Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-09 / 107. szám

Ismét a területi bajnokság Semmi nincs veszve Tízezer lelkes szurkoló bi­zony nem mostanában gyűlt össze Icaposvári labdarúgópá­lyán. Legutóbb 1951-ben, az emlékezetes Kinizsi—KMTE találkozón voltak éppen eny- nyien. Hiába, a szurkoló ha tudja, hogy tétre megy a já­ték, a maga részéről mindent elkövet a siker érdekében. A Rákóczi-tábor úgy vélte, hogy a jelenlét is fokozni fogja a csapat harci kedvét. Persze a zöld-fehér csapat hívei egyéb jelét is adták, hogy együtt élnek a csapattal. Olyan zászló lengetés, olyan harsány biztatás, mint ami­lyen a mérkőzés kezdete előtt az ülőhely felöli oldalon volt, a múltban ismeretlen foga­lomnak számított Kaposváron. Szóval a tízezer kaposvári szurkoló érezte, hogy a rang­adón nem akármilyen tét fo­rog kockán, noha a meccs kez­dete előtt a megkérdezett sportbarátok zöménél azért volt valami szorongás. Sokan tartottak e mérkőzéstől — mégis, a lelátó csak győzelmet tudott elképzelni. Ismeretes, hogy ez a- kivá­nalom nem vált valóra. »Csak döntetlenre- futotta a kedvenc Rákóczi erejéből. S bizony, a pályáról hazafelé tóduló né­zők keseregtek az »elvesztett« egy pont meg a Rákóczi várt­nál gyengébb jatéka miatt. Persze, nem hagyható fi­gyelmen kívül, hogy milyen csapattal szemben harcolt ki döntetlent a Rákóczi. Debre- cén a tavaszi idény kienielke- döen legeredményesebb csa­pata! Ha csak a második so­rozat mérkőzéséit vesszük számba, akkor e táblázaton »ulcahosszal« vezet a DVSC, amely ebben a fordulóban meg nem talált legyőzőre. Ez nem a véletlen, hanem annak velejárója, hogy a Debrecen kimagaslóan jó csapat. Bizo­nyította ezt a korábbi mécs­eseken, de most Kaposváron is. A hórihorgas védők és az ugyancsak magas termetű csa­tárok egyenként, és mint csa­pat is kitűnőek. Bizony, nem volt könnyű áttörni a Vachter irányította önfeláldozó védel­met (kétszer is könnyebb sé­rüléssel végződött, hogy egy labdara két debreceni véao vetette magát közbe, hogy há­rítson)'. Aztán, ha ezt a falat a mieink áttörték, akkor ott volt a kapus Szabó. A »véde­kező« Debrecen típuspéldáját adta, miként lehet egyik pil­lanatról a másikra a védelem­ből támadásba lendülni. Amit Kiss csinált (9-es mezben ját-í szott, alapjában véve közép- , pályásként), az a mai érte­lemben vett korszerű csatárjá­ték. Bizony, nem is jó gondol­ni rá, mi lett volrja, ha ját­szik az ifiválogatott Bodonyi, aki — a hírek szerint — nem­csak kever, hanem gólt is lő. (Eddig 13-at.) Szóval nem volt alaptalan az aggályoskodás e mérkőzés előtt. S igaza volt annak a szurkolónak, aki úgy mondot­ta: jó, hogy túl vagyunk e mérkőzésen, ahol azért a bal- szerencse inkább a Rákóczit sújtotta. A kaposváriak hagy­ták ki a helyzeteket. Aztán — remélhetően — az olyan kulcsemberek, mint Konrád meg Túrái, a soron következő mérkőzéseken többet tudnak adni, mint szerdán. Ha igen, akkor valóban semmi sincs még veszve. Összességében ugyanis az újonc Rákóczi 30 forduló után is őrzi az áhított második he­lyet. Igaz, hogy ezt tartani — a jelek szerint — mind nehe­zebb lesz. De ami sikerült ed­dig, miért ne sikerülne a hát­ralevő mérkőzéseken? K. S. Ahogy közeleg a hajrá a te­rületi labdarúgó-bajnokságiban, úgy lesz egyre forróbb i a han­gulat egyes mérkőzéseken. A játékvezetői jelentések lassan már elérik egy kisregény terje­delmét. Egyre több a kiállítás, és a botrányos jelenet. E héten a kaposvári csoport Memye— Zimány találkozójáról kaptunk nem éppen szívderítő hírt. Mi is történt? Az izzó hangulatban leját­szott mérkőzésen különösen a vendég zimányiak többet vol­tak elfoglalva a játékvezető ténykedésének bírálatával és egymás szidalmazásával, mint a játékkal. A hetvenedik perc­ben az egyik játékosuk. Nagy László önkényesen elhagyta a pályát, ezzel is hangsúlyozva: nem ért egyet a mérkőzésveze­tő ítéleteivel. Hideg László csapatkapitány még rajta is túltett. Amikor Rosits játékve­zető a sokszoros reklamálás miatt kiállította, csak vona­kodva hagyta el a játékteret, de még akkor sem nyugodott meg. »Jó kapitányhoz« illően leparancsolta a pályáról tár­sait, akik híven követve »vezé- j ruket« megtagadták a játék! folytatását De mit tett az edző I és a jelen levő vezető? Sem- J mit! Hallgatásukkal is kifejez- 1 ték, hogy helyeslik játékosaik tettét. Számtalanszor elhangzott már, hogy a sportban sincs helye az önbíráskodásnak. Ha a zimányiak valóban nem ér­tettek egyet néhány bírói íté­lettel, találhattak volna olyan fórumot is, ahol meghallgatták volna őket. De ezen a találko­zón nem volt szó döntő jelen­tőségű bírói tévedésekről. Ol­vastuk a mérkőzés ellenőri je­lentését. íme, igazolásul né­hány idézet: -A játékvezető a szabályokat jól alkalmazta« ... »A gólok szabályosak voltak« ... »A játékvezető és a partbí­rók összműködése jó volt«. .. Higgyünk az ellenőrnek — annál is inkább, mert ő való­ban elfogulatlanul nézte a ta­lálkozót. És ez csak súlyosbít­ja a vendégek meggondolatlan­ságát. Az ügy természetesen ezzel nem ért véget. A vétkes csa­patnak és vezetőinek a fegyel­mi bizottság előtt kell felelniük ; cselekedetükért. Nem tudjuk. t hogy mit kívánnak fölhozni | mentségükre, és azt sem, hogy j milyen mérvű lesz az elma- j rasztalás. De a labdarúgás^ sportszerűsége megkívánja,! hogy olyan példás ítélet szü- ] lessék, amely végleg elveszi , kedvét a rendbontóknak. J. R. j Területi labdarúgó-bajnokság állása: Balatoni csoport: 1- Balatonboglár 24 19 4 1 84-19 42 2. Tab 24 14 4 6 63-29 32 3. Buzsák 24 14 3 7 66-29 31 4. Karád 24 12 7 5 53-30 31 5. Kéthely 24 13 3 8 46-37 29 6. B.-földvár 24 10 7 7 46-37 27 7. Kötcse 24 12 3 9 50-43 27 8. B.-endréd 24 11 5 8 30-27 27 9. Táska 24 11 4 9 39-39 26 10. B.-fenyves 24 i 1 3 10 43-38 25 11. Nagyberény 24 8 6 14 52-43 22 12. S. MEDOSZ 24 7 6 11 29-37 20 13. Vityapuszta 24 5 4 13 24-64 14 14. Ordacsehi 24 4 5 15 23-59 13 15. B.-keresztúr 24 3 3 18 34-84 ■ “ 16. B.-szentgy. 24 3 1 20 22-90 7 Dráva csoport: l. Gyékényes 20 17 2 1 84-19 36 2. Lakócsa 20 13 2 5 57-33 28 3. Bolhás 20 11 4 5 47-24 26 4. Kutas 20 12 2 6 41-20 26 Kaposvári csoport: 1. K. Gazdász 21 14 3 4 58-29 31 2. Kadarkút 20 12 5 3 59-31 29 3. Patalom 21 12 4 5 42-17 28 Sportpályaavató Sportpályát avattak csütörtökön a Kaposvári Kereskedelmi Szakközépiskolában. Az egy­kori lejtős udvar helyére kifogástalan bitumenes kosár- és kézilabdapályát varázsoltak. A 460 ezer forint értékű létesítményt 300 ezer forint társadalmi munkával hozták létre; az iskola diákjain kívül az 512-es szakmunkásképző intézet tanulóinak, a honvédségnek és több vállalatnak közreműködésével. A sportudvart látványos tornabemutatóval avatták föl. Ma kezdődik a XXVIII. UEFA-torna Az európai fiatal labdarúgók 1948-ban kezdett évenkénti se­regszemléje az idén a 28. ki­íráshoz érkezett. A rendező or­szág ez alkalommal Svájc, amely először házigazdája a TÁJFUTÁS r Cserémén A kaposvári tájfutók a *C« váltóbajnokság keretében Cse- rénfán mérték össze tudásu­kat. Az erdőkkel borított, vál­tozatos terepen az alábbi csa­patok győztek: N 19 kategória: 1. Építők (Nagy É., Csöbod, Mayer) N 17 kategória: 1. Munkácsy (Szabó I., Soltra, Filebics) N 15 kategória: 1. Munkácsy (Witzh, Sári, Vindics) F 19 kategória: 1. Rákóczi (Kutnyánszky, Újlaki, Bertók) F 17 kategória: 1. Rákóczi (Németh, Nagy, Papp) * F 15 kategória: 1. Rákóczi (Ronga, Barna, Balogh) I fiatalok vetélkedőjének. A tíz j napos torna ma, pénteken kez­dődik. 16 csapat részvételével. | A mérkőzéseket összesen 11 stadionban bonyolítják le. * A magyar ifjúsági válogatott 1972-ig minden tornán szere­pelt, majd kétéves kihagyás következett, még most — a Bulgáriával szembeni selejte­zőkkel — ismét kivívta a sze­replést. A magyar együttes ma Len­gyelország ellen kezd. A hely­szín: Bellinzona, az idő 20.30 óra. R/C autómodcllek versenye Kaposváron Az MHSZ rendezésében Ka­posváron a Táncsics Mihály Gimnázium udvarán bonyolí- | j tották le az R/C autómodellek első meghívásos országos ver- í senyét. Mindössze nyolcán in­dultak. A versenyre rányomta bélyegét, hogy hasonlót még nem rendeztek. Az élen. a következők végez­tek: 1. Grábler József (KVMK) 2. Vörös Zoltán (MEZŐGÉP) 3. Nemlauer Sándor (MEZŐ­GÉP) 1975. április 28-án elveszett a „SOMOGY MEGYEI TANÁCS V. B. KÓRHÁZA KAPOSVÁR 8" feliratú, középen a Népköztársaság címerével ellátott körbélyegzője A fenti naptól a bélyegző használata érvénytelen. (388087) Lótenyésztő és sportlovas szakmunkástanulónak az általános iskolát az idén befejező — de 16. életévüket be nem töltött — fiúkat és lányokat FÖLVESZ a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát Központi Gazdasága A tanulók kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást kapnak. Jelentkezés: személyesen vagy levélben, az oktatási osztályon. Cím: 2943 Bábolna. (9166) immmmmmmmimmn MÁJUS Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: északkelben I* 9 megnövekvő felhőzet, többfelé, elsősorban a Dunán­túlon záporokkal, zivatarokkal, helyenként jégeső­vel. A mérsékelt, időnként kissé élenkebb délkeleti PÉNTEK szél a zivatarok idején átmenetileg megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma nyu- Gcrgely gáton 20, máshol 25 fok körül lesz. — A »Felszabadítás« című filmeposz negyedik részének, a “Berlini csatának« a leve- titésével megnyílt a szocia­lista országok párizsi film- fesztiválja. A szemlén ma­gyar, NDK-beli és lengyel rendezők munkáját is láthat­ják a francia nézők. — Hatvannyolc gépkocsi­val szállítja a Somogy me­gyei MÉK a nyári hónapok­ban a Balaton partján a zöldséget és a gyümölcsöt. Tizenkilenc állandó és har­minchárom idényjellegű bolt­ja mellett naponta szállítanak más vállalatok kereskedelmi egységeibe is. — Szőlöoltvány-iskolázás folyik két géppel a Balaton- boglári Állami Gazdaságban. A 6 millió oltvány egy ré­szét gyökereztetés után saját telepítésre, illetve pótlásra használják. A többit szőlőter­melő társgazdaságokban érté­kesítik, s a Szovjetunióba is exportálnak belőle. — A lucerna betakarítása megkezdődött a Lábodi Álla­mi Gazdaságban. 850 hektár­nyi területén az első kaszá- j lás jó termést ígér: szárított : állapotban hektáronként 16 mázsás átlagot — Somogyi szerzők: Takáts ; Gyula, Beilyei László, Laczkó ! András, Leskó László írását közli az Életünk című irodai- j mi folyóirat új száma. Tűzvédelmi szerveink az idén nagyszabású szakmai ( versenysorozatot rendeznek a felszabadulás 30. évfordulója ‘j jegyében. Az úttörőtűzoltók í első nemzetközi versenyét is, ! megrendezik, amelyen szocia- ■ lista országokból érkező — j úttörők is részt vesznek. — 40 ezer vagon árut moz- j gat meg ebben az évben a | Somogy—Zala megyei Élei- j miszer- és Vegyiáru Nagyke- | reskedelmi Vállalat. Egy ilyen hosszúságú szerelvény Ka- j pás vár tói Szolnokig érne. — A spanyolországi Reus­ban megrendezett második nemzetközi fotóbiennálén az Atlasz című fotójával har­madik díjat nyert Juhos Nándor, a Somogy megyei Fotó- és Filmklub tagja. •— Tüzeléstechnikai szak­emberek tanácskoznak Siófo­kon május 12. és 24 között. A gáz- és olajtüzelésű berende­zések kiállításával egybekö­tött konferencián 250 vállalat 800 képviselője vesz részt. 125 évvel ezelőtt, 1850. május 9-én halt meg — 72 éves korában — Joseph Louis Gay-Lussac francia kémikus és fizikus, a párizsi Tudományos Akadémia tagja. Ö volt az, aki Humboldttal együtt meghatá­rozta a víz mennyiségi összeté­telét, s fölfedezte a vegyülő gázok róla elnevezett térfogati törvényét (1808). Ennek lénye­ge, hogy a gáznemü elemek egyszerű egész számokkal ki­fejezhető térfogatviszonyok sze­rint reagálnak egymásra; pél­dául egy térfogat hidrogénből és egy térfogat klórgázból két térfogat sósavgáz keletkezik. Ugyancsak róla nevezték cl (1802-ben, illetve 1820-ban) azo­kat a gáztörvényeket, amelyek a gázok állandó nyomás mel­letti hőkitágulását írják le. L.' J. Thénard-ral együtt elő­ször Gay-Lussac állított elő színtiszta bőrt. Jelentős ered­ményeket ért el a kémiai ana­lízisben is. Érdeklődése később a kémia gyakorlati alkalmazása felé fordult. Igen fontosak a kénsavgyártással kapcsolatos kutatási. Megszerkesztette az ólomkamrás kénsavgyárlásban használt — róla elnevezett — tornyot is. A Táncsics M. Gimnázium esti tagozatának vezetősége felvételt hirdet az esti tagozat első osz­tályába. Jelentkezhetnek mind­azok. akik 16. életévüket betöltöt­ték. rendelkeznek általános isko­lai végzettséggel és munkavi­szonyban állnak. (Nőknél nem fontos a munkaviszony igazolá­sa.) Jelentkezni lehet a hirdetés megjelenésétől számított min­den hétfőn, szerdán és pénteken du. 3—6 óráig a tagozat vezető­jénél. Jelentkezési határidő: 1975. június 20. Ugyancsak a Táncsics M. Gimnázium hirdet felvételt a gimnáziumban működő szakmun­kások szakközépiskolája levelező tagozatának első osztályába. Je­lentkezhetnek — a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkások kivételével — mindazok az ipari, élelmiszeripari és fagazdasági szakmunkások, akik munkavi­szonyban állnak. A jelentkezés feltételei: szakmunkás bizonyít­vány és munkaviszony igazolása, illetve munkahelyi javaslat. Je­lentkezni lehet a hirdetés meg­jelenésétől számított minden hét­főn, szerdán és pénteken du. 3— 6 óráig a tagozat vezetőjénél. Je­lentkezési határidő: 1975. június 20. (9457) A csurgói Csokonai Vitéz Mi­hály Gimnázium levelező tago­zata felvételt hirdet az 1975—76. tanévre. Jelentkezni lehet a gim­názium levelező tagozatának első osztályába és a szakmunkások szakközépiskolája első osztályá­ba. A jelentkezés ideje: 1975. jú­nius 1—30-ig. illetve augusztus 20-a után, a tagozatvezetőnél. — Huszonöt éves a szocia­lista szakmunkásképzés. Eb­ből az alkalomból ma dél­után irodalmi, zenés műsort mutatnak be az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet ta­nulói a Latinca Sándor Me­gyei Művelődési Központban. Emlékszobát rendeztek be Makón, ahol egykor József Attila középiskolai tanulmá­nyait folytatta — a József Attila gimnázium egyik tan­termében. A különböző he­lyekről összegyűjtött, József Attilára emlékeztető anyag­ban megtalálhatók néhány kéziratának fotókópiái, a köl­tőt és egykori makói barátait, ismerőseit megörökítő fény­képek, jeles iskolai bizonyít­ványa és sok más tárgy. tíj bélyegsorozaíot bocsá­tott ki Csehszlovákia Táv- ' közlésügyi Minisztériuma. A külön emléklapokkal ellátott bélyegeket Csehszlovákia fel- szabadulásának 30. évfordu­lója, valamint a prágai fel­kelés és a csehszlovák-szovjef barátsági-együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés 5. évfordulója al­kalmából adták ki. Munkadíjazásí ajánlási adott ki a TOT elnöksége. Az ajánlást a jövő évi terv- készítés előtt a szövetkezetek közgyűlései megtárgyalják majd és a munkadíjtábláza­tot 1976-tól a gyakorlatban is érvényesítik. Üjabb országos művészeti rendezvénynek nyújt otthont Eger: a Hámán Kató Üttörő- ház színháztermében meg­kezdődött a Magyar Néphad­sereg keretében működő szín­játszó csoportok és irodalmi színpadok országos feszti­válja. Két fegyveres elrabolt ked­den egy Buenos Aires-i bal­oldali gondolkodású textil­munkást és 17 éves fiát. A fiút szerdán reggel szabadon bocsájtották, apját azonban géppisztollyal kivégezték. Az emberrablók áldozata előző­leg részt vett a textilmun­kások bérharcának szervezé- sében. — Áramszünet! Az Aramszol­galtato Vállalat értesíti a lakos­ságot és a közületeket. hogy má­jus . 9-én 7.30 órától 16.30 óráig, továbbá május 12-től 17-ig napon- ta — ugyanebben az időben — Toponári úton e,? az onnan nyíló mellékutcákban áramszünet lesz. Május 12-töl 14-ig 7.30 órától 16 óráig — Kaposváron a Buzsáki utcában, a Buzsáki közben, a Bem uteában és az abból nyíló mellékutcákban is áramszünet leSZ- (388183) Az Express Utazási Iroda bel­földi autóbuszos társasutazást szervez Kaposvár—Szigetvár— Pécs—Harkány—Siklós útvonalon, 1975. június 28—29. időpontban. Részvételt díj: 195 Ft fő. Jelent­kezni lehet május 15-ig Kapos­vár, Ady E. u. 7. alatt. (8459)

Next

/
Oldalképek
Tartalom