Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-15 / 87. szám

MEGYEI BAJNOKSÁG (Folytatás « 4. oldalról) Fonyód: Sonnenschein — Vecse- ra I., Gyuricza, Horváth, Fejes, Farkas, Markovics, Tavaszi (Soós), Nagy, Vecsera n., Va- sits (Landor). Edző: dr. Vida Já­nos. N. Somogyi: Sánta — Tur- nár, Hollós, Szalai, Bere, Varga, Giczinger, Fehér (Kisrigó), Göcze (Bájer), Lados, Kalmár. Edző: Oláh Ferenc. Végig fölényben játszottak a fonyódiak, de helyzeteiknek csak a felét tudták értékesí­teni. Mezőnyben szépen ado­gattak a vendégek, de a 16- osnál elfogyott a tudományuk. Szálait a játékvezető tiszte­letlenségért a 40. percben ki­állította. Góllövők: Nagy (2), Markovics, Vecsera I. Jók: Gyuricza, Farkas, Nagy, Ve­csera II., illetve Bere, Gőcze. Fonyód ifi—N. Somogyi ifi 1:0. Zákányi Kálmán LATINCA SE— MARCALI SE 3:2 (2:0) Marcali, 500 néző. V.: Ko­vács Gy. Latinra: Csatári — Weisz, Ba­lázs, Barta, Mika (Mihalicz), Koz­ma, Szukics, Nyisztor (Szita), Pákái, Borsfái, Tarr. Edző: Bors­fái Géza. Marcali SE: Király — zott. Végig fölényben játszott a Latinca. Az utolsó negyed­órában azonban kiengedett, 6 ekkor a vendégek kétessé tud­ták tenni a két pont sorsát. Domsa 11-eset 3:2-es állásnál Csatári kivédte. Góllövők: Borsfái (2), Pákái, illetve Szántó, Korona. Jók: az egész Latinca, illetve Király, Ható I., Korona, Pék. Hegedűs Gyula NAGYATÁDI KINIZSI­LENGYELTÓTI 8:0 (2:0) Nagyatád, 400 néző. V.: Per- ger. Nagyatádi K.: zsobrák — Roz- nik, Kömpf, Szabó, Grezsák, Ba­logh, Brezovszki, Gotvald, Fodor. Segesdi, Zákányi. Edző: Szabó Pál. Lengyeltóti: Kovács — Hosz- szú, Smida, Nagy, Kesztyűs, Tóth, Bodó, Mátyás, Komócsin. Sándor, Kollár. Edző: Csordás László. A jó iramú mérkőzésen az atádiak nagy akarással ját­szottak, s olyan teljesítményt nyújtottak, melyet szurkolóik régóta elvártak. Az 55. perc­ben Kesztyűst, illetve Rozni­ho- ! Balogh. Jók: Az egész atádi MŰVÉSZETI SZEMLÉK Dunkler, Ható I., Kiss (Beck), t kot a játékvezető kiállította. Rigó, Pék, Domsa. Guricza (Ko- . nAiWvíik. Fnrior ,ov Rr~ róna), Szántó, Izsák, Ható II. «OllOVOK. f OCIOt (d), Bre­Edzo: bősz Adám. j zovszki (2), Segesdi, Zakanyi, A találkozó jó játékot A zene jegyében csapat, illetve Kollár, Komó- j "^lén Vesztett mérkőzést fordítottak meg a Vasas Izzó röplabdázói csin, Nagy. Nagyatádi Kinizsi ifi— Lengyeltóti ifi 3:2 Tóth Ferenc Az elmúlt fordulóban téves információ alapján helytele­nül közöltük a Nagyatádi Ki­nizsi—K. H. Vasutas ifjúsági mérkőzés eredményét. A ta­lálkozót a Nagyatádi Kinizsi nyerte 2:l-re. BALATONLELLE— K. H. VASUTAS 0:0 Balatonlelle, 400 néző. V.: Szerecz. Balatonlelle: Both — Bakos, Ri­ba, Vázsonyi, Kovács, Brunner, Berdán (Bolla), Androsovits, Ta­kács, Vass, Sipöcz (Hegedűs). Edző: cser László. K. H. Vasutas: Okos — Méreg, Hajdó, Kaszás, Kélíi, Steller, Törzsök, Kelemen, Takács (Berkes), Tallián, Tóth S. (Tóth J.). Edző: Barta Lajos. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Szünet után több formás támadást vezetett a tartalékos hazai együttes, de a vendégek kitűnően védekez­tek. A döntetlen megfelel a játék képének. Jók: Riba, Vá­zsonyi, illetve Hajdó, Okos, Kéki, Törzsök. Balatonlelle ifi— K. H. Vasutas ifi: 1:1 Szombaton a siófoki városi, ! vasárnap a barcsi járási fel­szabadulási amatőr művészeti vettünk részt. Kél tökéletes. Csak a táncosoknak — valamennyien fiatalok — kell felnőniük az idősebbek­hez. (Ugyanéi még fokozottá színpadától mást vártam. A kereszthez csalt három szere­tő című, ismeretlen francia a helyzet, de ; szerzőjű egyfelvonásos nem a •b formában a tartalmas, tanulságos rendez­vényen. S a »rendezvény« szón itt hangsúly van. Mindkét esemény rendezőit dicséret il­leti ugyanis. A siófokiak egye­lőre — a járási művelődési ,,, központ megépültéig - szűkös | I siófoki Balaton Néptáncegyüt- j tesnél is.) Baja Erika Debussy-. Sosz- i takovics- és Bartók-tolmácso- i sgjobb választás egy felszaba­dulási szemlére. Finomkodó, bájolgó. kevés humort csillog­tató művecske. mely hivatásos színészek előadásában sem hatna túlságosan. muzsika volt, akárcsak Esküdt Gabriella énekszólója. Hadd írjuk le, hogy örültünk két régi hangszer megszólalásának is: a dudának és a tárogató­nak. A kórusok közül a ladi A kodályi eszme érvényesült i szövetkezetié a pálma, külö lehetőségeiket használták ki jól, Barcson pedig a műsor megszerkesztésében voltak a szokásosnál jóval körültekin­tőbbek. mindkét bemutatón: «... a zene mindenkié«. öröm ezt le­írni. Magas színvonalú zenei lön megemlékezést érdemelnek produkcióknak tapsolhattunk mindkét helyen. Siófokon há- j játékkal röm kórus szerepelt. A Házi- : pésüket ipari Szövetkezet Kodály Kó­rusa, a Bányász Női Kar és a 99 évvel ezelőtt alapítóit Sió­foki Dalkör. Egynemű kóru­sok: az előző kettő női, a har­madik férfi énekkar. (Vajon mennyit gazdagodnának, ha lenne vegyes kórusuk Is?) Ki­egyensúlyozott, kiérlelt szép szereplés volt mindhárom. Ta­lán a Bányász Női Kar műso­A legnagyobb hatású iro­dalmi színpadi produkció két­ségkívül a homokszentgyörgyi Radar teljesítménye volt. So- lohov Emberi sors című kisre­gényét vitték színpadra, mély benyomást téve a nézőkre. Geyer Flórián j Ehhez természetesen szükség volt egy nagy tehetségű »szó­listára«, aki viszi, röpíti a vele az istvándiak, akik népi j nem azonos képességű társa- jelentkeztek. Fellé- kát. Vetlényi Huba személyé­ben ez a »kohéziós erő« adott. Nagyon jó benyomást tett a nősképpen a dala megszólaltatásáért. Kü­gyűjtőmunka előzte meg: a termést láthattuk, él­vezhettük. Megelevenedett 1 az j nézőkre a gyermekszereplő tel- egykori istvándi tollfosztó. Ha jesítménye -is. produkciójukat további vi­dámsággal fűszerezik, s a lé­nyeges történéseket előtérbe helyezik, a siker még nagyobb j ^erf»ík^tt kh^f Siófokon lesz. Amiért meg dicséretet A vers- és prózamondók közül a siófoki Oláh Attila — 1 egy Móricz-novellát tolmácsolt érdemelnek, nem kis dolog. A helyi cigány lakosság bevoná­sával érlelték műsorukat a j<ft ra alatt éreztem csak: többre, működő ifjúsági klubjukban. Vasárnap Ka­posváron a szokottnál va­lamivel keve­sebben gyűl­tek össze a ta­nítóképző in­tézet torna­termében az NB I-es női röplabdamér­kőzésre. A Va­sas Izzó női csapata a Sze­gedi Sparta- cust látta ven­dégül. A pa­pírforma a sze­gediek győzel­mét ígérte, az Izzó azonban visszavágott a Szegeden el­szenvedett ve­reségért. Drámai mér­kőzést vívott a két csapat. A vendégek szin­te percek alatt két játszmát nyertek, s úgy tűnt, hogy si­ma szegedi győzelem követ­kezik. Ez volt a helyzet még akkor is, amikor a 3. játszmá­ban a kaposváriak szorgalma­san gyűjtögették pontjaikat, s végül: is ők nyerték a szettet. Nagy leütése egy pontot jelentett a sors­döntő negyedik játszmában a K. V. Izzó— Sz. Spartacus NB I-es röplabdamérkőzésen. dezni sorait, az idegességet azonban egyik sem tudta le­vetkőzni. A kaposváriak a fordulásig négypontos előny­re tettek szert. Aztán a sze­gediek egy pontra megköze­SOMOGYTARNÖCA— LABOD 5:2 (2:0) Lábod, 100 néző. V.: Vajda. Somogytarnöca: Kótai — Ben­csik, Pintér, Farkas, Fábián (Ko­vács J.), Molnár, Sípos, Novák, Nagy I., Horváth, Kovács (Nagy H.). Edző: Bolhói Ferenc. Lábod: Mohácsi — Bebics, Németh I., Németh II., Wirth, Csabi, Lieber, Iván (Kozma), Duga (Márkus), Dorogi, Mohácsi H. Edző: András József. Alacsony színvonalú csap­kodó játék. A 60. percig jól tartotta magát a Lábod. Ez­után két gyors góllal a ven­dégek bebiztosították győzel­müket. Góllövők: Nagy I. (2), Novák, Kovács, Sípos, illetve Lieber (11-esből), Dorogi. Jók: Sipos, Novák, illetve Lieber. Somogytarnóca ifi— még igényesebb dalok megszól laltatására is elég erősek. Ez azonban semmit nem von le Hajas Gyula j “ombati fellépésük — megér­demelt — sikeréből. A férfi kar — a Siófoki Dalkör — jó összeállítással lépett pódium­ra. Az Erkel-mű, az »Éljen hazánk!« megszólaltatásakor érezhettük leginkább talán: felejthetetlent nyújtottak. és a barcsi járásban, a járási székhelyen néhány ember, aki vonzza, egyéniségével és tehet­ségével magahoz köti a szépet Az eredmény önmagáért be- szeretőket. S. Szerdahelyi Ka­szái. A példa követendő talin, Simon Mihály, Tímár Imre, Apáti János. dr. KozmU Kevés jót — ennyit leg­alábbis nem — tudunk eimön- . T. ... dani az irodalmi színpadok ! Akosne’ SzUa°yl Janos’ Veile' szerelpéséről. A siófoki kór- > tiyi Huba és még néhánvan házi irodalmi színpad még nem tudhat maradandóbbat produkálni. De képesek a fej­lődésre. A gimnazisták Krúdy­ilyenek. S ennek egy egész város, egy járás látja eredmé­nyét. L. L. A bajnokság állása: Tóth Sándor 1. Barcs 20 16 1 3 60—22 33 2. N.-atádi K. 20 14 4 2 71—25 32 3. Kiss J. SE 20 14 1 5 65—23 29 4. Marcali SE 20 9 4 7 43—29 22 5. B.-lelle 20 10 2 8 50—47 22 6. Taszár 20 3 6 6 30—36 22 7. M. Latinca 20 3 5 7 34—35 21 3. K. Vasutas 20 3 4 3 31—34 20 9. Hetes 20 9 2 9 49—54 20 10. Fonyód 20 8 2 10 37—37 18 11. S.-tarnóca 20 7 4 9 47—51 18 12. N. Somogyi 20 3 1 11 40—57 17 13. Lengyeltóti 20 ö 3 11 30—45 15 14. Csurgó 20 5 3 12 26—50 13 15. Babócsa 20 4 3 13 32—57 11 16. Lábod 20 2 3 15 25—68 7 »Csemege« a Spirituálé Együttes fellépése. Tavaly hal­lottam őket először — az idén még jobbak voltak. Engedtek merevségükből, mernek oldot- tan énekelni. Az új tagok — kitűnő basszisták vannak kö­zöttük — jól épültek be a kö­zösségbe. A szólisták »ezervol­tos feszültséget« adtak át a hallgatóknak. Akárcsak a Vo­lán dixieland együttes fiatal tagjai, akik zenélésükkel él­ményteli perceket szereztek. Tetszett az ifjú olajbányász fúvószenekar is. Az énekes szólisták közül Bognár Gyulát és Horváth Máriát emelem ki szép hanganyagáért, palléro­zott előadásmódjáért. Mistes Ferencné délszláv dalai szinte »átvezettek« bennünket a bar­csi szemlére. Egy közösséghez, a délszláv Dráva együtteshez, melynek tagjai profiszinten játszanak, énekelnek. Nagyon együtt vannak. Kitűnő a ze­nekaruk, kellemes hangú a szólóénekesük — Popovics Emil —, jó a női triójuk. Mű­sorukon nincs mit javítani: Tudományos emlékülés az MSZMP megalakulásának 50. évfordulója alkalmából Ötven évvel ezelőtt, 1925. április 14-én alakult meg a Magyarországi Szocialista Munkáspárt, az illegális kom­munista párt legális fedőszer­veként. A fél évszázados év­forduló alkalmából a Párttör­téneti Intézet és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum hétfőn a munkásmozgalmi mú­tagjának elnöki megnyitója után Liptai Ervinné, a Sem­melweis Orvostudományi Egyetem munkásmozgalmi tanszékének docense tartott előadást az MSZMP helyéről és szerepéről a forradalmi munkásmozgalom történeté­ben. A továbbiakban korreferátu­zeum budavári palotában levő j mok hangzottak el az MSZMP előadótermében tudományos j történetéről, agrárpolitikájá- emlékülést rendezett. Az el- 1 ról, vidéki szervezeteinek tevé­nöksógben foglalt helyet Sán­dor József, az MSZMP KB tagja, a KB iroda vezetője és Király Andrásné, a Budapesti Pártbizottság titkára. Szerényi Sándornak, a KEB kenységéről. Andrássy Antal, az MSZMP Somogy megyei Bi­zottságának archívumvezetője »Az MSZMP kaposvári szerve­zetének tevékenysége 1925-27- ben« címmel tartott előadást. Rendkívül izgalmas, maratoni ' lítették Kaposvárt. A hajrá­küzdelmet hozott a negyedik játszma. A vendégeknek már mérkőzéslabdájuk volt. A ka­posváriak azonban nem ad­ták meg magukat. Visszavet­ték az adogatást, azután egy­más után szerezték pontjain­kat, s majd egy Csorba-leütés azt jelentette, hogy 17:15-re az Izzóé lett ez a játszma. A döntő szett előtt mind­egyik csapat megpróbálta ren­ASZTALITENISZ NB I BVSC—K. Vasas 20:5 Kaposváron a várakozásnak megfelelően biztosan nyert a BVSC a Szálinger nélkül ki­álló K. Vasas ellen. A mieink közül csupán Balázs jutott el két győzelemig. Háttá nem nyert mérkőzést. Győztesek: Rózsás 5, Juíios 5, Németh 5, Börzsei 3, Pothá- ri 3, illetve Balázs 2, Péter, Ivusza, Katona. ban azonban a mieink tudtak erősíteni, és a döntő szettben nemcsak lelkesebb, hanem jobb is volt a Vasas Izzó. Ezért mondhatjuk, hogy győ­zelme teljesen megérdemelt. Az értékes két pont ellené­re is rosszabb játszmaaránya révén sereghajtó az újonc ka­posvári női csapat. A me­zőny azonban nagyon tömör. Egy újabb győzelem nagyot lendíthetne a kaposváriakon. K. V. Izzó—Szegedi Sparta­cus 3:2 (—7, —7, 9, 15, 11) Kaposvár, 100 néző. V.r La­jos J. Jók: Az egész kaposvári csapat, különösen Bogdánná, Vermesné és Csonka. A sze­gedieknél Szabados és Kenéz jeleskedett. A röplabda női NB I második csoportjában a sorrend: A sok e^eszseg A korszerű általános mű- [ kenységet. Ilyen tájékozatlan- ] a tüdőben is megindul a szer- veltséggel rendelkező ember- i ságot árul el iskolarendsze- j vezetre nézve előnyös alkal- nek ismernie kellene szer­vezetének alapvető működési 7. MTK-VM 6 5 1 15:11 11 8. Lehel SC 6 4 2 15: 7 10 9. BSE 6 3 3 11:11 9 10. Szeged 6 2 4 12:13 8 11. Almásfüzitő 6 2 4 10:13 8 12. K. V. Izzó 6 2 i 8:15 r, Nyolc gólt rúgtak a válogatottak jelenségeit, a fejlesztés és a megelőzés lehetőségeit. Ezek a lehetőségek nem azonosak a felnőtteknél és a gyermekek­nél, bár sokan így gondolják. Csecsemőkortól kezdve min­den életkornak és szervrend­szernek megvannak a maga optimális fejlesztési igényei és adottságai, melynek elhanya­golása a későbbiekben mór pótolhatatlan »pedagógiai de­ficitként« jelentkezik. Egy he­tilapban olvastam, hogy a honvédség pótolja a fiatalok testi neveltségi hiányosságait. Ez nemes törekvés, de sok vonatkozásban reménytelen. Sajnos, az ezzel kapcsolatos ismeretek még az úgynevezett intelligens emberek körében is hiányosak. Ha nem így lenne, akkor nem néznék a 8 éves gyermekek a tv éjszakai műsorát, korszerűen öltözköd­nének és többet mozognának — szüleikkel együtt — a jó levegőn. Olyanok is í gyermekeiket rünk több hiányossága (nap- I mazkodási folyamat. Javul a közi otthonaink lehetőségei, a j légzés, csökken a légzésszám, testnevelés kezdetleges sze­mélyi és tárgyi feltételei stb.). Az alkalmazkodási törvény fontosságára szeretném itt felhívni a figyelmet. Eszerint az emberi szervezet alkalmaz­kodik környezetéhez, a »kül­világhoz«. Az ingerek jó, eset­leg rossz hatást váltanak ki, vagy az ingerek elmaradása csökkenti, fékezi bizonyos szervek fejlődését, sőt vissza­fejlődését idézi elő. Gondol­junk csak a gipszbe tett vég­tag állapotára a gipsz levétele után. Vizsgáljuk meg ezek után, hogy milyen pozitív vagy negatív ingerek érhetik a szervezetet, illetve az inge­rek elmaradása, hiánya mi­lyen károsodásokat okozhat. A mozgásinger hatására fo­kozódik az izommunka, mely a szívben, a keringési rend­szerben, a tüdőben alkalmaz­kodási folyamatot vált ki. A no a »vitális kapacitás« (a maximális belégzés után ma­ximálisan kilégzett levegő mennyisége). A szervezet előnyös alkal­mazkodását akadályozhatja a mozgásszegény életmód, a sok gerek hiányának következmé­nye, hegy a tanulóifjúság 50 —60 százaléka különböző fo­kú és jellegű gerincdeformi­tásban szenved. Ez nem csu­pán esztétikai probléma, ha­nem súiyos következmények­kel járó betegség is. A moz­gató apparátus fejlesztésének alapvető követelménye a sok­oldalúság. Szabadban, sok fu­tással, mászással, úszással, ke­rékpározással, görkorcsolyá­zással fejleszthetjük eredmé­nyesen. Közismert, hogy egy-egy ülés (már tudományosan el- ; influenzajárvány a tanulók- fogadott kategória a »homo j nál és a felnőtteknél is mi- sedens«, az ülő ember), a do- I lyen kiesést okoz. Ennek hányzás, az alkoholfogyasztás, j egyik oka a megfelelő edzett- Ezek is alkalmazkodást vál- | ség hiánya. Nem tartom sze­szív megerősödik; a feléje i ges fejlődését. tanak ki, de a szervezetre nézve káros, visszafejlődést jelentő folyamat. Közismert, hogy a szívinfarktusban meg­betegedettek száma állandóan nő, aminek alapvető oka a mozgásszegény életmód. Mit kell tenni? A lehetőségekhez mérten minél többet tartóz­kodni a szabadban, sokat fut­ni, úszni, kerékpározni. Na­gyon hasznosak a sportjáté­kok is. A rendszeres mozgás hatására létrejövő változások elősegítik a gyermek egészsé­A Wales elleni EB-selejtezőre készülő magyar labdarúgó válo­gatott keret a programnak meg­felelően hétfőn délelőtt a Nép­stadionban edzett. A stadion zöld gyepén beme­legítéssel kezdődött a gyakorlás. Megkísérelte a mozgást Tóth And­rás, az újpestiek játékosa is, de nem sok időt töltött a pályán, lejött és közölte Szőcs Jánossal, erősen érzi a sérülését, nem vál­lalhatja el a kerettagságot. Szá­mított erre a fiatal szakvezető is, hiszen Fekete ugyancsak a csa­pattal készülődött, és így most a fiatal játékossal 16-os az előké­születet végző keret. Bemelegítés után a Bp. Honvéd tartalék együttesével 2x25 perces kétkapus mérkőzést játszottak. Az első félidőben Branikovits és Koz­ma egyaránt 2—2 gólt lőtt. Az újabb 25 percben Bene rúgott két gólt, majd Máté és Csapó. Így végeredményben 3:0-val végződött as k> perces játék. akadnak, akik áramló vér mennyiségének legszívesebben | növekedése, a mellkas szivó- még vasárnap is napközibe ! hatása a vérkeringést meg­adnák, hogy nyugodtan »pi- í gyorsítja. Növekszik a szív henhessenek«, esetleg kirán- j verőtérfogata, mely a szíviz- dulhassanak. Sajnos, a pék*- mokra nézve nagyon előnyös rencsésnek a sajtóban időn­ként megjelenő és ajánlott gyakorlatokat, mert azok csak az ember szervrendsze­rének egy bizonyos részét érintik, és legföljebb a lelki­ismeretet nyugtatják meg. Mindenkinek tudnia kellene, hogy »általában« nem lehet fejleszteni. Tudatos hatást kellene kiváltani, külön is fi­gyelve az izom-, a csont-, a szív-, a keringési rendszerre, a légzőszervekre. Ezeknek együttes foglalkoztatása bizto­sítja a szervezet harmonikus A mozgásingerek hatására a j fejlődését. A tudatos és rend­gógusok egy része sem isme­ri az alapvető élettani tör­Megváltozik a vérelosztás, ki­ürülnek a vérraktárak. Az iz­vényszerűségeket. Sokan, az : mokban megnő a hajszálér­elismerésre méltó igényes tő- hálózat, ennek következtében rekvések mellett, elfelejtik, hogy a gyermeknek teste is van, amelynek állapota meg­jobb lesz az oxigén- és táp- anyagellátás. A szívben és á keringési rendszerben létre­mozgató apparátusban is vál­tozások történnek. Az izmok a rendszeresen végzett test­gyakorlatok nyomán szemmel láthatóan is megvastagodnak, rugalmasságuk, teherbíró ké­pességük nő. Az intenzív test­gyakorlatok a csontrendszer fejlődését is segítik. A cson­tok az izmok tapadási he­lyén megvastagodnak, a csont­gerendák helyzete is megvál­határozza a szellemi leve- l jövő változásokkal egy időben I tozik. A megfelelő mozgásin­szeres tevékenység következ­tében létrejött változások, sajnos, nem örök érvényűek, A rendszeres mozgás elhagyá­sa visszafejlődést okozhat. Az emberi szervezet nem olyan, mint a motor, mely akkor kopik, ha használják. Testünk rendszeres foglalkoztatása »regenerációhoz« vezet. Walter Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom