Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-22 / 45. szám
VH AG PROLETÁRJAI; EGYESÜLJETEK! Ara: 1 forint Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam 45. szám Szadat arab körúton 1976. február 22., vasárnap Anvar Szadat egyiptomi elnök szombaton délelőtt Kairóból ötnapos szaúd-arábiai látogatásra utazott. Elindulása előtt az Okaz című szaúd- arábiai lapnak adott interjújában kijelentette, hogy országának »pénzügyi vérátömlesztésre« van szüksége. Ezzel Cease f üggésben közölte, hogy Ríjad után más gazdag arab államok fővárosába is ellátogat hasonló célból. Az egyiptomi elnök útiprogramjában Kuvait, Katar, az Arab Emirátusok Államszövetsége és Bahrein szerepel. Az Okaznak adott interjújában Szadat határozottan cáfolta és szégyenletesnek .minősítette a kairói sajtót egy hónapja foglalkoztató állítást, ami szerint a néhai Nasszer elnök elsikkasztotta volna az asszuáni gát építésére Szaúd- Arábiából átutalt jelentős pénzösszegeket. A rágalmakat az A1 Akhbar szerkesztője egy hónappal ezelőtt megjelent könyvében fogalmazta meg, Szadat elnök azonban nyilatkozatában közölte, hogy az ügyben indított vizsgálat teljes egészében alaptalannak találta ezt a rosszindulatú feltételezést. Angola hamarosan felszabadni A dél-afrikai fajüldözők fasiszta módszerei A békés építőmunkára készülnek Az Angola! Népi Köztársaság és fegyveres erői megsemmisítő vereséget mértek az imperialista agresszorokra, akik a dél-afrikai fajüldözők, külföldi zsoldosok és az FNLA—Unitalázadók felhasználásával hazánk szabadsága ellen törtek — jelentette ki Neto Alves, az Angolai Népi Köztársaság belügyminisztere a TASZSZ tudósítójának. Az elért eredményekre támaszkodva a közeljövőben befejezzük az ország egész területének felszahaditását és azután Angola népe erőfeszítéseit a békés építés nagy és bonyolult problémáinak ' megoldására fordítja. Tiltakozás, sztrájk Spanyolországban A felemás katalán döntés — A külügyminiszter Hágában Nem kielégítőnek és »abI szurdnak« minősítette szom- í baton az összes ellenzéki I erőket egyesítő, törvényen kí- : vüi helyezett katalán közgyűlés szóvivője az I. János Károly király elnökletével pénteken Barcelonában tartott spanyol minisztertanács Kata- lóniára vonatkozó döntéseit. Ezeknek lényege az, hogy bizottságot alakítanak a négy katalán tartomány — Barcelona, Gerona, Lérida és Tarragona — »sajátos közigazgatása« létrehozásának a tanulTöbb mint 13 millió vízrendezésre, talajjavításra A tervezett 11.9 millióval szemben 13,2 millió forintos termelési értéket, és az 1974. évihez képest számottevő termelékenység-növekedést ért el tavaly a Kapos völgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat. Minderről a héten adott számot a társulat vezetősége közgyűlésén. A feladatokhoz növelték a magasabb képzettségű szakemberek számát. Jelentős előrelépésnek számít, hogy megoldották a dolgozók szállítását a munkahelyre és onnan haza. A társulat tehát teljesítette múlt évi, s a IV. ötéves terv feladatát. A dolgozók közül több minit százan vettek részt a szocialista munkaversenyben, vállalásaikat ..teljesítették, s murtkájuk értékére jellemző, hogy a Lenin szocialista brigád tavaly megkapta a megyei pártbizottság oklevelét. A társulat múlt évi előirányzatában a közcélú vízrendezések és a megrendelése« munkák szerepelitek a legnagyobb ösz- szeggel, ezt követte a fenntartás és az egyéb tevékenység, valamint a tervezés és az együttműködési szolgáltatás. Számos közép-somogyi vízfolyást — például a hánsas- berkit, a kaposfüredit, a fel- sőmocsoládit — hoztak rendbe, ezen . félül rendezték a Surján mellékágait, az Őrei patakot, meg a Muskátai patakot, illetve árvízi tározót. Gépi földmunkát a tervezettnél jóval többet végeztek, s ez vonatkozik az alagcsövezésre is. Az idén a társulat kezelésébe tartozó 614 kilométernyi vízfolyásból mintegy 480 kilométeren látják el a fenntartási tennivalókat 1,2 millió forint értékben.. 5 milliós munkát végeznek Hajmáson. Szennán, Kisgyalámon és Fel- sőmocsoládon. Félmillió fonat értekben mát; a jövőre induló munkákhoz készítenek terveket. Egy-egy önjáró földgyalut és lánctalpas tológépet, továbbá két terepjáró billenős gépkocsit vásárolnak. A jövőre sorra kerülő közcélú vízfolyások rendezését 1977-ben több iránt 4,3 millió forint értékben végzi el a Kapos völgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat. I mányozására és az ügyintézés 1 egyszerűsítése érdekében a központi kormány »bizonyos jogkörét« átruházzák Barcelonára. Az ellenzék szóvivője a felemás intézkedésekről így nyilatkozott: »Katalónia népe nem fogja elfogadni ezeket a korlátozott lépéseket, önkormányzatot biztosító, sajátos j státuszt követelünk Katalóniá- nak. Minimális követelésünk egy olyan státusz, amilyennel a 30-as évek elején rendel- keztünk!«y Szombaton Spanyolország több városából jeleztek munkabeszüntetést. Sevillában az autóbusz-forgalom részleges fenntartására karhatalmi erőket állítottak a sztrájkoló buszvezetők és jegykezelők helyére, Barcelonában 90 ezer építőmunkás sztrájkol, béremelést és jobb munkaiéi tételeket követelve. Közben Madridba érkezett az aszturiai sztrájkoló bányászok küldöttsége, hogy a kormány megbízottai elé terjesz- sze a bányászok követeléseit. (Folytatás a 2. oldalon) Problémáink megoldásában a világ minden haladó országának segítségére támaszkodunk, mindenekelőtt a Szovjetunió és a szocialista országok sokoldalú és önzetlen támogatására — mondta befejezésül az angolai belügyminiszter. Gambia és Mali ismételten határozott támogatásáról hiz- í tosította az Angolai Népi Köztársaságot és népének az I MPLA vezetésével vívott igazságos harcát. Énről tájékoztat Moussa Traore-nak, a Mali Köztársaság elnökének Gam- biában tett látogatásáról Ban- julban nyilvánosságra hozott közlemény. A dél-afrikai csapatok több tízezer békés angolait fogtak el és hurcoltak túszként na- míbiai lágerekbe. Mint a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) dakari képviselete bejelentette, a dél-afrikai fajüldözők a hitleri fasiszták barbár módszereit alkalmazva próbálják megtörni az Angolai Népi Köztársaság fegyveres erőinek eredményes támadásait, amelyekkel véglegesen megtisztították az ország területét a külföldi intervenciósoktól és a belső reakció erőitől. Kádár János vezeiésévei magyar pártkíildöttséi átázott az SZKP XXV. kongresszusára Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának vezetésével tegnap elindult Moszkvába a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége, amely részt veáz a Szovjetunió Kommunista Pártja február 24-én kezdődő XXV. kongresszusán. A küldöttség tagjai: Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és Rapai Gyula, a KB tagja, a Magyar Népköztársaság nagykövete a Szovjetunióban, aki Moszkvában csatlakozik a küldöttséghez. A pártkíitdöttséget a Nvn- gati pályaudvaron Biszku Béla, lAzár György, Losonczi Pál. Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Benkei András belügyminiszter, Púja Frigyes külügyminiszter, a Központi Bizottság tagjai, Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter és dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője búcsúztatta. Jelen volt B. D. Sevikin, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A portugál kommunisták a baloldali összefogást sürgetik A Portugál Kommunista Párt a szocialista . pártban látja lehető legfontosabb baloldali szövetség eset’“a jobboldallal szembeni harcban — közölték a PKP Központi Bizottságához közelálló forrásból. Hozzáfűzték, hogy a PSZP vezetőinek állásfoglalásaira mostanában a jobboldal és a baloldal közötti ingadozás jellemző. A kommunisták azért küzdenek, hogy a diktatórikus intézményi rendszer komsaoiidá- i Továbbkép zés három évenként Biztonságosabb munkavédelem Háromhetes tanfolyamon ] szövetkezeti megbízottak, mint vesznek részt a termelőszövet- például a munkavédelmi alapkezetek munkavédelmi és biz- j ismeretek, a munkabiztonság tonságtechnikai megbízottjai a I lélektana, a foglalkozási ártai- Kaposvári Mezőgazdasági Főis- ] mák és betegségek, az eiektro- kolán. Csaknem ötvenen — hat j mosság biztonságtechnikája kivételével valamennyien somogyiak — hallgatják az előadásokat. A napokban a so- mogysárdi tsz-be utaztak üzem- látogatásra : ott a gépműhelyt, a terményszárítót és a szakosított állattenyésztési telep szociális létesítményeit nézték meg. A két hét alatt fontos témákról hallgattak előadást a Hallhattak az anyagtárolás és anyagmozgatás, az állattenyésztés, a vegyszeres növényvédelem, a gépkezelés munkavédelmi tudnivalóiról, ennek a tennivalónak a szervezéséről; oktatófilmeket néztek meg. A héten további előadások szerepelnek a programban, és ellátogatnak a főiskolai tangazdaság tátompusztai kerületének a szarvasmarha-telepére. Riegler Tamás, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának felügyelője elmondta, hogy szeretnék, ha háromévenként valamennyi somogyi termelőszövetkezet munkavédelmi és biztonságtechnikai megbízottja továbbképzésben részesülne. így kellő felkészültséggel elláthatja üzemében a feladatát. Csütörtökön Magyary Jenő, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium osztályveze-1 tője a munkavédelem szervesé' i si kérdéseiről tartott előadást a i hallgatóknak. A tanfolyam cél- ( járói szólva kérdésünkre elmondta: azóta csökkent országosan — és Somogybán is — az üzemi balesetek és a kiesett munkanapok száma a termelő- szövetkezetekben. amióta szervezettebb a megbízottak képzése. A MÉM osztályvezetője, az V. ötéves terv időszakára vonatkozó. s most készülő üzemi munkavédelmi tervekkel kapcsolatban fölhívta a figyelmet arra: jól értelmezett legyen a takarékosság, ugyanis a munka- védelmi, biztonságtechnikai berendezésekkel, _ beruházásokkal való spórolásnak a dolgozó látja kárát. Ez pedig semmiképpen sem lehet cél egyik gazdaságban lása érdekében április 25rig megtartsák a törvényhozó nemzetgyűlési választásokat, de »előfordulhat, hogy elhalasztják«, hiszen a fegyveres erők mozgalma és a pártok még mindig nem írták alá az alkotmánytervezetet, s emiatt a végleges választási törvény is várat magára. A portugál jobboldal nemzetközi tőkés körök támogatásával arra törekszik, hogy Gomes helyébe saját bizalmi emberét ültesse: különösen a Demokratikus Néppárt aktív az államfői poszt elnyerésének reményében — mondták. Megerősítették azokat a híreket, amelyek szerint az aláírásra váró alkotmánytervezetben az elnöknek a »kívántnál nagyobb« hatalmi funkciót szánnak. Egyes konzervatív katonai körök szeretnék módosítani a legfelsőbb forradalmi tanács összetételét és hatalmi harcot vívnak pozíciók szerzéséért. A jobboldali offenzíva a tőke pozícióinak helyreállítására, a terrorakciókban és a szabadságjogok ellen irányuló támadásokban is megnyilvánul. Ezzel szemben »pozitív«, hogy kiengedtek börtönéből egy sor olyan katonát, akit a tavaly november 25ri lázadással kapcsolatban tartóztattak le. 30— 40 tisztet azonban még mindig fogva tartanak, köztük Carvalhót. A KP a jobboldal feltartóztatásában és az ehhez szükséges baloldali összefogásban látja a kibontakozás útját. ' Somogybái harminchármán utaznak Kiilönvonat a Szovjetunióba Bár az igazi idegenforgalmi szezon még nem kezdődött el, nagy a sürgés-forgás az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Somogy megyei kirendeltségénél is, csakúgy, mint a többi irodánál. Március 14-én különvonat indul a fővárosból a Szovjetunióba háromszázharminc magyar fiatallal. Somogybái harminchármán indulnak Moszkvába és Pszkovba jutalomútként, Illetve a KISZ és az Állami Ifjúsági Bizottság támogatásával. A különvonat utasai az idegenforgalmi érdekesség megtekintése mellett baráti találkozókon, J számítanak. politikai rend ezvény eken vesznek majd részt. Ugyancsak márciusban testvérvárosi csoportot fogadnak Kaposváron. Kalinyinból 40 komszomolista látogat a somogyi megyeszékhelyre: találkoznak a Kaposvári Húskombinát fiataljaival, baráti beszélgetésen vesznek részt a textilművekben az ottani MSZBT tagcsoport szervezésében. Március 6-án rendezik meg Kaposváron a Dorottyában az Express-bált, ahol háromszáz somogyi fiatal részvételére