Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-16 / 217. szám
Szürke ünnepek A z Ünnepeknek tisztán kell ragyogniuk. A köz- ünnepeknek is, másként nincs értelmük. Ha nem fényiének tisztán, ha sugaruk nem melegíti az együtt ülőket, közösen menetelüket, kár minden percért, melyet megszervezésükre fordítunk. Senki nem vitathatja el jogunkat az ünnepléstől. Hozzánk tartozik, színesíti, gazdagítja az életet. De csak a valóban tartalmas, hangulatában megragadó, az ünneplés tárgyához méltó emlékezés, tisztelgés adja a kívánt és nélkülözhetetlen áhítatot. Azt a semmihez nem hasonlítható állapotot, melynek percei, órái alatt átforrósodik a lélek, szárnyat kap a gondolat, mélyről fakadó tisztelet adatik az eszmének és azok világra segítőinek, a neves és névtelen, hősöknek. Ilyenek-e a mi ünnepeink? Rabul ejt-e bennünket virágos-zászlós varázsa, mely nem földöntúli, misztikus eredetű jelenségekből, hanem a legemberibb törekvésekből, nagyon is »e világi« akaratokból és megvalósulásokból éred? Tiszteljük-e magunkat annyira, hogy szépen, tisztességgel emlékezzünk elődökre, cselekedeteikre, őseink harcára, áldozatokra és hősökre, nemzetbeliekre és más népek fiaira? Ki tudjuk-e tölteni illően azt a napot, azt a néhány vagy csak fél órát, melyet közös akaratból erre szánunk? . Feleljünk őszintén: nem. Süt a nap, az árnyékban fölvert sátrak körül tolonganak az kát, isszák az üveges Közben az előadó szép, igaz szavakat mond nemzeti múltunkról, fejlődésünkről, jö- vőnikről. Csak hangfcszlányck jutnak el az első sorban állókhoz is. — Az üzemben leállítják a munkát. A javítócsarnokban hívják a dolgozókat, a főmérnök papírt húz elő, valahonnan kimásolt vezércikket olvas fel, rossz hang- súlyozással, téglát értelmetlenül és bizonytalanul. — Dísz- eme'.vénv,. terjengős megnyitó beszéd, azután az igazi szónoklat, idegenül ható, semati-' kus szöveggel, statisztikai adatokkal, egyéni íz, saját gondolat. eredeti hasonlat, kép, találó idézet nélkül. A teremben csend, majd illedelmes taps. A műsorra átrendezik a színpadot, de a szünet után már csak kevesen jönnek visz- sza. — A koszorúzáson pedagógusok próbálják pisszegésekkel úgy-ahogy visszatartani a gyerekeket a nagyobb rendbontástól. De a felnőttek is csoportokba verődve, egymással beszélgetnek, viccet mesélnek. A gyerekek nem tudják, miért rendelték ki őket, a felnőttek nem érzik, hogy többről, másról van itt szó, mint az állam által biztosított fizetett ünnepről. Sok a szó — panaszolják. Tagadhatatlan: sokan röffel mérik az ünnephez a szónoklatot. De nem is mindig a terjedelemmel van baj. Gyakran az elíkoptatott frázisok miatt nem talál utat a méltatás a hallgatókhoz. Az unalomig issört. • utolsó békeév életkörülményeivel, termelési eredményeivel, a megszokott szófordulatok, melyek évről évre, ünnepről ünnepre ismétlődnek. És ha netán szép és illő fogalmazású, jól szerkesztett is a beszéd, gyakran idegenül hangzik a szónok szájából — mert valaki más írta, a saját egyéniségéhez formálva a mondatokat. Így azután tartalmuk alig jut el azokhoz, akiknek szánták: értelmükre nem hat, érzelmeiket nem ragadja magával, fis legközelebb is csak illendőségből mennek el, nem azért, mert érzik: ez az ünnep az övék, megilleti az őszinte és mély tisztelet. Felnőttek és megerősödtek Jubileum Nagybajomban p ünneplők«, harapják a húr- i mert összehasonlítások az edig ma már kevesen vitatják: ünnepeink — akárcsak hétköznapi munkálkodásunk, vitáink, kudarcaink, erőfeszítéseink, környezetünk, önmagunk változása — hozzánk tartoznak, társadalmi fejlődésünk természetes állomásai. Mégis tudomásul vesszük, hagyjuk, elviseljük, sőt támogatjuk — megszokásból, kényelmességből, bátortalanságból? —, hogy változatlanul ugyanolyan formákban, azonos díszletek között, hasonló megoldású műsorokkal ünnepeljünk, mint évekkel ezelőtt. Az úttörők felnőttes merevséggel, a fiatalok öregesen, az idősebbek rutinból. Szürkülnek az ünnepek, fényüket vesztik. A mi ünnepeinkről van szó, a magunk tisztességéről, elődeink emlékezetéről, hétköznapi munkánk megbecsüléséről! Paál László így kezdődött a hét Szeptember 15-e, hétfő. Szokatlanul napsütéses. meleg napja volt ez az új hétnek. A buszsofőrt kerestem először, mert ő kel legkorábban. Huszár Lászlót már pirkadat előtt — négy óra előtt egy perccel — fölveszik Kaposváron, a »leányotthon i megállónál« az a busz, amelyik.» Füredi úti telepre viszi. — Ott már sorban várják a gazdáikat a buszok, mi pedig átvizsgáljuk a gumikat, a vizes az olajtartályt, a kormányt, a világítást, a féklámpákat, szóval elejétől végig az egész járművet. Aztán, merthogy Diesel-motorok, 10—15 percig járatjuk; ezalatt kitöltjük a menetlevelet. Ha a garázsmester ráüti a pecsétet, nekivághatunk a . napnak. Én a 11-es járaton a GA—76—65-ös rendszámú csuklóst vezettem, egészen 22 óra 33 percig... Ez a hét rosszul kezdődött: két és fél órás javítással, mert elromlott a taposászelep. Rendkívüli dolog is lesz a héten, hogy m/után saocialistabrigád-tag vagyok, a szabad napjaimon én is segítek a helyi járatú autóbuszok tábláinak átcserélésében. Ezt a szeptember 1-től megváltozott menetrend mialt kell elvégezni. A gyárigazgatóra ezen a héten a szokásosnál is több tennivaló vár: két vezető társa feladata is rá hárul. — A főkönyvelőnk búcsút mondott, utódja majd csak október 15-én érkezik, a főmérnökünk pedig Belgiumba utazott, gépátvételre — mondja Horváth László, a Finommechanikai Vállalat 3. számú kaposvári gyárának igazgatója. — Mint minden hétfőn, a mostanin is nyolckor összehívtam az úgynevezett négyszöget: a három társadalmi szervezet titkáraival értékeltük a múlt hét tapasztalatait, az üzemi hangulattól kezdve a dolgozóink által menet közben fölvetett gondokig, javaslatokig mindent. Megterveztük a heti munkát, amely nem nélkülözheti társadalmi vezető társaim sajátos, agitatív tevékenységét sem. Éppen ezen a hétfőn kezdtük el harminc dolgozónkkal — a kollektív szerződésünknek megfelelően — a túlóráztatást, hogy elkerüljük a november—decemberi hajrát. Ezt szívesebben is veszik a munkásaink, mintha az év végére marad a java Ezek után nálam járt a központ programosztályának a vezetője, ellenőrizte az augusz- . tusi elszámolásainkat. Délután pedig »eligazítást« tartok az osztályvezetőknek, mit kell tenniük a ahhoz, hogy a szerelőüzemnek az anyag, a szerszám, a dokumentáció, egyszóval: minden rendelkezésére álljon, s akadálytalan tudják ott végezni a munkát. hogy | Eigyik művezető társammal je- héten j lentkeztünk ide... Kovács Antal, a Kaposvári Tejipari Vállalat művezetője húsz éve érettségizett. Akkor lépett be a tej gyárhoz. És húsz' év után újból tanulni fog. Egyszerre »elsős« a fiával. Talicskát tol az épülő háznál Horváth István, a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat segédmunkása: — Se jobban, se rosszabbul nem kezdődött ez a hét, mint a többi. Ma nyolcra jöttem dolgozni, holnap már fél hattól dolgozunk. Persze, hogy frissen álltam neki, hiszen szombat—vasárnap nem csináltam én otthon mást, csak üldögéltem... A vasútállomáson teljesített szolgálatot tegnap délelőtt József János közrendvédelmi törzsőrmester. Az ő »területe« a sínekkel barázdált, nyílt pályaudvar. Számára ez a hét is úgy kezdődött, mint minden másik: azzal a reménnyel, hogy semmi rendkívüli nem történik. Gombos Jolán Hallgatom Horváth Lászlót, a nagybajomi Lenin Termelőszövetkezet elnökét, aki most a szövetkezet történetét idézi, a bajomi szövetkezés »születésnapjára« tekint vissza. — Akik akkor, 1950 őszén születtek, ma már felnőtt emberek. Akik akkor éltek, közülük sokan nincsenek már közöttünk: vagy a történelmi átalakulás sodorta el őket és elköltöztek, másutt vállaltak munkát, vagy meghaltak ... Huszonöt év sok idő. Lepereg az elmúlt negyedszázad termelőszövetkezeti mozgalmának helyi, nagybajomi vonatkozású eseménysora. Huszonöt évvel ezelőtt, alig pár évvel a háború befejezése és a földosztás után, néhány ember nagy dologra határozta el magát: húsz család 28 taggal, f240 hold földön megalakította a termelőszövetkezetet. Az alakuló közgyűlést augusztus 29-én tartották, a működési engedély szeptember 11-i dátummal hivatalosan is jóváhagyta az első nagybajomi tsz létét. Még azon az őszön hozzáfogtak a közös munkához, persze ki-ki maga takarította be a termését abtaan az évben. Mindössze két lovat és négy tehenet vittek a közösbe, azután — ugyancsak azon az őszön, állami hitelből — tíz lovat, húsz-húsz tehenet és anyakocát vettek, s a félig romos, volt gazdasági iskolát kapták meg a tsz-központ kialakításához. — Tisztelet jár azoknak, akik vállalták az úttörő szerepét ebben a községben — mondja az elnök. — Hogy hittek abban, amit csinálnak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ellenforradalom sem rázta szét ezt a kis közösséget, s a következő évben újra és magabiztosan haladtak az 1950-ben megkezdett úton. Másfél évtizeddel ezelőtt az egész község parasztsága szövetkezeti gazdává lett, hét éve pedig egyetlen gazdaságba, a jelenlegi Lenin Tsz-be tömörülve dolgoznak. Abban a mezőgazdasági nagyüzemben, melynek területe meghaladja a hatezer hektárt, vagyonának értéke megközelíti a százmillió forintot, s mintegy 60 millió forint értékű mezőgazdasági terméket juttat a népgazdaságnak. A szövetkezeti tagok és alkalmazottak évente 14 millió forintot kapnak a közösben végzett munkájukért, a háztáji gazdaságok bevétele emellett 9 millió forint körül van. A szép sikerekre méltán lehet büszke mindenki, akinek ezekben része van. A községen is meglátszik az anyagi gyarapodás: szép porták, új vagy felújított lakóházak jelzik a megtett utat. É 6 megváltozott emberi sorsok, élet- és munkakörülmények ... Kik és hogyan tették le az első téglát a huszonöt évvel ezelőtti tsz-alapításnál? Az elnök szerint: huszonnyolcán voltak, közülük ma már csak kettő található a tsz-tagok sorában: Gyurkó Imre bácsi és a lánya, Szalai Jánosné. Szót válthatok az egykori szövetkezetszervező agitátorral, Szabolcsi Jánossal is. Mintha ma történt volna -- Szalai néni úgy mesél a régmúltról, olyan közel hozza szavaival azt az időszakot, ötvennégy éves, már nem bír a közösben dolgozni, nyugdíjat kap. — Ügy igaz, ahogyan áz elnök mondja, már csak ketten vagyunk szövetkezeti tagok az alapítók közül. Az édesapám meg én. A háború után juttatott földön gazdálkodtunk. Ezt vittük be a közösbe, a tehén, a növendék meg a gazdasági fölszerelés mellett. Magunk j adtuk össze a vetőmagot. Igaz, ami igaz, bizony voltak, akik haragudtak akkor ránk, Kossuth és Kunmajor utcaiakra, merthogy mi voltunk a létrehozói Nagybajomban a szövetkezetnek. ötvenkilencben, mikor az egész falu megmozdult, mi szóltunk az emberekhez, hangosbeszélőn, hogy írják alá a belépési nyilatkozatot, mert megéri közösen gazdálkodni. Volt rá okunk és jogunk, hogy ezt mondjuk, mert ötvenötben rrár 76 forintot ért a munkaegységünk, és ötvenhatban sem hagytuk, hogy szétessen a közösségünk... (Kovács István, a tsz párttitkára* az ak“ kori tsz-elnök mondja: »Volt, amit eladtunk akkor, s volt, amit odaadtunk a tagoknak megőrzésre. Tényleg megőrizték, mert a következő év tavaszán, újrakezdésnél minden együtt volt megint, s mehetett a közös munka ...«) Szalai Jánosné az utóbbi három évben a kertészetben, azt megelőzően végig a növénytermesztésben dolgozott. Édesapja, Gyurkó Imre nyugdíjas, korábban tsz-elnök, brigádve- zetö volt. majd megbetegedett s éjjeliőrként fejezte be a munkát a közösben. S akinek a szavára akkor húsz család huszonnyolc tagja hallgatott és belépett, az Présel István mellett Szabolcsi János volt. Ősz hajú, a sok ember sorsába jelentős változást hozó eseményre szívesen emlékező ember. A Kaposvári Járási Hivatal dolgozójaként ment nyugdíjba. — Tulajdonképpen engedély nélkül jöttem haza az akkori járási tanácstól, a fiam születésnapjára. Ez augusztus végén volt. Présel Istvánnal arról beszélgettünk, megérett az emberek egy része arra, hogy szövetkezetét alakítson. Szombaton délután és vasárnap délelőtt agitáltunk, s annyi belépési nyilatkozatot gyűjtöttünk, hogy hétfőn már bemutathattam a járási tanácson az elhatározás bizonyítékát. Kedden, tehát 1950. augusztus 29- én este megtartottuk az alakuló gyűlést, és az egyik asz- szony javaslatára a Győzelem nevet adtuk a szövetkezetnek. Préselné volt a »névadó« ... Így alakult mezőgazdasági termelőszövetkezet negyedszázada Nagybajomban; így rakták le a mai Lenin Tsz alapjait. Hogy jó munkát végeztek az elődök, azt a gazdaság évről évre növekvő eredménye, dinamikus fejlődése igazolja. Szombaton este ünneplőbe öltözött szövetkezeti gazdák gyűltek össze a nagybajomi művelődési otthonban. Ünnepi közgyűléssel köszöntötték a gazdaság 25. »születésnapját«. Vendégeket is üdvözölhettek a rendhagyó eseményen: Kálmán Sándort, a Kaposvári Járási Pártbizottság titkárát, Tóth Károlyt a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályvezetőjét, Tóka Lajost, a járási hivatal osztály- vezetőjét, Pfeiffer Elemért, a Közép-somogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkárát és a községi párt- és tanácsi vezetőket. Meghívták az egykori szervezőt, Szabolcsi Jánost is. A negyedszázados utat Horváth László tsz-elnök méltatta, s elismeréssel adózott az alapítóknak. Az ünnepi rendezvényen Kovács István párttitkár a Mezőgazdaság kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést vette át Tóth Károlytól; Szalai Jánosné és édesapja, Gyurkó Imre a szövetkezettől kapott jutalmat a negyedszázados munka elismeréseként. Hernesz Ferenc — Kicsit fáradtan kezdtem ma — vallja be a nyomdász, Vekerle Ernőné, — mert vasárnap falat raktunk a rokonság balatoni telkén. Fél hétkor vettem föl a munkaköpenyt, s miután az ovi hétkor nyit, a gyereket a férjem vitte. Szép, nyugodt, egyenletes munkám lesz a héten, mert egyfélét csinálok: a múzeum részére a Somogyi népköltészet című kötetet tördelem. — Folyamatosan üzemel a tejipar, mi vasárnap is bejövünk. Nekem pedig szeptember 1. óta egy pihenőnapom sem volt, mert az öt művezető közül én vagyok a rangidős, nekem kellett a szabadságát töltő főművezetőt helyettesítenem. Ettől a héttől sok szempontból könnyebbséget várok: azért is mert 60— 70 dolgozó helyett mától csak a szokásos 45 dolgozik a kezem alatt, aztán azért is, mert vége a nyárnak, és kevesebb a balatoni rendelés. A hét érdekessége számunkra az lesz. hogy a Komarov szocialista brigáddal, akik a tejfölt, kefirt, iskolatejet készítik, ellátogatunk az új keszthelyi tejüzembe. Élmény lesz nekünk, a lebontásra váró régi üzem dolgozóinak egv korszerűbe látogatnunk. Azután szombattól végre három nap pihenőm lesz, akkor elmegyek Nagykanizsára, meglátogatom a nagyobbik, tizennégy éves fiamat, aki olajbányász lesz és ott kollégista. Kíváncsi vagyok: hogy boldogul szülői felügyelet nélkül.... Ez a hét bővelkedik eseményekben, hiszen ekkor lesz a mezőgazdasági főiskolán az esti tagozat* hallgatói számára az évnyitó. A nagydíj után Büszkeségünk a Ka-hyb A pavilon nagy tárgyalótér-1 lepünk. Az első vágások tamében négy fénykép, önmagukban csupán szépek, Gon~ dolovics Lajos igazgatóhelyettes magyarázó szövegével azonban következtetésre alkalmas tartalmat nyernek. — Ez az első kép a balmazújvárosi 1200 kocás, modern sertéstelep. A következő, a csehszlovákiai Szvodinban 1epasztalatai alapján a csehszlovák gazdaság a Ka-hyb hízók mindegyike után 170 koronával többet kapott, mint a korábban tartott fajtákért. Évi tízezer hízó után egymillióhétszázezer koronával nagyobb bevételhez jutnak. Hogy miért magasabb az értéke, arra feleletet ad ez a vágási eredvő hatszáz kocás Ka-hyb té- ményt bemutató fotó. Ez az utolsó kép pedig a Nagykőrösi 'Állami Gazdaság hagyományos sertéstelepét ábrázolja, itt ezer Ka-hyb koca van. A korszerű modern telep lói a hagyományosig több a változat. A következtetés: minden rendszerben »megél«, eredményesen tenyészthető a Ka-hyb. A sok egyéb tényező mellett ezért is részesült a mostani mezőgazdasági kial■Sr.W.'iÉ •3* v A A* -y v 'J& líláson .magas elismerésben: teljesitménynagydíjat kapott. Az elismerés örömében osztozva beszélgettünk a társulás igazgatójával, Kása Ferenccel, és helyettesével, Gondolovics Lajossal. Egy másik kiállítás emlékeit idézik a szavak. 1972-ben Szekszárdon találkoztunk, akkor még arról beszélgettünk, hogy hatszázhúszezer Ka-hyb hízót vágnak hazánkban évente. Mindössze három év telt el azóta. — Ma belföldön több mint kétszáz mezőgazdasági üzem tart Ka-hybot — jegyeztem az adatokat —, külföldön: Csehszlovákiában, a Szovjetunióban, az NDK-ban, az NSZK- ban, Ausztriában és Jugoszláviában ötven gazdaság tért át a mi fajtánkra. Magyarországon az idén egymillió-háromszázezer hízónk kerül vágóhídra, ez azt jelenti, hogy hazánkban minden harmad.K vágósertés Ka-hyb. Hogy mi esett a legjobban a magas kitüntetés után? Talán az, hogy a konkurrencia. Hungahib és a Tetra sertéshibrid »gazdái«, a bábolnaiak is örültek a kaposváriak sikerének, és úgy mondták: valóban ők érdemlik meg a vt.i- jesítménynagy díjat. A múlt héten még az érdeklődők százait fogadták, a kapott elismerés öröme töltötte el őket. Ma már készülnek a következő nagy vizsgára! hivatalosak az október elsején nyíló, nagy moszkvai kiállításra. V. M. Somogyi'Néplap
