Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-14 / 111. szám
Alkalmi ruha mm Onállóiá nevelés Egyszerre csak, egy teendővel bízzuk meg Csak egy elsőosztályos ta-1 szülei, hiszen így kért: “-Légy | nítónő a megmondhatója, j szíves, tessék begombolni a hogy milyen sok önállótlan | kabátomat.« Ö volt az, aki Csipkerátéttel díszített tavaszi alkalmi ruha. (MTI-fotó — Bara István felv. — KS) Kis természetrajz — gyermekeknek Ne féljünk a békáktól! Gyakran láttam már. amint i hoz, előbb-utóbb mégis csak kiránduló gyerekek sikítva sza- ' megfulladnak, ladnak szerteszét, ha a- stran- A Magyarországon eJőfordu- don vagy réten egy egy öleseket ugró kecskebéka — balszerencséjére — éppen a közegyermek kerül be az iskolába. A testnevelésóra előtti és utáni vetkőzés bizony 20 perc időt vesz el az első hetekben. Gyakran megesik, hogy egy- egy otthon »agyon kiszól galt« egykénél eltörik a mécses, amikor nem tud megbirkózni a cipő befűzésével. Ügyesebbek, gyorsabbak a volt óvodások — a gyermekek 66 százaléka — és azoknak a nagy családoknak a gyermekei, ahol még kisebb testvér is van. Ott bizony a hatéves már nemcsak maga öltözik önállóan, hanem egy-két kistestvérét is öltözteti a reggeli hajrában. Az önállótlan gyermek nemcsak az öltözködésben, hanem a mozgásában, a közlekedésben is határozatlan, bátortalanul felel, rajzol és ír. Sok szülő kérdezte tőlem, hogy hány éves korban kell elkezdeni az önállóságra nevelést. Meglepődtek, amikor azt mondtam, hogy az egymásfél éves gyermek már megfoghatja a kiskanalát és megpróbálhat eljutni a szájáig — esetleg egy kis irányítással — azzal a falat főzelékkel. Ugyancsak ebben a korban beleügyeskedheti már a lábacsIcáját a zoknijába — legföljebb egy kicsit igazítunk rajta utólag —, belebújhat a cipőjébe. Tudom, mindez lassabban megy, mint gyorsan megetetni és .felöltöztetni a gyerekeket. De később ez sokszorosan »kamatozik«, ha 1—2 évig kivárjuk a munkafogálók közül talán a levelibéka a legszebb. Töbhnyire élénk zöld színezetű. S ellentétben a ; sokkal való ismerkedés folyalükbe tévedt. A kislányok leg- többiekkel nem a vízparton, matát __ ami nem más mint a lább megamaradtak a sikító- réteken, pocsolyákban, hanem i előkészület az élet íeladataizásnál, de a fiúk azonban I a fák lombjai között tartózko- rögtön botot, követ ragadtak,, dik. Kitűnően ugrik. Ujjjai vé- hogy az »utálato6« békát el- gén tapadókorongok vannak, s pusztítsák. Pedig szegény állat ezek segítségével ügyesen ka- legalább annyira félt. mint a paszkodik meg a leveleken, gyerekek, sőt, valószínűleg | Tavasszal azért ő is fölkeresi még sokkal jobban. Hasznos állatok Hogy miért félnek az emberek általában a békától, nehéz volna eldönteni. Az viszont bizonyos, hogy kevés olyan ártalmatlan állat él, ugrál körülöttünk, mint éppen a békák. Emellett nagyon hasznosak is. Figyeljétek csak meg, gyerekek, egyszer a zölden és barnán mintázott kecskebékákat, ha utatok egy tó mellett vezet el! Ott ülnek sorban a vízparton — kisebbek, nagyobbak —, és kiálló szemekkel, éberen figyelnek mindenfelé. Ha szúnyog, légy vagy akár tarka lepke téved arra, előre kilökhető nyelvükkel villámgyorsan utánakapnak, es bizony ritkán hibázzák el áldozatukat. Közben nem feledkeznek meg saját biztonsáa vizeket, de ha lerakta petéit, ra: a munkára, az önállóságra. Csak gombolgassa az a kis kétéves a kabátját. Nem baj, ha félregombolja!, Inkább még decemberben is szandálban akart iskolába jönni azokon a napokon, amikor testnevelés óra volt, mert annyira félt a magas szárú cipő befűzésétől. Egyetlen, agyonkényeztetett gyermek volt a családban, akit a szülein kívül a velük lakó nagymama is kiszolgált. Fokozatosan kell megtanítani a gyermeket a teljesen önálló evésre, öltözködésre, de ezzel még nem merült ki az önállóságra nevelés. Apróbb kis 'feladatokat is kell neki adnunk. Ahogy megérti, mondhatjuk már neki: »Hozd ide édesapa papucsát!«, vagy: »Rakd a dobozba a kockákat !« Egyszerre mindig csalt egy teendővel bízzuk meg! így például nem jó: »Rakd a dobozba a kockákat, és tedd a dobozt a játékpolcra!« Ez sok egyszerre. Először rakja helyre a kis építőidomokat (ez is komoly munka neki), azután, ha ezt szépen megcsinálta, dicsérjük meg, és akkor adjuk az újabb feladatot: »Tedd a dobozt a játékpolcra!« A játékok helyre rakását is egészen kis kortól kell megkövetelnünk. Ez is lényegesen több időt vesz igénybe, mint gyorsan összekapkodni és elrakni a kis »zsibvásárt«, mégis türelmesen ki kell várnunk. Mert nemcsak önállóságra nevelünk ezzel, hanem a gyermek rendszeretetét is megalapozzuk. A gyermek önállóságát szolgálja, ha elküldjük vásárolni. Csak biztonságos útvonalon megközelíthető üzletbe küldjük — iskoláskor előtt —, és amíg nem tud számolni, kiszámított pénzzel, lehetőleg egyszerre csak egy dologért. Az otthoni munkában is seket stb. 5—6 éves gyermek segítsen rizst, babot válogatni, borsót fejteni. Mindehhez nagy türelem kell, és az, hogy dicsérettel biztassuk. A világért se nevessük ki, ha a bal cipőjét húzza a jobb lábára, mert akkor még bátortalanabbá és ügyetlenebbé tennénk, és legközelebb bele se merne fogni a cipő fölhúzásába. Dr. G. K.-né Együnk több halat! Gyakran olvashatjuk a rá- j beszélő hirdetést: »Egyen halat, finom falat!« Ha valamiről, akkor erről nyugodtan elmondhatjuk: olyan jó tanács ez, amelyet sokan elolvasnak, de kevesen fogadnak meg. Köztudomású, hogy hazánk- j ban igen alacsony a halfo- ■ gyasztás. Évente átlag 2,2— : 2,5 kiló halat fogyasztunk, míg a tengerparti országok lakossága személyenként 20— 22 kilót, de van olyan ország is, ahol évi 40 kilót. A magyar konyhán a hal nem gyakori eledel, a legtöbb család asztalára csak a karácsonyi ünnepek alkalmával kerül. Pedig a halhúsnak sok biológiai értéke van. Köny- nyen emészthető, nem terheli a gyomrot. A benne található fehérje átalakítás nélkül beépül a szervezetbe, s igen magas az A- és a B-vitamin-, valamint kalciumtartalma. Az üzletekben nemcsak élőhal kapható, többféle tengeri halat is kínálnak a hűtőpultok. A mélyhűtött tengeri halnak nagy előnye, hogy nem kell tisztítani, csak darabolni és elkészíteni. Kellemes ízűek a Seelach, a Hek és a füstölt Makréla. A füstölt Makréla — bőrét lehúzva — azonnal fogyasztható vajas kenyérrel. Tízóraira és vacsorára is kitűnő, ízletes eledel. A hal igen változatosan készíthető, és az sem utolsó szempont, hogy gyorsan is. Az élő halakból nemcsak rántott halat és halászlét, hanem különféle halételeket — halpaprikást, rácpontyot, halkocsonyát, töltött halat — is tálalhatunk. A mélyhűtött tengeri halakból pedig sok féle sültet, valamint paprikást csinálhatunk. Levél egy fiatal lánynak kétévesen, minthogy elsős ko- gítsen! Hozzon be a kamrá- rában kelljen odaállni a ta- j bői két tojást, szórjon kuko igyekszik min.el előbb vissza- . j,£ni mint az én Jut- j ricát a csirkéknek, vigyen be jutni a lombkorona vedelnie- kam tette> ak;t beszélni sem egy pohár vizet a nagypapábe. Ügy meglapul ott, ogy tanítottak meg helvesen a I n^k, öntözze meg a növénye- meg a legélesebb szem is ne- ' hezen veszi észre. Nem időjósok Régebben azt tartották, hogy | a befőttesü végiben gondozott levelibéka időjósként használható. Később rájöttek: ezeknek a hiedelmeknek vajmi kevés alapúk van. Legföljebb annyi, hogy békáink nagyon kedvelik az esőt, különösen nyári melegben. Ha esni kezd, a leveli békák rendszerint kórusban brekegve üdvözlik az első vízcseppeket. »ízlik« nekik a párás, nedves levegő, brekegésükkel jó közérzetüknek adnak hangot. De az bizony alaposan pórul járna, aki a békák hangjára várva próVirág az ablakban gukról sem. Ha k'fieíbTlé? i bál™> *“k°r 5UT3SS- .««S „.rabié meglapulnak a I«» i S'ÜÄ’SSÄ ken. de csakhamar kidugják az orrukat, és körülpislognak, vajon odébbállt-e már a vélt vagy tényleges ellenség. Ha »tiszta a levegő«, néhány perc múlva már újra ott ülnek régi helyükön, süttetik magukat a nappal, és vadászgatnafc tovább. Szorgalmasan pusztítják a legyeket, szúnyogokat é6 más kártékony rovarokat. így szaporodnak Májusban tavak szélén, nagyobb tócsákban már láthatjátok az új békanemzedék első nyomait. Kocsonyás anyagba ágyazott apró" peték ezek, fekete pötty öcskék, amelyek napról napra növekednek. Eleinte csak rúgdalóznak »börtönükben«, de hamarosan eljön az idő, amikor mint ebihalak szétúszhatnak a szabad vízben. A békák ugyanis igen érdekes módon, átalakulással fejlődnek. Ez röviden annyit jelent, hogy az ebihalak — hívják őket békaporontynak is — még kopoltyúval lélegeznek, ha tehát hosszabb időre víz nélkül maradnak, elpusztulnak. A ^kifejlődött bókáknak ezael szemben már tüdejük van, és bár nagyon sokáig bírják a víz alatt, ha nem jutnak egy szippantásnyi levegőkönnyen bőrig ázunk. Schmidt Egon Az utcán járva önkóntele- , nül is megállunk egy-egy virágdíszes ablak előtt. Mennyire megváltoztatja a ház külsejét, hangulatát — akár régi, akár modem épületről van szó. Az ablakok díszítésében nagy lehetőségek rejlenek. Ehhez szeretnénk most néhány praktikus tanácsot nyújtani. Ablakládáinkat puhafából készítsük. Hogy tartósak legyenek, kenjük be több réteg olajfestékkel. Kerüljük a hivalkodó, rikító színeket; erre a célra a fehér, a zöld, vagy más világos színt válasszunk. Több rövid ládát állítsunk , furatokat/ Az erősen napsütéses ablakokba célszerű kettős falú ládát tenni, a két fal között egy-egy centiméteres hézag legyen. A hézagot szigetelőanyaggal — fűrészporral vagy mohával — töltsük ki; a föld így nem melegszik túl, növényeink védve lesznek a szárazságtól. A ládába tápdús, morzsalé- kos talajt tegyünk. A lefolyónyílásokat fedjük be cserépdarabkával, alulra néhány centiméter vastagon folyami homokot, majd földet terítsünk. Sohase töltsük meg ládáinkat színültig, hagyjunk helyet az öntözővíznek is! A egymás mellé! Belső magas- | nyári öntözések során kilúgo- ságuk 25—30 centiméter le- ' zott talajt időnként friss gyen, s a ládák alján az onto- j földréteggel kell pótolni, zővíz elvezetésére készítsünk I (Folytatjuk) Sok problémát jelent neked a havonta rendszeresen í visszatérő egészségügyi jelenség. Ilyenkor idegileg sem vagy rendben, érzékenyebben reagálsz mindenre és jelen- i téktelen dolgokból is nagyobb problémát csinálsz. Mindez az 1 egészségügyi folyamattal járó i idegállapot, de áthidalhatod, ha tisztában vagy azzal, hogy a megelőző napoknak ez természetes velejárója, akkor máris könnyebben elviseled. j Régen, nagyanyáink' korá- , ban., sok téves hiedelem ala- I kult ki ezzel kapcsolatban. Például: nem szabad sokat mosakodni, nem szabad tiszta fehérneműt venni, tiszta ágyat húzni, mert akkor »sokáig tart«. Természetesen ezeknek épp az ellenkezőjét kell tenni. Naponta legalább kétszer mosakodni, de ha módod van rá, többször is. I I Az egészségügyi fölszere- \ lést gyakran cseréld, így nem \ okoz kellemetlen közérzetet. 1A fehérneműt naponta kell a Somogyi Néplap ŐSZ FERENC R tózsi Rózsi közben, az ájult német nyakából leakasztotta a géppisztolyt. Tanácstalanul nézegette. Simó kirohant a pincéből. és kikapta a lány kezéből a fegyvert... Hirtelen a falhoz lapult, mert a lejárati lépcső felől lábdobogást hallott. — Föl a kezekkel! — Hagyja őt! Velünk van — szólt közbe Rózsi, majd a zászlóshoz fordult: — Na, Pu- bika, most aztán itt az alkalom, ha nem segít, a németek másik kijárata? — elviszik Krisztinát. Kázmér kétségbeesetten mérte föl a helyzetet. Fegyverüket nem használhatták, mert a zsúfolt óvóhelyen a lakókban is kárt tehettek volna. Eötvösék pincéjének vasajtaját kívülről bezárták, de ezt a benn levő részeg németek észre sem vették. — Ki kell őket csalni — melle alatt lassan átitatódik vérrel. Krisztina többé nem szólalt meg. Néhányat rebbent még a szeme, aztán megnyugodott. Tószeghy fölállt a halott lány mellől, és a szülőket kereste. Azok még mindig a vizes hordák mögé bújva reszkettek. — A lányuk! Nem értik?... Meghalt Krisztina! — És nemsokára mi is követjük őt — szólalt meg Erzsi. — A szomszéd házban levő németek biztos meghallotA géppisztoly hangjára a németek ijedten engedték el áldozataikat, majd vaktában lövöldözni kezdtek. _______ K ázmér rémülten látta, hogy ták a lövöldözést. Krisztina a melléhez kap, és el vág ódik. A három német ezután be akart rohanni Eötvösék pincéjébe. Sokáig rángatták a vas — Végünk van! — sikított Melanie. — Maguk a hibásak, mert magúk lőttek rájuk. — Ettől nem kell félni. A ajtót, közben végzett velük németek valamennyien lebúj- Kázmér és Simó. íak a csatornákba, így próbál— Van Eötvösék pincéjének "ak elmenekülni a hegyek lekérdezte Simó. — Egy szellőző nyílik az udvarra — felelt Rózsi. Simó — nyomában Rózsival lé. Ezalatt Simó és Rózsi a földszinti lakásokból kihordott bútorokkal eltorlaszolta a pince szellőzőjét. Tószeghy megrúgdosta a — fölrohant a.z udvarra. Kázmér Krisztina mellé tér- pince vasajtaját, és németül delt. A lány mosolygott. kiabált be: — Megkapta a levelemet? — A német csapatok elme— Igen, de most ne beszél- nekültek. Maguk foglyok, de jen — mondta Tószeghy, és semmi bántódásuk nem lesz, fölemelte a lányt egy ágyra, ha a kinyitott ajtó résén kimondta Simó, és egy soroza- Szétnydtotta a kabátját, és iát- adogatják fegyvereiket. tot eresztett a mennyezetbe. ta, hogy a lány blúza a bal a felszólítás, úgy látszik, kijózanította a németeket, mert a szűk ajtónyíláson sorra dobálták ki géppisztolyaikat. Utána újra rájuk zárult a nehéz vasajtó. Közben visszaérkezett Simó. Tószeghy odalépett hozzá: — Nos, kedves Simó úr, most már dönthet a sorsom felől. — Lassan megfordult, és leült a halott Krisztina mellé. — Álljon föl! — kiáltott rá Simó. — Azonnal szerezzen egy civil ruhát, mert ha az oroszok ebben a mundérban megtalálják, hiába magyarázom nekik, hogy magának végül is azért megjött az esze... A magyarázkodás már csak azért is nehéz lenne, mert bár egy nyelven beszélünk, egy szót sem tudok oroszul. — Ne haragudjon, Simó úr — felelte Tószeghy —, én ezt nem tudom megtenni. Nem öltözöm át civil ruhába. Annak idején esküt tettem arra, hogy.,. Simó elvörösödött: — Én marha! Sejthettem volna, hogy a maguk fajtája nem változik... Hát így is jó, Tószeghy testvér... Most pedig induljon előttem... Gyerünk! (Folytatjuk.) váltanod, hiszen a mai nylonholmit különben is egy-kettőre kimoshatod. Fürdeni sem hideg, sem meleg vízben nem szabad, de a langyos, gyors tisztasági fürdő — vagy még inkább zuhanyozás — nem árt, sőt, el nem hagyható. A lehetőség szerint ezekben a napokban ne végezz olyan munkát, amely nagyobb testi megerőltetést igényel. Nem szabad nehezet emelned. Egészségi és higiéniai okokból sem ajánlatos ilyenkor uszodába menni. Vannak, akiknek ilyenkor kisebbségi érzésük van, visz- szahúzódnak, testileg-lelkileg zavarja őket ez az állapot. Ezen úrrá kell lenni, hiszen a folyamat az életfunkcióhoz tartozik, természetes dolog, és nem szégyellni való. Azelőtt álszeméremből nem beszéltek ezekről a dolgokról a fiatalokkal, akik legtöbbször tanácstalanok voltak, mi is a teendő ilyenkor? Ma minden témáról nyíltan beszélhetünk — segítő szándékkal. Tehát, ha azt akarod, hogy ne legyenek gátlásaid, akkor a legnagyobb gonddal ápold magad, és tartsd tisztán fehérneműdet. Bizonyára észrevetted már, hogy ezekben a napokban a hónaljárokban kissé izzadsz. Ne keseredj el, múló dolog! Mosdás után rendszeresen használj izzadásgátló szert, dezodort, hűvös napokon is. Felhívom a figyelmedet még arra, hogy ha bármilyen komolyabb egészségügyi vagy lelki problémád jelentkezne, | feltétlenül beszéld meg nőor- vossal. Különösen akkor, ha erős görcsökkel, fájdalommal jár a folyamat kezdete. Ne szégyellj orvoshoz menni! Az idejében fölismert, kisebb rendellenességeken sokkal könnyebb segíteni, mint az elhanyagolt betegségeken. Saját érdeked, hogy őszintén, álszemérem nélkül feltárd intim problémáid a nőorvos előtt. Hiszen készülsz az életre, és nem mindegy, milyen egészséggel indulsz asszonyi, majd anyai hivatásod felé. K. IC