Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-22 / 248. szám
Megfiatalított csapattal utazott a Rákóczi Pilzenbe az Újabb erőpróba európai kupákban A Magyar Labdarúgó Szövetség a baráti országok társ- szövetségeseivel karöltve kiírta a Barátság Tornát ama élvonalbeli csapatok részére, amelyek nem szerepelnek a hivatalos európai kupákban. Ma négy magyar'csapat lép pályára e torna 'keretében. Az Odera menti Frankfurtban játszik a Rába ETO. NDK-beli együttest, , a Dynamo Berlint fogadja a Székesfehérvári Videoton. Csehszlovák ellenfelet kapott a Tatabányai Bányász és a Rákóczi. A tatabányaiak Trnac csapatát fogadják. Pil- zenben vívja első mérkőzését a Rákóqzi. Tegnap reggel 15 játékossal kelt útra a kaposvári zöldr fehér együttes Csehszlovákiába. Több fiatal, tehetséges labdarúgójának kívánt lehetőséget biztosítani, hogy nemzetközi porondon is tapasztalatot szerezzen. Ez, meg néhány játékos kisebb sérülése tamely remélhetően az Ü. Dózsa elleni szombati mérkőzésig rendbe jön) késztette a sportkör vezetőit arra, hogy megváltozzék a csapat összeállítása. Keresztülhúzta a Rákóczi Számítását az, hogy a csapat nem kapott repülőjegyet, így Kaposvárról autóbusszal kelt útra. A ma délutáni találkozó befejezése után nyomban indulnak, hogy csütörtök estig visszaérkezzenek Kaposvárra. Az utazó csapat: Rapp. Szabó. Némeíh, Jezeri, Petrák, Kováts Cs., Kovács F., Dn- schák, Túrái, Bántó, Karasz', Pozsony, Báli, Csépán és Molnár J. A C6apat Bodó Károly és Németh Gyula elnökségi tagok vezetésével utazott Pilzenbe. ahol a Sparta Plzen ellen ma délután 2 órakor lép pályára. Úgynevezett kupaszerda következik. Európa legjobb labdarúgó-csapatai megkezdik a második sorozatot. A legrangosabb kupában, a BEK-ben az Újpesti Dózsa egy nagy múltú együttest, a Ben- ficát kapta ellenfeléül. Az újpestiek Lisszabonban vívják az első mérkőzést. A magyar együttessel utazott Bene Ferenc is, aki kiheverte sérülését. Noha az Újpest nincs legjobb formájában, talán sikerül az első mérkőzésen olyan eredményt elérnie, amely elegendő lesz ahhoz, hogy a visz- szavágqn. Budapesten kiharcolja a továbbjutást. A Kupagyőztesek Európa Kupájában a magyar színeket | a Szombathelyi Haladás csa- oata képviseli. Az ellenfél a ■ Sturm Graz. Ez az egyetlen ; osztrák csapat, amely még áll I a kupában. A belelendült Szombathelytől Grazban egy döntetlent remélünk. Az UEFA Kupában két magyar csapat is harcol még a továbbjutásért. A Budapesti Honvéd a Dynamo Dresden csapatát fogadja. A Vasas ellenfele portugál együttes, a Sporting Lisszabon. Vasárnap a tartalékos Honvédőt láttuk Fonyódon. A csapat játéka miatt eleget^ dohogott dr. Lakat Károly edző. A bajnokságban is ki-kisiklik a Honvéd. Talán a kupában javít, bár a drezdai csapat veszélyes ellenfél Budapesten is. A Vasas—Sporting összecsapáson remélhetően nem lesz döntő az. hogy jelenleg a piros-kékek a bajnoki táblázat alsó régiójában foglalnak helyet, hiszen első fordulóban sem bajnoki formában játszottak. OKTÓBER 22 SZERDA Előd Milyen lesz az időjárás? A várható időj .rás ma estig: Időnként fölszakadozó felhőzet, szórványosan kialakuló esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő északi-északkeleti szélre számíthatunk. A hajnali órákban többfelé köd. A várhaló legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 11—15 fok között alakul. Ma kezdődik az ökölvívó magyar bajnokság Öt kaposvári versenyző az indulók között Ma délután benépesül a bu- I dapesti Sportcsarnok, meg- 1 kezdődik az 1975. évi magyar Az ifjú mesterlövész Oh Lászlóék családjában nem idegen a »fegyveríorga- tás«. Áz apa nemcsak lövész- versenyző, hanem a fegyverek javításával is foglalkozik. Édesanyja is szívesen tartózkodik a lőállásbán. A nem igazolj versenyzők országos seregszemléjén csapattagként ő is sikerrel szerepelt. Nővére kétszer nyert országos bajnokságot légpuskával. Ezek után érthető, hogy Laci sem sokat habozott, amikor sportágat kellett választani. Ö valóban elmondhatja, hogy a lőtéren lakik, hisz ott van a szolgálati lakásuk. Így korán került fegyver a kezébe. Eddig tizennégyszer teljesítette az aranyjelvényes szintet. Nyolcszor"’légpisztollyal és hatszor sportpisztollyal. Tavaly még csak csapattagként nyert országos ifjúsági bajnokságot, de az idén augusztusban már egyéni, sikert is aratott. Budapesten a kisöbű sportpisztoly negyven lövéses álló testhelyzetű versenyében 354 körrel országos ifjúsági bajnokságot nyert. Méltó búcsúzás volt korosztályától. Oh László ugyanis »kiöregedett«. Októbertől mór csak a juniorok között szerepelhet. — Lesz,-e ott is folytatása a sikereknek? Nem válaszolt azonnal, hosszan gondolkodott. Idősebb versenyzőtársa, egyben edzője. Feter László sietett segítségére: — Lacinak most nagy hátrányt kell ledolgoznia. Augusztusi bajnoksága után súlyosan megbetegedett, s ezért még a nyíregyházi edzőtáborozást is félbe kellett szakítania. Ez érthetően visszavetette. Ráadásul most fizikailag is nagyobb igénybevételnek lesz. kitéve. De ismerve szorgalmát, nem féltjük. Az' ifjú bajnok végre nekibátorodott : Szükséges volna naponta bajnokság. Ma és holnap lesznek az elődöntők, pénteken . pedig a középdöntőkre kerül ! sor. Szombat szünnap, vasár- , nap délelőtt pedig a döntők i következnek. Kaposvárt öt Dózsa-verseny- ző képviseli. Közülük négy — a harmatsűlyú Ferstek, a kis- váltósúlvű Csap J., a váltósúlyú Budai és a nagyváltósúlyú Rigó — már korábban jogot szerzett az indulásra. A középsúlyú Csap Z. tartalékként utazik. A kaposváriak súlycsoportjaiban a legveszélyesebb ellenfelek: Harmatsúlyban Jakab, Németh R. Kisváltósúly- ban: Nagy J., Borbély, Har- math. Váltósúlyban: Vígh. Bakos, Danvi. Nagyváltósúlyban: í Rapcsák, Vörös, Bakonyi. Középsúlyban: Szálkái, Dudás, Vetró. A legerősebb mezőny a [ papírforma alapján Csap és j Ferstek csoportjában jön ösz— Vietnami textilipari szakemberek tanulmányozzák hazánk textiliparának módszereit, gyakorlatát. Hétfőn a héttagú csoport a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának munkájával ismerkedett. — A bölcsődei nevelésről tanácskoznak Budapesten az európai szocialista országok tudományos kutatói. Hazánk először ad otthont e fontos szimpozionnak, amely szám- ■ ba veszi a kisgyermekek testi és szellemi fejlődését célzó vizsgálatok tapasztalatait. — Alkonyat délben címmel Moszkvában megjelent Da- nyiil Kraminov neves szovjet publicista műve, amely ismerteti a Szovjetunió diplomáciai erőfeszítéseit a második világháború kitörésének megakadályozására. Sikeresen zárult 120 évvel ezelőtt, 1855. október 22-én született — és 1918-ban, 61 éves korában halt meg — Teszársz Károly vasöntő munkás, a vasöntők szervezkedésének elindítója, később a vas- és fémipari munkások lapjának szerkesztője. Fiatal munkásként ausztriai, illetve németországi vándordíja során csatlakozott a szociáldemokrata mozgalomhoz, és hazatérése után 1880-tól az itthoni munkásmozgalom egyik lelkes szervezője volt. 1885-ben "megalakította a vasöntők segélyező egyesületét, amely e szakma munkásai későbbi szakmai szervezkedésnek a magjául szolgált. A nagyszerű vasas forradalmárt a sok üldözés sem tudta hivatástudatában megtántori- tani. Tovább végezte széles körű szervező tevékenységét, 1893-tól mint a vasöntök elnöke. Ott volt a Szakszervezeti Tanács megalakításánál. s 1899-től haláláig annak e!nő-_ keként tevékenykedett. ajkalommal van lehetőségem a gyakorlásra' A VBKM-nél vagyok szerszámkészítő, és most végzem a gépipari technikumot esti tagozaton. Ez sok időmet elveszi. Ügy érzem, egy-két év kell ahhoz, hogy utolérjem korosztályom legjobbjait — mondta. — Milyen versenyei lesznek a közeljövőben? — Most kezdődik az MNK, azután következik az országos vidéki bajnokság Szombathelyen. Van tehát bizonyítási alkalmam. Edzőjén kívül szakértő családja is mellette áll. Nemcsak szurkolnak neki, hanem jó tanácsokkal is elhalmozzák. A lőlapok közepén pedig egyre szaporodnak a kis kerek lyukak. J. R. Tájfutás \ Zselic Kupa győztese a Székesfehérvári Voláo és a PVSK féríicsapata NB-s ifjúsági labdarúgó-bajnokság Rákóczi—Barcs 4:1 (2:1) A találkozót Barcson játszották. Siófok—Pécsi SÍ 1:0 (1:0) Nagy küzdelemben győzött ! 1Mr„vlll edzeni, de csak heti három | otthonában a somogyi csapat, j megajándékozta Teke Ml II ISMK — K. Spartacus 6:2 (2381:2357) Kondor 402 — Alkonyi 395 ) csúcsot. Az ESMTK először Halpert 458 — dr. Zsi gmond ! dobott hazai oályán 2500 fa 383 Kalmár 412 — Végh 343 K. Farkas 436 — Kiss 419 Szabó 425 — Ládomyi 393 Tóm an 448 — Hász 424 Tehát idegenben újabb vef elett. | NB III Hazai rangadóra került sor a Vasas-pályán. A piros-kékek a Közút együttesét látták vendégül, és biztosan győzöszies. hideg, esős időben rendezték meg Üjvárfalván a tájfutók idei Zsebe Kupa küzdelmeit. mely egyúttal Nosz- lopy Gáspar-emlékverseny is volt. 12 egyesület 150 versenyzője vágott neki a távnak, hogy egyéni sikerén túl csapata eredményességét is elősegítse. A színvonalas versenyben i végül is a Székesfehérvári Vo- I Ián hói. valamint a PVSK I fiérfiversenvzői végez,tek az j élen. A pécsieknek immár harmadszor sikerült elnyer- | niük a kupát. Az eredmény- ! hirdetésre a Noszlopv-emlék- ház mozitermében került sor, | ahol az SZMT és a Kapos Turista Egyesület az érmeken tárgyjutalmakkal is a győzteseket és a helyezetteket. Eredmények: NŐK: N 19 B: 1. Kirisits (Bp. MÁV). 2. Molnár (Szf. Volán), 3. Vajda K. (Kapos TE). Csapat: 1. Székesfehérvári Volán. N 17 B: 1. Hehl (Bp. Postás), 2. Koczul (Bp. Postás). 3. Szávi'k (Szí. Volán) retsóg. A kaposváriak számára j tek. A Fáklyánál is érvényeeléggé ismeretlen negy.es automata pálya szinte leküzdhetetlen nehézséget jelentett. Igaz, hogy Hász és Kiss pontot szerzett, a többieknek azonban nem ment. Annál jobb napot fogtak ki a hazaiak, akik több mint 100 fával javították meg a pályasült a hazai pálya előnye. A pedagógusok »lelépték« a Mohácsa TE-t. K. Vasas—K. Közút 6:2 (2612:2533) Ld.: Pilep 497, Kelemen 454, illetve Mettner 466, Aranyás 430. K. Fáklya—Mohácsi TE 7:1 (2793:2439) Ld.: Németh T. 525. Sopio- di 495, illetve Predács 450. Kővári 415. Gimn. (Filebics, Skáfár, Vin- dies). N 19 C: 1. Osváth CVideoton). 2. Antal (POEÜ), 3. Horváth M. (Seregélyes). Csapat: 1. POEÜ. N 15 C: 1. Horváth. 2. Nagy. 3. Qsikesz (mindhárom Székesfehérvári Volán). Csapat: 1. Székesfehérvári Volán. FÉRFIAK: F 21 B: 1. Marton (Rákóczi), 2. Ijjász (PVSK), 3. Nagy (PVSK). Csapat: 1. PVSK. F 17 B: 1. Rapp (Rákóczi). 2. Szabó. 3. Tóth (mindkettő Szf. Volán). Csapat: 1. Székesfehérvári Volán, 2. Rákóczi. F 15 B: 1, Hubert (Bp. Postás), 2. Barna (Rákóczi), 3. Adamek (Szf. Volán). Csapat: 1, 500-as ITSK. Pécs. F 21 C: 1. Pásztor (Szegedi Textil), 2. Mészáros (PVSK). 3. Kiss (Seregéivés). Csapat: 1. PVSK. F 15 C: 1, Csizmadia (Munkácsy M. Gimn.), 2. Varró (503. ITSK), 3. Feredics (503. ITSK). Csapat: 1. 503. ITSK KapósCsapat: 1. Munkácsy M. vár (Varró, Feredics). Röplabda NB II HIM — Kaposvári Dózsa 3:0 (13,13,13) A budapesti találkozón a kaposvári lila-fehérek az alábbi összeállításban szerepeltek: Hódosi, Balogh, Gelencsér II., Páldi, Vitz, Zóka I. Csere: Sziklai, Gelencsér I., Zóka II. a KISZ vasgyűjtési akciójának első szakasza: szeptember 15-ig a lelkes munka nyomán 120 millió forint értékben 55 ezer tonna ócskavas gyűlt össze. Az akció második szakasza október 1- én kezdődött és az év végéig tart. s ebben már az úttörő- i csapatok, a tanácsok és az ingatlankezelő vállalatok is | segítenek. A KISZ kb, a Ko- j hó- és Gépipari Miniszté- j rium, valamint a Könnyűipari Minisztérium képviselői az ' eddig kiemelkedő munkát végző fiataloknak és közössé- I geknek 110 kitüntetést adtak át. — ötmillió 20 ezer tonna acélt kellett előállítania a | IV. ötéves terv során az Öz- | di Kohászati Üzemek mar-1 tinacélművének. A tervet | tegnap teljesítették. — A környezetvédelmi fo- i tópályázat legjobb felvéte- * 1 leiért járó jutalmakat ma í délután adják át a nyerteseknek a Hazafias Népfront megyei bizottságán. Az első díjat Gvertyás Lászlónak ítélte a zsűri. — Tanulmányútra Csehszlovákjába és Lengyelországba utazott megyénk kis- állattenvésztőinek 50 fős csoportja. a Coojjtourist szervezésében. — Pneumatika a vezetés- technika szolgálatában címmel Sztankó Lajos gépész- mérnök tart holnap előadást a kaposvári elektroncsőgyárban a somogyi műszaki hónap rendezvénysorozatának keretében. — Az ipari üzemek építésének korszerű módszereiről tanácskozik tegnap óta Budapesten 12 ország mintegy 400 szakembere. A két nap alatt 30 előadás hangzik el. — Országos bemutatót rendeztek tegnap a tatabányai kenyérgyárban. A szovjet gyártmányú alagútkemence ismertették. Ez mázsa kitűnő minőségű kenyeret vagy 6000 péksüteményt készít. A hazai sütőiparban ilyen berendezést még nem alkalmaztak.' .működését ' óránként öt Ha a Dózsa nagyobb önbizalommal lép pályára, akár hetett volna. A döntő pillanatokban a hazaiak bátrabban támadtak, s a lila-fehérek nem merték vállalni az ütések kockázatát. A 72 percig tartó nagy küzdelemben a NIM csak a hatodik mérkőzéslabdáját tudta megnyerni. A Dózsából elsősorban Pálfordított eredmény is szülét-Idi játszott kiemelkedően. — Betört egy kaposvári óvodába és a pamuki italboltba a büntetett előéletű, 43 éves Vámper József budapesti alkalmi munkás. A Marcali Járásbíróság kétévi és hathónapi fegyházra ítélte, öt esztendőre pedig eltiltotta a közügyektől. A bíróság elrendelte Vámper József szigorított őrizetét is. • — Az ofszetnyomás elterjedéséről és a magasnyomású nyomdatechnika jövőjéről tanácskozott tegnap a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület kaposvári csoportja. — 16 millió 868 ezer forintot fordítottak a siófoki Ezüstpart kiépítésére a rendezési terv második ütemében. Többek között feltöltöttek egy partszakaszt, partvédő művet és szennyvízcsatornát építettek. A becslések szerint még mintegy 7 millió forintot költenek a partvédő mű véglegesítésére. . — Üzemszerű termelés kezdődött tegnap a badacsonyi pincegazdaság győri borpalackozójának üdítőital-készítő üzemében. — 21 ezer fácáncsibét nevelt föl az idén a Balaton- nagybereki Állami Gazdaság. Az ez év őszi vadászatokon 15 ezer fácán kerülhet terítékre. Külföldről is sokan érdeklődnek már a november végén kezdődő vadászat iránt. — A napokban kezdik a gesztenyefa-csemeték fölszedését és értékesítését az iha- rosberényi November 7. Tsz- ben.' Az ültetvénytervező vállalattal kötött szerződés alapján az idén 8500 csemetét értékesítenek. — Téli előkészületek. Csónaklakkal és nádpallókkal védik a Balaton-parti íahá- zakat, megkezdték a csővezetékek víztelenítését is. A szemesi Vadvirág kempingben teljesen felújítanak 36 faépületet. — A siófoki Somogy megyének a második," Dél-Du- nántúlnak a harmadik legnagyobb TÜZÉP-telepe. Forgalma tavaly megközelítette az 50 millió forintot. Vonatszerencsétlenség Megrántotta a vészféket egy ismeretlen utas a mexikóvárosi földalatti egyik, nagy sebességgel haladó sz.c-' relvényén. A megállított s a nyílt vágányon veszteglő vagonsorba hátulról belerohant egy másik vonat. A sze-- rencsétlenség következtében 22-en életüket vesztették. — Helyesen így hangzik A közútépítők öröme és gondja című, tegnap megjelent cikk első bekezdésének 2. mondata: A két somogyival nincs is gond, de a két baranyai rendkívül agyagos, sokkal nehezebb vele megbirkóznunk, mintha homokos volna. V