Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-13 / 10. szám

Sütő András új darabja a Madách Színházban i lócsiszár után Kálvin és Szervét KoThaas Mihály lókereskedő a kaposvári színpadról indult ed, és neve egy év alatt be­járta az országot. Ahhoz, hogy ilyen hamar megismerjék a róla készült drámát, nagymér­tékben hozzájárult a kaposvá­ri színház kitűnő előadása. Írója — Sütő András — regé­nyei mellett ezzel a drámájá­val lett ismertté a magyar színházszerető közönség előtt. A lócsiszár embersége, tiszta­sága csillagként tündökölt a vallási zűrzavarral tűzdelt ér­dekek, ellenérdekek harcával teli korban. Sütő új drámája — melyet a közelmúltban mutatott be a Madách Színház társulata — hasonló témát dolgoz föl, csak még bonyolultabban, még mélyebben keresve az érde­kek, okok, eszmék összeütkö­zését, azok következményeit, az ember vélt és valódi bu­kását. A Csillag a máglyán cí­mű darab Kálvin János és Szervét Mihály (eredeti nevén Miguel Seryétio) spanyol or­vos konfliktusán, filozófiai, vallási, emberi párharcán ke­resztül keres választ kérdései­re. Az ellentét óriási a két em­ber között. A vasakaratú, ke- mányfejű, rendíthetetlen Kál­vin. és az érzékeny, gyönge egymást segítve, támogatva örülnek a közős ügynek, Kálvin tanainak, Szervét gon­dolatainak. Azután főidül a kocka. Kálvin győz, sikerül Genfbe menekülnie, és a re­formációt végleg elszakítani a feudális gyökerektől, majd eredményesen szembeszállni Rámával. De neki ennyi elég. Ezen a ponton megáll. Ö, aki az eleve elrendelés filozófiá­ját vallja, nem tűr módosí­tást az általa megalkotott té­teleken, Úgy látja, végleges formába öntötte mindazt, amit Luther elkezdett, és ezen már nincs változtatniva- ló. Erről így beszél Szervét: »Alig három évtizede, hogy Luther fölépítette, gyerekko­rában még a mozgalom, és te máris benövesztetted a feje lágyát? Növesztetted? Beva­koltad, megvasaltad.« De Kálvin nem hagyja ma­gát eltántorítani. Műve érde­kében, eszméi vagy téveszméi megvédéséért mindent elsö­pör, ami útjába kerüL Még a barátot is. Amikor Szervét Genfbe menekül, Kálvin jut­tatja máglyára. Két nagyon is ellentétes jel­lemet, alkatot állít egymás mellé a szerző. Tulajdonkép­pen Szervét a főszereplő. Fia­talkori naivitásával, a megis­merés iránti nagy-nagy vágy- gyal, emberi gyöngékkel. Tud­ja, ha boncol, föl akarja ku­tatni az emberi test törvé­nyeit, szembekerül a hatalom­mal, mégis megteszi. Tudja, ha a vallásban az emberibbet, a humánusát keresi, máglyán végzi. Fiatal korától kezdve retteg a kínzástól, a máglya vízióként veti előre árnyékát egész életében. Retteg tőle, mégsem tagadja meg elveit. Kálvin sokkal erősebb, célra­törőbb, erőszakosabb ember, mégis a gyenge, vézna — lé­lekben is gyengébb — Szer­vétnek sikerül fölébe emel­kednie. A nézőnek, a halálba menő Szervétet látva is ez az érzése van — az írói szándék szintén ennek láttatása volt. A két ellentétes jellem vias- kodása — Kálvint Sztankay István, Szervétet Huszti Péter formálja meg kitűnően — sok­kal több két ember összetűzé­sénél. A vallásos eszmék ösz- szecs apásánál is. Mély, törté­nelmi filozófiai gyökereket mozgat meg és ültet el újra Sütő András. A Csillag a mág­lyán történelmi dráma a szó legteljesebb értelmében, S. M. Régen várták már a fonónők, hogy befejeződjön a kaposvári textilművek óvodájának a bővítése. A kicsinyek tegnap vették birtokukba a szép, új épületet. Eddig negyvennyolc, most pedig már száz gyereknek van helye a gyár óvodájában. Ez történt Mohács előtt „Honfoglalás” az óvodában Segítség a felvételihez Már harmadikban készülnek a gimnazisták idegzetű, mégis kitartó, igaz­sága mellett a máglyáig meg­maradó Szervét Mihály pár­harca életre-halálra megy. Pe­dig majdnem azonos alapok­ról indultak. A darab első fel­vonásában még mint két szer­telen fiatalembert látjuk őket, Kandó Kálmán .. Negyvenöt évivel ezelőtt, 1931. január 13-án halt meg — 62 éves koráiban — Kandó Kálmán gépészmérnök, aka­démikus, a vasútvillamosítás nagy úttörője. Mérnöki oklevelét 18.92-ben a Budapesti Műegyetemen szerezte, majd gyakorlati mű­ködését egy párizsi cégnél kezdte el. Hazatérve a Ganz- gyár szolgálatálba állott, ahol rövidesen a villamossági szer­kesztési osztály vezetője lett. Bevezette az indukciós moto­rok gyártását (saját tervei, számítási módszere alapján.), és megkezdte azok alkalmazá­sát vasúti vontatásra. 1896— 98-iban megépítette az első háromfázisú közúti villamos vasutat, és több ibényavasutat villamosított. Amikor az olasz kormány — amerikai tőkével — 1905-ben. Vado Ligurében nagy mozdonygyárat létesí­tett Kandó-mozdonyok gyár­tására, az akkor már híres mérnök több munkatársával együtt a vállalat szolgálatába állt, s mint a gyár műszaki vezetője, majd alelnöke Olasz­ország háborúiba lépéséig, 1915-ig Itáliában tevékenyke­dett. Két évvel később ismét a Ganz kötelékébe lépett mint műszaki igazgató, majd ve­zérigazgató, s megkezdte má­sodik vasútvillamosítási rend* szerének, a fázisváltós rend­szernek a kidolgozását; ez le­hetővé tette a közhasználatú erőművek 50 periódusú ára­mának a vasúti vontatásban való közvetlen, felhasználását. Hosszabb időt töltött az Egye­sült Államokban is, a Wes­tinghouse világcég tanácsadó­ijaként. Érdekes és igen hasznoß >• tan folyamot« indított a Ka­posvári Tanítóképző Főiskola vezetősége és KISZ-bizottsága. Egy tavalyi minisztériumi fölmérés alapján megszervez­ték a stúdium generálét, a főiskolára jelentkezők levele­ző rendszerű előkészítőjét. Nemcsak a kifejezetten hozzá­juk pályázó középiskolásokat segítik, hanem a pedagógiai főiskolákra, óvónőképzőkbe jelentkező harmadikos és ne­gyedikes gimnazistákat is foglalkoztatják. Egy kikötés van: fizikai dolgozók gyerme­keit keresték meg leveleikkel. Decemberben küldték el a fel­hívásokat Somogy, Baranya, Tolna és Zala megyében, 210 diáknak. Eddig 170 választ kaptak, ennyien kívánnak részt venni a levelezésben. Nem egyszerű jelentkezések érkeztek; azt is megírták a fiatalok, hogy nagyon meg­lepte őket ez a kezdeménye­zés, örülnek neki és sokat várnak tőle, igénylik a se­gítséget a felvételi vizsgához. A főiskola tanárai dolgoz­zák ki a kérdéseket, állítják össze a tesztlapokat, amelyek közül az elsők már el is ju­tottak a jelentkezőkhöz. Húsz nap áll rendelkezésre a meg­oldáshoz, ennyi idő után kell elküldeni a dolgozatokat — magyarból és történelemből — a főiskolára. A következő kérdésekkel együtt az előző válaszok értékelését is meg­kapják a tanfolyam részvevői. Húsz KISZ-es diák ellenőrzi a visszaérkezett válaszokat. Júliusban tíznapos bentla­kásos kurzust tartanak a kol­légiumban, ez zárja a fel­készítést, utána már »csak« a felvételi jön. A főiskola KISZ-bizottsága, túl azon, hogy a tudatos felkészülést segíti, így is éreztetni akarja a leendő hallgatókkal: az if­júsági szövetség törődik a te­hetséges, szorgalmas fiatalok­kal, és egyengeti útjukat vá­lasztott pályájukon. A tavalyi változás után sokan nem tudják pontosan, hogy a tanítóképzőben milyen képzés folyik, őket »eligazít­ják« a levelezésben. Nemso­kára néhány hallgató és a KISZ képviselője járni kezdi a gimnáziumokat, ahol el­mondják: elsősorban tanító­kat akarnák adni a Dél-Du- nántúlnak. A stúdium generálét ezen­túl minden évben beindítják. Bizonyos változások elképzel­hetők. Ebben sokat segíthet­nek majd azok az első évesek is, akik részt vettek a mos­tani előkészítőn és a követ­kező tanévben kezdik meg tanulmányaikat. Felhasznál­ják a nagy egyetemek — az ELTE-n például már hagyo­mányai vannak az ilyen elő­készítőknek — tapasztalatait is. Kapcsolatot tart a tanító­képző a Kaposvári Mezőgaz­dasági Főiskola KlSZ-bizott- ságával, ott szintén megkezd­ték a levelezést a gimnazis­tákkal. A pályaválasztásban, annak tudatossá tételében nagy sze­repet játszhat az idén indított tanfolyam. A havonkénti le­vélváltásból nemcsak azt tud­ja meg a fiatal, hogy miből kell készülnie, hanem általá­nos képet kap leendő életpá­lyájáról is. Jó, hogy már a gimnázium harmadik osztá­lyában megkezdődik a levele­zés, így az a diák, aki észre­veszi, hogy »tévedett«, még időben új után nézhet. A töb­bieket pedig megerősíti ezt a tanfolyam: jól választottak, érdemes tanulni későbbi hiva­Jőnnek-mennek hazánkban a turisták, csodálják tájain­kat. És csodálnak minket is, mert ha egyikük kérdez tő­lünk valamit, mi csak bólo­gatunk, aztán elővesszük a világnyelvet: a kézzel, lábbal való mutogatást. Hát ezentúl nem szégyenkezünk. Megta­nuljuk a nyelvüket. Mármint az öcsém és én. Előbb az an­golon kezdjük. Mikor ebbéli óhajunkat hallattuk odahaza, nagypapa nyomban ajánlatot tett: — Majd megtanít bennete­ket Róza néni'. 0 egy igazi nyelvtanárnő. Remek! Es két nap múlva beállított Róza néni, vagy ahogyan hívnunk kellett: mi­szisz Röusza. Angoltapasz volt az orrán és angolul kez­dett beszélni. Kijelentette, hogy egyelőre nincs neki kéz­nél angol—magyar nyelvtan­könyve és szótára, de addig is használjuk az angol—né­metet. Ennek megörültünk, hiszen nemcsak angolok, ha­nem németek is járják ha­zánk tájait, s egy kalap alatt két nyelvet tanulhatunk meg így. Nem akarok dicsekedni, de minden nagyon jól ment. Az idén augusztus 29-én lesz 450 esztendeje, hogy a szekszárdi apátság Földvár nevű helységénél, Mohács kö­zelében, II. Szulejmán török szultán hadserege megsemmi­sítő győzelmet aratott a ma­gyar hadakon. A csatában el­esett II. Lajos magyar király is. S mint később bebizonyo­sodott, a király halála sok­kal súlyosabb következmé­nyekkel járt, mint a csata- vesztés maga... A »karok és rendek« ugyan-' is éppen akkor, amikor a leg­nagyobb szükség lett volna az egységre, két királyt is vá­lasztottak: Szapolyai Jánost és Habsburg Ferdinándot. Ez­zel gyakorlatilag törvényesí­tették a széthúzást, az anar­chiát, s állandósult a két ki­rály (két párt) közötti fegy­veres háborúság, újból és új­ból beavatkozásra serkentve a határainkon lesben álló tö­rököt. Az eredmény nem lehetett kétséges: a két részre szakadt ország sorsa megpecsételődött 1541-ben a szultán hadai meg­szállták az ország középső ré­szét, s a magyar állam három részre hullt. Nyugati harmada határvidékké vált, középső ré­sze nyílt hadszíntérré. Tragi­kusan apadt a népesség, pusz­tultak a termelőerők. »Aki a mohácsi vész utáni Magyar- ország életét tanulmányozza, alig bírja szavai mögött elfoj­Iparkodtunk rettenetesen. Eleinte szavakat tanultunk, naponta tizet-tizet. öcsémmel versengve fújtuk: The book = das Buch; the dog — der Hund, és fordítva. Azután egész mondatokat betanul­tunk, mint például: How do you do? — Wie geht es dir?; Thank you wery weU = Danke schön sehr gut. Ké­sőbb, amikor már legalább kétszáz szót betanultunk, kezdtünk furcsán viselkedni. Például néha olyanokat mondtunk, hogy der Hund az annyit jelent, hogy das Buch és ehhez hasonlókat. Miszisz Röusza néhányszor kijavítot­ta a hibánkat, de egy napon rosszat sejtve felugrott az asztaltól és dermedten kér­dezte: — Tudnak maguk egyálta­lán németül? Ezt szerencsére magyarul kérdezte, így mindjárt vála­szoltunk is rá: — Nem! — Maguknak akkor fogal­muk sincs, mit tanulnak már egy hónap óta. — S ahogy lehiggadt, még egy utolsó kísérletet tett, hátha az egész csak álom. — De azt tani a lírát« — írja Tolnai Gábor. S milyen igaza van! Tanú­sítják ezt a mohácsi csata- vesztés és következményei kcirúl évtizedek óta kisebb- nagyobb hevességgel fellán­goló viták. Szinte nincs olyan munka — foglalkozzék bár művelődés-, had- vagy gazda­ságtörténettel —, amelyben ne találna az olvasó utalásokat Mohácsra. Szinte kötelező ere­jű norma történészkörökben a XV—XVI. század történeté­nek vizsgálatában Mohács előzményeit és következmé­nyeit keresni. Tulajdonképpen ezt teszi Szakáig Ferenc is könyvében, amely most jelent meg az Akadémiai Kiadó Sorsdöntő történelmi napok című soro­zatának második köteteként. A fiatal történész azt vizsgál­ja, hogy elkerülhető volt-e az ország tragikus széthullása a XVI. század első felében, vagy az ország erőforrásainak elég­telensége okozta a középkori magyar állam bukását? Igaz-e, hogy Magyarország felmorzsolódott az általa be­folyásolhatatlan, nála nagyobb történelmi erők bomlasztó hatására? Szakály a sokrétű és alapos elemzést nem a Mohács utáni eseményekből vezeti le, ha­nem inkább az előzményeket vizsgálja. Azt, hogy mi történt az 1526 előtti években. Kis csak tudják, hogy mit jelent például az, hogy the book? — Das Buch! — sikoltot- tuk. — És magyarul? Magyarul persze nem tud­tuk. Mi mindent kíván ez az öreg nő tőlünk a pénzünkért? Ez egy telhetetlen. Angolul is, németül, ráadásul magya­rul is... Miszisz Röusza kétségbe­esve lehuppant a díványra. Nahát, milyen ideges lett. Hát hol itt az angol hideg­vér? — How do you do? — kérdezte öcsém angolul. — Wie geht es dir? — kér­deztem én németül. De miszisz Röusza csak fe­küdt mozdulatlanul a dívá­nyon. Olyan izgalomban volt, hogy még azt is felejtette, hogy erre azt kell válaszol­ni: Thank you wery well, ami tudvalevőleg annyit je­lent, hogy: Danke schön sehr gut. Ehelyett fogta az angol —német nyelvtankönyvét, és szó nélkül távozott. Azt hiszem, ezt nevezik an­golos távozásnak. Dénes Géza Í könyvében összegezi a Mo­hács körül dúló viták legfon­tosabb megállapításait és tisz­tázott eredményeit, de tá- i maszkodik saját — a szakfo­lyóiratokban már publikált — kutatási eredményeire is. (Például a végvári rendszer szerepe.) A mohácsi história szakályi summázata lehangoló, szomo­rú. A XVÍ. századi Magyar- országnak semmiféle lehető­sége nem volt elkerülni a tragédiát — mondja. Hadszer­vezete korszerűtlen volt, a fel­állítható 50—60 ezres magyar hadak harci értéke meg sem közelítette a hasonló nagysá­gú török seregekét. A végvári rendszer fenntartására nem volt elég pénz, sem elég el­szántság a magyar kormány­zatban. S Szakály nem elég­szik meg e puszta tény ki­mondásával. A gyökerek után kutat. Rámutat a XV. század­ban Magyarország számára kedvezőtlen nemzetközi gaz­dasági helyzetre, mely az or­szágból kiszippantotta a ne­mesfémet és nem kedvezett a városi polgárság kialakulásá­nak. sőt még a nagybirtokos tőkekoncentrálódásnak sem. Kevésbé ismert példákkal vi­lágít rá a királyi kormányzat tehetetlenkedéseire: az egyébként is szűk adóalapból befolyt összegek miként sik­kadnak el a kezükön. S Sza­kály részletesen elemzi a kül­politikai erőviszonyok kedve­zőtlen módosulását is: miként válik az oszmán'birodalom az európai hatalmi játszmában — számunkra végzetesen — felhasználható partnerré. Utat a fiatal szerző külö­nösen a végvári rendszer elemzésében ad. Az emberek, uralkodók és osztályok tetteit, érdekeit árnyaltan, nem pusz­ta felelősségük hiábavaló bon­colgatásával s a személyes-er­kölcsi oldal szükségtelen túl­hangsúlyozásával (mint pél­dául Nemeskürty István) ke­resi. Inkább azt a történelmi koordinátarendszert tárja fel, amely ezeket az érdekeket (a történelmi személyek cseleke­deteit) meghatározza. Más­részt, ha szellemében és mód­szerében gyökeresen eltér is Nemeskürtytől, nem szégyell tanulni tőle — a történelmi esszé láttató, sodró erejű mű­faját. A történetírás ugyanis nem lehet száraz, szakdiszcip- lina. A történetírás a tudat- formálás egy fontos eszköze. S hogy valóban az legyén, meg kell találni azt az esz­közt — nyelvet és műfajt —, mellyel az olvasóhoz valóban közel lehet vinni régmúlt idők sorsdöntő eseményeit. Szakály Ferenc könyve jó példa erre. Csupor Tibor tás ükért L. P. gőzerővel angolul \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom