Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-04 / 284. szám

Kocsis Zoltán hangversenye Kaposváron

Á kaposvári színház történetében nem túl gyakran fordul elő — az átlagosnál jóval nagyobb nézőtere miatt —, hogy egy hangversenyen telt ház legyen. Különösen akkor nem, amikor a koncert szólókoncert. A keddi eme ritka, különleges alkalmak közé tartozik. Kocsis ■Zoltán adott zongorahangversenyt.

A fokozott érdeklődéshez hozzájárult az a nagy hazai és nemzetközi hírnév is, melyet rövid pályafutása alatt kivívott magának.

Két óra feszült csend a nézőtéren, két óra feszült koncentrálás a színpadon — ez volt a hangverseny. Az első leütött zongorabillentyűvel atmoszférát lehet teremteni — csakhogy ez a képesség keveseknek adatott meg. Kocsis Zoltánnak igen. Minden hangot külön hallhattunk, minden pianóban, pianisszi- móban erő volt. Zenéjéből értelem áradt. Pedig nem választott egységes műsort — a

zeneirodalom különböző korszakaiból állította össze repertoárját. Beethovent, Chopint, Bartókot játszott. Ezek a művek időben nagyon távol állnak egymástól. Többségüket szerzőik életük késői szakaszában írták — gondolatilag, eszmeileg tehát távoliak a fiatal előadóművésztől. És mégis: a zenehallgató közönség egyetlen pillanatra sem érzett ellentétes hatásokat, csupán, tökéletes azonosulást a szerzővel. Kocsis Zoltán játékának hallatán olyan érzés alakult ki a hallgatóban, hogy nemcsak a kort, a művet, a művészt ismeri a zongorista, hanem a különböző szerzők által megfogalmazott zenékből egy világot épít föl, a humánum világát.

Nagyszerű teljesítmény volt a hétfői koncert — fizikailag is. A hallatlan koncentrációt két órán keresztül egyetlen pillanatra sem engedte lankadni. Különösen akkor éreztük ezt, amikor a hangverseny második részében Bartókot adott elő. Bartók azt vallotta, írta leveleiben, vallomásaiban, hogy nem szívesen adja elő műveit. Tulajdonképpen az utókornak alkotott. Hosszú ideig nem tudták jól előadni alkotásait, a zongoristák nem tudtak megbirkózni sem a művek értelmezésével, sem előadásával. Hosszú évek teltek el, amíg Bartók-előadók születtek. Kocsis Zoltán és generációja igazán érti, érzi — szereti. Ezért is hagyta műsora végére a Bartók-szvitet és a szonátát, amelyeket bravúrosan adott elő. És valószínű, hogy ráadásnak is ezért választotta ugyancsak Bartók művét, a Román népi táncot, amelyben minden benne van, ami Bartók sajátja.

Dörgő taps fogadta a fiatal művészt Kaposváron, így is búcsúztatta a közönség. Joggal. Maradandó élményt nyújtott a komoly zene barátainak. S. M.

Többen és aktívabban

Népfrontfórumok a megyében

Érdekes és széles körű érdeklődésre számot tartó témák szerepelnek a Hazafias Népfront megyei bizottsága által szervezett téli politikai oktatás tematikájában. Már megkezdődött az előadássorozat, és á megyebizottság munkatársai tapasztalatokat gyűjtöttek: hogyan sikerült

elindítani ebben az évben az oktatást, s megfelelt-e várakozásuknak a látogatottság.

Ismét bebizonyosodott: a

politikai és közgazdasági ismeretek színvonalának emelésében nagy szerepet kapott a Hazafias Népfront. Mint a legszélesebb tömegekkel kapcsolatot tartó társadalmi szervezetnék, nagy a felelőssége: pontosan és a valósághoz hűen kell tájékoztatniuk a lakosságot, s nemcsak a mindennapokban tapasztalható jelenségekről, hanem hazánk és a világ gazdasági helyzetének összefüggéseiről, vagy a külpolitikánkat meghatározó elveinkről is. Ezért szerepelnek az előadások között például a szocialista állam fejlődése, a szocialista gazdaság tervszerű és kiegyensúlyozott fejlesztésének követelménye, vagy a nemzetközi politika fő tendenciái.

Az előadások anyaga széles ismereteket követel az előadóktól. Éppen ezért a téli politikai oktatás megszervezésénél fontos szempont volt, hogy jól felkészült és a hallgatósággal könnyein kapcsolatot teremtő szakembereket kérjenek fel, akik váratlan kérdésektől sem jönnek zavarba. Erre ugyanis — a tapasztalatok szerint — lehet számítani. Vannak, akik ismereteik elmélyítése céljából ülnek a padokba, de tény az is, hogy most már az átlagos tudásszint is lehetővé teszi: mindig többen tudnak jól kérdezni.

Kiss Józsefné, a HNF megyei bizottságának munkatársa elmondta, hogy az 1975/ 76-os oktatási év eddig eltelt időszakában a látogatottság — az előző év hasonló időszakához viszonyítva — sokat javult. A megyében összesen 145 helyen szerveztek politikai ismeretterjesztő előadássorozatot. Ezek mellett azonban több helyen tartottak — legjobban talán a népszerű fórumokra emlékeztető — kötetlen beszélgetéseket is.

Érdekes párhuzam fedezhető fel az egyes járások »földrajzi helyzete« és az ezekben legnagyobb érdeklődéssel kísért témák között. A kaposvári járásban például legtöbben az ipari témák után ■ érdeklődtek. Nagyatádon a belpolitikai helyzetre voltak kíváncsiak.

Kaposváron három városrészben szerveztek fórumot, a cseri és a tüskevári városrészben már meg is volt. Ide sorolható a szülők parlamentje: a városi tanács nagytermében nyolcvan részvevő jelent meg.

Külön kell szólnunk a siófoki járásról. Itt a tapasztalatok — részben elháríthatatlan okok miatt — nem a legkedvezőbbek. Huszonnégy helyen szerveztek politikai ismeret- terjesztő előadássorozatot, s ebből eddig 16 helyen indult meg. A részvevők átlagos száma 23 volt egy-egy előadáson — s ez kevés! A járásban ebben az időszakban más tanfolyamok is kezdődtek, most vannak a zárszámadó közgyűlések. Ez természetesen nemcsak a részvevők számát határozza meg, hanem a hallgatók aktivitását- is. A példa azonban arra jó, hogy felhívjuk a figyelmet: az oktatást előkészítő munkát a jövőben körültekintőbben kell megszervezn i.

Egészen mások a tapasztalatok a nagyatádi járásban: tíz helyein szerveztek előadássorozatot, ebből eddig kilenc megindult. Különösen örvendetes, hogy itt magas a hallgatók átlagos száma is.

M. A.

N

em hallották meg, amikor a Wartburg a hídra kanyarodott: mindkettőjük hallása erősen romlott az utóbbi években. Csak arra figyeltek föl, hogy nyekeregtek az öreg, kátránytól fakóbarna, alul töredezett kapuszámyak.

A súlyos ízületi bántalmak miatt szinte teljesen a lakáshoz kötött, a hetven felé tartó háziasszonyból önkéntelenül kiszaladt a félhar%qos mondat: — Jézusmáriám,

csak nem a Rózsiék? — Gyorsan végignézett a konyhán, hova kapjon. Bablevest akart főzni, tegnapról maradt egy kis metélt, gondolta, tesz rá túrót. Jó lesz kettőjüknek. A vekkerre pillantott: tizenegy múlt néhány perccel.

Két hete is ilyenkor érkeztek. Meg azelőtt is, most már nem is tudja, hány vasárnap. — Istenem, meddig tart még? Hogyan bírom ki ezt a napot?

Amikor két évvel ezelőtt a húga fölajánlotta a négy hold örökségét a tsz-nek, azt hitte, lesz egy kis nyugalma. Addig mindent ők intéztek, futkostak vetőmagért, műtrágyáért, traktoros utání mert csak írtak, most ezt, most azt, majd megháláljuk ám, azután amikor szedni kellett a kukoricát, lejött a húga a bicegős, nyugdíjas férjével, felnőtt fiával, főzött rájuk, szállást adott, ráadásul még az öregje is ott fáz- lódott a nyirkos, szeles novemberben, meg emelgette a zsákokat. A maguk kis két holdjával meg alig bírtak. Igaz, mondogatta is a párja,

hogy ő ezt nem csinálja, intézzék a dolgukat a Rózsiék ahogy tudják, de mindig ilyenek voltak, csak magukat nézték.

Szóval azt hitte, vége ennek az örökös vendégjárásnak, amikor egy-egy hét is kevés volt ahhoz, hogy kipihenje magát. De panaszkodni nem mert a két fiának sem, mert így is egymást túllicitálva korholták, ha hazalátogattak: miért hagynak bolondot tenni magukból? Miért van szüksége egy gyáli postamesternőnek még erre a néhány száz forintnyi hasznot hozó kukoricaföldre is? Persze, hizlalás nélkül nem élnek meg, mivel is töltené az idejét a teszetusza férje — már amennyi marad az éjjeliőrködésből. Meg miből épített volna akkora kertes házat maguknak, meg egyet a mihaszna fiának — aki mindenhonnan kikopott,

semmiféle szakmája nincs, és most az anyja szárnyai alatt próbálgat beférkőzni a postához. — Ügyesek, igyekvők, megfogják a pénzt — védte néha a húgát, de erőtlenül, mert maga is tudta, hogyan gyarapodtak idáig. Korábban még a postásokkal is cipel- tette a kukoricát a darálóba. ök meg a férje csekélyke vasúti nyugdíjából élnek, meg van egy kis kert, húszegynéhány tyúk, de hízóval már évek óta nem tudnak vesződni.

Rózsiék a tél végén is

ilyen idő tájt toppantak be. öten szálltak ki a Wartburgból. Nem, ebédet nem kérnek, de azért elnézik, hogy eléjük rakja a kamrában föllelhető ennivalót, tojást süssön, borért küldjön a szomszédba. Elmondták, hogy vettek egy telket Bogláron, a Duna-kanyarit eladták a faházzal együtt, itt építenek majd egy rendeset, téglából. — Tizenöt kilométer ide, majd ti is eljöttök, ugye kedvesem, milyen jó lesz egy kis pihenés ott a napfényben. Nem sokat időzünk ám, megyünk Kéthelyre, ott lakik a sógorgyerek, az uram testvérének a fia, aki kőműves egy vállalatnál, ő majd megépíti így hétvégeken. Igaz, volt valami kis harag a két család között, vagy tíz éve nem is találkoztunk, de viszünk valami ajándékot, meg hát mégiscsak rokon, nem tagadhatja meg a kérést.

Még a nyáron még is kezdődött az építkezés, mert ők mindent olyan gyorsan nyélbe tudnak ütni, és azóta mindig itt szállnak meg, az egyszobás kis lakásban négyen, dé néha öten is. Hoznak egy darab húst, »édes Ilusom-x majd megfőzi gulyásnak, pörköltnek, »de hát mi is segítünk«, vasárnap reggel kiviszik az építkezéshez, ott meg sportgázon megmelegítik.

A múltkor itt érte őket a

Együtt a járás és a város

Az amatőr művészeti mozgalom fejlesztéséért

A tavaszi szemlék nagyjából hű képet rajzolnak egy- egy község vagy járás amatőr művészeti mozgalmáról. Ez a kép az elmúlt időszakban a nagyatádi járásban és a városban elhalványult ahhoz a korábbi változatos és sokszínű munkához képest, amely e területre jellemző volt.

Mi a teendő az amatőr művészeti mozgalom fejlesztése érdekében? — ez a kérdés lehetne egyben a mottója is annak a tanácskozásnak, melyet kedden a megyei tanács elnökhelyettesének vezetésével tartottak Kaposváron.

A járási és városi vezetők beszámolójából kitűnt, hogy érzékelik és megfelelő súllyal kezelik ezeket a gondokát. Az előrelépés mégis csak lassú, jóllehet senki sem várja, hogy egy csapásra pótolják a hiányokat.

Az amatőr művészeti mozgalom kérdéseit — nagyon helyesen — nem szakítják ki a teljes közművelődési helyzetképből. A tervek kidolgozásában a közelmúltban igen fontos téhyező volt az, hogy a járási és a városi művelődés- ügyi osztály közösen néz szembe a megoldandó feladatokkal. S, hogy nem valamiféle »vészharangkongatásról« van szó, arra okot ad a köz- művelődés más területeinek

I eredményessége az olvasómoz- I galomban, a klubéletben, a képzőművészeti kiállítások te- ! rón és a felnőttoktatásban.

Szó sincs arról, hogy a !kontraszhatás kedvéért most rózsaszínűbben tüntetnénk fel az utóbb felsorolt területek eredményeit, nyilván itt is vannak még megoldandó gondok, de az amatőr színjátszáshoz, az irodalmi színpadi tevékenységhez, a néptánchoz és a kórusmozgalomhoz képest ezekre már kevesebb energia kell. S az előrelépéshez mindenképpen jó alapot adhat a művelődési központban egyre inkább kibontakozó területi munka is. Csak egyet nem lehet elfelejteni. Hiába minden szép szándék, jó akarat és lelkesedés, ha nincsenek megfelelő szakemberek ehhez. A közeljövő szakember-utánpótlásában mindenképpen elsődleges szempont kell legyen az aktív amatőr tevékenységre alkalmas emberek munkába állítása. Ügy vélem, elsősorban erre kell szövetkeznie a járásnak és a városnak.

Természetesen a szakemberek munkába állása csak akkor hozhat eredményt, ha tiszteletdíjasként megfelelő lelkes gárda csatlakozik hozzájuk. Ezért üdvözölhető mindenképpen az a továbbképzésre ösztökélő irányítás, melynek terveiről már a tanácskozáson hallottunk. Mindaddig »szépséghibás« lesz azonban a helyzetkép, amíg a közoktatási hálózat nem tartja fontosnak az erre alkalmas nevelők ide irányítását. A megyei tanács művelődésügyi osztályának elsősorban abban kell segítséget adnia, hogy a nagyatádi gimnázium nevelőtestülete is jobban kapcsolódjon be a területi közművelődés áramába.

Egyre jobban iparosodik ez a vidék, és egyre sürgetőbben vetődik fel a munkásság művelődésének fontossága. Vitathatatlanok az eredmények a felnőttoktatás terén, jó lenne azonban, ha ezekre azonnal és folyamatosan épülnének rá különböző közművelődési tevékenységi formák.

Nem véletlenül vetette föl Kocsis László, a megyei tanács elnökhelyettese azt a kérdést, vajon hogyan viszonyul ezekhez a törekvésekhez a szakszervezet, hogyan állnak a gazdasági egységek a közművelődési célok megvalósításának szolgálatába. A nagyatádi járási beszámolóban ugyanis hallottunk arról, hogy sokan úgymond »képviseltették« csupán magukat, de nem azok a gazdasági vezetők vettek részt, akik érdemben és valójában képviselhetnék a közművelődés érdekeit. T. T.

Szaktantermek a hetvenéves iskolában

lösztályfőnökj óra a könyvtárban.

Dehet-e épületben szerűen léltetve tani? évvel föltett dé^re így leltek a posvári Tóth Lajos Általános Iskolában:

— Igen, lehet.

— Hogyan?

— kérdeztük az' iskőla igazgatójától, Pacs- kó Jánostól.

— Ügy, hogy iskolánkban az 1975/76-os tanév elejétől szaktantermekben folynak az órák.

Három hónap tapasztalatai állnak már rendelkezésre. Közben azonban nem várt könagyobbik fia — a feleségével meg a kisfiával jött —, nem is fértek be egyszerre a konyhába. Csitítani, nehogy szóljon, viselkedjen rendesen. Igaz, nem is jutott szóhoz, mert Rózsikából ömlött a szó.

Szóval, megjöttek. Már nyomulnak is be a konyhába, nagy hanggal, húga széles mozdulatokkal öleli magához, émelyítő spray-illatot áraszt, fűzöld pulóver feszül rajta, a szűk szoknyából kidudorodik a vastag hája.

— Szervusztok, édeseim! Jaj, ne haragudjatok, hogy megint itt vagyunk, de nyakunkon a tél, most már minden megvan, föl kell raknunk a palát. De máris megyünk, legföljebb visszajövünk, hagyunk itt egy kis húst. Meg elhoztuk ezt a kis angyalt — tudod, hogy éppen ma másfél hónapos? —, addig meglesz itt veled, amíg odavagyunk. Hogy vagy, édes Pistám? Olyan jól nézel ki, mintha ötvenéves sem lennél. Nincs kedved velünk jönni? Nem kell dolgozni, legföljebb kézre adsz ezt, azt, de persze csak úgy, ha jól érzed magad.

A

z »édes Ilusom« nem tudja, hova kapjonr mivel kínálja a vendégeket, székeket rámol, azután megáll a tűzhely előtt, és hirtelen úgy érzi, nem tud elmozdulni onnan.

— Jaj, itt van ez a kávé- kiöntő, neked hoztam, tudtam, hogy ilyen nincs a háztartásodban. Ugye, milyen aranyos ?

Faál László

rülmények is jelzik, hogy a megfiatalodott iskola falai bizony már elmúltak hetvenévesek. Legutóbb az orosz szaktanterem mennyezete ijesztett rá a nevelőre és a tanulókra: egy négyzetméternyi vakolat hullott le.

— A szaktanterem-rendszert sikerült már az új tanév első tanítási napján bevezetni. A tanulók és a nevelők máris megszokták az iskolai élet új szervezését. Százezer forintot költöttünk az iskola megfiatalítására. A szaktanterem-rendszer kialakításával együtt oldottuk meg a szemléltetés korszerűsítését.

Az ódon iskolafalak között a mai iskola képét próbálják idézni a magyar, a testnevelés — tornaterem ugyanis nincs ebben a hétszázötven tanulót foglalkoztató intézetben —, a biológia, a rajz, a földrajz, a fizika, a kémia, a számtan, az orosz és az énekzenei szaktantermek.

A tapasztalatokat röviden így summázta az iskola igazgatója:

— A tanulás feltételei javultak. A korszerű oktatás nélkülözhetetlen alapja a szemléltetés. Ezt tűztük feladatul a szaktanterem-rendszer tervezésekor.

Elsőként a történelem száktanterembe kopogtattunk be. A régi vaskályhákban duruzsoló tűz idézte csak a tegnapi iskolát, a berendezésben említésre méltó újítást is találtunk. Megoldották a térképek elhelyezését, egy sín segítségével gyorsan követik egymást, az ország- és föld- résztérképek. A biológia szak- tanterem »élő sarkát« bármelyik iskola megirigyelhetné: a papagájok, halak életét lesik

a gyerekeik a sok preparátum között. És hogy még mire jó az a néhány papagáj a kalitkában? Az erősebb hangra rikácsolással válaszolnak a madarak, így figyelmeztetnek a zajra.

— Minden órát szaktanteremben tartanak?

— Az órák nyolcvanhét százalékát — válaszolt az igazgató. Magyarázatul elég eny- nyi: sok a tanuló és kicsi az épület. így is két műszakban tanítanak.

Megtudtuk azt is, hogy az ének-zene tagozatos általános iskolában az új tanévtől a szaktantermek kialakításával megoldották a tagozatos osztályok tanulóinak délelőtti oktatását. A gyerekek így nem este fél hétre, hanem délután egyre hazaérnek. Mivel az óraszám náluk a legmagasabb, ezért szükség volt erre az intézkedésre.

A rajz szaktanterem is az iskola büszkeségei közé tartozik: megfelelő rajzbakokon

készülnek a munkák. (Tavaly még padokon feküdt a rajzlap.)

Negyvemhétféle folyóirat jár az iskolába. Rendszeresen forgatják — éppen itt a rajz száktanteremben — a Művé» szét példányait is.

A könyvtárban rendszeresen tartanak magyar-, történelem- és osztályfőnöki órákat.

A kaposvári Tóth Lajos iskolában tetten érhető a fejlődés. Tervezik, hogy húszmillió forintért tornatermet, ebédlőt, konyhát építenek. Tovább javítják az oktatás feltételeit.

Horányi Barna