Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-11 / 213. szám
fl LAG PROLETÁRJAI; EGYESOLJETEKI Ara: 80 fillér Műszeres ellenőrzés AZ M S ZM P S O M O G Y ME GYEI B I Z O TTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam 213. szám 1975. szeptember 1 I., csütörtök X Kádár János látogatása a mezőgazdasági kiállításon Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Renke Valéria, a Társadalmi Szemle főszerkesztője. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, a Politikai Bizottság tagjai és Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke szerdán a mezőgazda- sági kiállításra látogatott. Br. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint Földes László, a Hung- expo vezérigazgatója fogadta őket. A vendégek megtekintették a kiállítás ! főpavilonjának anyagát, amely a magyar mezőgazdaság 30 éves fejlődését szemlélteti. Ezután a KGST-országok csarnokát keresték föl. ahol a baráti országok központi kiállitasanya- gát helyezték el; majd az élelmiszeripari pavilon Következett, amelyben a vállalatok több ezer termékét sorakoztatták föl, közöttük az élelmiszeripar újdonságait. Megtekintették a növénytermesztés és a kertészet szakmai anyagát, valamint a szabadtéri bemutatók' látnivalóit, egyebek között a termelési rendszerek gépeit és fölszereléseit. A látogatás következő állomása az Agromasexpo kiállítás volt. végül a kiállítás bemutatópályáját keresték föl. Tanácskozás az országgyűlés következő ülésszakának előkészítéséről Megkezdődött az ország gyűlés soron következő — őszi — tanácskozásának, első munkaülésének előkészítése: szerdán a Parlamentben értekezletet tartottak az országgyűlés tisztségviselői, állandó bizottságainak elnökei és a megyei képviselőcsoportok vezetői. Az ülésen részt fyett Biszku Béla. az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Gyenes András, az MSZMP i Központi Bizottságának titkára, és ott voltak az ország| gyűlés alelnökei; Inokai János, Péter Janos és Raffai Sarolta. Elsőként Apró Antal,, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke tájékoztatta a képviselőket az őszi ülésszak napirendjeiről. előkészítésének tennivalóiról. Utána Faluvégi Lajos pénzügyminiszter számolt be az államháztartás múlt évi költségvetésének vég" rehajtásáról, népgazdaságunk idei fejlődésének főbb vonásairól. 1 Tanácskozás az európai biztonság erősítéséről A szovjet fővárosban ülést tartott az európai biztonságot es együttműködést szorgalmazó szovjet társadalmi szervezet aktívája. Az ülésén fölszólalt Alekszej Sityikov, a szovjet parlament egyik házának, a szövetségi tanácsnak az elnöke. Kijeentette: ••Reméljük, hogy ezen megvitathatjuk mozgalmunk további perspek Befejeződött az IPU konferenciája Befejeződtek az IPU 62. konferencia plenáris ülései. Az utolsó napirendi pont A választók törvényhozási folyamatban való részvételének formái és módszerei volt. A különböző országok parlamenti képviselői beszéltek saját ■lazájuk választási rendszeréről és a szavazások lefolytatásáról. A nyugati országok parlatíváit, s az ülésszakon részt menti küldöttségeinek egyes 1 vevő más nemzeti bizottsá- 1 tagjai azt enósítgették. hogy a j Parlárn«ntl csoportja külRokS|1v-efy^t .kídolg?Zhatjuk náluk alkalmazott választási I dőttségének tagja ismertette a 3Z EBK nstsroz.fltSins-K m>0g- , , . , részt vevőivel 3 valósításával kapcsolatos kö- rendszerek elvei a legdemok- . . . • , zös irányvonalunkat-. i ratikusabbak. Ebben a lég- nephatalom kerdesemek szov 1 jetunióbeli megoldását. Kiemelte, hogy küldöttek bármikor visszahívhatók, ha a' választók nincsenek velük megelégedve. Hazautazott a kubai ifjúsági delegáció Vicente Azcuy Repesnek, a Magyar Népköztársaságról elnevezett kubai középiskola igazgatójának vezetésiével —az Állami ifjúsági Bizottság vendégeként — három hetet töltött Magyarországon egy kubai ifjúsági delegáció. Láto- Nyugaton — mondta a dán j gatást tett fővárosi és vidéki képviselő — részt veszünk a j iskoláikban, ifjúsági táborok- szavazásban, de a politikát a ban, ipari és mezőgazdasági kiváltságosok csinálják.« I üzemekben. A delegációt foA. Csakovszktj, a sayvjetkörben kijózanítóan hatott az egyik dán képviselő nyilatkozata: kijelentette: sokkal gondosabban kell megközelíteni és értékelni más országok parlamenti törvényhozási folyamatának alapelveit. »Mi Nyolc ország mezőgazdasági újságírói Balatonhogláron A Nemzetközi Újságíró^ lődést váltott ki az immár gadta dr. Csendes Lajos, az MSZMP KB osztályvezetőhelyettese. Szűcs Istvánná, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára, Hanga Mária oktatási miniszterhelyettes és Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára. A kubai küldöttség tegnap elutazott hazánkból. Röntgenvizsgálattal ellenőrzik a hegesztési varratokat a barcsi ÉPGÉP-nél. Képünkön: Fodor Sándor radiológus beállítja a készüléket. Megnyílt a szovjet lakásépítési kiállítás Kétnapos tapasztalatcsere a korszerű építési módszerekről A ’Szovjet Kultúra és Tudomány Hazában tegnap Szergej Georgijevics Zmeul, a Szovjetunió lakás, és középületépítő állami bizottsága első elnök- helyettese. valamint dr. Szabó János építésügyi és városfejSzibériában. Az építők munkájának eredményeként az Utóbbi öt évben 55 millió szovjet dolgozónak javultak élet- körülményei, lakásviszonyai.. A kiállítás megnyitását kölesztési minisztériumi állam- I «impozion títv.r ■„ «■/«-.Vint-' kezdodptt a korszerű szovjet lakas- es közepületepitési módszerekről. A kétnapos szervezet mezőgazdasági újságíróinak klubja az idén. szeptember 8-tól 14-ig, hazánkban tartja vezetőségi ülését. Nyolc ország tizenöt külföldi ás két hazai mezőgazdasági újságírója ezt az alkalmat igyekszik arra is fölhasználni, hogy ismerkedjenek a magyar mezőgazdasággal és tapasztalatokat szerezzenek. A tanácskozásokon kívüli szakmai programok azt a célt szolgálják, hogy a nemzetközi klub vezetői — mezőgazdasági szaklapok főszerkesztői, vezető munkatársai — átfogó képet alkothassanak maguknak mezőgazdaságunk fejlődéséről. Itt-lartózkodásuk során ezért szentelnek egy-egy napot termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink meglátogatására és természetesen a mező- gazdasági kiállítás megtekintésére. Tegnap, az üzemi tapasztalatszerzés első napján az Agárdi Állami Gazdaságba, majd délután a Balatonbog- lári Állami Gazdaságba látogattak eL A vendégeket Rádpusztán Soós Árpád, a gazdaság műszaki igazgatóhelyettese és Vass János termelési igazgató- helyettes fogadta. Vass János rövid tájékoztatót tartott az | országos hírű gazdaságról, majd a szőlőiskolával,' az olt- ' ványelőállítás bogiári módszereivel ismerkedtek. Az üzem- látogatás során az újságírók fölkeresték a gazdaság gyümölcsösét és a lengyeltóti kerületben levő szőlőt. Az előbbi helyen különösen nagy érdekhárom év óta nagyszerűen be vált amerikai gyümölcsrázó gép munkája. Hasonlóan nagy sikere volt a lengyeltóti szőlőben a gépi szüret bemutatásának. Különösen arra figyeltek föl, hogy a világon — az Egyesült Államok és Francia- ország után — hazánkban alkalmazzák a legtöbb szőlőkombájnt. A szakújságírók záporozó, széles körű kérdéséi re alig győztek válaszolni a vendéglátó házigazdák. A bogiári Látogatás befejező programjaként az 1971-ben épült, 170 000 hektoliteres tárolótérrel rendelkező, 350 dolgozót foglalkoztató borkombinátot tekintették meg a nemzetközi mezőgazdasági újságírókjub vezetői. Szekcióülések a finini£or-kon«fresszuson A IV. nemzetközi finnugorkongresszus szerdán a Magyar Tudományos Akadémia szék- házában, illetve ,a várbeli kongresszusi terméfjen — a finnugor tudományok komplexitásának megfelelően — szekcióüléseken megkezdte a különböző kutatási területek eredményeinek és problémáinak vitáját. A szekcióüléseken az illető tudofnányterületek vezető hazai és külföldi tudósai elnökölnek. A háromnapos üléssorozaton nagy számú előadás hangzik el. A kutatási eredmények és a fennálló problémák ismertetése, valamint a kutatások módszertanának fejlődésére vonatkozó közlések minden bizonnyal széles alapot adnak a tudományág további fejlődéséhez. (MTI) titkár megnyitotta * a Szovjet- lakás- és középületépítés három évtizedes munkáját, eredményeit összefoglaló kiállítást. Az ünnepségen megjelent dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, ott volt a Szovjetunió budapesti nagykövetségének több vezető munkatársa is.. A kiállításon csaknem 100 kép. grafikon és makett mutatja be a korszerű építési módszerekkel létrehozott új lakótelepeket, középületeket és városokat is — amelyekből évente több mint 20 épül a Szovjetunióban — elsősorban szimpozionon előadást tartó szovjet szakemberek vidékre is ellátogatnak; több városban találkoznak a magyar szakemberekkel, hogy kicseréljék tapasztalataikat. Magyar-finn akadémiai egvüttimíküdés Felvételi beszélgetések Kaposváron Százhetven új hallgató jár maid a marxizmus—leninizmus középiskolába az eddi- iatalt| vaNagy volt a sürgésforgás tegnap a kaposvári városi pártbizottságon. A megyeszékhely pártszervezetei kétszázharmincnyolc . párttagot és pártonkívülit javasoltak a marxizmus—leninizmus é^ti középfokú iskolára. Hat csoportban beszélgettek, tegnap a jelentkezőkkel. A bizottságok elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy milyen társadalmi megbízatásokat teljesítenek a vállalatnál, az üzemben, az intézményben, s eddig milyen politikai részt. képzésben vettek A pártszervezetek az I ginéi sokkal több fiatalt^ valamint nőt javasoltak politi- J kai oktatásra. A jó kiválasztást dicséri, hogy többségük jól felkészült, továbbtanulási tervei is vapnakj A városi pártbizottság végig nagy ‘ figyelmet fordított arra. hogy azok kezdjék meg a tanulást szeptember 22-én a marxizmus—leninizmus központi középiskola hat osztályában, akik a követelményeknek a legjobban megfelelnek. A kétszázharmincnyolc jelentkezőből százhetvenen járnák majd az esti középiskolába. Az Akadémia tudósklubjában Erdey-Grúz Tibor, az MTA elnöke és Helge Gyllenberg. a finn akadémia elnöke jegyzőkönyvet irt alá a kel akadémia közötti tudományos együttműködésről. (MTl-fotó — Molnár Edit felv. — KS) Mai szám unk bau Gyárba került fiatal diplomásokkal beszélgetett munkatársunk. Megtalálták-e helyüket? ez volt kérdéseinek egyike. ES választ várt arra is: mennyiben tér el az egyetemen szerzett elmélet a gyakorlat valóságától? Riportunk a 3. oldalon Olvasható. Megrázó gyermekhalálról számolunk be a 4. oldalon. A kötcsei eset ■ hátterét is megismerhetjük ebből az írásból. Miben bűnös az anya? — ebben segít eligazodni a fordulatot hozó orvosszakértői vélemény, amelyet idézünk. Hét év óta az idei az első tanév, amelyen teljes a tantestület a, fonyódi zeneiskolában..' Üj épületbe költözik az intézmény nemsokára, s az eddigi mostoha körülmények megszűnésével valósággal »új életet- kezd, mert szeptembertől már önálló is. A tervekről, reményekről az 5. oldalon található újságcikk. \