Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-13 / 86. szám

EGV HEI a vilánpolitikában Washington megnróbáitatásai Az amerikai kongresszusban •ihangzó elnöki üzeneteket al- talaban a kötelező derűlátás jellemzi. Különösen tgy van ez elnök- választási esztendő küszöbén B'ord most mégis szakítani kényszerült e hagyománnyal, s a »megpróbáltatások idejerul- beszélt a törvényhozók előtt. A komor szavak jogosultsá­gai aligha vitatná bárki, hi­szen a nyugati lapok is szinte egymásra licitalva írnak a/. Egyesült Államok világpoliti­kái vesszőfutásáról. Mindenült ugyanazok az orszagnevek sze­repelnek: Dél-Vietnam, Kam­bodzsa, Ciprus, Portugal ia. a közel-keleti térség, Törökor­szág. Görögország — s min­denki tudja, hogy mit fejeznek ki. , A megprubuilüuisuk termé­szetesen sokfélék lehetnek. Elő­fordulhat, hogy az egy an, v^v asár egy cg«sz ország objek­tiv tényezők miatt, jobbára sa­ját hibáján kívül kerül nehéz helyzetbe. Washington eseté­ben azonban nem elemi csa­pás áll fenn, hanem saját, po­litikája ütőit vissza és nyúj­totta be a számlát. Így volt ez a ciprusi válság kirobbanásá­nál, a közel-keleti ingadipio- mácia kudarcánál, s az indo­kínai egyezmény sértésnél, amelynek következményei napjainkban különös erűvel jelentkeznek. Az elnöki üzenetre is minden ekclőti a délkelet- azsiai fejlemé­nyek nyomták rá bélyegüket. A saigoni csa; patok provoká­cióira válaszoló D1EK erők folytatják .elő­renyomulásu­kat, Del-Viet­nam 44 tarto­mány a közül 10-et teljes egé­szében leisza- baditottas, s a főváros felé vezető utakat vesaelyezte- tik. A Tliieu' hadsereg hat hadosztálya napok alatt összeomlott. s a szabadság- harcos erők egy milliárd dollar értékű amerikai hadi­anyagot zsák­mányoltak. Saigonban köz­ben súlyosbo­dik a politikai válság. Az el­nöki palota bombázása és két tábornok öngyilkossága ízelí­tőt adhatott a korántsem nyu­godt felszín alatti forrongás­ról. A saigoni rezsim haláltán­cával élesen szembenállnak a felszabadított városokból és falvakból érkező hírek: Hué- ban, Da Nang-ban, Qui Nonh- ban és másutt az élet vissza­tér rendes kerékvágásába. Megindult a konszolidáció és helyreállítási folyamat. A kényszer-kitelepítés áldozatá­ul esett lakosság tömegesen visszatér koráooi HZ ESEMENYEH KRüHihata HÉTFŐí Magyar párt- es kormány­ig uidüUség Moszkvában, Ju­bileumi felszabadulási 'ki­állításunk megnyitása a szovjet fővárosban. A portugál fegyveres erők mozgalma közzéteszi alkot­mány-tervezetét. Arafat Kairóban. KEDD: Tindemans belga kormány­ig Varsóban. Az AlfS-ó tanácstUéae a tanzániai fővárosban. Uörüg—amerikai katonai tárgyalások. Újabb véres összeütközé­sek Eszak-lrországban. SZERDA: A del-vletnami szabadság- harcosok a Saigon fele ve­zető utakat támadják, üijedic.s jugoszláv minisz­terelnök a szovjet főváros­ban. j CSÜTÖRTÖK: Budapesten Kádár János fogadja Kincsin mongol kül­ügyminiszteri. Az európai pártértekezlet előkészítő tanácskozása Berlinben. Bemond a chilei kormány. PÉNTEK: Brezsnyev Simon amerikai pénz üg y m i n isz térré 1 tárgyal. Ford kongresszusi üzenete a - külpolitikai kérdésekről. Waldheim prágai látogatása. SZOMBAT: Bécsi bejelentés a ciprusi meg besze l esek folytatásáról. A kambodzsai népi erők a főváros repülőterét ostro­molják. Ford elnök, mögötte Rockefell m álelnök. (Telefotó — AP—MTI—KS) Saigonnak nem sikerült politi­kai tőkét kovácsolnia a »me­nekült-akcióból«, az emberek iszonyú szenvedéséből. Fiaskót vallottak a bébi-légihíddal is, a vietnami atvak .-exportjá­val« is. A jelek szerint a nagy nemzetközi felháborodás hatá­sára, kénytelenek voltak fel­függeszteni a »gyermekszállí­tásokat«. Saigon helyzete azonban még mindig viszonylag rózsás a Phnom Penh-i rendszer álla­potához képest. Már tavaly minden szárazföldi összekötte­tést elvágtak a kambodzsai fő­város és az ország többi ré­sze közöt. Üjév napjától a Me­kong-folyón a vízi utánpótlást is lehetetlenné tették. Azóta két légihíd tartja életben a puccsista rendszert. Amerikai -maszek«' légitársaságok biz­tosítják« ezt a szolgáltatást a Pentagontól kapott, sebtében átfestett katonai gépekkel, és soronkívül »leszerelt« pilóták­kal. Csakhogy a hét péntekjén a szabadságharcosok újabb gyűrűt törtek át es három- négy kilométernyire megköze­lítetek a főváros Pochentong repülőterét. A Phnom Penh- ieket az sem lelkesíti, hogy az lakhelyére. ■ időközben a Hawaii-szigetekre menekült Lón Ttol marsall a fővarosban hagyott egy mag­nószalagot a végsőikig történő kitartásra buaditva. Ilyen körülmények között Ford nehéz dilemma elé ke­rült.. Miután a kongresszus ed­dig háromszáz millió dollárt sem volt hajlandó megszavaz­ni Saigonnak, most egymilli­árdos, összegei kért Amerika védence számára. Sokan ‘art feltétlezik, hogy Washington Lassan leírja a két csatlós­rendszert, de a Fehér Ház a felelősség súlyát szeretné át­hárítani a kongresszusra. Ha esetleg megszavaznák a se­gélyt, ugyancsak övék lenne a felelősség. Ugyanakkor nem szabad elsiklani az elnöki üze­net veszélyt jelző megállapí­tása felett: Washington nem zárja ki amerikai fegyveres erők mozgósítását állampolgá­rainak esetleges eltávozása­kor, tehát egy vékony ösvény még a beavatkozás irányában is megmaradt .., Ford külpolitikai körképének legbiztatóbb fejezete — Ame­rikának is, a világnak is — a SALT megállapodás említése, amelyet Brezsnyev esedékes washingtoni látogatása során fogadhatnának el. A'z SZKP főtitkára a héten Simon ame­rikai pénzügyminisztert fogad­ta Moszkvában, s a megbeszé­lés során nyomatékosan szó- bakerültek ;j diszkriminációtól mentes kereskedelmi kapcso­latok. Fordnak keserűen kellett elismernie, hogy a kereskedel­mi törvény körüli huzavonát alaposan kihasználták Ameri­ka szövetségesei; közben sok- milliárdos gazdasági ügylete­ket hoztak tető alá a Szovjet­unióval.) A tárgyalások gépezete má­sutt is halad, hol gyorsabb, hoi a lassúbb ütelnben. Még e hónap vécén, Becsben fel­újítják a két ciprusi nepkö- zösség megbeszéléseit. Az arab országok egymás közti vitái­nak tisztázzák Géni előtt, tó­ként a palesztinai képviselet kérdése ad okot. ' nézeteltéré­sekre. Kairói bejelentés sze­rint a Szuezi-csatorna már május közepén készen állhat a hajózásra: ez is lendületet adhat az előkészületeknek.) Folytatódik az európai biz­tonsági koníerecia előkészítő tanácskozás-sorozata is. Wil­son "brit kormányfő felhívása egy NATO-csúcsra az EBK magasszintü befejezésének kö­zeledtét sejteti. Fontos bejegyzések kerültek a héten a magyar külpolitika krónikájába is. Focfc Jenő ve­zetésével magyar part- és kor­mányküldöttség járt Moszkvá­ban, jubileumi felszabadulási kiállításunk megnyitója alkal­mából. Az ünnepségen el­hangzót kormányfői állásfog­lalások nem protokoll megnyi­latkozások voltak, hanem ki­fejezték nagyszerű barátsá­gunkat, gyümölcsöző kapcso­latainkat, szocialista együtt­működésünket. A moszkvai kiállítás méltó névjegye ha­zánknak a Szovjetunióban. A budapesti vendégkönyvben is újabb lapok teltek meg: tár­gyalásokat folytatott hazánk­ban a mongol külügyminisz­ter, s Faggyejev, a KGST tit­kára is, ami szinte rárímel a moszkvai hírekre, hiszen mindezek egyaránt a szocia­lista közösség összmunkájának jegyeben aiinak. Réti Ervin Athén Bíróság előtt Az athéni fellebbvitell bíró­ság illetékes ügyésze szomba­ton azt indítványozta, hogy hazaárulás és lázadás címén emeljenek vádat a megbukta­tott katonai junta 22 vezetője ellen. Konstantin Sztamatisz Ügyész vádemelési listáján többek között Georgiosz Papa- dopulosz volt köztársasági el­nök, Sztilianosz Püttakosz mi­niszterelnök-helyettes és bel­ügyminiszter, valamint Niko- lasz Makarezosz miniszterel­nök-helyettes is szerepel, A többi 19 tiszt között van Gecrr­az ezredesek giosz Zoitakisz volt régem és Dimitriosz Soannidesz, a kato­nai rendőrség egykori parancs­noka is, akit a bukott rezsim »erős emberének« tartottak. A 22 vezető közül 12 már őrizetben van és az ügyész azt követelte, hogy tartóztassák le a többi vádlottat is, köztük Gregoriosz Szpandidakiszt, aki a katonai rezsim első hónap­jaiban miniszterelnök-helyet­tes és hadügyminiszter volt. A bírói tanács valószínűleg jövő hónapban ül össze, hogy meghozza az ítéletet. Befeieiütfiek a magyar-mongol külügyminiszteri tárgyalások Szombaton a külügyminisz­tériumban Púja Frigyes és Lodongijn Pincsin vezetésével folytatódtak és befejeződtek a magyar—mongol külügymi­niszteri hivatalos tárgyalások. A tárgyalásikon közös köz­leményt fogadtak el. ' Simon eluluzoU kioszk vából William Simon, az Egye­sült Államok pénzügyminisz­tere és az általa vezetett kül­döttség szombaton befejezte két napos látogatását Moszk­vában. Az amerikai péhzügy- miniszter a szovjet fővárosból Szocsiba utazott. Később láto­gatást tesz Taskentben, az Uz- bég SZSZK fővárosában, majd szovjetunióbeli látoga­tását befejezve Indiába indul. Az amerikai küldöttség a szovjet—amerikai kereskedel­mi vegyesbizottság ötödik ülé­sén vett részt. William Simoni elutazása előtt a Kremlben Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtit­kára fogadta. Kormányválság Chilében Santiagóban lakonikus , rö­vidséggel közölték: a chilei kormány benyújtotta lemon­dását a katonai junta veze­tőjének, Pinochet tábornok­nak. A miniszterek dönté­sükkel »szabad kezet« kí­vántak adni Pinochetnek a katasztrofális gazdasági hely­zet elleni küzdelemhez. A fasiszta junta feje már március közepén beismerte, hogy az ország gazdaságilag rendkívül ínséges időszakot él át. Azt is hozzátette, hogy- a juntának megvannak a maga tervei az ország jö­vőjét illetően, de megvalósí­tásuk külső és belső nehéz­ségekbe ütközik. A chilei gazdasági helyze­tet ecsetelvén a párizsi Le Monde nemrégiben rámuta­tott: a réz tetemes drágulása ellenére a fizetési mérleg­hiány 1974-ben is számotte­vő volt, mert óriási pénzeket emésztett fel a fegyverbe­hozatal és az amerikai kon­szernek kártérítése. A lakos­ság vásárlóereje 1973 szep­tembere és 1975 márciusa kö­zött 60 százalékkal megcsap­pant. Az infláció a múlt idő­szakban a Világbank jelen­tése szerint 600 százalékos volt! Különösen gyorsan drá­Portugália Éleződik a belpolitikai feszültség Két héttel az alkotmányozó nemzetgyűlési választások előtt, tovább éleződik a por­tugál belpolitikai feszültség; a demokratikus forradalom ellen fellépő reakciós erők jobbról es a szélsőbaloldalról egyaránt heves kampányt folytatnak a baloldali párjuk — a Portugál Kommunista Párt és a Portugál Demokra- tilkus Mozgalom ellen •—. va­lamint támadják a ,Fegyveres Erők Mozgalmat. (MFA) Portalegreben jobboldali provokátorok a PKV nevében röpcédulákat szóltak szét, és ezen olyan fenyegető hangú felhívásokat tettek közzé, mintha a kommunisták a ha- talam átvételére készülnének. Továbbra is súlyos a helyzet a lisszaboni jogi karon, ahol a pártként betiltott maoista MRPP tagjai provokatív poli­tikai gyűlések tartásával aka­dályozzák az oktatást és nem engedik az egyetem területére a baloldali, kommunista diá­kokat, Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt főtitkára a tv-ben mondott választási propagandabeszédében újból támadta a PKP-t A PSZP több gyűlésén ismét védelmé­be vette azt a két szélsőséges csoportot, amelyet az MFA azért nem enged indulni a vá­lasztáson, mert szerepet ját­szották a március 11-1 ellen­forradalmi öszeesküvea előké­szítésében. Az MB’A hatalmának alkot­mányba iktatásáról szóló do­kumentumot aláiró hat párt I alapvetően szembenálló osz- | tályeróket képvisel. »A jobboldal azért irta alá a dokumentumot, mert nem akart lemaradni a vonatról- — mondotta Rosa CeAitinho altengernagy, az AN1 hírügy­nökségnek adott nyilatkozatá­ban. gulnak az alapvető közszük­ségleti cikkek; a kenyér,, tej, rizs és az étolaj. A Pinochet által is jelzett külső nehézségek nem eny­hültek, sőt erősödtek. A Chi­le nyugati hitelezőit tömörítő Párizsi Klub ugyanis márci­us végén esedékes ülését meghatározatlan időre elha­lasztották. A klubhoz tartozó tizennégy tőkésorszag közül csupán az Egyesüli Államok és Spanyolország mutatott hajlandóságot a tanácskozás megtartására. Ezek után szü­letett a döntés az, ülés elha­lasztásáról. A chilei adóssá­gok meghaladják a 310 mil­lió dollárt. A santiagói jun­ta a rossz külgazdasági hely­zetre hivatkozván a Párizsi Klubot arra kérte, hogy üte­mezze későbbre a tartozások­ból az idén esedékes 30 mil­lió dollár visszafizetését. A junta tartozásainak kér­dése nemcsak gazdasági, ha­nem politikai jellegű is. A Párizsi Klub ülésének meg­határozatlan időre történt el­napolása arra enged követ­keztetni, bogy a fasiszta re­zsimet a nyugat-európai or­szágok többségének kor­mányzó és pénzügyi körei is elutasítják. A nyugat-európai országok uralkodó köreire is nagy hatást gyakorolt a chi­lei katon*u junta bűncselek­ményeit kivizsgáló nemzetkö­zi bizottság Mexikóban meg­tartott 3. ülésszaka. Kérdéses tehát, hogy Pinochet tábor­nok a változatlanul fennál­ló belső és külső nehezsegek közepette egy új kormánnyal enyhíthetne-e az ország ka­tasztrofális gazdasági helyze­ten. Binh asszony nyilatkozata A DIFK Dél-Vietnam összes társadalmi rétegét képviseli »A VDK szocializmust, a DIFK demokratikus rendszeri akar« — mondotta Ngvyen Thi Binh, a Dél-vietnami Köz­társaság ideiglenes Forradalmi Kormányának külügyminiszte­re pénteken a France-inter- radioban. Erélyesen visszautasította az ellenségnek azt az állítását, hogjj a DNFF és a DIFK kom­munista es Eszak-Vietnam ügynöke. »Ez nem , felel meg a valóságnak — mondotta. — A DNFF es a DIFK .külön­böző politikai pártokat, Dél- Vietnam összes társadalmi ré­tegeit képviseli. Három poli­tikai pártunk — Demokrati­kus Pár, Radikális Szocialista Part es Forradalmi Néppárt —, továbbá mintegy húsz tö­megszervezetünk és vallási tö- I mörülésünk van. A forradalmi néppárt marxista part, dé nem képviseli az egész DNF'F-et« A France- Inter munkatársa ■nak arra a kerdesere. hogj »Kommunista ön?«, Binh asz- szony a következőket válaszol­ta: »Partonkivüli vagyok, pat­rióta vagyok. Kiállók a dé mokraciáert. Konkrétabt ideológiáról lesz meg időn gondolkodni akkor, arrüko: mar megvalósult a béke«. Binh asszonj végül aláhúz­ta, hogy a DIFK egyik fő kö­vetelése az ország újraegyesí főse. »Vietnam mindig is eg} nemzet volt — mondotta. — Északon és délén egyarán mindenki hőm óhajtja a; újraegyésülést, de az észak éj dél közötti különbségek miat a közvetlen jövőben nem le hét felvetni e kérdést. Értesítjük a lakosságot, hogy a 67. sz. főút kaposvári átkelési szakasza a Mártírok tere és az Arany János utca között (Petőfi utca) átépítésre kerül. Az utat a forgalom elöl 1975. évi április hó 15-én 0.00 órától lezárjuk. Az átépítési munkák tartama alatt az építési területre csak az építési forgalomhoz szükséges és a megkülönböztetett járművek hajthatnak be. V Petőfi utcában jelenleg közlekedő helyi és helyközi mtóbusz-járatok mindkét irányban a Füredi utca—Berzsenyi utca vonalán fognak közlekedni, és a Béke utcai, Füredi utcai, Széchenyi téri megállóhelyeken állnak meg. \z Arany János utca és a Rózsa Ferenc utca Petőfi utcai csatlakozását ugyancsak lezárjuk, ezért ezek az utcák csak zsákutcaként vehetők igénybe. KPM KÖZÜTI IGAZGATÓSÁG KAPOSVÁR _____________________________________________________ (328520)

Next

/
Oldalképek
Tartalom