Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-23 / 275. szám
Készülnek a pályamunkák AZ HSZHP SOMOGY MEGYEI DI ZOTTSÁGANAK LAPJA XXXI. évfolyam, 275. szám. Vasárnap, 1975. november 23. II. Rákóczi Ferenc születésének háromszázadik évfordulója tiszteletére rajzpályázatot hirdetett a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának II. Rákóczi Ferencről elnevezett úttörőcsapata. A pályázatra az ország több úttörőcsapatát is meghívták. Képünkön: a gyakorlóiskola pajtásai szorgalmasan készülnek, hogy rajzaikon bemutassák Rákóczi életútját. Cikksorozat a Közel-Keletről A Nemzetközi Szemle novemberi száma A folyóirat legújabb száma a szocialista országok rovatában a Német Demokratikus Köztársaságnak a világgazdaságban betöltött igen fontos szerepéről és népgazda ságáSaiáta — fél hektáron A nagyatádi Búzakalász Termelőszövetkezet kertészete az árbevételt tekintve a tervezettnél jobb esztendőt zárt. Az év elején úgy számoltak, ez az ágazat 500 ezer forintot hoz majd a gazdaságnak. Ennél azonban jóval többet, 620 ezer forintot kaptak. A gazdaságban a kertészet nem tartozik a főbb ágazatok közé, a fóliasátrak mindössze fél hektárnyi területet fednek be; itt paprika, paradicsom és uborka terem. A szántóföldi kertészet öt hektáros. Korábban termékeik nagy- részét a MÉK vásárolta meg, az idén azonban a város lakóinak ellátását tartották szem előtt. Elsősorban a primőrök I iránt volt nagy a kereslet, alig győzték szállítani az üzletekbe. Ezekben a hetekben már a következő évre gondolnak a tsz-ben. A fóliasátrak alá elültették a salátát, hamarosan | az üzletekbe is szállíthatnak belőle. 411 dicsérőlap Két éve megírtuk hogy a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár KISZ-fia- taljai Csokonai-ligetet létesítettek a könyvtár környékén, a költő születésének 200. évfordulóján. Több mint száz facsemetét kaptak ehhez az erdőrendezőségtől. Hogy mindezt tudom, annak egyetlen oka van: átnéztem lapunk két évvel ezelőtt megjelent példányait. Megírtuk. A Csokonai-ligetnek ma nyomát sem látni, pedig a fiatalok — mint az akkori fénykép igazolja — valóban elülették azokat a csemetéket. Csakhogy azóta eltelt két esztendő. És a ligetből semmi sincs. Az elültetett fákból még megvan ugyan néhány, de mégsem liget a liget. Hogy miért? A csemetéket »•ügyes kezek« kitépték a földből, vagy éppenséggel kettétörték. Talán vigyázni is kellett volna rá? N. J. nak, szocialista kultúrájának magas és egyre fejlődő színvonaláról olvashatunk. A Közel-Kelet bonyolult problémáit több szemszögből — a többi közt a Novoje Vremjaból és a Newsweekből vett interjúk és cikkek sorozatával — tárja elénk. Az Ibériai-félsziget címszó alatt közli egyebek között a Portugália VI. ideiglenes kormányáról szóló A van te!-vezércikket és egy Cunhal-beszéd részletét is. A Horizont című lap nyomán pedig rövid áttekintést olvashatunk a spanyol Baszkföldről. Kivonatot közöl a folyóriat a Karib-tengeri kommunista pártok ez évben lezajlott konferenciájának nyilatkozatából. Érdekes cikkösszeállítást tartalmaz a chilei katonai junta gazdaságpolitikájáról, s röviden jellemzi Pinochet ellenfeleinek kezdődő ébredezését. Az ideológiai kérdések — fovatban három rövidített cikket olvashatunk a Politikai pluralizmus vagy elitdemokrácia címmel az SZSA-ból; a Baloldali radikalizmus és történelmi hagyományok címmel a Voproszi Filozófiiból, illetve Az ideológia kezdete? címmel a Foreign Policyből. Negyedik esztendeje kapnak jutalmul dicsérő lapot a Volán Trösztnek azok a gépkocsivezetői, akik a közlekedési szabályok betartásán túl udvariasan. kulturáltan vezetnek. Pelikán Jánostól, a Volán 13. sz. Vállalatának forgalombiztonsági előadójától érdeklődtünk ez ügyben. — Mit várnak az idén? — November 15-én a tröszt lezárta az évet; vállalatunk gépjárművezetői 411 dicséro- lapot kaptak, százzal többet, mint tavaly. — Kik voltak a legeredményesebbek? — Elsősorban a tehergépkocsivezetők. Ők 262 dicsérőlapot érdemeltek ki, a buszvezetők 123-at, a taxisok pedig 26-ot. — Milyen hatása van a fegyelmezett vezetésnek a vállalat tevékenységére? — A tröszt 21 vállalata közötti versenyben a Volán 13. sz. Vállalat a legutóbbi értékelés alapján harmadik helyen áll a balesetmentes közlekedésben. — S a dicsérőlapot, kapott gépjárművezetők jutalma? — December 9-én Tatán rendezik e lapok sorsolását. A szerencsések 350 ezer forint jutalmat — gépkocsit, tévét, rádiót, hűtőszekrényt, külföldi utazásokat stb. — nyerhetnek. Tavaly a somogyi Volán gépkocsivezetői 311 dicsérőlapot kaptak, az idén 411-et. S ez a balesetmentes közlekedésben. eléi-t országos harmadik hellyel együtt már sokat mond. Kívánjuk, hogy a nyeremények sorsolásánál ^ is páson ló jó »helyezést« érjenek el a gépjárművezetők! Sz. L. Filléres alibi NOTESZLAP Áll a traktor, áll Persze, már amelyik. És nem jó dolog az, ha egy jármű azzal veteti észre magát, hogy áll. De mit csináljon szegény, ha nincs, aki a nyergébe üljön? A minap az egyik járási hivatal szakfelügyelője aggódva mondta: jó volna gyorsítani az őszi mélyszántás ütemét, mert ezt most az időjárás is segíti, csakhogy a két- műszakos szántásnak sok helyütt a tfaktoroshiány a, legnagyobb akadálya. Elismerik ezt maguk a termelőszövetkezetek is, íme a frissen érkezett levelek: a gondok közt nemcsak az alkatrészhiány olvasható, hanem az is, hogy »nincs elég traktorosunk«. Alka'trészhiány — ezzel kapcsolatban a Somogy megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat igazgatója ezt mondta a közelmúltban: »Elismerjük, hogy e téren vannak gondok, s ez az országos ellátásra is vonatkozik, de ezek csak a forgalmazó vállalat hibáján kívül adódhatnak. Ha valaki konkrét igénnyel fordul hozzánk, a kérést 48—72 órán belül teljesítjük ...« A traktoroshiányt azonban semmilyen vállalat nem oldhatja meg. Ezzel kapcsolatban nem küldhetnek sürgető telexüzenetet a testvér vállalatokhoz az ország különböző részébe, ezt a problémát a mezőgazdasági üzemeknek kell -megoldaniuk. A képzésre megannyi lehetőség van. Csak élni kellene vele! S erre talán a legjobb időszak éppen most következik: a télen sokan elsajátíthatnák a traktorvezetés tudnivalóit. Nemcsak annyian, amennyien ma vagy holnap éppen szükség van. Így elkerülhetnénk, hogy az egyébként »munkaképes« gépek csak felét nyújtsák annak, amire képesek, vagy még annyit sem. H. F. Tegnap egy rossz vonal jóvoltából »lehallgattam« egy telefonbeszélgetést. Summázva ennyi volt: a pénz szörnyű dolog, tönkreteszi az embert Szerintem túlontúl egyszerű ez a mentség. Az emberek alibinek használják. Leplezik vele gyöngesógeiket. A beismerés sokkal nehezebb lenne... Ha valaki aljas, nyereségvágyó, pénzhaj hász, uzsorás, megvesztegethető vágj’ hasonló, megjegyezzük: szörnyű dolog a pénz, tönkreteszi az embert. Biztos, hogy a pénz szörnyül Sokat szidtuk már a bankjegyeket. De szerintem a pénz nem bűnös. Az eszköz még senkit sem tett aljassá, legföljebb valaki aljas módon használta föl az eszközt. A pénz semleges. Alávaló emberkezében viszont aljas célokat szolgál. Becsületes ember kezében tisztességes célokat. A pénz szörnyű dolog — ezzel fölmenthetnénk a gyilkosokat is, hiszen a kés szörnyű dolog... Kevesebb alibi kellene és több önkontroll. Hogy tisztáin lássuk önmagunkat. » É. P. MAI TV-AJ.ÁNLATUNK Landler Jenő A Magyar Televízió ma 17.15 órakor kezdődő műsorában megemlékezik a Magyar Tanácsköztársaság belügyi népbiztosáról, az illegalitásba kényszerült kommunista vezetőről, az illegálisan újraszerveződő Kommunisták Magyarországi Pártja egyik bécsi irányitó járói, a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom — 1921—1927 közötti időszakának — kiemelkedő egyéniségéről, Landler Jenőről. A filmben Szekér Nándor, Kiss Károly, Löwinger Andorne, Mózes Viktor, Petri Miklós, Lukács György, Szerényi Sándor és Landler Erzsébet beszél Landler Jenőhöz kapcsolódó emlékeiről, élményeiről Így teljesednek ki a dokumentumok, így rajzolódik hű kép Landler Jenő életútjától, miközben szó esik a kommunista hősnek a szociáldemokrata párt baloldali szárnyában való részvételétől a Tanácsköztársaság népbiztosáig, hadseregparancsnokáig ívelő pályájáról és bécsi emigrációs éveiről 25 egyesület kiállítása Galambok a színpadon Különös szerepben tetszelegnek a galambok Kaposváron, az ÉDOSZ művelődési ház színpadán: »kiállítási darabok«. Hozzájuk nyúlni szigorúan tilos. Meg nem is lehet, hiszen ketrecekbe vannak zárva. összesen 716 látható itt. a jubileumi kiállításon, amelyet tegnap nyitottak meg — a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Galambtenyésztők 32. számú Kaposvári Egyesületének rendezésében. Százhét tenyésztő küldte be különböző fajtájú haszon-, dísz- • és röpgalambjait. A szakembereknek lehetőségük nyílik a tapasztalatcserére, a látogatónak pedig a magyar óriással, a magyar vagy angol hegyessel, a kinggel és az egri kékkel való ismerkedésre. Ez utóbbiakról gazdái joggal állítják: a magyar galambok legszebb példányai. A kétnapos bemutatóra Jugoszláviából zombori tenyésztők is eljöttek, ötvenkét galambbal tizenkettőn képviselik a testvér klubot. A kaposvári galambtenvészGáziizemzavar volt hajnalban tők két év óta dolgoznak az ÉDOSZ művelődési házban; tagjaik között egyaránt vannak diákok, nyugdíjasok, munkások, orvosok. Reméljük, a 35 fajtagyőztes-díjból és a 00 kiválógalamb-díjból többet is megszereznek. Szombaton hajnali egy óra tájban a kaposvári gázfogadóállomás ügyeletese vette észre, hógy rohamosan csökken a nyomás, a várost ellátó vezetékben. Azonnal riasztotta a szakembereket, ennek ellenére 20—30 perc múltán Kaposvár gáz nélkül maradt. A város »fölélte« a csövekben levő gáz- mennyiséget, s két óra felé már a 'gázkészülékek gyújtó- lángja is kialudt. A hiba oka: a fogadóállomás és az átadóegység között a vezetékrendszerben — rendhagyó módon — páraképződés történt, ez az éjszakai fagy nyomán jéggé változott. A jégdugó okozta az üzemzavart, amit percek alatt sikerült elhárítani. Hajnali négyre már visszaállt a normális gázüzemi rend az egész városban. — Rendkívüli esettel álltunk szembe. Nem kell tartani attól, hogy a hidegebb idők beálltával ismétlődni fog. Sajnálatos üzemzavarunknak viszont egy jó oldala is: bebizonyosodott, hogy az üzemelő gázkészülékek biztonsági berendezése mindenütt hibátlan, így a kimaradást követően a gáz újraindulásakor sehol sem keletkezett gázömlés — mondta Szendrey Mihály, a KÖGÄZ kaposvári ki- rendeltségének vezetője. TAHM OKOK Divat Jean Giraudoux, francia író, drámaíró és diplomata mondta egy fiatal kollégájának a női divattal kapcsolatban: »No igen, a divat egészen különleges dolog. A divattervezők annyi baklövést követhetnek el, amennyit csak akarnak, mindig lesz éppen elegendő követőjük a gyengébb nem soraiból. És a legbutább dolog az egészben az, hogy a férfiaknak mindezt a baklövést még meg is kell fizetni ök, amikor szívük hölgye divathóbortjának hódolnak.« És a többiek? — Örömmel közlöm, hegy gyermeket vár — mondja az orvos. — De minthogy ugyanannak a páciensének immár kilencedik alkalommal mondja a jó hírt, megjegyzi: — Ami azt illeti, asz- szonyom, a férje nem. valami elővigyázatos! — Dehogy is nem, doktor úr... Ő igen! Beszámoló — Képzeld mama, ma délután tánc közben négy fiatalember megkérte a kezemet — És te? — Kettőnek igent mondtam. Gazdagság Két barátnő beszélget: — Mondd: a barátod valóban olyan gazdag, mint ahogy mondják? — Nagyon gazdag lehet, mert már két éve járok vele, és még mindig nem tudtam tönkretenni... Ok — okozat — Miért növesztett szakai«.? — Mert már nagyon kopott a nyakkendőm. Óvódás Feleség: — És hogyan fogsz megélni nélkülem? — Férj: — Olcsóbban. Dicsekvés —■ Megint új autód van? — kérdezi az egyik milliomos a másiktóL — Kellett egy újat vennem — feleli a másik. •— A régi kocsinak már tele van a hamutartója. Fogorvosnál — Miért ordítozik? Még hozzá sem nyúltam a fogához! — Tudom, de rajta áll a lábamon!!! fiüphp Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. FőszerkesztO; JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. •Telefon: 11-510, 11-511, 11-51S. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca. 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk visszái Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél* Előfizetési díj egy hónapra 20 JtW Index; 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzenSében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgat6m »