Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-01 / 257. szám
\ Falusi értelmiséi a közéletben Két közös jellemző vonás hozta össze beszélgető társaimat: mind a négyen falusi értelmiségiek és valamennyien párt propagandisták, j Vagyis a községekben élő — | vagy csak ott dolgozó —dip- j lomásoknak azt a nagy csoportját képviselik, amelynek tagjainál föl sem merülhet a kérdés: részt kell-e venni — erkölcsi kötelezettségből — a, közéletben? Beszélgetésünk! témája inkák'» az igenlő felelet tartalmi összetevői köré csoportosult: több községi ben is szerzett tapasztalataikat mondták el sokéves vagy évtizedes tevékenységükről és hasonló körülmények között dolgozó társaik magatartásáról, munkájáról. Véleményük sok mindenben megegyezett, és csupán a nem alapvető kérdésekben tért el. Mezőgazdász kettő is van közöttük, egyikük — Olsavszky Zoltán — tsz-főagronómus- ként dolgozik Mernyén, társa pedig — Angyal János — a Lábodi Állami Gazdaság ágazatvezetője. Dobos István általános iskolai igazgató Bala- toflszabadiban — funkciójával járó minden társadalmi megterheléssel —, dr. Szakáts László pedig körzeti állatorvos Tapsonyban. Hogyan látták ők négyen a falusi értelmiségiek társadalmi munkáját, közéleti felelősségét? Abban valamennyien egyetértettek, hogy a falvakban dolgozó diplomások, többsége nem reked meg hivatása kereteinél, hanem valamilyen formában a társadalmi életben is hasznosítja műveltségét, sajátos helyzetével járó tekintélyét. Sok függ azonban a helyi politikai, közigazgatási vezetők magatartásától; attól, hogy milyen igényeket támasztanak a friss diplomával érkezők vagy már gyakorlott értelmiségiek munkája iránt. Megtalálják-e a képességeiknek leginkább megfelelő megbízatást a számukra? Ugyanakkor törődnek-e velük, érdeklődnek-e gondjaik iránt, fontosnak tartják-e véleményüket egyes közösségi kérdésekben? Á beilleszkedés emberi, érzelmi tényezőire gondoltak itt. Az is igaz azonban, hogy nem ez a meghatározó a közéleti bekapcsolódásban. Dr. Szakáts László véleménye szetermészetes igény alakult ki [ benne a társadalmi munka iránt, ezt falura kerülve sem tudja megtagadni. Viszont, ha valaki az iskolában sem ér- ; deklődik a körülötte folyó események iránt, akkor a munkahelyen is zárkózott, és nem lép ki szakmája kereteiből. Az ilyen értelmiségi azon- 1 ban ma már meglehetősen ; ritka. Általános tapasztalat, hogy mind többen ismerik t fel: szükség van munkájuk' j ra a politikai, társadalmi szervezetekben, mozgalmak- j ban, a közművelődésben. Szó esett a sok vitára okot adó arányokról is. Arról, hogy | egyes értelmiségi foglalkozá- I súak milyen mértékben vál- i lalják a közéletiség terhét. 1 Ebben — azt hiszem — elsősorban a pedagógusokat kép-| Viselő Dobos Istvánt illeti a szó. Az igazgató gyors számítást végzett: kiderült, hogy j községében a diplomások egy- | harmada agrárszakember. ! Szerinte arányuknak megfelelően vesznek részt a közéletben, legföljebb nem az olyan látványos formáiban, mint a pedagógusok, akik között több a tanácstag, a népfrontvezető, a közművelődési irányító. , A mezőgazdászok szétszórt munkahelyeken dolgoznak és elsősorban a párt- alapszervezetekben tevékenykednek, propagandamunkát végeznek. A községi rendezvények többsége a pedagógusokra hárul. (Hadd jegyezzem meg: a szervezésben azonban nélkülözhetetlen a többiek szereplése is.)' Munkájukról elismeréssel szólt Angyal János is, inegjegyezve, hogy ez nemcsak általában a lakosság, hanem az értelmiség többi csoportja előtt is tekintélyt ad a művelődésügy dolgozóinak. Olsavszky Zoltán is j egyetértett ezzel, de hozzátet- j te: tapasztalata szerint foko- j I zódik a mezőgazdászok rész- j I vétele a közéletbenMérnyéh i például közülük kerül ki a KISZ-titkár és többen dőlt goznak az MHSZ-ben is. Képviseletük hiányában is szó esett a községekben élő műszaki értelmiség szerepé- I ről, magatartásáról. Számuk ugyan nem nagy. jelenlétük mégsem elhanyagolható egy- egy nagyobb község életében. Tapsonyban. a Medicor üzemében is több fiatal diplomás szakember dolgozik, de dr. Szakáts László véleménye szerint mintha csak átmeneti állomásnak tekintenék munkahelyüket, otthonuknak pedig egyáltalán nem tartják községüket. A legszélesebb fórumon, a falugyűlésen sem vesznek részt, pedig itt minden lakosnak, így az értelmiségieknek is meg kellene jelenniük és példás aktivitással hozzá is járulniuk a közgondolkodás fejlesztéséhez, a helyes döntésekhez. Ez a legkevesebb, amit még egy frissen szerzett diplomástól is elvár a község. Nem lehet megkerülni e ponton az értelmiség együttműködésének oly sokat vitatott kérdését sem. Van-e valamiféle rendszeres kapcsolat a diplomások között, vagy pedig csak -egy-egy társadalmi esemény hozza össze őket, akkor sem valamennyiüket. Feszültségekről ugyan nem hallottam, de csupán köszönő viszonyra szűkített, /illetve ennél magasabbra nem fejlődött kapcsolatról igen. Ez pedig falún aligha elégséges, hiszen az itt élő értelmiségieknek kell, hogy legyen mondanivalójuk egymásnak is. Dobos István elmondta, hogy tavaly az elméleti konferencia foglalkozásai jól »Összehozták« az értelmiségieket és valamennyien megvaló- sítandónak tartották az ott felvetődött ötletet egy klub kialakításáról. Mindez azóta is csupán terv .maradt. — Hiába, a magunk életének szervezésére már nem futja az energiánkból — tette hozzá. A négy nagyobb község értelmiségének nem hivatalos képviselőivel folytatott beszélgetés természetesen nem ad alapot általános következtetések megfogalmazására. Arra azonban talán alkalmas, hogy á szűkebb vagy tágabb területre érvényes megállapítások további gondolkodásra, elemzésre késztessenek. Paál László ( ti népség Nagy bn jóm ha n Az ésszerű takarékossá« egész társadalmunk fontos érdeke Tegnap este a nagybajomi művelődési otthonban emlékeztek meg a takarékossági világnapról. Az elnökségben helyet foglalt Csek József, a járási hivatal elnöke. Pék György, az OTP megyei igazgatóhelyettese. valamint a község párt-, állami és társadalmi vezetői. Az ünnepség résztvevőit Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke köszöntötte. Dombóvári László, a Kaposvári Járási Pártbizottság első titkára mondott ünnepi beszédet. Bevezető szavaiban emlékeztetett 1925. október 31-re, amikor először rendezték meg a takarékossági világnapot, fölismerve a takarékosság egyéni és nemzetgazdasági jelentőségét. — A takarékosság gondolata szinte egyidős az emberiséggel, minden korban, minden társadalmi rendszerben élt és tovább fejlődött az emberekben — mondta, példákat említve hazánknak a takarékosság eszméjéhez fűződő történetéből. Beszélt az eltelt időszakról, az ötven év alatti takarékossági törekvésekről, a felszabadulást követő eredményekről, s többek között ezeket mondta: — A felszabadulás után, az infláció és az újjáépítés éveit követően ismét erőre kapott a takarékpénztári mozgalom. Egyre céltudatosabban ösztönöztük rendszeres takarékosságra a kisiskolásokat éppúgy, mint az ifjúságot és a meglett korú dolgozókat. A takarékosság fogalma a szocialista viszonyok között a céltudatosságot, a tervszerűséget követeli meg, de megváltozik a takarékosság célja és tartalma is. A takarékosság nemcsak az egyén, hanem a közösség ügye és érdeke is. Az állami jövedelem tervszerű beosztása, a termelési költségek csökkentésé éppúgy hoz- zájárül az élétszmVöhal emelkedéséhez, mint az egyén, illetve a család takarékossága. A felelősség otthon és a munkahelyen is fontos tényezője a szocialista ember takarékoskodásának. Dombóvári László ezt követően hangsúlyozta: amikor a XI. pártkongresszus országunk, népünk jövőjéről tár-1 gyalt, azt állapította meg. hogy alapvető céljaink megvalósításához, népünk életének szebbé', boldogabbá tételéhez létfontosságú az ésszerű, takarékos gazdálkodás a népgazdaság minden ágában és egyénileg is. Beszélt arról, hogyan gya- ! rapodhat ennek nyomán az egyén, miként élhetnek bol- . dogabban az emberek, gazdagodhat, fejlődhet országunk. i és szavait számokkal bizonyí- | tóttá. A lakosság takarékbetétje évente 6—9 milliárd forinttal növekszik, s tavaly elérte a 71 milüárdot. Megyénkben a lakossági taka- í rékbetét az idén szeptember j végéig 2 milliárd 211 millió | forint volt. Lakásra, háztartási gépekre, autóra gyűjtenek j ! a somogyiak, takarékoskod- i [ nak, hogy még jobban élhes- ! senek. A nagybajomiak is bi- zonyították: értik és maguké- j vá tették a takarékosság gon- ; dolatát, hiszen a helyi takarékszövetkezetnek 4000 tagja j 30 millió forint betétet mond- | i hat magáénak. Az ünnepség szónoka szólt a takarékszövetkezetek, az OTP és a posta dolgozóinak munkájáról, s arról a széles körű hitelpolitikáról, amely éppen a takarékosság nyomán valósulhatott meg. Ünnepi beszédét így fejezte be: — A szocialista ember felelősnek érzi magát az egész társadalom jólétéért. Munkájával megteremti az általános jólét alapjait, egyéni takarékosságával pedig hozzátartozói boldog, kiegyensúlyozott életét. Az ünnepi beszédet követően a Fonómunkás Kisszín- pad adott műsort, majd a község KISZ-fiataljai vetélkedtek a takarékosság és az ifjúságpolitikai határozat témakörében. A nyertesek betétkönyvet kaptak jutalmul. Az ünnepségen adta át Juhász István, a MÉSZÖV elnökhelyettese Tegzes Sándor- nénak, a Felsőmocsolád és Vidéke Takarékszövetkezet főkönyvelőjének a Kiváló szövetkezeti munkáért kitüntetést. Sz. L. „Kóstolgatják a rint ehhez ki-ki még az ifjú~ sági mozgalomból hozza az indítékot: ha a közép- és felsőfokú tanulmányai során v-------------------------------------------I fiveseíők versenyben Az xi fi vezető mozgalom újabb 'formái, a klubok, KlSZ-alapszervezetek még »gyerekcipőben járnak«. Ezért jelentett meglepetést, hogy a Somogy legjobb ifiközössége címért nemrég meghirdetett versenyre huszonegy benevezési lap érkezett a megyei KISZ-bizottságra. Két KISZ-alapszervezet és 19 klub indul a versengésben. A feltételek: pontos, minden hónapra szóló tervezés, naplóvezetés és természetesen a jó munka. A megyei szakbizottság tagjai meglepetésszerűen látogatnak majd meg egy-egy közösséget és ellenőrzik a tevékenységüket. A szerdán lezárt nevezési lista alapján jó eredményeket remélhetünk. A beküldött tervekben érdekes, komoly rendezvények, foglalkozások szerepelnek. A fiatalos, vidám programokban sincs hiány, az egyik kaposvári klubban például férfinapot tartanak. Az egyik közösség tréfásan a KUK nevet vette föl. Ez nem a kétes König- lische und Kaiserliche elnevezést takarja, jelentése Kamasz Űttörők Klubja. A lista penszp »szebb« lenne, ha a barcsi járásból is indulnának a versenyben az ifi- vezetők. Ök elfeledkeztek erről, pedig jól működő klubok vannak Barcson és környékén. Reméljük, hogy nélkülük is jó eredményekről számolhatunk be a közeljövőben. Ellenőrzés gazdasági érdekből A megyei vetőmag-felügyelőség munkájáról Váradi Gyula, az Országos Vetőmag-felügyelőség Somogy | megyei felügyelőségének vezetője a közelmúltban adott szá- ! mot az intézmény tevékenységéről, ezen belül kiemelten az ' idei munkáról, a megyei tanács mező- és élelmiszer-gazdasági bizottsága fejlesztési albizottságának. A testület a tájé- koztatót meghallgatva azt kérte a felügyelőségtől, hogy a jövőben — az üzemek eredményesebb növénytermesztése | érdekében — működjön együtt a Somogy megyei Növényvé- { dő Állomással a szemlék során, ha nővérlykórtani, vegyvédelmi problémák adódnak az adott területen. Azt is megái- \ lapították, hogy esetenként nem ártana, ha az előforduló, \ a felügyelőség vizsgálatával feltárt szabálysértéseknek az j eddiginél szigorúbb következményei lennének. A felügyelőség az üzemek érdekében végzi munkáját. ! Hogy mindez miből tevődik ; össze, erről kaptunk felvilágo- I sítást Váradi Gyulától. — A felügyelőség valameny- | nyi tevékenysége ellenőrzés j ielleáű. A szántóföldi minősi- I tésnél a bejelentett területen j ellenőrizzük az erre vonatko- i zó szabvány alápján az előve- temén.vt, az elvetett vetőmag- I nál azt, hogy van-e okmánynyal igazolt származása. A szántóföldi ellenőrzés eredménye szérint kap a tétel minősítést. A fémzárolásnál szintén az állami szabvány elő- 1 írásai érvényesülnek. Egytől száz hektárig terje- j dő nagyságú táblákon történik a minősítés. Az idén So- j mogvban 12 308 hektár, alap- területen végeztek szántóföldi I ellenőrzést, és segítettek a baranyaiaknak 2838. meg a tol- I naiaknak 856 hektár alapte- I rületen. Ez a munka több száz ! táblán folyt, s akadtak táblák, ! melyeket többször is végig I kellett járniuk, alaposan meg- | vizsgálniuk. Szántóföldi ellenőrző szemléket az idén Somogybán hét állami gazdaságban. ötvenhat termelőszövetkezetben, és két-két nemesítő telepen, illetve fajtakísérleti állomáson végeztek. E | munka során szaktanácsadás- j sál is szolgáltak. A másik nagy munkája a i felügyelőségnek a fémzárolás, j Ez elsősorban a kalászosok ve- [ tőmagjára és a burgonya vetőgumójára terjed ki. Az idén, j [ őszi árpából 4065. rozsból j 1052. őszi búzából pedig j 80 856 mázsát fémzároltak ne- í mesített vetőmagként. A szab- I ványminőségnek az őszi > oa egésze, a rozsnak 76. az őszi \ ! búzának 84 százaléka feleli j meg; a . rozsnál 24, a búzánál 11 százalék kapott MÉM-en- ; gedményt, a búza további 5 j I százaléka alkalmatlannak bi- [ zonyult. összegezve a tápasz- j i tálatokat: az eredmény jobb j az elmúlt két évinél. Kalá- i szost a legnagyobb mennyiségben — 242 vagonnal — a Lábodi Állami Gazdaság és — 138 vagonnal — a barcsi Vö- j rös Csillag Tsz szaporított. Ez ; a két gazdaság termeszti a | megyében a legtöbb vetőburgonyát is.. Törvény szabályozza a vetőmagvak forgalmazását és felhasználását, azonban- előfordul ennek megkerülése: egves gazdaságok fémzárolás nélküli, sőt bármilyen értékmérő vizsgálatot nélkülöző kalászos vetőmagot vagy ! vetőburgonyát igyekszenek j eladni. Ilyenkor a vártnál jó- | val kevesebb és rosszabb mi- j nőségű termést takaríthat be! a vevő, de ő is vétkes, hiszen i ugyancsak megszegte a tör- ] vényt, amikor — esetleg olcsóbban — az ellenőrizetlen ; tételeket megvásárolta. A bolti, tasakolt vetőmag- ) forgalom ellenőrzése szintén i feladata a » felügyelőségnek, ! Egy ilyen szakbolt van Kaposváron, egyben a megyében. Magot különféle profilú üzletekben is lehet kapni, de korántsem elegendőt és megfelelő választékban. Az idén a felügyelőség hetven boltban ellenőrzött, s több mint másfél ezer tasa-k vetőmagot nézett meg. A tapasztalatok alapján í hat boltvezető ellen tettek sza- ! bálysértési följelentést. Jogta- | lanságokat tárt fel az Állami Kereskedelmi Felügyelőséggel j egy héten át közösen végzett | ellenőrzés is. A saját termésből vetésre tervezett kalászosok magját j térítésmentesen vizsgálja a | felügyelőség. Az idén 487 min- j tát küldtek a tsz-ek (ez több : mint 1500 vagon vetőmagot jelent), melyből 18,5 százalék kapott alkalma'Jan minősítést. Ez a kis hányad is jelentős, hiszen ezzel a tiltással csak- \ nem 252 vagon rossz minőségű j mag elvetését akadályozta j meg a felügyelőség! Nagy se- J gítség ez ahhoz, hogy jövőre j sok és jó búza teremjen So- ; mogvban. Így szolgálja az ellenőrzés. a vizsga'at — és annak nyomán a hatékony intézkedés — az üzemek, s végsí' soron a népgazdaság érdekeit. , Hcrnesz Ferenc Esztergályos: vas- és fém- ! ipari szakképzett munkás. A képesítést az ipari tanulók há- j rom év alatt szerzik meg. j Egyes nagyobb gyárak egymásfél éves átképzös tanfolyamokon is képeznek ki esztergályosokat. 1958-ban 23 200 esztergályos dolgozott hazánkban. Számuk a rohamos ipari | fejlődéssel együtt nő. Kaposvár, MüM 503-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézet. A műhelyben asztalsorok állnak. Mellettük kék munkaruhába öltözött fiatalok. A hatalmas terem elnyeli a reszelek monoton zaját. A »csarnokból« oldalt kisebb termek nyílnak, esztergapadokkal. Figyelem a gyerekeket. Be- idegződött mozdulatokkal nyúlnak a gombokhoz, a megmunkálásra váró alkatrészekhez, pedig még csak most kóstolgatják a szakmát... Elsősök. Az év első napjaiban még azon gondolkodtak, milyen pályát válasszanak. Két hónapja az ábrándok valóságában élnek. Sokan azért választották ezt a szakmát, mert valahol már »megismerkedtek« vele ... Kiss Róbert egy nyáron át a költségvetési üzemben dolgozott, akkor még a Kisfaludy utcai általános iskola vakációzó diákja volt. — Ott a nyári munkán tetszett meg ez a munka, valahogy beleszerettem... Wundelich Jenőnek már egy kicsit kanvargósabb volt áz útja eddig. — Gimnáziumba készültem.. A humán tantárgyak érdekeltek jobban. Nem sikerült a fölvételim. Ide jelentkeztem, fölvettek. — Azért nem adta föl ? — Nem. A nővéreim is biztatnak. hogy csináljam végig ezt. Majd a gépipariban szeretnék érettségi bizonyítványt .szerezni. Robi tervei közül sem hiányzik az érettségi. A legkevesebbnek tartja a megszerzését. Csalódtak? Nem, erről szó sincs. Mindketten megtalálták számításukat. A közösségről beszélnek. Arról, hogy már összeforrott az oztályuk. Reggel, amikor bemennek az iskolába megbeszélik a feladatokat. — Ha egy rosszabb tanuló ötöst kap, jobban örülünk neki, mint a sajátunknak — hallom Kiss Robi szavait. — Volt már, aki feladta a tanulást? — Igen, egy fiú az osztályból. Elment segédmunkásnak. Rosszul tette. Igaz, hogy most kap fizetést, nem is keveset, de segédmunkás marad vagy legföljebb betanított munkás, ö nem értette meg. hogy tanulni kell... Felelőtlen volt. Harminchármán vannak az osztályban. Röpködnek a megállapítások: ki miben jobb a többinél. Van osztálytársuk, aki a Rákóczi ificsapatában rúgja a labdát. Ketten kosárlabdáznak. Huszonkilenc tanulónak jár a Szovjetunió című lap, tíznek az iskolaújság. Valaki úgy fogalmazott, most tanulják a szakma ábécéjét. Hogy miből áll ez? Oldalaznak, hossz-esztergáinak, lépcsős tengelyt készítenek. Mi ebben a szép? — Az ember rájön arra, hogy abból az apró vasdarabból, amelyet egyébként eldobna, alkatrészeket lehet csinálni. N. J. Somogyi Nép/opl 3