mé­retű és erejű gazdaság között folytatódik a vetélkedés. Egy sor termelési ágban — az acélgyártásban, a cement­iparban, a kőolajtermelésben, a traktorgyártásban és a mű­trágyagyártásban — a Szov­jetunió a IX. ötéves tervben megelőzte az Egyesült Álla­mokat. A versengés azonban még ezekben az iparágakban is folytatódik. Mostantól az ország, ha úgy tetszik, önma­gával, a szovjet emberek ha­talmasan megnövekedett és persze nem teljes mértékben kielégített igényeivel verseng. Bokor Pál (Következik: Még tovább Keletre.) Megélénkült a kulturális élet a téli hónapokban a kéthelyi Petőfi Sándor Művelődési Ház­ban, így mondta Kovács Lajos, aki nyugdíjaskorú vezetője az intézménynek, de — immár negyedszer állt munkába, mert a helyzet így kívánta. Mindig visszahívják, ha gazdátlan ma­rad a »ház«. A »megélénkültek« egy cso­portja a menyecskekórus, ame­lyet néhány évvel ezelőtt köz­kívánatra Kovács Lajos szer­vezett. A múlt évben országos minősítést szereztek, és nagy gyönyörűséggel hallgattuk élet­teli dalolásukat a rádióban is, Manga János értő magyaráza­tával. Vezetőjük azóta össze­gyűjtötte a hajdani sommás­dalokat is. Hétfőn esténként fölcsendül az ének: »Kisbaglasba két úton kell bemenni, Sommás kislány a babáját szereti. Megtalálta a baglasi pincébe, Jó bort iszik, hétdecis a kezébe.'" El nemi maradna senki ezekről az estekről!, Akárcsak az öregek klubjából az a har­minckét ember. Ök nemcsak a heti egy estéjüket töltik itt, hanem sokan mindennap be­járnak televíziót nézni. A »napjukon« pedig hol a köz­ség egy-egy vezetője, hol más, — orvos, gyógyszerész — vá­laszol kérdéseikre. Példamu­tatóan érdeklődő, tanulni vá­gyó emberek a kéthelyiek. A KISZ-klúbban a disco-rendez- vények a legnépszerűbbek. De eljárnak »vendégeskedni« is a szomszédos községekbe egy- egy programmal. Ök is, mint az asszonykórus: a ta­vaszi művészeti szemlére ké­szülnek. Havasi Károly veze­tésével irodalmi színpadi mű­sorral vesznek majd részt ezen a rendezvényen. A színját­szásnak egyébként negyven évre visszatekintő hagyomá­nyai vannak Kéthelyen, ép­pen Kovács Lajos rendezői munkája jóvoltából. Negyvenezer forint értékű fölszerelés segíti a fotószak­kör munkáját és megalakult a kertbarátok köre is, Kal­már Gáspár szőlészeti agro- nómus vezetésével. A kör negyvenhárom tagot számlál. A termelőszövetkezet évi 17 ezer forinttal támogatja az intézményt. Itt működik az ifjúvezetők klubja is. A könyv­tárnak évről évre több olvasó­ja lesz: Olasz Istvánná mun­káját több száz olvasó dicsé­ri. A szabad polcokkal fölsze­relt könyvtár tavaly talált végleges otthonra az intézmé­nyen belül, különösen így, Kercseligeti kesergő Űj tv-filmet forgatnak Juhász F. István »Blanka« című novellájából tv-jáíék készül. A film egy magányos budapesti öregasszonyról szól, aki el­tartási szerződést köt egy fiatalemberrel. Képünkön: Patkós Irma és Benedek Miklós. Olvasó munkások A dolgozók fele könyvtári tag A munkásművelődésben jelentős szerepük van az üzemeknek, az ott működő tömegszervezeteknek. A Központi Bizottság közmű­velődési határozata a szak- szervezetek kulturális fel­adatairól szólva többek kö­zött megállapítja: »tevé­kenységük középpontjában a munkásmüvelődés áll­jon.« Hyen szellemben végzik a közművelődési munkát a nagyatádi cérnagyárban, ahol különösen nagy gondot for­dítanak a dolgozók olvasóvá nevelésére. A múlt évben még csak háromezer kötetnyi szép- irodalom sorakozott a polco­kon, a vállalati szakszervezeti tanács mo6t 30 000 forintot adott könyvekre, a Textilipa­ri Dolgozók Szakszervezetétől pedig 24 ezer forint értékű ajándékkönyvet kaptak. így mintegy kétezer új kötettel gyarapodott a könyvtár. A oémagyári munkások szeretik a könyvet — ezt ál­lapította meg Torják Vincéné a pártvezetőség titkára és Kurucz Jánosné szb-titkár is. S, hogy mennyire így van, arról személyesen is meggyő­ződhettem. A néhány évvel ezelőtt ki­alakított ktubkönyvtárban már javában folyt a »bön­gészés« a polcokon, amikor ebéd után benyitottam. Ber­talan Edit anyagkönyvelő az üzemi könyvtáros. — Milyen volt a tavalyi forgalom? — A 950 dolgozó közül 450-en iratkoztak be a könyv­tárba, közülük 370-en fizikai munkások és mintegy 300-an harminc év alatti fiatalok. Egy év alatt csaknem hétezer kötetet kölcsönöztek, olva­sóként átlagosan 14-et. A könyv szeretetéről meg­győzött az is, hogy az 1976 januárjában a tavalyi olva­sóik fele már megújította könyvtári tagságát. — Mit olvas legszíveseb­ben? — kérdeztem Kovács lmréné munkásnőtol. — Minden szép és jó köny­vet. De legszívesebben a ki- kapcsolódást nyújtó szépiro­dalmat kedvelem. Galambos Lajosnak a könyvtárunkban, meglevő összes könyvét elol­vastam már. Sőt, van olyan műve is, amelyiket másodszor olvasom. Hogy miért? Mert földim, együtt gyerekesked- tünk Kótajon. Hát ezért a kö­tődés hozzá. Szeretném, ha az idén a könyvtár meghívná író—olvasó találkozóra. — Most mit talált? — Krajnecz: Mese a jó­emberekről. Hazaviszem ezt a görög drámagyűjteményt is — mutatja. — Elégedett a könyvtár szolgáltatásaival? ■» — Igen is, nem is. Igaz, hogy a könyvállomány évről évre frissül, de a könyvtár elhelyezése nem a legszeren­csésebb. Ha például valami­lyen rendezvényre kell a he­lyiség, a nyitva tartás sínyli meg. Ezen kellene változtatni, azonkívül újabb polcokra is szükség lesz. Maróti Gyula festődéi mun­kás szinte hetenként benéz a könyvtárba. — Editke, még nem jöttek meg az új könyvek? — kér­dezi köszönés után. — Tudja, nekem itt már szinte minden könyv ismerősöm. Nagyon szeretek olvasni, különösen télen, amikor jobban beszo­rul az ember a szobába. Sok­szor az éjszakába nyúlik az olvasás... Két kötettel távozik. Tho­mas Mann: Az elcserélt fejek és Molnár Zoltán: Civilélet című regénye kerül a táská­jába. D. S.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom