Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-20 / 221. szám

HÉTKÖZNAPJAINK Mi történik a lepedőn? S zerte a világon csökken a mozilátogatók száma. Ügy tűnik, hogy ago­nizál a mozgókép, mert nya­valyája már nem gyerekbe­tegség, Hívei mégis remélik, hogy ama ominózus gyászse­gély csak olyasféle prófécia, akár a oethalas Jónásé Nini- vében. A lelkes bábák, akik anno varázslatot tettek a le­pedőn; maguk sem sej {ették, hogy a vásári kikiáltós attrak­ciónak indult ördöngösséggel micsoda játékszert ajándékoz­tak a világnak. Az meg mára gyerek módján eltelt vele. Nagy múltú filmvállalatok hadakoznak a csőddel, és ahogy hírlik, még Fellini is a ►►munkanélküliek« listájára ke­rült. A zsebre menő probléma okát kutatva a konzílium kár­hoztatja a filmgyártást, a filmpiacot irányító fogyasztói ízlést és a tévét. A technika bizony alaposan végiggázolt hajdanvolt elképesztő ötletén, mikor pointillista festők mo­dorában készült képet sugall- mazott továbbításra az éteren át. Az elparentálás még korai. A bírálatok egyoldalúak. Min­dig kettőn áll a vásár. Le­gyünk végre igazsággal, és egyszer már marasztaljuk el magunkat is ebben az ügyben, mielőtt világgá kiáltanánk, hogy soha többé moziba! Hétköznapjaink apró-cseprő gyarlósága éppen elég. súrló­dással szolgál, még a moziban sem legyen nyugta az ember gyerekének? Akkor már in­kább ’ a tévé. Csak kényelme­sebb. ha az embert papucsban üti meg a guta. Ha odafigye­lünk, a méltatlankodók nem mindig a filmet szidják. Ám­bár meglehet, hogy szidnánk, ha néznék, de nincs rá érke­zésük, mert nem kell ahhoz szangvinikus alkat, kifakadhat a galambepe is, mikor sűrűn akadnak, akik folyvást fele­dik, hogy a közösség minden­kor kötelez. Beül pár száz ember a mo­ziba, hogy szórakozzék. Pana­szuk nem lehet, ezt minden­képpen megkapják a pén­zükért. »Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek« — vallja Aranyunk. Így igaz, de a nó­tárius uram nem járt moziba, máskülönben szegényebb vol­na a »Családi kör« egy fény­lő mondattal. Mikor a csend­ben zörögni kezdenek a ce­lofánzacskók, cuppognak az olvadozó cukorkával picciká- tozó szájak, herseg a fogak alatt a villanytűzről pattant kukorica és bőséggel harmato- zik a nyakakba az olimpi ma­gasból a film magvas monda­nivalójának szotyolahéja, hát szívből szégyellhéti magát az, aki csak potyázik, és még egy torokköszörüléssel sem járul hozzá a közjóhoz. Azon­ban ez még mind nem elég. mert éppen mellénk kerül az a lelkes kommentátor, akit az sem zavar á tolmácsolásban, hogy fogalma sincs arról, mi történik a lepedőn. De az iga­zi istencsapás az az embertár­sunk, akinek időközben any- nyira beérik a szellemessége, hogy alig győzd szusszal az aranyköpést. Azonban hiba volna a lélek valamennyi szárnyalását egy kalap alá venni. Más az ké­rem, mikor szavatoltan a szívbéli ámulat fakad szóra a tátva maradt szájon. Bővében vagyunk a romantikus fil­meknek is, melyeknek világa sokszor érthetetlen, sőt moso- lyogtatóan naiv a ma emberé­nek. A filmkockák éppen egy ifjú párt rezegnek. Előttük ősi kastély, köröttük ősi park, raj­tuk őseik ruhája, de csak olyan önfeledten andalognák, ahogy a manapi fiatalok. Vagy mégse? A kezüket se fogják meg, még csak egymásra se néznek. A lány hallgat, akár a sült hal, a fiú meg csak be­szél, valósággal kilométerek­ben méri a szöveget. A z éjszaíka pedig éppen alkalmatos, a bokrok megfelelően fejlettek, és puhára vetett a hí­res angol pázsit. Mindhiába, ha a fiú benevezett ebbe a szómaratonba. Ekkor a néző­tér homályában felröppen egy végképp elámult női hang: — A marha! Mihályis^Iargit Szabad idő és lésport Kevesebb koksz, több nyersvas ponta 7—10 ezeT tonna nyers­vasat termelnek.) Az óriás ko­hóknál teljesen automatikus az elegyelőkészítés, a szállító­szalagos adagolás, a kombi­nált olaj-, földgáz- és oxigén- befúvás. Egyre inkább törekszenek a nagy toroknyomás alkalmazá­sára és a kokszfogyasztás csökkentésére is. (Jelenleg még 350—500 kilogramm kokszot használnak fel a termelt nyersvan minden tonnájánál.) További megtakarítás érhető el a járulékos tüzelőanyag-be- fúvással is. Szén- és grafit­tömbök tűzálló anyagként va­ló beépítésével is javítani le­het a kohók hozamát és élet­tartamát. A befúvásra kerülő forró szél hőmérsékletének 1300 C fokra való emelésétől is jó eredményeket várnak. A kazahsztáni Karagandai Fémkombinát legújabb óriás kohója már a felsorolt fejlesz­tési tendenciák figyelembevé­telével épül. Évi teljesítménye egymillió 800 ezer tonna nyersvas. A ló maga a kellemes, har­monikus, szemre tetszés moz­gás. A ló társ. Barátsága nem kutyahűség, több annál. A ló­háton ülő ember teste átveszi az állat mozgásának ritmusát. Nincs olyan izomcsoport, me­lyet a lovaglás ne mozgatna meg, tágul a tüdő és gyorsab­ban áramlik az erekben a vér. Megedződi'k a szervezet váz- izomzata, normálissá válik a vérkeringést biztosító szervek működése. A lásport tehát egészséges. A lovaglás hasznos időtöltés. Valamikor úri sport volt, ma azonban más a helyzet. Az ország mintegy 180 ezres lóál­lományának legföljebb a fe­lét fogják szekér elé. A Ka­posvári Mezőgazdasági Főis­kolán megfogalmaztak egy ál­talános elvet: a gazdaságok­ban eggyel se legyen több ló. mint amennyi kell. Az álla­tok java része legyen sporto­lásra alkalmas. Az NDK-ba látogató ma­gyar lótenyésztési szakembe­rek érdekes tapasztalattal jöt­tek haza. A szövetkezetekhez látogató iskolák nagyon sze­retik a barátságos paripákat. Az iskolai politechnikai órák keretében lovagolni tanulnak, s futtatják a prüszkölő állato­kat. Észre sem veszik, s mire felnőnek, ismerősen járkálnak a gazdaságban, s éppen a lo­vak iránti szeretetuk révén vonzódnak a mezőgazdasági pályához. A szövetkezet lovai a helyi sportolási lehetősége­ket is gazdagítják. A Kaposvári Mezőgazdasá­gi Főiskola lovardájában 44 négylábú van. Az ország lóte­nyésztőit és lovasoktatóit ké­pezik itt egységes tanterv alapján. A lovak fontos segí­tői a gyakorlati oktatásnak. A városból többen is kijárnak lovagolni: ügyész és traktor- vezető, diáklány és színésznő, tanár és gyári munkás. A futtatóállásokban délutánon­ként nyüszögnek a paripák, lovasaik a lovaglás elemeit tanulják, gyakorolják. Tehát igény van erre Kaposváron is. A kikapcsolódást, a testi, szel­lemi felfrissülést segíti ezzel a főiskola. A tervek szerint a lovaspá­lya mögötti erdős területet szeretnék a város segítségével tovább fejleszteni, túralovag­lásra alkalmassá tenni. Az er­dőségeikkel tarkított terület erre megfelel. Itt alakulhatna ki a város körnvéki^területek egyik szabadidő-központja. Lo­vas túrautak a Deseda-völgy- be, természetes környezet, jó Levegő, s a magyarországi ál­latvilág néhány vadon élő példánya. Mi kell még? Az ; elképzelések nem megvalósít­hatatlanok. A szomszédban, a toponár-zimányi tsz-ben ta­lálható az ország egyik legna­gyobb arabs törzsállománya. Csupa szép, sportolásra alkal­mas állat. Cs. T. Védekezés a por ellen Gravimetric néven újfajta pormintavevő készüléket szer­kesztettek az angol kutatók azok számára, akik kézi szer­számokkal dolgoznak. A ké­pen látható, hát- és deréktáj­ra erősíthető kis készülékben egy szivattyú működik, amely szűrőbetéten át áramoltatja a munkás nyaka magasságában beszívott levegőt. A szűrőn összegyűlt napi vagy heti por­mennyiséget elemzik. Jóllehet az emberi szervezet az orr, a torok és a tüdő szű­rő, mosó és lekötő »berende­zései« révén természetes mó­don is védekezik a levegő por­ártalma ellen, egy bizonyos határon túl — és az 5 mikron átmérő alatti részecskék ese­tében — már nem tud min­den veszélyt elhárítani. Épp ezért a levegőnek ipari porral való szennyezettségét, a por­szemcsék összetételét, nagysá­gát ás koncentrációját ellen­őrizni kell. Csak így lehet ide­jekorán megelőzni a mérgezé­seket, a szilikózist, az aszbesz­tózist vagy a tüdőrákot. Sok országban a porkoncentráció küszöbértékére már törvé­nyes előírások is vannak. A kohászatban sokféle új Ilik; Japánban és a Szovjet­megoldással igyekeznek fo­kozni a nyersvasgyártás gaz­daságosságát^ A nagyolvasz­tók méreteit állandóan növe­unióban már 12— medenceátmérőj ű köbméter hasznos 14 méter és 4000 térfogatú ! kohók is épültek. (Ezek na­Felhőbodorító Magazin-furcsaságok Állati dolgok Nohát, Nád borbély is oda­fent csattogtatja immár az ol­lóját. S úgy sejtem, a felhő­ket ő bodorítja olyan takaros­ra. A gyerekkor egy darabját vitte magával ő is, mint oly sokan már, akiket boldogult csikókoromban ismertem. Nád borbély műhelyében sohasem fogyott ki a szó. A * pitralon gyakorta, a mese so­hasem. Mese? Az volt, az, \ úgy bizony. Ma már így lá­tom. Akkor szájtátva hallgat­tam, a valóság egy darabjá­nak fogva fel minden törté­netet. Még az sem rendítette meg bizalmamat Nád mester­ben, amikor anyám visszapa­rancsolt hozzá: »tolja« már le a nullás géppel a kobakomról a maradék hajat is. Merthogy az »első forduló« rosszul si­került. Nád borbély úgy meg­csipkedte ollójával a fejemet, mint a seregélyek a gyümöl­csöt ősszel. A »második for­duló« már tökéletesre sikerült. Nyakon fölül olyan lettem, mint a kugligolyó, amelyet iz­zadó tenyerek löktek minden szombaton a vasutasköri pá­lyán a sokat kibíró bábuk fe­lé. Egyszer Nád mestert meg­hívta a sógora Pestre. Nagy esemény volt: a borbély egye­nesen a magyar—angol mér­kőzésre utazott fel. Arra a bizonyos 7:l-esre. Hőjj, volt mesélés aztán! Mi apróbbak ott gubbasztottunk a műhely­ben leterített újságokon, s hallgattuk, mint az igét. — Azt mondja a sógorom: »Nézd azt a kis púpost ott a pálya szélén, az a ...« És Nád mester a népszerű magyar sportriporter nevét mondta ki. Áhítattal füleltünk. Nos hát, azóta sokszor láttam a neves riportert, most leg­utoljára a kaposvári pályán, amint közvetített. A közép­magasok közül egy fejjel ki­magasló férfi. Dehogy kicsi, dehogy pú­pos! Csak hát a mi mesterünk — ejnye, no nézd! — kicsi volt. És bizony a néma szabónak is minden tudására szükség volt, hogy eltüntesse Nád bor­bély hátának egyenetlenségét. Nem haragszom és emiatt a vágyteljesítő meséért ma sem, mester. Csak arra lennék kíváncsi: az angyalok is csikófrizurát viselnek majd ezentúl? L. L. Nehéz idők járnak a hóbagolyra A kanadai repülőtereken a hatóságok újabban összefog- dcssák a hóbaglyokat. Hogy miért éppen ezeket a madara­kat? Mert a lemmingek töme­gesen elvándorolnak Kanada Sarki vizeiről, s a hóbaglyok táplálék nélkül maradtak. Ezért a szubarktikus vidéke­ken való telelés helyett dél fe­lé indultak, ott azonban hatal­mas erdőségekbe jutottak, k mivel az erdő ismeretlen volt számukra, sík területet keres­tek. így kerültek a nagy repü­lőterekre is, ahol bőséges táp­lálékot — egereket és más rágcsálókat — találtak. A nagy fényszórók ráadásul kel­lemes meleget is árasztanak. A lökhajtásos gépek számá­ra valóságos katasztrófát je­lentettek a repülőtereken ősz­ELLESETT íffllig ­(MTI-fotó, Fényes Tamás felv.) szeverödött hóbaglyok és hé­ják százai. A szakemberek speciális csapdákat konstruál­tak. A csapda két részből áll: az egyikbe csaléteknek betet­tek egy galambot, s amint a bagoly vagy a héja rácsapott, a másik rész ajtaja kinyílt, a galamb elrepült, a ragadozó mögött pedig bezárult a ket­rec. A galamb visszatérése volt a jele annak, hogy a ragado­zót megfogták. A baglyokat és a héjákat ezután óvatosan kiszedték, és az ország északi részére szál­lították. Tavaly télen hatvan hóbagoly és háromszáz héja menekült így meg, és került az ország más területeire. fiz aranyfarkas „stratégiája" Dr. Fox ismert amerikai etiológus nemrég két érdekes esetet írt le a farkasok visel­kedéséről. Az egyik állatkert­ben egy farkaspár élt utódai­val a ketrec kétfelé osztott nagy kifutójában. A belső részbe tolóajtón lehetett be­jutni, mely a vonatablakok mintájára működött, s a ket­rec belső részébe lógó kötél meghúzásával volt nyitható. Amint az alkalmazott megje­lent, hogy takarítson, a hím­farkas a hátsó ketrecrészbe terelte kicsinyeit, hogy a taka­rításnál ne alkalmatlankodja­nak. Azután felugrott, fogai közé vette a kötelet, és húzo­gatta, míg be nem zárult. Ami­kor a takarításnak vége volt, foggal-karommal próbálta az ajtót kinyitni, hogy a kicsi­nyeket kibocsássa. Egy • másik eset Alaszkában történt. Ott a megfigyelés tárgyát nyolchetes farkaskö­lyök és az anyjuk képezték. Együtt éltek egy nagy ketrec­ben. Egy alkalommal érdekes kísérletet hajtottak végre, hogy lássák, miképpen lógják el és ölik meg zsákmányukat a kölykök. Amikor a kísérlet befejeződött, hozzájuk enged­ték az addig külön zárt anyát. Az anyafarkás közeledett az egyik farkaskölyökhöz, amely mellett ott feküdt zsákmánya, a megfojtott patkány. Meg akarta szagolni. A farkaskö­lyök felüvöltott, és zsákmánya védelmében megharapta az anyja orrát. Az anyafarkas egy pillanatra félreállt, mint­ha gondolkozna, majd a ket­rec távolabbi sarkába ment, ahol egy kavicshomokból elő­kapart egy darab szarvashúst. De nem ette meg, hanem kör­bejárta vele a patkányt őrző kölykét. Amikor a hús közel került az orrához, a kölyök utánakapott, de az anya el­rántotta előle, majd lassan egy távoli sarokba vitte és letette. A kölyök rögtön ott termett, és nyugodtan falatozni kez­dett. Az anyafarkas eközben otthagyta, a patkányhoz ment és nyugodtan megette. A bo­nyolult »stratégiának« ez a példája azért érdekes, mert az anyafarkas azonnal meg­szerezhette volna a zsák­mányt, ha erejét felhasználja. fiki nem dolgozik... az eszik A strassbourgi egyetem pszi­chológiai laboratóriumában megfigyelték a fehér patká­nyok kollektív viselkedését. A csoporthoz tartozó tíz állatból több kategória alakult ká: egy »fő« hím, néhány »megfélem­lített« patkány, a többi pedig e két csoport között foglalt helyet. Ennek megállapítása után a ketrecbe helyeztek egy berendezést, amelyből egy pe­dál lenyomása után táplálék hullott ki. Attól kezdve, hogy a szerkezettel mindegyik pat­kány megismerkedett, nem kaptak más módon enni. A laboratórium munkatársai ha­marosan megállapították, hogy egyes patkányok szívesebben és többet »dolgoztak«, és hosz- szabb ideig nyomják a pedált, még akkor is, ha már jóllak­tak. Mások viszont nem »dol­goztak«, és a többiek munká­ját'használták ki. Sokáig tar­tózkodtak a nyílás előtt, amelyből az élelem kihullott. A tudósok megfigyelték, hogy a »lusták« nem akarják a pe­dáltól elengedni a dolgozókat, erélyesen odalökdösik őket, így adják tudtukra, hogy éhe­sek. Kiderült: a »lusták« maga­tartása attól függött, hogy a »dolgozó« milyen »pozíciót« tölt be az együttesben. Ha a dolgozó magasabb he­lyet foglal el a társadalmi ranglétrán, mint a lusta, ak­kor az utóbbi szerényen visel­kedik: elkapja a falatot, elv kotródik és nem eszik, amíg a dolgozó jól nem lakik. Ha azonban a dolgozó alacso­nyabb csoportba tartozik, a lusta gátlástalanul kizsákmá­nyolja kollégáját. ^ «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom