Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-18 / 141. szám

Az Olasz KP minden eddigit felülmúló sikere Nagyarányú baloldali előretörés az olasz választásokon (Folytatás az 1. oldalról) [ vezetője, a szavazás után. töb- Az eredmények ismereté- ; bek között kijelentette: ben a következők állapíthatók szavazás egyértelműen meg a szavazásról: | arra mulat, hogy a tömegpk A baloldali közigazgatás : változást követelnek a veze- alatt álló »vörös tartomá- ! tési módszerekben és irányok- nyokban« a közvélemény ! ban. Fordulatra van szükség kedvezően értékelte a kom­munisták vezette közigazga­tási szervek munkáját, mert mindenütt megnövekedett az OKP és a szocialista párt tá­bora. (Emilia-Romagnában 48.2, Toszkanában 46,5, Umb- riában 46,2 százalék a párt választási eredménye.) — Az OKP kapta a legtöbb szavazatot ezenkívül Liguriá- ban (38,4 százalék), Piemon- téban (33.9 százalék), Lazio és Marcte tartományban is, tehát az ország nagyobbik felében. — Az OKP az ország e"lső pártja valamennyi nagyvá­rosban; az ipari központok­ban. Enrico Berlinguer, az OKP a demokratikus intézmények megerősítése és igazi meg­újító politika irányában. Ezt tükrözi az általános balra to­lódás, amely világos ítéletet mondott a kereszténydemok- rata vezetés kommunistaelle­nes, idejétmúlt politikai vo­nala fölött. Megbuktatott minden olyan formulát, amely ki akarja rekeszteni, megkülönböztetésre akarja kárhoztatni azt a pártot, ame­lyet tömegesen támogatnak a dolgozó rétegek. Az eredmények nyilvános­ságra hozása után az OKP központjában, az Unita szer­kesztőségében és a római ut­cákon tömegek ünnepelték lelkesen a párt sikerét. Alapvető nézetkülönbség a ciprusi kérdésben Véget ért a vita a Biztonsági Tanács ülésén A Biztonsági Tanács befe-t Kleridesz kijelentette, hogy jezt# ciprusi vitáját. Az utol- a két közösség képviselői al­só ülésen Glavkosz Kiéri- tál Becsben tartott tárgyalá- tiesz, a ciprusi görög és Ve- ! sok a ciprusi rendezés fő kér­dat Cclik, a ciprusi török kö­zösség képviselője fejtette ki elképzeléseit a szigetország­ban kialakult válságos hely­zet megoldásáról. A Ciprusi Köztársaság alel- nöke, Glavkosz Kleridesz', felszólalásában mélységes aggodalmát fejezte ki. Mint mondta: a töröli fegyveres megszállás következtében ki­alakult helyzetre ha nem ta­lálnak megoldást, megőrizhe­ti-e egyáltalán országa az egységét, szuverenitását, terü­leti épségét és függetlensé­gét. Felszólított egyúttal a ciprusi probléma igazságos és tartós rendezésének aktív és sürgős fölkutatására.--------------------------y------------------­T ovább gyűrűzik a déseiben zsákutcába jutottak. Noha kifejezte készségét a tárgyalások folytatására, han­goztatta azt a véleményét is, hogy ha a következő, júliusi forduló is eredménytelen ma­rad, kérdéses, célszerü-e foly­tatni a tárgyalásokat a jelen­legi formában. I Ezzel kapcsolatban Kleri- desz kijelentette, hogy a Biz­tonsági Tanácsnak o legko­molyabban foglalkoznia kell a nemzetközi ciprusi értekezlet összehívását indítványozó szovjet javaslattal. Vedat Celik, a ciprusi tö­rök közösség vezetője, felszó­lalásában elutasította az ENSZ égisze alatt tartandó nemzetközi értekezlet összehí­vását. A Biztonsági Tanács vitá­jának befejezése után Glav­kosz Kleridesz rövid tanács­kozást folytatott Kurt Wald­heim ENSZ-főtitkárral is. BELGIUM A CIA Egyesült Államokon belüli tevékenységét vizsgáló | bizottság elnöke az interjúban ugyanis arra célzott, hogy a meggyilkolt Kennedy fivérek j esetleg tudhattak a külföldi j államférfiak meggyilkolására szőtt CIA-tervekről. Dean j Rusk volt külügyminiszter hétfőn kijelentette: az ilyen jellegű terveket sohasem vitat­ok meg kormányszinten, sem csatlakoztak a belga textilipa- John F. Kennedy sem Lyndon n munkások hétfön indított B. Johnson elnöksége idejen. | sztrájkjához. Az eredetileg A 91 éves Cyrus Eaton nagy- : csupán Kelet-Flandriában iparos — neves közéleti sze- j meghirdetett tiltakozáshoz a mélyiség — kijelentette, hogy | vállon terület több vállalajá­Ú 2bb tömegek csatlakozlak a szlrájkolókíioz Űjabb üzemek dolgozói a CIA megrpóbálta beszervez­ni őt, amikor az 1950-es, 1960- as években a nemzetközi eny­hülés előmozdítása érdeké­ben több ízben is a Szovjet­unióban és más szocialista or­szágokba utazott. nak dolgozói is csatlakoztak, így a sztrájkolok száma már meghaladja a 30 ezret. A munkások amiatt tiltakoznak, hogy a gyáriparosok szövetsé­ge nem hajlandó aláírni a bér- korrekciókat tartalmazó új kollektív szerződést. Az amerikai kongresszus hírszerzési albizottságának egykori elnöke, Lucion Nedzi demokrata párti honatya (képünkön) ii alaposan belekeveredett a nemrég kirobban CIA-bot­rányba. A továbbgyűrűző CIA-bot- rányról szólva Edward Kenne­dy szenátor »teljes mértékben (Telefotó: AP—MTI—KS)‘ felelőtlennek“ minősítette Rockefellernek vasárnapi tv- interjújában tett kijelentését. Tűzharc a libanoni—izraeli határon Izrael a keddre virradó éj-! szakán is folytatta provoká­cióit és agressziós cselekmé­nyeit Libanon ellen. A tüzér­ségi rakétatámadások célpont­ja ismét több dél-libanoni te­lepülés volt. Nem sokkal korábban az j A Wafa Palesztinái hírügy­nökség jelentése szerint a Pa­lesztinái kommandók fegyve­res akciót hajtottak végre iz­raeli katonai célpontok ellen — válaszul az izraeli légierő bombatámadására, amelyet vasárnap dél-libanoni lakott körzetek ellen intézett. A pa- izraeli hadihajók Szaida térsé- lesztinai arab egységek az ak- gében is megsértették Libanon ció sikeres befejezése után területi vizeit. í visszatértek támaszpontjukra. Veszélyben Corvalán élete Luis Corvalán helyzete, [ Egyesült Államok Kommunis­fiz ország helyzetéi viialla meg az MFA legfelsői! b testületé Változások várhatók a kormányban akit a DINA — a chilei jun­ta titkosrendőrsége — e hó­nap elejétől a Trés Alamos-i koncentrációs lágerben őriz, rendkívüli aggodalomra ad akot — jelentette ki az ADN tudósítójának Rosa Barrera P?réz chilei demokrata, aki a nemzetközi szolidaritás ered­ményeként szabadult ki a koncentrációs táborból. — Corvalán elvtárs élete I közvetlen veszélyben forog — hangsúlyozta a volt női politi­kai fogoly. Corvalánt a hír­hedt DINA egy külön kom­mandója őrzi és teljes elszige­teltségben tartja. Luis Corvalán életének megmentéséért felhívást in­tézett az amerikai közvéle­ményhez Henry Winston, az 2 Isomogyí, Néplap ta Pártjának országos elnöke és Gus Hall főtitkár. IA Chiléből érkező hírek szerint Luis Corvalánt a fa­siszta junta a Trés Alamos börtönben őrzi, ez pedig a »kínzások börtöneként« is­mert. A Chilei Kommunista Párt főtitkárának életét veszély fenyegeti — hangsúlyozza a felhívás. Portugáliában a figyelem ' középpontjában az MFA leg­felsőbb forradalmi tanácsá­nak maratoni ülése áll. A Fegyveres Erők Mozgalmá­nak legfelső testületé a múlt szerda óta 6zinte megszakí­tás nélkül tanácskozik. Vasco Lourenco százados, a forradalmi tanács szóvivője, kedden hajnalban rögtönzött sajtóértekezleten számolt be arról, hogy a forradalmi ta­nács munkaülésén az ország ] helyzetével kapcsolatos aktuá- j lis kérdéseket vitatják meg. j Ezekkel összefüggésben meg- j hallgatták a kormányfő, va- j lamint több miniszter véíemé- ; nyét is. A napirend négy leg­fontosabb pontja: — a politikai helyzet érté­kelése; — a tervezett társadalmi rend modelljének pontosabb körvonalazása, — az MFA, valamint a | kormány szerepe a jövendő i társadalom építésében, és vé- i gül — a gazdasági, illetve a társadalmi helyzet elemzése. Vasco Lourenco elmondta: a tanácskozások záróülését j kedd estére tervezik. Közölte, j hogy a forradalmi tanács I döntéseket hoz, e döntések azonban nem lesznek »szenzá­ciós« jellegűek. A záró ülés­re egyébként meghívták a kormánykoalíció polgári párt­jait képviselő négy tárcanél­küli minisztert is. A szóvivő sajtóértekezletén cáfolta azokat a híresztelése­ket, amelyek szerint Portugá- l'liában feloszlatják a kor­mánykoalíciót és katonai kor­mányt akarnak alakítani. 1 I Vasco Lourenco ugyanakkor | nem zárta ki annak lehető- 1 j ségét, hogy bizonyos változ- j I tatásokat hajtanak végre a { kormány összetételében. í Az irányítás tökéletesítése Közigazgatási reform Lengyelországban Evekkel ezelőtt megkezdődött Lengyelországban sz ország közigazgatási szerkezetének, irányítási rendszerének es az álla­mi szervek tevékenységének korszerüsitese. Az LEMP program­ja megvalósít ás'inak egyik feltétele a t volt, hogy mozgósítsak a társadalom alkotókészsége'- és a benne rejlő tartalékokat. Az LEMP KB XVII. plénu­ma májusban megtartott ülé­sén megvitatta és megvalósí­tásra átadta a kormánynak az államhatalom és közigazgatás helyi szerveinek új fölépíté­séről, valamint az ország új területi beosztásáról szóló tervezetet, amely az addig érvényben levő háromlépcsős tanácsi és közigazgatási szer­vezet helyébe kétlépcsős fel­osztást vezetett be. A mosta­ni reform együk szakasza az államhatalom ős a közigazga­tás helyi szerveinek új szer­kezeti felépítéséről szóló terv 1972-ben megkezdődött foko­zatos bevezetésének. Mlkroszsrkezel: a nasyüiizség A reform előtt az államha­talom szervei háromlépcsős szerkezetben működtek: vaj­daság, járás, község. A leg­alsó — és egyben az állam­polgárhoz legközelebbi — ál­lami szerv a községi tanács volt. A községek korlátozott jogkörrel rendelkeztek és csak kis terület fölött gyako­roltak irányítást. Az ország dinamikus fejlődése követ­keztében azonban, ami együtt járt új gazdasági körzetei és ipari központok keletkezésé­vel. a közigazgatási egységek adminisztrációs határai egy» szerűen túl szűkeknek. az ál­lamhatalom alapvető láncsze­mei, a községi tanácsok pe­dig túl gyengéknek bizonyul­tak a megnövekvő feladatok­kal és követelményekkel szemben. Az 1972-ben megkezdett re­form első szakasza az állam- hatalomnak és közigazgatás­nak éppen ezt a fokát érin­tette. A községek helyébe, mint önálló társadalmi-gaz­dasági mikroszerkezetet a nagyközséget állították. A nagyközségek nem csupán kétszer nagyobbak a közsé­geknél. hanem ugyancsak ide helyezték át az első fokú, alapvető közigazgatási felada­tok súlypontját. Egyúttal ki­emelték a nagyközségi ta­nács feladatköréből az admi­nisztrációs és gazdasági teen­dőket. Őket — az egyszemé­lyi felelősség elve szerint — a nagyközség vezetői és a ne­kik alárendelt nagyközségi hivatalok látják el. A nagy­községi hivatalok széles ille­tékessági kört kaptak, szemé­lyi állományukat kiegészítet­ték. Kezdeményezőkészség A reform 1973-ban lebo­nyolított második szakasza a vajdaságokat és járásokat, te­hát a második és harmadik lépcsőt érintette. És itt is — a nagyközségek mintájára — különválasztották a képvise­leti és végrehajtó szerveket. A közvetlen, adminisztrációs munka alól mentesített taná­csok (képviseleti szervek) megerősödtek mint a szocia­lista demokrácia, az államha­talom és a társadalmi önkor­mányzat szervei. A tanácselnöki tisztségek betöltésével a helyi párt- szervezetek első titkárait bíz­ták meg. Ezzel egy időben az állami közigazgatás helyi szerveiként megalakították a vajdasági és járási hivatalo­kat; vezetőiket vajdasági szinten. vajdának. városi szinten pedig elnöknek hív­ják, . . Piotr Jaroszexvicz minisz­terelnök értékelte az LEMP KB XVII. plénumán a taná­csok tevékenységét. Hangoz­tatta: a reform vitathatatlan értéke az. hogy felszabadítot­ta az államhatalom és köz- igazgatás helyi szerveiben la­kozó energiatartalékokat, a kezdeményezőkészséget és vállalkozószellemet, arra sar­kall, hogy a helyi problémá­kat helyben oldják meg. A változtatások kedvező tapasztalatai lehetővé tették a reform harmadik szakaszá­nak végrehajtását. Vagyis: az addigi háromlépcsős közigaz­gatási felosztás kétlépcsősre változtatását, valamint az új, területi adminisztrációs fel­osztás bevezetését. Lendíti a fejlődést Megszűnik egy közbeeső láncszem, a járás. Ahogy erő­södtek a nagyközségek, úgy vették át az addig a járások hatáskörébe tartozó feladato­kat. A járások ezáltal egyre nagyobb mértékben elveszí­tették szervező-irányítói jel­legüket, és az egyszerű to­vábbító szerepét kezdték ját­szani a vajdaság és a község, illetve város között. A felső­fokú képzettségű káderek, akik egykor a járásoknál dol­goztak, ma a nagyközségeket és a népgazdaság különféle ágazatait erősítiki A reform a nagyközsége­ket és városokat az első lép­csőbe sorolja, a vajdaságokat pedig a másodikba._A 314 já­rás megszüntetésével meg­változik a vajdaságok szerinti felosztás. Az eddigi 17 vajda­ság és 5 vajdasági jogú város helyébe Lengyelországban 46 vajdaságot és 3 nagyvárosi agglomeráció-együttest ala­kítottak ki (a varsóit, a lód- zit és a krakkóit). Ily módon — csökkentvén a vajdaságok területét — lehetőségük nyí­lik majd a tanácsoknak és közigazgatási szerveknek arra. hogy hatásosabban irá­nyítsák a vajdaság ügyeit és helyben oldják meg az alap­vető teendőket. Az új felosz­tás szintén figyelembe veszi a gazdasági potenciál valósá­gos térbeli elhelyezkedését, a gazdasági makrokörzetek ter­mészetes kialakulását és az ipar és mezőgazdaság távlati fejlesztési terveit. Kryst.vna Morawiecka Unterpress — KS) Tanácskoznak az angolai felszabadító szervezetek vezetői Dcmonslratír jellegű voll az a pofon Az orvosok tegnap pihenőt rendeltek el Miki Take ónak, Japán hatvannyolc éves mi­niszterelnökének, akit hétfőn, Szato Eiszaku volt miniszter- elnök temetési gyászszertartá­sán az ultrajobboldali Japán Hazafias Párt egyik vezető személyisége — több ezer ta­nú jelenlétében — arcul ütött. háttá volna a miniszterelnö­köt. mert egy vadászkés volt a zsebében. Ez a tény a megfi­gyelők szerint erősíti azt a fel- tételezést, hogy a merénylet d&nonstratív jellegű volt. Csupán arra szolgált, hogy el­riassza Miki Takeót az atom- sorompó-egyezmény ratifiká­lásának politikájától s tudtul . . . adja: a japán szélsőjobboldal A rendőrségi vallatás során ki- nem nézi jó szemmel a mi­derült, akár meg is gyilkol- i niszterelnök politikáját. Moszkvában volt tegnap — rövid baráti látogatáson — Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára. i Nem hajlandó lényeges dön­téseket hozni, mielőtt a ren­dezés valamennyi alkotó ele­me elérhető közelségbe nem kerül — közölte Washington- ’ ból hazatérve Rabin izraeli miniszterelnök. »Nagyobb erőfeszítésre« ké­szül a Fo rd - k or man y za t — mondotta tegnap Kissinger amerikai külügyminiszter —, hogy a Közel-Keleten előse­gítse a békés megoldást. Enver Hodzsa, az Albán Munkapárt KB első titkára tegnap fogadta a Tiranában tartózkodó kambodzsai kirá­lyi egységkormány külügymi­niszterét. A jövő hét elején Helmuth Schmidtnél tesz látogatást Bruno Kreisky osztrák szövet­A kenyai Nakuruban létrejött az angolai három felszabadj- sssi kancellár, tó szervezet vezetőinek tanácskozása — Kenyatta államfő Az új ma »var nagykövet közvetítésévé!. Képünkön (balról jobbra): Neto. az MPLA Lőrincz N János átadni me«’ vezetoje, Kenyatta, Holden Roberto, az FNLA vezetője és bízólevelét XIV Károly Gusz- bavimbi, az UNITA vezetője. (Teleíotó: AP—MTI—KS) táv svéd királynak. OVIDÉN

Next

/
Oldalképek
Tartalom