Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-12 / 265. szám
A fotóművészet útjain Mikszáthnak tulajdonítják a következő anekdotát: amikor az országgyűlés Pozsonyból Festre költözött, és átmenetileg a Sándor utcában (a mai Bródy Sándor utcában) kapott helyet, ötven kötettel megteremtették a könyvtár alapjait is. A helyhiány miatt azonban a könyvek a folyosókra és a büfékbe szorultak. Rossz nyelvek szerint volt egy kis célzatosság is ebben az elhelyezésben, mert a »tekintetes karok és rendek« ott sétálgattak a kirakott olvasnivaló előtt, talán kézbe is vették időnként... Bár ez kezdetben nem nagyon ment, később mégis kiemeltek egy-egy kötetet. Végigsétáltak vele a folyosón, majd amikor mindenki szeme láttára végighordozták, egy óvatlan pillanatban visszahelyezték a szekrénybe. Olvasatlanul... A honatyák könyvei Hogy így volt-e vagy sem, ma már nehéz megállapítani. Az azonban tény, hogy a millennium évében nagy látvá- ■nyossággal átadott Országházban (melyet azután még nyolc évig építettek) külön helyet — mégpedig megillető helyet — kapott a könyvtár is. Ekkor már ötvenezer kötet tartozott az elsősorban honatyák épülését, művelődését szolgáló intézményhez. Az elrendezésre, működtetésre pályázatot hirdettek, s ezt Steinl Imre nyerte. A megalakulás után hamarosan könyvtári bizottságot hoztak létre, amelynek tagjai között voltak híres írók, újságírók, irodalommal, könyvvel foglalkozó emberek — köztük találjuk Jókai és Mikszáth nevét is. Feladataik (megrendelhetők a különböző, közé tartozott az állomány bő- j összegyűjtött, rendszerezett in- vítése, figyelemmel kísérése: j formációk is. minden, ami a törvényalkotással kapcsolatos, írásos do- | kumentumként kerülhet a i Arab röpirat Szegedre gyűjteménybe. Üzenetváltás csőpostán Az országgyűlési könyvtárba a Parlament 25-ös kapuján lehet bejutni — 1952 óta minden magyar állampolgárnak. Azóta nyilvános könyvtár, kutatási céllal bárki látogathatja. A középiskolások közül azonban csak azok, akik országos pályázathoz gyűjtenek anyagot, mivel mindössze 120 hely van. A könyvtárban hetvenen dolgoznak, emellett 110 mellékfoglalkozású fordítót, rendszerezőt alkalmaznak. A mostani »szolgáltatásokhoz« azonban ez a létszám is kevés. A kért kötet címét egy könyvtáros csőpostán továbbítja a raktárba, ahol az ott dolgozók szinte pillanatok alatt megkeresik. Ennek egyetlen módja van: a pontos betű- és egyéb tárolási, elhelyezési rend betartása. Érdekes a könyvtár katalógusrendszere. Egy-egy lapon nemcsak a könyv címét, szerzőjét, kiadóját tüntetik föl, hanem azt is, hogy arról a témáról még milyen anyaggal rendelkeznek. Az adatföldolgozás, a visszakeresés számítógéppel történik. A lehető legkorszerűbben oldották meg a könyvek tárolását: nem polcokon, hanem konténerekben. Félmillió könyv van már a labirintushoz hasonló raktárakban, és 1800 féle újság, kiadvány jár a könyvtárba. Többségük külföldi. A könyvtárosok állandóan gyűjtik, rendszerezik ezeket, sőt: az országgyűlési könyvtártól A könyvtár polcain évszázadok művei nyugszanak. Történelmünk dokumentumai. Nem gyűjtenek mindent — hiszen nem feladatuk —, hanem csak az országgyűléssel, a politikával, a legújabb kori történelemmel foglalkozó könyveket. Az országgyűlési jegyzőkönyvek közül szinte valamennyi országé megtalálható itt. A háborús években például Svájcon keresztül kapták meg a szemben álló felek dokumentumait. Az első anyag 1596-ból való. Ezt követi egy érdekes országgyűlési jegyzőkönyv Sopronból, 1631-ből. A dokumentumok egy része Gyurikovits György hagyatékából valók, aki szinte egész vagyonát a nemzeti dokumentumok fölkutatására és vásárlására fordította. Mi található még itt? Csak a legérdekesebbeket említjük: Verbőczi Hármaskönyve, mellette az első magyar nyomtatott törvénykönyv 1630-ból (ezt Bethlen Gábor halála után felesége, Brandenburgi Katalin adatta ki); Kossuthnak tulajdonított kézírásos országgyűlési beszédek. Mint később kiderült, ezeket csupán tSllba mondta. Eredeti kézírását külön példány őrzi. A Tanácsköztársaság idején arab nyelvű röpiratokat adtak ki a Szeged környékén gyülekező katonáknak, akik között nagyon sok arab is volt. A könyvtár ritkaságai között őrzik a röpiratokat, nemzeti történelmünk dokumentumaiként. Simon Márta Balett fehérben Jelenet a Körtáncból. Jegyzetek a Barátság Hídja tárlatról Heinz Peter Klecker (Ausztria): Utolsó simítás. pekben. Ilyen például Heinz Peter Klecker Utolsó simítás című első díjas fotója. Szinte »rímel« rá Wolf Grünke Nyári szerelem, dr. Terdic Marius Tinédzserek és Antoni Kolonko Szerelem című felvétele. Ugyanebbe a sorba tartozik Gyertyás László Idős párja is; a karakterjegyeket találóan tükröző fotó a megfáradt pár harmóniáját ábrázolja. Ugyancsak az emberábrázolás igénye, viszonyaink felmutatása irányítja a fényképezőgépet az alkotás világára. Ilyen például Mircea Faria Intermezzó műteremfelvétele, vagy Jávori Béla önarckép című fotója. Többen is megfogalmazták a magányt, az egyedüllétet: Jan Ludwik Zicch hippit ábrázoló Utcai zene című felvételében némi iróniával, Stojan Kerbler Egyedül, Wolfgang Scheur pedig az Öregség című képén megrendítő szánalommal. Külön szeretnék szólni Csonka Béla fotografikájáról, az Impresszióról. A technika egy rendkívül hangulatos, intellektuális szándék szolgálatába állott, a fehér törzsű, foltos fák között a két tünékeny nőalak csehovi ihletésre vall. Korántsem tetszik viszont ennyire Jan Zych Kísérletek című harmadik díjas képe. Kétségtelenül meglepő a technika — laboratóriumi kísérlet —, különösebb mondandó híján. S a többször említett emberábrázolásnak is lehetnek túlzásai, szinte elidegenítő hatásai. Erre Peeter Tooming Tengerparton című képe ad példát: a sáros homokkal befröcskölt, meztelen női test szinte kiáltja a fotós extremi- tásra törekvését. Vitaly Butyirin Requiem című második díjas képéről, a fotóban megfogalmazott költői nekrológról akár külön cikket is írhatnánk, olyan egységes hangvétellel, tiszta szándékkal született alkotás. T T Az ókori Róma palotái és freskói Bátran kimondható: hagyománnyá, várakozással fogadott eseménnyé nőtt a Barátság Hídja nemzetközi fotókiállítás Kaposváron. Népek, nemzetek 1— immár nyolcadik alkalommal — üzennek egymásnak életükről, érzéseikről a fotóművészet alkotásaival. Túlhaladott dolog lenne a képek láttán azon meditálni, hogy a fiatal művészet mennyi tartalommal, stiláris gazdagsággal bizonyítja létjogosultságát. A kérdés az: mi jellemzi az alkotók, az alkotói közösségek útját itthon és külföldön? Magyarázatot kíván miért használjuk az alkotói közösségek kifejezést? A választ éppen a Barátság Hídja kínálja: jóllehet egyes alkotók egyes képeit látjuk, de a nézőben kialakul összbenyomás is egy- egy klubról. Ennek a kiállításnak hagyománya, hogy klubok küldik el kollekciójukat. Ez a tény indította a Somogyi Fotó- és Filmklubot arra, hogy az idén fotószalont rendezzen. Lehet, hogy akad a nézők között, aki azt hiszi, a kiállítás helyett csupán fellengzős kifejezést kerestek. A szalon szándékot jelez: »A klubok önmaguk zsűrizik anyagukat, s amit elküldenek Kaposvárra, az — ha a kiállítás követelményeinek, a tartalmi és méretbeli előírásoknak megfelel — minden változtatás nélkül falra kerül, így jobban lemérhetjük, hol tart, milyen irányban halad egy-egy klub. A zsűri tehát csak azt döntötte el, hogy melyik kép, melyik klub anyaga érdemes a díjra és az oklevélre« — olvashatjuk a katalógus bevezetőjében. A szándék érthető és világos, s legfőbb haszna: erősíti a klubok belső, önkritikus értékelését, összekovácsolja a tagokat, előnyösen hat a műhelymunkára. És ez semmiképp sem jelenti a fotós egyéniségének, alkotói szuverenitásának csorbulását. Természetesen a mondanivaló, a technikai színvonal, a látásmód dolgában különbözőek a teljesítmények, eltér a klubok felfogásának jellege is — tükrözi a nyolcadik Barátság Hídja. Ha a korábbiakhoz hasonlítjuk, összességében szó sincs 6zínvonalesésről, inkább a klubok közötti színvonalkülönbségről. Ügy sejtem, a tematika lett koncentráltabb. Első látásra talán azt is mondhatnánk: szűkebb, ez azonban semmi esetre sem beszűkülést jelent. A korábbiakhoz képest hiányzik a humoros, ironikus felhang, kevesebb a groteszk, és szembetűnőén kevés a tájfelvétel. Hatványozottan előtérbe került viszont az ember- ábrázolás. Ez jellemző a legmagasabb teljesítményt nyújtó klubok és alkotók képeire. S ez feorátsem beszűkülés, hanem az önmeghatározás igényét sejteti — humanizmustól átitatott szándékot. Harmóniakeresést, meghittséget, derűt a portrékban éppúgy, mint az életkéA Colle Oppio és a San Giovanni in Laterano környékén végzett kutatások során az ókori Róma számos régi épülete került felszínre. A Colle Oppión a városi tanács elrendelte az úgynevezett Sette Sale ciszterna kitisztítását. Amikor az építményt beborító földréteget elmozdították, egy IV. századból származó hatalmas palota romjaira bukkantak. A palota számos kisebb-nagyobb termét elegáns, színes márványburkolat borította. A munkálatok során fény derült arra is, hogy a ciszterna vize „ szolgáltatta Traianus közelben lévő fürdőjéhez is a vizet. A San Giovanni in Laterano templom- közelében, ásatások során felszínre került egy épület, amely Marcus Aurelius családjának lakhelye volt, s amelyet később keresztény közösségek laktak. A kaposvári Csiky Gergely Színház novemberi műsornaptáré gazdag programot nyújt. A helyi színházi előadásokon kívül balettest és operaelőadás is szerepel a bérletekben, s a hónap végén Darvas Iván egyszemélyes színháza — az Egy őrült naplója előadására — ülhetünk be. A pécsi balett-társulat vendégjátékaira az idei évadtól rendszeresen számíthatunk, a táncművészet térhódításával új közönségre is. A pécsi balettegyüttes ezúttal Gustav Mahlernek, a XIX. század szülöttének, a XX. század zeneszerzőjének a műveiből nyert inspirációt új koreográfiák bemutatásához. Tóth Sándor Mahler I. szimfóniájának első és második tételére Szimfonikus balettet készített, a IX szimfónia negyedik tételére Sikoltások címmel az est legsikerültebb táncát tervezte, végül a IV. szimfónia harmadik tételére egy Körtáncot láttunk. Mahler zenéje kifejező eszközében szélsőséges, formái lazák, ezzel tág teret ad a koreográfusnak. Valóban csak Mahler inspirációját érezzük — zenéje nem köti meg, inkább szabadjára engedi Tóth Sándor koreográfiái elképzeléseit. Csupán a Sikoltások tematikus tánc, amelynek főszerepében korábban Uhrik Dórát, legutóbb — a hétfői előadáson — Vera Kolarovát, a poTersánszky J. Jenő A havasi selyemfiú zsonyi opera magántáncosnőjét láttuk. Kitűnő művész, egyénisége nagyban hozzájárult az előadás sikeréhez. A Sikoltások szólt leginkább az emberről, ennek a balettnek a hŐ6e áll legközelebb hozzánk — átélt szerelmi kapcsolatával —, és ennek a szerep-- lői taszítanak rideg emberi viszonyaikkal. Az együttes is itt forrotta ki magát teljességében, míg a Szimfonikus balett és a Körtánc csupán ízelítőt adott a pécsi balett és a neves koreográfus egyébként elismert képességeiről. H. B. — Mondok, ha meg akarjátok hallgatni. Most már beleszólt a vénasszony is. — Hát hallgassatok, hadd kezdje el. Mit tudjátok, hogy .mit tud. No, fogjál bélé. A pakulár kissé a hallgatóságnak helyezkedett, de egy •pillanatra sem hagyta félbe a morzsolást — Halljátok hát, így szól: Mese a vörös pópáról »Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegényszegény ember. Annak a szegény embernek volt három fia. Mikor felcseperedtek, kevés volt a kenyér annyi szájnak a háznál, hát a legidősebb fiú azt mondta: — Elmegyek én, édesapám, valami szolgálatot keresni. — Eredj, édes fiam — sfeólt az apja —, csak egy tanácsomat fogadd meg, akárhová szegődsz, csak a vörös paphoz ne szegődjél, mert az megcsúfol téged. Hát elment a fiú. Amint megy, mendegél, hegyen, völgyön, vízen, varjúköveken át, elérkezik egy nagy faluba, ott is egy nagy ház elé. De csudát lát-e, vagy a szeme káprázik? A nagy háznak a kerítésén minden lécen egy halálfej, mint ahogy az udvaron a tejescsuprok a rúdon. De már el volt fáradva a fiú, hát bekopogott a házba. Na, ki is jön eléje egy fekete csuhás pap, akkora a vörös szakálla, hogy odaszúrja a végét a cingulusába. — Adj isten, pap atyám! — a fiú. — Fogadj isten, kedves fiam! —a pap. — Hát mi járatban vagy? — Szolgálatot keresnék — mondja a fiú. Mert a buta feje már elfeledte az apja intelmét. — Na. akkor jó helyen jársz — mondja a vörös pap. — Éppen szolgára van szükségem. De nálam nincs szegő- dés, se időre, se bérre, hanem csak arra, hogy aki közülünk hamarabb megharagszik, annak a másik bocskorszíjat hasíthat a hátából, és azé mindene, amije van. Felcsapsz-e hát, édes fiam? V — Itt a kezem, nem sza- lonnanyárs — csapott fel a fiú. Hát másnap reggel azt mondja a veres pap a fiúnak: — Eredj, fiam, hajtsd ki a juhaimat a legelőre. Itt egy kenyér, itt egy korsó pálinka. Egyél, igyál. De azt kikötöm, hogy este juhokat, kenyeret, pálinkát úgy hozz vissza, ahogy ki vitted. Megy ki a fiú a legelőre. Persze, koplal egész nap. Mert, hogy hozzon vissza is mindent, és jól is lakjon belőle? Este, mikor hazajön, csak úgy dülöng az éhségtől. Kérdi a veres pap tőle: — Na, fiam, hogy vagy, tán csak nem haragszol, hogy olyan savanyú Jeepet vágsz? — Hogyne haragudnék, azt a keservét! Mikor hull ki a bélem az éhségtől — mondja a fiú. — Na, ha haragszol, fiam. akkor az enyém vagy, amint fogadtunk — szólt a pap, és a, szegény fiúnak rögtön bocskorszíjat hasított a hátából, és a koponyáját odatűzte a kerítésre a többihez. Aközben a szegény ember második fia is kinőtt a gyer- mekbocskorból, és az is világgá készült. Annak is csak azt a tanácsot adta az apja, mint az elsőnek. De az is csak odatévedt útjában a veres paphoz. És bizony az is csak úgy járt, szegény, mint az első. Most már csak a harmadik fiún, a legkisebbiken volt a sor. Az is megkapta apjától a jótaoácsot. Persze az is csak odavetődött a veres paphoz. Hát elszerződik a legkisebb fiú is a pappal. És kiküldi azt is a juhokkal, meg a kenyérrel meg a pálinkával a legelőre. De bizony a legkisebb fiúnak volt esze. Mikor megépült, kivájta a kenyér belét, megette, és megtömte a kenyér héját agyaggal. Kiitta rá a kulacsból a pálinkát, és belefacsart helyette a kulacsba farkascseresznyét az erdő széléről. Azzal jókedvűen hajtotta este haza a juhokat. — Haragszol-e, fiam? — kérdi a pap tőle. (Folytatjuk)
