Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-04 / 259. szám
Forr a bor Megfosztották a szőlőtőkéket kincsüktől. Néhány összeaszott, megpenészesedett fürtöt dédelget még a késő őszi nap. Tudja, hogy fölösleges, abból már soha nem lesz csípős murci, aranyló bor. A seregélyek hada is más vidékre költözött, hiszen a szőlő nem táplálja őket. Somogy váron, a Dózsa Termelőszövetkezet szőldskertjé- ben az idén főleg diákok dolgoztak. A helyi általános iskola. a ' gyógypedagógiai intézet növendékei szüretelték a fürtöket, s bizony nem volt nehéz dolguk. A szőlőt ugyanis elverte a jég. A kár mintegy 60 százalékos. Gazdag Lajosnak, a szőlészet vezetőjének azonban nemcsak emiatt fáj a feje. A terméskiesés önmagában is baj, ám ennél sokkal nagyobb gondot okoz az. hogy a jég a vesszőket is tönkretette, így a hatása jövőre is érezhető majd. Összesen 15 hektárnyi szőlője van a gazdaságnak: saszla. olaszrizling,. oportó. Ügy számították az év elején, hogy 15 ■ vagon szőlőt . szüretelnek, és legalább 7—800 hektoliter boruk lesz, Ezzel szemben csupán négy vagon szőlő került a kádakba, a borból pedig jó, ha 250 hektolitert fejthetnek. A pincében forr az új bor. Pontosabban annak egy része, mert a korai szüretelésű saszla már tiszta, jóízű nedű. Az oportó is részben kiforrta magát, az olaszrizling pedig még amolyan se nem murci, se nem bor. Egy részét nemrég szüretelték, azzal bizony sok munka volt. Ahogy beérkezett, Fejes István és Andi Sándor vette »kezelésbe«. Darálták, préselték a rizlinget. A musttal Pintér Miklós pincemesternek volt dolga. Nem is kevés. Jó párszor le kell fejteni addig, mire csillogó, kristálytiszta bor lesz belőle. Igaz, ezt a munkát gép végzi, vastag gumicsövön szívja le a bort, de a pincemester szakértelme nélkül könnyen tönkremenne a szőlő leve. Forrnak, tisztulnak a borok. Az idén általában jobb minőségűek lesznek, mint a múlt esztendőben, és ez a szép tavasznak, az őszi napsütésnek í köszönhető. D. T. Pályázati (elhívás a katonai főiskolákra A Honvédelmi Minisztérium — egyetértésben a belügyminiszterrel, az oktatási miniszterrel, valamint a KISZ kb első- titkárává} — jelentkezésre hívja föl azokat a fiatalokat, akik önként vállalják a dolgozó nép fegyveres szolgálatát és a magyar néphadsereg, illetve a Belügyminisztérium határőrségének hivatásos tisztjei kívánnak lenni. A jélentkezés föltételei: büntetlen és feddhetetlen előélet, erkölcsi-politikai megbízhatóság, magyar állampolgárság, a hivatásos szolgálatra való egészségi és fizikai alkalmasság, középiskolai érettségi, nőtlen családi állapot és 21 évnél nem magasabb életkor. A pályázók jelentkezési lapot a középiskola igazgatójától, a korábban végzettek Budapesten a fővárosi kiegészítő parancsnokságtól, vidéken a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságtól, a sorkatonák pedig parancsnokaiktól kaphatnak. A pályázat határideje: 1976. január 31. (A repülőgép-vezető szakra: 1975. november 30.) Á jelentkezési lapokhoz mellékelni kell saját kezűleg írt részletes önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt és az 1975—76. tanévnél korábban végzetteknek az érettségi bizonyítványt. A jelentkezők pályázhatnak a Kossüth Lajos Katonai Főiskola gépesítettlövész-, páncélos-, csapatfelderítő-, rakétatüzér-, műszaki vagy határőrszakára, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola légvédelmirakéta-, vegyvédelmi, híradó-, rádiólokátor-, jármű-, fegyverzeti vagy hadtápszak- ra, a Kilián György Repülőműszaki Főiskola repülőműszaki vagy repülőgép-vezetői szakára. A szakok részletes ismertetését a Tájékoztató a magyar néphadsereg katonai főiskoláiról című kiadvány tartalmazza. A pályázók 1976 márciusában felvételi vizsgán vesznek részt a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán; az időpontról értesítést kapnak. A katonai főiskolák első évfolyamán a tanulmányi év kezdete: 1976. augusztus 1—5. KORLÁTLAN LEHETŐSÉGEK A tanulók vállalata A Kaposvári Tejipari Vállalat személyzeti osztályának dossziéiban érdemes egy kicsit tallózni. A kívülálló számára az adatok útvesztőjében persze elvész a lényeg, de Kiss Ferenc osztályvezető minden egyes névről és számról hosszan tud beszélni. A munkájuk mellett tanuló dolgozók »jegyzékéi« böngésztük. Hatan általános iskoláha, ketten gimnáziumba járnak levelezőre. Hárman ösztöndíjasként az élelmiszeripari főiskola nappali tagozatán tanulnak, tízenket- ten levelezőn ötféle főiskolát végeznek. Tizenkét fizikai dolgozó Budapesten 5-6 hetes tanfolyamra jár, állandóan folynak a továbbképzések, tizenhárom dolgozó marxista esti egyetemen tanul. Csak néhány példa a számok értelméről: az általános iskolát végző idősebb munkásoknak nagy a gyakorlatuk, de nincs meg a kellő végzettségük. Szakmunkás-bizonyítványt akarnak szerezni. A főiskolán tanulók egy része jelenleg is középvezető. az egyre magasabb követelményekhez tanulással. »alkalmazkodnak«. Jo néhányan közülük a káderfejlesztési tervben szerepelnek, mint későbbi vezetők. Kiss Ferenc és Nagy József párttitkár fölváltva sorolta, hogy a szakmai képzésen kívül még hányféle szerepe van az oktatásnak: — A fizikai dolgozók 42 százaléka szakmunkás. Sokan j nyolc általánossal kerültek a ) tejiparhoz, és a vállalat ál- j tál indított kihelyezett ősz- | tályban végezték el a szak- j munkásképzőt. Így akarjuk kialakítani a törzsgárdát. Az itt tanulók megtalálják számításukat, lehetőségük van a fejlődésre, nem lesz belőlük vándormadár. Ugyanez a célunk akkor, amikor elsőként vesszük figyelembe a vállalatnál dolgozó idősebb munkások gyerekeinek továbbtanulási kérelmét. — Megéri a támogatás — a tankönyvektől az útiköltségig mindent megtérítünk —, mert olyan munkásgárdánk alakul ki, amelyre mindig lehet számítani. Az idén 162 ezer forintba kerül »az egész«. Azt tartják, ha egy mesterség apáról fiúra szállt ré- j gén, akkor ismerte igazán a mester foglalkozása minden j I apró titkát. Ma' már kisebb ! i szerep jut a hagyományok - j nak, de ha »csak« a szakma j i szeretete száll apáról fiúra az | is nagyon sokat jelent. .Ezért | dicséretes a vezetők törekvése: tejipari törzsgárdát akarnak létrehozni. Karácsonyi Árpád 1958-ban szerződött a vállalathoz. — Azóta mi történt? — tudakoltam tőle. — Amikor fölszabadultam, géplakatos lettem a tmk-ban. Hatvanháromban elkezdtem a gépipari technikumot, négy év múlva energetikus lettem. Ta- valy kezdtem el a műszaki főiskolát, már a beruházási | osztály gépészeti csoportveze- tőjeként. A vállalattól mindent megkaptam. Dióhéjban ennyi az egész, j Egyszerűnek hangzik. 17 év tanulás. Karácsonyi Árpád édesanyja régi törzsgárdatag, felesége is itt dolgozik. Ez az első munkahelye, azt mondta: az utolsó is. Fülöp Zsuzsanna húszéves, laboráns:■ — Édesapám innen ment nyugdíjba. Én kétéves iskolát végeztem, most pedig másodikos vagyok a szakközépiskolában. Nem lenne kötelező a munkakörömhöz, de jó, ha többet tudok. Ha sikerül, technikusi vizsgát is akarok tenni. A főiskolát végzett kollégák ingyen segítenek a tanulásban. Mindketten beszéltek arról, hogy munkatársaik segítik őket. Soha senki nem mond- , i ta, hogy ne tanuljanak. Pedig | Milyen lesz az időjárás? A várható idő árás ma estig: Helyenként egész na» sűrű köd; elszórt ködszitálások várhatók. Általában mérsékelt, változó irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 12—17 fok között lesz, a tartósan ködös helyeken kevéssel 10 fok alatt. A távolabbi k látások (péntekig): változóan felhős, enyhe, p írás, néhány helyen ködös idő. Eső nem valószínű. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 1 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között alakul. NOVEMBER 4 KEDD Károly — Kommunista műszakot | tartottak vasárnap a MÁV kaposvári fűtőházának dolgozói. Hatvanötén 21 teherkocsi javítását végezték el. — Jubileumi bélyegeket j bocsátott ki a csehszlovák posta a Varsói Szerződés fennállásának 20. és az ENSZ megalapításának 30. évfordulója alkalmából. — Az új számítástechnikai gépekről, elektrotechnikai műszerekről háromnapos szimpozion kezdődött tegnap Budapesten, a tudományos akadémián, NSZK-beli és amerikai szakemberek részvételével. — Megnyílt a Fészek klub, amely fennállásának 75. évfordulóját ünnepli. Átadták a Herman Lipót-szobát is, melyben a neves festőművész adományozta művészporték, karikatúrák kaptak helyet. — A víztisztító—vízlágyító berenedezést, amelyet a paksi atomerőnél használnak föl, élkészítette a Vegyépszer salgótarjáni gyára. A létesítmény óránként 210 köbméter víz tisztítására és lágyítására alkalmas. — Hévizet találtak a Mátra északi oldalán, a Párádhoz tartozó Sándor-réten, mintegy 500 méter mélyen. A feltörő hatalmas vízoszlop a föld felszíne fölött mintegy 30—40 méter magasságig hatolt. A forrást lezárták, a víz összetételét vizsgálják. . — Megkerült 26 festmény abból a 38-ból, amit néhány hónapja loptak el Milánóban. Tizenöt — 800 millió líra értékű —I vásznat az olasz rendőrség talált meg, 11-et a nyugatnémet amikor emiatt. szabadságon vannak, helyettük is kell dolgozni. Másokkal is beszélgettünk a »tanulók vállalatáról«. Idősebbek, fiatalabbak mind érdemesnek, szükségesnek érzik az önképzést. A vezetők szerint már jó ideje nem kell különösebb »agitáció« ahhoz, hogy a munkások jelentkezzenek az iskolákba. A tejipari vállalatnál általános felfogássá vált: aki dolgozik, az tanuljon is addig, amíg meg nem szerzi a képességeinek megfelelő bizonyítványt. A vállalat új, korszerű, automatizált üzembe fog költözni. Természetesen ez is »motiválja« a dolgozókat és a vezetőket, amikor a magasabb képesítés megszerzését szorgalmazzák. »Mindkét fél« ugyanazt mondta: ha egy cégnél nem tanulnak és taníttatnak, maguk alatt vágják a fát. Ha nem akarnak pénzt ráfordítani, hanem néhány száz forinttal többért elcsábítják a már »kész« embereket, szintén rosszul járnak. Akit el lehet így vinni, azt onnan is könnyű lesz újabb forintokkal máshová csalogatni. Sok helyütt ipég erényként emlegetik azt, ha a vezetők nem akadályozzák meg, hogy a munkások, az adminisztrációban dolgozók tanuljanak. Rég túl kellett volna jutni ezen az állásponton. A jó példa megvan. Euthár Péter — »Aranyvasárnapot« rendeztek vasárnap a szombat| helyi Savaria Múzeumban: első ízben mutatták be együtt az intézmény nagy értékű arany- és ezüsttárgyait. — A szekszárdi temetők jelentősebb síremlékeiről írt — 16 fényképpel illusztrált — tanulmányt jelentetett meg Tolnában egy nyugdíjas főkönyvelő. A megóvásra javasolt sírok között van Sass Erzsébeté is, akihez Petőfi is írt verset. — Műhely címmel módszertani füzetsorozat kiadását kezdte meg a Kecskeméten működő Bács-Kiskun megyei művelődési központ. — Nagyeszű Pityóka és más olvasnivalók cimmel jelentetett meg a Tankönyvkiadó szemelvénygyűjteményt. A könyvben részleteket talál az olvasó Fekete István és Százs Imre műveiből is. A borítót somogyi népi motívu- ynok felhasználásával rajzolta meg Würtz Ad ám. — Csaknem félmillió tonna különleges, zúzott kockakövet szállítanak az év végéig a megrendelőknek a közép-dunántúli kőbányákból. — Hatvankét vagon halat vitt piacra az idén az ország egyik legnagyobb halászati kombinátja, a több mint 800 hektáros Közép-tiszai Tógazdaság. Több mint 3 millió ivadékot is neveltek itt. — Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett egy segéd- motorkerékpárt Sántos közelében a 47 éves Henczeg Jenő gálosfai kútásó és nekiütközött egy kamionnak. Súlyosan megsérült. — összeütközött tegnap Djakartában egy autóbusz és egy teherautó. 15 ember életét vesztette. — Importvad-rezervátumot nyitottak Japán Miyazaki prefektúrájában: afrikai és ázsiai országokban vásárolt vadállatokat telepítettek ide. Toló—lottó kirendeltségek ünnepi nyitva tartása November 6-án Budapesten. Győrben, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon a csütörtöki nyitva tartási rend szerint árusítanak, egyéb vidéki helyeken pedig zárva lesznek a to- tó-lottó-kirendeltségek. November 7-én, pénteken valamennyi totó-lottó-kirendeltség zárva tart. 80 évvel ezelőtt, 1895. november 4-én Szalafőn született Olcsay Kiss Zoltán Kossuth-díjas szobrászművész. A képzőművészeti pályára készülő fiatalember 1914-ben iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára, de tanulmányait megakasztotta a háború. Ifjú korától részt vett a munkás- mozgalomban; 1921-ben Becsbe, majd Párizsba emigrált, s tanulmányait is ott fejezte be. Műveinek első gyűjteményes kiállítása 1928-ban nyílt meg a Galerie Zakban. Később a sev- res-i porcelángyár részére kisplasztikákat készített. Tagja lett a Forradalmi írók és Művészek Szövetségének, majd a felszabadulás után. 1945 őszén hazatért, s azóta itthon él. A következő esztendőben Budán már munkás-képzőművészeti szabadiskolát szervezett és vezetett. 1947 és 1949 között sikerrel kísérletezett bábfilmek készítésével, sőt rendezésével. 1950-ben az Iparművészeti Főiskolán tanított. Szobrait formai tisztaság, világosság, nyugodt egyszerűség jellemzi, "jelentős kisplasztikái és éremművészeti tevékenysége is. — 9 hónapos tanfolyam kezdődött tegnap a Somogy megyei KISZÖV-nél; 19 szövetkezeti könyvelő Szerzi meg itt a képesített könyvelői oklevelet. — Bővítik a Sió medrét a Szekszárd alatti szakaszon, a régi és az új 6-os út hidjai között. Kikötőt is kialakítanak. Bíróság slőtt a rendőr támadói A Fővárosi Ügyészség vádat emelt Hartm-an László és társa ellen, akik 1975. június 30-án éjjel Budapesten, a Bródy Sándor utcában intézkedő Turóczi Ferenc rendőr sérelmére bűncselekményt követtek el. A Fővárosi Ügyészség a vádlottakat előre kitervelt módon, nyereségvágyból, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A Fővárosi Bíróság a büntetőügy tárgyalását megkezdte. — Tájvédelmi körzetet, később pedig nemzeti parkot alakitanak ki az aggteleki karsztvidéken. A táj egyik legérdekesebb helye az Alsóhegy, ahol mintegy 100 különböző barlangot fedeztek föL Elfogták Pasolini gyilkosát Meggyilkolták vasárnap Róma közelében Pasolinit, a világhírű olasz filmrendezőt. A rendőrség hamarosan őrizetbe vett egy fiatalembert, aki be is vallotta a bűncselekményt. A 17 éves Giuseppe Pelosi azt állította, hogy Pasolini (aki nyilvánosan bevallotta homoszexualitását.) fölvette őt kocsijába, útközben ajánlatot tett neki. Vitatkozni kezdtek, majd — mikor megálltak — összeverekedtek, és ő egy bottal halálos ütést mért a filmrendezőre. Ezután a rendező kocsiján elmenekült. A rendőrség nem sokkal utána gyorshajtásért tartóztatta le a fiatalembert. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket. hogy november 6-án Marcaliban országos állat- és kirakodó vásár lesz. — A Somogy megyei Ingatlan- kezelő Vállalat értesíti bérlőit, hogy november 6.. 7. és 8-án víz_ és villanyszerelői szakmában ünnepi ügyeletét .tart a SÁV-házi kazánházában reggel 8 órától 12 óráig. Telefon: 13-273. AZONNALI BELEPESSEL FÖLVESZÜNK árukísérői munkakörbe dolgozókat, valamint gépírni tudó adminisztrátort Fizetés: megegyezés szerint. PIÉRT KERESKEDELMI VÁLLALAT 16. sz, lerakata, Kaposvár, Jutái út. (359533) Fölveszünk Somogy megyébe ,D” VIZSGÁVAL RENDELKEZŐ gépjárművezetőket VÁLTÓ GÉPKOCSIVEZETŐNEK. Jelentkezés: DÉLVIÉP. Kaposvár. Tóth L. u. 6. Molnár Gyula szállítási csop. vez.-nél. (359523) _______________________________________________________