Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-10 / 8. szám
r Uj térkép százezer hektárról Tizenöt érés betörő A budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat évente százezer hektáros területről készít térképet. Munkájuk közé tartozik a várostérképek, valamint a kiemelt beruházások térképeinek elkészítése is. Dolgoznak a mezőgazdaságnak, vízügynek, valamint a bányászatnak is. 1975-ben Nigériának, Dél-Jemennek és Líbiának is készítettek térképeket. Csempészek és fináncok A dohány valaha kincs volt. Akinek bőven volt belőle, az semmiben nem szűkölködött. Háromszáz holdon termett a falu határában, odacsalogatva a csempészeket. Ennek a világnak egyik legjobb ismerője Pozsega István, a mikei Rákóczi Tsz növény- termesztési brigádvezetője. Kisgyermek korában már ott hajladozott a dohányföldön. Az ő elbeszélése nyomán újra megelevenednek a harmincas évek történetei, amikor csempészek, fináncok hemzsegtek ezen a vidéken; amikor a legfőbb gond az volt: hogyan járnak túl egymás eszén. A beváltó négy pengőt fizetett minden mázsa dohányért. A környező megyékből érkezők viszont 80 fillért egy kilóért. Hússzoros ári Nem volt nehéz eldönteni, melyik üzlet éri meg jobban. Persze, hogy az utóbbi, még akkor is, ha nagy volt a kockázat. A csempészek éjjel érkeztek. Akkor, ha a sötét már sűrű volt, és könnyebben át lehetett surranni a fináncok vonalán. Mert a törvény emberei nem voltak tétlenek. Éjszaka lesben álltak az utakon, és aki a karjaikba szaladt, azt jó darabig nem látta a családja. Ha a csempész elárulta, hogy kitől vette a dohányt, akkor a termelőre is rossz napok jártak. Előfordult, hogy bevonták a termelési engedélyét, ami nagyon súlyos büntetés volt. Vagy pénzbírságra ítélték. A száz pengőt azonban senki nem fizette meg, inkább bevonult pár napra a börtönbe, azután, ha kiengedték, kezdődött minden elölről. Túljárni a fináncok eszén — nem volt könnyű dolog. Ott voltak már, mielőtt kezdődött a dohánytörés. Előfordult, hogy megszámolták a töveket, azután kiszámították, mennyi termés várható. Aki kevesebbet vitt a beváltóba, azt »elkapták«, esetleg még házkutatást is tartották nála. Szemfüles gazdának kellett lennie, aki túljárt az eszükön. Persze, a gardák mindig szemfülesek voltak. Ha a finánc úgy ellenőrizte a termés mennyiségét, hogy megszámolta a pajtába akasztott kampókat, hát a gazda két zsinórt akasztott egy kampóra. Ha ez kiderült, más fur- fanghoz folyamodott. — A csempészek — meséli Fozsega István — a kertek alatt, a mezőn jöttek a faluba. Gyorsan átvették a dohányt, és már mentek is tovább. Előfordult, hogy csoportosan jöttek a szomszéd megyeiek az áruért, botokkal fölfegyverkezve. Használták is néha a bunkókat és helybenhagyták azt, aki megállította őket. Abban az időben mindennaposak voltak a házkutatások Mikében. Keresték a be nem vallott, elrejtett dohányt. Fölforgatták a szalmazsákokat, a pajtákat. Ha még ráadásul dohányvágót is találtak../ A vágott dohányt jobban lehetett értékesíteni, és volt, aki nagyon értette ezt a mesterséget. A dohányvágás nagyon izgalmas dolog volt. Rejtegetni kellett a gépet, éjszaka lehetett csak dolgozni. Ahol éjjel világos volt, oda bezörgettek a fináncok, és ha nem sikerült elrejtenie mindent a gazdának, rajtavesztett. A háború előtt és közben a dohány kincs volt. Utána is az maradt egy darabig, hiszen az volt az igazi pénz Kin^k kellett a millió, a billió meg a trillió? Semmit sem kapott érte. A dohányért viszont mindent. — Sót, pálinkát, ruhaneműt cseréltünk érte. Ez volt a fizetési eszköz Sok csempész átvitte Jugoszláviába is, onnan pálinkát hozott helyette. Az ötvenes évek elejére lassan elmaradoztak a csempészek, és nem keresték a dohányt Már 1948—49-ben is gyér volt a kereslet. — Egyszerű ennek az oka. Megerősödött a forint. A dohánybeváltó rendszeresen fizetett sőt prémiumként cigarettát is kaptunk. Először a Kukás cigaretta volt, azután jött a Kossuth. Kinek kellett a szűzdohány, amikor volt bőven cigaretta? Senkinek. Pedig azelőtt, ha vidéki utazott át a falun, bezörgetett egy-egy házba, hogy legalább egy pipatömésre való szűzdohányt kapjon. Mike ma is országos hírű dohánytermesztő körzet. A gazdaságban negyven hektáron terem ez a növény. Eltűntek a csempészek, a dohányvágók. Csupán didergető téli estéken, a simítóban mesélik egymásnak az emberek a régi történeteket, amelyeket hallgatni izgalmas, és amelyek egy kicsit mesének tűnnek. Pedig igazak voltak, nagyon is igazak.,. Dán Tibor „Jobb elmenni hazulról“ Ö lenne hárt a falbontó betörő, a kassaanvitogató ? ö a többszörösen Visszaeső, megátalkodott bűnöző, aki tizenöt éves korára háromszor is megjárta a bíróságot lopások miatt? Arcvonásai szelídek, kislá- nyosak; messze van még az első borotválkozás, külsőre a kamaszodás is. Nem süti le a szemét, mem kapkod a szóval, teszi, amit kértem: beszélget. — Hogy telt az éjszaka? — Aludtam. Tegnap még volt társam, egy tizennyolc éves fiú. Ök öten törtek be. Nem sokat beszélt, nekem se igen volt mondanivalóm, de legalább nem unatkoztahn. — Máskor szoktál? — Majdnem mindig, pedig lejártam az udvarra játszani. Sokszor hallottam, amikor a srácok súgták, »szökjünk meg előle!« Nem értettem, miért akarnak mgszabadulni tőlem, én csak az időmet akartam agyonütni velük. Azt hiszem, azért lógtak el mellőlem, mert idősebb voltam náluk. — Korodbeli barátod nem volt? — Hol let)t volna? Kijártam a nyolcat, azután ipari tanulónak mentem, kőműves lettem volna. De hét hónap után kimarad tam. — Nem tetszett a szakma? — Se az, se a tanulás. Amikor nyolcadikban megkérdezték, ki mi szeretne lenni azért írtam be a kőművesszakmát, mert jobb nem jutott eszembe. Nem akartam én soha kőműves lenni. — A barátoknál hagytuk abba. — Ezt a témát be is fejezhetjük, mert nincs mit mondanom'. Eljártam a játékterembe, de ott is csak a gépekkel foglalkoztam. — És a munkahelyeden? — A városgazdálkodásnál voltam ezemégyért hatórás segédmunkás. Dolgoztam a 67- es út építésénél is, gereblyéztem, vrrágmaigöt vetettem, fát ültettem. Szép volt. — Törődtek veled? — Igen, a munkámat rendesen eű. kellett látnom. Közben nemigen volt beszéd, de láttam, hogy rendes emberek. A nők néha hajbafcaptak, de az ilyesmin csak nevet az ember. Ez nem olyan veszekedés, mint az otthoni. — Téged bántottak odahaza? — Nemcsak engem, hanem a két nővéremet és az öcsémet is. Az apám sokat iszik, egy héten négyszer biztosan részegen állít haza. — Verekszik is? — Akit ér, főleg anyámnak kell menekülnie. Megfigyeltem, ha anyám nincs otthon, apám nem bánt bennünket. De ilyekor is félünk tőle. Néhányszor kihívtuk a rendőröket, de utána még rosszabb lett. Annyi házban aludtunk, ahányan voltunk. Én egy velünk szemben lakó ismerős néninél szoktam elbújni. — Legutóbb mikor volt ilyen botrány? — A múlt hét végén. Az apám megint részegen esett be és összeveszett az anyámmal. Anyám készülődni kezdett, hogy elmegy hazulról. Apám a szobájában tart egy húsvágó bárdot, azzal fenyegette, széthasítja a fejét, ha ki meri tenni a lábát. — Kivel szoktál beszélget~ ni? — Senkivel. Amikor a nővéreim vitatkoznak egymással, néha közbeszólok. Anyámmal jó lett volna, de ő mindig szomorú. — Miattad is. Alig múlt el hónap, hogy a rendőrségnek ne lett volna baja veled. — Miért, az apám talán szent ember? Fegyvereket szerzett, ott rejtegette őket a lakásban, el is ítélték miatta. — Nagyon haragszol rá? — Nem. Csak nem szeretem látni. — S ha leülne veled beszélgetni? — Nem ül le. Egyébként se lenne miről szövegelni. Az öcsémmel inkább törődik, öt szereti, de ón már eleget hallottam tőle, hogy megettem az utolsó vacsorámat, és felnégyel. Az a rohadt húsvágó bárd állandóan nála van. Jobb elmenni hazulról. — Hétfőn este hová indultál? — A Honvéd utcai játékterembe. Egyszer nyertem háromszáz forintot, azóta mindig játszottam. Hatig voltam ott, jól körülnéztem és elhatároztam, hogy zárás után visszamegyek. Még karácsony előtt megkopogtattam a játékteremnek azt a falát, amelyik az épületben van. Megrepedt á fal, beláttam a terembe. Hétfőn elhatároztam, bemászom. — Hogy szöktél el hazulról? — Nem szöktem. Anyámnak azt mondtam, moziba megyek. Zsebre tettem egy kalapácsot, meg egy csavarhúzót, s elfutottam a játékteremhez. Elbújtam az épületben, és két órán keresztül ütöttem a falat. Tíz óra lehetett, amikor megmozdult a tégla, berúgtam és bemásztam. A csavar- húzóval fölfeszítettem két játékautomata kasszáját, a pénzt egy nylonzacskóba mertem, és hazarohantam. — Én úgy hallottam, három gépet törtél föl. — Igen, mert otthon észrevettem, hogy a teremben felejtettem a kalapácsot, meg a csavarhúzót. Visszafutottam, s akikor feszítettem föl a harmadik gépet, a Gigit. De a kalapács és a csavarhúzó megint ott maradt. — Nem gondoltál rá, hogy úgyis elfognak? — Nem félek én a rendőröktől. Még sohasem bántottak. Kedden délután láttam, hogy a játéktereimben nézegetik a falat, meg az automatákat, de nem izgatott a dolog. — Tulajdonképpen miért törtél be? — A pénzért, de meg se számoltam, a rendőröktől tudom, hogy négyezerszáz forint, egy- és kétforintosokban. Segédmotort szerettem volna. — A szüleid nem vették volna meg? — Lehet, hogy igen. Anyám mondta, összerakja a pénzemet, és akkor meglesz a motor. — Otthon nélkülöztetek? — Háromszobás, új lakásban élünk, megvan mindenünk. Csak nyugalmunk nincs. Amikor a rendőrök elővetet- téfc vélem a pénzt, anyám azt mondta, vigyék, bárcsak az apjáért is jöttek volna már. — Fáj, hogy ezt mondta édesanyád? — Nem. Ogyis megbocsát. — Szeretsz valakit rajta kívül? — Eki@em se szeret senki. Amikor eldugtam a pénzt, gondolkodtam, talán mégse motort veszek, hanem elköltőm apránként a pénzt, össze akartam számolni, kinek vennék valamit. Senki sem jutott eszembe. — Mit tervezel, ha kiszabadulsz? — Azt hiszem, visszakerülök ide. Nincs nekem erőm a más élethez. * • • A tizenöt éves B. József kaposvári segédmunkást előzetes letartóztatásba helyezték. Ügyében a Kaposvári Városi- Járási Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást. Pintér Dezső a Somogyi Néplap Ruházati ellátás 1976-ban Nagyobb választék az óvodáskorúaknak A könnyűipar és a belkereskedelem jó előre egyeztetett tervek alapján közösen készült fel az idei ruházati ellátásra. Az már 1975 végén nyilvánvaló volt, hogy a textilruházati ipar termékei iránt továbbra is növekvő kereslet várható. A ruházati ipar termelése 1976-ban a tervek szerint mintegy 5 százalékkal nő, s fogyasztói áron számítva előreláthatólag 38 milliárd forint értékű hazai gyártmányú cikket bocsátanak a lakosság rendelkezésére. Miután a csecsemő- és bébiruházati ellátás további javulását az ipar a maga eszközeivel már biztosítja, előtérbe került a csecsemőkort elhagyó kisgyermekek, a 3—6 évesek és a kisiskolások korszerű öltöztetése. A Magyar Divat Intézetet megbízták a kisgyermekek számára jelenleg gyártott cikkek felülvizsgálatával, az ipari és a kereskedelmi vállalatok részére szükséges információk, javaslatok és az új kínálati kollekciók összeállításávaL Az ipar igyekszik az igényekkel minden tekintetben lépést tartani, mivel azonban az adottságok határt szabnak a kapacitás növelésének, a minisztérium ösztönzésére most olyan vállalatok és szövetkezetek is készítenek majd csecsemő- és gyermekruházati cikkeket, amelyek eddig ezzel nem foglalkoztak. Közéjük tartozik a Május 1. Ruhagyár is, mely az idén kezdte meg a gyermekkabátok gyártását. Farmeröltözékből 1976-ban a tavalyinál 44 százalékkal gyártanak többet, s ez nem kevés, hiszen már a múlt évben is csaknem egymillió darab készült. A Könnyűipari Minisztérium már egy évvel ezelőtt kezdeményezte tartós együttműködés létrehozását a Mosonmagyaróvári Kötöttáru- gyár és egy jugoszláv ipar- vállalat között. Ennek nyomán a Konzumtex közreműködésével már megkötötték a hosszú lejáratú bérmunkaszerződést. Jugoszláviából az idén egymillió garnitúra (kétmillió darab) kötött alsóruházati cikk érkezik, amelynek gyártásához a magyar vállalat műszaki segítséget és fésűsfonalat ad. Az óvári gyár felel azért, hogy a szállítmányok időben és yj minőségben érkezzenek Magyarországra. A hazai vállalatoknál, szövetkezeteknél tavaly mintegy ötmillió-százezer férfiing készült. Miután a férfiak öltözködésében a pulóvert kezdd háttérbe szorítani az ing, ez a tetemes mennyiség már a múlt esztendőben sem bizonyult elegendőnek. Ezért 1976-ban 200 ezerrel több inget vannak, a belkereskedelem pedig átcsopx>rtosítva devizakereteit, további félmillió darabbal növeli az importot. Az 1975-ben gondokat okozó út- törőing-eliátás javítására az idén az eredetileg tervezett 320 ezer helyett 500 ezer úttörőing szállítását vállalta az ip>ar a belkereskedelem számára. Amint a Könnyűipari Minisztériumban elmondták, az idén számottevően növekvő tőkés exportra való felkészülést jól segítette, hogy ezúttal a vállalatok időben megkapták a szükséges információkat, valamennyi termelő ismeri azokat a körülményeket, amelyekkel számolva időben megtehették és még megtehetik 1 ajánlataikat. Ennek köszönhető, hogy már most 20 százalékkal nagyobb a kötés- állomány, mint a múlt év elején volt Kitüntetett ezermester A januári szél húzza fésűjét a fákon, füveken; a frissen szántott földön kányasereg tanyáz. A domboldalhoz lapuló műhelyben duruzsol az olaj kályha, és hátborzongatóan csikorog a vasfűrész. Csak a köszönés viszonzására lassul egy kissé. Nem baj, legalább van időm a szememet szoktatni a lakatosműhely látszólagos összevisszaságához. Nézem a szerszámokat, gépeket a hegesztő kígyózó gumikábelét, az üllőt a fújtatót belemarkolok egy szálat megtörök az esztergapad fémforgácsából, s várom a fűrész befejezést sikító hangját. — Az egy híres gép — utal az esztergapadra Kruk Tibor, a mosdósi gyógyintézet szakmunkása. — Ha beszélni tudna... A kettéfűrészelt vasrúd a földre kerül, és a munka közti félszavakból kiderült, hogy jó néhány éve a szegedi Csillagbörtöntől vették. Sok ember szomorú sorsáról, tragédiájáról tudna mesélni. Azóta is jól működik, bár van egy fiatalabb párja. Nehéz összerakni szavaiból az egészet, különösen akkor, ha az amúgy is halk hangját a fúró morgása, a köszörű szikráktól kísért surrogása szétszabdalja, csak részeket enged hallani. — Kovács a tanult mesterségem — üt át szava a munka zaján, mely most már halkul, mert vasat hajlít a nagy satun. — Tizenöt éve dolgozom a mosdósi szanatóriumban, és innen akarok nyugdíjba kerülni. Emlékszem a »hőskorra«, amikor ketten a Koleszár bácsival csináltak mindent, az asztalosmunkától a villany- és vízvezeték-szerelésen keresztül a redőnyök és zárak, majd a villanyvarrógép javításáig. Közben elvégezte az egyéves hegesztőtanfolyamot, és munkáját ott látni az ablakvédőkereteken, a korláton, a kerítésen, a kapun. Elnézem a munkától eltompult ujjait, a vasportól, olajtól rágott kézfejet, a kék ceágru- hát, a marhabőrbakancsot, az öröklött-szerzett mindig-te- vést és hallgatom szavait, mely nem füstbe vesző ellobbant láng. A köszörűgép szórja szik-- ráit, a hegesztett vas ívéről, hajlatáról a salak tisztul, a felület finomul. Kruk Tibor életének apró mozaikjából egész lesz. Egésszé teszi a szülői házból hozott örökség: csak a magvetők arathatnak. — Nem tudom... a vezetőim biztosan tudják... — mondja, mikor a kitüntetése felől érdeklődöm. Nem tudja. Ö csak dolgozik, ahogyan tanították otthon, ahogy vére, szakértelme hajtja. Nem tesz világra szólót, csak zárat javít, bádogoz, hegeszt, és azon töri a fejét, hogy az intézet kapusorompója holnap is rendre nyisson, zárjon. Ha az egészségügy kiváló dolgozójáról hallunk, olvasunk, önkéntelenül is fehér köpennyel társítjuk. A mosdósi gyógyintézet vezetői tudják, hogy a ceigruha, a mar- habőrbakancs viselője, a kalapmos, a fogó forgatója is méltó lehet erre a kitüntetésre. Góczán Gyula
