Somogyi Néplap, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-21 / 44. szám

„Lapozott egyet az oroszlán” Vízi élet a Sió-bozótban így tél végén és far- | asztalok között: vonz, elbűvöl . _ , , , .. és — feltalálja a lottót, mivel középén sok szó esik a ^ van 6ZÜksé karneválról. A női karnevál u híres kalandor, Cag­Bzines-tarka szambatáncosai- Uostro ifi megfordul a velen- val, napokon at tartó utcabal- cei kavalkádban> s általa a jaival tan a leghíresebb nap- | francia történelml sorsfordu­lónkban, gyakran hal-uf* j lónak, a híres nyakékpernek Nizza fs San Remo vidám egvik láncszeme kapcsolódik karneváli felvonulásairól - a L^velencei fareangba. (Szerb regvoU hmes velencei käme-| majd lerajzolja őt is, val pedig mar csak a zenes , , történeti esszéiében) És szövegkönyveiben [ i Színpadok él. Offenbach Barcarolájára, vagy Strauss Laguna-kerin- gője dallamaiban a rokokó Velencét, a XVIII. század fe­hér parókás és fekete álarcos, felelőtlen, könnyed és köny- nyelmű hangulatát idézi. Pattognak' a kártyalapok, s előtűnik a balsorsot hozó Pikk Dáma. (Később Csajkovszkij gyönyörű operát komponál e hódító Carlo Goldoni, aki magát »tisztességes kalandornak« nevezi, s igaza van: nem él vissza kortársai gyengéivel — megél belőlük. Megírja a ro­kokó Velence minden fonák­ságát vidámra hangszerelve, s színdarabjain kacag a világ. Goethe mondta egy Goldoni- előadás után: »Végre láttam egy komédiát!« Mert hogy ő lapról!) A hóditó Genova elegánsán siklik tova a játék- i közöns^ a szaionokban talál­kozott, a köznép pedig a te­reken, hidakon, árkádok alatt. A korlátok fellazultak, a kar­neváli hangulat elmosta a határokat: régi történelmi ne­vet viselő paloták gyakran kétes mulatókká váltak, .majd minden ház casino volt, ahol folyt a szerencsejáték. Hamis- §£j kártyások és alkalmi bérgyil­kosok siklottak gondoláikkal a lagúnákon, és elvegyültek a farsangolt — nem érvén véget a karnevál esztendőkön át —, a Tízek Tanácsa úgy határo­zott: aki maszkát meglop, ki­rabol vagy netán jobblétre szenderít, az duplán bűnhődik vétkéért... Persze ez a szigorú végzés már csak a kisstílű szélhámo­sokat érte utol: a hajdani na­gyok ekkor már bronzban— márványban aludták a meg­álmodott halhatatlanságot. Colleoni és Gattamelata, a re­neszánsz híres zsoldosvezérei lóhátról nézték az alant nyüzsgő, korcs utódokat. Ök még nagyban dolgoztak. Hal­hatatlanságukat egy Verocchio, egy Donatello örökítette művészetével a kései száza­doknak. Merész profiljuk a kort idézi, melyet Pietro Are- tino »latin világosságnak« ne­vezett, amelyben kortársként megfért egymással Tiziano, a festő és Machiavelli, a politi­kus vagy Cellini, aki egyszer­re volt ragyogó ötvösművész és szellemes hazug. A világ titkára, a fejedelmek ostora, Aretino pedig ugyan e tájt vetette meg Velencében a publicisztika alapjait: levele­zett a kor kiválóságaival, részt vett kocsmai verekedésekben és Cesare Borgia hadjáratai­ban: tollát és csipkelődő ked­Szent Mánk téren hullámzó I vét tisztelték és félték a pá- álarcos tömegben. Nehéz dől- j pák és a császár, guk volt az Éjszaka Urainak (ilyen költőien nevezték a ko­rabeli rendfenntartó szervet), ha külföldi diplomata, gazdag patrícius vagy bármelyik ve­lencei polgár életét óvni, va­gyonát védeni akarták. Mivel Velence éjjel-nappal álarcban Az akarattyai szilfejedelem öles törzsű, liánokkal befu­tott öreg szilfa áll Somogy és Veszprém megye határán, Ba- latonakarattyán. Sokat megért famatuzsálem. A szájhagyo­mány szerint megérte a négy­száz évet, és II. Rákóczi Fe­renc pihent egykor enyhet adó zöld lombsátra alatt. A természettudósok véleménye más: szerintük aligha telt el százötven év, míg a kis sat­nya magoméból ilyen derék, hatalmas, vén szilt nevelt a balatoni napsütés. Évtizedeiken át maga6lott az akarattyai Tikacs-völgy bejá­ratánál, mindenkori tájékozó­dási pontként a Balaton vizén komótos mozdulatokkal hálói­kat merítő halászoknak. A múlt században Eötvös Károly megfigyelte, hogy a vén szil és a tihanyi templom két tor­nya között húzott képzeletbeli vonal volt a »mezsgye«, a déli Csuka, máma, keszeg, ponty aszerint kerül a füredi, vagy a foki csárdák asztalára, hogy a »mezsgye« melyik oldalán lubickolt. Am az öreg fa sem kerül­hette el a sorsát. Végzett ve­le a háború és a betegség. 1945-ben a Balaton környéki harcokban ágyútalálat érte hatalmas ágait. A megmaradt egészséges, zöld rügyeket sar- jasztó ágakat pedig szilbeteg­ség támadta meg. Elhervadtak a levelek, elszáradtak a galy- lyacskák. Ma már a Tikacs- völgy bejáratánál csak három hatalmas csonk mered az ég felé, pusztán, szomorúan. De az elhalt öreg szil körül változatlanul sarjad, pezseg az élet. Új és újabb növendék- fácskák izmosodnak, zöld park, ritkás erdő veszi körül a balatoni élővilág hajdani fejedelmét Az öreg szil halálában, ko­és az északi part halászainak i morS3-§ában is szép. »felségvizeit« elválasztó határ. * Cs. T. Repülőgépek és légörvények Az egyre nagyobb számban forgalomba kerülő óriás utas- szállító repülőgépek — ilyen például az amerikai Boeing— 747-es jelzésű »Jumbó« —mö­gött a légi közlekedés bizton­ságát erősen veszélyeztető lég- örvények keletkeznek. Mind­eddig azt hitték, hogy elég, ha nyolc kilométeres távközt tartanak az egymást követő gépek, az újabb tapasztalatok szerint azonban ez túl kevés. A kisebb repülőgépeket már akkor is veszély fenyegeti, ha keresztirányban átrepülnek egy ilyen — gép mögötti — légörvényfolyosón. A repülő­terek kifutópályáit is hosszú percekre használhatatlanná te­szik a légörvények. A konstruktőrök az óriásgé­pek szárnycsúcsainak átterve­zésével szeretnék korlátozni az örvényképződést. A másod- percenkénti 30—60 méteres se­bességű légmozgást ugyanis a gépek szárnyainak csúcsánál leváló — gyűrű alakú — örvé­nyek idézik élő. De lépjünk vissza az if­jú Borgia itáliai hadjáratából az 1700-as évek velencei kar­neváljába. Közeledett egy újabb itáliai hadjárat Európa történetében, amely örökre véget vetett itt a farsangnak, s vele megdőlt Velence világ­uralmi szerepe is. A város ha­talmi jelvénye évszázadokon át a szárnyas oroszlán volt: szobrokon, festményeken, domborműveken és zászlók selymén feszített a büszke vad, mancsai közt nyitott könyvet tartva, rajta másfél ezer éven át hirdette a szö­veg San Marco erejét, hatal­mát. Azután a nagy francia for­radalom egyik ifjú tábornoka — aki akkor még Buonapar- tenak írta a nevét, mivel fé- lig-meddig olasz volt —, elin­dult a seregek élén meghódí­tani Itáliát. Az ágyúk szavára véget ért a karnevál. A csil­logó selymek és brokátok el­suhantak, az álarcok lehull­tak, a patríciusok polgárként ébredtek a karnevál utáni el­ső hajnalon. S az Arzenál egyik munkása ezen a regge­len, felnézve a könyvet tartó királyi vadra, így sóhajtott: »Végre, lapozott egyet az oroszlán!...« Bedő Ildikó Gyalogostól egy krajcárt A halászat mellett a ju­tlak, a szaba­diak rákászni is szoktak. Er­re a rácsnak nevezett szer­számot hasz­nálták, amely egy abroncs­ból és rá kö­tött hálókból állt. Az ab­csak halat ettek, különféle veit szórakozóhelye. A csárda formában elkészítve. A nagy 1 épülete ma is áll, most lakó­halbőségben pénzelni is tud-1 házzá átalakítva, tak belőle. Vagy maguk hord- A sió-bozőt fölött az utol- ták el — sokszor 50—60 kilo- ■ sb harangszó akkor kondult métefre is — eladni, vagy j na.egi amikor 1331-ben mű­helyben szállították a »fisé-1 építették a korszerű, új zsili- rc/c«-nek (balkereskedőknek)., Qet Siófokon. Megkezdődött a Még Fehérvárról is jöttek fisérek halat vásárolni. Jellemző, hogv a juti refor­mátus egyház papja. Puskás _ . „„„ , János is naev halász-vadász roncs vagy^v^-1 hípébeT1 állt Maga is rendsze­resen pénzelt a halászatból. Reggelenként, amikor a kö­nyörgésre kellett mennie, már meg is fordult a Sió-bozói zsámbékosaiból. ból készült vagy fából. A faabroncsra nehezékül ól­mot kötöttek, hogy lemerül­jön a víz alá. A rácsra dög­lött csirkét, ürgét, vagy ha egyik sem volt, békát tettek, és leengedték a víz alá. Ami­kor rövid idő múlva felhúzták a rácsot, sokszor 8—10 rák is csüngött rajta. Hogy milyen sok rák volt a Sió kiöntései­ben, az is mutatja, hogy a juti határ mentén az egyik domb­oldalt ma is »rákmász-«-nak hívják, mivel a hagyomány szerint itt másztak ki a vízből a rákok. A halászok "maguk készítet­ték a szerszámaikat. A háló­kat kenderből kötötték, me­lyet az asszonyok áztattak és fontak meg. A háló csöppii fonálból készült, míg a jobb kenderből vásznat szőttek s falubeli takácsok. Mindkét faluban fő eledel­nek számított a hal. Sokszor egész nap, minden étkezésre A jutlak a halászati jogot egy Széchenyi gróftól bérel­ték. Később Braun Dávid megvásárolta a Széchenyiek itteni birtokának nagy részét. Az övé volt a juti vám is. ahol a hídon áthaladóktól vá­mot szedtek. Gyalogostól 1 krajcárt kértek. e°ylovas ko­csi után 3, kétlovas kocsi után 5 krajcárt kellett fizetni. A siómarosi és juti lakosok azonban mentesek voltak a vámtól, mert ők énitették a hi­dat. Ha javítani kellett, azt a munkát is ők végezték. A szabadi lakosok a vesz­prémi káptalantól bérelték a halászatot. Mivel a siófok—kaposvári vasút ekkor még nem volt, a Sió vizén, hajókon szállították az Alföldről a gabonát. A vám közelében épült a csárda, a halászok és a hajósok ked­Bisalmas jegesmedvék A jegesmedve egyetlen el­lensége valaha az ember volt, aki értékes prémje miatt va­dászta ezt az északi sarkon élő állatot. Persze a vesze­delmes szemfogú rozmároknak is áldozata lehet a jegesmed­ve — ez azonban igen ritka eset. A jegesmedvék viselke­déséről az utóbbi időben ér­dekes dolgot figyeltek meg: a grönlandi medvék — a teljes védettség hatására — rendkí­vül bizalmassá váltak. Köze­ledésük sokszor már kelle­metlen is az ember számára. A tengeri mentőszolgálat éjjeli táborhelyeit például gyakran megtámadják. És már a riasztó lövésekre sem reagál­nak. Ügy látszik, megszokták, hogy »ősi ellenségük«-től nem kell félniük. Sió-meder bővítése is 1897— 1902 között, meid 1912‘ben. A munkát azonban megszakítot­ta az első világháború, és csak 1934-ben fejeződött be a mai formájában. Ma a szabadi és juti bozót helyén gazdaságilag haszno­sított területek vannak. El­tűnt a nád és a sás, sokáig ■zsák legelőnek használták a területet. A szabadi legelő 1946—48 között még repülőtér is volt. a Budapest—Siófok— Pécs járat leszállóhelye. Ma már belterjes művelés folyik, ás a régi vízi világnak mag az emléke is eltűnt. Záhonyi1 Ferenc A róják áramtermelése A zsibbasztó ráják családjá­hoz tartozik a márványos zsibbasztó rája. Erős áram­ütéseket bocsát ki diszkosz alakú felsőtestéből. A zsib­basztó rája elektromos szer­veiről már 1971-ben írtak a tudósok: a sok ezer lemezké­ből álló »elektromos elemek« a rája agyából kiinduló ide­gekhez kapcsolódnak. A ter­melt áram erősségét több íz­ben is megmérték, 70—80 és 2—300 volt között ingadozott. A kisülések rövid időközön­ként követték egymást. A ráják elektromos fegyve­rüket zsákmányuk megbénítá­sára használják. A zsibbasztó ráják többségükben a Föld­közi-tengerben és az Atlanti­óceánban élnek. Megfigyelik a téli Balaton életét Mesél a múlt A tihanyi biológiai kutató intézet hidrobiológiái osztálya figyelemmel kíséri a téli Ba­laton életét is. Elsősorban azo­kat az apró, szabad szemmel többnyire nem látható élőlé­nyeket figyelik meg, amelyek jelentős szerepet töltenek be a tó életében. A kutatók megállapításai szerint a Balaton egyik sajá­tossága: téli biológiai inten­zitása. Ez a kedvező helyzet a baktériumokat fogyasztó ál­latok életét előnyösen befo­lyásolja. Ezek az apró állatok tavasszal már szinte »terített asztalt« kínálnak a halivadé- koknak. C&ßtlo-boilö Vicces egy járda a csúcs- forgalomban. Mint az óvodás gyerekek, úgy toporognak oz emberek rendezetlen sorok­ban. ■ Aki sietni szeretne, bele-beleütközik az előtte poroszkálókba. Aki csak bal­lag, maga az élő közmondás: lassan járj tovább érsz. Különböző vérmérsékletük szerint különböző módon vesszük tudomásul, hogy az egyenes út milyen görbe, ha kerülgetni kell társainkat. Van, aki csúf grimaszokat vág egy-egy előzésnél; alig hallhatóan morog. Mások fa­pofával lökdösik félre az út­jukba kerülőt. Láttam már olyat is, aki lemondó legyin­téssel lassított, és utána fél­ve nézett körül: észre vet­ték-e, hogy magában geszti­kulál? A rendíthetetlen ne­kiindul, szúrósan néz, na­gyokat dobbant a lábával; majd ő megmutatja, hogy kitérnek előle. Néhányon a fal melletti osonásra esküsz­nek, és ott próbálnak előre­jutni, a másik tábor a jár­daszéli menetelést választja, le-lelépkedve ugrándozik a járművek és az emberek kö­zött. A legszebb látvány a kél kicsi kecske. Egymással szemben, mindig ugyanarra indulnak, amikor kerülni akarnak. Udvariasan moso­lyognak vagy gorombán néz­nek, és öt-hat tangólépés után sikerül csak tovább­menniük. A gyerek anyja kezébe kapaszkodva mászkált az 'út­vesztőben. Lemaradt, vezető­je szoknyája mögé bújt, elé­je lépett. Sokszor meglökték. Egyszer csak panaszosan megszólalt: — Anyuka, állítsa már va­laki sorba a lábakat! A járdán levők pár pilla­natra megszelídültek. Talán eszükbe jutott Szabó Lőrinc verse. Azután újra kezdődött a rohanás. L. P. A közép-ázsiai Vahs fo­lyó nem csak arról neveze­tes, hogy vize táplálja majd a Szovjetunió egvik legnagyobb energetikai létesítményét, a nureki vízi erőművet, hanem arról is, hogy a folyóvölgy tadzsikisztáni szakaszán rend­kívül értékes őslénytani lelet­re bukkantak a kutatók. A sok-sok millió évvel ezelőtt élt gerinces állatok csontvá­zainak olyan tömege került elő a föld mélyéről, hogy csupán arra lehet gondolni: valami­lyen hirtelen környezeti vál­tozás okozta a pusztulásukat. A leletek sokféleségéből külö­nösen érdekes* a képen látha­tó, hatalmas fogú állkapocs- tani leletekkel. hogy tig­csont. Megállapították, valamikor egy kardfogú risé volt... Talán kevesen tudják, hogy az összes ma élő macskafajta — oroszlán, tigris, hiúz stb, — közvetlen elődei már a harmadkor elejéi (mintegy 800 millió évvel ezelőtt) meg­találhatók voltak a föld élő­világában. Törzsfejlődésük fo­lyamán viszont alapos válto­zásokon mentek keresztül. A Tadzsik SZSZK Tudományos akadémiája mellett működő zoológiái és parazitológiai in­tézet kutatói foglalkoznak most a ritka értékű öslény­Segíf az infrahang Régóta foglalkoztatja a társai kiderítették, hogy szakembereket a kősórétegek ben kimosott üregek benzin- táx-olóként történő felhasználá­sának a gondolata. Mindeddig komoly nehézségekbe ütközött a megvalósítás: zavaró volt a kimosás folyamán a falfelüle­teken kialakult telített sóol­dat, amely nagymértékben lassította a kimosást. A probléma megoldására most sikerült a Moszkvái Bá­nyaipari Intézetben egy meg­lepően egyszerű módszert ki­dolgozni. Az intézet munka­alacsony frekvenciájú hullá­mok hatása nyomán a telített sóoldat leválik a falfelületről s ezzel gyorsul az üreg kimo­sásának folyamata. A hang­hullámokat egyszerű sziréna szolgáltatja, s így — a mosó berendezés segítségével — kí­vánt méretű üregeket lehet előállítani. Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom