Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-01 / 127. szám

Takáts Gyufa verseskötete Száz nap a hegyen írószemmel 1974. A könyvhétre ígérte kará­csonyi riportunkban az új kö- tét megjelenését a költő. S valóban dedikálhatja már ol­vasóinak a Würtz Ádárrl ih­letett, az asszociációkat a grafika nyelvén élihényi mó­dorr újrafogalmazó rajzaival megjelent verseskönyvet. Három ciklus fogja össze a költeményeket, mindjárt az első A Heszperidák kertjén innen című, a már bemuta- tatott, megvallatott negyven verssel. Bekerített világ — ezt ír­ta a középső versíűzér fölé 7'akáts Gyula. Ha új fejezet is, ezernyi szerves szál kap­csolja a Heszperidakert-te- renitő kedvű versek sorához. Természetes, hisz egyazon költői világ termése... A mi­tológiai paradicsomon inneni — valóvilág és az önmeghatá­rozás ötvözete e lírai termés. A mitológia és az antik histó- -ria alakjait bukkantja fel a költő a sziklák közt tenyésző ’hegyi zöldben, igencsak mai célzatossággal. Természetesen nem könnyű a költői logikai és asszociációrendszerben az olvasónak a szárnyaló képek és szikraként felívelő gondo­latok táncos útját követni. Am e meditativ líra tánclépteinek »koreográfiáját« megértve — lassan, ízlelve, olvasva a ver­set — ömagát tárja ki a vi­lág, s a kapujában ott a köl­tő: »Könyvvel mellemen / egy elhagyott házba, / kövek, felhők alatt / fehérbe zöldbe zárva, / befed a mész I s a zöld szőlővirág ...« Ügy vélem, hogy az első ciklus Heszperidák ért-teremtő hittétele után ez a verssor'a költő-mérnök pontos helyszín- i rajza, terepszemléje, s még ‘ inkább az a Magyar Hippok- réne huszonkét verse. Válto­zatos gondolatokban, indula­tokban, képekben, humorban, az egyetemes kultúra élmé­nyeiben mélyen gyökerező versek kerülnek elénk. A ba­zalt tömörségű epigramma — Csak annyit tégy — klasszi­kusan fegyelmezett veretében, a magatartás ars poetica- összegezésű megnyilvánulása olvasható: »Az okos öntudat és akarat szavát, / hogy nyel­vünk és testünk szerint nő­ve, j mint makk csónakjából a tölgy / bontsunk vitorlát a zord időbe ...« S e gazdagon tenyésző vi­lágban a költői komolyság, hittétel és aggodalom, hagyo­mány és jövőbetekintés hegyi nézőpontján — mint egy szó­ban említettem már — él a humor is. Élő szarkofág a vers címe egy köznapi borozásában szemrevételezett emberpár a téma: »ahogy a bor / a sár­ral bennünk összeforr ...« S az »etruszk kolosszus« hason­lat és a profán földi, látvány közös képében éled fel a ta­láló költői karikatúra, szinte az egekig emelve a silány pár látványát: »Es este ahogy elvonulnak, / mint szarkofág alá vert négy kerék / nyiko­rog a holddal alattuk a föld... / Meghátrál szobruk előtt az ég.’« Érzékeny képzelet, gazdag tükör, amelyből nemcsak a költői arc tekint vissza, ha­nem benne a mai ember is visszanézhet önmagára Tröszt Tibor A valóság becsülete Huszonhét írást foglal. önálló kötetbe a könyvét ün­nepi kiadványainak legfiata- j labbika, az Irószemmel. Szán- | dékosan nem írtam, hogy ri- | portokat talál az olvasó a ha- j gyományosan mindenféle szer- 1 kesztői elő- és utószót s egyéb [ fölösleges kiadói babusgatást | nélkülöző könyvben. Nem ír- j tam, mert a riport, a ripor- tázs nagyon is markáns, sza­batos törvényszerűségeknek alávetett műfaj. 'A kötetben közölt írások java azonban szétfeszíti, szétzilálja — vagy csak részben tölti ki — eze­ket a kereteket. Sajátos, a ri­port, az esszé, a dokumentá­lás, a szikrázó mikszáthi anek- dotázó kedv és a köznapi pub­licisztika elemeiből szőtt hosz- szabb-rövidebb lélegzetű mű­vek ezek. Egy-egy szálra pe­dig az indulat, a lírai látás­mód, a szelíd emlékezés, a tár­sadalmi valóság kihívása vagy az egyes témák megírására mozgósító szerkesztői szó fű­zi őket. »Irodalmi szociográ­fiákat közlünk« — írja a ki­adó jobb műfaji megjelö­lés híján, s ezzel gyakorlatilag rábízza az olvasóra: értse ki­ki annak az írásokat, aminek akarja! Hogy miért nem találkozunk a kötetben a valóság bemuta­tásának klasszikus műfajával? Valószínű azért, amiért az írá­sok születtek. Napjaink szo­cialista társadalmában is a valóságot kialakító eszmények és maga a valóság sohasem es­nek teljesen egybe. Annak a ki­mondása, hogy a valóság pro­fánabb, érdesebb, ellentmon­dásosabb mint az eszmé­nyek, bizonyos fokig mindig konfliktusokkal terhelt folya­mat S egyszersmind rendkívül bonyolult, sokrétű is. Előfor­dulhat bogy a valóság vala­mely részét átélő, a minden­napok kihívásában mondani­valóját formáigató író-ripor­ternek szűk lesz, nyűg lesz a hagyományos riportázs a ma­ga sajátos megközelítési rrjód- jávaL S ezzel a puszta műfáji kérdéseknél — azt hiszem — máris jóval messzebbre jutot­tunk. Nevezetesen: milyen mértékben tükrözik az író­szemmel kötetében megjelent írások a valóságot, s mennyire képesek a tényanyag önálló és tehetséges írói átkristályosítá- sára. Mert ha már a szociográfia fogalmát használjuk, ez a szó Magyarországon kötelez. Ha szociográfiáról van szó, annak — mint a frissen szedett il­latos csokornak — a naponta változó valóságból kell kimet- sződnie. Az írásokat válogató Nemes György (mint 1971 óta mindig, most is ő) elvei tisztán lát­hatók: a váro6odás-városiaso- dás, a szabadidő-tevékenység, az anyaság és az ország háború utáni első szabad perceire való emlékezés — ezek a magvai, »mdukálói« a riporterírók vizs­gálódásának, indulatainak. A megközelítés azonban érthe­tően más és más. Berkovics György például szinte min­dent a tényékre bízott. Esz- köztelenül, szikáran mutatja be a gyáli alvóvárost, az utó- paraszti élet színterét. A té­nyek szuggesztív sodrása írá­sát mégis a kötet egyik leg­jobb, s legmagvasabb darab­jává avatja. A Budapest tő­szomszédságában — árnyéká­ban — szinte gyomként bur­ssaitimei 1974 A varázsló könyve (Würtz Adám illusztrációja) Félkörkép Minden évben érdeklődés­sel várjuk a könyvhétre meg­jelent elbeszélés antológiát, a Körképet. Jelenünk esemé­nyei, rezdülései tükröződnek a prózairodalomnak ebben a műfajában, amely képes meg­mutatni a cseppben a tengert. A jó elbeszélés igen gyakran a teljességet képes felvillanta­ni. Ebben a villanófényben elesek a kontúrok. Űj témákra vártunk, kíván­csian arra is, hogy kik azok, akik ebben az évben a legjob­bak közé kerültek írásaikkal, továbbá hogy a fiatalok kö­zül kik értek el olyan szin­tet, hogy a reprezentatív gyűj­temény alkotógárdájának so­rába kerüljenek. Az idei Körkép csalódást okozott, várakozásainknak csupán részben felelt meg. A témák sem időszerűek min­denütt. Érdekes módon mint­ha valami fátyol takarná az elbeszéléstől várt villanást, nem érződik az életközelség. Néha még a legjobbaknál sem. Galgóczi Erzsébet elbeszélé­seit nagyon szeretem. Egyszer valahol azt olvastam az Író­nőről, hogy amíg más írók Pestről járnak, életszagú írá­sokat felhozni, élményt sze­rezni vidékre,- vagy régi em­lékeikét dolgozzák föl, addig nála mindig úgy érezzük, ott él, ott lüktet benn a vidék, az élet, a valóság. A kötetben megjelent a Mama öltözKödik című elbeszélésében kevésbé éreztem a való lüktetést, hal­ványabbra, fáradtabbra sike­rült írás ez, mint amit tőle megszoktunk. Nem értem, hogy Hernádi Gyulának miért éppen az Anti Danikán című □ Somogyi Néplap írása került a kötetbe, amikor vannak sokkal jobb, a való­sághoz közelebb álló írásai — hiszen ez sem utolsó szem­pont ... Csalódásom másik oka. hogy nem találkoztam azokkal a fiatalokkal a kötetben", akik­nek elbeszéléseit az utóbbi idő­ben szívesen olvastam a fo­lyóiratokban. Színvonaluk alapján helyük lett volna itt. Mert bár a Körkép majdnem hatszáz oldalas és a terjedel­met 'bővíteni szinte lehetet­len, talán úgy fellett volna válogatni, hogy többen »kap­janak« teret itt. Tavaly elég sok kritikát kapott a' Körkép amiatt, hogy a Déry Tibor — egyébként kitűnő — kisregé­nyét, a Kedves Bópeer-t az elbeszéléskötetben hozta. Az idén megjelent Kolozsvári Grandpierre Emil: A család hívó szava című kisregénye, így nehezen szolgálhatja a kö­tet, azt a célt, amire hivatott. Arról nem is beszélve, hogy olyan elbeszélések is napvilá­got láttak benne, amelyeket más kötetben régebben már olvastunk. Rákosy Gergely Porszemek című írása például 1971-ben, önálló kötetben je­lent meg. Szívesen olvastam viszont Bertha Bulcsu írását, a Szeptemberi vendég-et. Egy idős tanító emlékei, gondola­tai, hajdan volt személye ilyen hitelesen tárul az olvasó elé. Ugyancsak szívesen ol­vastam Boldizsár Iván A gyöngyháznyelű pisztoly című elbeszélését, Karinthy Ferenc Vaskor-át, Vészi Endre Láb­vizit című írását, Mándy Iván Tájak, az én tájaim című el­beszélését. Több hasonló értékű írás kellett volna, hogy teljes le­gyen a kép, amely így csak | a várt körkép fele, Simon Márta \T arázspálca helyett ecset * van a kezében; mágikus köröket, huUámvonalakal, ke- J meny egyeneseket cikázik a levegőbe. A mozdulatok meg­fogannak a vásznon és örök­érvényűen megtapadnak ott, mégis valahogy az illékony- ság érzetét keltve. Ily bőkezű varázslók csak a mesében léteznek. Nem a »tel­jesítem három kívánságodat« — szűkmarkúak közül való Martyn Ferenc. Nem sokféle képzőművészeti készséggel ál­dott varázsló ő. Olvassuk csak a róla szóló sorokat, fnelye- ket Németh Lajos írt a Mo­dern. magyar művészet című könyvben! »... egyformán fog­lalkoztatta a természetnyelvű piktora, a szürrealizmus, és a nonfiguráció, és néha visz- szanyúlt a kubizmus téranalí­ziséhez is __« A népművészet é s a régi mesterségek primer elemeiből, a szerszámokból, a kútkávából, vitorlából, a jel­zéssé egyszerűsített emberi és geometriai formákból alakí­totta ki dekoratív plasztikai stílusát, amelyben a szimbó­lumszerű tárgyi motívumok és a nonfiguratív elemek kontrasztálnak egymással.« Nagyon szép kiállítású, mondhatni — impozáns mére­tű — könyv jelent meg Mar­tyn Ferencről, a Somogyhoz sok szállal kötődő művészről a Képzőművészeti Alap Ki­adóvállalatánál a könyvhétre. Az ünnepi alkalom sok szép ; kiadványa közül is a talán j legszebbet Hárs Éva írta, aki ' nemcsak értője, hanem kitűnő \ magyarázója is Martyn alko- I tásainak, ennek a különleges I világnak. A folyam medré­ben értékek után kutató bú­vár munkája lehet ilyen, iz­galmas. És itt már a »folyam« ma­ga érdekes. Sokan jól ismer­jük Martyn Ferenc életrajzi adatai. Tudjuk, hogy ősei vándorló, szabad emberek, apai ágon az ír királyi csa­ládhoz tartozók voltak. Azt is, hogy Kacsokban talált a déd­apa otthont. S hogy milyen körülmények között került a kis Martyn Ferenc a nagyhí­rű festő, Rippl-Rónai otthoná­ba. De egy új világ nyílik a szemünk elé, amikor Hárs Éva titkot old el a láncról: a gyerekkori rajzokban, azok szerkezetében vagy egyes részletében hogyan fedezhető fel a későbbi művészi alko­tás. A festőnevelő somogyi, mecseki, balatoni táj hatását is az ő értő kalauzolásával tu­datosítjuk magunkban igazán. A szigorú tényközlést él~ ménnyé gazdagítja a személyi­ségbe is bepillantást engedő, láttató erejű ábrázolás. Áb­rázolás igen. Nem véletlenül használtuk ezt a meghatáro­zást. Martyn világa, művésze­tének lényege — ehhez hatol­hatunk el általa. A szerző — mintegy kompozícióba — be­lehelyezi Mártyn tevékenysé­gét a korszakok irányzataiba, bizonyítva, hogy az bár sok ponton találkozott ezekkel, mégis önálló színfolt volt. Világ vándorává tette a ta­pasztalni vágyás Martyn Fe­rencet, de olyanná, aki azért mindig a haza iránti szerelem láthatatlan aranyláncát visel­Marfyn rerene: Az éjszaka hangján. | te. Fél világot bejárta," sok­szor gyalog indulva az útnak, máskor szekéren. Festőkkel is­merkedett, művészekkel ba- J rátkozott. De mindig látta a halászt, a földművest is. A Rippl-Rónai tanítványra — ez természetes — jobban hatott a francia művészet szellemisége, mint bármely más jellegű mű­vészeti irány' és tartalom. Ne idézzük újra Németh Lajos megállapításait; valóban áll­ják a helyüket. Sokszólamú művészet Martyné. Egyaránt tökélyre jutott szürrealista ké­peivel, rézkarcaival, krétaraj­zaival, akvaréLljeivel. Talán sokaknak újdonság lesz: tér­plasztikával, emlékműtervek­kel is próbálkozott. Jellemzők magáról írt so­rai: »Örök törekvésem, hogy a vizuális jelenséget a fest­mény síkjára vigyem vissza, a két dimenzióra, de úgy, hogy a szerkezet mögött a bel­ső tartalmat is láttassam .« Igen, mindig a lényeg iz­gatta. Műveivel való ismer­kedés tulajdonképpen izgal­mas, szellemi játék. Nem egy­szer gyermeki önfeledtségű játéknak véled az első pillan­tásra azt, ami elmélyült befo­gadó »munka« után csöppet sem lágy mondandó. C zámomra a legizgalmasabb _Martyn: a második vi­j lágháború évei alatti művész, j A behívóparancsok, majd a J valóságos fizikai gyötrelem, a rabság előli menekülés Mar­tyn ja. Akor születtek megrá­zó, fasizmusellenes rajzai. ; Szörnyetegek, alaktalan testű I kísértetek, vadállatok — ezek jelképezik a mindent és min­denkit meggyalázó fasizmust. Goya vizionált ilyen döbbe­netes hatású szörnyeket, ilyen gerincegyenesítésre, ellenállás­ra ösztökélő világot. Szelidebb világ vált témává aztán. Nonfiguratív és realista ábrázolásban. Irodalmi élmé­nyek foganlak grafikává, toll- rajzzá. Ez utóbbiak később ecsetrajzzal is dúsítva. Porce­lán, textil, papír is művé ala­kult a kezétől. Varázslós, cső- j dákat szaporázó kezétől. Bel- | só harmóniája új és új kísér- j letbe küldi, egvre gazdagítva izgalmas alkotói világát. Mi, somogyiak különleges figyelemmel követjük útját, és örülünk a reprodukciókkal bőven illusztrált kitűnő | könyvnek, Leskó László jánzó Gyál a magyar társada­lom egyik legelőbb, legmaibb része. S ezért lapoz és lapoz mohón az ember Berkovit» sorainak olvasása közben. A tények, mindennapi dol­gaink makacs jószágok. Velük, bennük élünk, szemet hunyni felettük, elkendőzni őket nem lehet. S amikor az író szocio- gráfus értő keze nyomán ala­kot öltenek, áttekinthető rend­be állnak, erejük önmagukban is megrendítő lehet. Ezt érez­tük Lakatos Menyhértnek a budapesti cigányság sorsát^ életét feltérképező írásában. Siklós László köznapi stílus­ban készült riportjában, amely a munkásszállásokon külön- külön élő házastársakról szól. Hasonló indíttatású, de éles snittjei ellenére is halványabb Lipp Tamás riportja és Thie- ry Árpád személyes visszaem­lékezésekbe ágyazott vezér-, igazgató-portréj a. Találunk a kötetben más­fajta írásokat is. Amikor nem a puszta, a nyers valóság ök­leli mellbe az olvasót, hanem inkább az írói megformálás, az intuitív megközelítés, a kis történetekbe, szellemes cseve­gésbe, találó jellemzésbe ol­tott ábrázolás ragadja meg. Az ilyen írások hatása azonnali, közvetlen (Bajor Nagy Ernő, Ágh István, Bozóky Éva, Lá­zár Ervin, Simonffy András), noha valóságértékük más, mint mondjuk a gyáli beszámolóé. Egyébként kitűnő írá­sok ezek, bár a poénok itt-ott visszaköszönnek, jó őket ol­vasni. Néha azonban úgy érez­zük, hogy a valóságtartalmuk kevesebb, s ettől a riport el­veszíti mozgósító, döbbenetki­váltó erejét. Pedig egy szo­ciográfiákat tartalmazó köW tét az olvasó éppen a társa­dalmi valóság izgalmas olda­lainak, rejtett változásainak megismerése miatt veszi a ke­zébe. S ha éppen a szociográ­fiában picinyke a valóságmag, akkor az olvasó egyhamar megérzi: amit olvas, könnyű csevegés, brilliáns' technikával szerkesztett puszta irály ... A szépen megírt riport ott for­rósodik föl, ahol konkrét tény­anyagokat varrnak a szöveté­be. (Bajor Nagy Ernő.) A legjobban sikerült írások éppen azok, amelyekben a megírás szuggesztív írói esz­közökkel s a valóság mély­áramlatait felfedezni képes vérbeli szociográfusszemmel párosul. Szekulity Péter fe­szes szerkezetű műve például ilyen. Érzelmi fűtöttsége, képi gazdagsága és súlyos társa­dalmi mondanivalója az írást a kötet legérdekesebb olvas­mányai közé emeli. Ezt mond­hatjuk a sorozatban először szereplő Leskó Lászlóról is. Az olvasó biztosan nem te­kinti elfogultságnak, ha vala­mivel tovább időzünk Leskó személyénél. Nem azért, mert Leskó László szerkesztőségünk főmunkatársa, sokkal inkább azért, mert a Beilleszkedés mellékzöngékkel című riportja eloszlatott bizonyos kimon- dott-kimondatlan kétségeket. Bebizonyította: igenis lehet Somogyról és Somogybán szo­ciográfiai indíttatású, irodalmi veretű riportot — művet — alkotni. A somogyi mindenna­pok teievéiíye van olyan gaz­dag, mint bárhol másutt. Csak' eltökéltség kell, őszinte érdek­lődés a környezet, a társada­lom jelenségei iránt, és — természetesen — tehetség is. Csupor Tibor i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom