Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-04 / 207. szám
Kétszer vezetett Szombathelyen a Rákóczi Akik megelőztek bennünket A héten a Magyar Televízió egy kis falucska iskolai évadnyitójára látogatott. Az ózdi járásban lévő Járdánmázán dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke jelenlétében felavatták, majd utána nyomban birtokukba vették egy volt garázsból létesített tornatermüket a kisdiákok. Annak idején Somogy megyét emlegettük példaként, hogy falvainkban, a művelődési házakban szükségtornatermeket létesítettek azok az általános iskolák, ahol a test- nevelési órákra nem állt rendelkezésre megfelelő terem. Előre is léptünk, hisz egyszeriben vagy húsz somogyi iskola jutott így alkalmas tornateremhez. Azután nálunk megtorpant ez a kezdeményezés. Nem így az ózdi járásban, ahol egy évvel ezelőtt vették át a somogyi munkamódszert. Ekkor nyíltak meg először a művelődési otthonok kapui a sportolók előtt. A járdánmázai tornaterem Borsod megyében kereken a 100. ilyen létesítmény. Ezért is ment el az ünnepélyes megnyitóra dr. Beckl Sándor, aki gratulált a Borsod megyeieknek ahhoz, hogy minden faluban van már tornaterem, majd kitüntetéseket nyújtott át. Kár, hogy megyénkben alábbhagyott a kezdeti lendület ... K. S. Szerdán délután Szombathelyen újabb próbatétel várta a Kaposvári Rákóczi csapatát. A Haladás együttesével mérte össze erejét a kaposvári zöld-fehér gárda. Kicsit derűlátónak tűnt az a nyilatkozat, amely a Rá'kóczi-vezetők szájából elhangzott a mérkőzés előtt. — Pontot szerzünk Szombathelyen — mondta a sportkör ügyvezető elnöke. Nos, kiderült, hogy a bizakodásnak megvolt az alapja. Kétszer vezetett a szombathelyi mérkőzésen a Rákóczi, amely — okos taktikával — a végén ugyan csak 1 portot szerzett, ez a döntetlen azonban — Idegen pályán — győzelemmel ér fel. K. Rákóczi—Haladás 2 2 (1:1) Szombathely, 10 000 néző. Vezette: Marton (Bakon, Lick). Rákóczi: Hegedűs — Kanyar, Agfalvi, Márton, Németh — Nagy, Konrád, Burcsa — Varga, Kováts, Túrái. Edző: Mathesz Imre. Haladás: Szarka — Fischer, Horváth A., Kereki, Kovács — Halmosi, Fedor, Horváth Z. — Szabó S., Farkas, Hauzer. Edző: Sárosi László. Csere: Túrái helyett Duschák az 56. percben, Horváth Z. helyett Kulcsár a 64. percben. Góllövők: Varga 9. pere* Horváth A. 30. perc, Konrád 63. perc, Horváth A. 74. perc. Szögletarány: 13:2 (5:1) a Haladás javára. Lanyha iramban kezdődött a mérkőzés. Az 5. percben Varga futott el, laposan belőtt labdáját Túrái a gólvonal előtt nem találta el. A 9. percben a jobb összekötő helyén tanyázó Varga kapott remek labdát Nagytól, s a kimozduló Szarka mellett 12 méterről élesen a kapu bal oldalába lőtt. 1:0 a Rákóczi javára. Ezután a szombathelyi zöld- fehérek is több helyzetet dolgoztak ki, de nem tudták őket értékesíteni. Először Hauzer jobb oldalról beívelt szögletét TEKE NB ITT. Csak a Volán rajtja sikerült Megkezdődött a tekézők őszi küzdelemsorozata a Nemzeti Bajnokság III. osztályában is. A Somogyi csapatok indulása nem a legjobban sikerült. Idegenben kikapott a Vasas, a Közút, súlyos vereséget szenvedett a Fáklya. Egyedül a Volán tudott győzni. Volán—Mohácsi TE 6:2 (2364:2176) Ld.: Gyöngyi 403, Ambrus 402, illetve Juhász 406. Pécsi Kesztyű—K. Vasas 6:2 (2490:2415) Ld.: Búzási 457, Körmöczi 442, ill. Molnár 455. Szemes 414. Szentlörinc—K. Közút 6:2 (2498:2352) Ld.: Schulcz 462,vSimon 426, ill. Horváth 422, Gogef 405. • Pécsi Volán—K. Fáklya 7:1 Röplabda NB II K. Dózsa—P. Steinmetz 3:1 (9, 12, —10, 9) Dózsa: Hódosi, Sziklai, Balogh, Witz, Zóka X., Páldi. Csere: Gelencsér X., Gelencsér II., Zóka II. Csak az első játszmában nyújtott jó teljesítményt hazai mérkőzésén a kaposvári csapat. Később eléggé döcögött az összjáték. Kellemes meglepetés volt a fiatal Gelencsér II. kitűnő teljesítménye. A kaposvári Cukorgyár értesíti az üzemre fölvett dolgozóit, hogy a folyó évi ~ cukorgyártási kampányt szeptember 5-én megkezdi Kéri mindazokat a dolgozókat, akik a gyártási idényre felvételt nyertek, hogy műszakbeosztásuknak megfelelően jelentkezzenek munkára az alábbi időpontokban: az I. műszakra fölvett dolgozók: szept. 5-én reggel 5 órakor, a n. műszakra fölvett dolgozók: szept. 5-én délután 1 órakor, a ül. műszakra fölvett dolgozók: szept. 4-én este 9 órakor. KAPOSVÁRI CUKORGYÁR Szabó S. 3 méterről fejelte a kapu fölé. Majd ismét Szabó S. került jó helyzetbe, de szorongatták, s lövése a kapufa bal élérőí vágódott vissza. A 24. percben Kanyar az üresen maradt jobb oldalon felfutott, és 20 méteres lövését Szarka jó érzékkel tudta csak hárítani. A 28. percben Kereki ugrott ki egy előrevágott labdával, a kapujából kimozduló Hegedűsön átemelt, de a jól helyezkedő ÁgfalvinaK si- keült szögletre fejelnie a labdát. Nagy helyzet volt! Nem Konrád, a K. Rákóczi középpályása nemcsak a tá- madasépitésböl vette ki a részét, hanem ő lőtte a második gólt is Szombathelyen. Ez remek csat’.'teljesítmény volt. sokkal ezután Fedor 25 méteres lövését Hegedűs a léc alól tornázta ki. A 30. percben Horváth Árpád 26 méteres szabadrúgása, először elakadt a kaposvári sorfalban, a lepattanó labda újra a hátvéd elé került, aki másodszorra nem hibázott. 1:1. . Továbbra is a Haladás maradt támadásban, de a kaposvári védők jól szűrték meg a hazai próbálkozásokat. Szünet után is a Haladás kezdett jobban, s mindjárt átvette a játék irányítását. Az 56. percben egy kapu elé élesen belőtt labdát Márton a lles táján nem találta el és a szemfüles Farkas lecsapott rá, aztán abszolút helyzetben a jobb sarok melié lőtt. Ez volt a mérkőzés legnagyobb helyzete, s talán fordulópontja is. Utána ugyanis bátrabban kezdett támadni a Rákóczi, s ez a 63. percben eredményben is kifejezésre jutott. Duschák futott el a jobb oldalon, élesen középre lőtt labdáját Kereki elvétette, s a berobbanó Konrád a bal sarokba lölte. 2:1 a Rákóczi javára! Ezt követően nagyon rákapcsolt a hazai csapat. Nagy munka hárult a kaposvári védőkre, akik »el a kaputól a labdát!« jelszóval körömszakadtáig védekeztek. A 74. percben Szabó S. senkitől sem zavarva vehette át a labdát, a védők megtorpantak, s a szélső az alapvonalig futott, kapu elé ívelt, s a jó ütemben felfutó Horváth Árpád ez alkalommal sem hibázott. 2:2. Nem változott a játék képe a gól után sem. A kaposváriak igyekeztek tartani a labdát, bizonyítva, hogy számukra a döntetlen jó eredmény. A Haladás lendületesen támadott. Igazi gólhelyzetet azonban a szombathelyi csatárok ezután már nem tudtak kidolgozni. Fülledt melegben, kitűnő talajú pályán került sor a Rákóczi és a Haladás újabb ösz- szecsapására. A kaposváriakat kísérő kis szurkolósereg kíváncsian várta, hogy csapata visz- sza tud-e vágni a Balaton Kupában elszenvedett szombat- helyi vereségért.' A hazai csapat játszott fölényben. Halmoslék többet birtokolták a labdát. mint a kaposvári zöldfehérek. Ezért meglepte a Haladást a kaposváriak vezető gólja. A kaposváriak igyekeztek lelassítani a játékot és ez sikerült is. Szünet után sem változott a kép; Haladás-fölény és újabb Rákóczi gól következett. Ismét a Haladásnak kellett küzdenie az egyenlítésért. Végig nagy volt az iram, s hegyenként jó a játék. A látottak alapján a hazai fölény ellenére is a döntetlen igazságos. A Rákóczi csapatában Hegedűst többször próbára tették a szombathelyiek. A gólokat nem védhette. A hátvédsorban Kanyar játéka emelkedett ki, de jól játszott Ágfalvi is. A középpályás sor ez alkalommal nagy gondot fordított a védekezésre, de a támadások szervezésére is. Különösen Nagy. A támadósorban a fiatal 1kf.rga volt a lendítő erő. Sokat változtatta helyét, gólja nagyszerű csatárteljesítmény volt. A Haladásban Szarka közepesen védett, a hátvédsor tengelyében találjuk a mezőny legjobbját, Horváth Árpádot, aki két góljával fő részese volt annak, hogy csapata pontot szerzett. A középpályán Halmosi fáradhatatlanul dolgozott, a támadósorban egyedül Szabó S. játéka dicsérhető. Mathesz Imre: — A Balaton Kupa mérkőzéseken elszenvedett vereségek után elfogódot- tan érkeztünk Szombathelyre. A pályán szerencsére a fiúk elfeledték a két vesztett mécsesét. lelkesen, nagy odaadással küzdöttek, jól harcoltak, örülök a döntetlennek. Ezt is vártam. Sárosi László: — Küzdelmes mérkőzésen, a kimaradt helyzeteink után a döntetlent reálisnak tartom. Kiss Árpid A Ferencváros az élen, 4. a Rákóczi A labdarúgó NB I. szerdai mérkőzésein hosszan lehetne sorolni a váratlan eredményeket. Ez a bajnoki forduló azt mutatja, hogy alaposan megváltoztak az erőviszonyok. A Ferencváros kapusát, Gé- czit búcsúztatta, s remek játékkal nyert, ezzel a zöld-fehér csapat az élre ugrott. A Fradi mellett a Diósgyőr a másik százszázalékos csapat. A Rákóczi az előkelő negyedik helyen áll. Egy csapat nem szerzett még pontot, a Zalaegerszeg. Ez is meglepetésszámba megy. RÁBA ETO—SZEOL 6:1 (3:0) ■ Győr, 4500 néző. V.: Tátrai. VIDEOTON—Ü. DÖZSA 3:0 (0:0) Székesfehérvár, 15 000 néző. V.: Nagy B. FTC—SALGÓTARJÁN 4:0 (4:0) Üllői út, 22 000 néző. V.: Győri. TATABÁNYA—BÉKÉS- i CSABA 2 2 (0:0) • Tatabánya, 4000 néző. V.: ' Jaczina. DIÓSGYŐR—BP. HONVÉD 4:0 (3:0) Diósgyőr, 18 000 néző. V.: Petri. MTK VM—ZALAEGERSZEG 3:1 (1:0) Hungária körút, 2500 néző. V.: Szávó. CSEPEL—VASAS 3:3 (2:2) Fáy utca, 4000 néző. V.: Müncz. A bajnokság állása a második forduló után: 1. FTC 2 2 — — 7—2 4 2. Diósgyőr 2 2 — — 6—1 4 3. Rába ETO 2 1 1 — 7—2 3 4. K. Rákóczi 2 1 1 — 4—2 3 5. Videoton 2 1 — 1 4—3 2 6. MTK—VM 2 1 — 1 3—2 2 T. Békéscsaba 2 — 3 — 3—3 2 8. Salgótarján 2 1 — 1 5—6 2 9. Ü. Dózsa 2 1 — 1 3—5 2 Bp. Honvéd 2 1 — 1 3—5 2 11. SZEOL 2 1 — 1 a—6 2 12. Csepel 2 — 1 1 5—6 3 13. Haladas 2 — 1 1 4—5 1 14. Vasas 2 — 1 1 3-6 1 16. Tatabánya % — t 1 4—7 1 16. ZTE • — — 2 2—5. SZEPTEMBER Milyen lesz az időjárás? A CSÜTÖRTÖK Rozália A várható időjárás ma estig: Főként nappali felhőképződés, elszórtan zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő déli, délkeleti szél. Hajnalban és reggel párás levegő, helyenként köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön, 24—38 fok között alakul. Emlékérem két somogyinak ötvenöt egykori partizánnak nyújtották át a partizánszövetség budapesti székházában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa által adományozott, A Nagy Honvédő Háború Győzelmének 30. Évfordulója emlékérmet. Somogy megyé- bőL Borbola Mihály siófoki és Mautner József kaposvári veterán vette át Úszta Gyula főtitkártól az emlékérmet. — Megkoszorúzták Magyar László rendőr alezredes síremlékét. Az 50 évvel ezelőtt született rendőrtiszt 1956 októberében a Magyar Rádiót védve, tűzharcban, esett el. — Üj gyár épül Leninvá- rosban, a Tiszai Vegyi Kombinát olefinüzemében az etiléngyártás melléktermékeként keletkező évi 130 tonna propilén további feldolgozására. — Munkavédelmi fórumot tartanak ma a Mechanikai Művek marcali gyárában, utána filmet vetítenek. A rendezvényt munkavédelmi vetélkedővel fejezik be. — Tudományos orvosgyűlés kezdődött tegnap Egerben. A háromnapos tanácskozáson több mint 30-an számolnak be a reumatikus betegségek gyógyításának tapasztalatairól. — Az új tanárok is föllépnek ma este a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola évnyitóját követő műsorban. Az évnyitót 17.30-kor tartják. — Harminchat keramikus mutatja be mintegy 150 alkotását szeptember 28-án, Pécsen, a IV. országos kerámia- biennálén. — Átadták a forgalomnak a 7-es és 8-as főútvonalat összekapcsoló 76. számú utat, amely Balatonszentgyörgynéí ágazik el és Zalaegerszegen át csatlakozik a 8-ashoz. — Szmolcnszkben megnyílt a vasúti szakemberek nemzetközi tanácskozása. Bulgária, Csehszlovákia, Lengyel- ország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió képviselői vesznek részt ezen. — Közösen vizsgálják a megye kulturális életét ezentúl a közoktatási és a köz- művelődési szakfelügyelők. Az első tapasztalatokat októberben értékelik. — Az alföldi városok fejlesztési kérdéseit elemző konferencia színhelye tegnap óta Békéscsaba. 36 város vezetői és építészek vesznek részt a tanácskozáson. — Földgázkitermelő berendezéseket szállít a Szovjetuniónak a Creusolloire Entreprise francia cég. Ezeket az orenburgi földgázkomplexum harmadik részlegének építésénél használják föl. — Kétnapos kirándulásra viszi szeptember 13-án a KISZÖV nőbizottsága Somogy ipari szövetkezeteinek nődolgozói közül a 41 legjobbat. Ny ugat-Dunántúllal ismerkednek meg. — Tűz pusztított tegnap reggel a Vahitiine Bougainville nevű új-kaledóniai teherszállító hajón, Üj-Zéland közelében. A halottak száma 16, a sebesülteké 21. — FELVÉTELT HIRDET nön- táncot szerető fiatalok részére a Magyarországi Nemzetiségek Központi Táncegyüttese. A felvételi időpontja: szeptember s— P—10, este 8-tól 9 óráig ÍBp., VTL. Rózsák tere s—7, szerb- horvát gimnázium). *1, .......—■ 1 70 évvel ezelőtt, 1805. szeptember 4-én született és 71 éves korában, 1876 szeptemberében halt meg Miké Imre művelődéspolitikus, miniszter és akadémikus, az erdélyi reformnemzedék egyik elismert vezére. Kora ifjúságától Erdély és Magyarország uniójáért, a jobbágyfelszabadításért harcolt. 1848 októberében ö volt a székely nemzetgyűlés elnöke. 1861-ben rövid ideig Erdély főkormányzójaként tevékenykedett. Az 1867-es kiegyezés után három esztendeig közmunka- és közlekedésügyi miniszter volt Andrássy Gyula kormányában. Még 1844-ben megalapította az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet, azzal a céllal, hogy az elmaradt erdélyi mezőgazdaságot magasabb színvonalra emelje. Szorgalmazta a tanítóképzés reformját, s 1859-ben Sepsiszentgyörgyön később róla elnevezett kollégiumot alapított. A Magyar Történelmi Társulatnak alapításától, 1867-től haláláig elnöke volt, s közreműködésével hozta létre az állam 1872-ben Kolozsváron a második magyar tudományegyetemet. Új Brezsnvev-kStet jelent meg Két kötetben megjelent Moszkvában Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára beszédeinek és beszámolóinak kétkötetes gyűjteménye. Az SZKP gazdaságpolitikájának alapvető kérdései a jelenlegi szakaszban címmel. A Pravda ismertetőjében többek között hangsúlyozza, hogy e cikkek és beszámolók mélyrehatóan elemzik a szocialista világrendszer fejlődési perspektíváit, a tesvéri országok sokoldalú együttműködését a szocialista gazdasági integráció alapján. — t)j épületbe költözött az elavult Május 1. utcai varrodából a Kaposvári Ruhagyár 80 varrónője. Az új üzemrészt 26 millió forintért építették. — 3,6 millió forintos forgalmat bonyolított le augusztusban a kaposvári Csibi gyermekruházati bolt Főként az iskolaköpenyeket tornafölszereléseket vásárolták a szülők. — Hozzáfogott — egyelőre 30 üsző vásárlásával — szarvasmarha-állományának negativizálásához a visnyei egyesült Dél-Zselic Tsz. A tbc-mentesítési munkát 1976- ban befejezik. — Szüretelnek már BácsKiskun megyében is. A szakemberek szerint a termés kielégítő. .♦ Hajnali bankrablás Öt álarcos fegyveres a múlt éjjel a kanadai Mount Laurier- ben — túszul ejtve egy bank- igazgatót — majdnem 300 ezer dollár készpénzt ég csekket zsákmányolt. A bankigazgatót otthonában rohanták le, majd arra kényszerítették, hogy velük együtt az egyik bankfiókba menjen és ott megtöltse pénzzel a bőröndjeiket. Menekülés közben a gengszterek — néhány száz méternyire a banktól — robogó gépkocsijukból kilökték az igazgatót, aki így könnyebb sérüléssel megúszta a kalandot. A tetteseknek nyomuk veszett. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy szeptember 6-án Andocson országos állat- és kirakodóvásár lesz. (12061) — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy szeptember 5- én 8.00 órától 15.00 óráig Kaposváron a Dózsa György utcában (a Május í. utcáig), a Rákóczi téren, a Budai Nagy Antal utcában (a Petőfi térig) és a Tó«h Laloa közben áramszünet le«. {3)39273) i i 4