Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-03 / 128. szám
VTLAG PROLETÁRJA!. EGYESÜLJETEK! Új szakmunkásképző Fonyódon Aro: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam 128. szám 1975. június 3., kedd Amerikai—egyiptomi megbeszélések a Salzach-parti városban Ford és Szadat találkozója Dr. Bíró József Moszkvába utazott Három tanácskozás — Váratlan bejelentés, esernyők alatt Három találkozás után tegnap délben váratlanul befejeződött Gerald Ford amerikai és Anvar Szadat egyiptomi elnök vasárnap megkezdett eszmecseréje. A két elnök külügyminisztereik — Henry Kissinger és Iszmail Fahmi —, illetve népes szakértői táboruk bevonásával a tárgyalóasztalnál töltötték a hétvégét. Behatóan áttekintették és megvizsgálták a közel-keleti kérdés békés rendezésének minden lehetséges formáját. Vasárnap délelőtt érkezett az ausztriai Salzburgba Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke, hogy megkezdje kétnapos megbészéléssoroza- tát Anvar Szadat egyiptomi elnökkél, aki már szombat óta a Salzach-parti városban tartózkodott A 24 órája tartó nők ugyanis megcsúszott a repülőgép vizes lejárójának alján és az utolsó lépcsőfokról úgy kellett fölsegíteni. Fordot Bruno Kreisky osztrák kancellár üdvözölte. Az amerikai elnök felesége, lánya és Kissinger külügyminiszter társaságában érkezett. A Fuschl-kastélyban találkozó tt először Anvar Szadat és Gerald Ford. (Telefotó: AP—MTI—KS) esőzés az amerikai elnök fogadtatásakor sem szünetelt, és az ünnepélyességet Ford «bukása« is rontotta. Az elA rövid ceremónia után Ford Kreiskyvel egy gépkocsiban a klessheimi kastélyba hajtatott. (Ez a kastély, amely a Bécs KGST-belkereskeclelmi tanácskozás Budapesten A KGST belkereskedelmi miniszteri értekezletének köz- gazdasági munkacsoportja dr. Saghy Vilmos belkereskedelmi államtitkár elnökletével június 3—7. között tartja hetedik ülését Budapesten. Az ülésszak munkájában részt vesznek a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocia- Jista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Lengyel Nép- köztársaság, az NDK, a Román Szocialista Köztársaság ! és a Szovjetunió belkereskedelmi minisztériumának képviselői, valamint a KGST-tit- kárság munkatársai. Az ülésen megvitatják az 1976—1980. évekre vonatkozó belkereskedelmi tervek kidolgozásának fő irányait. Tárgyalnak a lakosság tartós fogyasztási cikk keresletének fejlődéséről, valamint a szabad időt és a turizmust szolgáló cikkek keresletének várható alakulásáról. és München közötti autóút mentén van, az utóbbi években két alkalommal volt Ford hivatali elődjének, Nixonnak a szálláshelye.) A kastélyban Ford és Kreisky rövid, nem hivatalos megbeszélést folyta- j tott. Áttekintették a nemzet- j közi helyzetet és a probléma- mentes amerikai—osztrák | kapcsolatokat is. Délben Ford a várostól 20 kilométernyire levő Fuschl- kastélyba hajtatott, amely Szadat egyiptomi elnök rezidenciája volt. Ott került sor az »m^ikai és az egyiptomi elnök első találkozására. A bemutatkozásnál Kissinger külügyminiszter «segédkezett«. Ebéd után Ford visszatért a klessheimi kastélyba, s ott tanácsadóival folytatott megbeszélést. Délután a városba hajtatott, és az egykori ér- I seki palota konferenciatermében találkozott Szadattal, — ] hivatalos eszmecserén. Ford j és Szadat 90 percen át tárgyalt — a két külügyminiszter és a tanácsadók bevonásával. Este Kreisky osztrák kormányfő adott vacsorát a vendégek tiszteletére. Ezen az időközben Salzburgba érkezett Kirchschläger osztrák köztársasági elnök is részt ; vett. Ford és Szadat elnök salzburgi megbeszéléseinek első ' napját vasárnap esti sajtóértekezletükön foglalták össze Joseph Sisco külügyminiszterhelyettes, illetve Tahszin Be- sir, az egyiptomi elnök szóvivője. Sisco elmondotta, hogy a vasárnap e6ti másfél órás tanácskozás meleg, baráti légkörben folyt le, de lényegében csak puhatolódzó jellegű volt. A két államfő kifejtette elképzeléseit a közel- keleti válság megoldásáról, s általános jelleggel két lehe- J tőséget vitattak meg: egy egyiptomi—izraeli ideiglenes megállapodás lehetőségét, illetve Izrael és a konfliktusban vele szemben álló arab államok közötti megállapodás- komplexum lehetőségét. Konkrét lépések érdemi megvitatására a vasárnapi találkozón nem került sor. Az egyiptomi elnök szóvivője a sajtóértekezleten határozottan cáfolta azokat az amerikai rádióhíreket, hogy Egyiptom gyakorlatilag elfogadja a szakaszos rendezést, (Folytatás a 2. oldalon) Eső után A KGST külkereskedelmi állandó bizottsága soron következő — 44. — ülésére, amelyre június 3—6 között kerül sor, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter vezetésével hétfőn delegáció utazott Moszkvába. A külkereskedelmi állandó bizottság mostani ülésén elsősorban a KGST-országok kölcsönös árucsere-forgalmával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik, ezen belül előreláthatólag olyan kérdésekről tárgyal, mint a KGST-tagor- szágok 1975. évi egymás között kötött ' árucsere-forgalmi megállapodása, az 1976—80. évi hosszú lejáratú árucsereforgalmi egyezmények előkészítésével, illetve a kölcsönös árucsere-forgalom fejlesztésére vonatkozó hosszú távú prognózisok kidolgozásával kapcsolatos munka. (MTI) ünnepélyesen fölavatták az új Fonyódi 521. számú munkásképző Intézetet. (Tudó sításunk az 5. oldalon.) SzakMagyar küldöttség a prágai ünnepségeken zetközi ünnepségsorozatra. A küldöttségben részt vesznek a magyar társadalmi szervek és mozgalmak képviselői. A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága meghívására hétfőn a Hazafias Népfront Országos Tanácsa alelnökének vezetésével 15 tagú magyar társadalmi küldöttség utazott Prágába a Varsói Szerződés megalakulásának 20. évfordulója alkalmából sorra kerülő nem- | kára búcsúztatta. Közös Piac? Nem! • • Ot brit miniszter felhívása A brit kormány öt tagja — Tony Benn iparügyi, posta- és távközlésügyi miniszter, Barbara Castie, a népjóléti ügyek minisztere, Peter Ahore kereskedelemügyi miniszter, > John Silkin tervezés- és helyi közigazgatásügyi miniszter, valamint Judith Hart tengeren túli fejlesztésügyi miniszter — vasárnap nyilatkozatot tett közzé. Ebben felszólítja az angolokat, hogy a csütörtöki népszavazáson a Közös Piacból történő kilépésre szavazzanak. A nyilatkozat hangsúlyozza: NagyMunka a Szaljiit-i.cn Csillagképek vizsgálata A TASZSZ hírügynökség a A delegációt a Ferihegyi szovjet űrközpontból jelenti: repülőtéren dr. Molnár Béla, pjotr Klimuk és Vitalij Sze- a HNF országos elnökségének , vasztyjanov űrhajósok a tagja,^ az országos tanács tát- i Szaljut 4. tudományos űrállomás fedélzetén, a kutatási program keretében megkezdték az -asztroMiikái -jtíseriéte- ket. Vasárnap és hétfőn tük- | rös röntgenteleszkóp segítsé- | gével a Skorpió, a Szűz és a Hattyú csillagképben föllelhető röntgenforrások sugárzásának jellemzőit vizsgálták. Az orvosi kísérleti program keretében az űrhajósok funkcionális kísérleteket végeztek, speciális vákuumöltözetek segítségével. vezetett és a helyzet katasztrofális gyorsasággal romlik tovább. (Kommentárunk a 2. oldalon.) Megnyílt a nagyatádi szobrász-alkotótelep ga a ^külkereskedelmi deficit hirtelen megnövekedéséhez, a munkanélküliek számának emelkedéséhez, a létfenntartási költségek növekedéséhez Magyar — iráni gazdasági Dolgoznak a somogyjádi határban megbeszélések kezdődtek Dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével vasárnap delegáció utazott Teheránba, ahol hétfőn megkezdődtek a kereskedelmi megbeszélések az Ahmad Mamerzadeh kereskedelmi miniszterhelyettes által vezetett iráni delegációval. A magyar—iráni gazdasági megbeszélések legfontosabb célja új kereskedelmi megállapodás létrehozása a két ország között. Dr. Szalai Béla tárgyalásokat folytat több iráni gazdasági vezetővel a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. Magyarországnak a fejlődő országokkal folytatott kereskedelmében Iran evek óta a 3—4. helyen áll. A két ország árucsere-forgalma 1974-ben 337,5 millió devizaforint volt, ebből a magyar export 169,3 millió, az import 168,2 millió. Részünkről jelentős a textil-, a vegyipari és a finommechanikai termékek exportja. Mindinkább növekszik a magyar gépexport, a fogyasztási cikkek hányada a magyar exportban a korábbi évek 14 százalékáról 30 százalékra nőtt. A magyar behozatal legjelentősebb hagyományos tételei a pamut, a szárított gyümölcs és a szőnyeg. A behozatal alakulásában döntő szerepe lehet a nyersolajnak is. Hetven milliméternyi csapadék hullott a napokban a somogyjádi termelőszövetkezet tábláira. Az eső nagyban hátráltatta a munkát, hiszen a szénának csaknem egyhar- mada még kint van a földeken. A tsz-nek jól gépesített növénytermesztési ágazata van, így a száraz napokon nagy erőket vonultathattak föl a lucerna betakarítására. Három bálázógéppel és két bálagyűjtő pótkocsival végezték a í munkát. Most rendsodrókkal gyűjtik össze és forgatják a nedves takarmányt. Ha jóra fordul az idő, megkezdik a kukorica műtrágyázását is. Ennek végzésében nemcsak az «égi áldás« hátráltatta a munkát, hanem az is. hogy későn kapták meg a műtrágyát. Intersymposion 1975 néven j a harminctagú társadalmi bi- szobrász-alkotótelep nyílt j zottság, amely elnökének Britannia közös niaci taesá- NaSy.a^d°n- A tegnap dél- | Martyn Ferenc Kossuth-díjas , » utáni ünnepélyes avatáson a : festőművészt választotta. meghívott alkotókon kívül . , nagyon sok érdeklődő is njeg- * szep *ornye’ jelent, s máris érzékelhető- ! zette ovezett alkototelep un- nagy a kíváncsiság a város- nepélyes megnyitóján reszt ban kezdődő művészi munka Y**. Koc,sls, ^szl°; a me§-vel iránt. Délután megalakult az ‘ lanf“ elnökhelyettese, megnyitót Hamvas Janos, a városi pártbizottság első titkára mondott. A városi rangra lépett, ütemesen fejlődő település gazdasági haladása mellett kiemelte a kulturális élet fevirágpztatásánalc a szükségességét is, amelynek egyik fontos bázisa lehet a szobrász-alkotótelep. Ezután Kiss István Kossuth-díjas, az MSZMP KB tagja, a Magyar Képzőművészek Szövetsége választmányának tagja lépett a mikrofon elé, s aki a magyar képzőművész-társadalom nevében mondott avatóbeszédet Tizennégy szobrász dolgozik a nyáron Nagyatádon. N. An- tonovics (szovjet), Bencsik István, Bors István, Deim Pál, Raoul Oscar Gomez (argentin), Makrisz Agamemnon, Carlo Minini (olasz), Martyn Ferenc, Gy. Molnár István, Vittorio di Muzio (olasz), Jacques Renaud (francia), Rumi Attila, Schaar Erzsébet és if). Szabó István müveikkel népesítik be a nyáron a szoborparkot.