Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-03 / 128. szám

MQöt fájdalommal twlatjok mtiv­án kedves ismerőssel, hogy sze­retett férjem, édesapánk, apósom, a Legkedvesebb nagyapa, id. SIMON JANOS (voll Ws-Róma-hegyi lakó«) má­jus 30-án 65 éves korában bosszú betegség után elhunyt. Temetése június 4-én du. fél 4 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolják: felesége, fiai, menye és unokája. * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, após és nagy­apa, PORÉ JÓZSEF türelemmel viselt betegség után 79 éves korában elhunyt. Temetése június 5-én du. fél 3 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett édesanyánkat özv. VÉTEK GYÖRGYNÉT utolsó útjára elkísérték és gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló család (388597) • • • Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik drágái jó édesanyám, anyósom, nagyanyánk és tesvé- rünk özv. DÓMJÁN ÖDÖNNÉ temetésén részt vettek, fájdalmun­kat enyhítették. A gyászoló család (388498) • * * Köszönetünket fejezzük ki a ro- rokonak, ismerősöknek, munka­társaimnak, akik szeretett férjem, apám és apósom BOZSOKI JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Bozsoki család (388544) * * • Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk CSIK GYULA temetésén részt vettek és fájdal­munkat enyhítették. A gyászoló család (388499) • • * / Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik a legjobb édes­apa, após, nagyapa, dédapa, roko­nunk MÓZES GYULA temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot n helyeztek, nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Székesfehérvár (374002) Balatonszemesen M 7-es és a viz parthoz közel 600 négyszögöl közművesített telek el­adó 250 Ft/n-öl áron. Telefon: 45-139. Bala­tons ?e>mea, Benedek lakás. (388502) Kiskorpádon a Hu­nyadi u. 15. sz. 2 csa­ládnak, hétvégi háznak megfelelő 2 szoba, 2 konyha, 2 kamrából álló ház eladó. Irány­ár 50 ezer forint. Vil­lany nincs. (7443) Balatonbogláron a Wesselényi u. 23. sz. alatt két lakásos négy­szobás összkomfortos kertes új ház, mely nyaraló is lehet, be­költözhetően eladó vagy kaposvári kétszo­bás komfortos házért megegyezéssel elcse­rélhet^ ___________(10355) E ladó Kaposváron, Csalogány u. 54 szám alatti saroktelek. Ér­deklődni a 9. szám alatt. _____________(388526) F onyódligeten, No­vember 7. utca 9. sz. alatt ikervilla fele. ga­rázzsal eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Vö­rösmarty u. 13. (368518) | Kaposváron, Sehőn- herz Z, ti. il/a. számú c&aiiódi ház eladó. _________(388528) B alatonfenyvesen 150 négyszögöl területen négy helyiséges villa eladó. »Vadvirág-« jel­igére a veszprémi hir­detőbe, Cserhát u. 1. (449912) Balatonberényben 124 n-öl telek eladó. I Cím: Németh István, í Zalaegerszeg, Fürst j Sándor u. 15. n/13. Szoba-konyhás ház­rész beköltözhetően el- j adó. Kaposvár, Bér zsenyi u. 32. Kiss. Debreceni egy szoba + 2 félszobás II. eme­leti összkomfortos zöldövezeti tanácsi la­kásomat elcserélném hasonló, vagy kétszo­bás siófoki, balaton- boglári vagy fonyódi lakasra. Ajánlatokat »Augusztusi csere 380745« jéligére a deb­receni hirdetőbe. (380715) , , __1.............--------­K aposváron, Petőfi utca 59 számú szoba- konyhás házrész el­adó. (388629) 1 . INGATLAN f J Háromszobás adó­mentes családi ház és zongora eladó. Kapos­vár, Szegfű u. 2. sz. alatt. (388381) Háromszobás családi ház eladó. Kaposmérő, Rákóczi út 80. (7452) Siófok központjában azonnal beköltözhető három helyiséggel ház 280 ezer Ft-ért. eladó. Érdeklődni: Kőszegi, Siófok, Bajcsy-Zs. u. 74. (439990) Kaposváron, Mun­kácsy Mihály u. 18. alatti családi ház, sür­gősen eladó, fizetési könnyítéssel. Bővebbet a helyszínen. (388459) Kétszobás házrész beköltözhetően eladó Kaposvár, Bartók Bé- la u. 9. ___________(7459) K isebb családi ház eladó. Érdeklődni: Fo­tó József, Somogy- aszaló, Kossuth L. u. 18.________________(388527) A komiósdi refor­mátus egyház bontási engedély birtokában esetleg telekkel együtt eladja a volt papla­kot, amely 10x20 méte­res tégla épület. Ér­deklődni lehet barcsi református lelkész hi­vatalnak __________(10351) B alatonszárszói két­szobás komfortos nya­ralómat eladnám, vagy hasonló harkányira cserélném. Érdeklődni a helyszínen. Rózsa u. 8. sz. alatt, szombat— vasárnap. ________(388583) K étszobás, összkom­fortos, kertes házrész eladó, vagy elcserél­ném szövetkezeti, vagy IKV-lakással. Érdeklődni: Kaposvár, Marx K. u. 17. Hor­váth. _____________(388577) K étszobás, összkom­fortos, központi füté- ses, bojleres, kertes, társasházrész, garázs- építési lehetőséggel, eladó. Megtekinthető 17 óra után. Kaposvár, Füredi u. 134. Komá­romi. _____________(388584) S omogyszobon, Kál­vin u. 9. számú ház, 810 négyszögöl telek­kel, beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: So­mogyszob, Eötvös u. 5. (388546) IS 412-es Moszkvics eladó. Őrei, Kossuth u. 6:___________________(7436) I B-s Zastawa 750-es kevés kilométerrel, megkímélt állapotban eladó. Kaposvár. Nosz­lopy u. 8._______(388496) A lig sérült Trabant Limusine 601-es ka­rosszériája, bontatlan állapotban, féláron el­adó. Kaposvár, 13-973 telefonon, 18 órától. Skoda Octavia alkat­rész nagy mennyiség­ben eladó. Kaposvár. Schönherz Z. u. 82. Érdeklődni lehet egész nap.______________(383501) J ó állapotban levő P. 10-es motorkerékpár sürgősen eiadó. Virág Andor, Somogyaszaló, Rákóczi u. 18. (10349) Jó állapotban levő 353-as Wartburg eladó. Érdeklődni Balaton- fenyves, Fő u. 43. IE-s l3Q.0-as Polski Fiat sürgősen eladó. Kaposvár, Vörös Had­sereg útja 68. (7437) Eladó 250 cm3-es Pannónia motorkerék­pár, teher oldalkocsi­val, betegség miatt. Kaposvár. Vörös Had­sereg u. 115. (388607) : \A-KÁSÍ‘’* • Egyszobás vagy más­félszobás szövetkezeti lakást vennék. Aján­latokat 7435. számra a kiadóba kérek. (7435) Siófok—Kiüti, há­romszoba összkomfor­tos, kertes, tanácsi la­kásomat budapesti kétszobás összkom­fortosra elcserélném. Telefon: Kaposvár, 11J 790. 17 óra után. Kalinyin városrész­ben központi helyen, másfél szobás + ebéd- lőfülkés lakás 250 000 Ft + OTP átvállalás­sal eladó. Érdeklődni: naponta 16 órától, Ka­posvár, Honvéd u. 24 a. I. lh. IV. e. 3. (388622) Július 10-től — au­gusztus 20-ig munkát vállalnék a Balaton­nál. »Tanítólány-« jel­igére a békéscsabai hirdetőbe. (266888) Hivatásos vadőr el­helyezkedne tsz-ben, vagy állami gazdaság­ban. Bálint Lajos, An- talszállás, Rákóczi út 13. (388655) Nagy virágú francia Chabaud szegíűpalán- ta, színenként kapha­tó. Darabonként 80 fil­lér. Toronyi kertész­nél, Békéscsaba, Sztra- ka u. 27. (266396) Krizantém dugvány júniusi ültetésre — íGü darabtól — azonnal rendelhető. Halottak napjára. Katalinra vi- rágoztatható fajták. Kérjen árjegyzéket. Kiss, Salgótarján. Pf. 116. (323916) Eladó három lángos magyar gáztűzhely, jó állapotban lévő. So- mogyvári József, Ka­posvár, Csalogány u. 22. (388578) Héthónapos német­juhász kankutya el­adó, törzskönyv nél­kül. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Vár u. 7. sz. alatt. (388579) Idős, beteg gondozá­sára. napi 4 órára, gondozót keresek. Kombinált szekrény és egyajtós (akasztós) szekrény (hasznait) el­adó. Kaposvár, Hon­véd u. 24/a. I. lh IV. em. 2. ajtó. (388642) Héthónapos vemhes, negatív, kijáró üseő, eladó. Bödő, Kapos- szentbenedek* Fő utca 38. (388648) Pekingi palota kis­kutyák, törzskönyves szülőktől, eladók. Csonka Dászlóné, Ka­posvár, Léva köz 4. m. lh. II/2. (388594) Idősebb magányos asszony Kaposváron eltartási szerződést kötne egyedül álló nő­vel. Lakást adok. Cím a kiadóban. (7434) Fiatal szakmunkást felveszünk. Preit gu­mijavító, Kaposvár, Ady E. u. 12. sz. (388640) Gáztűzhely palack­kal, reduktorral, el­adó Kaposvár, Május 1. u. 20., emelet. Anta- leknál. (338643) Negatív 6 éves tehén, hathónapos borjú van benne, eladó. Kapos­mérő, Baglas. Érdek­lődni: Papp Istvánnal. (588641) Olasz rózsaszín már- ványos csempe 320 db eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Duna u. 31. du. 5 órától. (388593) . BÚ19I! Eladó konyhabúto­rok-, kombinált szek­rény, hármas, kétajtós szekrény, rekamié, he­verő. ágybetétek. Nagykanizsa, Magyar út 125. Használtbútor- keresxedö. (437863) Jó állapotban levő sötét fényezett háló­szoba bútor eladó. Kaposvár, Honvéd u. 24/a. I. lh. I. em. 4. a. (388656) Nagy méretű, bútoro­zatlan albérleti szoba fürdőszoba és konyha­használattal fiatal ér­telmiségi házaspár ré­szére azonnal kiadó. KaDOsvár, Rákóczi tér 4. Kovács, t (7483) v <jép (Se szefcezÁM 700-as magánjáró szalagfűrész, Diesel motorral eladó. Ka­posvár, Rét u. 2. (388590) A Kaposvári Húskombinát FEL­VESZ NŐI MUNKAVALLALOKAT most beinduló, modern exportüze- mcbe — KÖNNYŰ, EGYMÜSZA­KOS, fizikai munkára. Teljes mun­kaidős (8 órás) és részmunkaidős (6 vagy 4 órás) foglalkoztatás is , lehetséges. Vidékieket — kellő szá­mú jelentkezés esetén — saját . busszal szállítjuk. Felvétel: 16 éves kortól, a munkaügyi osztályon j (Kaposvár,. Vörös Hadsereg útja | 67—69.). Általános iskolai végzett- ' ség szükséges. ________________(388524) j A Somogy megyei Tanácsi Ma- I gas- és Mélyépítő Vállalat fölvesz villanyszerelő szakmunkásokat, va- j ‘ lamint segédmunkásokat. Jelent- | kezni Kaposvár, Petőfi tér 3. sz. j alatt, a munkaügyi osztályon le- ; hét._____________________________(388484) A Somogy megyei Kertészeti és j Parképítő Vállalat kaposvári vi- i rágüzleteibe érettségizett, szak- j munkás vizsgával rendelkező nő- j két felvesz virágbolti eladónak. | Jelentkezés: Kaposvár, Mátyás király u. 1. Kertészet.______(388521) j A Nagykanizsai Ingatlankezelő j és Közvetítő Vállalat felvesz: épí- j cőipari technikust nagykanizsai te­lephellyel. 5 éves szakmai gyakor- | lat szükséges. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi előadójánál. Dolgozókat alkalmaznak Meghatározott időre pénztárost felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: Bizományi Áruház Vállalat, Kaposvár, Nosz­lopy G. u. 8.___________________(388626) Vízkutató és Fúró Vállalat Ka­posvári Üzemvezetősége, változó munkahelyre fúrási segédmunká­sokat vesz fel. Jelentkezés: Kapos­vár, Vörös Hadsereg u. 2. munka­ügy. (388614) I Középiskolai végzettséggel ren- j delkezö, rajzolni is tudó, katona- viselt munkaerőt előadói munka- : körbe azonnali belépéssel alkalmaz I a Kaposvári Járási Polgári Védelmi i Parancsnokság. Jelentkezés 8 és 16 ! óra között Kaposvár, Németh Ist­ván fasor 7. szám alatt a PV. törzsparancsnoknál. __________(388654) N agykanizsa, Deák tér 5. Telefon: 13-362. Fizetés megegyezés szerint. I _________________________________(388525) ! A Kanizsa Bútorgyár fölvesz: | asztalos, kárpitos, varrógép-mű- ! szerész, villanyszerelő, általános la- ' katos, marós szakmunkásokat, fér- fiakat, nőket betanított és segéd­munkára, takarítónőket, nyugdíja- j sokat könnyű fizikai munkára. Jelentkezés: Nagykanizsa, Szemere i u. 4. munkaügyi osztály. Beruházási gyakorlattal rendel- | kező gépészmérnököket, gépész- i technikusokat, erős- és gyenge- i áramú villamosmérnököket, villa- j mostechnikusokat, építésztechni- í kusokat keres azonnali belépéssel j a Kőolaj, és Gázipari Tervező Vál- j lalat beruházási irodája, 8601 Sió- j fok, Pf.: 85. __________________(374001) i K özgazdasági érettségivel ren- | delkezö adminisztrátort felveszünk j azonnali belépéssel. Fizetés meg- : egyezés szerint. Ajánlatokat: »Bel- ‘ városi munkahely« jeligére, 388596. j számra írásban, a hirdetőbe ké- ; rünk. (388596) j Gépírni tudó, pénztárosi munka­körbe dolgozót felvesz a TITÁN I Kereskedelmi Vállalat. Kaposvár, Zalka Máté u. 18. Jelentkezés: ügyviteli vezetőnél.__________(388595) A kadarkúti Szabadság Mg. Tsz tehenész szakmunkásokat alkal­maz. A két-három dolgozóval ren- I delkezö családok jelentkezését várjuk. Jelentkezni a tsz főállatte- nyésztöjépél írásban lehet. (9587) Siófokiak, Siófok környékiek fi­gyelem! A Somogy megye Ás­ványvíz- és Szikvízipari Vállalat siófoki üzeme (Csiky Gergely u. 4.) fölvesz gépkoesiszerelőt, üzem­fenntartó lakatost, kazánfűtőt és üdítőital-töltő munkásokat. Állan­dó munkaalkalom. (9588) Gabonafelvásárló Vállalat Siófok, fölvesz férfi és női segédmunkáso­kat raktári munkára, valamint karbantartó lakatost és villany­szerelő szakmunkást. Jelentkezés Siófok, Bajcsy u. 1. körzeti _üzem. A Somogy megyei Tanács Kór­háza Kaposvár igazgató-főorvosa pályázatot hirdet az 1975. szeptem­ber 1-én munka mellett beinduló 2 éves gyermekápolónői tanfolyam­ra. Pályázhatnak 16 éves korha­tártól, 35 éves korhatárig középis­kolát, illetve 8 általános iskolát végzett nők, akik a pályához hi­vatást éreznek. Bővebb felvilágo­sítást az intézeti vezetö-fönővérnél lehet kérni, ______ (9598) A lkalmazunk Kaposváron létesü­lő Számítástechnikai Adatfeldolgo­zó Központunkhoz közgazdasági egyetemi, vagy számviteli főisko­lai, továbbá közgazdasági techni­kumi végzettséggel rendelkező férfi és női munkaerőket 30 éves korig, akiket a Kaposváron bein­duló megfelelő szintű számítás- technikai tanfolyami kiképzés út­ján szervezői és programozói adat- feldolgozás és adatrögzítés-vezetői, illetve számítástechnikai ügyinté­zői álláshelyek betöltésére képe­zünk ki. Vezetői, vagy üzemszer­vezési, számviteli gyakorlattal, il­letve adatfeldolgozási ismeretekkel rendelkezők előnyben. Jelentkezé­seket írásban kérjük budapesti központunk címére (SZÜV. Háló­zatfejlesztés, Budapest, XIV., Szug- ló u. 9—15), önéletrajzzal, jelenle­gi fizetés és fizetésigény megjeiü- lésével. ___________________________(2445) D ANUVIA — NAGYATAD felvesz 2 műszakos munkára esztergályos, marós, köszörűs szakmunkásokat. Ugyanilyen munkára férfiakat és nőket betanítunk. A gyakorlat megszerzése után biztosítjuk a szakmunkás képesítés megszerzé­sének lehetőségét. Kereseti lehe­tőség a kollektív szerződés, és az országos szakmai bértáblázat sze­rint. 20 százalékos délutáni mű­szakpótlék. Vidékieknek utazási költségeihez hozzájárulunk. Je­lentkezés a gyár üzemgazdasági osztályán a munkaügyi előadónál. A Kaposvári Tanítóképző Inté­zet vizsgázott kazánfűtőt keres SLT típusú olajkazán fűtéséhez. Jelentkezés az intézet gondnoká­nál. (Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 10.) Fiókunkhoz adminisztrációs és árukiszállitói munkakörbe, dolgo­zókat felveszünk. Vegyi Fiók, Ka­posvár, Kanizsai u, St» (388637) Pályázati felhívás. A balatonbog- lári Vas- Műszaki és Hűtőgépjaví­tó Ipari Szövetkezet pályázatot hir­det főkönyvelői állás betöltésére. Jelentkezés írásban vagy szemé­lyesen a szövetkezet központi iro­dájában Balatonboglár, Klapka György u. 11. sz. alatt. (9599) Technikusi végettséggel rendel­kező művezetőt szövőüzemünkbe felveszünk, azonnal. Fizetés meg­egyezés szerint. Bm. Háziipari Szö­vetkezet, Pécs, Déryné u. 35. (444952) Részfoglalkozású dolgozót — le. író könyvelői munkakörbe — azon­nali belépéssel felveszünk. Siketek Általános Iskolája Kaposvár, Be­loiannisz U. 8. (388657) Segédmunkásokat felveszünk ázonnali belépéssel AFOR Kiren­deltség, Kaposvár, Jutái út. Építőipari vállalat keres felvé­telre építészmérnököket, magas­építési üzemmérnököt és gyakor­lattal rendelkező építésztechniku­sokat. Jelentkezés az eddigi mű­ködési terület és munkakör ismer­tetésével. 388652. számra, írásban kérjük a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába. (388650) Villanyszerelőket és segédmun­kásokat keres felvételre kaposvári ipari vállalat. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 5 szám alatti épületben. (388653) A TANULÓ- BALESET­BIZTOSÍTÁS egész évben érvényes Figyelem! Május 1-től július 15-ig olcsó fűtőolaj-vásárlási akció! Most vásároljon. 200 LITERES FELÚJÍTOTT ÜZEMANYAGTÄROLÖ HORDÓT! Forgalomba hozza: a TITÁN Kereskedelmi Vállalat Somogy megyei Kirendeltsége Kaposvár, Zalka M. u. 18. Kapható: a vas- és műszaki szaküzletekben, áruházakban. TaiTUS KERESKEDELMI VALLALAT (9461) Gépkocsivezetőket keres felvé­telre a Szövetkezeti Szállítási Vál­lalat kaposvári telepe. Érdeklődni: Május 1. u. 63. alatt. (388650) Kaposvári Tejüzem felvesz vil­lanyszerelő szakmunkásokat, és 1 fő nyugdíjas női dolgozót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni le­het : Kaposvári Tejüzem, Cseri út 4. SZ. (388662) ERDÉSZTECHNIKUST keresünk irányítási feladatok ellátására. Fel­tételek: technikumi vagy szakkö­zépiskolai végzettség és 3 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezés írásban az előző munkahelyek és beosztások megjelölésével. Fizetés megegyezés szerint. Homokszent- györgyi Egyesült Aranyhomok Mg. Tsz központja, Kálmáncsa. (9612) MAI ntíísor Csiky Gergely Színház: 19 óra­kor : DIAKSZERELEM. Zalaeger­szegen. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: Mi VAN DOKI? Szabad Ifjúság: de. 10 órakor: TECUMSEH. Du. 4 és 6 órakor: A KOLASINI POKOL (14). Este 8 órakor: ELÁTKOZOTTAK (18). Dallos Ida mozi: du. 6 órakor: AZ AUDIENCIA (16). Siófok: este ? órakor: VOLT EGYSZER EGY ZSARU (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: EGLANTINE. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 17.08: Műsorismertetés. 17.10: Hí­rek. 17.15: Európai képek. 17.45: Festő a Tiszánál. 18.05: Arckép­vázlat — egyfajta évtizedről. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tv-torna. 20.05; Vujic tanár úr kalapja. Jugoszláv film. 21.05: Dalok, táncok a Szovjetunióból. 21.10: Mozdulj! VII. Kb. 22.40: Tv- híradó, 3. | Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Mű­hely. 20.50: Tv-híradó. 2.- 21.10: Mo- kép-reklám. 21.15—22.50: Robert Macaire. Francia film. Jugoszláv Tv 16.35: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: A tenger gyöngyszemei. 18.15: Történetek a zenéről. 18.45: Nemzeti parkok: Kozara. 20.00: Érvek 75. Külpolitikai adás. 20.45: S. O. S. Lengyel filmsorozat. 21.35: Panorárryt. 22.25: Katowice: ököl­vívó EB. Osztrák Tv 9.30: Óvodások műsora. 10.00: Se­gítség! Filmgroteszk. 17.55: Jó éj­Lóverseny Som Június 7-én és 8-án kétnapos lovasbemutatót tartunk hat sportkör részvételével. 13 órakor német­juhász kutyákkal bemutató. 14 órától lovas ugrószámok, sík­és ügetőversenyek. Mindenkit szeretettel vár a 1 ' ' Rendezőség szakát, gyerekek! 18.00: Kottnik úr. Filmsorozat. 18.25: Mi. 19.00: Oszt­rák képek. 19.20: Sporthírek. 19.30: Tv-híradó, kultúra, sporthírek. 20.00: Stop! Az ORF közlekedési magazinja. 21.00: A tizedik nap. Film. 22.50: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kultu­rális programjából. 8.22: .Verbun­kosok, népdalok. 9.00: Harsán a kürtszó! 9.35: Jess Thomas éne­kel. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Bécsi klasszikus muzsika. 11.45: Egy homokszem. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódia­koktél. 13.45: Választók, képvise­lők, Parlament. 14.00: A Csehszlo­vák Hadsereg központi zenekara játszik. 14.10: A vadkutya. II. rész. 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Summásélet —sum- mások. 15.30: Giuseppe De Luca Verdi operáiból énekel. 15.49: Cci- talan prémiumok. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Ünnepi könyvhét 75. 17.00: Hírek, időjárás. i7.05: Alek- szandrov: Poéma Ukrajnáról. 17.12: Bolgár néptáncok. 17.27: Hol járt, mit csinált? 17.42: Liszt zon­goraművei. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti krónika. 19.25: Közvetí­tés a katowicei ökölvívó EB-ről. 19.35: Színes népi muzsika. 20.14: Thomas Mann évei. A pálya kez­dete. 2Q.57: Hírek. 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.00: Hí­rek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.30: Lukács István cimbalomfel- vételeiből. 22.45: A gondolatok út­vesztői. 23.00: Sosztakovics: XI. szimfónia. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Dzsesszíelvételeinkből PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjá­rás. 8.05: Barokk muzsika. 9.00: Hírek. 9.03: Részletek Jacobi Vik­tor—Bródy Miksa—PJaros Ferenc operettjeiből. 9.50: Kritikusok fó­ruma. 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. 12.03: Otelló. Részletek. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Francia mu­zsika. 13.35: Az európai széppróza klasszikusai. 13.45: Hírek, időjá­rás. , 14.00: Kettőtől — hatig. 18.10: Indiánok között az Ama­zonas vadonéban. 18.40: Évfordu­lók nyomában. 19.20: Filmzene. 19.29: Balladáink világa. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20.25: új könyvek. 20.28: Nó­ták. 21.05: Találkozásaim. 22.00: öt esztendő új magj-ar zenéje', 22.46: Hangversenynaptár. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Daljátékokból. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Is­kolarádió. 18.25: Zenekari muzsi­ka. 19.07: A7 1974. évi frank­furti dzsesszíesztivál felvételeiből. 19.35: öt esztendő új magyar ze­néje. Közben: 20.10—20.30: Három játék. Kb. 21.05: Hírek. Kb. 21.03: Külföldi tudósoké a szó. Kb. 21.23: Operakettősök. 22.06: A hang játék történetéből. 23.00—23.1a: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO I 17.30: Műsorismertetés. hírek. 17.35: Zenés kívánságok. 18.00: Ré­gi falu, új emberek. 18.15: Közve­títés a mohácsi halászcsárdából. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Cserháti Zsuzsa és Máté Péter énekel. 19.00- Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű mű­sor. 20.00: Műsorzárás. Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom