Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-14 / 267. szám

Dédelgetett tüskék Község közösség nélkül A gondok és vágyak mindig azonosak voltak. Az egymástól két kilométernyire fekvő Alsó- és Felsősegesd mégis élesen elkülönült. Sok mindenről árulkodik a két köaség címerének (mert ilyen is volt) összehasonlítása. Fel- sŐ6egesdében a kardot tartó oroszlán a nemesi rangra áhí­tozó gazdag parasztság ideál­ját tükrözi. Alsósegesd címe­rében kasza és gereblye lát­ható. Felsőn a katolikusok, alsón a reformátusak voltak többségben. Az előbbiek módosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jövedelem- adójuk hatvanszorosa volt az utóbbiakénak. Hogy a gazdagsággal együtt járó fennhéjázó buzgalom nem volt egészen hiábavaló, mu­tatja, hogy már Mária Teré­zia — ki tudja mi okból — egy majdani segesdi gimná­zium építésére 3 ezer forintot ajándékozott Felsősegesdnek. Az iskola nem épült föl, és az összeg 100 évvel később már csak papíron létezett __ M indkét falu gróf Széche­nyi Bertalan birtokán volt. Az 1908-ban kelt közigazgatá­si tájékoztató lap kérdésére: milyen gondok megoldása a legsürgetőbb? — mindkét fa­lu jegyzője ezt írta: járda és közvilágítás. 1951-ben, ami­kor már csak egy 600 méter hosszú, foghíjas házsor »vá­lasztotta el« a két falut, meg- . történt az egyesítés. Ekkor már villanylámpák világítot­ták meg a község makadám- útjait. A térképen azóta egy pont jelöli a falut, melynek idő­sebb lakói — számuk megha­ladja az 1500-at — ma is al­sóinak és felsőinek mondják magukat. Gondosan őrizgetik déd- és ükapáik sérelmeit. A valódi történelmi okot, a gaz­dagok és szegények, évszáza­dos érdekellentéteit senki sem említi. Azt sem, hogy a »sza­kadék« mem falvak, hanem osztályok és rétegek között húzódott. A segesdi öregektől csak a tyúkpörök és kocsmai verekedések emlékeiről hal­lottam. Vélt érdekeiket védve so­kan még ma sem látják meg a közös célokat. Ei az oktalan széthúzás nagyon megnehezíti a községi tanács munkáját. Erről beszélt a tanácselnök, Bence Imre. Az alsói részen 500, a fel­sőin, csaknem 3000 ember él. Ez sok mindent meghatároz. így például a napközit hiba lett volna az alsói részre épí­teni. Külön élelmiszerbolt, is­kola, óvoda, öregek napközi otthona és kocsma van »Alsó- segesden«. Nincs viszont külön cukrászda. Ezt egyebek közt falugyűlésen is sokan szóvá tették. Az új 68-as út hat kilomé­terrel közelebb hozta Nagy-, atádot, ahová így már húsz perc alatt be lehet utazni. Nemrég ugyanez az út egy óránál is tovább tartott. Az alsósegesdiek mégis vissza­követelik a régit, mert így nekik — 18 iskolásgyerek helyzete az érv — mintegy 900 métert kell gyalogolniuk a megállóig... Egy méter jár­da nem épülhet úgy, hogy ne lenne, aki azt mondja: »Per­sze, minden csak oda«__ És h iába a sok meggyőző szó. Amit a látogató Se­gesden először észrevesz: sok a régi ház. 1960 és 70 között ezer ember költözött el a fa­luból. Sok házban csak egy- egy idős ember él, akinek »jó a régi«. Az utóbbi öt évben szinte teljesen megszűnt az elván­dorlás. Sőt... — Nő az igény az építési kölcsönök iránt — tájékozta­tott Szőke József, a takarék- szövetkezet elnöke. — Az új út Nagyatád peremközségévé tette Segesdet. Sokan, akik korábban bejártak, most itt­hon maradnak, akik pedig a beköltözést tervezték, rájöttek, hogy itt könnyebben és ol­csóbban jutnak új otthonhoz, összefügg ezzel, hogy 120 se- gesdinek van saját autója és vagy ötven a kocsira várako­zók száma. A segesdi Üj Élet Tsz el­nöke, Szalai József is meg­erősítette ezt. — Ma már nem számottevő a fiatalok elvándorlása. Négy­száz tagunkból száznégy 30 éven 'aluli; csaknem egyhar- maduk szakmunkás. A szövetkezetben már senki sem kéri magát más brigád­ba azért, hogy csak alsóiak vagy felsőiek közt dolgozhas­son. A közös munka előbb~ utóbb megláttatja a közös ér­dekeket. Cseh Mária területi KISZ- titkár leplezetlen bosszanko- dással hallgatta a »két falu« ellentéteiről szóló elbeszélé­seket. — Mi, fiatalok már azt sem tudjuk, hol volt vége az egyik falunak, és hol kezdődött a másik. Mi egyszerűen seges' diek vagyunk, és a hajunk is égnek áll, ha azt halljuk, hogy egy-két évtizede még elkép­zelhetetlen volt, hogy egy »al­sói« lányt »felsői« fiú vegyen feleségül. Két .film készült Segesd kulturális életéről. A film egyik szereplője a művelődési otthon vezetője, a fiatal nép­művelő: Illa Gyula volt. — A filmben házról házra jártam, próbáltam fölmérni az emberek igényeit, és igye­keztem őket rávenni: jöjjenek el a művelődési házba. A vá­laszok kitérőek vagy elutasí- tóak voltak. Azóta újra sok mindent megpróbáltam. így például nőklubot szerveztem a falu majd háromszáz ház­tartásbeli asszonyának. Már az első összejövetelen kis klikkekre robbant szét a tár­saság. Sorolhatnám a példá­kat: kudarcok és félsikerek. Az emberek nem akarnak túl­látni a kerítésükön. Láthatat­lan fallal veszik körül magu­kat, amelyet lehetetlen áttör­ni. Három éve vagyok itt, azóta rengeteget fejlődött a falu. Egyre több lakásban van már hűtőszekrény, bojler, sőt autó. Talán éppen ezért szúr szemet, hogy az emberek ugyanazok maradtak.., A fia" tatokat már könnyebb »kimoz­dítani«. Jól működik az ifjú­sági klubunk. De az a har­minc fiatal egyelőre csak mag. Ebben a magban azonban olyan lehetőségek rejlenek, amelyek hatása nem mérhető milliókkal, mégis meggyorsít­ja a falu fejlődését. Segesd jövőjét kutatva az új kisáruháznál, az utak­nál, járdáknál és vízvezeté­keknél is fontosabbnak tűnik az a munka, melyet a község vezetői az emberek gondolko­dásának megváltoztatásáért, az egykori — ma már minden társadalmi alapot nélkülöző — ellentétek feloldásáért vé­geznek. A művelődési ház a példa, hogy mit sem érnek az új létesítmények faluközös­ség nélkül. A lehetőségek így kihasználatlanok maradnak. A tudati fejlődést persze egyre több tényező segíti. Az) életkörülmények változása és I | a fiatalok megváltozott gon- i dolkodása a »kerítésen belül« is hat. Az Illa Gyulák válto­zást sürgető és tettekben is ! megnyilvánuló türelmetlensége ' mégis indokolt. Bíró Ferenc Kábától Kaposvárig Ha a kívülálló feltérképezni kívánja a jelenlegi élelmiszer- ipari szakközépiskola és szak­munkásképzés oktatási háló­zatát, meglehetősen bonyo­lult helyzettel találja szembe magát. Központi iskolák, ki­helyezett osztályok, tagozatok működnek, gyári tanfolyam­mal kombinálva. A vegyes helyzetkép egyik oka az, hogy rendkívül nagy az élelmiszer- ipar szakmunkásigénye. Szakközépiskola és szakmunkásképző A kaposvári Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakközépis­kola és Szakmunkásképző In­tézet a hazai szakmunkás­utánpótlás egyik bázisa. Mi­ként a nevéből is kitűnik ve­gyes felépítésű intézet, az ide járó tanulók egyik része érett­ségi bizonyítványt, másik ré­sze pedig szakmunkás-képe­sítést kap. A cukoripari jellegű szak- középiskola egyedüli hazánk­ban, a vonzóköre országos — mondta Mákos Gyula igazga­tó —, a tanulólétszám száz­harminchét. Az iskolavezetés törekvése, hogy az édesipari üzemek környékéről iskoláz­zanak be minél több tanulót. Olyan szülők gyermekei is járnak ide, akik maguk is a cukoriparban dolgoznak. Nem­egyszer a munkásdinasztiák küldik Kaposvárra a legifjabb nemzedéke^. Igen sok most a Kaba környéki tanuló, ezért az iskola nevelői kihelyezett szülői értekezletet is tartanak az alföldi településen. A szakmunkásképző intézet vonzóköre korántsem ilyen nagy, jóllehet küldetése leg­alább ilyen fontos, ugyanis a húsipar, valamint a sütőipar számára képez szakmunkáso­kat. Mintegy négyszáz diák tanul itt. A szakközépiskolások gya­korlóbázisa a Kaposvári Cu­korgyár, a szakmunkásképző intézetnek .saját sütőipari tan­műhelye van, a húsipari ta­nulók pedig a húskombinát­ban levő tanműhelyben sajá­títják el a munka gyakorlati fogásait. Igen fontos a levelező kép­zés is: sokan vannak azok a szakmunkásképzőt végzett ta­nulók, akik később itt teszik le az érettségit. A képzett munkaerő pótlására igen jó kezdeményezés indult a hús­kombinátban: tanfolyamot in­dítanak a betanított dolgozók és a segédmunkások részére, hogy letehessék a szakmun­kásvizsgát. Az érdeklődésre jellemző, hogy százhúszan je­Laboratóriumi gyakorlaton az iskola tanulói. lentkeztek erre, közülük vá- J lasztották ki azt a negyven dolgozót, aki részt vesz a most induló tanfolyamon. Elmondta az iskolaigazgató azt is, hogy a tervek szerint kihelyezett gyakorlati képzés kezdődik majd a Nagyatádi Konzervgyárban. A példát — úgy véljük — a szakmunkásgondok enyhítése érdekében követhetné a sütő­ipari vállalat is. Kapcsolat az üzemekkel Hogy milyen a kapcsolat az üzemekkel, arról is szívesen beszélt az igazgató. A Cukor­ipari Tröszt, s ezen belül a Kaposvári Cukorgyó.r, vala­mint a húskombinát jelentős összegekkel járul hozzá ahhoz, hogy megoldódjék a kollégium gondja. A terv ugyanis az, hogy az iskolával szemben levő — a mezőgazdasági szak­középiskolával közös — diák­otthonból kiköltözzenek az utóbbi iskola tanulói. Ehhez viszont kollégiumbővítés szük­séges a mezőgazdasági főisko­lán. Ha ez megtörtént, akkor csak a »Kinizsié« lesz a Má­jus 1. utcai kollégiumépület, s a mostaninál jóval otthono­sabb, tágasabb környezet vár­ja majd a szakközépiskoláso­kat, szakmunkástanulókat egy­aránt. Az üzemek a beiskolázás­ban is segítenek. Az iskola és a munkahely egy-egy képvi­selője ez időben sorra fölke­resi az általános iskolákat, is­mertetőket ad a leendő szak­máról és az iskolai képzésről. KISZ-élet Szalai Ferenc negyedik osz­tályos tanuló, az iskolai KISZ- vezetőség titkára elmondta, hogy fellendülőben van a mozgalmi élet, jóllehet az ak­tivitással, a munkavállalással nem elégedettek még. A kö­zépiskolában a tavasszal tér­tek át a vertikális rendszerű szervezeti felépítésre, a szak­munkásképzőben még hagyo­mányos a szervezeti forma. Iskolarádió, irodalmi szín­pad működik az intézetben, s a tegnap kezdődött politikai oktatási formába tevékenyen bekapcsolódnak az intézmény nevelői is. Rugalmas formákat kerestek, olyan fórumot pél­dául, ahol szót kaphatnak a KISZ-en kívüliek is, és az ak­tívabb mozgalmi munka érde­kében nagyobb gondot fordí­tanak az ifjúsági vezetők to­vábbképzésére. x. T. Az én Végre. Ezzel a csöndes megT jegyzéssel vettem meg Call- meyer Ferenc és Rojkó Ervin könyvét, címe: Az én házam. Lehetne a címe A mi házunk, a Magyarok háza, az Euró­paiak házai stb. A borító belső oldaláról azonnal kitalálhatja mindenki, miért íródott ez a régóta »időszerű« könyv. Egy vázlat szemlélteti a lakóházban fo­lyó táfsas és »privát« tevé­kenységet. Ez az egyszerű funkcióábra rejti magában a titkot; hogyan kell családi házat építeni, hogy élni is lehessen benne. És erről az egyszerű vázlatról feledkez­nek meg a tervezők, az épít­tetők évtizedek óta. Ennek hiányában hozták létre a sá­tortetős várakat, amelyek legtöbbjében az ott lakók ide­jének jó része fölösleges mászkálással, egymás kerül­getésével, rosszul értelmezett alkalmazkodással pocsékoló­dik el. Még kettőt lapozva rövid ajánlást olvashatunk: »... Mindenkinek, ki környe­zetét becsüli, szereti.« A kör­nyezetét ...’ Embertársait, csa ládját — a házban. És em­bertársait, a magyar falu- és városképet — a ház külső megjelenésében. A könyv közérthető nyel­ven tanácsot ad mindenkinek, hogyan kezdjen hozzá az épí­téshez, hogyan ossza be leg­ésszerűbben a területet, miből építsen? És eljuthat az olva­házam só az utolsó részig: milyen kertet tervezzen a háza köré? Tanácsot, ad a könyv. Nem szájbarágós: »csak így lehet«. Ötleteket sorol fel, és termé­szetesen megadja az alapsza­bályokat is: mit nem lehet, mit nem célszerű építeni? Az­után ki-ki a fantáziája szerint, a maga igényeinek legmegfele­lőbben válogathat. Nem kell különösebben nagy érzék, építész képesítés, hogy megta­lálja benne azt, ami prakti­kus és egyben esztétikus is. A szakembereknek is meg­felelő olvasmány Az én há­zam. Korszerű épületszerkeze­teket mutat be, a legújabb eredményeket ismerteti. Rengeteg ábra, fotó bizo­nyítja a leírtakat, lapozgatás közben szívesen beleképzeli magát az olvasó a bemutatott házakba, szobákba. Sohasem közömbös egy épü­let tervezésénél és kivitelezé­sénél: mennyi pénzem van? A könyv külön fejezetet szen­tel a költségvetésnek, ezzel is segíti az építeni szándékozó­kat. Kiderül az is: a korszerű nem drágább, mint a korsze­rűtlen. Nem akartam könyvreklá­mot írni. Csupán megdicsér­tem egy nagyon okos, hasz­nos, rég várt kiadványt. Mi kell még? Csak annyi, hogy ezt a könyvet meg is vegyék. Vagy megkeressék a könyv­tárban azok. akiket az építé­szet nem érdekel, de családi házat szeretnének. Érdeme«. , . L. P. Tersánszky J. Jenő havasi selyemfiú El — Híjj, hogyne haragudnék, te pokolfajzat! — kiáltá el magát a veres pap. — Na, ha haragszik — fe­leli a fiú —, akkor az enyém, pap atyám, ahogy fogadtunk' Azzal a fiú rögtön bocskor- szíjat hasított a pap hátából. Elment a faluba. Beleült a pap sok jószágába. Odahozta apját is. Megházasodott. És máig is él, ha meg nem halt. Itt a vége, fuss el véle!« Ez volt a pakulár meséje. És a hallgatóságnak tökéletes tetszését nyerte meg vele. Ma­ga a vénasszony is szívből ka­cagott a szegény ember for- télvos legifjabb fián. Ügy lát­szott, a forrásoknál és a fák tövében, a juhaktok körül te­remnek olyan mesék, mint a házak közt, sőt különbéit. Attól fogva a cselédtársai a pakulárt nem tartották sem mulyának, sem vadócnak. De ez csak kedvezőtlenebb volt rá. Mert alattomosnak tartot­ták attól fogva. A málészemes zsákokat a pakulárnak kellett másnap el­szállítania szekéren. ö maradt tehát utoljára oselédtársai közül a szobában, számlbavermi és bekötözni a zsákokat. — Eredj aludni, te buta) — förmedt a vénasszony lá­nyára, aki álmosan ástált mö­götte. A leány bement. De mikor a pakulár is jójcakát kívánt, a vénasszony így szólt neki: — Álmos vagy te is? Igyál még egy koryt pálinkát, és beszélgessünk. Én nem tudói; aludni. Csak reggel alhatnám, mikor már föl kell kelni. — Köszönöm, nagysága, elég volt nekem — szólt a pakulár. — Maradj csak — mondta a vénasszony —, hozok ki, amit én édesítettem dióval, és én is iszom veled egy pohár­ral. Miért futsz mindig tő­lem? Nekem nincs senkim, akivel egy szót váltsak. Ülj le csak ide a zsákra. A pakulár valósággal a megadás szusszanásával ült le a mutatott zsákra. A vénasz- szony aztán kisvártatva visz- szajött a pálinkával, és oda­ült ő is a pakulár mellé a zsákra. És mint szokott volt, ő kezdett szóba, csak ő be­szélt. Beszélt őszintén, csupa keserűséggel és bánattal éle­téről. Fiairól, akik halálára lesnek, városbeli fiáról, akinek ő csak komisz parasztasszony, jól látja, csak a pénze myg a küldeményei jók. Lányáról, aki szívesebben ül a. cselédek közt, és bizalmasabb a ko- csisnéhoz anyjánál. Teljes, nyomorú egyedülvalóságáról beszélt a vén asszony. Aztán a beszéd lendülete átvitte a múltba. Örömtelen, szegény­ségben töltött lányságáról kezdte, a göthös uráról, aki­hez hozzáerőltették, és me­nyecske koráról, amiben c*ak szenvedett. Szüntelen küszkö­déséről, kuporga tusáról, azt sem tudja: kinek? És az évek­ről, amik lassan idemúltak felette. A pakulár barna képén egy vonás sem változott mind­erre. Hallgatta a vénasszonyt, mert jótevője s gazdaasszonya- beszélt neki. De szívesebben nyújtózott volna már ki vac­kán. A virrasztáshoz nagy készsége volt azonban, s egy ásítás nem szorongatta. De egy idő múlva, amint a vénasszony egy hosszú sóhaj­jal elhallgatott kissé, a paku­lár várt keveset, majd félre­nézett a zsákokra, és felállt: — Hát én is megyek aludni — szólt. Akkor a vénasszony egy­szerre utánanyújtotta karját, és megölelte a nyakát: — Ne menj most. Vetek én neked ágyat —szólt —, aludj itten. Látom, hogy nem akarsz tudni ilyen vénasszonyról. Pe­dig, látod, szerencsét csinál­nál velem. Én már nem bá­nom, megmondom. Hiszen nincs sok hátra nekem. Te meg még kereshetsz utánam fiatalabbat, amilyen tetszik. Látod, nem fáj az nekem, pedig ne hidd. hogy nem akadna más nekem, ha kel­lene, tíz is. De már az úgy van. Aki. nekem kellene, an­nak én nem kellek. Ugyebár csodálkozol, hogy megmon­dom neked? De egy ilyen vén­asszony minek dugdossa már a szavát? A pakuár' közben a vénasz- szonyra emelte tekintetét. Szinte valami zavaros esdés- féle volt benne. De mintha nem tudná elviselni a ma­gáéban a vénasszonyét, szót­lan a földre horgásztattá fe­jét. Látszott, hogy válaszon té- pelődik. De nem talál kibú­vóra. És mintha érezné, hogy szokott, szenvedőleges viszo­nyában elég a megadás jelé­nek, kalapját, amit már föl­vett a zsákról, visszatette új­ra. Akkor este lett szeretője a pakuár a vénasszonynak. Másnap estefelé a pakulár a lovakat fogta ki az istálló előtt. Szombat este volt ép­pen, és a többi cseléd már ott trécselt az öreg kocsisék vis­kója előtt. A vénasszony egyik szom­szédjánál volt, és az ismerős szekérzörgés hozta haza. Épp jött át az udvaron az istálló felé. De megállt a kerítésnél, mintha élvezetet lelne benne, hogy észrevétlen .figyeli kissé, mit csinál a pakulár. Mint mindenki számára, éppen úgy volt, a vénasszony számára is oly sok rejtelmes- séggel s hozzáférhetetlenség­gel tele ez az ember, hogy mindig izgató volt kíváncsi­ságára, ha egy őrizetlen moz­dulata is árulna el .valamit róla. A pakulár leszerszámozta s bevezette a lovakat, s körül­nézte a szekeret. Ezzel ő is végzett aznapra dolgával. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom