Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-14 / 267. szám

GYASZJEL.ENTÄS Fájdalommal tadafcjtdc, ho«f VARTOK GÉZÁN* a moracassebészet nyugdíja« md­wSsnője, KATÓ NŐVÉR életének 74. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése november 18- án du. fél 4 órakor lese a kapos­vári Keleti temetőben. Hozzátartozói * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, özv. MARKOTANY IMRÉN* életének 8«. évében rövid szenve­dés után elhunyt. Temetése no­vember 17-én L4.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszöne­tét rokonoknak, ismerősöknek, valamint a Somogy megyei Ter­vező Vállalatnak, a MÁV rendelő- intézete, valamint a megyei könyvtár dolgozóinak és mind­azoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, BÁLI ISTVÁN temetésén részt vettek, virágaik­kal és koszorúikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeznek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédiknak, akik szeretett férjem, GULYAS JÓZSEF temetésén részt vettek es gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló család Budapesten levő, TV. ker.-i, zöldövezeti kertes, kétszobás, ta­nácsi lakásomat ka­posvári 2-5 szobásra cserélném. Leveleket »Tavaszi csere-*« jel­igére a 309*2®. szám­ra, a hirdetőbe. _________________(369*28) E lcserélném Marcali, Lenin u. 1. sz. 1. em. 3. alatti másfél szobás (külön bejáratú szo­bák), komfortos. új szövetkezeti lakáso­mat hasonló 1-2 szo­bás kaposvárira. Ér­deklődni: hétköznapi 9-től 17 óráig. Marca- j li. művelődési köz­pont. Nagvné. (546) Sport babakocsi és olajkályha eladó. Kaposvár, Kinizsi lakótelep, 5. ép. L lph. 1/4. Perzsabunda igé­nyesnek megbízás­ból eladó. Szentes szűcs, Kaposvár, La- tinca Sándor u. 2. Gázpalack reduk- torral és tűzhellyel eladó. Kaposvár. Köl­csey U. 2. (359853) Használt mosógép, kevjád futott Wart­burg Tourist eladó. Kaposvár. Pázmány Péter utca 108. (359831) Házhely — 217 négyszögöl — eladó Kaposváron, a Fodor József utcában. Ér­deklődni egész nap: Benedek Elek u. 38. (359533) Kaposváron eladó egyszobás es kétszo­bas házrész. Füredi u. 24. (359742) Kétszobás, kertes családi ház beköltöz­hetően eladó. Kapos­var, Virág u. 43. (359737) Szeged-telepi, kertes, jószágtartásra alkal­mas családi ház — szoba, konyha lakot­tan, két szoba, fürdő­szoba, garázs átadas­sál — eladó, vagy a Balaton déli oldalán levő. télen is lakható nyaralóra, házra la­kásra cserélhető. »Nem sürgős-« 304369. jeligére, a szegedi hir_ detőbe. (304369) Kaposváron 159 négyszögöles házhely eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Petőfi u. 7. (359*29) Kaposmérőben 313 négyszögöles, közanü- vesítestt telek eladó. Érdeklődni: Kaiposfő, Kossuth U. a. 213. Mo­nostori. (359842) Kétszobás házrész beköltözhetően, fizeté­si kedvezménnyel, sürgősen eladó. Ka­posvár, Bartók Béla u. 9. Érdeklődni; Ka­posvár, Táncsics M. 1^. 41. (545) A toponári város­részben a Kilián Gy. u. 10. sz. alatt 338 n- öles házhely eladó. Bevásárlóközpont, buszmegálló egy perc­re. (544) Háromszobás, kom­fortos, kertes családi ház eladó. Segesd, Szabadság tér 21. sz. alatt. Érdeklődni a helyszínen: hétköznap este 6 óra után és va­sárnap. (10820) Négyszobás, össz­komfortos, kertes csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó. Kaposvár, Kölcsey u. 89. (543) Ságváron a Rákóczi u. 23. sz. alatt 260 n- öles, beépíthető telek eladó. Érdeklődni: a helyszínen. (374520) Háromszobás össz­komfortos családi ház beköltözhetően eladó. Kaposvár. Nyár u. 58 a. Érdeklődni: a sajtüzem portáján. (548) A Lonka-hegy leg­szebb részén 390 négyszögöles kert el­adó. Telefon: Kapos­vár, 14-264. (359795) Zselicszentpálon a Varga-hegyi dűlőben 1600 négyszögöles szántóföld eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Csalogány utca 63. __________________(359*15) B alatonendréden — Zamárditól 5 kan-re — kétszobás ház mellék- helyiségekkel eladó. Érdeklődni: Balaton­endréd, Széchenyi út, Papp Sándoréknál. _________________(359805) K isasszondon a Rá­kóczi u. 25, sz. alatt egy helyiségből álló ház, 315 négyszögöles telekkel eladó. Ér­deklődni: Kapusújlak, Dózsa u. 65. (359808) Kaposváron kétszobás családi ház mellék­épületekkel. 425 négy­szögöles telekkel el­adó. Zöldfa u. 29. (359613) | JÁRMŰ 1000'es kisJkerekű Wartburg (garázsban tartott) jó állapotban eladó. Kaposvár, Hon­véd u. 7., IV. em. 2. _________________(359840) K arambolos 24-es Volgából mindenféle alkatrész kapható, Nébli József, Kútásó, Kaposvár, ■ Ivánfa- hegyalja út 1/a. Csak szombat—'vasárnap! ____________________(470) OS-es rendszámú 250-es Sport MZ el­adó. Érdeklődni: So­mogysárd, Engels u. ; 9­____________________(542) I K is fogyasztású ' Skoda Octavia Super : olcsón eladó vagy ki- | sebbre elcserélhető. Karambolos is érdé- I kel. Érdeklődni: Ka- ! oosvár. Honvéd utcai 1 viráenavilon. (359788) I Fonyódon háromszo­bás OTP-öröklakás el­adó, azonnali beköl­tözéssel. Válaszokat Tóth, Nagykanizsa, Csányi László út 17/a címre. (360953) Karácsonyfatelep lé­tesítéséhez 8—13 ern­es. államilag ellenőr­zött ezüstfenyő. (Gla- uca-) csemete őszi— tavaszi szállításra szá­zanként 300 Ft. Díjta­lan. szakszerű csoma­golás, postai utánvé- teles szállítás. Németh Jenő, 9444 Fertöszent- miklós, Petőházi u. 1. ____________(129870) P ianínót bérelünk, j Ajánlatokat: OSZK, Kaposvár, Széchenyi 1 tér 5. Telefon: 34-743. í ___________________(12407) 1 Egyéves foxikutyám 1 elveszett, megtalálóját I jutalmazom. Kapos­vár, Nyár u. 69. Nagy. J _____________________(547) Eladó egv gázbojler j 22 kg-os palackkal és j egy olajkályha. Barcs. : • Darányi u. 4. (10613) | KeVeset használt olaj kályha eladó. Ka­posvár, Bartók B. u. 130. Érdeklődni: Lő­rinczéknél. (359821) Gáztűzhely palack­kal eladó. Szabóné, Kaposvár, Béke u. 83. sz, 16 órától. (359833) Csődörcsikó eladó. .Nagy Dénes. Kiskor­pád, Petőfi u. 93. ____________________(539) Megnyílt az esküvői ruhakölcsönző, új árukészlettel, vidékre • is. Budapest XII.. Greguss u. 6. A Déli pályaudvarral szem- bem________________(8549) K ét darab elsőrendű. 9 éves kanca ló, va­lamint gazdasági föl­szerelés és kb. 30 má­zsa lucerna eladó. Ér­deklődni : Balaton­őszöd, Szabadság u. 166. vagy Szűcs János, Kaposvár, Rózsa u. 25. (359665) Szölőoltvány, gyümölcsfa kapható az Ultetvényterv. Vállalat lerakatában. Kaposvár, Kun Béla u. 33. Megközelíthető: a 4-es - autóbusszal a végállomásig. Nyitva: 8 órától 3?6 óráig. (359854) I I Szülők, figyelem T Kaposvár területén december 1—6. kö- j zött lesz a gyermekbénulás elleni Sabin- cseppek kötelező adása (az 1972. október 1. és 1975. szeptember 30. között született kisgyermekek részére). Az utóbbi időben igen sok család költözött új lakásba, illetve faluról városba. Ezért nagyon kérjük az ér- * dekelt szülőket: feltétlenül jelentkezzenek — még ezen a héten — az új lakásuk kör­zetében levő gyermekrendelőben, hogy ott nyilvántartásba vegyék a gyermekeket — ha a védőnő, illetve a körzeti orvos még nem tud róluk. DR. RÁMPAY ERNÖNÉ gyermekgyógyász főorvos (12398) Szakszerű húsfüstő- lést vállalok. Kapos­vár, Május L. tt. 60. (499) Orkán és orkándzse* i ki javítása, tisztítása, | bőrkabát és zipzár ja­vítása : Domotrovics Jánosné, Kaposvár, Május 1. u. 27. Ugyan- I ott egy cseh gyárt- I mányú. kéttűágyas kötőgép is eladó be- ; tanítással. (359690) Pótnagymamát ke­resünk a Kossuth ut­ca környékén. Aján­latokat »Megegye­zünk« jeligére a 359796. számra, a hir­detőbe. (369796) Kitiin* áüaifxrtfoan f levő Schunda cimba­lom eladó. Özv. Var­gámé, Kaposvár. Bem í tu 9. BZ. 14-től. (S5M14) i 22 éves, J.72 magas fiatalember (káros j szenvedélytől mentes) ! ezúton keresi hásott ló ' lány ismeretségét, há­zasság céljából. Lakás van. Falusi lányok előnyben. Leveleket *> Sürgős 359*819.« jel­igére, a hirdetőbe. (359819) BÚTOR Kombinált szobabú­tor eladó. Kaposvár. Bem U. 25. (350807) Három személy ré­szére külön bejáratú, üres szoba-konyhát vagy tágas szobát ke- I resek. Ajánlatokat az i 534. számra, a kiadó- i ba. (534) VALÓSÁGOS KISKÖNYVTÁR - EGYETLEN KÖTETBEN! AZ ÉV MINDEN NAPJÁRA ÉRDEKES. SZÓRAKOZTATÓ, HASZNOS OLVASMÁNYOKAT KÍNÁL A KINCSES KALENDÁRIUM MEGLEPETÉS: AZ ÖNÉ LEHET A PISOS ZSIGULI. A KINCSES KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI PÁLYÁZATÁNAK ELSŐ DÍJA. A FELTÉTELEK: A KALENDÁRIUM 129. OLÖALAN! A Kincses Kalendárium kapható a hírlapárusoknál és a postás kézbesítőknél. NAGYVÁLLALAT — kaposvári székhellyel — IGAZGATÁSI-JOGÜGYI osztályvezetőt keres Az állás betöltéséihez egyetemi végzettség szükséges. A jelentkezéseket részletes — önéletrajz leadásával — írásban, »Nagyvállalat­jeligére a 359811. számra, a hirdetőbe kérjük. ______________________________ (359811) A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR azonnali belépéssel fölvesz . • GYAKORLOTT GYORS- ÉS GÉPÍRÓT, FIATAL, KÖZGAZDASÁGI ÉRETTSÉGIVEL RENDELKEZŐ KÖNYVELŐT, VALAMINT TETŐFEDŐ SZAKMUNKÁST. Jelentkezni a gyár munkaügyi osztályán lehet. ^ > (12371) KÖZÜLETEK, ÉPÍTTETŐK, ? FIGYELEM! Szerelvényű ru- sza k üzletünk ben (Kaposvár, Budai Nagy A. u. 7.) november 17-től 29-ig leltározást tartunk Az árusítás szünetel. ÁFÉSZ, KAPOSVÁR (12380) Dolgozókat j ilkalmaznak 'Vív:,,;;-. ■, ■ Férfi szakmunkást és segédmun­kást fölveszünk, ötnapos munka­hét! Textilnagyker.-i Vállalat, Ka­posvár, Jutái út. (359830) Váltott műszakos konyhai dol­gozót és takarítónőt azonnal föl­veszünk. Jelentkezés: a Kállai Éva Leánykollégium gondnokánál, Kaposvár, Zalka Máté u. 19. sz. alatt. (12392) Azonnali belépéssel fölveszünk szakma nélküli dolgozókat — ön­tödei munkára — alumíniumöntö­dénkbe. Munkásszállást biztosí­tunk. Fölveszünk továbbá fiatal szakmunkásokat és betanított munkásokat szerelési területekre. Kismotor és Gépgyár 4. sz. Gyár­egysége, Budapest XUI., Frange- pan u. 30—32. (2945) Férfi rakodómunkásokat állandó munkára fölveszünk. Jelentkezés: Kaposváron,. a Nostránál. (12397) Fiatal esztergályost és tmk-laka" tost fölveszünk. AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat, Kaposvár, Vár u. 1«. (359779) Adminisztrációban jártas, nyug­díjas női dolgozót másfél hónapra fölveszünk. Jelentkezés az Állami Biztosító járási fiókjának vezetö- jénéL Kaposvár, Május 1. u. 17. (12404) A Fővárosi Épületasztalos-ipari Vállalat keres — azonnali belé­péssel — lakatosokat, asztalosokat, gépmunkásoikat, kompresszorkeze­lőket, telepőröket, kazánfűtőket, (fűtésszerelőket, betanított • munká­sokat — nőket is — (szakképzet- leneket betanítunk), férfi és női segédmunkásokat, továbbá takarí­tónőket, villanyszerelőket, víz- és csőszerelőket. Jelentkezés: szemé­lyesen \Tagy írásban a vállalat munkaügyi osztályán. Budapest IX.. Tóth Kálmán u. 27. Telefon: 143-431, 139-065, 143-648. (3427) A Lenfonó- és Szövőipari Válla­lat szombathelyi, kapuvári, ko­máromi, mikósdpusztai munkahe­lyekre fölvesz kőműves, ács, te­tőfedő szakmunkásokat és segéd­A Kaposvári Bútoripari Vállalat azonnal fölvesz vizsgázott kazán­fűtőt magasnyomásii kazánhoz, valamint asztalom szak- és betaní­tott munkásokat és segédmunká­sokat. (Nyugdíjasokat is). Jelent­kezés: a vállalat munkaügyi osz­tályán. Kaposvár, Katona J. u. 1. (359789) Főfoglalkozású, vizsgázott kazán­fűtőt fölveszünk. Fizetés meg­egyezés szerint. Munkácsy gim­názium, Kaposvár, Kossuth L. ut­ca 48. (359737) Villanyszerelőket, segédmunká­sokat és konyhai dolgozót fölvesz kaposvári ipari vállalat. Jelent­kezni a Kaposvár, Noszlopy Gás­pár utca 5. szám alatti épületben lehet. (359803) Azonnali belépéssel fölveszünk agrármérnöki, illetve állattenyész­Csiky Gergely Színház: 19 óra­kor: A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR. Bajor-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5. órakor: A HAZÁÉRT HARCOL­TAK I—II. Este 8 órakor: TOM­BOL A HOLD (14). Szabad Ifjú­ság: délelőtt 10 órakor: ANNA EZER NAPJA, du. 4 és este 7 óra­kor: SZOKOLOV I—II. Rákóczi mozi: du. fél 6 órakor: JATSSZD ÚJRA. SAM! (14). Siófok: este 7 órakor: OSTROMÁLLAPOT (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 óra­kor: MA ÉJJEL KAR LENNE MEGHALNI. TELEVIZO Budapest 8.05: Iskolatévé. 13.05: Iskolaté­vé. 17.05: Műsorismertetés. 17. 0: Hírek. 17.13: Pályaválasztás előtt. 17.35: Postafiók 250. 17.50: Játék az életért. 18.15; öt perc meteoroló­gia. 18.20: Látókör. 19.05: Reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik . . . 20.05: A felügyelő. NSZK-tv-film. 21.05: Csajkovszkij — Pepita: Csipkerózsika. Balett. Kb. 21.35: Advent öröme. Tv-film. 22.30; Tv- híradó 3. 2. műsor 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Ze­nei figyelő. 21.05: Tv-híradó "2. 21.25—23.15: Rendező; Framz Peter Wirth. Antigoné. NSZK-íilm. Jugoszláv Tv 17.25; Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Névén. 18.15: Minden ven­dégből elég fél óra. 18.45; Rioort. 20.00: Három három ellen. 21.05: Igazság. 22.15: Album ’75. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 10.00: Isikolatévé. 10.30: Szerelmesek. Film. 17.55: Jó éjszakát, gyere­kek! 18.00: A Jetsonok. 18.25; Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv­híradó. kultúra, sporthírek. 20.00: Riportműsor. 21.05; Drakuia. 22.25: Hírek. munkásokat. Kereseti lehetőség: a gyakorlattól és munkahelytől füg­gően. Munkarend; építőipari gya­korlat szerint. Jelentkezés: írás­ban vagy személyesen. 2011 Buda­kalász, Szentendrei út 1—3. Mű­szaki főosztály. (231942) tői üzemmérnöki képesítéssel ren­delkező személyt mezőgazdasági instruktort munkakörbe. Fizetés: kollektív szerint. Jelentkezés: sze­mélyesen, a vállalat mezőgazda- sági osztályán. Kaposvár, Tejipart Vállalat. (359816) KOSSUTH RADIO 4.2S—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjá­ból. 8.27; Mendelssohn: d-moll versenymű. 9.05: Miről ír a Tár­sadalmi Szemle új száma? 9.15: Georg Otsz énekel. 9.34: A káitói szőlőben . . . 9.53: Lottósorsolás. A kaposvári A FONYÓDI NAGYKÖZSÉGI KÖZÖS TANACS Csiky Gergely Színház V. B. KÖLTSÉGVETÉSI t'ZEME ELAD Fonyód, Vágóhíd u. 17. egy darab ój eladásra kínál ELSŐ — tipizálás miatt — 1 db 450-es Csepel billenős tehergépkocsit, FUTÓMŰVET 1 db TV 50 c. nyitott kiskocsit, 1 pár 4 éves lovat (speditőrkocsival), M—24-es VOLGA valamint a gépkocsihoz alkatrészek. személygépkocsihoz. Érdeklődni 8-tól 16 óráig; szombat — vasarnap kivételével. 02406) Telefon: Fonyód 216. 1 1 (12395) 10.00: Hírek. 10.05: Tskolarádió. 10.35: A vén gulyás. 10.40: Bee­thoven : F-dúr (Tavaszi) szonáta, Op. 24. 10.59: Lottóeredmények 11.00; Hogy volt?! 12.00: Déli kró­nika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20 Népdalcsokor. 13.57: Magyar szerzők műveiből. 14.25; »Nyitni- kék«. 15.00: Hírek. 15.10: Zengjen a muzsika! 15.59: Hallgatóink fi­gyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05; »Szegényember szere­tője lennék...« 17.00: Hírek. 17.05: Évfordulók nyomában... 18.03: Láttuk, hallottuk. 18.18: Tomkins: Sokat sírtam egykor. 18.25: Üj könyvek. 18.28: Hallgatóink figyel­mébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Emberi színjáték. 20.13: Népszerű énekesek és együttesek műsorából. 20.56: Hírek. 21.01: Történelmi arc­képek. 21.21; Haydn: A teremtés. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20—22.30: Tíz perc külpolitika. 23.39: Nóták. Közben; 24.09: Hí­rek. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjel­zőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.26—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00; Hírek. 8.05: Csajkovszkij: Dumka. 8.15: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.30: Hírek. 8.33: Könnyűzenei stú­diónk felvételeiből. 9.30; Hírek. 9.33: Verbunkosok. katonadalok. 9.53: Lottcsorsolás. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50; A berlini Volksbühne, a magyarországi ven­dégfellépés előtt. 12.00: Az élő népdal. 12.10: Operettmuzsika. 12.30; Hírek. 12.33: Olasz muzsi­ka. 13.00 Nőkről — nőknek. 13.30: Hírek. 13.33: Trombitanarádö. 13.45; Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Az Ifjú­sági Rádió órája. 18.00; Népi mu­zsika. 18.30: Hírek. 18.33: Amatör beatzenéi találkozó. 19.18: Jó es­tét. gyerekek! 19.2«: Réti József onerettdalokat énekel. 19.50: Ro­mantikus muzsika. 20.30: Hírek. 20.33: üfogy volt?! 21.32: Népda­lok. 22.0*0: Yolanda Ma reu lese u és Libero De Luca énekel. 22.30; Hí­rek. 22.30; Fáy András szerzemé­nyeiből. 23.13: Do-re-mi. Részle­tek. 23.30: Bocchérini: C-dür vo­nósötös. 24.00: Hírek. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: Theo Adam Wagner operáiból. 14.56: Magyar irodalmi arcképcsarnok. Szabó Lőrinc. 15.16; Kamarazene. 16.00: Hírek. 16.03: Évfordulóik nyomában . . . 16.33: Régi magvar táncmuzsika. 16 45: Zenekari muzsika. 18.00: Hí­rek. 18.03: Bergman; Négv humo­ros kórus. 18.10: Rubinstein: \ demon. Közben: 19.15; I&kolarádjó 21.10: Dzsessz! elvételekből. 21.30: Közkívánatra. 23.00: Hírek. PÉCSI RÁDIÓ 17.00; Hírek. műsorismertetés. 17.06: A Dél-dunántúli munkáskű- rusok hete. 17.10: Ritmus és dal­lam. 17.30: Dr. Kiss István elő­adása. 17.35: Csillagfolyó örvényé­ben. 17.50; Hangversenynaptár. 18.00: Dél-dunántúlj híradó. 18.15: Robert Stolz melódiáiból. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00: Német nyelvű műáor. 19.30; Mű­sorzárás. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom