Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-13 / 86. szám
A hetven éves József Attila Egy Új könyv Csokonairól Nécegetem az anyakönyvi bejegyzést »Fo: lyószám: 613«. »A bejegyzés ideje: 1905. április 16.« A számok élni kezdenek. Nevek következnek. Egy rubrikában a gyermek utóneve, neme, vallása: »Attila, fiú, g. kel.« Egy másik rubrikában. a születés ideje: »1905. április 11.« Aztán a szülők neve, születési helye, vallásuk, életkoruk: »József Áron, szappanfőző, Félegyháza, g. kel., 34; Pőcze Borbála, Szabad- szállás, ref., 29«. S végül az aláírás: »Kosztolányi Alajos anyakönyvvezető.« Hetven évvel ezelőtt, 1905. április 11-én született Budapesten — a Ferencvárosban — József Attila, a XX. száza di magyar költészet egyik Dési Huber István szcnrajza József Attiláról legnagyobb alakja, a világirodalom egyik halhatatlanja. A hetven éves József Attila öreg-e már, avagy fiatal maradt, amilyen volt életében. József Attila Azt mondják Mikor születtem, a kezemben kés volt — azt mondják, ez költemény. Bíz tollat fogtam, mert a kés kevés volt: embernek születtem én. Kiben zokogva bolyong heves hűség, azt mondják, hogy az szeret Óh, hívj öledbe, könnyes egyszerűség! Csupán játszom én veled. Én nem emlékezem és nem felejtek. Azt mondják, hogy ez hogy lehet? Ahogy e földön marad, mit elejtek, — ha én nem, te megleled. Eltöm a föld és elmorzsol a tenger: azt mondják, hogy meghalok. De annyi mindenfélét hall az ember, hogy erre csak hallgatok. Takáts Gyula két verse Áldozat Onnan hoztam ezt a szép mohát Zöld hűs ... Az asztalomra tettem ... Barlang a forró hegyen át: oly teljes ív és oly egész világ. Csak álltam ott, — még itt —, de szárnya máris vitt oda, akik szabad homályodon voltak egész. Emelt e hűs a mohás kőlapig, ahol vadorzó és méhész lakott Kénjárta méz, őzek szívének asztala s a tépett cifraszűr tükrén, ha nézte, nem magát, a tölgy fölött már látta, azt a fát... Kékkánya rajt... Gerincemen, — szikláról könny peregve —, mint jeges szóda vert a forrás. S a sok galamb s a sok korallt, aranyló rókagombát, mit jószerencsém megadott, magasra tartva kosaram, letettem, mint az áldozatot.. 1 Csupán e szép kerek mohát, kis sünt a szén és mészégetők útján, ezt hoztam csak a tüzes hegyen át: zöld hűst... Az asztalomra tettem ... És zeng ma is Kiíeslett már az új agancs ... Farkasboroszlán koszorúval táncol az őzbak és Diána mezítlen teste, mint narancs átsüt a lombon és a lángja tavaszt ígér, a csalfa szűz ... Hallom és látom is, akárcsak szép mellét és mely ajkán csillogott, hallgattuk, mind a régi társak vad szarvasok csapásán hajdan ... Nem íjjal, de kézből etetve viharzott át a vérző völgyön, szálfás, gyertyános rengetegbe... Jött és ígért!... Jégmellű szűz ... És zeng ma is az őszi erdőn a csontig tépő szedresek között azóta is a bőgés vad dala, mint hörgő szeptemberi hárfa s elfolyt szamócák szőnyegén a húrjain játszik Diánál A válasz könnyű is, nehéz is. Könnyű, mert nem önerőnkből kell eljutnunk hozzá, hanem József Attila költészetéből. S nehéz is, mert közben óhatatlanul önvizsgálatot kell tartanunk arról, hogyan sáfárkodtunk ezzel a költészettel; József Attila örökösei az ő örökségével. Mit hagyott József Attila a proletár utókorra; a szocializmus költői megálmodója- harcosa a szocializmust élvező, immár a fejlett szocializmust építő népére, társadalmunkra? József Attila a saját életén keresztül érezte az egyenetlenség, társadalmi egyenlőt lenség és igazságtalanság pi- rongató, sebszaggató kínjait. Még fiatalember, és már lázong. Munkástragédiákról ír, a forradalmi proletáriátusba helyezi reményét (Fiatal életek indulója), ám első költői lépései még el-eltévednek a sejtelmes hangulatok, a jóság és szépség túl általános kultusza felé. A disszonanciát már ismeri, a harmóniára elvkor még nem talál rá. Csak később, amikor 1925-ben Bécs- be, 1926-ban'Párizsba kerül: ekkor már Marx, Hegel, Lenin tanításaival ismerkedik s életét a forradalmi munkás- mozgalommal köti egybe. *Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet« — írja, mert óhajtja, akarja a szabadságot, küzd, megküzd érte. És a szabadságért vívott emberi s költői harcához megtalálja s követi a legbiztosabb, odakötöző, soha fel nem oldó rendező elvet. Az egyértelmű társadalmi-politikai elkötelezettséget. Ez úgy »-kötötte meg« József Attila kezét — és szükségképpen szívét is —, hogy általa magasságba, halhatatlanságba emelkedett költészete; máig ható s mindig a jövőbe mutató érvényűvé vált hite, élete, munkássága. Nem öregedett meg tehát, & elenkezőleg, örökké fiatal a ma már hetven éves József Attila. Ifjú erejű, mert a harmóniateremtés soha be nem végzett, jóval inkább mindig is meg-megújuló feladat; folyamatos kötelességünk. Az eredmények folytatásának, gyarapításának parancsoló szükségessége. Erre tanít József Attila. Erre tanítanak versei, költészete. Simon Gy. Ferenc A hányadik? Nehéz lenne erről hirtelen egészen pontosan számot adni, jóllehet ott áll az új könyv, legvégén a gazdag bibliográfia, csaknát mindaz — miként a szerző is írja — a Csokonai jubileum kötetével teljes. Az irodalomtörténet útjait kevéssé megjárt olvasó tálán föl is teszi a kérdést: mi új mondható el egy kétszáz éve élt — s akkor is csak bárminkét évet (!) — poétáról? Azon túl persze, hogy természetszerűen minden kor a maga ízlésének, igényének megfelelően emelkedik fel egy-egy halhatatlan költészetéhez. S ami természetes, ebből az »emelkedésből« avatott tollúak vezérlő okulásra könyvet írnak. A dolog mégsem ilyen egyszerű. Poétánk — a Somogyot járt költőt e szükebb pátriában talán neI vezhetjük így — életének útja, és e keserves életút gyümölcsei, a kor és az egyéniség, a sors és a költészet, acélkapcsos viszonyai feladják a megfejteni valókat még a holnap kutatóinak is. A legizgalmasabb titkok egyikét, amelyhez csak a Petöfi-pálya fogható, s amellyel még a József Attila-sors mérhető — a harminckét évet, amely a korán termő kollégiumi időktől az életlobbasztó, végső tüdőgyulladásig kiteljesedést hozott! Még a költészetre legkevésbé fogékonyaknak is el kell tűnődni a Csokonai, Petőfi, József Attila viszonylag rövid életútjának keretei között kibontakozott teljességen, a kurta időben megvalósuló időtlenségbe emelkedő költészeten. Julow Viktor könyvéből — amely a Nagy Magyar írók sorozatban jelent meg azt érezzük, hogy az fe sorson való eltűnődés, a kétkedő, sok tekintetben újraértékelő meditáció vezette a szerző tollát. Jóllehet a szerző e kis kötetben Csokonaira vonatkozó kutatásának csak vázlatát adja, több helyütt, mint »maga mentségére« írja is. Ez a vázlat azonban a kutatások eszenciája. Tömény párlat. A tömörség diktálta szükségből fakasztott erényt Julow Viktor Csokonai Vitéz Mihály című könyvében. Amiről terjedelmesebb — netán terjengő- sebb? — esszézés avagy filológiai fejtegetés kínálkozna, azt pár mondatba sűríti. A címlapon a Gondolat kiadó neve áll, s így a sorozat lényege is a tudományos népszerűsítés. Nagy magyar íróink életének végigpásztázása az életmű újravallatása. Julow ezt a feladatot a lehető legnemesebben oldja meg. Nem vulgárisán népszerűsít, nem anekdotákból és életrajzi tényekből, valamint a műA költészet napja Reich Karoly ilhrszrtációja elemzésekből leegyszerűsítve, hígítva tálal az olvasónak valamit. Ó a gondolkodó olvasóra számít. Ezért nem húsz könyvből írt egy huszonegyediket, hanem egyet, eredetit irt, amelyben társul hívott bennünket. Nemcsak ismeretei kapuját tárja szélesre előttünk, hanem kétségei ajtaját is. úgy, hogy megcsap bennünket vitázó indulatának heve. Nem kinyújt valamit a kutató műhelyéből, hanem bevezet oda bennünket. Rég olvastam már ilyen lassan el egy tenyérben elférő kis könyvecskét. Szinte minden ötödik mondatnál megáll az ember. Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy egy merőben új Csokonai portrét szemlélhetünk, de ennek a már ismert arcképnek egy igen kidolgozott a vázlatosság ellenére is bizonyos teljességet hordozó változatát. S a részletek: életrajzi, témabeli, stílusbeli kérdések megítélése az izgalmas. Hallatlan filológiai alapossággal tereli együvé az elődök és a kortársak kutatásait, megállapításait, gyakran ezek ütköztetése révén tesz kérdőjelet. És válaszol meg valamennyi kérdőjelet. Szintetizáló s mégis eredeti ez a mű. Érzékeltetésére most mégsem a kerekebb s talán izgalmasabb első fejezetekből ismertetek — a debreceni pátria, a Kollégium ihlető, köl- tőnevelő miliőjét így még kevesen, talán senki sem elemezte— hanem a somogysági vándorlás fejezetéből. Köztudottan ennek is igen sok feldolgozása van már. Valamennyi summája: amíg a csurgói »oskolába« nem került a költő, irodalompártoló közepes birtokokon gazdálkodó somogyi urak kúriáiban volt »foglalkozásszerű vendég« — ahogy Szerb Antal jellemezte. Ez a rövid időszak is hányféle feldolgozást megért már! Volt, aki az anekdoták nyomán járta végig, volt aki az alkotó közösség, Pálóczi Horváth és zseniális vendége ösztönző barátságát vizsgálta. Nos, mindezeket kellő arányban szintetizálja, hol részletezi, hol felvillantja Julow Viktor is. Ö azonban nemcsak az életrajz, hanem az életmű szempontjából közelít. Mert igen sokan tudják, hogy Somogybán született a Cultúra, a Kar- . y«né, a Dorottya s milyen kevesen ismerik az ugyancsak itt szü’etett A magánossal! hoz című eléglát. Szinte már feisóhajt az ember, amikor különböző ünnepségeken csak a Jövendölést tartják újramondhatónak, jóllehet a somogyi tájról (a zselici dombok között rejtőző erdőbe olvadó kisasszondi park iaktívében) kevesen írtak így: A lenge hold halkul világosítja A szőke bikfák olda’át Esivéli hús álommal elborítja A csendes éjnek angyalát Nem véletlen, hogy e vers- szakot idézi fel Julow Viktor, s a kisasszondi Sárközy kastélyban töltött évről igen szép szóval emlékezik. Hiszen a csalódott szerelem bánatával megvert költő e természeti csöndben írja ki bánatát, a »tiszta rezignációt« — ahogy Julow jellemzi. Ezt a természetbeni oldódást, a tiszta gondolat testi fájdalmakat békítő erejét Csokonai költészetében igazából a kortársak közül Kazinczy ismerte fel. A sok elválasztó tényező mellett — melyeket összegez is a könyv szerzője, — e tájban feloldódó, rezignált érzésekre hangolt gondolati költészetnek volt a legjobb értője a széphalmi kritikus. Sokfelé tallózhatnánk még Julow Viktor könyvében. Ezt ajánlom az olvasó figyelmébe is, mert ez az életmű-elemzés nem szűkén vett szakirodalom. A ma kulturált emberének nemcsak a kortársakról kell ítélő véleményt mondania, hanem az elődökről is. S különösen azt á poétát kell értő módon megítélnünk, aki mostoha sorsában, tüdőbaja lázában, országos bolyongásában is ránk, a jobb utókorra, a XX. századra gondolt. Ehhez a bizalomhoz igényes elemzéssel kell méltóvá lenni. Egy ilyen izgalmas újragondolásra hív bennünket Julow Viktor az új Csokonai-könyvben. Tröszt Tibor Kelemen Lajos \ Nem köszön el Nem köszön el a pillanat, itt maradnak bőr alá rejtett tűzvészei, légbeúszó hajótörései, visszaforduló árulásai. A nyár meggypiros patái kivillognak a hó alól, a jég harmatos köntöse alól, mint a fecskék csacsogása a megszenesedett dáliák ráncaiból és itt marad a test meddő muzsikája a szomjúság hirdetményeként — Hiába bűzlenek a varjuszagú erdők a lápok vízbeforduló virágaival, feneketlen mennydörgéseivel — kézen-fogott szerelmünk is játék-pokol cimborája, holdszínű éjek árokszéli madara repül öledbe, nem az idő bukása: örök hit végtelen ifjúsága. Oláh János (önéletrajzi jegyzetek) ahol szavak hóizével kibélelt nevetés iskolafal gödre kondul égharang vödrében a repkényeste nyitod a régi gimnáziumudvart salakvörösbe zárt napod megébréd és elbilleg dunaiz palackja a borzas haj mögött a csorba lépcső feleseiéi féke is megelőzhet egy lassú zsenit mielőtt kimondja.
