Somogyi Néplap, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-21 / 273. szám
MUNKA Pályaválasztás — megfontoltan Munka, beírva egy szó. Átgondolva beláthatatlan skála, az élet hangjegy rendszere. Names olyan ember, aki életében valamennyit ne dolgozott volna. A munka a legáltalánosabb fogalmak egyike, mégis számtalanszor töltették a kérdést: mi is a munka ? És ez a kérdés ma is időszerű. A munka az ember természetátadatótó tevékenysége — Marx így fogalmazta meg a választ. Nem sok bizonyításra szorul a tétek Bárki észreveheti az eredményt, ha körültekint és házakat lát vagy megművelt földet... Erdő, mocsár, dzsungel, homoktenger volt azelőtt. Induljunk el hát ebből a tételből! Miközben a világot formáljuk, mennyire tudjuk értékelni saját tetteinket? — Mi a munka? — így, minden magyarázat nélkül tettem föl a kérdést néhány embernek. Először a legtöbben visz- szakérdeztek: »Valóban, mi is.?« Azután válaszoltak. Olyan nem akadt, aki semmit sem tudott mondani. Ez volt az első eredmény. A munka egy a, kereseti lehetőségek közül. A munka? A munka tette az embert emberré. A munka a mindennapi kenyerünk. A munka szükséglet, amely eltűnik majd, ha eljutunk a fejlődés magasabb szintjére. A munka az erőkifejtés és az elmozdulás szorzata. A munka kötelesség, szükséglet, jog... A munka az, amit senki sem szeret csinálni ... Munkának nevezem az alkotást, akár szellemi termék, aíkár tárgy lesz belőle. Aki csak másol, nem végez munkát, akikor sem, ha fizetést kap érte. Sokféle — helytálló és téves — vélemény sokféle embertől. Egy a közös vonás: mindegyikük dolgozik. Nézzük, hogy mit! A saját munkájára hogyan vonatkoztatja a véleményét? — Kereseti lehetőség? Én még munka nélkül soha nem kaptam pénzt. Nem loptam soha; megélek a fizetésemből. Szeretem a munkámat, úgy érzem, hasznos, amit csinálok __ — Hogy hogyan tűnik él? Hát úgy, hogy elvégzik a gépek. — És akkor mi lesz azzal, amit először mondott? — Hm. Hát a gépeket nem teszi emberré... Az ember meg talál majd valamit, amitől ember marad. De amíg csak azért dolgozunk, hogy megszerezzük a napi falatot meg az autót; addig nem lesz igazi a munka, mert nem szívből csináljuk. — Senki sem? »Páciensem« ebbén már nem volt olyan biztos. Megtanult egy divatos nézetet. Reméljük, nem terjeszti. A fizikust nem kérdeztem tovább. — A munka — mint mondtam — kötelesség, szükséglet és jog. Nem tudom, mit kell még elmondani. Én azért dolgozom, mert jogom van hozzá. És kötelességem: mert a főnökeim köteleznek rá és mert szükségem van a pénzre. — Szebb volt, amit először mondott, a többit nem kellett volna hozzátennie. — Lehet. Maga szerint. De ha mindenki úgy dolgozik, mint én, akkor mégsincs olyan nagy baj. Nem tudtam megmagyarázná, hogy van. Azzal nyugtattam magam, kevés a hozzá hasonló. — Nézze, az élőbb hülyeséget mondtam. Én például szeretek dolgozni, de nem foglalkozom azzal, hogy ezt »szózatba« foglaljam. — Alkotás, ennyi az egész. Létre kell hozni valamit, hogy gyarapodjunk. Mi, emberek. EÉentmondtak saját »nézetüknek« vagy alátámasztották véleményüket. Az etlemtmom-1 dósokból kiderült: sokan, akik \ becsületesen dolgoznak, a sa- ; ját hitelüket rontják azzal, j hogy »jópofán« lekicsinylik j a munkát. És van a szép »szavak« mögött lélektelen tett is. Az utolsó válaszolót és azokat, akik hasonlóan vélekedtek, tovább faggattam: — Mi, emberek. Így mondta. Kik azok a mi? — Az alkotmányban van egy mondat: Magyarország társadalmi rendjének a munka az alapja. Nem hiszem, hogy pontosan idézem, de ebben minden benne van. Azért dolgozunk, hogy erősítsük az országot, hogy az állampolgároknak jobb legyen. Nagy szavak ezek, de ezúttal nem a gúnyos megfogalmazásban. Nagy és súlyos szavak, de hiszem, hogy a többség tettei engem igazolnak. A megfogalmazásokból ez csak egy. Sokan mondták ugyanezt, másként. Munkások, parasztok, értelmiségiek. Osztályra és rétegre való tekintet nélkül. ők azok, akik így vagy úgy átalakítják a természetet. Ez az átalakítás szó szerint és áttételesen is igaz. Áttételesen. Mert már rég megkezdődött az »átalakított« természet átalakítása. Alakul a társadalom, a nagy egész emberi része. Forr, formálódik. Dallam születik a munka hangjegyeiből — dzsesszes variációkkal, keményen, lágyan, szaporán vagy lassan. — Egy dolgot kellene tenni a munkáért: az óriási emberi energiát, az erőt és a szellemet gyémántból briliánssá csiszolni. Sokat beszélünk arról a bizonyos lógósról vagy lélektelenről... Szerintem mindenki jobban érzi magát, ha keményen dolgozik. Dolgozna a dologtalan, szorgalmas lenne a lusta, ha többet »dicsérnék« azt, aki tett valamit Könnyen elmegyünk mellettük: ezt megcsináltad, jöhet a következő ... Minden harmadik diák kezében Tizenkilenc nyelvű lap a baráti országról Mi a munka? Minden. Köny- nyú észrevenni a házakat, a megművelt földet. Észre kell venni! És újabb, szebb, jobb, több házat, földet, termést kell »csinálni«. A munka az embert emberré tette, az ember tovább dolgozik... Egy öreg »A végső összecsapás előtti szünetben a szakmunkásképzősök csapatkapitányával, Szabó Gyulával beszélgettem: — Hogyan készült fel a csapat a versenyre? — Elosztottuk egymás között a Szovjetunió című lapokat.« A beszélgetés alig nyolc hónappal ezelőtt zajlott le. Kaposváron, a »Ki tud többet a Szovjetunióból, a Szovjetunióról?« vetélkedőn. Az akkori megyei döntőn a MüM. 503-as számú Rippl-Rónai József Ipari Szakmunkásképző Intézet csapata eredményesen szerepelt: továbbjutott az országos döntőre. A televízió kamerái elé már nem állhatták oda, a legjobb tíz közötti szereplésre nem futotta az erejükből. Azóta csaknem háromnegyed év telt el, s újból meghirdették a vetélkedősorozatot. Vajon készülnek-e rá a szakmunkásképzősök? Végh Jenő tanműhelyvezető, a »legilletékesebb«. — Hát igen, akkor megfogadtuk, hogy soha többet... A diákok kedve elment a vetélkedéstől. Most mégis készülünk ... Szabályos edzéseket tartunk; az iskolaújságban rendszeresen teszünk fel kérdéseket a Szovjetunióról. Természetesen olyan kérdéseket, amelyekre a válaszokat a Szovjetunió című lap rendszeres olvasói könnyen megadhatják. Szabó Gyula másodéves vállalta, hogy a klubban kisebb vetélkedőket szervez olyan formában, mint a tavalyi versenyen volt. Januárban tartjuk az intézeti döntőt. A legjobban szereplő négy-négy tanuló vesz részt a további küzdelmekben. A versenyre való készülésnek — ez a kiírásban is benne van — legfontosabb része a Szovjetunió című lap rendszeres olvasása. Hogyan valósul ez meg az iskolában? A választ Vecsésiné Prehalek Erzsébettől kaptam meg. ö tanítja a gépiforgácsolási szakismereteket és a Szovjetunió című folyóiratot is ő terjeszti. — Négyszázötven előfizetőnk van a tanulók között, s ez azt jelenti, hogy minden harmadik tanulónkhoz eljut a lap. öt évvel ezelőtt csupán ötven példány érkezett havonta az intézetünkbe, tavaly pedig már háromszázötven. Mi okozta a növekedést? Kétségkívül szerepe volt ebben a vetélkedősorozatnak is. A tanulók megszerették... — Rendszeresen olvassák is? — Igen, bár akik nem készülnek újabb versenyre, feltehetően nem mindent olvasnak el, csak azt, ami érdekli őket. — Hogyan hasznosítják az olvasottakat? — Osztályfőnöki órákon, politikai vitakörökön a hozzászólásaikban ; persze ebben a többi újságnak, a rádiónak és a tv-nek is szerepe van. Az viszont kétségtelen, hogy az új szakmai »fölfedezésekre* odafigyelnek. Nem egyszer mondták is az óráimon, hogy ezt vagy azt olvasták a gépi forgácsolásról a Szovjetunióban. A kaposvári szakmunkás- képző intézetben 340 példány talál gazdára az iskolaújságból, a hetente megjelenő Magyar Ifjúságból — itt terjesztési gondjaik vannak — ötven, a Szovjetunióból 450. Minden harmadik tanuló havonta kézbe veheti a tizenkilenc nyelven 1930 óta rendszeresen megjelenő folyóiratot. Persze ez csupán statisztika. A lényeg: majdnem félezren megismerkednek egy baráti ország mindennapjaival. Nagy Jenő »szaki« mondta: — Hogy még emberebb legyen. Aikármilyen magas szinten van a »fejlődés«. Lnthár Péter Tersánszky /. Jenő havasi selyemfiú II A pakulár erre, mint szokta, egyszerre bizonytalan fiél- revetette pillantását a vénasszony firtató szemei elöl. — Erre felelj, miért? — faggatta a vénasszony. — A fiaidért, asszonyom. A fiaidért éppen — felelte a pa- kulár. — A fiaimért? Csak a fiaimért? Ezekért a gazemberekért, akik csak úgy várják a halálom, mint a ' dögöt, a csókák? Ezekért? Hát érdemelnek ezek utánam egy szeget? Hát félsz tőlük? A pakulár hallgatott. — Ej, ej — folytatta keserűen a vénasszony —, valid meg nekem egyszer az igazat! Csak a fiaimért? Nem másért? — Csak értőik, mert... — sietett valahogy a pakulár a felelettel, de .elakadt, mintha tényleg egesz mást rejtene vonakodása. — Mert? Mert? Na látod. Csak hallgatni tudsz. Azt Egyre kevesebb a divatos szakma A Gárdonyi Géza Általános l Iskolában a város központja- ] tói távol lakó gyerekek jár- j nak. Ha kívülről nézi az ember a régi, földszintes iskolát, nem is gondolná, milyen jól föl van szerelve. Berendezése, technikai eszközei a legjobbak között vannak a városban. De itt is két műszakban kell tanítani. Az idén ötvenhét gyerek repül ki az öreg iskolából. Hová? — Ezekben a napokban válik el. Igények és hatások — Nem könnyű dolog abban segíteni, hogy mi is legyen a gyerekből — mondja Jordanics József igazgató. — Van társadalmi igény, amely- lyel számolni kell, ugyanakkor mindig egyénekről van szó, akiknek vágyai vannak; gyerekekről, akik szeretnének valamilyen pályára menni. Hogy mi szeretne lenni, ebben nem mindig maga dönt. Rengeteg hatás éri: először a szülők révén, akik szeretnék ha valami »biztos, jól fizető szakmát« választana a gyerek, és az iskolában is, ahol fölmérik, figyelik, hogy milyenek, a tanuló képességei, s igyekeznek úgy irányítani, hogy leendő szakmájában a legjobbakat kamatoztassa. És akkor még hozzájön a szomszédok, az ismerősök, a jól kereső maszekok véleménye is a pályaválasztásróL A szü~ lő és az iskola feladata, hogy ezek közül a hatások közül kiszűrje a károsakat és a legjobb irányba terelje a gyerekeket. az iskolatípust, amelyből lehetőleg tovább akarnak men- n,i egyetemre — mondta Jordanics József. Annál többen jelölték * meg célként a szak- középiskolák valamelyikét: a két osztályból húszán. Az idén már sikerül egy tanulót a mezőgazdasági szakközépiskolába is küldeni. Sokan mennek szakmunkástanulónak is. — Itt is értünk el eredményt — mondja az igazgató —, tudniillik nemcsak a keresett, divatos szakmák iránt érdeklődnek. Tizenhétféle szakmát választanak a gyerekeink. Bár kevesebb a divatos szakma — ma már nem akar mindenki fodrász vagy autószerelő lenni — minden évben van »sláger«. Tavaly a kőműves volt ilyen, most a szobafestő. Nem kampány A pályaválasztás segítése minden iskolában központi feladat. Nagyon sokat foglalkoznak vele, s nemcsak amikor el kell küldeni a jelentkezési lapokat. A Gárdonyi iskolában évek óta már az V. osztálytól kezdve rendszeresen foglalkoznak ezzel a témával. Osztályfőnöki órákon beszélgetnek különböző szakmákról, üzemlátogatásokat szerveznek; nagyon jó a kapcsolatuk a környékbeli üzemekkel is. Különösen a Tejipari Vállalat Cseri úti telepével, ahonnan évente sok segítséget is kapnak. Ök pedig minden évben küldenek a gyárnak ipari tanulót. Ellátogattak már a gyerekek a Bútoripari Vállalathoz; asztalos- vagy kárpitostanulónak néhányan oda is mennek. A szakmunkásképzőkkel is sikerült olyan szorossá és rendszeressé tenni a kapcsolatukat, hogy a tanárok ellátogatnak az iskolába és ismertetik az egyes szakmákat. Külön szülői értekezleteket hívtak össze a tájékoztatásra, és vetélkedőket szerveznek úttörőfoglalkozásokon: ki tud többet egy-egy szakmáról? És ha fölvették a gyerekeket, az általános iskola érdeklődik: hogyan állják meg a helyüket. A sok éves tapasztalat azt bi- i zonyítja: többnyire jól. Simon Márta Szófiába utazik a somogyi népművészet — A szülők mennyire támaszkodnak az iskola véleményére? — Mi elmondhatjuk, hogy valóban jó a kapcsolatunk. A szülők jól ismernek minket, sokan bejönnek az iskolába, hogy megkérdezzenek bennünket, mit javasolunk. A szülők többnyire reálisan ítélik meg a gyerek képességeit, nagyon ritkán fordul elő, hogy szólni kell nekik: szállítsák lejjebb a mércét, mert a fiuk vagy lányuk nem bírja majd a középiskolát. Régebben volt egy eset: valaki azt mondta nekem, állítsam csak ki a papírt, már el van intézve a fölvételi. Valóban így volt, csakhogy a gyerek az első félévben kibukott. Hova jelentkeztek? — Mindössze nyolcán kérték felvételüket gimnáziumba a két nyolcadikból. Ez évek óta így van. Ez is a szülők és a gyerekek valóság" érzetét bizonyítja. Csak az egészen kiválók választják azt tudsz. Látszik, hogy a fák voltak mindig körülötted. A pakulárnak furcsa kín szakadozott szemeiben. Ugyanaz, ami legelőször a tömlőében, amikor a vén asszony övéiről kérdezte. És ugyanaz, ami azóta is sokszor jelenít meg azokban hasonló vitákkor. Egy reggel a Krizsán fiúk jóvoltából a vén kocsis többet hajtott fel a rendesnél a sörházban, és így déltájt kivételes keserűségében annyira elpáholta feleségét egy lőccsel, hogy három helyütt is befa- kaszbotta a fejét. A szomszédok futottak ösz- sze Parászka visítására, és azok vették? ki dühödt férje kezéből, másként talán meg is öli. Krizsánnémak volt egy rétje egészen a bérc alatt, s három boglya szénáját szállította haza a szénatartóba, mert kikezdték a szarvasok. Most érkezett éppen haza az első terű szénával a pa- kulárral, hogy délután menjen vissza a másikért. Parászka, a kocsisné' előbb még mint a tetszhalott támo- gattatta magát a szomszédokkal, de mikor megpillantotta megérkező gazdasszonyát, sikoltozva és átkozódva szaladt eléje a szekérhez, hogy védelmiét kérje férje ellen, s megbüntetését. Ijesztőnek, csakugyan ijesztőn nézett ki a fejéből csurgó vérpatakikal, mely úgy borította arcát, mint valami száradt vörös álarc. A vén kocsis eközben a kertelésnek támaszkodott, meg a lőccsel mindig a kezében, s a részegségtől és verekedéstől vad kívületben szuszogott. A vénasszony szemeiből szánalom és iszonyat lövellt ugyan Párásakéra, de mintha felháborodása, valami más, szinte élvezetfétévél vegyült volna, mikor így szólt a pa- kulárhoz, a vén kocsisra mutatva: — Na, most már tanítsd meg. Ez az asszony az uram apja házát is szolgálta, és ez a hóhér csak gazságra volt mindig első. Most már tanítsd meg! A pakulár egy pillanatig latolgatott magában valamit aztán csakugyan a kocsisnak tartott. A vén kocsisnak még részegségén s vaduitságán át is egyszerre meglazult térdébe az ina a pakulár közeledtére, s más mentség híján m-egf éiemledés ében csalt az jutott eszébe, hogy részegebb s jótehetétlenebbnek tétesse magát, mint amilyen volt. — Nanana! — habogta, egyik kezét maga elé terjesztve, s a másikból kiejtve a lőcsöt. — Meg akarsz verni? Hát részeg vagyok, itt vagyok, gyere, üss agyon! — Részeg vagy? De arra nem voltál részeg? — mutatott a pakulár véres felesége felé néki, mikor megkapta lehajtott két ujjával a kocsis orrát, de nem cimpáinál, hanem szeme körül, a tövén, es egvszer jobbra, másodszor balra csavart egyet rajta Nagy lelkesedéssel, gonddal és nem kis izgalommal készülnek a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban az első külföldi szereplésre: az év végén a bulgáriai fővárosba utazik a somogyi népművészet. A Magyar Kultúra Házában. Somogy népi díszítőművészete címmel január első napjaiban nyílik a bemutató — tájékoztatott Együd Árpád, a Somogy megyei Múzeumok igazgatóhelyettese. A Néprajzi Múzeum ajánlására kérték föl a kaposvári múzeumot ennek a kiállításnak a megrendezésére. A somogyi anyagot dr. Knézy Judit néprajzos állította össze. — A megye gazdag népi díszítőművészetéből elsősorban a hímzések, szövések, pásztorfaragások, bútorok, fejfák, a kismesterségek kapnak helyet szófiai kiállításunkon — mondta. — Igyekszünk bemutatni a megyénkben élő nemzetiségiek folklórját is. Tematikus anyagra is gondoltunk, amikor a múzeum tulajdonában levő gyűjteményből válogatni kezdtünk, ily módon gyerekjátékokat, a pásztorélet tárgyait készítettük elő. A megyei népi építészetről, viseletéről elsősorban fotókkal számolunk be, a kiállítás díszeit id. Kapoli Antal Kos- suth-díjas népművész három remekbe faragott széke alkotja. A kiállítás anyagát szilveszter előtt indítják útnak, s 1976. január 6-án tartják a megnyitót. (Folytatjuk.)