Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-04 / 29. szám
* Edzés nélkül nem várhaté eredmény A most folyó bajnokságban Tasziáron nem állítottak magas ' mércét a labdarúgó-csapat elé. Volt ebben némi előrelátás . is, hiszen olyanok távoztak az együttesből, i akiknek meghatározó szerepük volt a csapat játékában. Ezek közé tartozott a kapus Szarvas a védelemből Bederna és Hirth, a középpályás Nagy B. és a csatársorból Ernyes. Egy Nincs könnyű ellenfél” Akik végigdideregték a Rákóczi—Szekszárdi Dózsa mér- ' kőzést — minthogy az irreális talajon és a zord időben igazi labdarúgásról nem lehetett szó —, inkább a »nehéz sorsolásról« beszélgettek, a várható esélyeket latolgatták. Elhangzott olyan vélemény is, hogy jó az, ha a csapat 'mielőbb túljut a három éllovas elleni mérkőzésén. Ősszel a Dózsa, a Videoton meg a Fradi elleni három találkozón egy pontot szerzett a Rákóczi, ezt most is elcsípheti. Március elején még a legjobb csapatok sem lesznek lendületben. Jó is, hogy akkor kapjuk őket ellenfélként — hallottuk a nézőtéren. Szilvási József ügyvezető elnöktől azt kérdeztük, hogy a Rákóczinál miként látják? — A sorsolás tükrözi, hogy az MLSZ szem előtt tartotta á válogatott csapat előtt álló feladatokat. Ilyen szempontból kétségkívül irányított a sorsolás. Másik szempont volt a szurkolók által kedvelt budapesti kettős rangadók megfelelő időzítése. így adódott, hogy nekünk a rajtnál összejött a nagy hármas. Külön balszerencse, hogy az ősszel két idegenbeli mérkőzéssel búcsúztunk az évadtól,, s most a rajtnál újra két ilyen mérkőzéssel kezdünk. Aztán jön a Fradi. Az NB I-ben nincs könnyű meg nehéz ellenfél. Egyaránt úgy kell számolnunk, hogy valamennyi »nehéz«. Szerencsére az ősszel nem tiszteltük az olyan ellenfeleket, mint a Vasas, a Videoton, az MTK—VM vagy a Csepel. E csapatok ellen hét pontot gyűjtöttünk. Ha mint esélytelenek futottunk volna ki a pályára a hát válogatottat felvonultató Videoton, vagy a Hungária körúton az MTK-VM ellen, aligha szereztünk volna pontot, vagy nyertük volna meg a meccset. A mostani sorsolásnak megfelelően kell a szakvezetőnek a csapatot felkészítenie. A hajrában talán jól is jön, hogy kétszer egymást követően ha- ■l^zai pályán játszhatunk. Arra kérjük a szurkolókat, ne »súgják a játékosok fülébe«, hogy az első négy meccsen úgysem szerzünk pontot. Az ősz igazolta, hogy nincs lehetetlen. Én is osztom azt a véleményt, hogy a rajtnál az Újpest meg a többiek még az idény elején lesznek. Ilyenkor harcos, lendületes játékkal könnyebben elképzelhető a meglepetés, mint amikor már belelendülnek a legjobbak. Mi bízunk I labdarúgóinkban, tegyék ezt a | szurkolók is, akkor nem lesz ; semmi baj — mondta Szilvási í József. I K. S. fél csapat! Balatoni Sándor edző nehéz helyzetbe került. Az ifjúságiak még nem értek meg a nagyobb feladatokra, a tartalékokból pedig alig volt pótlás. így Vágtak neki az ősznek. Ráadásul a szóba jöhető labdarúgók hétközi felkészülése sem volt zavarmentes. E" foglaltságuk miatt csak alig látogatták az edzéseket. — Sok olyan pont úszott el, amely már a kezünkben volt. Sajnos a második félidő hajrájában nem foltunk képesek újítani. Ez egész ősszel meghatározta szerep! ésünket — mondta az edző. Egy sereg találkozót sorolt fel, ahol a két pont így ment el. A taszáriak olyan sorozattal »dicsekedhetnek«. amilyennel kövesen a megyei bajnokság mezőnyében. Hét hazai mérkőzésből ötöt(!) elvesztettek. Ezek között legsúlyosabb a Somogyi B. SE elleni 6:1-es hazai vereség volt. Az újonc Gyékényestől is három góllal kaptak'ki. Első győzelmüket csak a hetedik fordulóban .szerezték, igaz ekkor meglepetésre a jól szereplő Balatoniellét fektették két. vállra. A végén magára talált a gárda, és két győzelemmel zárta az őszi idényt. Ma ennek 'köszönhetik, hogy helyzetük nem látszik reménytelennek. — Mindezt magunknak köszönhetjük! Hiányzott Taszá- ron az az összefogás, mely a korábbi években megvolt — kesergett Balatoni Sándor. A .beszélgetésből 'kiderült, hogy a sportköri vezetők is mintha hátat fordítottak volna az egyesületnek. Csoda-e, ha ezek után a labdarúgók sem úgy léptek pályára, mint akiknek szívügyük a jó szereplés. Kevés egyéni teljesítménynyel volt elégedett az edző Maradéktalanul csak a beállás Zsilinát és a balhátvéd Farkast dicsérte. Időnként elfogadhatót nyújtott Koza. Hugó nyolcszor talált a hálóba. Fuksz és Tóth egyaránt 6—6 góllal járult hozzá az •eredményességhez. Képességei alapján többet várt az edző a technikás Halásztól, a tö'ob poszton is jó játékra képes Imrétől és a középpályás Vargától. A csapat jelenleg a tizenharmadik helyen áll kilenc ponttal. A szakosztályvezetőség elégedetlen az őszi szerepléssel. Elhangzottak ígéretek is a gondok megoldására. A jelek szerint eddig vajmi kevés történt. A néhány újonnan igazolt játékossal tizennyolcra bővített keret már két hete alapoz. De ott jártunkkor is csali hatan rótták a köröket, s amint megtudtuk, máskor sem sakkal jobb az arány. Taszároa jelenleg azért tartanak naponta edzést, hogy minden játékos legalább kettőn vagy hármon részt vegyen. Könnyű elképzelni az olyan alapozó tréning habárét, amelyet több napos pihenő követ. Pedig a terv szerint tavasszal fel akarnak zárkózni a hetedik, nyolcadik helyre. Ehhez megvan a játéktudás. De ősszel sem ezzel volt baj. A munka jelentőségét és értelmét becsülnénk alá, ha ilyen, edzéslátogatottság mellett mi is hinnénk e cél megvalósításában. J. R. Ma a Cselik csapatával játszik a Rákóczi (Telefonjelentés Makarskából) Hétfőn és kedden szinte percenként érdeklődtek a szurkolók és a családtagok, hogy mit tudunk a Rákócziról. Szerencsésen megérkezett-e a csapat Makarskába? Hétfőn nem sikerült kapcsolatot teremteni a kaposvári labdarúgókkal. tegnap este azonban igen. Szigetvári György, a túra vezetője jelentkezett:, — Magyarországon és Horvátországban havas, síkos úton haladt az autóbuszunk a cél felé. Kisebb zavart keltett, hogy vendéglátóink nem azon a határállomáson vártak bennünket. ahol mi beléptünk Jugoszláviába. Emiatt túránk 'végleges programját csak szerdán tudjuk rögzíteni. E napon minden bizonnyal már edzőmérkőzést játszunk a Cselik csapatával. Kellemes, tavasziéit idő várt bennünket az Adriai- tengernél. Itt nyoma sincs, a télnek. A Hotel Dalmáciában szállásoltak el bennünket, t zavartalanul tart a felkészülődésünk. A szerdai mérkőzés után szombaton vagy vasárnap kapunk újabb ellenfelet. Jói utaztunk, mindenki egészséget — nyugtatta meg a Rákóczi táborát Szigetvári György, aki legközelebb hétfőn jelentkezik. Telt hús Innsbruckban QQO Szombaton és vasárnap Kaposváron vívták a megyei egyéni sakkbajnokság középdöntőjének első mérkőzéseit. A rajtnál 21 sakkozó jelent meg. s három- fordulóra került sor. Eddig Parragi József, a Kaposvári Hunyadi Vasutas sakkozója szerepelt a legjobban : mindhárom mérkőzését megnyerte. 1. forduló: Erdélyi^—ifj. Miovecz 0:1. Gruller—Révész 0:1. Miovecz: —Závoda 0 \\} Darvas—Csíki döntetlen, Nagy—Kaposi _ döntetlen. Benedik—Parragi’ 0:1, Bédy—Kiss L. 1:0, Kiss J.—Dávid 0:1, Bállá— Óvári 1:0, Rózsa-Fekete 1:0. 2. forduló: Zavoda—Rózsa 3:0. Révész—Bédy l,:0, ifj Miovecz— Nagy döntetlen, .Csíki—Miovecz 1:0, övári—Gruller 0:1, Dávid—Balia 1:0, Parragi—Golobits l :0. Kaposi—Darvas 1:0. Fekete—Kiss J. 1:0, Kiss L.—Benedik 0:1. 3. forduló: Závoda—Parragi 0:1, Csíki—if j. Miovecz 0:1, Gruller— Fekete 1:0. Nagy—Golobits 0:1. Darvas—Kiss L. döntetlen, Dávid— Révész döntetlen, Beiíedik—Kaposi döntetlen, Bédy—Erdélyi 0:1. Bállá—Rózsa 0;i, Kiss J.-—Gyári döntetlent Az élcsoport állása; 3 pontos: Parragi. 2,5 pontós: Dávid, Révész, ifj. Miovecz. 2 pontos: Erdélyi. Gruller. Ró- I zsa, Golobits,. Závoda, Kaposi. í A versenyt február 7—8-án I folytatják. ^ fi U C * Kedden már »olimpiai nagyüzem« volt a XII. téli olimpiai játékok színhelyén: valamennyi küldöttség. megérkezett. Asztalitenisz Hiúsági, serdülö- és újencbajnokság Kaposváron IFJÚSÁGIAK Fiú egyes (28 induló): 1. Móricz Béla (K. Vasas), 2. Váczi (K. Vasas), 3. Bakács és Miklai (Élclmiszerip.). Fiú páros (14): 1. Móricz, Váczi (K. Vasas), ’ 2. Niklai, Bakács (Élelmiszer), 3. Christ-, Vargá és Lukács, Fircher (K. Vasas). Leány egyes (16): 1. Pro- szonyák Ida, 2. Kelemen, 3. Borda és Kovács Á. (mind K. Vasas.). Leány páros (8): 1. Kelemen. Kovács, 2. Proszoinyák, Borda, 3. Nagy, Pintér és Biz- vurm, Zsebi (mind K. Vasas). Vegyes páros: 1. Váczi, Pro- szonyák, 2. Móricz, Borda, 3. Christ, Kelemen és Pircher, Kovács (valamennyi' K. Vasas) . SERDÜLÖK Fiú egyes (18): 1. Lukács, 2. Varga, 3. Bognár és Christ (mind K. Vasas). Leány egyes (8): 1. Kele- | men Valéria, 2. Pintér, 3. I Nagy Á. és Szöllősi (mind K. Vasas). ÚJONCOK Fiú egyes (8): 1. Christ, 2: Varga, 3. Bursics és Szabados (mind K. Vasas). Leány egyes: 1. Nagy Agnes, 2. Poth (K. Vasas). A magyar csapat szerény létszámmal van jelen. A Re- gőczy—S allay jégtáncpároson kívül Vajda László tagja még az együttesnek. Regőczyék kedd estig hat edzéslehetőséghez jutották és mint mondták, kedvező tapasztalatokat szerezték. Regőczyék sajnos nem lehetnek jelen a szerda délutáni ünnepélyes megnyitón, miután számukra már kezdődik a verseny. A Bergisel tetején, a síugró- sáncnál az ünnepi megnyitónak magyar vonatkozása lesz, hogy Budapestről küldött galambokat is elengednek a színpompásnak ígérkező ceremónián. Az Ünnepi megnyitót szigorú biztonsági intézkedésekkel rendezik. Labdarúgó | Terein Ivupa A balatonboglári tornacsarnokban ezúttal a második csoportba sorolt -csapatok léptek pályára. A torna eddig legszínvonalasabb mérkőzését láthatták a nézők az ÁFOR—Balatohboglár II. találkozón. Eredmények: Kórház—FMV 2:0. K. Építők—Pamutfonó- ipari V. 3:2, Mezőgép I.—Áfor 4:3, Balatoniboglár II.—SZMT 3:0. Kórház—Paimutfonó-ipari V. 4:2, SZMT—FMV 3:3, K. Építők—Mezőgép I. 8:1, Áfor —Balatonboglár II. 4:3. Korcso’yapálya a Szama Isiván isimában Elkészült Kaposvár első korcsolyapályája. A toponári városrész általános iskolájában sikerrel járt a gyermekek több hetes próbálkozása. Ötször fogtak hozzá az iskola udvarán a jégpálya kialakításához, de a kedvezőtlen időjárás mindannyiszor meghiúsította tervüket. Most végre elkészült a csaknem kétszáz négyzetméteres. pálya, melyet tegnap nagy örömmel vett birtokába a diákság. FEBRUAR Milyen lesz az időjárás? 4 SZERDA Ráhel A várható időjárás ma estig: Északkeleten változóan, máshol erősen felhős, párás idő — csapadék nélkül. Gyenge, a nappali órákban mérsékelt északkeleti, keleti szélre számíthatunk. Reggel a mélyebben fekvő helyeken elszórtan köd lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán, mínusz 7 és plusz 3 fok között alakul. II szov'el Hullára hete A Népek barátsága rendezvénysorozat keretében Budapesten tegnap megnyitották a szovjet kultúra hetét. A Mar- cibányi téri Ifjúsági házban az APN szovjet sajtóügynökség rendezett fotókiállítást. A következő napokban — ugyancsak ott — dokumentumfilmek, vetített képes előadásokon mutatják "be Leningrad, Moszkva és a Szovjetunió más városainak életét. — Két balettművész, a moszkvai Bolsoj két magántáncosa — Natalja Kaszatki- na és Vlagyimir Vasziljov — tegnap hazánkba érkezett. Egy egész estét betöltő táncjátékot tanítanak be az Operaház társulatának. — Michelangelónak tulajdonított festményre bukkant tízévi kutatás után Logromo spanyol város lelkésze. A kép Jézus keresztre feszítését ábrázolja. A kép eredetiségét egy 1630-ból származó ado- mánylevéllel bizonyítja. — Balaton címmel Zákonyi Ferenc könyvét a közeljövőben olasz és orosz nyelven teszi közzé a Corvina Könyvkiadó. — Az ötéves szociálpolitikai tervek között szerepel a kál- máncsai Aranyhomok Tsz- ben az öregek napközi otthonainak létrehozása, öt éven belül minden tagközségükben feladatul jelölték ki az intézmény megvalósítását. •— Önkéntes KRESZ-vizsgát tett Siófokon 68 kisiparos. A i tanfolyamot a KIOSZ körzeti csoportja szervezte a TIT-tel közösen. A siófoki és a kör- ' nyékben kisiparosok márciusban a közlekedési és az üzeni balesetek megelőzéséről hallgatnak előadásokat. — Beszakadt a jég Vizsoly határában egy befagyott tavon csúszkáló két iskolai tanuló, e^y lü és egy 8 éves kislány alatt. Mindketten vízbe fulladtak. — Kétezer vagon fűszer- paprikát takarított be a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat az elmúlt őszön. A szárítás után folyamatosan őrli és küldi a világ minden tájára, Amerikától a Közép-Keleten át Japánig. Jelentkezzenek a szemtanúk! Tegnap 12 óra 55 perckor tragikus szerencsétlenség történt Kaposváron, a Honvéd utca 6. számú ház előtt. A 67 éves Réti László kaposvári nyugdíjas egy cementszállító teherkocsi vezetőjével beszélgetett. Amikor a teherautó elindult, annak vezetője azt vette észre, hogy Réti László sérülten fekszik az úttesten. Réti László tegnry öt óra előtt néhány perccel meghalt a kaposvári kórházban. A rendőrség kéri a szemtanúkat, hogy személyesen vagy telefonon haladéktalanul jelentkezzenek a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályán (Kaposvár, Lenin u. 12., telefon: 11-300). 95 évvel eze ölt, 3881. február 4-én született — és 88 éves korában, 1969-ben halt meg — Kliment Vorosilov ismert szovjet politikus, a Szovjetunió marsallja. hazánk nagy barátja. Tizenöt évesen kapcsolódott be a forradalmi mozgalmakba, s már 1903-ban tagja lett a bolsevik pártnak, majd a következő évben a luganszki bolsevik bizottságnak. Az 1905. évi polgári demokratikus forradalomban való aktív részvétele miatt újból és újból bebörtönözték, illetve kényszermunkára ítélték. Tevékenyen részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban; a polgárháború és az intervenció idején — 1918 tavaszán — Ukrajnában partizánosztagot szervezett, később pedig a déli fronton harcoló 5., illetve 10. hadsereg parancsnoka lett. 1919 tavaszán hadseregparancsnokként harcolt Ukrajnában. Vorosilov töltötte be 1925—1934 között a hadügyi és tengerészetügyi népbiztos tisztét; 1934-től 1940- ig honvédelmi népbiztos volt, 1940-től pedig a Népbiztosok Tanácsának (a minisztertanácsnak) az elnökhelyettese. A Nagy Honvédő Háborút az Állami Honvédelpni Bizottság tagjaként, az északnyugati hadseregcsoport főparancsnokaként küzdötte végig; 1945— 47 között a hazánkban működő Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökeként sokat tett a romokban heverő ország mielőbbi talpraállításáért. 1960—62 közt ő volt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke. Megvitatlak a terveket Intézményi értekezletet tartottak tegnap Kaposváron a Pálmiro Togliatti Megyei Könyvtár dolgozói; megvitatták a tavaly végzett munkát és az 1976. évi terveket. Ez alkalommal jelentették be, hogy Szita Ferenc megbízott igazgatót kinevezték a könyvtár igazgatójává. Fiola Pált pedig igazgatóhelyettesnek. — Négy nyomsávosra bővítik a Szegeden áthaladó nemzetközi 5-ös utat. A rókusi pályaudvar fölött átívelő híd helyett is újat építenek. — A japán Elmo cég különleges filmtechnikai cikkei" bői. fotóújdonságaiból tegnap kiállítás nyílt Budapesten. — 12 holttestet és 12 sebesültet emeltek ki eddig a romok alól Gdanskban, ahol — valószínűleg gázszivárgás folytán történt — robbanás következtében összeomlott egy lakóház. — Munkahelyi személygép" kocsijáról eladta a ködlámpákat, egy másik autóból pedig alkatrészeket szerelt ki a büntetett előéletű, 25 éves Váradi István böhönyei gépkocsivezető. A Siófoki Járás- bíróság nyolchaví szigorított börtönre és kétezer forint pénzbüntetésre ítélte. — Robbanás történt tegnap a bonyhádi cipőgyárban: a port elszívó berendezés rob" bánt föl, s tüzet ok®zott. A lángokat a helyi tűzoltók, vállalati munkások megfékezték. Heten súlyos sérülést szenvedtek, egy sérült állapota életveszélyes. — Áramszünet. Az Áramszolgáltató Vállalat, értesíti a lakosságot és a közületeket. hogy február 6-án délelőtt 8 órától 16 óráig a kaposfüredi városrész egész területén, áramszünet lesz. Jogerős ítélet a Bródv Sándor utcai renűörtámadés bűnügyében A Bródy Sándor utcai rendőrtámadás bűnügyében hivatalos sze- mély sérelmére — előre kitervelt módon, nyereségvágyból — elkövetett emberölés kísérletének bűntette miatt emelt vád alapján kedden hirdetett ítéletet a Legfelsőbb Bíróság. Hartman László vádlottnak és védőjének az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság ítélete elleni föMebbezését elbírálva, a Legfelsőbb Bíróság Hartman Lászlót i életfogytig tartó — fegyházban végrehajtandó — szabadságvesztés- * re ítélte, jogerősen.