Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-10 / 212. szám

I Vendég Donyeckból _____ P? J Virág a szovjet hősök sírján A békéről a legtöbbet az emberi sorsok tudják elmon­dani. Él egy család Ukrajnában, amely harminc év óta szeretné megtudni, hol nyugszik Izer Gamsejevics Ajzenberg gárda- őrnagy, aki Magyarországon halt hősi halált. Nem ő az Négynapos debreceni pihenés után — a csoportját megelőz­ve — érkezett Kaposvárra. Mától mindnyájan a siófoki Viola üdülőben pihennek öt napig. Kaposvár kedves vendégét Hifner Ferenc, a városi párt- bizottság csoportvezetője üd­egyetlen, akit elsirattak a csa- [ vözölte. Elmondta, hogy a vá­lódból, az ő halálára azonban j ros egész lakossága nagy sze- senki sem számított, hiszen a | retettel őrzi azoknak a szov- g'yőzelem napja után érkezett j jet hősöknek az emlékét, akik meg az a fénykép, amelyet Magyarországról küldött. An­nál szomorúbb volt a hír. ké­sőbb, hogy a német fasiszták­kal folytatott harcban elesett, 1945. március 30-án. Egy el­harminc évvel ezelőtt a leg­drágábbat. életüket áldozták a magyar nép szabadságáért. Lev Gamsejevics körbeadta a bátyja fényképeit. Rokon­szenves, szemüveges férfi volt. szánt német egységet a a a: lak j Harmincéves korában vonult kifüstölni a Balatonnál, s az j s harmincnégy éves volt, aknarendszeren fölrobbant... j amikor meghalt. Négyéves kis- Érdeklődő levelek százai, az : lánya — ma már asszony, gye- archívumok anyagának átku- j reke is van — nem emlékszik tatása az előzmény, s az | az édesapjára. A fényképet a MSZBT levele Lev Gamseje- j sírról elsősorban neki szán- incs Ajzenberg címére, Do- ja... A bátyja özvegye velük nyeckba. Több mint harminc | együtt él Odesszában, ő is vár­év után tudta meg, hogy Ka- j ja a beszámolót mindenről. posváron temették el a báty­ját. Azóta készül erre az útra. Mindent elképzelt — s min­den más volt. Az MSZBT se­gítségével tegnap délután ér­kezett meg Kaposvárra, a vá­rosi pártbizottság, a FÜSZÉRT MSZBT-tagcsoportja karolta fel, s kalauzolta kedves ven­dégként. Egy szakszervezeti csere­Nem lehet szavakkal kife­jezni, mi tükröződött a do- nyecki vendég arcán, amikor meglátta a bátyja sírját, virá­got helyezett rá .,. Kis idő múlva szétbontotta a csokrot, s szálanként elosztotta a szomszédos sírokra is. Egy kis' városnézés után a FŰSZERT központjában feje­ződött be a látogatás. Dévényi posváron. Szabó Lajos párttit- kár pedig a KISZ-fiatalok ne­vében elmondta: mindig lesz friss virág a hős szovjet kato­na sírján. — Nekpm most könnyebb — mondta a donyecki nyugdíjas meghatottan —; teljesítettem a kötelességem. Otthon min­denkinek elmondom: mint ápolják a hősök emlékét. A viszontlátásra! így bú­csúztak a vendéglátók. S a pénteki találkozásra gondol­tak. Lajos Géza üdülőcsoport tagjaként utazott Zoltán igazgató megígérte Lev Gamsejeviesnék, hogy pénte­ken ismét vendégül látják Ka­hazánkba a donyecki koksz­gyár nyugdíjas üzemvezetője. Kiállítás a szovjet lakásépítésről Évente ,2 300 000 új lakást ad át a szovjet építőipar. Mo6t Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házá­ban a lakás- és középület­szovjet építőiparnak a hábo­rú óta elért fejlődését, ered­ményeit. A több mint 300 házgyárral rendelkező, kor- szerű szovjet építőipar most építésről rendeztek któllí- , évente több mint 20 új várost tást; 36 nagy méretű tabló — | épít, elsősorban Szibériában, sok képpel, rajzzal — és A kiállítás október 5-ig tart több makett dokumentálja a 1 nyitva. Egy eldugott kiállító Fél évtizede működnek együtt Van a mezőgazdasági kiállí­tás A pavilonjában egy eldu­gott kiállító, a nyugatnémet Club cég. Még mi, somogyiak is csak felületes pillantásokkal vonulunk el mellette, pedig ér­demes lenne jobban is szem­ügyre venni... A Club cég a nyugatnémet Toepffer-alapítvány takar­mánygyártó leányvállalata. Tevékenységüknek több mint ötven százafékát a szarvas- I marha-, baromfi- és sertésta­Nemcsak akarják az újat Kernyák József, a görge­teg! Búzakalász Tsz nyugdíja­sa újságolta, hogy a szövetke­zetben újfajta növénnyel, olajretekkel kísérleteznek. Nézzük meg. mondta, mert ez valami igen hasznos fajta. Ö maga onnan tudja, hogy eb­ben az évben már termést ho­zott a tavasszal elvetett olaj­retek, most vetik — köztük ő is — másodszor ezt a növényt. Nem sokkal később a szö­vetkezet kuntelepi üzemegysé­gének egyik tábláján találkoz­tunk, ahol Öh Vendellel együtt kézzel vetették az olaj- retket. A szórvavetés okáról már dr. Erdőssi Lászlóval, a termelőszövetkezet főagronó- musával határjárás közben beszélgettünk. Ennek az új fajtának itteni hasznosításáról, termesztéséről egyébként ő gondoskodott. — Tavasszal két hektáron vetettük el az olajretket a görgetegi határban — mondta a főagronómus. — Ez a tábla csak hat aranykoronás, tehát nem a legjobb minőségű föld. ám mind a zöldtömeget, mind a magtermést tekintve elége­dettek voltunk: a zöldtermés hektáronként megközelítette az ötszáz mázsát. S bár a nö­vény fehérjetartalma nagy. körülbelül 11—12 százalék (annálfogva a szarvasmarhák és a juhok takarmányozására 'kiváló), a magnyerés miatt most beérleltük, így hektá­ronként 12 métermázsa magot takarítottunk be. Az olajretek jól kombójnol- ható, csak tisztítani kell a magot. A szövetkezetben levő rostákkal ez sajnos nem a legjobban sikerült, mert a na­gyobbrészt első osztályú mag mellett lett egy néhány száza­lék pernyésebb mag is. Az első osztályú magot géppel vetik, az utóbbit pedig ha­gyományosan, kézzel., Zöldtrá­l-mM ^ ' ' 1 * ­Ma már igen ritka látvány: kézzel veti a zöldtrágyának Kernyák József és öh Vendel való olajretek magját. gya alá. lesz belőle a tavasziak [ leckét Bozsó Péternek (a szö- Ez a fajta hasznosítás j vetkezet fiatal műszaki veze­ugyancsak kísérleti jellegű. De nem ez az egyedüli új próbálkozás Görgetegen. Dr. Erdőssi László elégedetten nyugtázta, hogj* szépen fejlő­dik a fél-fél hektáron elvetett Merit és Clay fajtájú szója. E fajtákról az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egyik hasznos kiadványából szerez­tek tudomást. Hogy Görge­tegen miképpen válik be, ar­ra helyi kísérletük . választ ad: a Clay vagy a Merit te­rem-e többet? A napraforgó már bevált. A Kaukázus fajtát vetették el. Az állomány, melyet a gör­getegi, szőlőhegyi rész homo­kos talaján megnéztünk, olyan, hogy némelyik «■zsíros* talajon is irigylésre méltó lenne. — Ezzel aztán feladtuk a tőjének) — jegyezte meg a főagronómus, miközben egy óriás tányért mutatott felénk. — Ide a legjobb kombájnok kellenek, jó erős tányéreme­lőkkel! S ha a betakarítás sikerül, jön az újabb gond. Valami «merészet« kellene el­követni, hogy a napraforgó szárítását is megoldjuk. Van egy OTSZ—0—10-es szárítógé­pünk, ez azonban jó a gabo­na és a kukorica szárítására, de mit tegyünk a naprafor­góval? Ez valóban nagy gond. Akár továbbíthatjuk is azok­hoz, akik szakmailag segíteni tudnak, akár úgy, hogy meg­mondják: a meglevő gépük ilyen célra felhasználható-e, és miképpen, akár más eljá­rást ajánlanak. Fehér István karmány-készítés teszi ki. A Hamburgban székelő cég öt éve működik együtt a KA— HYB vállalkozással. Nemcsak a magyar KA—HYB telepek takarmányellátósában vesz­nek részt, az NSZK-ba is im­portálnak KA—HYB-ot. Jelen­leg százhúsz tény észkocájuk van, amelynek évi szaporulata 2200 malac. A tenyészkanok száma — mondta a cég kép­viselője, Wolfgang Leppin ag­rármérnök — kevésnek bizo­nyul, így újabb tenyészállat­importra készülnek. Hogy milyen lehetőségei vannak a KA—HYB nyugat­németországi terjedésének? Wolfgang Leppin így fogalma­zott: .«Az NSZK-ban sajnos szigorú előírások vannak a te­nyészállat-behozatalra, főleg érdekvédelmi célok miatt. Te­nyésztőink nem akarnak kiszo­rulni a piacról. Mivel a KA— HYB nagyon jó tulajdonsá­gokkal rendelkezik, megfelelő vetélytárs is, a piacon tehát konkurrencia. Ha lassan Is, de meglesznek az előfeltételei an­nak, hogy minél több KA— HYB legyen az NSZK-ban. Mi, hamburgi kereskedők arról vagyunk híresek, hogy nehe­zen határozunk, de ha egy­szer vállalkozunk valamire, azt végigcsináljuk.« ­— Mi az önök véleménye a KA—HYB két nagydíjáról? — Természetesen nagyon örülünk neki, hiszen ez meg­erősíti a mi munkánkat, s iga­zolja, hogy helyes úton járunk. N. J. Öt éve parlagon J obb, ha nem idézek a panaszos levelekből. Először egyetlen sorukat sem hittem el; később meg kiderült, hogy jogos egyéni érdek szülte őket. Szerzőik nem tudták vagy nem akarták tudni, hogy közvetve-közvetlenül megkárosították az államot. De számító magatartásuk elle­nére sem ők a felelősek. Hogy akkor kik azok? Előre meg­mondom. hogy ez a jegyzetem végén sem fog kiderülni. Mégis érdemes foglalkozni a témával. Talán ezzel is hozzájarulunk hasonló manőverek megelőzéséhez. A balatoni 7-es főúton közlekedőknek bizonyára feltűnt már Szárszó és Földvár között, Budapest felé haladva az út bal oldalán felkiáltójelként ágaskodó villanyoszlopok hosszú sora. Ház, üdülő, vityilló sehol. Csak korszerű úthálózat (négy és fél kilométer!), villany- és vízvezeték egy 83 holdas (s mert telkekről lesz szó, leírom: 132 800 négyszögöles) terü­leten. Közöttük derékig érő gaz, dudva, szemét. A föld öt éve nem terem (legalább egymilliós veszteség); de selymes pá­zsit sem kínálja magát a pihenő üdülőknek; forgalom nincs. Egy ideig éjszakánként kihívóan égtek a villanyok; ma már a 182 közül csak 20—25 oszlopról sugárzik a fény. Kinek? Négyszázhúsz telektulajdonos háborog, mert övé a föld, de nincs a birtokábam. Az úthálózat, a közművesítés húszmillió forintba került. A kisajátítás azonban még mindig várat magára. Balatonszárszó összevont rendezési tervét már 1968-ban készítgették. Akkoriban belterületi szántóként tartották nyil­ván a kiszemelt mezőgazdasági területet, amelyre — a par­cellázás után'— üdülőparadicsomot, a parthoz közelebb eső részre vállalati üdülőket, beljebb magánterületeket álmodott a tervező fantázia. Szép és okos elképzelés. A 83 holdas te­rűiét akkor mintegy százhúsz ember tulajdona volt. Kisajá­títják majd tőlük a földet, s kimért, közművesített telkekként értékesítik. Ez volt a terv? Ez kellett volna legyen. Helyette azonban egyesek aranybányát sejtettek, és ki is használták ezt. A manőver egyszerű. Ma már képtelenség fölkutatni, hogy miféle »kútfőből«, kinek az érdekében, milyen anyagi ellenszolgáltatásért, de mindenesetre ügyesen «kiszivárogtat­ták-x a hírt: «itt parcellázás lesz, emberek, siessetek, most még olcsón meg lehet kaparintani a földet.«. Nem kellet új­ságban hirdetni a nagy lehetőséget. Somogyból, Budapestről és az ország minden tájáról százszámra jelentkeztek a roko­nok és ismerősök, a jól értesültek és a számítók. 1970—71-ben a terület addigi százhúsz tulajdonosából 420 lett. Osztatlanul vették a földet, olcsón, és abban a biztos tudatban, hogy drágábban váltják meg tőlük, vagy nagyobb értékű csere- ingatlanhoz jutnak. Jól járnak, mert az állam kénytelen lesz magára vállalni az útépítés, a közművesítés terheit. Ha osz­tott telkek rendezéséről lenne sző, akkor a teleknagyság 20 százalékáig a tulajdonosoknak kellene például biztosítani az utak helyét. De hát osztatlan tulajdonuk van. Kisajátítás várható, így pedig az ő telkük nagysága megmarad, bárhova építik is az utakat. B szárszói tanács akkori vezetői — így kell mondanom, mert már nincsenek ott — az állam kárára voltak «jó fiúk«, kedves partnerek, szervező machinátorok ahe­lyett, hogy a rendezési terv megvalósítását szorgalmazták vol­na. Az államot ugyanis sokkal súlyosabb veszteség érte, mint amilyenről eddig szó volt. De előbb rögzítsük a tényeket. A Balatoni Tárcaközi Bizottság összesen 21,5 millió forintot adott az üdülőterület kialakítására. Ha az akkori tanácsve­zetők tisztességgel látják el a feladatukat, akkor természete­sen nem szivárogtatják ki a hírt, nem kínálják föl fűnek- fának a «ritka lehetőséget«, hanem az előkészítés és a kisa­játítás, a közműépítés idejére elidegenítési tilalmat rendel­nek el. Elmulasztották. A területek gazdát cseréltek, osztód­tak, mint az amőbák. Mi az »eredmény«? Meghökkentő. Ha az őstulajdonosoktól kellett volna kisajátítani a területet, akikor ez körülbelül ömillió forintba került volna. így viszont 19 milliót «osztunk szét« az államkasszából a 420 tulajdonos telkéért. Ettől azonban nem kellett volna öt-hat évig elhúzódnia a kisajátításnak. De hát másfajta mulasztás is közrejátszott abban, hogy még mindig nincs rend. A Somogy megyei Beruházási Vállalat 1970 áprilisában bírta meg a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat kapos­vári osztályát a kisajátítási tervek elkészítésével. 1971 októ­berében azonban módosították' az igényeket. A munka 1972 februárjában mégis elkészült, s ha jól meggondoljuk, 1970- ben és 1972-ben is ki lehetett volna már sajátítani a terü­letet. Elmaradt. Miért? A geodézia szakemberei kényszerű­ségből összesen hatszor kezdték újra a munkát. Egyszer azért, mert állítólag módosult a rendezési terv. egyszer azért, mert kiderült: néhány igénylő —.köztük szűkebb hazánk fiai — még kimaradtak a szórásból, tehát valamicskét hozzá kell csatolni a területhez;; másszor azért, mert elvesztek a ter­vek!!), s kétszer azért, mert időközben eltűntek a kitűzés jel­zései, a sarokkövek. A geodézia tehát többször is elvégezte ugyanazt a munkát, melyet egyszer már befejezett. Felelőt­lenség? Kapkodás? Kutatás a »bűnbak« után? Furcsa mó­don mindenki a geodétákat hibáztatja, pedig nem ők a vét­kesek. Ez abból is kiderül, hogy az osztály munkáját 154 000 forintból megúszhaiták volna. A sokszoros átdolgozás és új­rakezdés. a hanyagság, az egyéni érdekek »patronálása« ré­vén azonban 433 000 forintba került. De kit zavar ez? Vég­tére is a SOMBER-nek, mint generáltervezőnek másfél mil­lió áll a rendelkezésére... | it mondhatunk 1975-ről? Az új tanácsvezetők nem vál­lalhatják az elődök felelősségét, helyesebben felelőt­lenségét. A panaszosoknak — jóllehet szemfülesen ki­használták a lehetőséget — igazuk van. A nyáron befejeződ­tek a kisajátítási tárgyalások, jogerős határozatot kap a 420 tulajdonos. S ahogy ígérik, az év végére birtokukba vehetik tulajdonukat. Végtére is »csak« az állam veszített. írjuk a M többihez? Jávori Béla Milliók gépesítésre Még egy sor tennivaló áll mezőgazdaságunk előtt az év visszalevő hónapjaiban, de a figyelem egyre inkább meg­oszlik a jelen feladatai és a holnap tervei között. Ahogy a közelmúltban a barcsi egye­sült szövetkezetben hallottam. «végzetesen megkésik az a szövetkezet, mely az új év­ben kezd gondolkodni, csele­kedni az új év tervei érdeké­ben«. Ezért választják azt a gyakorlatot, hogy az év má­sodik felétől kezdve különbö­ző testületek már a jövő év terveinek kidolgozásán mun­kálkodnak, és még az ősszel közgyűlésen határoznak fel­adatukról. Így kellő Idő van a felkészülésbe, és arra is, hogy a célok megvalósításához szükséges feltételeket megte­remtsék. Az előzetes elképzelésekből különösen figyelmet érdemel az, hogy a megye második legnagyobb termelőszövelke- zetében 1976 várhatóan a gé­pesítés, a műszaki színvonal fejlesztésének az éve lesz. Az egész programot két alapvető cél határozza meg: úgy fej­leszti műszaki ellátottságát a gazdaság, hogy a nagy telje­sítményű munkaeszközök be­szerzésével együtt tipizálja is kukorica közös alapgépe a kombájn. Ügy döntöttek, hogy a 15 kombájnt két típusból — NDK és szovjet típusból — alakítják ki. A szállítógépek­nél is egységesítenek: a mai igényeknek megfelelően IFA terepjáró tehergépkocsik fu­varoznak majd. A műszaki fejlesztési tér-, vekkel egyidőben megkülön­böztetett figyelmet fordít a gazdaság a gépek kihasználá­sára is. Például eldöntötték már, hogy a nagy teljesítmé­nyű munkaeszközöket feltét­lenül több műszakban üzemel- gépállományát. Négy, százhat- tetik. A gondos, líibamegelőző van lóerős szovjet erőgépet j karbantartás érdekében a mű­vásárolnak a hozzá tartozó j szaki ellátás színvonalát is talajművelő munkagépekkel, i emelik szerviz- és műhelybe- A két fő növény, a búza és a! rendezések vásárlásával.'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom