Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-23 / 300. szám

u —----------­V ILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÖL JETEK! Jíra: 80 fillér AZ MSZMP. SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁN AK LA PJ A XXXI. évfolyam 300. szám 1975. december 23., kedd Hurrá, vakáció! Befejeződött a Kubai KP első kongresszusa Jóváhagyták a párt programnyilatkozatát Ismét Castrót választották első titkárnak tervezés Somogybán nyolcvannégy mezőgazdasági termelőszö­vetkezet, továbbá néhány me­zőgazdasági jellegű társulás — a barcsi, a nagyatádi, a siótoki TÖVÁti és a batéi közös vállalat — készít zár­számadást az idei gazdálko­dásról. A főkönyvelők és a belső ellenőrök december el­ső felében egyhetes tanfo­lyamon vettek részt Fonyó­don. Az évi munka lezárása ez­úttal a jelenlegi tervidőszak befejezését is jelenti. Foko­zott tehát az a kívánalom, mely szerint mindenki minő­ségi munkát, valós helyzet­föltárást vár a főkönyvelők­től. vagyis »kozmetikázás-" nélküli, a tényeket híven tük­röző mérlegekre van szükség. Nem egy üzemben ennek a fontos munkának a színvona­la elmaradt az egyébként példás technikai—műszaki fejlődéstől, amely a termelést jellemezte. Ami probléma itt- ott előfordult, az abból adó­dott, hogy nem a mérlegvaló­diság elvének megfelelő lel­tározással készült a zárszám­adás. és több helyen — önre­vízió, revízió alapján — mó­dosítani kellett az eredmé­nyeket. A jelenleg folyó zárszám­adás-készítést zavarja, hogy négy-öt termelőszövetkezet­ben nincs főkönyvelő, vagy az eltávozott számviteli veze­tő helyére beosztottat állítot­tak. akinek nem megy köny- nyen ez a munka. Olyan gaz­daság is akad, ahol van ugyan főkönyvelő, de képte­len önállóan megoldani ezt a feladatot. Ebben és az előző esetben is a termelőszövetke­zetek területi szövetsége nyújt segítséget azzal, hogy mun­katársai több időt töltenek el ezekben az üzemekben, s gondoskodnak róla. hogy a zárszámadás jó! és időben el­készüljön. Egy időben folyik az év vé­gi zárással a felkészülés is — a további tennivalókra: ké­szülnek a jövő évet megala­pozó pénzügyi tervek. Ezek­ben tükröződniük kell a sza­bályozórendszer hatásainak. Szerves részei ennek a terv­nek a hatékonyság növelésé­nek elemei, a takarékos gaz­dálkodás céljai. Ugyancsak indokolt a pontosság és az elkészítés ütemének gyorsí­tása a takarékos gazdálkodás­ra vonatkozó intézkedési ter­veknél. Időszerű feladat a munkabéreknek a TOT aján­lásához való igazítása, a ve­zetők javadalmazásánál pe­dig a Minisztertanács rende­letében előírtak megtartása. A középtávú üzemfejlesz­tési tervek ezúttal az V. öt­éves terv időszakával — tar­tamán túl céljaiban is — egybeesnek. E tervek készíté­se szintén most folyik me­gyénk közös gazdaságaiban. A középtávú üzemfejlesztési terv fontosságára jellemző, hogy a kedvezőtlen termőhe­lyi adottságú termelőszövet­kezetek például csak akkor kaphatnak fejlesztési támo­gatást, ha rendelkeznek ilyen tervvel. Mérleg- és tervkészítések időszaka tehát a mostani. És egyik munka sem nélkülöz­heti a pontosságot. Az egyik tennivaló számadást foglal magába — összegezést egy év gazdálkodásának eredmé­nyeiről és hibáiról —. a má­sik alapja lesz a majdani zárszámadásoknak. A meg­alapozottság, a felelősség tu­data sem ebbői, sem abból nem hiányozhat. MTI tudósítói je­Bajnok Zsolt és Király Ferenc, az lentik: A Kubai Kommunista Párt első kongresszusának va­sárnap esti ülésén újjáválasztották a központi bizottságot. Hétfőn délelőtt zárt ülést tartott a kb, s megválasztotta a párt első és másodtitkárát, a politikai bizottságot és a tit­kárságot. A párt első titkáraim ismét dr. Fidel Costro Ruzt választották. Fergeteges taps fogadta a bejelentést: a rész­vevők perceken át éltették Fidelt. A párt másodtitkára ismét Raul Castro Ruz lett. A tegnapi plenáris tanács­kozáson. jelentették be a vá­lasztás eredményét. A tizenhá" rom tagú politikai bizottság tagja lett: Fidel Castro, Raul Castro, Juan Almeida, Ar­mando Hart, Osialdo Dort.icos Ramiro Valdes, Guillermo Gracias. Sergio del Valle (akik eddig is a pb tagjai vol­tak), továbbá Blas Roca. Jose Ramon Machado, Carlos Ra­fael Rodriguez, Pedro Miret és Amaldó Milian. A központi bizottság a tit­kárságot ismét korábbi össze­tételével egyhangúlag megerő­sítette. Ügy döntött, hogy a titkárságot akkor választja újjá, amikor — a kongresz- szus határozatának megíele- j lően — végrehajtják az or- ! szág közigazgatásának átszer- | vezését. A titkárságnak azok i a tagjaj, akiket most a poli- í tikai bizottságba választottak, megtartják funkciójukat a tit- 1 kárságban. A Kubai Kommunista Párt ! első kongresszusának ötödik munkanapján, vasárnap, a I küldöttek újabb fontos doku­mentumokat fogadtak el, me: lyek a párt és az ország éle­tének további területein jelö­lik meg a következő években követendő politikát. Szomba­ton a kongresszus jóváhagyta — a többi között — a párt programnyilatkozatát. az új alkotmány irányelveit és a párt szervezeti szabályzatát. Á vasárnap megszavazott do­kumentumok közül kiemelke­dik az ötéves tervről, a mar­xizmus—leninizmus tanulmá­nyozásáról, az ideológiai harc­ról és a külpolitikáról szóló határozat. Az ötéves terv irányelveiről tárgyaló munkabizottság je­lentését Osvaldo Dorticos köz- társasági elnök, a párt politi­kai bizottságának tagja ter­jesztette a küldöttek elé. Han­goztatta, hogy' az 1976—80-as időszakra szóló első kubai ötéves terv kidolgozásában (Folytatás a 2. oldalon) Kádár János látogatása a Museo de la Revolucionban Bejegyzés a múzeum emlékkönyvébe Bajnok Zsolt és Király Fe l de la Revolúción (A Forra- renc, az MTI tudósítói jelen j dalom Múzeuma) termedben. tik: I ahová vasárnap délután ellá­„ ... , __ | togatott a Kubai Kommunista N yúlánk, erőteljes fiatatem- | párt M kongresszutón ^ nil o Tnm.iz/V7t ftOT ÄCfV^ri - 0 . _ Tegnap volt az általános és középiskolákban a téli szü­net első napia, Sok kisdiák a nagypapához és nagymamához utazott, vidékre, mások a napközi otthonban töltik> a vaká­ciót. A kaposvári Gárdonyi Géza Általános Iskola napközisei szerint nem is olyan rossz az utóbbi megoldás, hiszen itt is lehet játszani, olvasni. Vagyis kellemesen, a regi pajtások társaságában telnek a napok. Púja Frit Moszkvába utazóit bar áll szemközt egy egyen ruhás, pisztolvos férfival. Mö­göttük az. utca forgataga, ösz- szemosódó arcok, tizen- és huszonéves fiúk és lányok. Az előtérben álló két férfi szem­mel láthatóan szópárbajt vív. A fegyvertelen ifjú Fidel Castro. Akivel pedig farkas­szemet néz: a népelnyomó ha- j tolom egyik bizalmi vezető embere, a rendőrség felügye vevő magyar pártküldöttség, élén Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkárával. Nelson Martinez őrnagy, igazgató ka­lauzolta végig Kádár Jánost a múzeum termein, a tárlók kö­zött, és ismertette a gyűjte­mény anyagát. A forradalom múzeumát az lője, aiki be akarta tiltani a I egykori, gyűiölt diktátor, Ba haladó egyetemista fiatalok 1 tjSta elnöki palotájában ren- tüntetését. j deztók be, és a fényes termek A már fakuló fém*ép - sok , ?. ** ^zedes hósi barc tör­_ I tenetérol adnak áttekintést. léktárgy5 es relikvia meilett — : Láthatók itt a_ forradalmárok «* Ä». — sjäSacr. JXmSTSE és a rejtjeles távirat fotókó­piája, amely tudatta. hogy Mexikóból elindult a Gramna hajó — 'fedélzetén 82 forra­dalmárral . .. Kádár János a látogatás végén a következőket írta a múzeum emlékkönyvébe: Púja Frigyes, Népköztársaság külügymi nisztere — A. A. Gromikónak, a Szovjetunió külügyminisz­terének meghívására — teg­nap baráti látogatásra Moszk vába utazott. Búcsúztatására a j Ferihegyi repülőtéren meg je lent Marjai József külügymi nisztóriumd államtitkár és B. D. Se Vikin, a szovjet nagykö­vetség ideiglenes ügyvivője. Púja Frigyest a seremetye- vói repülőtéren Andrej Gro- miko, a Szovjetunió külügy­minisztere és más hivatalos személyiségeit, valamint /lapát Gyula, a Magyar Népköztúr­Fellőtték a Prognoz-4-et A Szovjetunióban tegnap föl bocsátották a Prognoz—4 automatikus űrállomást. En­nek is — mint a korábbi, hasonló tíjjusú űrállomások­nak — az a rendeltetése, hogy segítségével kutassák a nap korpuszkuláris és elektromág­neses kisugárzását, a nap­plazmák áramlását, a föld kö­rüli kozmikus térség mágne­ses mezőit, továbbá tanulmá­nyozzák' a naptevékenységnek a bolygóközi térségre és a föld mágneses terére gyakorolt hatását. Az űrállomás súlya 905 ki logramm. Az űrállomás — föld körüli bolygóként — nyújtott, ellip­tikus pályán, kering. A föld­től mért legnagyobb távolsága 199 ezer kilométer, a legki­sebb 634 kilométer. Egy for­dulatot 95 óra 40 perc alatt tesz meg. A pálya síkjának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge: 65. Az űrállo­más fedélzeti rendszered és a tudományos berendezések ki­fogástalanul működnek. »A múzeum gazdag an vasa jól mutatja a kubai nép áldo­zatos. hosszú harcát a függet­lenségért. a szabadságért, a társad almi haladásért. A nép történelmi útján határkő a Kubai Kommunista Párt első kongresszusa, amely e napok­ban összegezi e harc nagysze­rű eredményeit és gazdag ta­pasztalatait. A világ haladó néped és emberei — köztük a szocializmust építő magyar nép — tisztelik a hős kubai _______ _____ ^ ___ népet, hős forradalmi pártját b adságáért életüket áldozott és nagy fiát. 1 ide. Cast 10 eh mártírok képei, személyes társat. Kívánjuk, hogy a ku­használati tárgyai. Fegyverek, amelyeket Fidel és tarsai for­gattak: kulcsok, amelyek be­börtönzött forradalmárok cel­láinak ajtóit nyitották: orvosi műszerek, amelyekkel a legen­dás Che Guevara gyógyított. bai nép élvezze harcának gyű mölcsét, szabad életét, es gyarapítsa tovább eredmé­nyeit." A bejegyzést aláírták a magyar partiküldöttség tagjai a Magyar | fejlődését, szilárdulását a Szovjetunió és Magyarország között. Moszkvában’ tegnap meg­kezdődtek a tárgyalások And­rej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere és Púja Frigyes, az MSZMP KB tagja, Magyaror­szág külügyminisztere ko.zött. A meleg., báráti légkörű tár­gyaláson a felék megvitattak a kétoldalú kapcsolatok né­hány kérdését és számos idő­szerű nemzetközi problémát. A hét szocialista ország moszkvai külügyminiszteri értekezletén elért megáilapo­f^dta m0iakVai nagy,kÖVeU í elások szellemében a szovjet ' ' és a magyar diplomácia veze­Moszkvai vélemények sze j tője megvizsgálta az európai rint a látogatás elősegíti majd j enyhülés elmélyítését célzó a barátság és együttműködés | további lépéseket. Menetrendszerűen kö/leLedilt a TU—144 es December 25-én az, előzete­sen bejelentett programnak megfelelően Moszkva egyik legkorszerűbb repülőteléről — a domogyedov óiról — föl- száll a hangsebességnél gvor­(MTI) sabb TU—144-es utasszállító 1 Biztonságosabb volna a hó alatt Vetések a „fekete” télben Ami kevés hó decemberben hullott, abból alig látható ma már valami. Pedig a fehér ka­rácsony nemcsak azért keile ne. hogy gyerek és felnőtt örömet lelje a télben: elkelne a hó a mezőgazdaságnak. is. Fáinak-e az őszi vetések hó takaró nélkül? — erről érdek lődtünk két szakembertől Tersztyánszky Györgytől és Greguss Lászlótól, az Állam; Gazdaságok Országos Köz­pontja Somogy megyei főosz­tályának helyettes vezetőjétől és főagronóniusától. Megtudjuk. hogy megyénk állami mezőgazdasági nagy­üzemeiben mintegy 12 ezer hektáron vetették el a kólá­it szosokat az idei őszön, s a 1 Baj — gabonaterületek — még a ké- i tagvkár - ■seiek is — kielégítően fejlőd-I ..' ... nek. Kellené a hó annak a mdeg tartós marad (huzamo- kis hányadnak, ami még nem J sabb ideig mínusz 10—15 fok­kelt ki: a takaró alatt ez a I ra süllyed a. hőmérséklet) és folyamat biztonságosabb len- nem ka vast hótakarét a ne. Az eddigi időjárás egyeb ként kedvezett az őszieknek, j “ator. Már a vetés jó minőségű el­végzéséhez hozzásegítette az üzemeket a nem túl hideg, időnként csapadékos napok viszonylag magas száma. Jó sikerült az idei őszi start jóval biztatóbban, mint ta­valy. Ezzel nemcsak az idő szerű tennivalókkal juthattak előbbre, hanem a magvak is előbb kelhettek. esetleg súlyosab! akkor lesz, ha a Az utóbbi napokban már kaptunk ízelítőt ebből a kellemetlen hidegből. Az ál­lami gazdaságokban leálltak az őszi mélyszántással, mert a talaj olyan vastag rétegben megkeményedett, hogy »kifa gyott« belőle az eke. Egyelő gép és Kazahsztán fővárosa felé repül. Alma Atában, ahol a TU—144-es landol majd, már minden előkészületet, megtettek a biztonságos foga­dásra. A kormánvbizottsá g néhány nappal ezelőtt vette át a hangsebességnél gyorsabb repülőgépek fogadására aika’- mas leszállópályát és irányí­tási központot. — Nem véletlenül esett Ka­zahsztán fővárosára a válasz­tás. amikor az első járat vég­pontjának kijelöléseké” dön­töttünk — mondta Nyikolaj Bikov polgári légiforgalmi mi­niszterhelyettes tegnap, moszk­vai sajtótájékoztatóján. — Moszkvából a repülés útvona­la viszonylag ritkábban lakott területek fölött vezet Alma Atába, s más környezetvédel­mi szempontok is közreját­szottak az útirány kijelölése­kor. • A TU—144-es a számítá­sok szerint 105 perc alatt te­szi meg az utat. A hangsebességnéd gyor­sabb repülőgép 17—18 ezer méteren közlekedik majd, de mint a szakemberek elmon­dották: képes 20 ezer méter magasságba is fölemelkedni. re azonban nem fenyeget re ! A kabinok kialakításától füg- szélv. Hát ha még hó is ér- I góen 120—140 személyt szál- kezne karácsonyi ajándékként! j líthatnak vele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom