Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-03 / 128. szám
Az líjpest hetedszer bajnok, a Pécs kiesett Szombaton, amikor véget ért a labdarúgó NB I-es bajnokság, a szurkolók valójában csak arra voltak kíváncsiak, hogy a négy kiesőjelölt közül melyik háromnak sikerül megmenekülnie. Mindez úgy következett be, ahogy várni lehetett. Békéscsabán bejött a »•holtbiztos« döntetlen«. Ez már eleve megpecsételte a Pécsi MSC sorsát, ráadásul a pécsiek nem is tudtak győzni Tatabányán. kőnnyeknűe® pontokat hulla jtsoru A befejező fordulóban sem sikerült nyernie a Dózsának, mint ahogy ezt megelőzően a Felszabadulási Kupa döntőjében is alulmaradt Ami a Pécs kiesését illeti, ez . némileg meglepetés. Bajnokság közben ugyan látni lehetett, hogy a korábban sikert hozó fúzió után bekövetkezett a hanyatlás. Az idei i bajnokságra nem úgy sikerült | erősítenie a Pécsnek, mint (Hacsak a Komlód Bányász meg nem menti a baranyai labdarúgás becsületét.) A3 »74/75. évi labdarúgó NB I végeredménye: 1. Ü. Dózsa 2. Bp. Honvéd 3. FTC 4. Csepel 5. Videoton 6. Vasas 7. ZTE 8. SBTC 9. Kába ETO 10. MTK VM j 11. Diósgyőr Egy pontra csökkent a Szeged előnye — Egy hét múlva majd j tőén befolyásolhatja • Rákótöbbet tudunk — hajtogatják [ czi, illetve a Szeged végleges hetek óta minden bajnoki ; helyezését. Majd csak nem a forduló után azok, akik figyelemmel kísérik az 1974— 75. évi NB Il-es bajnokság küzdelmeit. Azután egy hét múltán csak nem lesz okosabb a latolgató. Pontot vesztett a Szeged (ez a továbbiakban érdekes következméAmi az Újpest elsőségét il-! ahogyan tervezték. Egyik-má- j Tatabánya 28 . - . ................... , . , ... 11 Halarlúc 98 28 20 5 3 71-33 45 28 16 10 2 53-21 42 28 10 13 5 45-29 33 28 12 7 9 34-28 31 28 9 10 9 35-40 28 28 10 7 11 43-48 27 28 11 5 12 32-35 27 28 10 6 12 33-42 26 28 10 5 13 40-44 25 28 9 7 12 33-39 ■■■ 28 7 ii io 26-37 25 arant 1:0-ra gyozott. Az ide Volán van a legkényelmesebb helyzetben: már nem játszik rangadót. Ügy fest, a három kieső közül egy kiléte már biztos. Az Ózdi Kohász a Rákóczitól elszenvedett hazai vereseg után ott ragadt a 20. helyen. leti, az már régen nem volt j sik játékos teljesítménye el is kétséges. -Már a bajnokság ] maradt félidejében látná lehetett, hogy például érik az Ü. Dózsa — sorrendben hetedik — bajnoksága. Volt, amikor »utcahosszal« vezettek a lila-fehérek, azután olykor megcsillant a remény a Honvéd előtt, összességében azonban sohasem forgott veszélyben Benéék elsősége, s ha a nemzetközi porondon az Újpest ma nem is olyan ütőképes csapat, mint korábban volt, idehaza — egyelőre — nincs komoly vetélytársa. Ezért engedhette meg magáa várakozástól. Így a Rákócziból a PMSC-hez került Kiss László számára túl nagy ugrás volt egyből az NB I. ^ Döntőbb volt azonban a pécsi fiaskóban az, hogy személyi ellentétek vetődtek föl az edző és egyes labdarúgók között. Dunai János dr. menet közben kénytelen volt kenyértörésre vinni a dolgot a válogatott kapus Rapp Imrével. Ilyen és ehhez hasonló tényezőik játszottak közre ahhoz, hogy a Mecsek alján jövőre 13. Haladás 14. Békéscsaba 15. PMSC 9 5 14 28-40 28 8 6 14 28-44 23 6 9 13 24-33 28 6 8 14 243-40 nyekkel járhat). A Rákóczi. a Ganz-MÁVAG meg az Eger a Volán meg a Komló egy- ! js legföljebb papíron menekülhet meg. Még a — nak a bajnok, hogy a végére NB II-es csapat lesz csupán. NB III. 2l | gesség tehát nagyon érződik 2i j a- csapatok játékán, ezért szü- | lettek a keserves győzelmek, j Persze, számba kell venni azt is, hogy mind a Rákóczi, mind a Volán idegen pályán j szerzett két bajnoki pontot, j Az élen tehát a helyzet j nem változott. 1. SZEOL 43 pont, 2. Rákóczi 42 pont, 3. Volán 42 pont, 4. Komló 41. pont. A többiek leszakadtak, s most már bizonyos, hogy nem fognak beleszólni a fel- | jutásért folyó harcba. Az is biztos, hogy elsősorban a jövő vasárnap Kaposváron sorra kerülő Rákóczi—Szeged mérkőzés eredménye dön1. BVSC 49,2. BKV Előre 48,3. PVSK 47 pont Alaposan megváltozott a helyzet a labdarúgó NB III. Délnyugati csoportjának élén. Az eddig 3 pont előnnyel vezető BVSC otthonában vereséget szenvedett a Mázaszász- vári Bányásztól, így egy pontra csappant az előnye. Igen érdekes lesz a hajrá, hisz hátravan még a BVSC— Előre, meg a BVSC—PVSK rangadó is. A somogyi csapatok ebben az esztendőben nem szólnak bele az elsőség kérdésébe. Különösen, nem az olyan mérsékelt ' szereplés után, amikor a hazai pálya előnyét élvező együttesek heti mérlege két vereség és egy győzelem. Vasárnap csak a Siófoknak sikerült győznie. A Táncsics és a Vasas Kaposváron egyaránt vereséget szenvedett A Vasas esetében ez a vereség minden bizonnyal búcsút jelent az NB III-tól. A VB KM labdarúgói egyébként nem egy súlycsoportba tartoztak vasárnap a BKV ElőréveL A második félidőben vesztett a Táncsics. A Siófok hosszabb sorozat után végre győzelemmel örvendeztette meg megfogyatkozott számú híveit. Alig félezernél több szurkoló volt kíváncsi a legutóbbi hetekben gyengélkedő Bányász-labdarúgókra. Siófok—Dunaújváros 2:0 (1:0) Bakó, iTl. Debreceni, Nagy E.,‘ Simon, Szabó. Molnár József PVSK-Táncsics 2:1 (0:1) Kaposvár, 600 néző. V.: Nagy G. Pécs: Sólyom — Nagy, Szabó, Gyurina, Balázs (Szarka), Grün- wald, Tóth, Radies, Zoltai, Somogy vári (Rózsahegyi), Kresz. Edző: Lendvai Miklós. Táncsics: Kiss— Eisemann, Kanyar, Hadzo- pulosz, Geiger, Németh, Savanyó, Veszelka, Pintér (Dobor), Szabó, Varga. Edző: Váradi Lajos. 32. perc: Hadzopulosz a bal oldali szögletzászlónál Vargához játszott, aki kapura tört, s a rövid sarokra helyezkedő Sólyom fölött a hosszú sarokba emelt Látványos gól volt 0:L BKV Előre—K. Vasas 4:1 (3:0) j beletalpalt a földön fekvő Légrádiba, ezért kiállították. Budafok csapatát fenyegeti a kiesés réme, a többieket már aligha. Rákóczi—Ózd 1:0 (1:0) Űzd, 1000 néző. V.: Jaczina. AÄZl:MSfÖHoSmaNri: sokáig elég mérsékelt Nagy, Komád, Burcsa — Túrái, sitmenyt nyújtott az idei baj- Kováts, Duschák. Edző: Mathesz nokságban Duschák István, a Imre. Ózd: Eekete — Márton, Mu- ..... . . ... „tóhrányi, Bíró, Mahai — Barna, Fükö, Rákóczi balszeDoje. az uiod Rónai i. — Doiezsál, Bálint, csu- hí hetekben viszont mmdjob- hány (Éükő II. a., 56. percben), j)an magára talált a gólerős Tóth Edző: Kertész Janos. ^ ózdon az ő gólja volt Noha a kaposvári csapat a döntő. . eleve védekezésre rendezke- j \ dett be, az 5. percben már i ilyen próbálkozás hozta meg akár gólt érhetett volna el. | a mérkőzés sorsát eldöntő Nagy jól indította Duschákot, i gólt. Duschák jól ismerte föl aki középre adott, Kováts lö- j a helyzetet, és ez jelentette a vese azonban az oldalhálóban [ Rákóczi győzelmét. kötött ki. A 11. percben vi- | A játék nem tükrözte, hogy szont a hazaiak indítottak J a feljutásért és a kiesés el- rohamot, s Doiezsál 10 mé- i kerüléséért küzdő csapatok teres lövése a léc fölött zú- i vannak a pályán. A mezöny- gott el. A következő ózdi tá- j ben egyenrangú ellenfelek támadásnál Bálint labdája lel- j lálkoztak, sőt a mérkőzés na- késített föl néhány hazai j gyobb részében inkább az ózdi csapat birtokolta a labdát. A Rákóczi taktikája azonban helyesnek bizonyult. Noha az együttes megközelítően nem játszott olyan jól, mint egy héttel korábban a szurkolót, azonban v kiderült, hogy az oldalháló rezgett. A , 87. perc: 25 méterről sza- P?„rcben a kitörő KováKanosvár 400 néző V • Al- u a - - v. • . -- . . tsot Murányi 25 meterre a Kaposvár, 400 nezo. V„ Al badrugashoz jutott a fővárosi kaputól fölvágta. Konrád szacsapat. Légrádi hatalmas lö- j badfúgása a sorfalban elvése a bal felső sarokban akadt. A 23 percben Dole- Komló ellen, határtalan aka- kötött ki 4-n i zsál lőtt fölé> ezt követóen | rásával nem * érdemtelenül Koran ke 4 -V- , Tötjj beadását Csuhány az j szerezte meg a két bajnoki 89. perc: Egy hazai akció ■ 5-ösről fejelte szintén kapu [ pontot annak ellenére, hogy a végén Hegedűs röviden ütötte 1 főié. Inkább a hazai csapat i látottak szerint inkább a dönJ támadott, a Rákóczi azonban j tetten felelt volna meg az ! jól szervezte meg védelmét. | igazságnak. A Rákóczi csapaBKV Előre: Hegedűs — Martonosi, Vári, Eégrádi, Gulácsi, Sass, Tordai, Varga II., Józsa (Tanka), Eüsi, Richtscheid. Edző: Galgóczi Ottó. K. Vasas: Győrfi — Balogh, Hadi, Poor, Huszár, Mád, Fábián, Bíró, Boros, Herbei (Burcsa) Laczkovics (Zakócs). Edző: csari da István. I 25. perc: Varga II. futott el a jobb szélen, visszagurí- [ tott labdáját Józsa 5 méterről lőtte a bal sarokba. 1:0. 31. perc: Gulácsi ívelt jobb I oldalról szabadrúgást a kapu I elé. A hazai védők összefurangú ellenfele lenni az Elő-« rének. A vezető gól után a budapestiek fokozatosan átvették a játék irányítását, és könnyedén érték el góljaikat az erőtlen hazai csapat ellen. A Vasasban különösen a középpályásak és a támadók játszottak gyengén. A védők, ki a labdát, és Poór 8 métérről szépített. 4:1. I Egy újabb támadást Németh J tában Hegedűs biztos őrzője A Vasas együttese csak az! mentett szögletre. A beívelt! volt a hálónak. Hátul Ágfalsarokrúgást Hegedűs újabb i vi, Hoffmann, Márton meg első 20 percben tudott egyen- szögiet árán hárította. A má- Németh nyújtott átlagon fesik oldalon Nagy távoli lö- j lül. Elöl nem akadt kiemel- vesében nem volt kellő erő. ; kedő teljesítmény. A hazaiak- A 31. percben megszületett a nál Mahai, Tóth és Bíró jß- Rákóczi vezető gólja. Duschák j leskedett. kapott jó labdát a bal olda- ! Nagy gólszegénység jelle- lon Kovátstól. Kapura húzott, j mezte az NB II. 34. íorduló- s amikor látta, hogy minden- | ját Hét mérkőzésen mindjei beadást vár, megcélozta a össze egy gól döntötte el a jobb sarkot és nem hibázott, j két pont sorsát. Csak Duna- 1:0. j újvárosban volt »-gólszüret«. A hazaiak heves rohamot —... n, .. , , bár lelkesen küzdöttek, nem | indítottak az egyenlítésért. ® bírták el a kapujukra háruló Már az első támadásnál He- Szállítók—Budafok 1:0 (1:0) nagy nyomást A vendégek | fiedúii , csak , nehezen védett. Debrecen—MÁV-DAC ennyivel jobbnak bizonyultak, j l§az> h°8y ^ktek a kapust, Jók: Gulácsi, Varga II., Jó- , íuni®rt zsa, illetve Balogh, Foór. J. R. a bíró szabadrúgást ítélt. Azután Barna bombája adott gondot a kapusnak. A kaposváriak Túrái—Kováts— _ I Túrái támadással próbálkozTovábbi eredmények a del- . tak, Túráit azonban szerelték nyugati csoportban: Szigetvár ! az ózdiak. A 40. percben —Székesfehérvár 2:1, Törek- Konrád hosszú átadását Bur1:0 (0:0) Komló—Kossuth KESE 1:0 (0:0) Nagykanizsa—Dorog / 1:0 (1:0) Szeged—Bp. Spartacus 1:1 (1:1) Oroszlány—Eger 2:0 (0:0) Volán—Várpalota 1:0 (0:0) A Vasas becsületgólja. A BKV Előre már 4:0-ra vezetett, amikor a 89. percben Poór lövése utat talált a fővárosiak hálójába. vés—Bp. Építők 1:0, Pénzügyőr—Lőrinci Fonó 2:1, Április 4. Vasas—Érdért 1:0, Véménd—III. kér. TTVE 3:0, Máza-Szászvár—BVSC 2:1. Az NB m bajnokság állása: Siófok, 600 néző. Vezette: Kocsis. Siófok: MáHca — Riedl, Szilágyi, Babán, Kékesi, Pintér, Horváth J. (Sabján), Dróth, Bihari, Bakó, Soús. Edző: 1’app Gyula. Dunaújváros: Péter — Baráth, Kalmár, Debreceni, Baji, Nagy E., Simon, Annái, Földi (Németh), Szabó, Juhász, Németh EL Edző: Zugéber János. 30. perc: Soós elhúzott, 14 méterről kapura lőtt. Péter csak kiütni tudta a labdát, a jó ütemben érkező Bakó elé, aki 8 méterről nem hibázott. 1:0. 70. perc: Nagy Ervin kézzel ütötte el a labdát a kitörő Bihari elől. A játékyeze- tő az előnyszabályt alkalmazta, Bihari az alapvonalig futott el, onnan visszagurított Bakó elé, aki most sem hibázott. 2:0. Végig jó iramú, változatos mérkőzés. A hazaiak jobban alkalmazkodtak a síkos talajhoz. A látottak alapján az S. Bányász akár nagyobb arányban is győzhetett volna, noha a Dunaújváros egységes, jó csapat benyomását keltette. Jók: Szilágyi, Babán, □ Somogyi Néplap 46. perc: Somogyvári jobb oldalról ívelt kapu elé egy szabadrúgást. A labda átszállt a védők fölött, s az előrehúzódó Szabó 5 méterről, senkitől sem zavartatva továbbított a hálóba. 1:1. 50. perc: Radics futott el a jobb szélen. Lövésszerű beadása a jobb felső sarokba hullott. 2:1. Nem úgy kezdődött a találkozó, hogy a Táncsics vesztesként hagyja el a pályát. Az első játékrészben jó csapatjátékkal, formás támadásokkal több helyzetet is ki- | dolgoztak, azonban nem tudták azokat érvényesíteni. For- I dulás után öt perc alatt két ! gólt szereztek a vendégek. Ez megzavarta a kaposváriakat, s egyre több hiba csúszott j játékukba. A Táncsics tárna- ] dásaát főleg középen erőltette, s a jól tömörülő pécsi véde- j lem azokat rendre hárítani tudta, sőt még néhány veszélyes ellentámadásra is futotta erejükből. A két támadósor közti különbség döntött. Jók: Szabó, Nagy, Grünwald, Radics, illetve Geiger, Savanyó, Varga. Jutási Róbert 1. BVSC 34 21 7 6 71-27 49 2. BKV Előre 34 18 12 4 61-26 48 tóttal?, a labda átszállt fölöt3. PVSK 34 19 9 6 64-32 47 tük, Richtscheid visszapofozta 4. Pénzügyőr 34 16 7 11 61-33 39 Józsa elé, aki újabb gólt szer5. Dunaújv. 34 16 7 11 51-44 39 zett. 2:0. 6. Sz.-fehérvár 34 12 14 8 51-43 38 43. perc: A hazaiak rúgtak 7. Táncsics 34 16 6 12 52-49 38 szögletet. A beívelésnél Her8. Bp. Építők 34 11 14 9 44-37 36 belt a védők fellökték, 11-es. 9. Véménd 34 12 11 11 44-50 35 A labdának Herbei futott 10. Siófok 34 11 11 12 40-43 33 neki, lövését a kapus ismét a 11. M.-Szászvár 34 11 10 13 51-49 32 csatár elé ütötte, aki máspd12. Növényolaj 34 11 10 13 46-53 32 szor is a kapust találta el. 13. Sashalom 34 12 5 17 44-64 29 14. Lőrinci F. 34 12 5 17 43-64 29 45. perc: Egy támadás vé15. ÉRDÉRT 34 9 10 15 63-72 28 gén Füsi lőtt kapura, a lab16. Törekvés 34 10 8 16 29-47 28 dát Győrfi Józsa elé ütötte, 17. Április 4. 34 10 7 17 38-56 27 aki most sem hibázott. 3:0. 18. Szigetvár 34 10 6 18 41-59 26 19. K. Vasas 34 7 10 17 41-62 24 47. perc: Bíró szándékosan 20. in. k. TTVE 34 10 3 21 42-67 23 csa jó helyzetben kapta, az- Szekszárd—Ganz-MÁVAG után a kapusba lőtte. A 42. i:q (o.-o) percben Túrái az alapvonal- ; Dunaújváros—Szolnok ról adott be Kováts elé, aki- ; 3:i (i;0) nek labdája a léc mellett surrant el. Még egy Murányi- Az nb n állásai Kosárlabda NB II Táncsics SE-3XV Előre 80:72 (35:38) szabadrúgás és egy Dolezsál- lövés volt a félidő eseménye. A második negyvenöt perc Csuhány támadásával kezdődött. A csatár a kaposváriak szerencséjére kissé hosszan szöktette magát, s az eléje futott Hegedűs vetődve mentett. Az 51. percben a fölöslegesen cselezgető Túrái labdája volt pontatlan, majd Márton 40 méteres lövése alig valamivel szállt kapu mellé. Egyre hevesebb lett a harc. A 66. percben Hegedűs magasba ugorva mentett egy labdát, majd játékostársára, Németh- re esett, akit két percig ápoltak. A 70. percben egy szöglet jelentett veszélyt, Tóth azonban messze kapu mellé lőtt. A 82. percben egy kapu elé ívelt labdát Bálint rosszul talált el, s odalett a nagy helyzet. A 84. percben 20 méterre az ózdi kapu előtt Murányi fölvágta Túráit. A játékvezető az ózdi labdarúgót kiállította. Még egy érvénytelen gólt ért el a Rákóczi: . ! Kováts leshelyzetből lőtt az 1. SZEOL 2. Rákóczi 3. Volán 4. Komló 5. Dunaújv. 6. Debrecen 7. Dorog 8. Szekszárd 9. MÁV-DAC 10. Szolnok 11. Oroszlány 34 18 7 9 59-36 43 34 18 6 10 56-32 42 34 18 ti 10 52-36 42 34 13 15 6 41-33 41 34 12 13 9 46-39 37 34 14 9 11 44-39 37 34 12 13 9 34-33 37 34 12 11 11 44-54 35 34 10 14 10 45-52 34 34 12 10 12 37-36 34 34 9 16 9 33-41 34 12. Bp. Spartac. 34 1Ö 12 12 52-52 32 13. Nagykanizsa 34 11 10 13 48-50 32 14. K. KFSE 34 12 8 14 34-42 32 15. Várpalota 34 11 9 14 42-40 31 *34 11 9 14 40-49 31 34 10 10 14 41-44 30 34 11 5 18 38-56 27 34 7 12 15 31-41 26 34 8 7 19 32-54 23 hátráló. FÖSPED 17. Budafok 18. Eger 19. G.-MÁVAG 20. Ózd Táncsics: Simon 12, Szabó félidőben fej fej mellett ha2, Rab 9, Halász 11, Becskor ladt a két csapat, csak a má- j ozdi^kapuba 30. Cs.: Monoszlai, Kovács 8. sodik félidő 10. percében ve- 1 A ’ * A mérkőzésre Bokor 8. I 7P f-.pt.t- A»1 rícTril* Q rp.ín y-vt-: y.c I _____a _ E zen a találkozón szóval lépett pályára Ózdon. A vezető csapatok levő mérkőzései: SZEOL: K. Rákóczi (i.), Kossuth KFSE (o.), FÖSPED (i.), Komló (o.). Rákóczi: Szeged (o.), Nagykanizsa (i.), Várpalota (o.), Oroszlány (i.). Volán: Oroszlány (o.), Debrecen (i.), Szekszárd (o.)f Dunaújváros (i.). Komló: FÖSPED (i.), Budafok (i.), Özd (o.), Szeged (i.). Totó sodik félidő 10. percében ve- , , , , A mérkőzésre eleve rá! zetett először a Táncsics. I nyomta bélyegét, hogy a Rá- j A 22. játékhét telitalálatos taktikai j planyet végig sikerült megtar- | kóczi »gólt nem kapni« jel- I szelvénye 112 12 2 fegyelemből | a kaposvári együttes. Nagysze- i hány ponterős játékos a kispa- rűen semlegesítették a ha- J dón volt kénytelen végignézni zaiak három két meteren fe- j a találkozót, ugyanis nem volt lüli centerét, s állandó rit- : indokolt cserélni. A kaposvári musváltásokkal zavart keltet- 1 csapatból mindenki átlagon tek az Előre soraiban. Az első j felüli teljesítményt nyújtott. A kaposvári taktikában persze benn szerepelt, hogy a csapat npm elégedhet meg a döntetlennel. Ezért, ha szorosan védekezett is a zöld-fehér együttes, a három csatár gyakran tört kapura. Az egyik J nt'k. x x 1 1 2 x x plusz 1. 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény is csak egy. Nyereménye 900 266 forint. A 12-esek 46 167, a 11-esek 1091, a 10-esek 130 forintot fizet\