Somogyi Néplap, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-30 / 125. szám
Honvédelmi kupa lövészverseny Vasárnap jelentős esemény színhelye lesz az MHSZ Zalka Máté utcai lőtere. Egy hosszú versenysorozat, a honvédelmi kupa lövészverseny döntőjét rendezik meg. Itt már csak a legjobbak, mintegy százan küzdenek a lőállásokban. A felmenő rendszerű versenysorozatban összesen mintegy 3— 4 ezer MHSZ lövészklubtag kapcsolódott be a jelentős ver- senyprogramba. A megyei döntőn három fegyverfajtával, kispuskával, sportpisztollyal és légpuskával lőnek a 12 fős csapatok. Három korosztályban külön indulnak a férfiak és a nők. A verseny 10 órakor kezdődik. Barcson jól 'terveztek A megyei labdarúgó-bajnokságban még hátravan az izgalmasnak ígérkező hajrá, de sokak szerint a bajnoki cím sorsa már eldőlt. A Barcsi SC — túl a rangadókon — 4 tiszta ponttal vezet, s a gólkülönbsége is egy további ponttal ér föl, Valóban úgy fest, hogy ezt a bajnokságot már nemigen lehet a barcsiaktól elvenni, noha a soron következő ellenfeleknek — a Lá- bodnak, a nagyon jól szereplő Balatonlellének (ez a mérkőzés pláne Lellén lesz!), a K. Vasutasnak meg a szomszéd- vár Somogytamócának — alkalmuk lesz megnehezíteni a ■barcsi csapat dolgát. Mindent egybevetve úgy látszik, hogy Barcson jól terveztek. Amikor szembe kellett nézni a kiesés tényével, a sportkörnél nem estek pánikba. Mint Szabó János elnök mondotta: fájt ugyan a kiesés, de a barcsi vezetők hangoztatták : van visszavezető út is az NB III-ba. A labdarúgó-szakosztály vezetője, dr. Bencze Lajos még annak idején kijelentette, hogy már ebben a bajnokságban megkísérli a csapat a visszajutást. — Együttesünk jó játékosSzép feladatra vállalkoztak Fiatalokat nevelnek Általános vélemény, hogy az edz<jk szinte naponta vizsgáznak. Ezt teszik, amikor mérkőzések alatt a kispa- don ülnek, s akkor is, amikor oktatják, nevelik sportolóikat. Természetes tehát, hogy csak jól és sokoldalúan felkészülten lehet megfelelni ennek a feladatnak. Huszonhét leendő labdarúgó segédedző tesz ma és holnap vizsgát Fonyódon, számot adva arról, miként tudják a gyakorlatban alkalmazni azt a tudásanyagot, amelyet csaknem egy év alatt az elméleti órákon sajátítottak el. A kéthetes tábor záróak- kordjá ez a vizsga. Dr. Zá- dori László táborvezető elmondta, hogy nagyon hasznosan teltek el a napok. A hangsúly a gyakorlati munkán volt. Mivel a fonyódi labdarúgópályát felújítják, Balatonboglárra jártak át. Ötös csoportokban, egymást segítve gyakorolták az edzések vezetését. Néhány kiragadott cím a tematikából: A rúgásfajták gyakorlásának oktatása. A fejelés oktatása. Edzésvezetés az ifjúsági játékosoknál stb. , Láttunk néhány dolgozatot is. A csurgói Horváth János az alapozó és formába hozó időszak tevékenységéről olyan alapos és jól kidolgozott edzéstervet készített, amely hosszú gyakorlattal rendelkező edzőknek is dicsőségére válna. A jól előkészített program keretében számos ismert szakember tartott elméleti és gyakorlati foglalkozást. Szőcs János, a ZTE csapatával nagyszerű technikai edzést vezetett le. Szilvást József FIFA játékvezető a játék- szabályokról, Szikora István a labdarúgás rendjéről, az OTSH irányelveiről, dr. Gombár Lajos sportorvos az előforduló sérülésekről tartott előadást. Rajtuk kívül Váradi Lajos, Mayer György, Bakonyi Károly, Görög Ernő és Bőzsöny János gazdagította a hallgatók tudását. A részvevők között vannak inár működő edzők: Bolhái Ferenc Somogy tarn ócán, Btt- kovics István és Hajdú László Babócsán, Siklósi György a kaposvári sportiskolánál dolgozik. Sokan azonban még ma is aktív játékosok, akik a jövőben választják hivatásuknak az edzői munkát. A K. H. Vasutasnál Hajdó László, Barcson Karsai Tibor, Csurgón Szmolek György, Fonyódon Nagy Sándor neve hétről hétre ott szerepel a csapatösszeállításban. Mostantól mint szakképesítéssel rendelkezők, bizonyára segítségére lesznek edzőjüknek is. Babócsától Bolhóig, Táskától Somogytamócáig »új-“, alapos tudással felvértezett edzők kezdhetik meg, illetve folytathatják munkájukat. Egy percig se feledjék azonban, hogy csak a kezdeti lépéseket tették meg. Az első szakmai oklevél, melyen alig szárad meg a tinta, máris további tanulásra kötelez. Rendszeres önképzés nélkül — mint az élet más területein — itt sem lehet eredményes munkát végezni. Gondoljanak arra, hogy a fiatalok nevelése — melyre vállalkoztak — az egyik legszebb feladat J. R. állománnyal rendelkezik. Ma- ^ yer György edzőnknek vannak további »aranytartalékai« is. Miért ne lehetne visszakerülni, — így most a barcsi szakosztályvezető. A nem egészen egy esztendő azt igazolta, hogy a barcsi optimizmusnak megvoltak a reális alapjai. — No, azért még korai az NB III-ról beszélni — szabadkoztak a barcsiak, amikor a minap a jelen helyzetről és a jövő terveiről kérdeztük őket. Mindenesetre nemcsak a terv volt jó a Dráva menti járási székhely sportkörénél, hanem az adott esetekben mindig jól is ítélték meg a helyzetet. Például vidéki sportköreink közül elsőként Barcson állítottak be függetlenített sportköri ügyintézőt. Knczkó Gábor, a volt játékos látja el ezt a tisztet. ügy indokolja Bencze dr. a kétségkívül többletköltséget jelentő tisztség felállítását, hogy ma már egy akkora egyesületnél, mint amilyen akár csak a Barcsi SC, csak társadalmi munkában kellő alapossággal nem lehet koordinálni a sportköri munkát. Kuczkó Gábor ugyan új ösvényeket tapos, de a munkája eredményekkel járt, s a jövőben még inkább eredményes lehet. A sportkör elnöksége vagy az egyes szakosztályok vezetőségei elsődlegesen tudnak szakmai dolgokkal törődni, foglalkozni. Az edző teljes emberként szakmai oktató. Igaz, hogy ez Mayer György esetében nem új, de a mostani helyzet a sportvezetés területén mégis csak előrelépést jelent. Nem tagadják Barcson, hogy nehéz év lesz az idei. akárhogy is végződik. (Persze, a nagyatádi mérkőzés után szinte kivétel nélkül mindenki bízik a feljutásban.) Az ősz elég sok buktatót tartogatott; tavasszal fordult a kocka, ósz- szel és tavasszal általában ugyanazok a játékosok szerepeltek. Talán csak az történt, hogy tavaszra Winklerék kiheverték a kiesés okozta lidércnyomást. Aztán lassacskán maguk is hitték, hogy akár egy év alatt elérhető az NB III, amelyből igazában az átszervezés miatt esett csak ki a Barcs. Minthogy valóban elérhető közelségben van újra a Nemzeti Bajnokság, így természetesen a jövőt is tervezgetik a labdarúgó-szakosztálynál. A korábbi elvek szerint igyekeznek alakítani a jövőt. Szerencséjük, hogy a barcsi csapat még ma is fiatal. Aztán úgy fest: kimeríthetetlen az utánpótlás. A megyei ifjúsági bajnokság eredménytáblázata is ezt tanúsítja: Barcs ifi labdarúgói állnak az élen a bajnokságban: Azaz a »Mayer- iskola«, amelyben Mayer György és Szóvári György edzők fáradhatatlanul dolgoznak, alapot ad a reális tervezéshez. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy Barcson — nem papíron —az egész község sportköre a BSC, akkor bátran lehet tervezni újra az NB III-at a labdarúgásban. Kováes Sándor Kosárlabda NB IH: K. Tanítóképző—Dombóvár 46:37 A volt NB Il-es vendégcsapat nagy küzdelemre késztette a hazaiakat, akik végig vezetve, jó játékkal biztosan győzték. Pécsi SI II.—Balatonboglár 64:39 Meglepetés. Az otthon, játszó Balaton-parti együttes kissé lebecsülte ellenfelét és nem küzdött teljes erőbed óbóssal. Ez az eredmény azonban nem számít a bajnoki sorrendibe. Megyei bajnokság: Tabi Videoton—512. ITSK 41:39 Végig fej fej melletti nagy csatában győzött Kaposváron a taibi együttes.. Békák bajnoksága Ökölvívó Európa-bajnokság A 9000 nézőt befogadó ka- towicei sportcsarnokban vasárnap 18.45 órakor tartják a XXI. ökölvívó Európa-bajnokság hivatalos megnyitóját, de a küzdelmek már négy órával korábban megkezdőd- ! nek. A nevezések szerint 23 1 ország 190 versenyzője indul, 11 súlycsoportban. Tíz ország I minden súlycsoportban képvi- i selteti magát. A mezőny jóval felülmúlja a két évvel ezelőtti belgrádi EB 149-es létszámát. Indulnak a viadalon az 1973. évi EB győztesei is, két kivétellel. A magyar Csjeí (váltósúly) és a jugoszláv Par- ’ lov (félnehézsúly) hiányzik I csak a védők közül. Főzzön Ön is KUKTA gyor^főzőben! A kukta gyorsfűző a háziasszonyok kedvence. Időt és pénzt takarít meg! gyors, takarékos, praktikus, megőrzi az ételek vitamintartalmát! j Finom. ízletes ételek elkészítésére | alkalmas! Használható: gáz-, villany- és hagyományos tűzhelyen. A KUKTA nélkülözhetetlen a háztartásban! I Kapható: a vas- és műszaki szaküzletekben, áruházakban. A kaposvári fedett uszoda volt 1 a színhelye legifjabb úszóink, a békák megyei bajnokságának. Néhány versenyszámban külön, futamokban indulták a 67-es és 68-as születésűek. Ki kell emelni Molnár Csaba teljesítmény ét, aki hat szambán indult és egyikben sem talált legyőzőre. A lényeiknél Tóth M. négyszer nyert. Eredmények: FIUK: 100 méter gyors (67-esek): 1. Molnár 1:34.6, 2. Póré 1:52.5. 3. Dobos 1:54.8. (68-asok): 1. Varga 1:58.6. 2. Gerhardt 2:25.8. 3. Pataki 2:26. 100 méter mell: 1. Molnár 1:58.1, 2. Póré 2:24.8, 3. Fehér 2:30.4. 100 méter hát (67-esek): 1. Molnár 1:39.2, 2. Dobos 1:50.8, 3. Póré 2:003. (68- asok): 1. Varga 2:11.8, 2. Gerhardt 2:14.8, 3. Patak 2:25.5. 200 méter vegyes: 1. Molnár 3:37.2. 100 méter pillangó: 1. Molnár 2:11.2, 2. Póré 2:46, 3. Dobos 3:18.7. 200 méter gyors: 1. Molnár 3:37.8, 2. Póré 4:10.7, 3. Dobos 4:11.8. LÁNYOK 100 méter gyors (67-esek): 1. Tóth M. 1:35.4, 2. Putorek 1:35.4, 3. Varga J. 1:39.8. (68KERESKEDELMI VALLAUT Forgalomba hozza: a TITÁN Kereskedelmi Vállalat Somogy megyei Kirendeltsége, Kaposvár, Zalka M. u, lt. Gumiabroncs 145 SR 12 Semperit (Fiat 850) 155 SR 13 Viktória Tigar (Zsiguli, Dacia, Wartburg) 5.20x13 Pneumant (Trabant) 155 x 14 Barum Diagonál, A fenti gumiabroncsok felszereléssel, dinamikus kiegyensúlyozással kaphatók a barcsi AUTÖSZERVIZ-ben. (9579) ___________________1 á sok): 1. Toldi 1.42.2, 2. Huszár 2:19, 3. Mihályfalvi 2:20.1. 100 méter mell: 1. Tóth M. 1:56.7, 2. Toldi 1:59.4, 3. Putorek 2:00. 100 méter hát: (67-esek): 1. Putorek 144.5, 2. Tóth M. 1:45.1, 3. Varga J. 1:53. (68- asok): 1. Toldi 1:51.5, 2. Mihályfalvi 1:59.8, 3. Huszár 2:15.4. 200 méter vegyes: 1. Tóth M. 3:49.6, 2. Putorek 4:00.2, 3. Varga J. 4:17.3. 100 méter pillangó: 1. Tóth M. 1:57.8, 2. Putorek 2:10.4, 3. Varga 2:13.4. 200 méter gyors: 1. Putorek 3:31.4, 2. Tóth M. 3:31.6, 3. Toldi 3:56.5. Megyei sakkcsapatbajnokság Az A csoport eredményei: K. H. Vasutas—Marcali SE 8:4 Gy.: Dr. Máthé, Horváth, dr. Sípos, Schmideg, Parragi, Gruller, Háhn, illetve Bolla, Jakubeszki, Madarász. A Vajthó—Torma és a Dávid— Bárdos mérkőzés döntetlen. K. Spartacus—Balatonboglár 8:4 Gy.: Bálint, Kapcsi, Vass, Benedik, Pálfi, Zanaty, illetve Álmos, Szkurka. A Dobor—dr. Illés, Preiszner—Tamás, Hőgye—Zics és a Sülé—Vidovsz- ky K. mérkőzés döntetlen. A csapatverseny állása: 1. K. H. Vasutas 26,5 2. Balatonboglár 24 3. K. Spartacus 19 4. Marcali SE 13,5 5. K. V. Izzó 13 B csoport: Kilián Gy. Ifjúsági Ház— Tabi MSC 4:4 A bajnokság állása: 1. Tabi MSC 7,5, 2. Nagybajom 4,5, 3. K. H. Vasutas II. 4, 4. Nagyatádi Kinizsi 4, Kilián Gy. Ifj. Ház 4. Milyen lesi az időjárás? A várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, az ország északi felében helyenként futó zápor lehet. Mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken, 25 tok körül lesz. MÁJUS 30 PÉNTEK Janka — Időszerű kül- és belpolitikai tájékoztatót tartott tegnap a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága megyénk protestáns lelkészei számára. A részvevők előadást hallottak a népek közötti barátsági és szolidaritási mozgalomról, valamint az országgyűlési képviselők választásával kapcsolatos időszerű eseményekről. — A balatonboglári szakközépiskola irodalmi színpada tart bemutatót ma este Kaposváron, a Fonómunkás Klubban. — A Magyar—mongol Barátság nevet vette föl a kaposvári Kisfaludy iskola V/a osztályának úttörőraja. A pajtások eddig is kiválóan dolgoztak, ők nyerték meg a Vörös Csillag expedíciós vetélkedőt is. 100 évvel ezelőtt, 1875. május 30-án született — és 68 éves korában, 1943 február jábrtn halt meg — ifj. Entz Géza zoológus, akadémikus. Tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. 1902-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett; évekig a Műegyetem növénytani tanszékén, majd az egyetem állattani tanszékén oktatott. 1913- tól az Erzsébet polgári iskolai tanárképzőben a biológia tanára lett. 1920-ban Utrechtbc került, ahol néhány év alatt egyetemi tanárságig vitte. Hazatérése után, 1929-től a tihanyi biológiai kutató intézet igazgatójaként tevékenykedett. Két év múlva a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárának igazgatójává nevezték ki, majd pedig a budapesti egyetemen a zoológia professzorává. Neki és áldozatos munkatársainak köszönhető a Balaton életének korszerű hidrobiológiái vizsgálata. Számos cikke jeleni, meg hazai és külföldi szaklapokban. Új repülőgép A Szovjetunióban még eb- j ben az évben kipróbálják a JAK—40-es utasszállító re- j pülőgép teherszállító váltó- I zatát. A lökhajtású repülőgéb | legnagyobb óránkén ti sebes- ; sége 700 kilométer, előnyös tulajdonsága, hogy viszonylag kis területen képes le- szállni, ezért a Szovjetunió legtávolabbi, nehezen megközelíthető körzeteiben — Szibériában, s Baltikumban, Tá- j vol-Keieten — állítják forga- j lomba. A JAK—40 utasszállító repülőgépet 75 országban mutatták meg sikerrel, vásárolt belőle egyebek között az! Egyesült Államok is. ( — Jugoszláviában járt a textilművek üzemi női tűzoltó csapata. A nemzetközi és hazai versenyeken mindig kitűnő eredménnyel szereplő női csapat bemutatót tartott a Bjeiováron rendezett tüzoi- tóversenyen. — Megkezdte a próbaüzemet a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat új, nagykanizsai tégla- j gyára. A 76 millió forintos ! költséggel készült gyárban olasz gépsorokon évente 31 millió kisméretű téglát készí- | tenek. Az új berendezések j alkalmasak vázkenámia ké- [ szítésére is, tehát olyan fala- j zó és födémtestek gyártására, amelyekben az üregek j térfogata 40 százaléknál több. j — Kifizették tegnap az Or- j szágos Takarékpénztár rákos- ] palotai fiókjában a 20. játék- | hét öttalálatos lottószelvényére járó főnyereményt. A szerencsés nyertes takarékbetétben helyezte el a 2 752 623 forintot. — Tíz előadásból álló ifjúsági filmsorozat indul júniusban Kaposváron, az ÉDOSZ művelődési házban. A sorozatot a fiatalok bérlettel látogathatják. — Kilencven előképzést vesznek föl az idén a kaposvári Liszt Ferenc Állami Zeneiskolába. A felvételi meghallgatás június 2-án és 3-án lesz. fl híres detektív utolsó nyomozása Londoni kiadói körökből származó értesülés szerint Agatha Christie, a világhírű -krimi királynő« elhatározta, hogy véget vet híres hőse: Hercule Poirot, a nagyszerű belga detektív regénybeli pályafutásának. A 89 éves írónő ugyanis felhatalmazta kiadóját, hogy még az idén ki-; adják Poirot utolsó nyomozásának történetét. A könyv még 1940-ben született, de akikor Christie a kiadó páncélszekrényébe tette a regényt azzal, hogy posthum us kötetként vagy pedig az általa kiválasztott időpontban jelentessék meg. — Csaknem teljesen kiürítették a holland hatóságok Puttershoek kisvárost, mert egy építkezés során a föld alatt egy V—1 lövedékre bukkantak. A második világháború végéről származó szárnyas rakéta rendkívül veszélyes és eltávolítása hosz- szabb időt vesz igénybe. A tűzszerészek elsőnek a folyékony üzemanyagot szivaty- tyúzták ki, majd megkezdték a robbanó töltet hatástalanítását is. — A folk- és a polbeat hazai képviselőinek háromnapos találkozója kezdődött meg tegnap Székesfehérváron. Százhúsz fiatal dalos — szólista és együttes — mutatja be az úgynevezett városi népzene műfajához tartozó legújabb szerzeményeit, dalait. — Kost as Paskalis világhírű görög baritonista Budapestre érkezett és ma a Macbeth, vasárnap a Nabuc- co címszerepét énekli az Erkel Színházban. — 85 tagú ének-, zene- és táncegyüttes érkezett Békéscsabára a szovjetunióbeli Penzából. ötnapos tartózkodásuk alatt megismerkednek a Viharsarok városainak történelmi, kulturális, politikai múltjával és jelenlegi életével, s több alkalommal is a közönség elé lépnek. — Kilenc magyar textilművész 25 darab textiljéből kiállítás nyílt Párizsban. A kiállításhoz színes plakátkatalógus is készült. — »Szívjon szóját!-« —; ja- j vasolja legújabb i-eklámszö- I vegében egy amerikai válla- I lat, mely a közelmúltban Bogart elnevezéssel szójababot tartalmazó alapanyagból készített cigarettát dobott a piacra. Az új cigaretta legfőbb erénye, hogy nem tartalmaz nikotint, és ára sem magasabb a hagyományos cigarettákénál. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közü- leteket, "hogy június 3—4—-5-én, naponta 7.30—10.00 óráig Tókaj- puszta, Kaposszerdahely, Szenna, Patea, Zselickisíalud, Szll- vásszentmárton községekben 1 áramszünet lesz. (S8Í950)