Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-13 / 266. szám
ÜZEMZAVAR NÉLKÜLIT!” Novelláskötet, siófoki feladóval fia 8© éve Bernáth Aurél A héten »Csonttollú madarak tele« címmel megjelent egy novelláskönyv a Szépirodalmi Könyvkiadónál. Írója — Bakos Ferenc — siótokon lakik. Tényszerű közlés. A második mondat azonban tényszerűségében is hamis. Bakos Ferenc nem úgy siófoki, ahogyan sokan mások. A hely számára nem a települést, hanem a vizet, a természetközelséget jelenti. Tudtam, nehéz dolgom lesz vele. Szívós nyomozónak kell lennem, ha róla akarok írni. Mások a kötetük fülszövegében gyakran reklámot csinálnak — nem a könyvnek, önmaguknak! Ö öt rövid mondatot engedélyezett magának — magáról. Az irodalmi műbe csaknem mindig sajátos szűrőn, ülepítő rendszeren át jut az író közvetlen környezete tárgyaival, személyeivel — így vállalnom kellett az estleges tévedések kockázatát, amikor a novelláiból igyekeztem megismerni Bakos Ferencet. — Elvált szülők gyereke. »Belakta« az országot. A közösség alapvető élménye. Amikor kipottyant bocimelegéből; sokáig érezte hiányát. Gyerekcentrikus. Siófokon »Nagy Magányos«. Kedves időtöltése, a horgászat is egyedül űzhető igazából. Ezt így, egy szuszra. Kezet fogunk, mosoly nélkül. — Találat is akad — ismeri be. — De talán nem mind jellemző... Az Országos Villamos Távvezeték Vállalat egyemeletes szolgálati házában vagyunk. A földrajzi érintők legjellemzőbb épületei: a Dózsa utcai büfé és a házzal szemközti telek kék lakókocsijai, melyekben »olajosok« élik estéiket, szépen felosztva az időt a jeles objektumok között. A szűkebb környezet falakkal határolva: valahol egy szamovár, az előszobában korai Mikulásajándék a szanBelépő az irodalomba | dálban, két bukósisak, térelvá- I lasztó könyvesfal, Händel- és | Vivaldi-lemezekkel szeletelve egy láda gyomra. A »kedvenc polcon« Hemingway, Örkény, Kafka, Lázár Ervin, Babel, Ottlik Géza könyvei. Közelítünk? A nyitó lépés: — »Született, tanult, foglalkozik.« Töltsük ki a képzeletbeli útlevélkérő lapot! — 1946, Jászság. Technikum Miskolcon. Műszaki egyetem Budapesten. Villamosmérnöki diploma. 1969-től Siófokon vagyok, a transzformátorállomás vezetőjeként. Nem! Jobb így: »Transzformátorállomáson dolgozom.« Ez jellemző. »Titkos hercegként« érkezett Siófokra; első novelláját közlésre elfogadta az irodalmi hetilap, ö meg azt mondja: »Tr.áll.-on dolgozom«. Sorra hozta írásait az Elet és Irodalom, a Kortárs, az Alföld, a pozsonyi Új Szó, a Magyar Nemzet melléklete, és kiemelte a »tengerből« a Látóhatár is. Azután a »Csonttollú madarak tele«, az első összegezés. \ — »Nem kell a falnak menni« a novelláitól. Nyoma sincs bennük a divatos »rossz közérzetnek«. — Örülök, ha így van. — Szerkesztője így jellemzi: »... háttal a közönynek, ürességnek, egyszerre ábrázolja, sejteti az élet felszíni és felszín alatti, boldogító vagy Csak sziikségmegoliás Sehet! Segítőkész tanítónőkről hallottunk elismerő mondatokat tegnap reggel a Kossuth Rádióban. A jegyzetíró azért kért szót, hogy dicsérő szavakkal illessen egy kényszer szülte megoldást: azt, hogy — óvónők hiányában’ — a környékbeli tanítónők vállalták a munkát egy újonnan átadott óvodában. Természetesen második műszakban: délelőtt vagy délután. Én pedig azért kérek helyet az újságban, hogy elmondjam: bármennyire elismerésre méltó is a tanítónők felelősségtől indított felajánlása, mégsem tartanám szerencsésnek, ha általános gyakorlattá válna és országosan elterjedne. Még ideiglenes megoldásként sem. Mert igaz, hogy elodázza a fenntartó szerv szakemberkereső gondjait, és leveszi a gyermekmegőrzés terhét — elnézést, de módszeres nevelő- munkát nem merek említeni a tanítónők túlterhelése miatt — az érdekelt szülők válláról, de mi lesz azokkal az alsó tagozatos osztályokkal, melyeket a tanítónők főhivatásként vezetnek? Nem tudom, a jegyzet frója mennyire ismeri a pedagógusmunka mai követelményeit. Véleményéből azonban úgy érzem, abban a téves felfogásban él — sajnos nem egyedül —, amely szerint a tanítói munkakör félnapos elfoglaltságot ad, a másik féllel kiki szabadon rendelkezik. Nem kívánom elsorolni a nevelési, oktatási, szervezési és módszertani tennivalókat, melyek igenis bőségesen kitöltik a pedagógusok egész napját. Csupán annyit jegyzek meg: egész napra, heti 44 órára kapnak fizetést, és nem érdemtelenül. A magam részéről tehát nem javaslom egyetlen tanácsnak sem, hogy — fölbuzdulva a rádióban hallottakon — e könnyűnek, egyszerűnek látszó módszerhez folyamodjanak, ha az elkészült intézménybe az építés hosszú ideje alatt sem sikerült óvónőket találni. Mert, ha akad is vállalkozó az általános iskola nevelői közül, a fenti, elkerülhetetlen következményeken kívül azzal is számolni kell, hogy rövidesen a lelkes tanítónők helyett is szerezni kell valakit. Hiszen az emberi teljesítőképesség napjainkban is véges. Még a pedagógusoké is. P. L. szenvedést okozó gazdagságát.« Ezt már én mondom: j egy-egy »bombát« azért felrobban írásai végén. — Tisztelem a műfajt, s annak hagyományait. A novella csattanóval novella! A terjedelme rövid... — Idézek egyik írásából egy felhívást: »NOVELLISTÁK, AZ ISTENÉRT! EGY TÖRTÉNETHEZ NE HOZZATOK KILENC PAPÍRNÁL TÖBBET!« Erre gondol? — Igen. — A semleges szövegkörnyezetben egy-egy alkalommal, ilyen mondatokat helyez el: »Egy mellénykét vagy valami kis francot a zöldágtö- réses vállára...« Vagy: »Az ember nem úgy csókol egy szűzlányt, mint egy k.. .-t.« E mondatainál megfagy a levegő. Beszéljünk ezekről a mondatokról? Nincs ellenére. Később azt mondja, hogy »egyszemélyes vándorcirkusz«, és, hogy az egyetemi koleszban jó volt, mert nem kellett az asztal alatt pókerezni meg bridzsel- ni, mint a középiskolában. A meghökkentő mondatok tehát »élőnyelvében« is jelen vannak. De nehogy azt higgye bárki is, hogy »bemutatót« rendez számomra! — A »csonttollú madarak« az ifjúságot, az ártatlanságot jelentik nekem a novellájából. Szimbólumok? I — Először úgy gondoltam, a könyvem borítólapjára tétetem őket. De akkor csak az enyémek lettek volna, amilyennek én tudom a madaraimat. Azután rájöttem: nem szabad! Hadd asszociáljon minden olvasó olyanra, amilyen neki kedves. S hadd fedezzen föl bennük olyan jelképet, amilyet neki sugall a novella. — Azt írja: »ajándékba kapta hát a tiszta magányt, amelyet oly sokszor akart, s ami ellen, szerencsés perceiben, lázba—dermedt valójával tiltakozott-«. Skizofrénikus állapot. Zsef nevű hőse olyan kocsmát akar nyitni, melybe minden barát, jó szándékú ember hivatalos. Az alkotáshoz csönd kell, tudom. Mégis megkérdem: ön mikor nyitja ki azt a »kocsmát«? — Ez a könyvem a nyitás. Néhány ezer ember hivatalos hozzám. Ennyi figyelemfelkeltőnek, a témák kikotyogását mellőzve — azt hiszem — elég is. A villamossági iparban dolgozók köszönésével, bíztatásával búcsúzom: »Üzemzavar nélkülit/« Leskó László 1895. november 13-án, Marcaliban született Bernáth Aurél Kossuth-díjas festőművész. A születésnapon a megye párt- és állami vezetői köszöntötték az idős mestert. özvegy Schusztekné, akinek a rokonságába nem kisebb festő tartozott, mint Csontváry Kosztka Tivadar, mutatta meg először a kapuból, hogy ebben az utcában, a szomszédban született Bernáth Aurél. Abban az időben is többet mondott számomra már ez a közlés, mint pusztán pontos születési hélymegjelölés. Fölidézte bennem magas, erős termetét, talán kissé ridegnek tűnő, mély arcvonásait, és ennek az ellentéteként meleg tónusú képei jelentek meg képzeletem galériájában. Ezeket tartom fontosnak fölidézni magamban most, is, ezen a születésnapon. De mintha ennek a nehezen föltárulkozó, szigorú egyéniségnek, jellemnek a tudatában lenne Bernáth, s rácáfol írói vénával a belül őrzött világ ■kibontásával. Élvezetes művészeti, életrajzi és önálló novellisztikái írásait mindig szívesen olvastam. Egyik legutóbbi -kötetéről, a Gólyáról, Helgáról, halálról címűről szóló ismertetésemet maga is olvasta, és hamarosan »jelentkezett«, beírásával megküldte novellás- kötetét. Polcomon a legmegbecsültebb művek egyike, éppen ettől a néhány tollvonástól. Iskolateremtő, elismert Az Igali Általános Iskola diákotthonának ebédlője szerény, de nagyon kedves ünnepség színhelye volt a közelmúltban. Tóth Mihály József általános iskolai tanártól és feleségétől — a diákotthon vezető szakácsnőjétől — búcsúztak munkatársai, a szülők képviselői, nyugalomba vonulásuk alkalmával. Miska bácsi pályakezdésére emlékezett a fehér asztal mellett. — Boldogabb embert nehezen lehetne elképzelni, mint én voltam 1940-ben, amikor friss diplomával a kezemben kiléptem a bajai tanítóképző kapuján. Teljesült a vágyam: tanító lettem! Nagyon nehéz volt az út odáig, hiszen egy kisparasztcsaládnak tizenhárom gyermekéből egyet tanítói oklevélhez juttatni óriási áldozatot kívánt. Köszönet érte drága jó szüleimnek __ Azu tán jött az első csalódás: nem kaptam állást. Ebben az időben egy-egy tanítói helyre tízen, vagy még többen pályáztak. Pár hónapig inaskod- tam, majd horvát nyelvtudásomnak köszönve állást kaptam Felsőmihályf alván. Néptanító lettem, és elindultam a mi csodálatosan szép pályánkon. — Hogyan fogadták első munkahelyén? — Az akkor szokásos kicsi útiládával és édesanyám jó ta nácsaival érkeztem . Felsőmivész. Pályájának nagy ívet rajzolt tehetségével. Egyik mélta- tója az életmű elemzésének a végén, megállapításai közt így szól ennek a pályának a jelentőségéről, súlyosságáról: — Nincs festőnk, akinek férfias lírája ily szuggesztív és szövevényes lenne. Páratlan érzékenysége révén új területeket csatolt a magyar piktú- rához a mélabú hervatag tájaitól a Balaton-vidék tropikusan lángoló szépségéig. De nincs hozzá fogható koloristánk sem. Hagyományokba kapcsolódik és mégis nemes hagyományokat teremtett. Ennek a nagy ívű pályának nem csak a kezdeti pontjá érintkezik a szülőfölddel, hahályfalvára. Öreg tanítólakás, és sok-sok kócos fejű, ragyogó tekintetű apróság várt. Hamar befogadtak az ottani emberek, mert mindenkihez volt egy-egy kedves szavam. Ha kellett, bátorítottam, dorgáltam, ha kellett, vigasztaltam. Sajnos, az utóbbira egyre többet volt szükség: a háború nagyon sok családba hozott szomorúságot. Kinek panaszkodhattak volna? Ott voltam én, a tanító. — Segítette-e a falu értelmisége a munkáját? — Ottlétemet a falu úgynevezett intelligenciája pusztán tudomásul vette, mert ennyi járt a tanítónak. Velem nem voltak partnerek, függő viszonyban voltam tőlük — a nemzet napszámosaként. De azt sem nézték jó szemmel, ha a tanító »nagyon összebarátkozott« a falu népével. Újabb pályástat, újabb munkahely volt a következménye. — Milyen elhatározással jött Igalba? — Két kis gyerekemmel és feleségemmel jöttem ide azzal a céllal: itt talán sikerül megtelepedni, elveim feladása nélkül. Nem frázis, de én a nép közül, a nagyon szegény emberek közül kerültem a nép tanítói közé, és ezt senkinek sem sikerült elfeledtetni 'velem. Időközben nagyot változott a világ. Igáiban szeretetnem abban is kifejeződik kötődése, hogy már fiatalon magas mércét állított maga elé Rippl-Rónai műtermében. A »festői Somogy« gyakran ihlette meg. Ecsettel, tollal őszinte vonzalmat ébresztett e táj iránt mindenkiben, s ennél is mélyebb hangokat szólaltat meg azokban, akik ezt a megyét szülőföldjüknek vallják. Ugyanaz a méltatója, akitől már megállapításokat idéztünk, említi, hogy Bernáth »északias ízű«: Ehhez föltétlenül hozzá kell tennünk, hogy festészetének melegségét bizonyára a pannon táj mediterrán atmoszférája is fűti. Képzőművészeti életünk nagy örege Bernáth Aurél. Szinte minden előtte zajlott le, ami a képzőművészetben robbanásszerű fejlődéssel járt. A festészetben ebben az időben szinte állandó megújulás a jellemző. Mintha színes kaleidoszkópba néznénk. Pályájának az elején kísérletezett a formai absztrakcióval is, de ezen hamarosan változtatott, s mint a realizmushoz legközelebb álló művész alkotta életművét. Legutóbbi, budapesti gyűjteményes tárlatán, a Budai Várban is ezt bizonyította. Ennek a folytatásáról tanúskodnak legújabb alkotásai, „ a nyolcvanesztendős Bernáth Aurél üzenetei, melyektől szebb lesz a világ, gazdagabb az ember. Köszöntjük a 80 éves festőművészt, megyénk, Marcali szülöttét. tel fogadtak, s kértek: kapcsolódjam be a falu népművelési tevékenységébe. Szívesen tettem, nagyon szereterp a falusi embereket. Éneket, táncot tanítottam a fiataloknak, sok-sok színdarabot, irodalmi színpadot rendeztem. Sőt, feleségemmel együtt még szereplőként is részt vettünk a munkában. Tanítottuk, neveltük az idősebbeket is, mégpedig azzal a módszerrel, mely a legcélravezetőbb volt. Ezt szolgálta a sok-sok vidám téli este. Közben Százak szerették meg a könyvet, s kezdték felismerni a film és a színház szépségét. Már volt tanítványaim gyermekei ülnek a padokban. Nagyon szép pálya a mienk. A »hallgatóság« korban ugyanaz marad, a tanító csak lélekben, mert elszaladnak az évék. — Vannak-e kapcsolatai a régi tanítványokkal? — A katedrán eltöltött harmincöt év egy emberöltő. Gyakran beszélgetünk volt igali tanítványaimmal, hiszen már szülők lettek. Akik más vidéken élnek, s véletlenül erre járnak, nem kerülnek el. Van közöttük szakmunkás, tsz-tag, mérnök, orvos, és még sorolhatnám. Hat kollégámat pedig annak idején én vezettem be a betűvetés és a számolás tudományába. A tanítványból tanító, a tanítóból Miska bácsi lett. Így van ez rendjén. műHarmincöt év a katedrán H. B. Bevált a Berostein-módszer *Koncert a gyárban Hogy egy gyári ebédlő művészi élmény színhelye lehet, azt ma már Somogybán kevesen vitatják. Akiknek kétségeik ■ voltak, azokat meggyőzték a képzőművészeti ki- I állítások, mert ezeknek na- l'gyon sok .látogatójuk volt. Ezt j bizonyították a gyári'hangver- j senyek is. amelyeket a kápos- j vári szimfonikus zenekar és a j zeneiskola tanáraiból alakult I kamarazenekar adott. Ha a I muzsikát olyan emberekkel akarjuk megértetni és megsze- I tettetni, akiknek világától ed- ! dig távol esett, akkor magyarázni is kell. Ezt tették tavaly a zeneiskolai tanárok, amikor a televízióból ismert Bernstein-módszerrel vitték közel a muzsikát a hallgatósághoz, és zenéjükkel illusztrálták azt, hogy miért szép? A tavalyi eredményeken fölbuzdulva a koncertsorozatot az idei szezonban is folytatják. A hangversenylátogatók táborába a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára és az elektroncsőgyár közössége is belépett. A textilművekben a jövő héten tartják az első hangversenyt. Nagyatádon, a Konzervgyárban nagy sikere volt a sorozatnak, az idén is várják. A tervek szerint Ta- bon — ahol eddig még nem volt, hasonló kezdeményezés — — és Balatonbogláron is lesz hangverseny, magyarázattal. A kaposvári / zeneiskola nagy gondot fordít arra. hogy a zene valóban mindenkié legyen. Ezért az egyik tanár, Csupor László közművelődési munkát is végez. Ennek egyik része a munkáshangversenyek szervezése. A szimfonikus zenekar és a zeneiskola tanárai átfogó programot dolgoztak ki üzemi koncertek megvalósítására. Minden gyár, amelyik kéri, hogy legyen hangverseny, három részből álló zenei sorozatot kap. Az első témája a barokk és bécsi klasszikusok, a másodiké a bécsi és a nemzeti romantika, a harmadiké pedig a XX. század magyar zenéje. Emellett a megye középiskoláiban, művelődési házaiban is fellépnek a szimfonikusok és a kamarazenekar. Műsoraikban olyan »slágerek« is szerepelnek, mint Vivaldi Négy évszak című művéből a Tél, vagy Mozárt klarinétversenye S. M. — Mivel tölti a nyugdíjasnapokat? — Nehéz lesz elhinni, hogy engem az iskolai csengő nem hív órára. Azért nem tétlenkedem. Már évekkel ezelőtt megkezdtem a község monográfiájának összeállítását. Mindig időzavarral küzdöttem, s most lesz időm alapos munkára. Még nagyon sok anyagot kell gyűjtenem, a már meglevőt pedig rendszereznem. Dp azt hiszem, még az ifjúság is számít rám. — Es Erzsi néni? — Jólesik a pihenés. Tíz évig voltam a diákotthon és a napközi otthon vezető szakácsnője. A nagy kondérokat lábasok váltják fel otthon, a konyhában. Segítek a férjemnek, örülök két kis unokámnak, és sok ízletes falatot szeretnék tenni a család asztalára. Rajczi János Somogyi Néplap
