Somogyi Néplap, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-01 / 152. szám
o • „Üzemmérnökké fogadom.. Oklevélátadás a mezőgazdasági főiskolán V Feldíszített aula várta tegnap' az érkezőket a Kaposvári Mezőgazdásági Főiskolán: nyilvános ünnepi ülést tartott az intézet tanácsa, melynek során dr. Guba Sándor főiskolai tanár, főigazgató átadta az okleveleket az új üzemmérnökök-' nek. Mikor a mezőgazdaság, s ezen. belül az állattenyésztés fejlesztéséről, az ebből adódó feladatokról beszélünk, óhatatlanul számolnunk kell azzal az alapvető követelménnyel, hogy elegendő és jól képzett szakember álljon rendelkezésre a termelés gyakorlatában és a kutatásban. Államunk az ilyen jellegű oktatási intézmények támogatásával, de a hallgatók anyagi segítésével is előmozdítja ennek a célnak az elérését. Erről is — az ösztöndíjakról, a tanulmányi segélyekről — szólt dr. Ember János főiskolai tanár, főigazgató-helyettes, mikor az államvizsgáról jelentést tett az intézet tanácsának. Először kaptak az intézetben diplomát a levelező hallgatók. A huszonkilenc szakembernek több mint a fele termelőszövetkezetben és állami gazdaságban dolgozik; tizenketten Baranya, Somogy és Tolna megyéből, a többiek más dunántúli megyékből, illetve Fest és Bács-Kiskun megyéből jöttek a kaposvári főiskolára. A nappali tagozatos haliga- ] tók két szakon szereztek dip- | lomát: az általános állatiényésztési szakon ötvenkilencen, a baromfi- és egyéb kisállattenyésztési szakon pedig tizen- J négyen kaptak oklevelet. Álta- | Iában két-három munkahely ' között is választhattak a pályakezdő mérnökök. A baromfi- és egyéb kisállattenyésztés-' szakot végzetteknek például 71 ; százaléka termelőüzemekben i kamatoztatja tudását, főiskolai i átlagban a most oklevelet ka- . pott szakembereknek 82 százaléka dolgozik majd termelő í gazdaságokban. A friss diplomásoknak több mint a fele j Baranya. Somogy és Tolna megyében hasznosítja a főiskolán '■ szerzett ismereteit. Dr. Guba Sándor főigazgató az oklevelek átadásakor szólt arról is, hogy az új üzemmérnökökre felelősségteljes feladat vár, bizonyítaniuk kell, hogy alkalmasak a rájuk bízott ten- [ nivalók elvégzésére. Az induláshoz megszerezték az alapot jelentő szakmai ismereteket, a | továbbiakban azonban nélkü- ! lözhetetlen a lelkiismeretes őri- ! képzés és a rendszeres továbbképzés. A főigazgató sorra ad-j ta át az okleveleket, s erősítet- j te meg a diplomát: »Üzem- | mérnökké fogadom ...« Ezután Dr. Horn Péter főiskolai tanár, kari igazgató zárszava ugyan az ünnepi tanács-1 ülés befejezését jelentette, az aula azonban népes maradt: a | végzett főiskolások, kezükben1 az oklevéllel, fogadták hozzátartozóik, barátaik gratulációit. I Az elmúlt években alapos tu- 1 dással gyarapodtak s ezt gyü~ mölcsöztetni akarják — erről | beszélt Harcsás János üzem- ! mérnök a nappali, és Kovács István üzemmérnök a levelező tagozaton végzettek nevében. Hogy ki. hol fog hozzá, erről beszélgettünk két. immár főiskolai végzettségű szakemberrel. Joó László: — Balatonmárián születtem, mindig szerettem a haltenyésztést. Most, hogy végeztem, a főiskolán maradok, az egyik tanszéken. Jobban szerettem volna a gyakorlatban elhelyezkedni, ezért is kötöttem szerződést a Balatoni Halgazdasággal, de ehhez nem volt elég pusztán a szándék ... Nős vagyok, a feleségem ugyanezen a szakon jövőre végez itt a főiskolán. Vajas József: — Szeged közelében, Deszken lakom. Édesapám is állattenyésztő, én folytattam a hagyományt, az általános állattenyésztési szakon szereztem üzemmérnöki diplomát. Utam messzire vezet a szülőhelytől, ugyanis a Bólyi Állami Gazdaság lesz a mun- kahelvem. Tegnap már az új cél felé indultak... Ne legyen kevesebb tonna Szükség van a teljesítőképesség teljes kihasználására Az idei aratás a megye mezőgazdasági nagyüzemeiben minden eddiginél jobb technikai bázist talált, hiszen gyarapodott a betakarítógépek száma, méghozzá jó néhány olyan nagy teljesítményű kombájnnal, amilyen a korábbi években nem állt rendelkezésre. Érdemes sorra venni, milyen gépállomány állítható munkába ezen a nyáron az aratásban. A somogyi termelőszövetkezetekben az év elején 553 kombájn volt, ez a későbbiekben 73 újabb géppel gyarapodott. Ugyancsak a megye közös gazdaságaiban 451 tonnáról 587 tonnára nőtt a napi szárítókapacilás. A tsz-ekben és az állami gazdaságokban, illetve a Somogy megyei Ga- bonaí'elvásárló és Feldolgozó Vállalatnál együttvéve a kalászosok termelésének mintegy 82 százalékát száríthatják, erre nyújtanak módot a meglevő berendezések. Körülbelül 4 ezer tonna üzemanyag tárolására van lehetőség. A szállításoknál az 572 gépkocsi 2491 tonna, a pótkocsik pedig 9245 tonna teherbírással vehetők figyelembe. A somogyi állami gazdaságokban a tárolótér 200 vagonnal nőtt, a szárítók napi teljesítménye pedig 180 vagon. Szóltunk róla, hogy az észszerű takarékosság azt követeli: csak annyi terményt szárítsanak az üzemek, ameny- nyit ténylegesen kell, s azt sem a szükségesnél alacsonyabb nedvességtartalomra. Érdekes — és követésre méltó — módszert dolgoztak ki a balatonsZabadi November 7. Termelőszövetkezetben arra, hogy rendszeresen mérjék a behordott gabona nedvesség- tartalmát, s ahhoz mérten rolyamatosan figyelemmel kísérjék és szabályozzák a szántó munkáját. Sok, másutt nagyon szükséges energiát takaríthatnak meg ezzel az eljárással, s egyúttal a tárolt gabona minőségét is védik. Takarékossági lehetőséget kínál a gépek, berendezések maximális kihasználása. A nagy teljesítményű kombájnok csak akkor bizonyíthatják igazán, hogy mire képesek, ha a lehető legjobb kihasználás mellett dolgoznak, és mindig elegendő szállító- jármű kíséri őket a határban. A szem elhordása éppen úgy gyorsaságot követel, mint az átvétele a vállalati telepeken. A pótkocsi hiánya a gabonatáblán éppen olyan súlyosan fékezheti az aratási munkát, mint a sorbaállás a magtáraknál. Mindebből kitűnik, hogy a takarékosság egyik nagy tartaléka rejlik a mun- ■ kaszer vezésben. Szólni kell arról is, hogy az említett 4000 tonnás üzemanyag-tárolási lehetőség csak akkor lesz kielégítő a betakarításban, ha az ÁFOR tájegységi központjának gépkocsijai mellett a gazdaságok is segítenek a szállításban, és igyekszenek folyamatosan j feltölteni a megüresedett tá- | rolóteret. És folytathatjuk a sort azzal, hogy a szárítók, j akármilyen korszerűek és j »sokat tudók« is, csak akkor kihasználtak igazán, ha gondoskodnak folyamatos munkájukról, elegendő dolgozót állítanak »csatasorba« a berendezések több műszakos üzemeltetéséhez. A gabona veszteségmentes betakarítása és a költségek csökkentése érhető el a tennivalók gondos szervezésével. H. F. Újra az urnák előtt Somogy 11. számú ország- gyűlési választókerületében vasárnap reggel újra kinyitott a harminchárom szavazókor. A családok közül nagyon sok már öt órakor elindult hazulról, .hogy lead- j a szavazatát. Nagyatád két nagy üzemének munkásai különösen nagy izgalommal szavaztak, hí* szén ismét á társukat: Noé lm,-énét, a konzervgyár, Simon Ernőnél, a cérnagyár munkását jelölték. S mivel az Elnöki Tanács péntekre összehívta az országgyűlést, mindenki találgatta, hogy a második választás után ki megy július 4-én a Parlamentbe. A két választás közötti időben sok szó esett a jelöltekről, még többen megismerték őket, s ahogy nem egy választópolgár elmondta, jól meggondolták, most melyiküket támogassák szavazatukkal Volt, aki úgy válaszolt: ugyanarra szavaztam most is, mint június 15-én, mások azt felelték: a másik jelöltet támogattam, úgy éreztem a személyes találkozás után, hogy alkalmasabb a képviselői posztra. A mikéi tanácsházán Ilia István, a szavazaíszedő bizottság elnöke azzal Büszkélkedett, hogy nagy megértés tapasztalható, a választópolgárok hamarabb leadták szavazatukat, mint a múltkor. — Arra is nagy gondot fordítottunk, hogy ismételten elmondjuk a szavazás módját. Egy példát említetlek arra: milyen fontosnak tartotta mindenki, hogy ott legyen a pótválasztáson is. Az előbb ment el egy nyolcvannégy éves bácsi. Másfél kilométerre lakik a tanácsháztól, mégis elballagott, s a bizottság egyik j tagjánal^ a segítségével —na- j gyón reszket a keze — leadta I a szavazatát. A lábodi óvodában szívde- I rítő környezetben dolgozott a szavazókor. A .táblán színes krétarajz a választásról: a nagycsoportosok munkája. | Minden szem megakadt rajta. Kék munkaruhás fiatalember lépett ki a fülkéből, bedobta a borítékot az urnába. Márkus Jánosnak hívják, a Lábodi Állami Gazdaság ács-állványo- ■ zó ja. — A múltkor nem dőlt el, hogy ki lesz a kerület képviselője, ezért van most nálunk pótválasztás — magyarázta. Egy építkezésen segédkezett, onnan szaladt át, s most is Noé Imrénére szavazott, mint a múltkor. Baksa János, a szavazat szedő bizottság elnöke hozzátette, hogy mindenki ilyen tájékozott. A népfrontaktivák a tanácstagok személyesen beszélgettek a választópolgárokkal, felhívták a figyelmüket a a pótválasztásra. (Ez egyébként az egész választókéi’ulet- Den így volt.) Több szavazókörben jártunk Nagyatádon is. mindenhol azt tapasztaltuk, hogy az emberek nagy felelősséggel járultak ismét az urnák elé. Sokan a konzervgyári műszak előtt mások az után érkeztek a szavazókörbe. Kis csoportokba verődve beszélgettek a választás esélyeiről. Az Országos Választási Elnökség tegnap kiadott hivatalos közleménye szerint a 20 471 választójogosult 99,8 százaléka vett részt a választásban. 20 191 érvényes szavazat volt, a jelöltek ellen leadott szavazatok százaléka 0,5. Simon Ernöné kapta a szavazatok 56,9, Noé Imréné a szavazatok 38,1 százalékát. Simon Ernőné átvette képviselői megbízólevelét, s készül a pénteki országgyűlésre. U G. A somogyi munkások helyzetéről tárgyalt a Szakszervezetek Megyei ianácsá Fontos témát tárgyalt tegnap a Szakszervezetek Megyei Tanácsa dr. Szerényi János szóbeli előterjesztése alapján a tanácsülés megvitatta a Központi Bizottság 1974. március 19—20-í, a munkásosztály helyzetéről hozott határozatának végrehajtásáról szóló jelentést. Az SZMT elfogadta a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának, valamint, az elnökségnek a második félévi ülésrendjét. Az SZMT ezután szeméiyi ügyekben döntött. Pusztai Ferencet érdemei elismerése mellett fölmentette titkári tisztsége, elnökségi tagsága alól, ugyanis augusztus 1-től a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság igazgatója lesz. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa Tarr Gyulát, a Kaposvári Járási Pártbizottság titkárát kooptálta az SZMT tagjának, majd megválasztotta az SZMT titkárának, az elnökség tagjának. Százhúsz bizalmi részvételével Kiérdemelt és előlegezett bizalom JÓL ÉLTEK a szakszervezeti vezetőségválasztás adta fórumlehetőségekkel szombaton a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában. Az üzemi szakszervezeti tanács négyévi munkája fölötti mintegy négyórás vita során egyetlen formális hozzászólás sem volt. Különösen a munkásküldöttek hozzászólásait jellemezte közérdekű nyílt- szavúság. A dicséretek és bírálatok mellett sok jó javaslat is elhangzott. A gyár mintegy 1500 szervezett dolgozóját képviselő 120 bizalmi küldött jó előre megkapta a négyévi munkát tükröző, csaknem 30 oldalas beszámolót. Az ebben foglaltakat hasonlították össze saját kisebb közösségük tapasztalataival. A jelentés kiállta a próbát. A kérdésre — »a küldöttértekezlet elfogad- ja-e a beszámolót?« — valamennyi kéz a magasba emelkedett. A kézerdő a dolgozók álláspontját tükrözte, a harmincnál több hozzászóló bebizonyította ezt. Érdemes idézni a beszámoló néhány megállapítását; A termelékenység négy év alatt 28 százalékkal nőtt. Ez csak részben a gyár rekonstrukciójának a hatása. A munkaversenyek eredményei nélkül ez elképzelhetetlen volna. A gyár bérszínvonala 1970 óta több mint 38 százalékkal emelkedelt. Az üzemi tanács támogatta a gépen dolgozó munkásnők bérének átlagosnál nagyobb emelését és az éjszakai, bérpótlék jelentős növelései. A szociális és munkakörülmények javítására majd félmillió forintot költöttek a gyár rekonstrukciója során. A munkahelyek szebbé tételére 1,4 milliót, a világítás korszerűsítésére és parkettázásra pedig több mint hárommilliót fordítottak. Több felszólaló megdicsérte azt a kezdeményezést, hogy az éjszakai műszakban ingyenes frissítőt és kávét kapnak a dolgozók. Ennél is jelentősebb, hogy a több gyermekes anyákat nem osztják be éjszakai műszakra. A négy év alatt több mint 600 dolgozójuk végzett el eredményesen valamilyen iskolát vagy tanfolyamot. Az üzemi könyvtár olvasóinak száma pedig közel jár a kilencszázhoz, s évente 38 ezer kötetet kölcsönöznek ki. A beszámoló persze nemcsak ilyen elismerést érdemlő adatokat közölt. Bőven maradt megoldásra váró feladat az új szakszervezeti vezető testületeknek is. A pamutfonó-ipari vállalat szak- szervezeti tanácsának titkára, Csorba Jánosáé, hozzászólásában emlékeztetett, hogy a gyárban dolgozók húsz száza- [ lékának még az általános iskolai végzettsége sincs meg. Többen hangsúlyozták, hogy nem' elég, ha a döntéseknél figyelembe veszik a munkások javaslatait. El kell érni, hogy a vezető testületek döntései és határozatai jussanak* el a dolgozókhoz. Ne legyenek megválaszolatlan »kényes kérdések«. Deák Zsuzsa a gyűrűsfonóból a háromműszakosok nevében beszélt. Szót emelt a munkafegyelem javítása mellett: amit az egyik kéz csinál, ne tegye tönkre a másik. Az SZMT szervezési és káder bízol óságának vezetője, dr. Rétsági Béla jónak ítélte a gyár újítási munkáját, de mint mondta: ez a munka nagyobb nyilvánosságot és visszhangot érdemelne. A munkavédelemmel kapcsolatban figyelmeztetőnek ítélte, hogy az idén eddig már tíz baleset történt a textilművekben. Keresztes Ferenc szocialista brigádvezető bíráló hozzászólása szerint az idén egyetlen kétgyermes üdülési beutalót kaptak. A MUNKAHELYI légkörrel kapcsolatban mondott véleményt Borbély Lászlóné előmunkás. »Amikor a vezetők köztünk járnak, egyik szemükkel a jót is lássák meg. Dicsérjék meg a jól dolgozókat, és akkor nem lesz olyan, aki tart egy ilyen látogatástól.« A vitát követően választották meg a szakszervezet vezető testületéit. Az üzemi szak- szervezeti tanács titkárának Vizeli lstvánnét választották meg. B. F. Somogyi Nép/apl 3 \