Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-14 / 241. szám
GYÁSZJELENTÉS Sotoa el nem txriáé fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább és iegszeretettebb édesanya, nagymama, anyós, Özv. NAGT JÖZSEPNS Takács Rozália BSflB. október 12-én hosszas betegség után elhunyt. Felejthetetlen édesanyánkat október i5-én, szerdán délután fél 4 órakor kísérjük utolsó útjára, a kaposvári Keleti temető ravatalozójából. A gyászoló Bütykös és Nagy család (359298) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, MÉRCSE JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és gyermekei __________________________________(359213) C saládi ház beköltözhetően eladó. Marcali, Ül. kér., Bem u. 4. Érdeklődni: Bakai Lajos, Balatonfüred. Major út 10. Telefon: 40-300. (10711) Barcson a pénzügy- őrség melletti telekre, négylakásos ház építéséhez társakat kelesek. Barcs, Nagyhíd u. «. (1071Ä) Kis kertes ház azon« mal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: szombat-vasárnap. Kaposvár, Vikár Béla u. 6. ___________________(350223) K aposváron a Jókai u. 43. számú kétszobás, kertes. családi ház eladó, tavaszi be- költözhetőséggel. Érdeklődni : Kaposvár, Tanácsház u. 13., IV. em, í. a., 17 óra után. » (359228) Kilencven n-öles. vízparti telek eladó Balaton-mária fürdőn a Dózsa utcában. Cím: dr. Varga Ernő K*- posfő. (350229) A fonyódi hegyen beépíthető telek eladó. Érdeklődni: dr. Bodor Jen öné, 102i Budapest, Budakeszi út 45., és Cső bőd Györgyné, 8642 Fonyód, Fő u. 32. (10708) Ház beköltözhetően eladó. Kaposvár, Schönherz Z. u. 8. (359207) Az Ivánfa'hegyen szőlő eladó. Érdeklődni: Liszt Ferenc u. 43. Egész nap! (350209) Kiskorpádon a Kossuth L. u. 10. sz. ház eladó. Szabó Sándor. (330) Családi ház szabad kézből eladó. Érdeklődni : Bodrog, Kossuth u. 43. sz. alatt. (35921?) Üdülőtelek — ,300 nölig — megosztva is eladó. Nyers István, Balatonberény, Petőfi U. 36. (333983) Kaposváron az •Egyenes! út 6. szám alatt kétszobás családi ház eladó. Érdeklődni; október 18. (333958) Versenyfelhívás A mezpffazdasági termelőszövetkezeteken keresztül értékesítésre kerülő háztáji vágósertések számának növelésére, az értékesítési szerződés időbeni megkötésére A MEGYEI AfiLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VAT-J.Ail.ATOK MINDEN MEGYÉBEN külön-külön versenyt hirdetnek 1976-ra — a mezőgazdasági termelőszövetkezetek között -r- a tagok háztáji gazdaságából származó és a mezőgazdasági tsz-en keresztül értékesített vágósertések számának növelésére. Azok a mezőgazdasági tsz-ek is benevezhetnek, amelyek a területükön levő háztáji gazdaságok ser- tásáru-termelését szervezetten segítik _kocaikihelyezéssel, süldőkihelyezéssel, takarmányellátással stb. —, de a hízott sertéseket az érvényes értékesítési szerződés alapján az Állatiorgalmi és Húsipari Vállalatnak adják el a tsz-en keresztül. Ha a verseny- felhívás megjelenése után a mezőgazdasági termékek forgalmának rendjében változás következik be, akkor az egyéni háztáji sertések értékesítése tekintetében a versenyfelhívás feltételeit módosítjuk. A VERSENY CÉLJA, hogy 1976-ban minél több háztáji gazdaság adjon el hízott sertést — a tsz-en keresztül — a megyei állatforgalmi és húsipari vállalatoknak. A VERSENYBEN MINDAZON TSZ-EK RÉSZT VEHETNEK, amelyeknek tagjai 1976-ban a hízott sertéseket a tsz-en keresztül értékesítik. A JELENTKEZÉST 1975. NOVEMBER 30-IG KELL. BiEJELENTENI áz illetékes megyei állatforgalmi és húsipari vállalat igazgatójának címzett LEVÉLBEN. A jelentkezési lapnak tartalmaznia kell — a tsz pontos címét; — az állatforgalmi és húsipari vállalatnál 1975-ben értékesített, illetve leszerződött háztáji hízott sertések számát A VÁLLALAT A VERSENY LEBONYOLÍTÁSÁRA, ELLENŐRZÉSÉRE és értékelésére megyei VERSENYBIZOTTSÁGOT HOZ LÉTRE. Ebben az ÁHV-tól 3 fő, a versenybe benevezett tsz vezetődből 2 fő vesz részt A versenybizottság elnöke a felvásárlást irányító igazgató helyettese. Az 1.975. november 30-ig beérkezett nevezések alapján a mezőgazdasági tsz-eket a versenybizottság öt csoportba sorolja az 1975. évi .— a tsz-en keresztül értékesített — háztáji sertésmennyiség alapján: I. csoport IL csoport III. csoport IV. csoport V. csoport' 500 db vagy ennél kevesebb háztáji sertést értékesített. 501—1000 háztáji sertést értékesített 1001—3000 háztáji sertést értékesített 3001 db-nál több sertést értékesített eddig még nem értékesített sertést háztáji gazdaságból a tsz-en keresztül, de MOST LEGALÁBB 200 ÖB-OT Értékesíteni fog. Az egyes csoportokba sorolt tsz-ek 1976. évi teljesítését a megyei versenybizottság 1977. II. 1-ig értékeli és rangsorolja. AZ ÉRTÉKELÉS ALAPJA: az 1975. évi tényszám- mal szemben 1976-ban értékesített hízott sertések többlet darabszáma. az í. és 2. Helyezést elért mezőgazda- sági TSZ AZ ALÁBBI VERSENYDlJAKBAN RÉSZESÜL: az 1. helyezett a 2. helyezett I. csoport 15 000 Ft 8 000 Ft II. csoport 18 080 Ft 10 000 Ft III. csoport 20 000 Ft 15 000 Ft IV. csoport 30 000 Ft 20 000 Ft V. csoport 10 000 Ft 6 000 Ft Ha egy-egy megyében valamelyik csoportban csak egy tsz vesz részt a versenyben, csak a 2. helyezett részére kitűzött versenydíjakat kaphatja meg. Az egyes 'csoportokba sorolt, 1. és 2. helyezést elérő tsz-ek részére kitűzött versenydíjakat a megyei állatforgalmi és húsipari vállalat 1977. február 15-ig kifizeti. ALLATFORGALMI BS HÚSIPARI TRÖSZT (12259) Siófok heffcerületén kertes, csaLadr ház sürgősen eladó. Érdeklődni; a siófoki 10-7®5-ös telefonon... ___________________(374413) Elcserélném kaposvári, nagy méretű, kertes családi házamat Kaposvár közvetlen környékén levő Ids falusi házért, megegye- , zéssel. Balatoni ingat- j lant beszámítok. Ajánlatokat a 335. számra, a lapkiadóba kérek. Festő—mázoló—ta-_________________(335) ! pétázó vezetői munElcserélném kaposvári másfélszobás, összkomfortos, házfelügyelői lakásomat hasonló főbérletire. Cím a kiadóban. (344) ^ db hathónapos bikaborjú eladó. Bárány János. Tengőd. (18722) Magyarvizsla — egyéves kan, törzskönyvezett — eladó. Siófok-Kinti. Tóth Árpád u. 4. Telefon; 10-433. _________________(374457) K orrózióvédelemmel alvázfestés, gép- kocsidukkózás, festés, javítások: Siófok-Kiliti, Asztalos János u. 17. (374454) Barcson a Damjanich út 35. sz. kétszobás házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: a kaposvári ll-420/18-as telefonon. _________________(359237) H áromszoba-összkomfortos családi ház melléképülettel — Kaposvár északnyugati részén — eladó. Ugyancsak eladó Fonyód belterületén két- szoba-összkomfortos. téliesített nyaraló. Cím a kiadóban. (346) _______ _______ _____ 2—3 éves lucfenyők lrt vállalnék 22 éves. j csemete eladó. Érdek- mesteri gyakorlattal. 1 ’.őditi a 15-323-as tele- Ajánlatokat a 359214.1 ionon, 17 órától: Siszamra, a hirdetőbe. I mon Ferenc, Zala- (359214) j eaerszeg. Landor-her—_.------——... - j «vj 20 a (427340) E helyezkednek tsz- ! ben vagy állami gazdaságban juhásznak. 25 évi gyakorlattal- Cím a kiadóban. (336) EGYÉB?/ -.V kiadóban. 53 éves, 170 cm ma- I vas, nyugdíjas özvegy- asszony megismerked- i -.e — házasság céljá- | ból — saját lakással l I rendelkező férfival. 1 Rózsatövek (bokor. 63 éves korig. Levele; I futó. baba) már kap- két ».Siófok« jeligére'. I hatók. Kérjen ár- j a siófoki hirdetőbe. n-öl kertészetre í jegyzéket! Kiss kér- ; (374416) n o1» kertészetre | <ÁS;7 Kunnwúr r»am- j --------—--------------------------- í 5 4 éves munkás — I és I 2500 Ft fizetéssel, fő- j Somogyszil központjában, a Szabadság u. 51. sz. alatt két családnak' alkalmas ház 300 ezer Ft-ért eladó. Kaposvári lakápt beszámítunk. Érdeklődni: a helyszínen vagy a 10-169-es siófoki telefonon. (374456) Siófokon a Béri B. Adám u. 60. sz. alatt . 207 n-öles telek —kis l, házzal — eladó. Ér- x deklődni: a helyszínem (374421) Siófokon az Ady E. u. 60. sz. alatt kétszobás, 60 négyzetméteres nyaralólakrész eladó. Érdeklődni: Grósz Antal. 2066 Szár, Rákóczi U. 2. (374419) Siófokon 200 n-öles belek olcsón eladó. Dr. Tóth. Pécs. Csillag u. 31. Telefon 19-106. 12-758. Koszorúra csokorra rendelést fölveszünk. ______(323) F igyelem! Ingaóra, kandallóóra, petróleumlámpa, porcelán- tárgyak, dísztányérok, rézmozsár, gyertyatartó, kávédaráló, vasaló, pipa, valamint dunyha ‘ és párna, használt toll és még sok más tárgy vétele és eladása: Horváthné, Kaposvár, Irányi bérleti lakással — j hozzáillő, ' molett nőt keres, házasság céljá- : ból. Leveleket »Keres- j j lek« jeligére, a lap- 1 kiadóba. (332) } | Komoly, nőtlen, jó- J zan életű szakmunkás I megismerkedne — há- j zasság céljából — hoz--] zá hasonló, nem dohányzó, tiszta múltú, házias lánnyal vagy níel telefon: j gyermekien özvegy(w.. /4>oo\ asszonnyal, 30—40 eves _----------------------------korig, 160 cm-nél ne O ltott meszet ven- legyen magasabb! nék. Péter Kálmán, j Nem a szépet kere- Kaposvár, Kanizsai u. j ^em. hanem a jót. 52''a_________________(327) Lakásom van. LeveleN agy virágú, fran- j két «-őszirózsa« jel- eia. évelő szegfűpa- • igére, a kiadóba, lánta — több színben j (345) — kapható, tövenként ------------1 —..............— — i 2 Ft. Toronyi kertész. 1 58 éves, 174 cm ma- j Békéscsaba, Botyánsz- i gas, ipari dolgozó va- j ki 27. (325304) , gyök (özvegyember),:----------------------------------j nagyon szépen bérén- 1 M agánosok, koz öíetek ! AUTÓSZERVIZÜNK RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJA ZUK, NYSA, TRABANT, WARTBURG, MOSZKVICS, VOLGA, ZSIGULI, ZAPOROZSEC TlPUSÜ GÉPKOCSIK FELÚJÍTÁSÁT, KŐTELEZŐ MŰSZAKI VIZSGÁRA VALÓ ELŐKÉSZÍTÉSÉT ^ VIZSGÁZTATÁSSAL. Korrózióvédelem »Valvolin-Techtyl« kezeléssel! Garanciális vevőszolgálat! Karambolos gépkocsik javítása! KERESSÉK M UNKA FELVÉTELŰ N KÉT: AUTÓSZERVIZ, BALATONBOGLÁR, Telefon: 165. (benzinkút mögött.) Ugyanott fényezőszakmunkásokat fölveszünk. (10681) Garázs kiadó sebb személykocsinak. Kaposvár, Damja(350) j nich u. 7. Kardosné. (359232) j 5 JÁRMŰ Jó állapotban levő j Zsiguli személy'gép- kocsi eladó. Megtekinthető : Kaposvár, Szigetvári út 52/b. szám alatt, ősi Ferenc autó—motorszerelőnél. (3á8) 353-as Wartburg bevonulás miatt sürgő- j sen eladó. Nagyatád, Lőcsei u. 2/a. (10707) Megkímélt - állapot - j ban Fiat 860-es eladó. 1 Cím a kiadóban. í ._______________(326) F iat 500" as alkatrészek eladók. Karsai, Kaposvár. Petőfi u. 27. sz.,- 15 óra után. _________________(369235) P annónia motorkerékpár — príma állapotban — minden elfogadható árért eladó. Érdeklődni; Garai, Gsokony a visonta, Néphadsereg útja 32. __________________(10723) T rabant 601-es megkímélt állapotban eladó. részletre is. Horváth Lajos festő. Ba- latonaliga, Gagarinlakótelep.________(374423) W artburg 1000-es — nagy kerekű — alkatrészek eladók. Nagybe- rény, Hámán Kató u. 5. (374453) j dezett. kétszobás, ossz- | komfortos lakással I rendelkezem. Keresem korban hozzám illő | I özvegyasszony isme- I Héthónapos vemhes retségét — házasság tehén eladó. Felsömo- céljából —. aki laká- csolád, Rákóczi út 31. I sómba jönne. Csak __________________(359218) komoly, becsületes ö thónapos bikaborjú | asszony levelét várom, eladó. Memye, Lenin | Válaszokat »Fáj a u. 32. ' (359221) j magány« jeligére, a TT j siófoki hirdetőbe.. (374420) A Somogy megyei Ingatlankezelő, Közvetítő és Felújító Vállalat * azonnali belépéssel fölvesz kazánfűtőket és salakozó munkásokat \ Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi csoportjánál. Kaposvár, Vár u. 6—8. (12251) Garázs kiadó, posvár, Barssó u. 27. _________________(359204) K eveset használt fürdőkályha hengerrel, zuhanyozóval eladó. Kaposvár., Le- í nlT, u. 49. (368202) Kombinált szekrény eladó. Kaposvár, MáPilisi műsor Tulipánhagyma — piros, bordó, fehér, sárga, papagály- és - rózsaszín — azonnal meg- j rendelhető- Csak 30 I darabot vagy azon felül szállítok, utánvétellel. Ára: 2 Ft. Joó Sándor. 2941 Ács. Toldl u. 6.________(317100) Szőlőoltványok kaphatók őszi-tavaszi szállításra, kifogástalan minőségben, tőkés és lugastelepítésre. Magony, Aba-sár. Jó- kai u. 18. (354548) Kaposváron a Komárom utcában garázs eladó. Cím: Ko- váts Antal. Kaposvár, Kinizsi-tömb 5., I. Lph. fszt. 1. Érdeklődni: este 6 óra után. _____________________(342) K edves, már enni tűdó, fekete, kicsi cicát ingyen adok. Fehér József, Kaposvár, Damjanich u. 2. (348) jus lí u. 64. Csiky Gergely Színház: 19 órakor: A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR. (359222) j Zalaegerszegen.-----------------------------------------í Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 N agy méretű, vitri- ! órakor: FURCSASÁGOK TAVA. nes rekamie két fo- j este 7 órakor : OSTROMALLAPpT tellal és könyvszek- j (14). szabad Ifjúság: de. 10 óra- rénnyel eladó. Kapos- |i«,r: WATERLOO, du. 4 és este 7 vár. Arany J. u. 74., | órakor: VOLT EGYSZER EGY IXt. lph. IV/1. 17 óra VADNYUGAT. I—II. (14). Dallos óra után. (320) j jda mozi: du. 6 órakor: HÁROM— MILLIARD — LfFT NÉLKÜL. Sió Haromajtós renv. 2 db fotel, tii kör, rekamié és 2 db új sezlon eladó. Prei- úivsíZ üveges. Siófok, Wesselényi u. 52. (374455) szék- - fők: este 7 órakor: SZÁGULDÁS Házaspár (egy kisgyermekkel) üres albérleti szobát keres, A SEMMIBE (16). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: SZERTARTÁS (14). KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05; Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: BNV-reklám. 8.30: Kocsis Zoltán zongorázik. 9.03: En és a társadalom. 9.35: Verbunkosok, nóták. 10.00: Hírek. 10.35: Sztravinszkij; Mavra. Vígopera. 11.11: Zenekari muzsika. 11.41: Karpáti rapszódia. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 14.04: Az elő népdal. 14.14: Ezeregy délután. 14.50: Éneklő ifjúság. .15.00: Hírek. 15.10: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 15.44: Magyaran szólva , . . 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00; A világgazdaság hírei. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Prokofjev: D-dúr szonáta. 17.00: Híreik. 17.05:1 Metronóm. 17.30: Kodály: Mátrai képek. 17.41: Szabó Miklós operettdalokat éne« kel. 17.57: Üj könyvek. 18.00: A Szabó család. 18.27: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Híres karmesterek próbálnak. 19.55: Fiatalok stúdiója. 20.23: Százszorszép énekek. 20.43: ArabTELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.05—9.30: Iskolatévé. 9.30—9.50: Ki játszik ilyet? 13.05—16.20: Iskolatévé. 17.06: Műsorismertetés. 17.10: Hírek. 17.20: »Eleven fa...-« Dokumentumműsor. 17.50: Arc- ^ képvázlat egyfajta évtizedről. 18.30: ' rus ~~Ky“p5óí“'pétcr” énekel. Közös dolgaink. Átfestik a cég-; 21 „0. Hirek. 21.05: Hétköznapi ter- táblát . . . Bán János filmkonv . or:zn-(21,35: IVebáncsvtrágmentárja. 18.40: Játék a betűkkel. [Részletek Hervé operettjéből. 22.00: kunynahasználattal. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. Hírek 22.15: Sporthírek. 22.20 MeAjánlatokat a* 333644. 19.30: Tv-híradó. 20.00: _ Idősebbek számra, a hirdetőbe, is elkezdhetik... Tv-térna. 20.05: (333644) | Kapupénz. Rekviem egy házmes- : terlányért. 21.25:, Riporter kereste- ..................... ....................... tik! 22.25: Tv-híradó 3. Dolgozókat alkalmaznak ! Azonnali belépéssel fölvesz a j Fűszert barcsi fiókja áruforgalmi ügyintézőt (érettségivel, szakmai í gyakorlattal), valamint egy gépírónőt és egy férfi segédmunkást ! altalános iskolai végzettséggel. Az I állásokhoz erkölcsi bizonyítvány ! szükséges. ________ (12252) 1 A kadarkúti áfész azonnali be! lépéssel fölvesz statisztikus! munkakörbe dolgozót. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni az j áfész-irodában lehet. (12257) Építőipari normákban jártas dolgozót telj esít-rn én yelszá mólói ; munkakörbe fölveszünk. nagyatádi munkahelyre. Jelentkezni a Kaposvári Közúti Építő Vállalat ; munkaügyi osztályán lehet. Ka- I posvár, Szántó Imre u. 19. | __________________________________(12244) A GFV marcali malomüzeme liszt beszedői munkakörbe munkásokat keres. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a marcali malom vezetőjénél.__ (10709) T akarítót, 6 órás munkára sala- kozót és mosodai dolgozót helyettesítésre azonnali belépéssel fölveszünk. Siketek Általános Iskolája, Kaposvár, Beloiannisz u. 8. ____________ (359219) A kaposvári áfész azonnali belépéssel fölvesz — 35. sz. toponári önkiszolgáló boltjába — szakképzett eladókat. Jelentkezés: személyesen, az áfész kereskedelmi osztályán. Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9.______ (12268) H áromműszakos üzembe férfi munkást betanított munkára fölveszünk, azonnali belépéssel. Kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz. Jelentkezés: Achim András u. 12— 16. A titkárságon.; -___(359201) K őműveseket. ' valamint segédmunkásokat alkalmazunk'. Jelentkezni lehet; a MÉK-kirendeltségen. Zákányban, a kirendeltség vezetőjénél. (12245) I Azonnali belépéssel fölveszünk 'nyugdíjast. Jelentkezés: Tejüzem, Kaposvár, Cseri út 4. (359231) A Fővárosi Épületasztalos-ipari , j Vállalat keres — azonnali belépés- j I sei — lakatosokat, asztalosokat. ; gépmuokásokat. kompresszorkezelőket, telepőröket, kazánfűtőket, ! fűtésszerelőket, betanított munká- i j sokat, nőket is (szakképzetleneket* ! betanítunk), férfi és női segédmunkásokat, továbbá takarítónő- i , két. Jelentkezés: személyesen I vagy írásban a vállalat munkaügyi osztályán. Budapest IX., 1 Tóth Kálmán u. 27. Telefon: 143-431. 139-065. 143-649, (2794) Fölveszünk háromműszakos beosztásba — betanított munkára — női dolgozókat, 18 éves kortól. ; I Szállást biztosítunk. Jelentkezés j levélben, az alábbi címre: Tész- : tagyár. 1996 Budapesti’IX., Lenhossék u. 35. ___________________(2754) A balatonszemesi taka-rmányke- j verő üzem fölvesz férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: hely-; ben, az üzemvezetőnél. (10719) j j A Lady Ruházati Szövetkezet ! kétműszakos termelésre fölvesz ; ! varrónőket. A betanulás idősza- i i káig bérkiegészítést fizetünk. Je- J lentkezés: Kaposvár, Április 4. u. 1. Munkaügy. __________________(12264) i | Szabó szakmunkásokat, betaní- j ! tott munkára varrónőket, továbbá : asztalost és villanyszerelőt, vala- ; mint ablaktisztítót fölveszünk. Je- . ; lentkezés: a Kaposvári Ruhagyári miunkaügyi osztályán. (12266) I | Hidegburkolókat — kaposvári | I munkákra — azonnal fölveszünk. í Építőipari Szövetkezet. Kaposvár, 1 | Vár, u. 5. \ >(12272) i A kaposvári Gépészeti Szakkö- j I zépiskola (Kaposvár, Rippl-Rónai i ! u. 15.) olajkályhák fűtéséhez fű- j ; töt keres. Jelentkezni lehet na- j : ponta 8-tól 16 óráig, az iskola i i gondnokánál. (12273) j Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Kortársak, kortársakról. 20.40: Kezek melódiája. Dokumentumfilm a vakok és csökkentlátók életéről, munkájáról. 21.10: Tv-híradó 2. 21.30—22.50; Pankák. Tv-játék. Jugoszláv Tv 16.35: Magyar nytelvű tv-napló. 17.30: Japán népművészet, 18.15: Mokranjac-napok. 18.45: A felismerés pillanata. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Párhuzamosok. 20.50; Félix és Ottilia. Filmsorozat. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 10.00: iskolatelevízió. 10.30: A préri hőse. Fihn. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: A Sehöngruberek. Filmsorozat. 18.25; Mi. 19.00: Osztrák képek 19.30: Tv-híradó. 20.00: Diapozitív. Tv-játék. 20.55: Jelenidő. Magyar film. 22.45: Hírek. ditáció. 22.30: A dzsessz világa. 23.30: Thomas operáiból. 24.00: Hírek. 0.10: A Magyar Néphadsereg rézfúvósegyüttese játszik. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelző-szolgáiat. A SOMOGY MEGYEI INGATLANKEZELŐ, KÖZVETÍTŐ ÉS FELÚJÍTÓ VÁLLALAT munkavállalót keresi házfelügyelőnek A munkaviszony létesítéséhez cserelakás szükséges. Jelentkezés: a vállalat házkezelési osztályának vehetőjénél. (12271) PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.(10: Hírek. 8.05: Búrt Bacharach zenekara játszik. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33; Népdalok. 9.05: Ope- raintermezzók. 9.30: Hírek. 9.33: Derűre is derű. 10.09: A zene hullámhosszán. 11.55: Látószög. 12.00: Nóták. 12.30: Hirek. 12.33; Lengyel j költők versei. 12.50: Zenekari mu- i zsika. 13.30: Hírek. 13.33: .Janne1 quin-kórusók. 13.45: Időjárás- es | vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . . 18.00; Fiatal előadókkal szemtől szemben. 18.2S: Hat korusdal. 18.30: Hírek. 18.33: Énekegyüttesek műsorából. 19.10: Rek- I lám. 19.15: Véleményem szerint. I 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.30 Csak fiataloknak! 20.30: Hírek ; 20.33: Mindenki könyvtára. 21.03 j Folklórműsor. Debrecenben. 21.33 I Dvorzs^k: VIII. szimfónia. 22.10 j Musicalekből. 22.30: Hírek. 22.33 I Népek zenéjéből. 23.02: Brahms ; G-dúr vonósötös. 23.30: Beát Var sóból. 24.00—0.10. Hírek. 3. MŰSOR j 14.00: , Hirek. 14.03: Műsorismertetés. 14.06: Zenekari muzsika. I lö.00: József Attila műhelyei. 15.20: Romantikus muzsika. 16.30: EJ| hangzott műsorainkból. 17.00; A népdal előadásmódjáról. 17.13: Händel: • Vízizene. i8.00: Hirek. 18.03: Hidas Frigyes: II. fúvósötös. ‘ 18.18: Portrék az operaszínpadon'. , L9.06: Iskolarádió. 19.30: Hírek. 19.33: Schiff András zongoraestje, j Kb. 21.35: Dzsesszfelvételeinkből. j 22.07: Új lemezeinkből. 2-3.00—23.15: ! Hírek. PÉCSI RADIO j 17.00: Műsorismertetés. 17.05; Egy j hét 4 Villányban. 17.15: Zenés kívánságok. 17.30: Anyaghiány vagy ] rossz munkaszerv(ezés,? 17.45: Test- ! vér szerkesztőségeink műsorából. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15:- Horváth Attila és a Pink Floyd együttes felvételeiből. 16.30; Szerb- I horvát nyelvű műsor. i9.00: Német i nyelvű műsor. 19.30: Műsorzárás I