Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-12 / 265. szám

o VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÖLJETEK! Ara: 80 fillér Al MSZMP SOMOGY MEGYÉI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam 265. szám 1975. november 12., szerda Lázár György Olaszországba utazott Megkezdődtek a kormányfői tárgyalások a Chigi-palotában Korszerű gépekkel Lázár György, a Minisztertanács elnöke — Aldo Moré­nak. az Olasz Köztársaság kormánya elnökének meghívására — kedden hivatalos látogatásra Rómába utazott. A kormány elnökét a látogatásra elkísérte dr. Bíró József, külkereskedel­mi miniszter és Nagy Janos külügyminiszter-helyettes. Az Olaszországba utazó kül­döttség búcsúztatására a Feri­hegyi repülőtéren megjelent dr. Szekér Gyula, a Minisz­tertanács elnökhelyettese. Pú­ja Frigyes külügyminiszter, Bondor József/ építésügyi és városfejlesztési miniszter. Ke­serű Jánosáé könnyűipari mi­niszter. dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának el­nöke, dr. Gál Tivadar, a Mi­nisztertanács titkárságának vezetője. A magyar kormányfő ktilön- gépe tegnap pontosan 11.30- kor ért földet a római Ciam- pino repülőtér betonján, ahol Aldo Moro és kísérete fogad­ta Lázár Györgyöt. A magyar kormányfővel együtt érkezett a küldöttség tagjaként dr. Bí­ró József külkereskedelmi mi­niszter, Nagy János külügy­miniszter-helyettes, dr. Bé- nyr József külüg.vminisztériu- mi csoportfőnök. A küldöttség tagja ezen kívül Palotás Re­zső, a Magyar Népköztársaság római nagykövete. lézár György fogadására Moro kormányfő kíséretében megjelentek az olasz minisz­terelnökség. a külügyminiszté­rium és a külkereskedelmi mi­nisztérium vezető: képviselői, a római diplomáciai testület több tagja, köztük a szocia­lista országok nagykövetei és a római magyar kólonia. A Minisztertanács elnökét kato- ! nai tiszteletadással fogadták. A himnuszok elhangzása és : a tiszteletadás után a repülő- | téren rögtön rövid négyszem­közti megbeszélésre került [ sor a két kormányfő között, majd a magyar kormánykül­döttség rendőrmotorosok dísz- I kíséretében szálláshelyére haj- ] tatott. A kormányfői megbeszélé­sek délután kezdődtek a Chi­gi-palotában, az olasz, minisz­terelnökség székhelyén. A kora délutáni órákban a magyar kormányfő és kí­sérete rövid városnézésre in­dult. Megtekintette a Fórum Romanum és a Palatium ne- j vezetességeit, majd Lázár ! György koszorút helyezett el I a Házzá Venezián a II. Vik­; tor Emanuel-emlékműnél, s -haza oltáránál«, amely az olasz egység megteremtéséért i életüket áldozó hazafiaknak j állít emléket A hivatalos magyar—olasz tárgyalások hat óra után kez- I dődtek meg a Chigi-palotá- I ban. Előbb négyszemközti esz­mecsere volt a két kormányfő között, majd helyet foglaltak j az asztalnál a tárgyalóküldött­ségek tagjai is. A megbeszélé- j sek napirendjén a kétoldalú kapcsolatok — politikai, gaz- I dasagi és kulturális kérdések í —, valamint a két országot ! kölcsönösen érdeklő nemzet­közi problémák áttekintése szerepel. Az első napi megbeszélések I végeztével az olasz kormány vendegházában. a Villa Mada­rukban Aldo Moro vacsorát j adott a magyar miniszterel- j nők és kísérete tiszteletére. KGST Külkereskedelmi miniszterek tanácskoznak Tibilisziben A KGST külkereskedelmi állandó bizottsága Grúzia fő­városában megnyitotta 45. ülését, amelynek munkájában | a KGST-országok és Jug06z- | lávia küldöttei vesznek részt. Az ülésen, amelyet Nyikfi- laj Patolicsev szovjet külke­reskedelmi miniszter, a kül- j kereskedelmi állandó bizott­ság elnöke nyitott meg, átte- | kintik a KGST és végrehajtó I bizottsága határozatainak és I ajánlásainak megvalósítására ! szolgáló intézkedéseket a kül­kereskedelem szférájában, i 5 Megvitatják továbbá az állan- ; dó bizottság 1976. évi munka- I tervét. A Somogyi műszaki és közgazdasági hónap rendezvényei­nek sorában tegnap délután a szakemberek — a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület Somogy megyei csoport­jának, szervezésében — a Kaposvári Ruhagyárban a rekonst­rukcióról és munkaszervezésről hallgattak előadást. Képün­kön: Korszerű, gőzzel működő vasalógép a ruhagyárban. Az osztrák szövetségi elnök fogadta Czinege Lajost Czinege Lajos vezérezre- i Lajost fogadta dr. Rudolf des. honvédelmi miniszter hi- j Kirchschläger osztrák szövetsé- vatalos ausztriai látogatásé- gj elnök. A találkozón jelen nak második napján, kedden u dr Lajos nagykövet. Becs belvárosában megkoszo­rúzta az osztrák hősi emlék- | hazánk bécsi nagykövetségé- művet- Ezt követően Czinege i nek vezetője is. A magyar—amerikai gazdasági tanács illése Ünnepélyes beiktatás Luandában i Angola első független kormánya letette az esküt Újabb harcok a szakadár mozgalmakkal A fökormányzó felmentene tisztségéből Ausztrália minis A luandai városházán ked- ] ország elnöke az MPLA elnö- den délelőtt beiktatták tiszt- j ke. A köztársasági elnököt ségébe Agostinho Netót, azj munkájában' a forradalmi ta- Angolai Népi Köztársaság el- nács segíti. Ez az MPLA po­Sir John Kerr, Ausztrália főkormányzója kedden fel­mentette tisztségéből Gough I Whitlam eddigi miniszterel- liktus lezárására, a béke és az | nököt és Malcoln Frasert, a egység biztosítása, érdekében, | ■konzervatív , ellenzék. ,ye,-jé­A portugál kormány nyilat A Magyarország ,és az Egye­sült Államok kereskedelmi ka­marája által létrehozott ma­gyar—amerikai gazdasági ta­nács hétfőn és kedden Buda­pesten, tartotta első ülését. A tanácsot — ez év márciusá­ban — a két kamara azért hozta létre, hogy segítségével kiépítsék magyar és amerikai vállalatok között a kereske­delmi, illetve ipari együttmű­ködést. A mostani budapesti ülésen magyar és amerikai vállalatok vezetői vettek részt, s megállapították: a két or­szág vállalatai között az utób­bi időben bővültek ugyan a kapcsolatok, sok azonban még a kihasználatltan lehetőség. Elhatározták, hogy szorgal­mazzák kereskedelmi szakem­berek kölcsönös látogatásait, kereskedelmi és ipari együtt­működések kiépítését, közö6 megjelenést harmadik piaco­kon. Az ülés idején a MOGÜRT külkereskedelmi vállalat és a ! General Motors megbízottai keretmegállapodást írtak alá i arról, hogy kölcsönösen meg- í vizsgálják az autóiparban a kereskedelmi és ipari kapcso- ] latok kiépítésének lehetősé- j geit. A MOGÜRT a General j Motors angliai leánvvállalatá- | val, a Vauxhall-céggel külke- , reskedelmi szerződést kötött, ! s ennek alapján a magyar | vállalat 1977-től összesen tíz- I ezer Rába hátsó futóművet ! szállít a partnercégnek, i (MTI) só elnökét. Neto, valamint az ország első függetlenségi kor­mánya letette a hivatali es­küt. A kormány összetételéről még nem érkeztek jelentések. Luandában nyilvánosságra hozták az Angolai Népi Köz­társaság alkotmányát, amely­nek végleges szövegét hétfőn hagyta jóvá az MPLA köz­ponti bizottsága. Az Angolai Népi Köztársa- j ság alkotmánya hat fejezetre oszlik, 59. cikkelyből áll. Az alkotmány értelmében az An­golai Népi Köztársaság szu­verén, független és demokra­tikus állam; politikájának alapja az imperialistaellenes harc. A kormánynak az a fel­adata, hogy harcoljon az or­szág területi egységének hely­reállításáért. Az MPLA népi felszabadító fegyveres erői — FAPLA — alkotják a köztár­saság reguláris haderejét. Az új köztársaság elismeri az ENSZ alapokmányát; az litikai bizottságának és a FAPLA vezérkarának tagjai­ból, valamint az MPLA poli­tikai bizottsága által kijelölt néhány további személyből áll. A forradalmi tanács hatá­rozza meg az ország bel- és tőjét bízta mejj egy átrnéné'tí kormány alakításával. Can­berrái hivatalos körök szerint a konzervatív politikus az új kozata szerint Portugália a barátságon és az együtt­működésen alapuló szoros választások megtartásáig Út­kapcsolatokat kivan fenntar- ja el a minisJ;terelnöki teen- tani Angolával. j dókét. Kinshasából érkezett jelen- j A főkormányzó rendelte­tések szerint az FNLA és az j re tegnap feloszlatták Auszt- külpolitikai irányvonalát; a j Unita képviselői a zairei fő- rália parlamentjét és bejelen- kormány miniszterelnökből városban hétfőn este megái- j tették: a választásokat de­miniszterekből és állámtitká- I lapodást írtak alá, melynek ; cember 13-án tartják, rokból áll. Az Angolai Népi Köztársa- j (Folytatás a 2. oldalon.) | (Kommentárunk a 2. oldalon.) ság nem lép be semmiféle ka- — tonai szövetségbe és nem en­gedélyezi, hogy területép ide­gen támaszpontokat létesítse­nek — mondja ki az alkot­mány. A köztársaság elnöke és a kormány tagjai erre az alkotmányra esküdtek föl. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára nyilatkozatban üd­vözölte Angola függetlenségé­nek kikiáltását. Egyidejűleg' felszólította a három felsza- badítási mozgalmat, hogy te­gyenek azonnali és határozott lépéseket a fegyveres korif­Idokozi választások november 23-án Az országos elnökség közleménye November 23-án időközi j országgyűlési képviselőválasz- j fásra kerül sor a Veszprém j megyei 13. számú ország^yű-! lési választókerületben, amely | Simon István költő halálával üresedett meg. A jelölő gyűléseken — ame­lyeken több mint 8U0 válasz­tópolgár vett részt — egyhan­gúlag Udvardi Erzsébet fes­tőművész jelölése mellett fog­laltak állást. A Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnöksége Udvardi Erzsébet i képviselő jelölését bejelentette az országos választási elnök­ségnek: a választási elnökség megállapította: a jelöles meg­felel a törvényes követelmé­nyeknek, ezért a képviselő je­löltet elfogadta. Azokban a tanácstagi vá­lasztókerületekben, ahol el­költözés. elhalálozás vagy más okok miatt megüresedtek a tanácstagi helyek, ugyancsak november 23-án tartják az időközi választást (MTI) Városgazdálkodási vállalattá szervezik a költségvetési üzemet A Kaposvári Városi Tanács | Feladata lesz a- közterületek V. B. Költségvetési Üzemének tisztán tartása, portalanítása, az utóbbi években szélesedett és ha kell, mosása-locsolása, a feladatköre. Nemcsak a a növények, dísznövények. íl- parkosítássai, az íftcak és te-1 letve facsemeték termesztése, rek tisztán tartásával járó gondokat kellett megoldania, hanem feladata lett — többek között — a szemét összegyűj­tése és elszállítása, ártalmat­lanítása. a téli hónapokban a hó eltakarítása, a jegesedés elleni védekezés is. A vb-nek a napokban tar­tott ülésén elfogadták azt a' előterjesztést, amely önálló vállalattá szervezi a költség- vetési üzemet. Az alapítás dá­tuma: 1976. január 1. Megváltozik az üzem neve: Városgazdálkodási Vállalat lesz. Tevékenysége nemcsak a megyeszékhelyre, hanem a ka­posvári járásra is kiterjed. A jövő év elejétől a Városgaz­dálkodási Vállalatra hárul — többek között — a tanácsi kezelésben levő építmények karbantartása és felújítása, a hatóságilag elrendelt kény­szerbontások elvégése. t A megalakulás után a szak-c irányítást a Kaposvári Városi Tanács V. B. építési, közle­kedési és vízügyi osztálya lát­ja el. közvetlen felügyeleti szerve a végrehajtó bizottság lesz. Hasonló önálló vállalat ala­A 38, az országban Megalakult az SZVT városi szervezete .Nagyatádon is (Tudósítónktól.) Nagyatádon tegnap megala­kult a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság városi fejlesztésének előmozdítása — társadalmi eszközökkel. Az SZVT fő feladatai minden év­ben — az aktualitásnak meg­felelően — változnak: az szervezete. Dr. Orosz László- I kien,^'elt t®ma a műszaki- nak. az SZVT megyei titká- anyagl ellatas- iának megnyitója után Frank j Nagyatádon alakult meg az Tibor, az SZVT főtitkárhe- j országban a 38. városi szer- lyettese ismertette a társaság vezet. Az alakuló ülés má- feladatait és a városi szer- j sodik részében megválasztot- vezet létrehozásának jelentő- tá^ a vezetőséget. >eget. A társaság feladata a Az alakuló ülés befejezése vállalatok és más gazdálkodó ; után A szabályozó rendszer egységek szervezésének, vezé- ; változásának elvei címmel tésének és gazdálkodásának j megtartották az ankét első tanulmányozása, ezek tovább- I előadását. mai találkoznak országos ér­tekezleteken, s idén Kaposvá­ron — első ízben — Somogy­bán gyűltek össze. A házigazdákat két cél ve­zette: hogy megfelelő környe­zetet biztosítsanak a rendez­vénynek és bemutassák a me- , , _ „.., . , .gye idegenforgalmi értékeit, kul Barcson, Stolokon es Az utóbbi különÖ6en fontos Nagyatádon U. I feladat; Somogy idegenfor­Idegenforgalmi szakemberek értekezlete Majdnem öt éve működnek j galma elhanyagolt, s a jövő már a Volán utazási irodák. : év legfontosabb tennivalója a Vezetőik évente két alkalom- | belföldi idegenforgalom fej­lesztése lesz. A Dorottya-szálló különter­mében megtartott értekezlet első napján az eredményeket összegezték, s többen szóltak az 1976. évi feladatokról is. Kérdéseikre az irodavezetők ma kapnak választ. Ugyan­csak ma délelőtt kapják meg bizonyítványukat a négyéves tanfolyamot végzett idegenve­zetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom