Somogyi Néplap, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-16 / 165. szám
% GYÁSZJELENTÉS Pá16 szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérem, sógorom, CZINK JENŐ MÄV nyugdíjas 56 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 18-án, pénteken 14.30 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. • * * Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem. NAGY ISTVÁN . MÁV nyugdíjas 70 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 17-én, csütörtökön fél 4 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló felesége, testvérei és rokonsága. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, az ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, id. GYÖRFI JANOS temetésén részt vettek, s részvétükkel, virágaikkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Köszönetét mondunk a rokonoknak, a barátoknak, az ismerősöknek és a volt munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, ORBÁN JÓZSEF temetésén részt vettek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Fonyód-Bélatelepen 86 n-öl ikertelek, vízhez közel, olcsón eladó. Érdeklődni: Ba- latonboglár, Óvoda, Tóthné. (10445) Balatonbogláron a Wesselényi u. 23. alatt kertes, új ház. beköltözhetően eladó. (10446) Balatonbogláron, vízközeiben 237 n-öl telek eladó. Önodiné, Szent Mihály u. 10. (10447) Kis családi ház eladó, Kaposvár, Hegyaljai út 39.. érdeklődni mindennap. (7736) Kétszobás házrész eladó, Kaposváron. Cím a kiadóban. (7747) Kaposváron, a Cseri dylő 24. sz. ház. fizetési könnyítéssel és azonnalid beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Körtönyei bükk 22. (7743) Ház és házhely, konyhabútor, ruhás- szekrény eladók. Kaposvár. Fodor József u. 8. özv. Kovácsné. (263423) Kaposújlak, Dózsa u. G5. alatt 180 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni mindennap délelőtt. (268419) Kőröshegyen a hegyalja út 5. sz. építkezés alatt levő 274 n-öl telek eladó. Bertalan Károly. Bálványos, Kossuth L. u. 53. (374124) Négyszáz négyszög- öles. közművesített házhely a Ballakuti utcában eladó. Érdeklődni : Kaposvár. Zrínyi u. 7. Vargáék, a belső udvarban. _________________(268404) Fonyódon kétszobás családi ház eladó. Érdeklődni: Fonyód Fő u. 82. (268367) Öreglakon, a Fő u. 88. sz. családi ház. 836 n-öl telekkel eladó. (10441) Házrész beköltözhetően, fizetési könnyítéssel eladó. Kaposvár, Lövölde u. 6. (268397) Kétszobás, összkomfortos házrész fizetési könnyítéssel, beköltözhetően eladó. Kaposvár, Iszák u. 25. (268396) Kaposváron, az északnyugati város- j részben háromszobás, ! új, kertes családi ház , eladó. Érdeklődni: Kazinczy u. 14. (268391) 170 négyszögöles ház- i hely. anyaggal és en- | gedéllyel, sürgősen, ol- j csőn eladó. Kaposszer- j dahely, Árpád u. 27. (268387) I Kaposváron kétszobás, összkomfortos, több helyiségből álló ház, 314 négyszögöl telekkel, beköltözhetően, jutányosán eladó. Kaposrét sor 63. (268436) Siófokon, Arádi vértanúk tere 43. sz. kétszobás családi ház eladó. Érdeklődni; Kossuth Lajos u. 63. ' (374128) Kaposváron, a Kinizsi Pál u. 2. sz. al-atti kétszobás ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Schönherz Z. u. 8. sz. (268334) Nagyatádon, a Lőcsei u. 6. szám alatti háro-mszobás. összkomfortos ház. kb. 150 négyszögöl telekkel eladó. (268388) A nyerges- újfalui Magyar Viscosagyár — az ország egyetlen vegyiszátgyára — azonnal felvesz vegyipari szakmunkásokat, férfi és női betanított és segédmunkásokat. Jöjjön dolgozni e Duna menti n agy üzem be, Nyergesújfalura ! — Korszerű, automatizált, klimatizált üzemek, — modern vegyipari technológia, — biztos megélhetés, kitűnő szociális ellátottság, — magas munkabérek, éjszakai pótlék, prémium, — otthonos, modern munkásszállók, — kedvezményes étkezés, — folyamatos üzemmenet, 40—42—44 órás munkahét, — továbbtanulási, kulturális és sportolási — lehetőségek. Jelentkezés minden munkanapon 7—12 óráig a munkaügyi főosztályon. Az érdeklődők a választ levélben kapják a részletes, képekkel illusztrált „Tájékoztatóival együtt. Cím: Magyar Viscosagyár 2536 Nyergesújfalu Komárom megye Pf. 1. ' (9855) Fonyódligeten a Tö- T köly u, 18. számú két- ! szobás nyaraló eladó, j (268378) Eladó Pécsett a m. ! kér. Főisikola u. 4/1. sz. 3 szintes családi h£z. Érdeklődni a helyszínen, valamint Nikla, Vörösmarty u. 3. (Takácshegy) . (7750) Jákó, Rákóczi u. 8. sz. kétszoba, előszoba, konyhából és mellék- helyiségből álló ház eladó. Állomáshoz 200 méter. (7749) Balatonbogláron 140 n-öles telkemet — kész lábazattal —, beköltözhető mellékhelyiséggel eladnám, újszerű állapotban lévő személygépkocsit beszámítok. Cím: Zádori Imre, Balatonboglár, Gyöngyvirág u. 4. (7752) Kaposváron, a tisztviselőtelepen 2/3 házrész garázzsal eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Marx Károly köz 12. III. 2. délben 12 óráig. 488-as Moszkvics sérült állapotban eladó. Farkas, Pusztakovácsi, Prósza puszta. (7705) 1500-as Polski, most müszakizott, eladó. Gulyás, Magyaregres. (268418) IE-s Trabant eladó. Marcali, Kaposvári út 76. Érdeklődni este 6 óra után. (-0437) 60l-es, cx-es Trabant eladó. Meszteg- nyő, Kossuth u. 2. (10439) Most műszaki vizsgázott Skoda Octávia Combi, új motorral, eladó. Molnár József. Kaposfő, Zrínyi u. 1. (7741) Trabant Limousine ID rsz. eladó. Megtekinthető : Fonyód, Szent István u. 83.. egész nap. (10448) 353-as Wartburg, megkímélt állapotban, eladó. Megtekinthető: szombat és vasárnap. Balatonboglár, zrínyi U. 21. (10443) Karambolozott Wartburg, alkatrészként is, eladó. Megtekinthető Császiéknál. Tamási. Belátó u. 15. (374120) Egy éve műszaki vizsgázott Wartburg de Luxe 363-as eladó. Érdeklődni: Nágocs, Dózsa Gy. u. 24. (268394) LAKÁS Háromszobás lakás beköltözhetően eladó. Kaposfő. Kossuth Lajos u. 18., érdeklődni ugyanott. (7739) Szövetkezeti lakás készpénzért vagy OTP átvállalással eladó. Kaposvár, Dési Huber István u. 6.SZ. II. lh. I. em. 1. ajtó. (268449) .EGYÉB Jó állapotban lévő NDK Varia babakocsi eladó. Kett, Kaposvár, Szigetvári u. 16. (268426) 280 kg-os bikaborjú eladó. Simonfa, Ady E. u. 33. Érdeklődni egész nap. (263413) Tacskókölykek eladók. Balatonlelle. Arany János u. 7. Hajdú Gyuiáné. (10444) Vízkutató és Fúró Vállalat kaposvári üzemvezetősége fúrási szakmunkásokat és segédmunkásokat, valamint telepi szállító és rakodómunkásokat, kőműves mellé segédmunkást vesz fel. jelentkezés: Vörös Hadsereg u. 2. Munkaügy. (268371) A Kaposvári Cukorgyár gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót vesz föl. Jelentkezni a munkaügyi osztályon. (9892) MEDICOR MÜVEK röntgengyára iharosberényi üzeme fölvesz marós, esztergályos szakmunkásokat Jelentkezés az üzem vezetőjénél. Telefon: Iharosberény 7, vagy 25. (99893) FELÍRÖNÖT — lehetőleg gyakor- p lattal — keresünk fölvételre. Alap- j bér 4- üzemi jutalék, ingyenes étkeztetés, MAV-szabadjegy, 44 órás munkahét biztosítva. Munkaidőbeosztás kétműszakos. Jelentkezés: Utasellátó Vállalat 120. üzem irodájában, MÁV-pályaudvar.’ Kaposvár. (9894) A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat 16. sz. építésvezetősége felvesz kőműveseket, valamint segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Nagyatád, 'Árpád u. 22. sz. alatt, az építésvéze- tőnél. (268382) Lakatos és hegesztő szakmunkásokat felveszünk. Balatonszent- györgy, H. sz. Téglagyár. (268269) Rakodómunkásokat állandó munkára fölveszünk. Jelentkezés Kaposváron a Nostránál. (9G83) A Kaposvár Városi Tanács Költségvetési Üzeme azonnali belépéssel fölvesz kőműves, villanyszerelő szakmunkásokat, valamint útépítő munkásokat helyi munkákra. Jelentkezés: Kaposvár, Cseri u. 16. Munkaügy. (9395) A Somogy-Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat megfelelő ne- hézgépkezelöi vizsgával rendelkező dolgozókat fölvesz. E—652-es kotróra, S—100-as clóserra, valamint teher jogosítvánnyal rendelkezőket dömperre. Jelentkezés a termelési osztályon. Kaposvár, Rákóczi tér 12—13. (9890) Kb. 150 teherautónyi agyagos föld. töltésre alkalmas, elszállításért ingyen kapható. Kaposvár, Bartók u. 58. Érdeklődni: Papírbolt, Május 1. u. 24. (283444) Komplett gáztűzhelyet vennék palackkal, reduktorral. Csizmadia Károly. Szendousz- la 7478. (7754) Szamócapalánta Soproni Góliát folytonter- mő, harmincanként 100 Ft. Földlabdás anyatövek tizenként 10Ó Ft. Termőbimbós földlabdás fügefák tavaszi leszállításra 100— 150 Ft. Sorszámozott előrendelés. Költségek utánvéttel. Szabó, Sooron, Lövész út 8. üdülönegyed. a 129*59) Három darab 200 kg- 1 os bika eladó. Hencse, Kossuth L. u. 78. (268437) Négy személy részére augusztus 2—16-ig. balatoni villát bérelnék. Ajánlatokat: 268392. számra a hirdetőbe kérek. (268392) Megrendelhetők és kaphatók háztáji kapálógépek kétféle típusban. Felhasználhatók szőlő, kukorica, burgonya, csemete stb. művelésébe, 1 éves garanciaidő. Nagy teljesítmény, kedvező ár. Cím: Tasler Jenő géplakatos mester, Pakod. (271041) Eladó 100 literen alul boroshordók, üvegballonok, szüretelő kád 600 literes, disznóvágáshoz teknők. üstház üsttel Kaposvár. Béke u. 91. (7556) Törzskönyvezett, vadászvizsgás szülőktől, magyar vizsla és ku- vaszkölykek eladók. Dr. Vízi, Törökkop- pány. (8161) Üj gyermekheverő eladó. Kaposvár. Baj- i csy Zs. u. 11. I. em. Andrositsék. (268389) I GÉP ÉS SZERSZÁM Üzemképes 360. Velo- rex munkagépnek eladó. Major, Kapói; . Petőfi u. 1, (10419) A KISBALATONT ÉS ZALA MENTI V ÍZT ARS ÜL AT keres mélyépítésben jártas munkavezetőt technikusi végzettséggel vagy munkavezetői vizsgával Zalakomárra és térségébe. Jelentkezni lehet: Keszthely, Vörös Hadsereg útja 4. mindennap 7.30-tól 16 óráig, szombat kivételével. (271035) a 22. sz. Állami építőipari VALLALAT a paksi atomerőmű építéséhez fölvesz hegesztő szakmunkásokat, felépítményes és kubikos segédmunkásokat. Szovjetunióiban az orenburgi földgázvezeték építésénél végezendő munkára is (Lehet jelentkezni. Érdeklődés: 22 ®z. Állami Epitőipard Vállalat paksi főépítesvezetőségén vagy a vállalat központjában, Budapest V. Irányi u. 17. Levélbeni érdeklődésre is válaszolunk. (5335) Felveszünk azonnali belépéssel a Somogy-Zala megyei FŰSZERT | Élelmiszer fiókjához (Kaposvár, ; Zalka M. u. 12.) az alábbi munkakörökbe dolgozókat: gépkocsira, turavezefői beosztásba, árukiszál- | lítói segédmunkásokat; raktárba, belső raktári munkára csomagoló- nak és anyagmozgatónak férfi és 1 női segédmunkásokat; adminisztrációs munkakörbe érettségivel ren. i deikezőkct — gépírni tudókat a | felvételnél előnybe helyezünk. Je- : lentkezés személyesen a fiókigazgatónál. (268420) Azonnali belépéssel kazánfűtőt fölveszünk F—XI. típusú kazánhoz. Fizetés megegyezés szerint. Fűteni csak szezonban kell, a nyári időszakban, karbantartási munka befejezése után udvari munka, ezen időszakban a fizetés változatlan. Jelentkezés: PIÉRT Kereskedelmi Vállalat 16-os lerakata, Kaposvár, Jutái út. (9871) Az EPFTJ kaposvári kirendeltsége autószerelőket vesz fel. jelentkezés a kirendeltségen, az üzemvezetőnél. Kaposvár, Tüskevár. (268434) Föagronomust, mérlegképes könyvelőt, belső ellenőrt, számviteli főiskolát végzett pénzügyi csoportvezetőt felveszünk. Vörös Csillag Mg. Tsz Ohid, Veszprém m. Jelentkezni a tsz elnökénél, vagy írásban a személyzeti vezetőnél. (268431) Bérelszámolói munkakörbe érettségizett munkaerőt felveszünk. Jelentkezés az Arany utcai téglagyár üzemvezetőjénél. (268435) Kaposvári munkahelyre, titkárnői munkakörbe, gyakorlattal rendelkező dolgozót felveszünk. Jelentkezni az eddigi tevékenység részletes ismertetésével, írásban, ►Nyár« jeligére, 268447. számra a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjában lehet. (268447) Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy FONYÓDON új SELKA szervizt nyitottunk. Vállaljuk minden híradástechnikai és erősáramú készülék garanciális és készpénzes javítását. Cím: GELKA Szerviz Fonyód, Hunyadi u. 34. Telefon: Fonyód 227. (9898) MAI mw műsor Folyamatosan üzemelő tojásaprító üzemünkbe betanított munkára nődolgozókat fölveszünk, 18 éves kortól, 8 általános iskolai végzettséggel. Jelentkezés írásban. Cím: Budapesti Baromfifeldolgozó Vállalat munkaügyi osztály, 1775 Budapest. Pí. 185. (5336) FIATALOK! A VIDEOTON SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI GYÁRA TABI GYÁREGYSÉGE (SOMOGY MEGYE) azonnali felvételre keres 0—5 ÉVES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ mérnököket, üzemmérnököket — gépész, elektronikus, elektromos méréstechnikai problémák, fejlesztési, gyártáselőkéázítő feladatok ellátására. (Családalapítás előtt állók, családosok előnyben). Jelentkezés, felvilágosítás: szombat kivételével., részletes életrajzzal, személyesen vagy levélben a személyzeti vezetőnél. Telefon: Tab 193. Cím: VIDEOTON, 3660 TAB. Esetleg Budapesten, a Számítástechnikai Gyár személyzeti osztályán. Telefon: 365-746. (0184) Kaposvár Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: PUHA AGYAK, KEMÉNY CSATAK (16). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: A MI VÖLGYÜNK. Du. 6 és este 8 órakor: JÖTTEM, LÁTTÁM. LŐTTEM. La- tinca filmszínház: du. fél 6 órakor: CHARLY (Virágot Algeron- nak) (14). BALATONI MOZIK MŰSORA: Balatonfenyves (fedett kertmozi) : este 8 és 10 órakor: UTÁNAM, GAZFICKÓK. Fonyód fedett kertmozi) : este 8 órakor: 141 PERC A BEFEJEZETLEN MONDATBÓL I-II. (16). Balatonboglár: du. fél 6 órakor: ELZA KÖLYKEI. Este 8 órakor: NEM ZÖRÖG A HARASZT . . . (16). Balatonlelle (fedett kertmozi) : este 8 órakor: A FEJ NÉLKÜLI LOVAS. Este 10 órakor: EGY KIRÁLYI ALOM (14). Bala- toszemes (fedett kertmozi): este 8 órakor: KÉT FÉRFI A VÁROSBAN (14). Balatonföldvár (kertmozi): este 8 és 10 órakor: PUHA AGYAK. KEMÉNY CSATAK (16). Zamárdi ! (fedett kertmozi) : este 8 órakor: MAGAS SZŐKE FÉRFI, FELEMÁS CIPŐBEN (14). Május 1. filmszínház, Siófok: du. fél 6 és este fél 8 órakor: OLSEN TERVEZ — A BANDA VÉGEZ. Siófok (kertmozi) : este 8 órakor: NEMO KAPITÁNY ES A VIZ ALATTI VAROS. TELEVÍZIÓ Budapest 1, 9.30; Műsorismertetés. 9.31: Idősebbek is elkezdhetik. . . 9.35: Delta. 10.00: Az aranyrablók. VH. rész. Ismétlés. 10.50: Ünnep a Daisoará- ban. 11.85—12.50: A Fabrizzi-szisz- térna. 17.13: Műsorismertetés. 17.15: Hírek. 17.20: A kisfiú és a csacsi. 17.50: »Életet az éveknek«. 18.30: Megtakarított milliók 18.55: Reklám. lö.OO: A közönségszolgálat tájékoztatója. 19.85: Vívó VB 1975. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.80: A Dunai hajós n. rész. 21.05: Dalok, táncok a Szovjetunióból. 21.10: » . . . A tizes kör közepébe lőni!« 21.30: Vívó VB 1975. Budapest 2. 30.00: Műsorismertetés. 20.01: A Bolgár Népköztársaság mezőgazdasága. 20.30: Zenés nyári esték. 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: Reklám. 21.45—23.25: Miért jössz ilyen ké- I i sőn? Francia film. Jugoszláv Tv 1 16.35: Magyar nyelvű * tv-napló. j 16.55: Közjáték. 17.30; Kis világ. | Gyermekhíradó. 18.00: A Vajdasá- j | gon át. 18.15: Legendák és balladák. , ! 18.35: Tudományos stúdió. 19.15: j ! Rajzfilm. 20.80: A hazárdőr. Ameri- í kai film. 23.00: Kuneitra. a halott város. Dokumentumműsor. ' Osztrák Tv 17.00: Kicsinyek műsora. 17.30: , Dr, Doolittle. Rajzfilmsorozat. 17.55: Jó ^ ’ ' ... ----é jszakát, gyerekek! 18.00: Kérem a következőt! Rajzfilm. 10.25; Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó, kultúra, sporthírei:. 20.80: Tizenegy méter. Vígjáték. 21.30: Müncheni történetek. Filmsorozat. 22.20: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59 ; Jó reggeLt! 8.80: Hírek, időjárás. 8.05: MüsdrisiYierteLés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Nemzetközi randevú az űrben. 8.45: Boross Lajos népi zenekara játszik. Pano Imre nótákat énekel. 9.10: Parasztok. Rádiójáték. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Jelentés a vívó VB-rö- 10.10: Várbarátok bajvivasa. 10.50: I Rafael Kubelik Schumann-müvc- i két vezényel. 11.30: A Szabó csa- j Iád. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki j nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Ahol az új gabonafajták születnek. 13.40: Nép- ( dalok. 14.24: Az Ifjúsági Radio uj zenei felvételeiből. 14.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Ranki György: Két bors ökröcske. 15.24: Irodalomtaní- tási napok Komlón. 15.44: Bemu- J tatjuk új kórusfelvételeinket. 15.59: 1 Hallgatóink figyelmébe. 16.00: Avi- í lággazdaság hírei. 16.05: József At- I tila müveiből. 16.25: Mozart: G-dűr zongoraverseny. 16.54: Jelentés a Vívó VB-ről. 17,00: Hírek, időjárás. 17.85': Külpolitikai ügyelő. 17.20: Giuseppe Valdengo énekel. 17.43: Burkolok. 17.58: Töltsön egy órát kedvenceivel! 18.58; Hallgatóink figyelmébe. 19.80: Esti krónika. 19.25: Közvetítés a Vívó VB női tőrcsapat döntőjéről. 19.35: Gondola.. 20.20: Közvetítés a Vívó VB női tőrcsapat döntőjéről. 21.30: Népdalok. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: Részletek Fényes Szabolcs operettjeiből. 22.40: A Dunánál. 23.00: Barokk muzsika. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Negyedóra jódli. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00; Hírek, időjárás. 8.05: Zenekari muzsika. Közben: 0.50: Tíz perc külpolitika. 9.55: Néhány perc tudomány. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Szigeti József hegedül. 12.50: A szakszerevezet tárgyalta. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Medea. Részletek. 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Jelentés a vívó VB-ről. 18.25: Fiatalok hullámhosszán. 19.53: Jó estét, gyerek! 20.00; Esti krónika II. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: ,Üj könyvek. 20.33: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. 22.08: Brahms: Klarinétötös.' 22.45: Auth Ede táncdalaiból. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Verbunkosok, nóták. 24.08—0.10: Hírek, időjárás. 3. MŰSOR __ 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Tusa Erzsébet és Lantos István zongorázik. 18.34: XX. századi kórusmuzsika. 18.58: Dzsesszfelvételeinkböl. 19.34: Mahler: VI. szimfónia. 20.49: Hírek. 20.52: Donizetti: Szerelmi bájital. Kétíelvonásos vigopera. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés. hírek. 17.35: Hét közben. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Paul és Linda Mc Cartney felvételeiből. 19.C0: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. 20.00; Műsorzárás. % v