Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-22 / 45. szám

E gyedül a magas őr vi­selt csizmát, a többie- ken gumitalpú bakancs volt. Roppant a csizma a kö­vön. A cellákban csupa meg­feszített Krisztus tapadt tes­tével a falra. — Jermela! Jermela!... Csörögtek a kulcsok. Leha­nyatlottak a falnak feszülő kezek. Nem ők következnek. — Jermela! Jermela! Az volt a szokása, hogy már a folyosó elején énekel­te a fogoly nevét. Sok nevet énekelt végig a folyosón. Né­ha éjszaka is. Azok nem jöt­tek többé vissza. — Jermela! Jermela! . .. Megmerevedve állt a fa- priccs mellett. Tehát őérte. Még csak egyszer volt kihall­gatáson. Fölrepedt arcára szo­rította kezét, de nem ütötték meg. — Ne féljen, mi gentle­manek vagyunk! — Az őr­nagy nevetett, szeme, mint a hiúzé éjjel, mintha madarat bűvölne. — Te magad fogod kérni, hogy vallhass, könyö­rögni fogsz, bizony! — neve­tett az őrnagy. — Jermela! Jermela!... Falun nőtt fel a magas őr, arcán még a jóindulat nyo­mai. — No! — mondta, és intett a fejével. (— Jermela! — nézett rá katona, aztán arcon ütötte. Sisakban volt a katona./ • iz­zadt. Az elöljáróság büféjéből vezették ki őket. A tér szin­te levegő után kapkodott, olyan üres volt. Ponyva föd­te a teherautót, a két katona térd közé fogott fegyverrel ült az autó végében. Mögöt­tük szállt a por. Kéknek lát­ta a hegyek karéját, amint ■dagadt arcára szorítva kezét, fölszállt a teherautóra, és még egyszer visszanézett. Kéknek. Egy ház előtt Jósé Zaharimo Gias. Ott vannak a kopasz hegy fölött a madarak, vagy azok is lezuhantak? Ott kell lenniük. Erre gondolt. Csak ne üssenek!) A kórház emeletére sárga­réz lépcsökorlat kígyózott. Olyan fényes volt, hogy nem nyúlt hozzá. Az orvos azt mondta, na­gyon leromlott, föl kell egy kicsit javítani. Rövid haja volt az orvosnak, és kacsin­tott, amikor azt mondta, föl kell javítani. Egészen enyhe dózis, kétszázalékos. A katona kint várt a fo­lyosón. Egy szép. kreol arcú asszisztensnő készítette elő az injekciót. Amikor vattával le­dörzsölte a karját, összerán- dult. — Ó — mondta a kreol arcú —, ne féljen. A szúrást észre se vette. Az orvos megkínálta ciga­rettával. Amikor kilépett az ajtón, vállára tette a kezét. Csak egy pillanatra. Rohadékok. A sárgaréz lépcsökorlát szikrázott a be­eső napfénytől. Lehunyta sze­mét. — Gyerünk! — lökte meg hátulról a katona. Nem szabad hinni a káprázatok- nak. A kórházzal szembeni ház falán még annyi látszott a fehér mészbetűkből: »-VEN- Ahogy a torkán kifért. A CE . . .« Aztán ráosapták a magas őr csizmájának a kop- rabszállító ajtaját. panását meg se hallotta. A (Miért? Az igazságért! — kémlelőlyukon nézett be. mondta. — Értetek! -Három peso meg egy fél, Sört ittak. Az egyik bányász Hideg reggel elmentél!« fölállt, aktatáskájában össze- — No! —vigyorgott az őr. koccantak a sörkonzervek. — — No? Élnünk is kell. — Huhuhú! — Magasba — Éppen ez az! A déliek, dobta a karját. Tudta, ko­viUátúl deszkapalló vezetett r vízhez. A bárka propellerének egyik szárnya, mint egy hal­uszony. kiállt a vízből. A főnök kérdően nézett rá. A szél össze­borzolta haját. Ö megrázta fejét. — Visszamegyek. Hátha még ... Amikor elvették a motorke­rékpárt, még mindig nem hit­te. — Lenn, délen meg Santi a­FESTŐ FEMT Csiszár Elek kiállítása a Somogyi Képtárban a' szénbányászok ... — Mi északiak vagyunk, és az orvos. Nincs egyedül. médiáznia kell. Nem hazudott góhan biztosan ... — mondta. rezet bányászunk. — De ti is! — Majd azok is. Elment. A többiek ültek az asztal mellett, szivták a ciga­rettát. nem néztek egymásra.) Pontosan ismerte a zajo­kat. A jajgatásokat is. Ezen a soron magánzárkák voltak. Csak saját sóhajain, nem tu­dott eligazodni. Meg az or­voson. — Nem érez semmit? Megrázta a fejét. » — Éreznie kell! Érti.! ÉrezT nie kell! Az őr kinyitotta az ajtót, intett, hogy kövesse. (Az éjszakák hűvösek vol­tak. Szorongatta a pisztolyt és didergett. A bányák felől időnként kövek gurultak le a hegyoldalon. Ilyenkor min­dig a tehetetlenség meg az elszakadás szomorúságát érez­te. Este megmutatta a pisz­tolyt Jósé Zaharimo Giasnak. A fuvaros négy ócska Ford ja ott ál't az udvaron. — Ha reggel nem kezdi el a szállítást! .. Zaharimo Gias széttárta karját. — Látja — s a mez­Jávor Ottó Madarak a hegy fölött télén motorházra mtítatott. — A sofőrök pedig . .. — Arra ne legyen gondja! Amikor a ponyva alól visz- kórházbaf — Emeljük szanézett. kéknek látta a ko- az adagot, két ampul- pasz lle°yek karejat. Az egyik Miért olyan kétségbeesett, olyan rábeszélő az orvos hangja? ár negyedszer vitték a Iánál tartunk — énekelte az orvos. — Írja, nővér! — A nővér írta, az orvos pedig az ablak felé fordulva szavalt: — A morfium élénkít, ének­re, táncra serkent, haj, de milyen táncra! Nincs az a gitár, amelyik kísérni tudná! Ott táncolt fehér köpeny­ben az ablak előtt, hirtelen megfordult, hozzálépett, egé­szen közelről: magának én nem adok mor­fiumot egy milligrammot se. Csak beírom. Érti? A piszkok. Súgva hazudnak. Nem elég, hogy beszorult a rókalyukba, még az ebek csa- holását is hallgassa! — Énekre, táncra serkent! Az orvos szeme könyörgő és rémült. — Érti? Nem értette. Talán mert a börtönben égyedül maga kö­rül körözött, mint a kiter­jesztett szárnyú madár, ame­lyik nem találja a sziklát, ahova visszaszállhat. Csak amikor a negyedik szúrás után se érzett semmit, akkor kezdett tombolni. A falak tiszta égbolttá tágultak kö­rülötte. Ugrált, rikoltozott, fe­jét fölvetette: »Három kocsma meg egy fél, Jaj de csúnyán szerettél!« ház előtt Zaharimo Gias. Nem volt az arca se mosoly­gós, se diadalmas, mozdulat­lan gyűlölet üszkösödött a szemében. Aztán egy rézből gyúrt Indián fehér kalapban, majd por, s valaki a ponyva alatt énekelni kezdett: »Három mérföld meg egy fél, De messzire elmentél...« Vinnyogó hangját le-föl Érti'9 "ne dobálta a teherautó. A kato­Utcai zene nák térdü.k közé szorították a fegyvert. Az egyik megszó­lalt: — Csönd!) — No, Jermela? A z őrnagy mosolygott, ö az íróasztal előtt álltj, és visszamosolygott a ke- sezlyű-arcra. Kezét előre nyúj­totta, hogy remegjen, mint a va­sárnapi koldusoké a templom előtt, mint a tűnte tű bányász- asszonyoké, mikor magasba emelték a téren. Csapdosott, akár a fölriasztott madár, közben figyelte az őrna­gyot. — Jól van. Jermela. megka­pod. továbbra is megkapod az adagodat. Mindig megkapod. Aztán csak úgy mellékesen: — No hova is vitted 11-én reg­gel a tartományi főnököt ? Leejtette a szárnyát a madár, megtalálta a sziklát maga alatt. Nem hadonászott tovább. [ Tehát ezért. Arcán a vízmo­sások csöndje. — Na? Az őrnagy szemében ugyanaz az üszők, mint Zaharnnóéban, amikor a port lengető ponyvás teherautó után nézett. Szere­tett volna fölkacagni. Néma maradt. Az őrnagy intett, hogy vigyék. (Motorkerékpárral mentek le az Atacamáig. A lapos tetejű | A többiek csöndben hallgatták. Az elöljáróság büféjébe csukták őket. közvetlenül a bejárat mel­lé. A büfé üres volt. A magas bárszékeken ültek, mint a gyászoló, kopasz nyakú mada­rak. Fejük beesve válluik közé. Aztán előállt a teherautó. — Jermela? — kérdezte a katona, és úgy arcon ütötte, hogy hát- ratántorodott. A korpár hegye­ken kövek görögtek, de ő csak a kék karéjt látta egy villa­násra a ponyva alól.) — Jermela! Jermela! — énekelte az őr végig a folyo­són. Megnyílt a csigolyacsikorgá- sú vasajtó. — No! Egészen közel dugta az őr a képét. — Tudod, milyen nap ma? He? — Mintha nyál cso­rogna le az gllán. — A fogoly­szabadító Mária napja van ma. Bizony! Nem felelt. A kórházzal szemben, a ház falán a meszelt felírásból annyi még ott maradt: „VE ....” — „Három varjú .meg egy csíz ...” — Dúdolva ment föl az emeletre. De a szobában a színek bal­jós döbbeneté. Az asszisztens- nőnek vörös haja volt, az orvos pedig teljesen kopasz. Csak a barkója körül sötét. Megkapasz­kodott. A többiek? Lihegett. Két tenyere szétterpesztve a falon, Krisztus-szögere váró, repdeső madárszárnyak, szél­fútta Mária-kendője. A töb­biek? Akik eddig? — Hm. Négy ampulla! Az idegen orvos elismerő és gyűlölettől fátyolos szeme. — Szépen fölment. Hanem ez az utolsó, hallja!, Többet nem kap, csak ha kinyitja a száját. Érti! » É rtette. Ez az utolsó lehe­tőség. Hogy mindent ki­tálaljon. De hiszen nincs egyedül. Az orvos, a másik, a nővér, a ... Kurtán belenevetett a fátyolos szemekbe, aztán fel­tűrte az ingét. Az injekció után még ki tu­dott menni a folyosóra. Kezét magasba lökte, ahogy a fuldok­lók, ahogy a tüntető bányász­asszonyok. A katona hiába kapott után- na. 0, nem mint a kopár hegy­oldalon guruló magános kövek, hanem mint a hirtelen haláltól ütött szép madarak, a csillogó rézkorlát mellett gurult le tes­te a lépcsőn. A nádvágó. A Somogyi Képtárban mast megrendezett gyűjtőn', mye: tárlatán a művész sok isme­rős képe fogadott. Ezek közül többet Csiszár pályája csúcsá­nak is tarthattunk már eddig is., Kiállításának célja az ösz- szegezés, és a mi dolgunkat is ez szabja meg. A festő maga rendezte ki­állítása úgy mutatja be a ki­emelkedő alkotásokat, ahogy azok megszülettek: mellettük ott vannak azok is, melyek a jelentősebb állomásokhoz ve­zettek. Így szűkké vált számá­ra a Somogyi Képtár tere; mintegy húsz alkotásnak nem is talált helyet, néhánynak meg egészen rossz fal — pon­tosabban csak oszlopnyi felü­let — jutott. A rendezés nyomvonalán haladva előbb Csiszár Elek »zöld korszakával« találko­zunk. Az Alvó nő zöldje és széles, lendületes ecsetkezelé­se a »vadakra« emlékeztet még, de utána máris egyéni hangot érzünk. A Zsombékos, a Vízi ember, a Vízparti ná­das, a Présház, a Balatoni fa­lu, a Tehervonat, a Somogyi táj, az Este a hegyen, a Nád­vágók, a Jégvágó, a Rokkant katona képsora tematikai vál­tozatossága mellett is rokon művekből áll. Kétféle érzés­nek ad hangot Csiszár. A Zsombékos, a Vízparti nádas, Filmet forgat lohn Reedről Tizenöt filmje, 17,5 millió néző élménye alapozta meg hazánkban a világhírű, Álla­mi- és Lenin-díjas szovjet színész-rendező, Szergej Bon- darcsuk hírnevét, aki — az SZKP XXV. kongresszusa tiszteletére rendezendő szov­jet filmnapok eseménysoroza­tára érkezett Budapestre. Szombaton a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában sajtó­tájékoztatón találkozott a filmkritikusokkal és szakírók- dég 23 évvel ezelőtt járt elő- kal. A hírneves művészven- ször hazánkban. Bundarcsuk most is telve van alkotói tervekkel. A leg­közelebbi, s talán legérdeke­sebb is — az a mű, amely szovjet—amerikai koproduk­cióban, az ő rendezésében eleveníti majd fel John Reed- nek, a Kreml falánál elte­metett amerikai újságírónak az életét. law lairtwlk Zicch (Krakkó). A totószalon anyagából. Barátság Hídja nemzetközi Kajszin Kulijev A párthoz Te szólsz — s mi érző szívvel jól megértve élő szavakkal hallhatjuk Lenint. Igazság, zászló, lelkünk büszkesége, győztesen járunk lépteid szerint. Te, mesterünk, vezérünk. jó barátunk. hű támaszunk munkában és csatán. örökre egy. kemény egység a pártunk: népnek és pártnak egy sors jut csupán. * Közös veled az öröm és a gond, mert egy a cél, az eszme és az álom. Magasztos eszmény, mit a szó kimond: ahogy tanítsz — úgy éljünk e világon. Hegedűs Géza fordítás* Szergej jeszenyin BOKRAINK KÖZT Bokraink közt már az ősz barangol, kóró lett a fényes laboda. Zizegő, szép zabkéve-hajadról nem álmodom többé már soha. Arcod haván bogyók bíbor vére — szép voltál, te kedves, illanó! Szelíd, mint az alkony puha fénye, s fehéren sugárzó, mint a hó. Szemed magvai kihulltak régen, neved, a törékeny, messze szállt. Gyűrött sálam őrzi már csak híven fehér kezed hársméz-illatát. Amikor a háztetőn a hajnal macska módra, lustán lépeget, emlegetnek tűnődő szavakkal vízimanók, dúdoló szelek. Kéklö esték azt suttogják rólad: álom voltál, elhaló zene. De tudom — aki formálta vállad, fénylő titkoknak volt mestere. Bokraink közt már az ősz barangol, kóró lett a fényes laboda. Zizegő■ szép zabkéve-hajadról nem álmodom többé már soha. |Ra b Zsuzsa fordítása) a Nád vág ók és a Jégvágó, va­lamint a Vízi ember című képek hideg színekkel feje­zik ki a festő azonosulását, egyben elkülö­nülését az áb­rázolt világtól, de csak az azo­nosulást érez­zük a fölmsle- gített színekkel ábrázolt So­mogyi táj ese­tében, mely ki­vételes áhítatot fejez ki. Csi­szár »fölenge- d/ése«, azono­sulni vágyása épp oly őszin­te, mint olykor makacs, morc hidegsége. Csiszár maga is érzi, hogy a világ sokkalta összetettebb, gazdagabb, mint a Jégvágó vi­lága; a Somogyi táj révén azt közvetíti, hogy észre kell ven­ni az emberi melegséget nyúj­tó otthonosságot, föloldódást is. Szinte hozsannázó örömöt ébreszt a festőben a táj és az ábrázolt két ember találkozá­sa; ezért válik itt gazdagabbá Csiszár kifejezőmódja. A zöld színvilágú képsort barna árnyalatúak követik, ezeknek az élén három, szin­te kívülálló kép áll: az Öreg­asszony szobája, a Buszra vá­rók és egy műhely-enteriőr. Ügy tűnik, a Buszra várók ki­vételével semlegesült Csiszár mondandója. A barna sorozat valójában a kis méretében is monumentális Rianás című képpel indul. A zöld sorozat központjában az ember állott, itt a jeges Balaton rianásos jéghegyeivel találkozunk. A fölszaggatott jég hatalmas szi­lánkjai azonban nem az em­bertől való eltávolodásról be­szélnek. A felfokozott tájél­ménybe ágyazza a Jégvágó vi­lágát, de most a személy el­hagyásával. A Balatoni táj már magában hordozza a mo­numentalitást, de ez a sorozat érleli ki valójában. A Téli Balaton 1-11., a Hid, a Telep télen már ilyen is. Csiszár eszközei is változtak közben, csak lendülete nem. Itt azon­ban figyelmeztetnünk kell öt arra a veszélyre, melyet a Híd és a Halászok című képek mutatnak: a víz pávatoll szí­ne hnmis vonás monoton szí­nei közt és világában. Sok mindent felfedezhet­tünk Csiszár művészetéből ed­dig is. De újat is mondhatunk róla. Hiszen Csiszár jellemző­ié, hogy hiteles atmoszférát teremtve tudja igazolni meg­jelenített hőseinek belső vilá­gát. Megfesti hozzá a »köze­get« is, melyet vagy tiltako­zással. va-’y belső melegség­gel »fogad« el a nevünkben szóló festő. Nemcsak kvalitásában ritka az olyan kép kiállításainkon, mint a Téli Balaton, a Móló télen, a Téli öböl vagy a So- mogvi táj. hanem egyedülálló élményt nyújt a humorosan jellemzett Két r • :zeg a hegyen című festmény is. Kiemelkedő képének tart­hatjuk a betlehemes aroma festett kisfiú nortréját, a Ma- gányosan címűt, mely a szo­rongató érzést az ünnen szí­neivel teszi hatásosabbá. Nem kerülhető meg most :em Csiszár lírai világa, mely- ”51 annyiszor írtunk. Az ősz, íz Eső után, az Ablak reggel, vz Ablak, a Nyitott ablak, a Pásztor, a Falusi öreg, a Ha­lász, a Szék kendővel, a Kály­ha lavórral abba a sorba tar­tozik, mely nem a festő ün­nepélyes azonosulásáról — pl. Balatoni táj — váll, hanem csupán együtt szól Csiszár ér­zelmi húrja az ábrázolt való­sággal. Hi-rrj Barna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom