Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-10 / 212. szám
■■ DO Régóta kerestem ezt a találkozást Lukács Lászlóval. Valaha együtt dolgoztunk a járási tanácson, azután a hatvanas évek elején Niklára került tsz-elnöknek, majd az egyesüléskor a pusztakovácsi nagy gazdaság élére is megválasztották. Lassan két éve, hogy hallottam a hírt: leváltották. A miértre nem tudtam megnyugtató választ kapni. Mondták, hogy rossz a modora, gyakran volt nézeteltérése vezető társaival. A gazdálkodással nem volt baj, szabálytalanságokról sem hallottam. Lakásának hűvös, sötétre függönyzött szobájában ülünk, csipketerítővei letakart asztal mellett. — Hogy élsz? Mit csinálsz? — Hát... Megvagyok. — Itt dolgozol a tsz-ben? — Nem menekültem el, bár azt ajánlották: jobb lenne, ha másutt keresnék munkát. De én azt mondtam: nem vagyok bűnöző, nincs mit szégyellnem a falu előtt, miért menjek el? A családi házam is ide köt. — Tulajdonképpen miért váltottak le? —• Tévedés, én hetvenhárom novemberében egyszerűen nem jelöltettem magam. Lehet, hogy ez egyenlő a 'leváltással, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy szavazás esetén a többség eldobott volna. Az okokról pedig, ne is haragudj, nem . beszélhetek. Nem szeretnék még több kellemetlenséget okozni magamnak meg esetleg másoknak is. Elégedj meg annyival: olyan körülmények alakultak ki körülöttem, hogy nem tudtam tovább dolgozni, az energiámat a belső feszültségek foglalták le. CÖGŐS — Most mit dolgozol? — A sertéstelep vezetője vagyok. De amíg idáig eljutottam ... Szóval, döcögős út volt ez a jó másfél éves út. A múlt év januárjában kértem a vezetőséget, adjon végzettségemnek I és tapasztalatomnak' megfelelő munkát. Nem találtak. Azután portás lettem a tsz gépműhelyénél. Mit mondjak? Közben egy gépjármű egészségügyi alkalmassági .vizsgálat során kiderült, hogy baj van a szememmel, hályogosodik. Táppénzes állományba vettek. Persze, hogy elterjedt, nem tetszik ez a munka és kiírattam magam. Meggyógyulva fölkerestem . a járási pártbizottság első titkárát. Megértő volt és megígérte: közbenjár a tsz-nél, hogy rendes munkakört kapjak. Így lettem a keverő vezetője — de csak papíron. A valóságban ugyanis ez az üzem azóta sem indult meg. Közben ideiglenes helyettesítésre a sertéstelepre kerültem, majd ott ragadtam. Ném rossz hely, csak hát aggódom az állomány csökkenése miatt. De ez más kérdés, lehet, hogy csak sötéten látok. — Fizetésed? — Háromezer-négyszáz. — Plusz? — Semmi. — Furcsa helyzet: együtt dolgozol, most már beosztottként azokkal, akiknek közvetlen főnöke voltál. — Igen, ezt tudomásul kell vennem. Munkakapcsolat van köztühk, semmi más. Említésre méltó nézeteltérés — sajnos, ebből bírósági ügy is lett — csak az ellenőrző bizottság elnökével fordult elő. — Elmondanád a viszálykodás okát? — A tárgyalásig nem érdemes beszélni róla. Én béliülÚT tem volna, de 6 elzárkózott. Becsületsértés a vád ellenem. Egyszer, még tavaly nyáron, elfutott a méreg. — Tagja . vagy valamilyen vezető testületnek?. — Hogyne. A tsz és a párt- szervezet vezetőségének is. — Ezeken kötelességed feltárni a véleményedet, elmondani tapasztalataidat, ha azok nem is kedvezőek. — Igen, de ezt egyelőre nem teszem, bár tudom, hogy | ez nem pártszerű magatar- i tás. De a legártatlanabb meg- ! jegyzést is személyes sértés-: nek tekintik a tsz vezetői, és ha jól meggondoljuk, ezen ! nem is igen lehet csodálkozni j ! ebben a lélektani helyzetben, j Tehát inkább nem szólok, bár ! | ez csak fokozza a bennem I j egyébként is meglevő feszült- j séget. — Hány éves vagy? — Negyvennyolc. Középfokú képesítéssel rendelkezem, tizenegy évig voltam tsz-el- nök, két miniszteri és két kormánykitüntetésem van. Az i utolsót a leváltásom évében kaptam. Még elmondja, hogy a másfél év alatt senki nem nyitott rá ajtót. Azért lepődött meg annyira, hogy nekem eszembe jutott: él-e egyáltalán ? Nem védőiratnak és nem perújrafelvételre szólító írásnak szántam e beszélgetés | közzétételét. Hiszen a vála- í szokat nem szembesítettem az | érintett vagy érdekelt tiszt- : ségviselők, testületek véleményével. De azért talán így is ; több szempontból tanulságos I olvasmány azokról a vezetők- i ről, akik — önhibájukból? mások hibáiból? több tényező összejátszásából? — »süllyesz- | tőbe-« kerültek. paál László 125 levél • • Üzenetek az utókornak Megrendítő búcsúzás, és mégis életigenlés. Testamentu- Triok á jövőnek. Százhuszonöt levél félhomályban papírra írva, börtönfalba kaparva, vérrel pecsételve. A második világháború ellenállóinak üzenetei, melyekből Nagy Magda válogatott és fordított egy könyvrevalót a Zrínyi Kiadónak. »125 levél« — ezt a címet kapta a gyűjtemény. Száz- huszonöt ember hitvallása az emberség, a szebb jövő mellett. Hit a tanknyomok nélküli virágos mezőben, a romok nélküli városnegyedekben, a háború háttere nélküli szerelmekben, a nyugtalanság nélküli vasárnap délutánokban, a hétköznapok erőfeszítéseiben. A békében. Hogy a borzalmakat, a halált élet követi majd. Mekkora erő és hit kellett ehhez az akasztófa árnyékában, vagy a golyó okádni kész fegyverek előtt! Hányféle náció legjobb férfiainak, asszonyainak hite! Osztrákok, belgák, bolgárok, csehszlovákok, dánok, franciák, görögök, hollandok, jugoszlávok, lengyelek, norvégek, olaszok, szovjetek és — igen: magyarok is. Akik tudták, hogy cselekedniük kell, s hogyan kell cselekedniük. Igazolása-e a ma a tegnapnak? Bizton mondhatjuk: az. Akkor is, ha ők már régen nincsenek közöttünk. Amiben hittek: megszületett. De az is igaz, hogy fel- felütí fejét az, ami ellen fegyvert fogtak. Leveleik tehát érvényesek ma is... Emlékezzünk rájuk! A krasz- nodoni Ifjú Gárdára. Közülük is most A. V. Popovra, aki ezt írta: »Köszönts engem, mama, ma van a születésnapom. Ne sírj, töröld le a könnyeidet.« A Fresnes börtön falára rótt naplókra, melyeket »ismeretlen-« kezek karcoltak oda. »Éljen a holnapi élet. A győzelem a miénk lesz. Gondoljunk a jövőre. Bátor leszek a halál előtt is.« S a személyesebb hangú üzenetek, családnak szóló levelek íróira Akiknek volt kitől — közeli hozzátartozóktól is — búcsúzni. Egy sem akadt köztük, aki megtagadta addigi életét. Halálában sem akart áruló lenni egy sem. »Ha fiú lesz, kereszteljétek az én nevemre ...« Konsztantinosz Vavourakisz felesége ] gyermeket várt, amikor a ször- I nyű hírt kapta. Egy huszon- j nyolc éves, krétai születésű j munkás a gyermekében, de [ legalábbis eszméiben tovább I él, akárcsak a többi. Öröklán- j got gyújtottak tetteik. Alpári Gyula 62 éves újság- ! író üzenetet hagyott barátjánál: »Üdvözöld nevemben a pártot, és mondd meg, hogy hűséges voltam és az is maradok halálomig. Vallatásomkor \ senkit el nem árultam. Felesé- | gémét elpusztították Ravens- j brückben és nekem is meg kell j halnom. De ügyünk győzelmébe vetett szilárd hittel halok j meg.-« És azok, akik még fiatalok voltak a cselekvésre? Akiknek csak a passzív szenvedés jutott? Nincs bocsánat! A leg- megrendítőbb mementó egy I szűkszavú napló, egy tizenegy éves leningrádi kislány fel- j jegyzése: ■ »Zsenya, 1941. december 23. Nagymama, 1942. január 25. Léka, 1942. március 17. Vaszka bácsi, 1942. ápr. 13. Ljosa bácsi, 1942. május 10. Mama, 1942. május 10. Szavisev halott. Mindenki meghalt. Tánya egyedül maradt.« Lugéte! Gyászoljátok! L. L. Pásztor Ferenc FIUK A LESHEGYEN 71. A feszültség fokozódik. Az ezredes nyugalmasan ül, jegyez. Tegnap délutántól fel sem emelkedett a székről, Csak vizet iszik azóta. Az őrnagyon nyoma sem látszik a fáradtságnak. Jönnek a szőlőből az emberek. Italosak, borostásak. Kérdés, szó, parancs nélkül a pince felé tartanak. Bentről látják őket. Az ablakon át figyelik ketten is. Látni nem lehet, de a bentről jövő hangokból pontosan felmérhető. — Felgyújtanak. Megsülünk. Gyerünk ki. I — Nem megyünk, ha fel- j gyújtanak, mindenkit lekaszá- I lünk. — Mivel, te barom. Talán tíz töltényem maradt. — Nekem még van. Ha anyádat nem kímélted, akkor a koszos paraszttól ne sajnáld a lőszert. — Bitangok! Kiengeditek az asszonyt, vagy égtek! — kiált oda Pető Lajos. — A feleségemet már tönkretettétek, kórházba kellett vinni. Ha tíz perc múlva nem jöttök elő, felgyújtunk. Egyszerre dobálják az ablakhoz, az ajtó elé, a tetőre a benzines palackokat. Aztán egyszerre, mintha villám csapna az emberekbe, balra fordulnak, a ház mögé indulnak. Legalább ötven fegyveres határőr, rendőr áll szemközt velük. Csá-k integetnek, kezükkel mutatnak az embereknek, akik szót fogadnak és elvonulnak. Fölnéznek a traktorosra Beszélgetés az ádándi szakmunkástanulókkal Elsősök. A tanévkezdés számukra már nemcsak az újbóli tanulást jelenti, hanem azt is tudják, hogy az ismeretszerzés útja közvetlenül az első munkahetükhöz vezet. Termelő- szövetkezetekbe, állami gazdaságokba; ahol számítanak rájuk. Üzemeltet^ gépészek lesznek — így hangzik egy kicsit bonyolultan, egyszerűen így mondjuk: traktorosok. Persze, ma már ez az elnevezés sem fedi a valóságot, mert rohamosan fejlődik a mezőgazdaság gépesítése. De maradjunk' az iménti elnevezésnél, mivel az iskola új tanulói, elsősei arról beszéltek nekem, hogy »fölnéznek a traktorosra«. Becsülik a munkáját. Teke Miklós, az Ádándi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet igazgatója az idei tanévkezdéskor is elmondhatta: — Sikerült a beiskolázás. Hat-1 vankét elsős kezdte meg tanul- j mányait. Közülük mintegy öt- { vénén Somogyból jöttek. Mások az ország minden részéből, j Az iskola 1946-ban alakult, növendékei pöfékelő traktoron j kezdték, a mostaniak már a j John Deerekkel ismerkednek... Czézár József a Fejér megyei Polgárdiból érkezett, So- modi Csaba Borsodból. Szeretik a gépeket. I Somodi Csaba: — Tízéves lehettem, amikor először traktorra ültem. Superre. Édesapám mellett dolgozott egy ember, az ültetett föl. Megtetszett a gép. Pécsi Károly a somogyi Gyöngyöspusztát hagyta ott a tanulmányi időre. — Nekem a Dutra 1000-es tetszik. Miért? Többféle munkát lehet vele végezni. És erős. A nyáron a nágocsi termelőszövetkezetben kombáj- noztam, segédvezetőként. Papp László a legtörékenyebb alkatú közülük. A Fejér megyei tanuló a Belorusz traktort dicséri. — Édesapám is traktorvezető. Ismerek otthon minden traktorost. Mayer József enyingi, az ő édesapja is traktorvezető. — A családban nemcsak azt tapasztalhattad, hogy sokrétű a traktoros munkája, hanem azt is, hogy nagyon nehéz. Bizony sokszor erőn felülit követel. — Igen, tudom. Ezt is vállalom. Még egy traktorista szülő gyereke ül a pádon az iskola szép parkjában: Pálfi Zoltán. Tízéves sem volt, amikor először ült gépre. — Milyen rangja van, ma a mezőgazdaságban, a munkások között a traktoristának, ahogy ti nevezitek az üzemeltető gépészt? — Régen a gép megjelenése keltett nagy érdeklődést az emberekben, fölnéztek a vezetőjére. Most? Annyi új, korszerű mezőgazdasági gép jelenik meg, hogy nem győzik csodálni. Az új és új gépek keltenek érdeklődést az emberekben és megbecsülést az iránt, aki ért ezeknek a nyelvén ... A traktoros sokféle munkát végez. Szánt, vet, arat. Folyamatában látja: hogyan lesz a vetőmagból kenyér. Teke Miklós igazgatóval * szakma jövőjéről is beszélgettem. A mezőgazdaságban a gépesítés mellett egyre tanultabb emberekre van szükség. Már kevés az általános iskolai »megfelelt« bizonyítvány... H órányi Barna A gyémántdiplomás HÁROM NEMZEDÉK őrzi szívében Mohos Béla tanító emlékét. 1916 óta él Hajmás községben. Hatvan éve kapta Csurgón tanítói oklevelét, most a tanítóképző intézet gyémántdiplomát adott át a 81. évet megért tanítónak. A szeptemberi tanévnyitó hosszú évek után őt is az iskolába szólította. Mosolygó szemek kísérték lépteit, mikor az öreg iskola megújított tantermében helyet foglalt. Vallanak a volt tanítványok; nagyapák, nagymamák, apák, anyák, fiatalok, pályatársak. Es ő is szól. Nehezen, akadozva a meghatottságtól, elérzéke- nyülve. Beszél a pálya szépségeiről. A volt tanítványok vissza viszik az évek távolába: — Szegény nép lakott a faluban. Cselédek, 3—5 holdas gazdák. Az erdő tartotta el a nagy családokat. Fuvaroztak, gyűjtögettek, küszködtek a természettel, az élet keserveivel. Két háború ritkította a férfiakat, nehéz volt vigasztaló szavakat mondani a hozzátartozóknak ... Sok télre jött tavasz, sok borúra derű ... Az otthon, hol a falak még fiatalon körülvették őt, szintén idézik a múltat. A zongorán kopott hegedű. Béla bácsi olykor pengeti már csak. Egyik kartárs emeli fel, az öreg kérő szemére megszólal a szeretett (fal, — ismerték azt erre az emberek: »Tele van a rózsabokor virággal...« — Még azt játszd el, azt az észbontó nótát... — Száll a dal, csillog a bor... Hajmás a zselici erdők ölén, a Surján-patak partján húzój dik. Az őzek, szarvasok a házakig merészkednek. Béla bácsi szereti ezt a tájat. Élete gyökerét mélyre eresztette itt, nem is kíván elszakadni. Ismer minden zeg zugot, rejtett ösvényt az erdőben. Tudja, hol terem a sok gomba, hol díszük a szőlő, a gyümölcs. Szálas alakját gyakran látták a dűlőutakon; míg fiatal volt, vadászott. Később, főleg nyugdíjas korában, faragókést vett a kezébe. Az erdei állatok, fák, gyümölcsök fába vésve jelentek meg keze nyomán. Egy-egy szép bot, kazetta, hamutartó még kiállításra is eljutott, s az otthon falán a legszebbek láthatók. Köszöntők, rigmusok tőle kerültek a nép ajkára. Lakodalomban ma is mondanak olyan leánykérőket, búcsúztatókat, amelyeket ő írt, tanított. A SZÜKEBB HAZA szeretetére, a szülők tiszteletére, a munka megbecsülésére, az életre nevelte tanítványait. Tudást, »fát« ültetett. Sorsot vállalt a falu népével. Most örül, hogy a régi házak helyett újakat építenek, hógy kövesúton autóznak a tanítványai, hogy a televízió kitárja a világot az ő szemeinek is. hogy nincsen ke- nyértelen tél... Boldog, hogy a harmadik nemzedék békében élhet... j Mohos Béla tanító életét, munkásságát példaképül állítI júk a mai tanítók elé. Ilyen hűséggel, szeretettel, hivatás- érzettel -végezzék nevelői mun* kájukat. Horváth János általános iskolai igazgató Az őrnagy a patakon túl vár rájuk. — Megőrültek? Mi maguk? Fegyelmezetlen csürhe? Felnőtt emberek! Meg akarják ölni Ilonkát? Maga is itt van Lőrinc István? Nem tudja, miben állapodtunk meg? Azonnal menjenek a harcálláspontra. Amit maguk kapnak az ezredes elvtárstól, azt nem teszik zsebre. Nem szégyellik magukat? Ilonka olyan fegyelmezett, olyan türelmes, annyi erő van benne, mint magukban összesen. — Nekünk is vannak idegeink! Őrnagy elvtárs. Meddig tűri még? — Miért nem bíznak bennünk? Mindent elrontottak volna és Ilonka is bennégett volna. — Ugye, megmondtam maguknak, marhák. Én voltam katona — mormogja a hentes és dülöngélve elindul az élen az erdő felé. Két órakor a parancsnok lovagol a pincéhez. Frissen borotválkozott. Még púdert is tettek az arcára, nehogy észrevegyék az álmatlanság, a fáradtság ráncait az arcán. — Csak azért jöttem ide, hogy közöljem: Ajánlatukat fontolóra vették parancsnokaim. Holnap kettőkor, tehát huszonnégy óra múlva választ adnak. Pénzt, kocsit, határnyitást nem lehet percek alatt eldönteni. Mindazonáltal újólag felszólítom önöket, a Népköz- társaság nevében. Engedjék szabadon Lőrincz Istvánné leshegyi lakost. — Mit gondol, kibírjuk még holnapig? Nincs vizünk, élelmünk sincs. Nem tudunk holnapig várni. Nékünk ma kell a kocsi, a pénz. — Uraim, sajnálom, nekem csak ezeknek közlésére van felhatalmazásom. Az önök ellátása nem az én gondom. Aki hosszú kalandra indul, az rakja meg a tarisznyáját. Nem álmosak? Aludtak valamit? Holnap kettőkor itt vagyok. Apropó, figyelmeztetnem kell önöket, ne szökjenek meg az éjjel, a környéket lezártuk. — Ön item tartja be a szavát, őrnagy! — kiált az egyik fickó az ablakon át. —t Ma délután kettőre ígért választ. — Hoztam is. A felsőbb szerveink fontolóra veszik, és holnap kettőkor tiszteletemet teszem. — Agyonlőjük ezt az aszszonyt! — Akkor én felhatalmazásom és jogaim alapján parancsot adok száz fegyveresnek, hogy lőjék porrá a pincét, benne magukat is. Egyelőre csak tíz év körüli börtön gyűlt össze a számlájukra. Az akasztófánál lényegesen kevesebb! — Nem lehetne estére? — Nem kofa vagyok, hanem határőr parancsnok. Uraim, csak holnap kettőkor zavarom önöket. Vigyázzanak az életükre. De Lőrincz Istvánné életére különösen. Csillag felágaskodik és eltűnik az ablak előtt. 72. A délután csendes. Szinte hangtalanul töltik idejüket a banditák. Lőrinczné sem szól. Néha jajgat, sóhajt, de nem szól. Kemény, fegyelmezett asszony. Esteledik. A sötétség hamar lehúzza redőnyeit. ■ (Folytatjuk.) Somogyi Néplapu JJ
