Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-07 / 105. szám

A tulajdonos jogán Ahol éjszaka is vetnek Tanácskozás az ellenőrzésről Tegnap tartották Kaposvá­ron az ipari szövetkezetek fel­ügyelő bizottságának tájérte­kezletét. Az OK1SZ kezdemé­nyezésére először Győrben volt hasonló rendezvény, most pedii négy megye — Baranya, Tolna, Zala és So­mogy — ipari szövetkezetei­ből jöttek el a felügyelő bi­zottságok elnökei, tagjai. A tanácskozást Biczó Péter. a Kisipari Szövetkezetek So­mogy megyei Szövetségének elnöke nyitotta meg. Hangsú­lyozta: az előadás és a vita célja az, hogy megvizsgálják: hogyan és milyen formában valósul meg a tulajdonosi el­lenőrzés az ipari szövetkeze­tekben, hogyan dolgoznak • a felügyelő bizottságok. A szövetkezeti önkormány­zat megvalósulásában jelen­tős feladatok hárulnak a fel­ügyelő bizottságokra. Nem­csak a társadalmi tulajdon védelméről van szó: a gaz­dasági élet felgyorsult ritmu­sában, a vállalati formában gazdálkodó szövetkezetek munkájában mind nagyobb körültekintésre, egy-egy dön­tés meghozatala előtt több ol­dalú számvetésre van szük­ség. A tanácskozás vitaindító előadása kiemelten foglalko­zott azzal, hogy a bizottsá­gok tevékenységében még ! sok a hiányosság. Ez elsősor- j ban a megnövekedett igé- j nyéknek és követelmények- ! nek a következménye, de van mit javítani a felügyelő bi- i zotíságok személyi összetéte­lén, a tagok képzettségén is. ■ Több helyen nem alakultak még ki a megfelelő munka- módszerek, és nincsenek meg j a jó munka feltételei. A ta­pasztalatok szerint a szövet- : kezetek vezetői sem fogadják kellő figyelemmel a bizottsá­gok jelentéseit. A hiányosságok kiküszöbö­lésében — mint a KISZÖV Somogy megyei Szövetségé­nek elnöke mondta — jelen­tős szerepe lehet annak, ha ' az ' ipari szövetkezetek fel­ügyelő bizottságai szorosabb kapcsolatot tartanak az álla­mi ellenőrző szervekkel. A munka színvonalának javulá- | sát jelentené, ha a bizottsá­gok nemcsak a hibák feltá­rására, hanem megelőző jel­legű intézkedések kidolgozó-1 sára is nagyobb figyelmet fordítanának. Ehhez termé­szetesen az is szükséges, hogy a tagok érdekeit kép­viselő felügyelő bizottságok munkájához a szövetkezetek vezetői biztosítsák a szüksé- | ges feltételeket, a megválasz- j tott tisztségviselők pedig él­jenek a jogaikkal. Fiatalok — lelkesedéssel Ilyenkor már senkit nem lehet bent találni a tsz-iro- dán; az emberek a határban dolgoznak, a vezetők is kint vannak. Csak néha szaladnak be a telefonhoz, ha valami fontosabb elintéznivaló akad. A gazdász ember balszeren­csének nevezi ezt, az újság­író szerencsének, hisz más­képp alig tainlna rájuk. Ilyen »szerencse« hozott össze a lengyeltóti termelőszövetke­zetben két fiatal szakember­rel, Szabó Tibor IKR-agronó- mussal és Szatmári Margit növénytermesztési ágazatve­zetővel. A kukoricavetőgép romlott el, s be kellett vontatni. Most, áll a munka. — Mikor kezdték a vetést? — Huszonötödikén. Kuko­ricából 790 hektárt vetünk el, egy IKR-egységet. Ehhez van egy teljes gépsorunk is. De egy vetőgépünk van, s mivel elromlott, most áll a munka. Ilyenkor minden bizonnyal a gépet szidná mindenki, de Szabó Tibor csak dicsérő szavakat mond: — Talán az egyik legjobb vetőgép ez azok közül, ame­lyek nálunk vannak. Persze, a jó munkához megfelelő emberekre, jó kiszolgálásra van szükség. Olyan műsze­rekkel van ellátva, hogy egyetlen ember, a traktoros, figyelemmel kísérheti a ve­tést, és alkalmas éjszakai munkához is. — Vetnek éjjel is? — Igen, állandóan dolgo­zunk. Három traktorosunk van, így huszonnégy órán keresztül mehet. Percre pon­tosan kellett tervezni; az üzemanyagot kivisszük, s a gépek állandóan kint vannak a táblákon. A munkásokat ki- és behordjuk, éjjel a ve­zetők közül az egyik ügyele­tes, aki az esetleges gondo­kat megoldja és ügyel a munka menetére. — Hányszor volt ügyeletes eddig? — Amióta vetünk, mindig itt vagyok. Ha valaki most tollat és papírt ragadna, kiszámíthat­ná: hét és fél nap alatt vé­gezni lehetne a vetéssel Len­gyeltótiban, mivel huszonnégy óra alatt száz hektárral ké­szülnek el. De a papírt és tollat fogó embernek azt is tudnia kell, hogy a huszon­négy óra nem tiszta munka­idő, még akkor sem, ha minden kéznél van. És azt is hozzá kell tenni, hogy előfor­Vegyszeres gyomirtás a tőkék között Hogy milyen minőségű bor­ral telnek meg a hordók, az egész évi sző­lőgondozástól, vagyis első­sorban a ter­mesztéstől függ. Különö­sen fontos a kordonok, a tőkék közötti gyomtalanítás. Korábban ne­héz fizikai munkával, ka­pálással irtot­ták a gyomot, ma egy ember és egy gép végzi ezt a munkát. Za- márdiban. a Magyar Tenger Termelőszö­vetkezetben, ottjártunkkor éppen negyven holdon végez­tek vegyszeres gyomirtást. A traktor után kapcsolt talaj­permetező Gramoxonet és Bunivolt juttatott ki a talaj­ra. Ezt a munkát az év fo­lyamán többször is megismét­lik majd a szövetkezet sző­lőjében, az eredmény pedig: j a tőkék közül eltűnik a , gyom. dúl műszaki hiba is. Van azonban még valami, amit Szatmári Margit így fogal­mazott meg: — Az idő. A régi gazdászok úgy tartják: György-napkor kell kezdeni, de május köze­pére mindenképp végezni kell. Mi nem három hét alatt aka­runk elvetni, hanem felé idő alatt. Tanultunk az őszből, nem várjuk meg az esős időt. A vetést is úgy szerveztük, hogy a korán érő fajták a távolabbi területekre kerülje­nek, míg a későn érők a szárító környékén levő táb­lákba. Az őszt így »szárazon megúszhatjuk«. A beszélgetés vége felé egyetlen dolog motoszkál bennem. Pontos számítások készülnek it't és törődnek az emberekkel, akik kint van­nak éjjel a földeken. Nem­egyszer átvizsgálták a terve­ket is. Mindezt miért? Szabó Tibor azt válaszolta kérdé­semre, hogy meg akarják mutatni: így kell tenni. N. J. A gyökeiéin gyökerei és virágai Két díszszemle Moszkvában, a KGST-palota 18. emeleti szobájában foga­dott Borisz Nyikolajevics Csernouszov. Ez a szerény, halk szavú, 66 éves férfi a há­ború idején a moszkvai terület pártbizottságának a másodtit­kára volt. Jól tudja tehát, hogy a pártbizottságnak, a kommu­nistáknak milyen szerepük volt a főváros védelmében, amikor a német csapatokra az első csapást mérték. — Amikor Moszkva veszély­be került — emlékezett Borisz Nyikolajevics —, a pártbizott­ság kezdeményezésére hozzá­láttunk a népfelkelő hadosz­tályok szervezéséhez. Az első három nap alatt 310 ezer kér­vény érkezett a pártszerveze­tekhez, a gyárak ezredeket ál­lítottak ki. Akkoriban a moszkvai területen 330 ezer párttag volt, ez a Szovjetunió Kommunista Pártja tagjainak tíz százaléka. 114 ezer kommu­nista ment a frontra. Óriási szerepük volt a népfelkelő hadosztályoknak Moszkva vé­delmében; közülük később so­kan eljutottak Berlinig. — Kiadtuk a jelszót: Min~ dent a frontnak, mindent a frontért! Moszkva akkoriban az ország ipari termelésének negyedét adta. A fővárosból, illetve a moszkvai területről 500 üzemet és másfél millió embert kellett kitelepítenünk. Az itt maradt gyárakban gye­rekek és nők foglalták el a fér­fiak helyét. Hatszázezer em­ber — a többsége nő — rövid idő alatt 700 kilométer ho6z­szú harckocsiakadálj^t, 3800 megerősített állást, 2700 óvó­helyet épített; télen, igen ne­héz körülmények között. — Mivel kevés volt a fűtő­anyag, a pártbizottság határo­zata alapján 100 ezer embert mozgósítottunk fakitermelés­re. Ezt a munkát is főként nők végezték; 1942—43 telén ötmillió köbméter fát termel­tek ki. Moszkva körül 38 ezer hektárnyi területen erdei tor­laszokat hoztak létre. — Moszkva védelmében nagy szerepük volt a partizá­noknak is. A pártbizottság en­gem nevezett ki a partizán­mozgalom területi vezetőjévé. A nyugati részeken száz par­tizánbázist létesítettünk, mi­előtt még a németek megszáll­ták volna. Elláttuk őket rádió­val, nyomdával, fegyverzettel. Ugyanakkor létrehoztuk a megszállt területeken a járási pártbizottságokat is. Az én fel­j adatom volt, hogy G. K: Zsu- kovval egyeztessem a hadse­reg és a partizánosztagok te­vékenységét. A partizánok ál­landóan nyugtalanították az ellenséget; a Moszkva körüli harcokban 17 ezer német ka­tonát semmisítettek meg és 60 ezres katonai létszámot von­tak magukra, Természetesen a partizánok is sok áldozatot hoztak. — Nehéz heteket éltünk át — folytatta kis szünet után Borisz Nyikolajevics. — Mivel bombatalálat érte a Nagyszín­házát is, aj metró Majakovsz­kijról elnevezett állomásán I tartottuk meg az októberi for­radalom ünnepét. Sztálin mondott ünnepi beszédet; én kaptam a megtisztelő felada­tot, hogy felolvashattam a központi bizottság üdvözlő le­velét. Mi akkor egészen szűk körben tudtuk, hogy másnap az ellenség közelsége ellenére is meglesz a hagyományos díszszemle. A katonák és a tisztek sem tudták ezt; a meg­hívókat a 6-áról 7-ére virradó éjszaka kézbesítették. Jól em­lékszem: esett a hó. és a szo­kásosnál két órával korábban, reggel nyolckor kezdődött a díszszemle. A légvédelem és a mentők fölkészültek az esetle­ges német légitámadásra, de erre, szerencsére, nem került sor. A katonák a díszszemlé­ről egyenesen a frontra men­tek . .. Amikor Csernouszov elvtár­sat arról kérdeztem, számára a háborúban melyik időszak volt a legnehezebb, rövid gon­dolkodás után így felelt: — Talán az, amikor a né­metek Himkinél áttörtek a Moszkva-csatornán. Egymás után kaptam a telefonokat; a települések, városok, falvak, gyárak, üzemek vezetői ér­deklődtek: végrehajtsák-e a különleges intézkedést. Ez nem volt más, mint a fontos ob­jektumok fölrobbantása. Nem volt könnyű döntenem, hiszen minden létesítményért nagyon fájt a szívem. Szerencsére egy részüket nem kellett megsem­misíteni, mivel a főhadiszállás katonai erősítést küldött a ve­B. Ny. Csernouszov. szélyeztetett területekre. Vé­gül is Moszkva alatt megállí­tottuk a németeket; ellentá­madásba mentünk át, és elő­ször .mértünk csapást az or­szágunk szívéig előrenyomuló fasiszta hadseregre. Borisz Nyikolajevics Cser­nouszov a keserű emlékek föl­idézése után egy meghívót tesz az asztalra. Annak a dísz­szemlének a meghívója, ame­lyet 1945 júniusában, a győze­lem után rendeztek Moszkvá­ban, amikor a zsákmányolt hitleri zászlók, jelvények a porba hulltak . . . Borisz Nyikolajevics most május 9-én is ott lesz a jubi­leumi győzelmi díszszemlén. Mint mondotta: elesett bará­tai, elvtársai emlékezetére és gyönyörködni a mai fiatalság­ban. (Folytatjuk) Oravcc János Rudolf Kobaly (APN) Értékek - szétszórtan T udtam, kísérletem eredménye kétséges is lehet, a ku­tatás mégis örömet szerzett. Szakemberek lelkes köz­reműködésével arra kerestem választ: hogyan gazda­godott megyénk szellemi élete az utóbbi években és meny­nyit mutat meg ebből a nyomtatott szó. Somogyi kiadványo­kat, könyveket, sorozatokat, folyóiratokat, nyomtatott és sok­szorosított tanulmányodat gyűjtöttünk össze az elmúlt öt év terméséből. A gazdag anyag nagy halomban tornyosult az asz­talokon. s a látvány önmagában is tiszteletet parancsolt. Pe­dig nem is lehetett teljes a kép. Képtelenség összegyűjteni mindazt, ami 1970 és 1974 között megjelent Somogybán. Ez jó is meg rossz is. Jó, mert a fejlődést tükrözi (korábban tizenöt év alatt sem dicsfekedhettünk ennyi művel); rossz, mert két­kedést kelt az emberben: eljutnak-e az olvasóhoz az írásos értékek, ha egy részük még a könyvtárak polcain sem talál­ható? Miért írtam azt, hogy Értékek — szétszórtan? Többek között azért, mert nincs egyetlen szerv sem, amely pontosan tudná, hogy mi .történt öt év alatt, és nyilvántartaná becses kincseinket. Nincs gazda, azaz sok a gazda. S ez így nem jó. Mondanivalómat harmincöt szerv 186 könyvére, kiadvá­nyára építhetem. Ezek összesen IS 000 oldalon és 190 000 pél­dányban jelentek meg. Nem számítottam ide a megyei könyv­tár sokszorosító gépein és másutt előállított termékeket. Az is igaz, hogy a nyomdában készült kiadványok »uralják a me­zőnyt-», ezek alkalmasabbak is a következtetések levonására. Az elsőt nem is halogatom tovább: a politika, a közérzet, a közhangulat valóban ösztönzött a kutató szenvedély, az alkotó munka kibontakozására, a tehetségek fellzarolására Somogy­bán; s a gazdaság megteremtette hozzá az anyagi feltételeket. öt év alatt csaknem tízmillió forintot költöttünk a kiadványo­zásra. de ez sem pontos adat. (Több helyről — »előrelátóan« — csak a nyomdai költségeket közölték, mintha a szerkesztői és .tiszteletdíjakat »más kategóriába« kellene sorolni.) A fej­lődés alapját, feltételeit tehát megteremtettük. Ilyenkor már csak az a kérdés marad: hogyan élünk a lehetőségekkel? Hadd mondjak néhány jó példát. A megye munkásmoz­galmának dokumentumai (több kiadványban), a Somogy me­gye múltjából című levéltári sorozat, a Somogyi múzeunjok közleményei 1973-as kiadása, a Somogyi orvosi szemlék, az Építészeti emlékek Somogybán és sok más — igaz, múltba te­kintő, de — értékeket feltáró és a mai embert eligazító, ösz­tönző kiadvány megjelenésének szükségességét, társadalmi ha­tását senki sem vitathatja. így vagyunk sok más könyvvel, füzettel is, ezek jó alapanyagot adhatnak a jövő század kuta­tóinak. Vannak olyan jellegű munkák is, amelyek közvetlenül szólnak a ma emberéhez, mint például a mezőgazdasági főis­kola kiadványai, a továbbképzési kabinet egyik-másik tanul­mánya: a vezetéselméletről, a munkahelyi demokráciáról szóló munkák. Ezek azonban 50—100—15Ö—300 példányban jelen­nek meg. s így öncélúak, hatástalannak látszanak, hiszen nem juthatnak el az érdeklődőkhöz. Tudom, önkényes a felsorolás, sok jó és sok rossz példát említhetnék még. De nem ez a cé­lom. Azt szeretném elmondani, hogy a megyében a kiadvá­nyok megjelentetéséről nincs hasznos és előrelátó terv. S amíg nem lesz, addig széthullanak az alkotó szellemi és a közzété­telre szánt anyagi energiák. Addig kutat minden arra érdemes, tehetséges ember a maga választotta területen; addig nem tudjuk valóra váltani a párt tudománypolitikai irányelveit; addig nem arra »pazaroljuk<* szellemi és anyagi energiánkat, ami a leghasznosabb a somogyi ember, a fejlett szocializmus építése szempontjából. S ok szellemi munka lát napvilágot Somogybán, jó részük nem is egyszer. Ez utóbbi arra mutat, hogy gyakran vá­logatás és igényesség, néha engedély nélkül; sokszor előzetes hatáselemzés, fölmérés nélkül, máskor megengedhe­tetlenül kis példányszámban; néha félreértelmezett emberség­ből költjük azokat a javakat, amelyeket valódi és napjaink­ban nélkülözhetetlen értékek megjelentetésére fordíthatnánk. (Például a Balatoni beszélgetések sorozatra gondolok; ezekben minden megjelenik, ami ott elhangzott.) Az értékítélet nélküli kiadványozásnak nemcsak az az oka, hogy nincs távlati terv, elképzelés a megyében, hanem az is, hogy a fölkutatott 186 kiadványt 85 ember szerkesztette. Gazdagok vagyunk. Nincs kétségem afelől, hogy a »szerkesztők« az adott szakterület leg­jobb ismerői, talán művelői is. A szerkeszés azonban nem azo­nos a lektorálással; másfajta válogatási készséget követel, a felelősségről nem is szólva. Dehát harmincöt szerv — a való­ságban legalább ötven — ad nyilvánosságra szánt kiadványo­kat, miért csodálkoznánk azon, hogy a »szerkesztők* óriási számát »termeltük ki« Somogybán? Sok estét, éjszakát töltöttem kincseink társaságában, jól­lehet nagyobb részüket a megjelenés időszakában is alkalmam volt elolvasni. Akkor még nem, azóta jócskán fölfedezhettem az »átfedéseket■*, a gyakori ismétlődést; az újra megjelente­tés, a »közölhetővé szelidítés■» legváltozatosabb példáit. Ez ar­ra indítana, hogy nevek, tanulmányok emlegetésével bizonyít­sak. Csakhogy sohasem a szerzőt, mindig a szerkesztőt hibáz­tatják azért — és joggal —, ha átfedést fedeznek föl egy nyomdai termékben, vagy azt, hogy a szerző önmagát »plagi­zálja». A szerkesztők többsége nem tehet arról, hogy rájuk »osz­tották*t a tiszteletdíjat. Mégis kell kapaszkodót adnom. Nép­balladáinkat mutatja be elemzően egy értékes tanulmány. Szerzője pályázatot nyert vele. Munkájának részletei megje­lentek a Rügyek című kiadványban; bővített részletei a So­mogyi múzeumok közleményeiben (lehet, hogy másutt is), és most hallom, kiadják önálló könyvben. Vagy: könyv készül a somogyi tsz-mozgalom történetéről. Eredetileg kandidátusi disszertáció volt. Az 1948—56 közötti rész megjelent a Somogy megyei^ múzeumok közleményeiben; az 1957—70 közötti évek értékelése pedig a Somogy megye múltjából című sorozatban. Egy év alatt — két helyen. Mire jó ez? A Honismereti Híradó­ban részletek jelennek meg, ugyanazokat leadják még két folyóiratba is. Az 1848-as szabadságharc, a Tanácsköztársaság, a munkásmozgalom története, a felszabadulás eseményei ér­deklik a közvéleményt. S a tanulmányok kisebb-nagyobb mó­dosítással, címváltozással, »szerkezeti átalakítással« megjelen­nek az Útközben, a KISZ kiadványában, a múzeumok közle­ményeiben, a Somogyi Néplapban, és ki tudja még hol. Igaz, hogy a történelem tény, nehéz volna újat írni 1848-ról. De miért kell ennek öt helyen megjelennie? Nem sorolom a pél­dákat. Ha igaz az. hogy a nemzetközi kapcsolatokban, a gazda­ságban. az irányításban, és másutt az integrálás, az egysége­sítés az egyedül célravezető út, akkor miért ne követhetnénk ezt az utat a közművelődésben, a kiadvány ozásban is? Az el­aprózott értékek, a szétforgácsolt energiák hatása vérszegény. Többet akarunk. Ésszel, előrelátóan, hosszú távra és ötéves ciklusokra is ki kell alakítani közös elképzeléseinket. A rég­múltból elég annyi, amennyi eligazítja a ma emberét. Nap­jaink értékeihez, küzdelméhez, a ma emberéhez kellene for­dulni végre, s közkinccsé tenni mindazt, ami eligazít s előbb­re visz. w Ü gy tudom, a megyei tanács júliusban napirendre tűzi Somogy tudományos életének értékelését. Jó volna, ha addig a közművelődési bizottság javaslatokat készíthet­ne elő. s ha ezután egy szűk körű munkabizottságra bíznák a kiadványozást. A vezetésnek kell célt és feladatot adni a ku­tatáshoz. hogy az minél jobban szolgaija a megye fejlődését, lakóinak szellemi épülését. Jávori Bel»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom