Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-11 / 109. szám
SZABAD EGY TÁNCRA? 1-tgy értekezletekről köl- csönzött zsargonhal kezdem: »A feladatokhoz különbözőképpen lehet viszonyulni.« Hovatovább »viszonyulásainkat« meg is lehet magyarázni,, »úgy horizontálisan és vertikálisan, avagy pro és kontra ... Szükségképpen és ellentmondásaiban.« Folytathatnám a »tolvajnyelven«, amelyet ma már nem a tolvajok használnak. Tavaly ilyenkor sürgettük a közművelődési párthatározat feldolgozását. Jó, jó, — mondták —, minek nyüzsögni, hiszen úgyis tudják az emberek, hogy mi a dolguk ... Ez valóban így is volt. Sokan abban Látták, a legfőbb feladatot, hogy viszonyuljanak a feladathoz. S ez a viszonyulás sajátosan kétarcú volt. Kifelé: »foglalkozunk a dologgal«, befelé pedig: »nem eszik olyan forrón a kását...« Egy sor intézmény pedig becsületesen hozzálátott a munkához. Kiderült, hogy ki az, aki dolgozik, és ki az, aki nem akarta forrón a kását. Kevés, ha valamely intézmény önmagában véve jól dolgozik. Itt együtt is kell dplgozni. Egységes közművelődésről szól a határozat. Hégi téma ez már. A minap egy tanácskozáson a megyei tanács kulturális elnökhelyettese egy ötéves kiadványt lobogtatott:' a Balatoni Beszélgetések írásos anyagát. Ez arról szól, hogy milyen a közművelődési intézmények együttműködése. A tanácselnökhelyettes elmondta, hogy sem ő. sem a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a közművelődési csoport sem [szeretne örökösen körben jár- j ni és nem kívánja megülni a \ Balatoni Beszélgetések óla meg nem oldott gondok ötödik évfordulóját sem. Aki ebből arra következtet, hogy rendbe akarják tenni az intézmények együttműködését annak igaza van. Lényeget feltáró igényű tanácskozás volt a minapi. Ezen nemcsak a jelenségeken tűnődtek el, hanem megpróbálták megközelíteni az okokat is. A megyei levéltár és a megyei múzeumigazgatóság közművelődési tevékenységét tekintették át a tanács kulturális vezetői. Ebből kitűnik, hogy nem az együttműködés volt az egyetlen kérdés. A tartalmi munka elemzéséről nem kell azonban túl sokat szólnunk, ezzel eleget foglalkozunk. Végül is abból kell kiindulnunk, hogy a levéltár olyan tudományos intézmény, amelynek közművelődési fel- I adatai is vannak, a múzeum pedig olyan közművelődési intézmény, amelynek tudományos feladatai is vannak. S aki ebből arra következtet, hogy a két dolog tulajdonképpen mindegy, annak nincs igaza. A megyei levéltár értékes tudományos munkája mellett izgalmas, sokoldalú közműve- 1 lődési tevékenységet folytat. A múzeum értékes tudományos tevékenysége mellé még nem zárkózott fel a közművelődési munka. Ennek több oka van: objektív is, és szubjektív »nehézségek« is. A jövő szempontjából azonban nem ez a lényeg, hanem az, hogy a kölcsönös vélemény- csere után, a vitás kérdések I tisztázása után a múzeumigazgatóság máris meglevő jó kez- I deményezései átgondolt, rugal- | más, tervszerű kapcsolatokon ! alapuló közművelődési gyakorlattá váljanak. E tanácskozás előtt egy nappal Szombathelyen jártunk. A csoport a tapasztalat- j csere során eljutott a ••mindig a szomszéd rétje a zöldebb« j igazságától az »azért nálunk is 1 akad kaszálnivaló« megnyugvásáig. De a tanulságok meg- szívlelhetők a megyei levéltár, a könyviár, a múzeum, a TIT és a művelődési központ »viszonylatában« is. Az intézményekre jutó kevesebb munka többnek tetszik, ha közösen végzik. A másnapi tanácskozáson szó esett erről és más megyei intézményekről is. S zó sincs arról, hogy köz- művelődési intézményeink ne tudják, hogy | hol, mikor, miben kellene eredményesebben együttműködni. Ezt külön-külön el is mondják, amikor a közművelődésről esik szó. Csak egy- máshoa nem »viszonyultak« kellőképpen ... Legalábbis eddig. Mert úgy látszik a közbenjárás monoton mozgása és zenéje után kidolgozzák »a társastánc« koreográfiáját, a megyei tanácson. S lesz, aki a jó muzsika hallatán esetleg félszeg mosollyal meghajol és azt kérdi: »Szabad egy táncra?« S a koreográfia szabályai szerint kell lépni, mégpedig a ] szabályos, együttes táncrend ; szerint. Legfeljebb a partnerek kezdetben még félrefordítják a tekintetüket... T. T. Valódi »Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent« (Radnóti Miklós) Egyszercsak rámköszönt a múlt, sapkalevétel nélkül. Magnóról egyenletes, mesélő hang: »Nagypénteken régen awót a szokás, hogy tüzet raktak kinn, szabadba, hogy a csótányok akkor elmennek a lakásbuL A ló patkója között a sár, ami megkeményedett, kivették és tyúkólba tették, hogy akkor majd előbb kotlának. Vét egy öregasszony. És mikor az istállóba ment fejni a teheneket, akkor mindig megbökte a földet a tehén faránál, hogy agyonböki a boszorkányt, mert megboszorkányú- taja a tehenit, nem adja le a tejet. Hát én nem tudok ehhő többet.« Friss magnófelvételt hallgatunk vissza. Cselédvilági hiedelmeket, babonákat. Életformára, anyagi létre is utalókat. Ahol hallgatjuk: szoba-konyhás lakás. Gyerekkorom zsúfolt színhelye. Nem nyolc emberre méretezett lakás. Háromra, ahányan most laknak benne. világunk: ahogy József Attila felismerte. S ebben benne kell legyen az Ulyési »nem menekülhetsz« is. Kapu melletti kispadot képzelek, amelyen ülve — ebéd utána hangulatban — megbeszélhetnénk, hová szárnyalt szőkébb és tágabb hazánk. Mily magasra jutott. Üjra csak költőt kellene idéznünk: »Haza a magasban«. Mi röpítettük oda, ahol most van. S de messze van még a tető! Magunkba nézünk, és már értjük a kisgyerek szégyenét, akit a pajtásélet kezdetén — de régen! — hazaparancsoltunk az őrsi foglalkozásról, másfajta világfelíogás szellemében. Ma az avatás örömünnep. Kisebbik lányom hetek óta készül rá. Nem fogja érteni, ha elmesélem neki, hogy amikor engem avattak, az nem lehetett ilyen szép ünnep. Pedig hát rajvezetőnek választottak a többiek. Igaz: hazánk ri kínzóeszköz. Eke villogó, fényes lapja Mind-mind tűnőben. Pedig ott voltak föllelhe- tök a szomszédban, anyai nagyapám testvérének portáján. Egyfajta múzeum az emlékezet. Kell, hogy az legyen! Nehogy elfelejtsük a keserves indulást. i Hiszen eljött az idő, amikor már »nem lógok a mesék tején, / hörpintek valódi világot, / habzó éggel a tetején.« Valódi világ. Valódi haza. Habzó ég. De jó hörpölgetni! Lesfcó László | Az idegen — a Magyar értelmező szótár szerint — valakinek a szűkebb, jól ismert közösségén kívülálló, ismeretlen személy. Viszonyt fejez ki hát a szó, valakinek a kapcsolódását valakihez, önmagában értelmetlen. Egy ember a többi nélkül lehet-e idegen? Rámköszönt a múlt; ahonnan indultam. Ahonnan indultunk nagyon sokan. A százarcú szegénység. Egykori hazám. És egy másik színhely: a szőlősdombon, falukömyékén. Sildes sapkás, körtearcú férfi, hiányos fogsorral. Neve sokáig perlekedett vagyonával, anyagi helyzetével. Mert így hívják: Szerencsés. Pusztai cseléd volt valaha ő is. Aztán a hegyben élt, villany nélküli házban. Valahogy: nem igazi hazában. De eljött az idő, hogy. a szőlőhegyi öreg házakat kezdte felszámolni a megváltozott világ. És Szerencsés bácsi is építkezni kezdett. 1 És lassan kezd betelni rajta a mondás: »Nomen est omen«, j A név előjel. Mosolyog és azt mondja: »De a fiam még szerencsésebb. Ő kevesebbet élt rossz lakásban, mint mi.« csapatgyűléseken mindig más jelentett helyettem, lévén, hogy akkor még nem volt egyenruhám. Miből lett volna, amikor áldozóruhám is alig került? Mégis: így szép ez. Ha emlékezünk, honnan indultunk s felmérjük: milyen tengerszint feletti magasságig jutottunk. Hazám nekem ez az élmény is: nagyanyámé, nagyapámé lett az a kis ház, amelyben bérlőként laktak. És életerő- bizonyíték, hogy »új ruKSt» kapott az épület. Vízcsap ran- goskodik az udvarban. És amikor a kerítést emeltük közerővel, majdnem kalákában, már nem hamar korhadó fából építettük Nem is rozsdásodó drótból, hanem kemény, vastag kőből. Mint hajdan a gazdák ! / Hazára leltek hát ők is. És hazám nekem is egy kicsit az ő hazájuk, mert sokszor gondolok rájuk, jó érzéssel. Hazát nemcsak a merész lejtőjű dombok, a vizek, erdők, házak jelentenek. Haza épül az emlékekből is. Mert kötnek ezek, mint a beton. »Múltunk mind össze van torlódva« — Ahogy a tóba a lapátját j vesztett csónakos, úgy kapko- j dók, hogy még megmentsem az j eltűnt tárgyak, munkaeszközök j formáját, nevét. Mert hozzá | tartoznak — velük teljes — ■ bensőmben búvó hazám. A szalmakazal tömör »épülete«. A »szénavonyogó« lándzsája. A j sündisznótüskéjű borona, mely munkaeszköz mindig borzon- I gást keltett bennem. hiszen olyan volt, mint egy középko-1 Zsófia azt mondta a többieknek : — Én nem szeretek senkit. A társaság jókat nevetett. Höhöhö, az előbb csókolta meg a vőlegényét... A lány elkomolyodott, ezt már senki sem vette észre. Néhány hónap múlva már nem volt menyasszony. Veszekedés nélkül váltak el egymástól. A társaság jókat nevetett... — Ha valaki akkor közbeszól, csak annyit: ne hülyéskedjek. nem tartanék itt — így kezdte Zsófi. Egy mondat. Ö is csak pár szót akart akkor hallani. Talán egy viccet, vagy annyit: nem hisszük el. így gondolja. Pár szó elég lett volna! Többet úgy sem beszélt senkivel. Mindig szótlan volt. fél perc alatt letorkolta a társait: ez senkire nem tartozik. Majd megoldom magam. Azelőtt, ha kérte, nem törődtek a gondjaival. Környezeti hatás. Később nem kérte már. de ő sem törődött a másikkal. Dacból vagy ki tudja miért. . . Majd a magam erejéből! És közben barátokra gondolt, beszélgetésekre. jó »balhékra«, mulatságokra. Azután legyintett: majd A szahinunkűsképzés kultúrája Ifjúmunkások művészeti estje Hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulóján ünnepük a szocialista szakmunkásképzés jubileumát. Ebből az alkalomból tartotta a művészeti csoportok, szólisták bemutatóját pénteken a Latinca Sándor Megyei Művelődési Központban az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet. Pintér Kálmán igazgató 1951 ,< óta áll az iskola élén. A műsor előtt erre a jubileumi két és fél évtizedre próbáltunk vele visszapillantani. 1951-ben Kaposváron azr 503. sz. intézetben már élénk volt a kulturális élet. Dunántúlszerte ismert kórusukat Kanyar József vezette. Az irodalmi színpaddal, illetve a színjátszókkal 1953—54-ben tanulókat toboroztak a megyében; az iparosodó Somogy ugyanis sok fiatalt kért az új üzemekbe, gyárakba. Nyolc helyen folyt akkor a képzés; még nem volt meg korszerű, mai otthonunk. 1969-ben »tetőzött« a tanulók száma: 96 osztályban 2700-an ismerkedtek a szakmákkal. A Virág utcai szép intézetben a 70-es évektől újra föllendült a kulturális élet. — A munkásosztály utánpótlásának kulturális nevelését szívügyünknek tekintjük —mondta többek között az ünnepi est megnyitójában Pintér Kálmán. Szakemberek vezetik a csoportokat, amelyek nemcsak működnek, hanem eredményesen is szerepelnek. Erről a tartalmas munkáról adott A kórus. számot a péntek esti bemu- .atói is. A kórus három éve alakult, s legutóbb Karcagon, a szakmunkástanulók országos kórusfesztiválján aranykoszorus jelvénnyel tüntették ki a Zá- kányi Zsolt vezette együttest. Részt vesznek a keszthelyi Helikon ünnepségein is. Műsoruk sokrétű: a barátságról, a békevágyról, a népek összefogásáról énekelnek. Hangjukban ott cseng a szülőföld sze- retete. A legnagyobb sikert Novikov Ha dalba kezdünk című kórusművének előadásával aratták. Az irodalmi színpad Leskó László Hátrányos helyzetű tanulók című riportjátékát mutatták be, Friss Imréné rendezésében. Megyeszerte szerepeltek már. I Nemcsak a néptáncegyüttes [ mutatja, hogy a különböző ! iskolák is összefoghatnak, ha kell: a szakmunkásképző intézet csoportját — amely a BM táncegyüttesének utánpótlása — gimnáziumi tanulók egészítik ki. A csoportot — amely szintén részt vesz a Helikonon — Galicz János vezeti, igényesen. Az Alapi ugrás és friss című táncot háromszor ismételtette meg velük a közönség. Papp Éva prózamondó ör- kény-egypercesekkel győzte meg kaposvári közönségét, hogy méltán vett részt ä Szép magyar beszéd verseny országos döntőjén (egyedül képviselte az országból a szakmunkásképző intézeteket). Niesel- berger Mátyás ízesen tolmácsolta Juhász Ferenc Rezi bordal című versét. Két szép produkciót is hallottunk az estén. Vörös Gábor elektroműszerész lesz, s leheletkönnyű a keze a fuvolán. Egy Händel-szonátát szólaltatott meg, átéléssel. Rácz Rudolf szerszámkészítőnek tanul és szépen játszik pozánon. Azt hiszem, a lelkes közönség a legutolsó műsorszám elhangzása után tapsával a péntek este minden szereplőjét köszöntötte. És talán nem is csak őket, hanem a 25 éves szakmunkásképző intézet valamennyi tanulóját, aki szorgalommal készül föl a munkára. Fiútánc. Horányi Barna Idegenek egyedül. Legtöbb ketten, egy tanyán! Pár szó — akkor — elég lett volna. A társaság jókat nevetett :.. Aznap beszédes kedvében volt a lány. Így folytatta: — Fiatal vagyok, úgymond: a társkereső korszakban. Csak épp nem akarok társakat keresni. Mióta szétváltunk, , rájöttem, hogy nem érdemes ... Már nem vagyok elkeseredve; jó, hogy így történt. Miért? Amit elmondanék csak »lelkizés« lenne. Magajnban tartom. Ezzel elveszítem egy újabb kapcsolatteremtés lehetőségét. Sebaj! Azértis ki fogom alakítani a magam kis életformáját. Egyedül. Esetlen egy társsal. A maga erejéből. Egyedül. És rögtön egy társra gondol. Én biztos, hogy többre, hogy barátokra, beszélgetésekre, jó -balhékra«, mulatságokra. Azután legyint. Pár szó — akkor — elég lett volna? Kristóf jópofa. Mindig talál valamit, amivel összerántja a társulatot. Szeretik a lányok. A fiúk sem irigykednek' rá, mert ezzel együtt nem ő a központ. Nem akar minden nőt lerohanni. Nem akarja a fiúk elől elkampózni várva vári kedvesüket. Pedig tehetné. Ezt tartják róla az ismerősei. És Kristóf — akár csak Zsófia — minden vizsgáján röhögve megy át. Mert okos. Egyszóval »szuperember«. — Nem szívesen megyek. Már két hónapja nem járok egy lánnyal sem; szörnyű nézni a többieket, hogy van valakijük — panaszkodott, amikor egy »langyos« baráti ösz- szeröffenésről érte küldtek: »majd ő hangulatot csinál«. — Te új fiú vagy a bandában, neked ezt elmondtam. Egy barátom sincs közöttük. Üresek, mint egy dugdtlan hordó. Akkor érzem jól magam, ha itthon nézhetem a plafont és mindenféle párbeszédet, találkozást gondolok ki magamnak. Nekik jó bohóc vagyok; ennyi az egész. Üresek. Jó bohóc vagyok . .. Vette a kabátját, és jött. Bohóckodni. Míg odaértünk, bemutatta a társaság tagjait. Tökéletes kis jellemrajzokkal. Üresek, mint egy dugótlan hordó. Már két hónapja sen kivel... A lányok szeretik. Az jó, ha a plafont nézi. A fiú »villogni« kezdett. Mindenki fölszabadultan. jókedvűen tért haza az összejövetelről. — Hazamegyek, találkozásokat gondolni — búcsúzott el. És csatlakozott egy lányhoz. Visszanézett, rámutatott, és vágott egy grimaszt. A lány .másnap pletykált. I — Csak mentünk. Az meg [ rugdosta a kavicsokat. Néha morgott valamit . .. Savanyú- | an köszönt el. Többször találkoztam még velük. A tökéletes jellemrajzokat lassanként megcáfolták. Akkor kezdtem rájönni: a szuperember« csak a rosszat mondta el. Lenézően. Ezek is valakik? Kinek kell az ilyen üres banda? Találkozások, párbeszédek — a plafonon. Társkeresés egy üres szobában. Igazi társak, elgondolkodva, hibák nélkül. Gyönyörű lányok, okosak, jó- kedvűek ... Egy jó bohócnak, mert ennyi az egész. Zsófi és Kristóf elzárkóztak. Igaz, hagyták őket, senki nem akart velük igazán jó kapcsolatot teremteni. A két. esetből ítélve nem mondhatom mégsem, hogy két lélektelen társaság. Tönkretettek két embert. Ostoba álvádaskodás lenne. Ők nem hagyták, hogy megtudjanak róluk fontos dolgokat — nem az elmesélésre: ez vagyok, céloznék —. a barátság megkövetel bizonyos kitárulkozást, ha csak jelekkel is. Ami aggasztott, az a rendreutasítás. Amit a két esetet elbeszélve kaptam: ne szenvedjék. Ez Courts—Mahler- Pirobléma. Nemcsak a két kisebb közösség utasította el ezt a két embert. Nagyon sokan és »egyszerűen«: mit érdekeljen más lelkivilága. Idegen — értelmetlen-e ez önmagában? Őket is ismerik annyian, mint bárki mást. Luthár Péter Somogyi Néplap! §
