Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-09 / 211. szám

r~öiL?Jtelt Szcj'k aiztőálg,! A Somogyi Néplap július 24-én megjelent — a fonyódi Kiss utca megnyitásával foglalkozó — cikkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom: Az útszakasz megnyitásának ügye 1973. május 23-a óta folyik. Az igénybevételhez szükséges adminisztratív mun­kát 1974 tavaszán befejeztük. Sajnos az anyagi fedezet hiá­nya, valamint az érintett ingatlantulajdonosok hozzáállása miatt az igénybevételi eljárást korábban nem tudtuk le­folytatni. Fonyód községrendezési tervének végrehajtására az út­szakasz megnyitásához szükséges fedezetet a Somogy me­gyei Tanács V. B. ÉKV-osztálya 1975-re biztosította. Ami­kor az összeget egyszámlánkra átutalták, 1975. május 13-án az érdekelteket egyezségi tárgyalásra hívtam, sajnos egyez­séget nem tudtam létrehozni. Emiatt az ügyben hozott, 1975. június 10-én kelt igénybevételi határozatomat az érdekel­tek sorra megfellebbezték, így a határozat csak szeptem- bet 1-én emelkedett jogerőre. A munkarészeket, valamint a jogerős határozatot 1975. szeptember 1-én megküldtem a Marcali Járási Földhivatal fonyódi kirendeltségének azzal a céllal, hogy az igénybevé­telt a telekkönyvön vezesse át. Ha ez megtörténik és a ha­tározat jogerőre emelkedik, akkor intézkedni fogok, hogy a költségvetési üzem az utat azonnal nyissa meg. és az út területét munkagéppel egyengesse el úgy, hogy az a for­galom lebonyolítására alkalmas legyen. Az ügyben a kártalanítás mértéke miatt jelenleg bíró­sági per folyik, ez azonban az út megnyitását nem veszé­lyezteti. Tisztelettel: JtLuqyatliani 3itoán. építési csoportvezető. Fonyódi Nagyközségi Közös Tanács V. B. szakigazgatási szerve Tisztelt Szerkesztőség! Augusztus 29-én délelőtt öreglak_ Barátiból Kaposvár­ra utaztam, hogy a fiamnak bérletet váltsak. Mi az autó- buszmegállónkat tisztviselőtelepnek vagy vasadi elágazónak hívjuk, a bérletet is innen kértem. A pénztáros — egy 40—50 év közötti, vörös hajú hölgy — ez nem volt haj­landó elfogadni. Kértem, legyen szíves megmondani az autóbuszmegálló hivatalos nevét, hogy a következő alka­lommal már így kérhessem a bérletet. A válasz az volt: >-Nem tudom, hol akarja. a fiát a buszra ültetni« — majd becsapta előttem az üvegablakot. Jó volna, ha a pénztáros az ilyen viselkedés helyett tájékoztatással szolgálna. Ez bizonyára neki és az ügyfe­leknek is hasznosabb lenne. Tisztelettel: OCáímá/i Qájtő-iné öreglak, Baráti, Április 4. n. 8. Szabadtéri színpad az iskolaudvaron ideiglenes helyen a könyvesbolt Az egykori kastély, a mai körzeti általános iskola udva­rán, de némelyik termében is — tanévnyitás utáni furcsa látványként — munkásokat találtunk. A ladi gyönyörű park újdonságáról érdeklőd­tünk Csornai István iskola­igazgatótól. Szabadtéri szín­pad, nézőtér épül ugyanis az iskola mellett. A munka — mint megtud­tuk — csupán része a na­gyobbnak, mely az intézmény teljes átszervezését szolgálja. Nyolcszázezer forint állt ren­delkezésre; ebből alakították át a földszinti helyiségeket napközi otthonná, illetve konyhává, ebédlővé. Az okta­tás az emeleti termekben fo­lyik. A jövő évtől központi fűtésre térnek át. A tavaly kezdődött munkát a januártól meginduló kabinetrendszerű oktatás koronázza. A leendő szabadtéri szín­pad érdekelt bennünket. Mint azt Csornai István el­mondta: a létesítmény nem­csak iskolai célokat szolgál majd. hanem elsősorban a község kulturális életében lesz szerepe. Dalostalálkozókat rendeznek itt, s gyakorta fel­lép majd a helyi kórus is, Stix József vezetésével. , A ladi Tinódy énnekkart egyéb­ként a homokszentgyörgyi fo­gyasztási és értékesítési szö­vetkezet patronálja. A százezer forintért megva­lósuló létesítmény háromszáz nézőnek biztosít helyet. Meg- I valósításához jelentős , dalmi munkával járultak hez-j nagyszabású rendezvény kere- j zá az úttörők és a KISZ-szer- j tében. A még távolabbi terv: ; vezet tagjai. A teryek szerint »háttérként-“ sportpálya léte- ! október közepén adják át, I sítése. Előadóestek a megyei könyvtárban Szeptembertől májusig ha­vonta tartanak — hétfőnként — előadóesteket a megyei könyvtárban — mondta tájé­koztatójában Szita Ferenc megbízott igazgató. A könyv­tár pódiumán elsőként ebben az évadban egy József Attila- műsort hallhatunk, A kínhoz társa- [ kötnek kemény kötelek cím­A barcsi könyvesbolt he­lyén romokat találtunk. Bont­ják az öreg épületet. Az ol­vasni szerető emberek azon­ban nem maradnak könyv nél­kül. ' A Bajcsy-Zsilinszky utca 26-os számú épületében — a volt fényképész-teremben — folyik az árusítás. Igaz: kicsit szűkösebb körülmények kö­zött, mint a régi helyen, de annak reményében, hogy kö­rülbelül két év múlva új. kor­szerű boltba térhetnek vissza. Még nincs minden á "helyén az ideiglenes űzőben.- A tan- a- könyvvásár azoiääCkJfa&f - za­vartalan volt, lesifljijfc&Sfts a tényt, hogy né*rwf vet nem a keresi ] ja miatt kerestek hiába az is- i i kolás gyerekek. Egy jó kezdeményezésről is ] j beszámoltak a barcsi könyves- | | bolt dplgozói. Az általános is- | | kola igazgatóhelyettese, Ma­yer György előzetesen tájéko- | zódva fölmérte a segélyigé- j nyékét. A több gyermekes csa­ládok és a cigány tanulók szü­leinek munkahelyeit kereste föl ezután. A vállalatok, üze­mek harmincezer forinttal já­rultak hozzá dolgozóik gyer­mekeinek tanszer-, tankönyv­Befejezőaött a polgári védelmi verseny A házigazdák is olt lesznek a döntőn A fennállásának negyedszá­zados jubileumát ünneplő Polgári Védelem megyei ver­senyének második napján — vasárnap — Somogy legjobb egészségügyi szakaszai mérték össze tudásukat. Az ő verse­nyüknek, is az a »romos« pá­lya volt a helyszíne, amelyen vásárlásához, jegyeket juttatva I szombaton a műszaki és vegy­rászorulóknak, hétvége Hét a zantárdi melyeket azok beválthattak a boltban. ; Az ideiglenes boltban tehát .nagy a forgalom. S két év Sjjmúlva — remélik t— . százkét ' árusíthat ják védelmi csapatok hajtották végre a feladatokat. A textilművek sportpályáján reggeltől kora délutánig folyt a verseny. ,tAz £lső akadály — amelyen a legtöbb pontot is meg lehetett szerezni — írás­it-májd a, jiföhj*kiek^t,. j‘lemezeket. ' beli munka volt: tesztlapokat - .ráÍV:' •. -o -Á .... . kellett kitölteni, majd a kép­zelt atomcsapás sújtotta terü­leten levő sérülteket kellett összegyűjteni, elsősegélyben részesíteni. A legtöbb csapat jól oldotta meg a feladatát. Az első he­lyezést a házigazda, a textil­művek egészségügyi csapata szerezte meg 653 ponttal. ígv képviselik megyénket az októberi országos versenyen -» amelyet Szolnokon rendeznek majd meg —, a villamossági gyár műszaki és a cukorgyár vegyvédelmi szakaszával együtt. mel, Erdélyi György előadásá­ban. Ezt követően, októberben, Szellem és szerelem címmel Sütő Irén előadóestjére kerül sor, majd Radnóti és Bálint György műveiből hallunk ösz- szeállitást Tolnai Máriának, az | Egyetemi Színpad tagjának az I előadásában. Decemberre meghívták Dé* I vai Nagy Kamillát. Tolnai Mária újabb előadó- ■ estje következik a jövő év el- : ső hónapjában: a Nyugat líri­kusai szerepelnek műsorán. Vidám Békés-este címmel Békés Hala és Békés Rita mu- 5 tatkozik be a kaposvári pó- j diumon. Márciusban, illetve április­ban, májusban Psota Irén, Darvas Iván, Harsányi Gábor, Sulyok Mária szerepel a ka- I posvári tervezett programban. Műszakonként 90 mázsa csomópontban^} Farmeralapanyag Iharosberényhől A hétvége legsúlyosabb koT* # O # lekedési balesete Somogybán, az M 7-es autóút és a 75-és főút zamárdi csomópontjában történt. Az ötvenkét éves dr. Lékai Ottó budapesti osztály- vezető Zsiguli személygépko­csijával nem adta meg az el­sőbbséget egy Skoda Octaviá- nak és összeütköztek. A Sko­da utasai közül az ötvenöt éves Csavari Jánosné kapos­vári nyugdíjas súlyosan, a gépkocsi vezetője — a hat­vankét éves Csavari János kaposvári nyugdíjas —, továb­bá a hatvannégy éves özv. Banin Józsefné kaposvári nyugdíjas könnyebben megsé­rült. A Zsiguli vezetője és három utasa szintén megsé­rült. Az anyagi kár az első becslések szerint negyvenezer forint. A rendőrség, folytatja a baleset körülményeinek tisztázására indított nyomo­zást. Barcson a tizenhat éves Jobbágy István drávaszentesi tanuló segéd-motorkerékpárja elé szaladt egy kutya, a fiú felborult és súlyosan megsé­rült. A rendőrség keresi a kutya gazdáját, aki ellen el­járást indít majd. Ma érkezik az utolsó új len­szállítmány az iharosberényi tsz lengubózó-üzemébe. Négy környékbeli gazdaságból 16 ezer mázsát kaptak az utóbbi hetekben. Hogy ez a mennyi­ség közepes termés mellett is bejött, az csak az iharosberé­nyi 200 hektár jó termésnek és a terven fölül érkezett tap- sonyi lennek köszönhető. Így már biztos a 36 ernber teljes foglalkoztatása a jövő nyárig. Az üzem 600 hektárnyi te­rület 300 tonna rostlentermé- sét dolgozza föl az idén, napi két műszakban. A gazdasag vezetői mégsem elégedettek; mint mondják, az új gubózó- geppel 400 tonnát is föl lehet­ne dolgozni. Az idei lentermés azonban határt szab ennek.. Munkaigenyessege miatt a megyében egyre kevesebb gaz­daság termel lent. Hovato­vább már kivételnek tekinthe­tő az iharosberényi Lenin Tsz; az idei lentermésük 1000 má­zsával meghaladja a tervezet­tet. A gubózóüzem asszonyainál aligha tudja valaki jobban, miből lesz a farmernadrág. Nyáron a betakarítás idején ők kötözték a lent, s egy hónap­ja a földolgozás első részét végzik. Műszakonként 90 má­zsa len kerül a gépbe. Állandó a zúgás, sűrűn száll a por. . . A len a földön is, az üzemben is keményen megdolgoztatja az embereket. Hogy mégis mindannyian szívesen jönnek, annak oka: a jó kereseti lehe­tőség. Megtalálja persze szá­mítását a gazdaság is, mert a gubózó évi bevétele meghalad­ja a másfélmillió fönn tot. 'Szakállasoknak ingyen i, A nem létező szakállamra mondom, hogy fejlődik a mo- i zireklám. Már akkor sejtet­tem, amikor minden ezredik i néző megkapta a neves író ne- j vés könyvét. A.zián jött a mo- \ zijegy beküldése. Az Autó né- \ zői természetesen gépkocsit, a \ Jutalomutazásé angliai társas- utazást nyerhettek. Amit most olvastam a rá- | dióújságban, az viszont felül­múl minden eddigi propagan­dafogást. Az Ereszd el a sza­kállamat! című új magyar fil­met a szakállasok ingyen néz­hetik meg a pénteken az Uránia moziban. Eredeti ötlet, kár, hogy eddig nem alkal­mazták! Kiváncsi lettem vol- j na rá, ki jelentkezik az in- ' | gyen moziba, V-mikor Á csoda- csafár, az Ámokfutás, a Jel­beszéd. a Butaságom törté­nete , ment. Én mindenesetre már készülök a következő be­mutatóra: levelet írtam az ál­latkertnek. kaphatok-e köl- ! í csőn egy kis kengurut. Akkor i ugyanis egy fillérembe se ke- j rül A kenguru megtekintése. ‘ A közleményből persze nem I derül ki, hógy álszakállal is! b "engedik-e az érdeklődőket... Ugyanis egy szörnyű vízió' gyötör: hátha fehér köpenyes | fodrászok fogadják borotvá- j I val a bemutatóra érkező sza- i kállasokat. És amikor tiltakoz- [ nak, kimérten csak ennyit kö- I zölnek velük: »■Elnézést uraim, < műsorváltozás. Ma a Forró vizet a kopaszra című filmet vetítjük.« I L. G. Minek? A hihetetlen népszerű­ségnek örvendő Emst Ludwig Heim professzort Berlinben mindeniki csak _ Heim pápa néven emleget­te. Egy napon felkereste egy 50 év körüli férfi és megkérdezte: — Professzor úr, min­dig nagyon mértékletes, józan életet éltem. Mi a véleményó, milyen kort érhetek meg? — Dohányzik? — kér­dezte Heim papa, aki egy­általán nem vetette meg az élet örömeit és mégis igazán szép kort ért meg. — Nem professzor úr, életemben soha egyetlen, cigarettát sem szívtam el. — Bort, sört vagy pálin­kát szokott inni? — Egy kortyot sem! — De a nők biztosan érdeklik? — Agglegény vagyok, a másik nem egyáltalán nem érdekel! — Akkor bizonyára ki- maradozik éjszaka! — Professzor úr, 'a tyú­kokkal fekszem le és haj­nalban kelek, — Jóember — csóválta a fejét Heim papa — árul­ja el mi a csudának sze­retne hosszú életű lenni? Szólások A fiatalság csodálatos dolog; bűn a fiataloknak ajándékozni. (George Bemard Shaw) Az esküvő olyan szer­tartás, amelyen gyűrűt húznak a nő ujjara és a férfi orrán keresztül. (Herbert Spencer) Tanuld meg, hogyan kell egy teljesen haszontalan napot teljesen haszontala­nul eltölteni. (Eleanor Roosevelt) A nő: idegen ország, amelynek nyelvét, szoká­sait a férfi sohasem fogja megtanulni, mégha egé­szen kisfiú korában telep­szik is oda. (Coventry Patmore) A férfi a nő feje. A nő viszont a férfi koronája. (Biblia) Mi idegesíti? Alberto Moraviát, a ne­ves olasz írót megkérdez­ték, mi idegesíti legjobban írás közben. Az író így vá­laszolt: — Az írás... ■fflétfap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja* Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA. Szerkesztőség: Kaposvár, Eatínca Sándor u. 2. Postacím: 7401« Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-51?. Kiadja a Somogy megyei LaokiadO Vállalat, Kaposvár, Latinra Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor* Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza: Terjeszti a Magyar Posta* Előfizethető a helyi postahiva- tatoknál és postáskézbesítőiínél* Előfizetési díj egy hónapra i.9 EU Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Válla'at kaposvári üzemében Kaposvár, Eatinea Sándor U* 6* . Felelős vezető: Tarkas Béia igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom