Somogyi Néplap, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-12 / 188. szám
Séta a múzeumban És halhúsba döfött a ’ll" int kedves író könyvének újraolvasásakor, mindig talán a látogató a múzeumban — annak állandó kiállításán — is újat, olyan érdekességet, amely korábban elkerülte a figyelmét. így igaz ez a siófoki Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeumban is. Mintha a »Nomen. est omenm (A név előjel) megállapítás valódiságát igazolná: belülről beszédes ez a mély- sárga épület a Sió partján. Kalandozzunk a kiállítás egyik szárny részében! Ott, ahol a szívünkhöz közel álló, öreg tóról tudunk meg sok újat. Nekünk újat, a tónak azonban régit. Hiszen embergenerációk múlásának, váltásénak volt tanúja ez a nagy vízfelület. Egy-másfél millió évvel ezelőtt keletkezett; medencéjét a pleisztocén kori tenger visszahúzódása után különféle erők együtthatása alakította ki. Belegondolni is szédülést okoz! Ki nem tudná már az iskolában bemagolt adatokat? Azt, hogy — nem kis jó érzésünkre — Közép-Európa legnagyobb, legkevésbé mély tava. Nyaranta tízezreket vonz az ország különböző részeiből, külföldről is. Hajdaná- ban-danában sem volt 6okka! kisebb errefelé az »idegenforgalom«. Már a rómaiak meg akartak próbálkozni a vízszint csökkentésével. És biszigony | zony nem »fiatalok« az egyI kori halászatot reprezentáló j tárgyak, munkaeszközök sem. I Itt látható a legősibb halöldöklő szerszám, a szigony, kemény és hegyes — mondhatni — könyörtelen négy ága. Aztán a csibenevelő kas for- ! májú — de annál sokkal finomabb »tapogató« is. A »halászbokrok« lám, eredményes munkát ígértek: sok-sok | ezüstpikkelyes halat. A z egykori tárgyak mel- i lett fotók szemléltetik [ | a mát. Az üzemszerű halá- j szati termelést, melynek el- ! idegeníthetetlen része — a j | múlttal szemben — a tenyész- J j téssel való törődés. És egy új fejezet! A névadóról, Beszédes Józsefről, akiről Széchenyi István így vallott: »igazi hydrometra, j nem érdekli más, csak a víz«. Így volt. A jellemzett részvevője volt minden nagy víz- ! szabályozó és vízépítő mun- í kának, amelybe élete alatt be- lekezdtek. 1786-tól 185'2-ig élt. j Kétezer kilométernyi, részben hajózható, lecsapoló-vízrende- ző csatornát hozott létre: j Duna—Tisza csatornatervét I törvénybe iktatták. S amiért a mellszobra is itt áll a múzeum előtt: a mainál négy-öt j méterrel magasabb vízszintű Balaton első szabályozója ő. j Lépjünk tovább. Ismerked- j jünk a horgászat nemes szén- j vedélyének első hódolóival; j jobban mondva eszközeikkel. Ezek a honfoglalás kori, meglehetősen durván munkált horgok bizony nem apró cigányhalak fogására készültek! Nagy ragadozók ellen tartották tűzbe őket, kampósra hajlítva. Aztán egyre finomultak az eszközök. Igaz: a halak viszont egyre kisebbek lettek. A veszélyre is felhívja a figyelmet ez a kiállítás. Korunk »betegségeire«, a szennyeződésre, a tó vízháztartása egyensúlyának fontosságára. De ne szaladjunk így előre! Hiszen a horgászatnál tartottunk csak. Ezt írja Kérész* túry Dezső: »A zsinór pontosan hírt adott arról, ami a horog körül történt. Micsoda magány volt az ott ég és víz kettős végtelenében!« Egry Józseffel, a festővel ült hallesben. E A jeltelen halál könyve Hajnal Ivanovszkij hadnagy tized - magával elindul á németektől megszállt területein, hogy felrobbantson egy lőszerraktárt. amelyről első hevében azt közli a tábornokkal, hogy a legfontosabb objektumok egyike; pusztulása megakadályozná a fasiszták előretörését Moszkva irányába. A tíz emlber út-távra nem hosz- szú, ám gyötrelmekben bőséges Odüsszeiáját festi meg Vaszil Bikov új regényében, korábbi témáihoz hűnek bizonyulva. (Harmadik rakéta, A halottaknak nem fáj, Obe- liszk.) Tulajdonképpen ismerős a képlet. Már az utalás is érzékeltette talán: Odüsszeia. Válóban, talán az egykori gö- • rög mű vélt az első, melyben sok ember indul el az áhított cél felé, de egy-egy bukva rqjndig elmarad. Számtalan hasonló műben ismétlődik e motívum. Hogy a háborúról szóló szovjet regények között is találunk Ilyeneket, arra a legjobb példa a könyv formában, filmként, színpadi műként — sőt operaként — is helytállt híres, szép Csendesek a hajnalok. Bikov tehát járt ösvényt választott ezúttal. Ebben a megállapításban azonban nincs semmi elmarasztaló. Hovatovább nincs megíratlan téma. Vagy legalábbis: emberi természetünk, reakcióink nemigen változnak. Az alapérzelmek minden emberben adottak, képességünk van ezek átélésére. így csak a díszlet változik... Nagy próba az, amely előtt a tíz ember áll. Testileg, lelkileg kell megfelelniük ennek. Nem indulnak közösségként, alig ismerik egymást. Ivanovszkij hadnagy, huszonkét éves parancsnokuk — ki tudja? i— talán nem is alkalmas a feladat végrehajtására, kilenc emiber parancsnoldá- sára. Mintha ezt bizonyítaná az is, hogy amikor — többszörös emberveszteséggel — eljutnak céljukhoz kiderül, hogy az objektumot időközben áttelepítették egy másik, ismeretlen helyre. Helyes a döntés: a megmaradt emberek térjenek vissza a törzshöz. Ö a legkisebb testi erejű katonával vállalkozik a lehetetlenre: fel akarja kutatni a lőszerraktár új helyét. Lehetőségei egyre csökkennek; többszörösen sebesedik. Értelmetlen-e a halála? Bikov nem ad választ: az olvasóra bízza, nagyon rokonszenvesen. S az olvasó megkeresi magának ezt a válaszd. Nem, r e Ini IvanovsZkij és katonáinak halála nem volt hiábavaló. Megpróbálták az ellenséget, a hazáratörő fasisztákat gyengíteni a maguk eszközeivel. Haláluk olyan halál, melyet majd a hadirádió, s a hadiújságok nem jelentenek meg. Milliók halála tehát. Bikov a jeltelen halált haltaknak állít emlékművet e regényében. Mást, többet elődeinél fokozottabb szókimondásával ad. Kemény, realista regény. S mint a szövete, az anyaga: az író is ilyen lehet. Erre utal sallangmentes, szinte hasonlatok nélküli előadásmódja. A sikerületlenebb részek éppen azok, amelyekbe lírát csöppent. A visszaemlékezésekről van szó. A könyvet a Magvető Kiadó Világkönyvtárának tagjaként vehettük kézbe. Enye- dy György fordította. A védőborítón Pécsi Gábor jó grafikáját találjuk. L. L. ötvös Doránd balatoni torziós ingája is vonzza a szemet. Az 1900-as brüsz- szeli világkiállítás nagydíját nyerte vele. Csak egy ugrás — jobban mondva tárlóváltás — és a ma lehetőségei között vagyunk. Vízisí, békaem- ber-fölszerelés, vitorlásmodel- lek; a jelen pihenő emberének mutat szórakozási, kedvtelési módokat. De azért a gondtalan napokon sem feledkezhetünk meg Széchenyi István sorairól, melyek ugyan jócskán évültek megírásuk óta, de egészében véve a dolgokat, sok tennivalóra is utalnak: » Magyarország szinte legkisebb vidékét elhanyagolt állapotából kiemelni oly szempont, mely minden hű hazafinak legközelebb fekszik érdekében.« A »kiemelés«, íme megtörtént, de munkálkodnivaló maradt bőven az utókorra is. Leskő László Krétarajzok Velencéből A Salute-templom előtt a Red ént ore látványos úszó palotája. A Redentore eiőkészüie-1 tei nyilvános főpróbának is be- illenek. A Lidó forró homokját még a talpunkon érezzük, bőrünk sós a tengertől. Vaporet- tónk minden állomáson megáll a Canale Grandén. A tengeri kijárat kapujában áll a Santa Maria della Salute templom, kettős kupolája Velence egyik éke. Az 1630. évi nagy pestis elmúlásának emlékére építették. Alapzata egymillió kétszázezer tölgycölöpön nyugszik. Belül igazi műremekeket őriz a barokk templom; Tintoretto, Tiziano műveit csodálhatjuk meg. A templom előtt áll az a feldíszített hajó, melyet másnap, szombat este, úszó palotaként csodálhattunk. A főpróbához tartozott a városba érkezett egyik kórus rögtönzött műsora a vaporettón. A közönség érdeklődését igazi csemegével elégítették ki, délolasz tánccal, Velence ünnepel. Színesen, hangosan. j Elérkezett a várt nap, szombat este, a Redentore meghirdetett programja a Szent Márk téren. A szalonzenekarok ezen az estén elhallgattak a Piazzán, mely százhetvenöt méter hosz- szan terül el a reneszánsz palotáit árkádjaival körülvéve. Szimfonikus zenekar ad hangversenyt, mely látványosság csupán. Az egyre sűrűsödő tömeg elfojtja a hangszerek hangját, csupán a fúvósok és az ütőhangszeresek »okoznak« némi zenei élményt. A hangszórókon át pedig arról a hajóról közvetítik a műsort, melyet a főpróba napján földíszítve a Salute templom előtt láttunk kikötve. Érkezését várják a Szent Márk téren. Rendőrök intézkednek a vízen, a bárkák és gondolák között, hogy biztosítsák a kivilágított, lámpa- fűzéres hajó kikötését. A motorcsónakokon, gondolákon át lehetne jutni a túlsó partra, annyi van belőlük a vízen. De mindenki erre az oldalra igyekszik, hiszen fél tizenketEgy hónap múlva: Ludi Romani Hazánk egyik legjelentősebb római kori ásatásának színhelyén — a táci Gorsiumban — az idén is fölelevenitenek több antik római játékot. A Ludi Romanit — a hajdani Róma egyik legjelentősebb, leglátványosabb ünnepét szeptember 12-én, 13-án és 14-én rendezik meg a gorsiu- mi fórumon. Ekkor tartják meg a pannonja városok ifjúságának antik irodalmi bemutatóját, és ekkor kerül sor a győri Kisfaludy Színház .művészeinek Plaiítus-bemuta tójára. A bögre című komédiát mutatják be az antik romok között. A Canale Grandén. j Pásztor Ferenc | FIUK A LESHEGYEN — Vegye maga mellé Golu- biesot. Végigmennek a járőröS kön. Esőkabátot, teát visznek I nekik. Azonnal induljanak, legyenek óvatosak. Törzsőrmes- j tér elvtárs! Benn marad. Tart- j ja a frontot. Jelentse a had- j műveleti tisztnek, hogy elemi kár elhárítására a i legénység- [ gél együtt a helyszínre' mai-/ tem. A rádió legyen vételkész. Igyekezzenek fiuk, nincs idő a szuszogásra. Csak a villám mutatta az utat. Ebben a fényben megcsillantak a fejszék, lapátok, a vállon keresztül vetett fegyverek. Hangtalanul haladtak. Elől ment az őrsparancsnok. Inkább zuhant, hengeredett, mint valami hegytetőn elengedett kő. Csapkodtak rajta a fenyőágak, nagyokat huppant egy-egy vízzel telt gödörben. Olykor hangosan káromkodott, vagy hátraszólt: — Jönnek, fiúk? Mindenki itt van? A fiúk mennek, törtetnek előre, mintha motort szereltek j volna beléjük. Fel-felvillannak 1 a zseblámpáik fényei. — Takarékoskodjanak a lámpákkal. Még három óra sincs. Nem tudjuk, mi vár lenn — kiáltott az őrnagy. 45. Lenn,' egy nagyon régi, nagyon avitt faházban rendezték be az erdészetnél dolgozó asz- szomyok munkásszállását. Inkább csak nyárra, az erősebb szezonra rendezkedtek be itt, csak ideiglenes menedéket nyújtott. A nyári hetekben sok itt a tennivaló. Ilyenkor kell gondozni a csemetéket, ilyenkor szedik le a gyógynövényeket. a nyári időben teszik rendbe a vadetetőket, ita- tóheiyeket. Ilyenkor arra is nyílik lehetőség, hogy megjelöljék a különleges növényeket, táblákat helyezzenek el a védett fák oldalára, a fákat körülvevő kerítésekre. Ez bizony nem nyolcórás munkaidőben elvégezhető feladat. Szaporán kell dolgozni, mert beköszönt az ősz, akkor aztán késő már kapkodni. Ezért van az, hogy hajnalban kelnek, sö-' tétedésig dolgoznak az asszonyok, majd pihenhetnek őszszel, meg télen. Ketten, hárman már előre szaladtak a viharvertek közül, a határőrökhöz igyekeztek segítségért. — Mit tudnak? Mi történt? Van valakinek baja, — kérdezte őket egyszuszra a parancsnok, de nem állt meg egy pillanatra sem. — Magunk se tudjuk, mert mindenütt sivalkodnak, jajgatnak az asszonyok. Azt se tudjuk, hol áll a fejünk? Gyorsan, gyorsan, jöjjenek, mert agyonyomja őket a fa! Ez már pánik, állapította meg magában az őrnagy és futásra gyorsította a lépéseket, többiek utána. Nem gondolák most arra sem, hogy a köveken kifordulhat a bokájuk, nagyot eshetnek egy-egy alattomos gyökérben. A faháznál nagy a zűrzavar. Ügy hat az egész, mintha forgószél kevert volna össze mindent. A lámpák fényében csak azt lehetett látni, hogy két nagy fenyő fekszik a ház teljesen ösz- szezúzott maradékain. Látszottak a karvastagságú törött ágak. a dőlés következtében -megcsavarodott, szilánkokká szakadt törzsek. — Asszonyok! Figyeljenek rám! Péter Balázs őrnagy vagyok, itt vannak velem a hatókor. éjfél előtt, kezdődik a tűzijáték az Arsenale felől. Velence elfelejti gondját, a műemlékeibe bújt »pestist«, szívből ünnepel. A tűzszerészek művészetét a csodálkozás moraja kíséri a téren. Fél órán át csillogtatták tűzijáték-fantáziájukat. A pompát percről percre fokozták a túloldalról, a finálé már a fejünk felett zen- gett-szikrázott. A tömeg pontban éjfélkor indult meg hazafelé, szaporáz- va lépteit, mert az eső is megvárta az ünnep befejezését. Velence múzeumai között szigorú válogatást parancsol az idő, melyből soha nincs elege a turistának. Nehéz kiszakadni egyébként is Velence élő múzeumából, hogy az ajtók mögül nézzük a múltat. Peggy Guggenheim New York-i műkereskedő-dinasztia velencei gyűjteményét azért is érdemes a programba vilyíatni, hogy a fárasztóén csillogó barokk után- i mai képzőművészeti alkotásodon pihentessük meg szemünket. Sokan szó szerint veszik a pihenést, elnyúlnak a füves kertben, a padokon , — alszanak. A Canale Grandéra néz a kert, melyben'- Marino Marini lovas szobra áll. A bejárat felőli kertben Archipenko klasz- szikus műve, A bokszolok. Vannak, akik itt látnak először eredeti Picasso-íestményt, rajzokat. A szélsőséges, különc szürrealista Salvatore Dali három festménnyel szerepel a modern gyűjteményben. Közöttük furcsán, de nem idegenül, távoli világ, Óceánia üzeneteiként maszkok, szobrocskák. Régi idők tanúi. Velencében különös üzenetet hordoznak ezek az alkotások: múltjukban az idő ígérete, mely az életet jelenti. . Velencében nemcsak pusztulnak értékes műemlékek, hanem születnek értéktelen gics- csek is. Ezt is jellemzőnek tartjuk erre a városra. A közeli sziget, Muráno ontja a silány ízlésű üveget. A XIII. századtól - működnek itt az üvegfúvók, Európa üvegiparának megteremtői. Az egykori harmincezres városban alig ötezren élnek — az üvegből. Egyesek készítik, mások — ezeknek a száma magasabb — eladják. Itt és tárőrök is. Feleljenek, hallanak engem? Az most nehéz. Jajon.g a szél, csapkodnak a jégszemek, sustorognak a fák lombjai. Olyan az egész hegy, mintha ! Velencében. A reklám tökélef, pokollá változott volna. Csak jajgatás válaszol! — Asszonyok, ne óbégassa- nak! Rám figyelni, — ordított torkaszakadtából az őrnagy, hogy túlharsogja a vihart. — Aki mozogni tud, jöjjön ide hozzánk! Gyorsan, szaporán, Mindenki ide, aki mozogni tud. Ide, ahonnan világítunk! Gyerünk, asszonyok. Ázott verebeknek, hajótörötteknek látszottak szegények. Csapzottan lógott a hajuk, szemükben riadalom, kétségbeesés tükröződött. Fáztak, vacogtak, összekuporogtak, mintha görcsös fájdalmaik lennének. tes. A vaporettó utasait kalauz fogadja az állomáson, s értőn szemeli ki az idegenek közül az üveg iránt érdeklődő turistákat, akiket csoportba gyűjtve kísér egy működő üzembe. A kemence körül ülőhelyek. A látványosság azzal kezdődik, hogy olyan vékony üveggömböt fújnak, melyet inkább a celofánhoz hasonlíthatok. Azután nagyobb üvegmasszából muránói lovacskát formál ügyesen a fiatalember. Ezzel a tömegtermékkel százával találkoztunk az utcán. Velencéről készült albumot vásároltam, színes felvételei évtizedekkel ezélőtt készülhetElvtársak, le a köpenyek- [ tek. Az album alcíme: A világ kel, ráadni az asszonyokra! Még mindig jöttek az asszonyok. Egyik egy bokor tövéből, a másik az udvaron álló szekér alól, a harmadik a lépcső menedékéből kapaszkodott elő. — Hány asszonynak kell lenni? — kérdezte az őrnagy és számlálni kezdte az előbúj takat. — Huszonöt asszony és egy férfi. Itt kell lennie az öreg udvarosnak, Gáspár bácsinak is. (Folytatjuk.) közepe. Ez sem így van, de akit egyszer megkapott Velence'varázsa, az tudja becsülni a város értékeit, s mit kívánhat mást, mint hogy ezekből minél többet mentsenek meg. A talmival senki sem törődik a gondok közepette, talán azért, mert az is hozzá tartozik a városhoz. Az ellentétek városához. Horányi Barna Somogyi Néplap
