Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-07 / 80. szám

Egészségügy/ világnap, 1975. április 7. „A himlő nem térhet vissza!” A z Egészségügyi Világ- szervezet az egészség- ügyi világnap alkalmá­val olyan témára hívja fel a figyelmet, amely jelentőségé­nél fogva földünk egész la­kosságát érinti. 1975 áprilisára ugyanis a himlő felszámolását célzó, nemzetközi összefogáson ala­puló munka — amelyet az EVSZ XII. közgyűlésén a Szovjetunió kezdeményezett — elérkezett odá, hogy az EVSZ az 1975. évi egészség- ügyi világnap témájának fő­címét így fogalmazhatta meg: »A himlő nem térhet vissza!« Az ember és a fertőző be­tegségek közötti küzdelem­nek több évezredes múltja van. A himlő, a pestis, a ko- ! lera az ókorban és a közép,- korban minden ellenségnél retteg'etlebb volt. A régi föl­jegyzések tanúsága szerint egy-egy súlyosabb járvány nagyobb pusztítást okozott, mint a legvéresebb háború. A fertőző betegségek elleni harc abban az időben szinte kilátástalan volt. A himlő el­leni védekezésben Jenner an­gol orvos 1796-ban tett föl­fedezése jelentett döntő for­dulatot.' Jenner megfigyelte, hogy a tehéntőgyhimlőtől fer­tőzött fejöasszonyok járvány idején nem betegedtek meg. E megfigyelésből kiindulva a tehénhimlő hólyagjának tar­talmával — á mai védőoltás­hoz hasonlóan — végezte az első emberi vakcinációkat. A tehénhimlő kórokozója közeli' rokonságban van a íe- ketehitnlőt előidéző varióla vírussal, így a tehénhimlővel való fertőzés után a .fekete­himlő ellen is védettség ala­kult ki. J enner védőoltási módja hamarosan népszerű­vé vált, így (lazánk­ban már három évvel a föl­fedezés után két megyében is végeztek széles körű védőol­tásokat. A védőoltások gyors elterjedése lassan kiszorítot­ta a fejlett országokból ezt a rettenetes betegséget. Az' egészségügyileg és gazdasági­lag elmaradt jegyes területe­ken, például Ázsia, Afrika és Dél-Amerika bizonyos részein azonban a védőoltások hiánya ! tegségek elleni védekezésre. Ezt további nemzetközi kon­ferenciák követték. A tevé­kenység központjában a jár­ványos betegségek elleni küz­delem állt olyképpen módo­sulva, hogy már nem egysze­rűen csak a fertőzésnek egyik országból a másikba való átterjedése ellen küz­dött, hanem a betegségek el­len, bárhői lépett is fel. Midőn 1945-ben az Egye­sült Nemzetek Szövetsége megalakult, deklarációjának egyik mondata így hangzott: »áz egészségügy a béke egyik oszlopa.« Ennek szellemében, hosz- szabb előkészítő munkálatok után, 1948. április 7-én Géni­ben megalakult az Egészség- ügyi Világszervezet (EVSZ); azóta ezt a napot világszerte j mint az egészségügyi világna­pot ünnepük. Ma már egész földrészek i mentesek ettől1 a szörnyű j megbetegedéstől, és ahol még előfordul, ott is csak a lakos­ság töredékét veszélyezteti a tíz évvel ezelőtti helyzethez mérten. Ez az egészségügy­ben egy korszak kezdete, hi­szen nyilvánvalóvá vált, ho­gyan lehet közös erővel, a nemzetek összefogásával le­küzdeni egy súlyos betegsé­get. A himlő leküzdésében nyert I tapasztalatok megteremtik I egy, a mainál szakszerűbb, összefogottabb küzdelem alapját más fertőző beteg- I ségek ellen. Ennek az összefogásnak nagy a politikai jelentősége | is. Szép példáját nyújtja I azoknak a lehetőségeknek, melyeket a népek aktív ösz- ! szefogása; békés együttműkö­dése megvalósíthat. Szocialista rendszerünk [ nagy anyagi áldozatot hoz a lakosság fertőző megbetege­désének megelőzésére, ennek I egy kiemelkedően fontos ré­sze a védőoltási rendszer. A kisgyermekek a 12 hó- j napos kor betöltése után kap- I ják a feketehimlő elleni első védőoltásukat, majd 12—13 j éves korban részesülnek új- ! raolíásban. T udatosítani kell hazánk lakossága körében, hogy a kétszeri kötelező, í életkorhoz kötött himlőoltás j elvégzése járványmentes idő­szakban is fontos feladat. Tehát az 1975. évi egész­ségügyi világnap jelmondatát a következő, közvéleményt kialakító szemponttal egé- I szítjük ki .megyénkben: > yl I védőoltások megvédenék a fertőző betegségektől!« Szűcs Lajosné egészségnevelési főelőadó ÁPRILIS HÉTFŐ Herman Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Erősen felhős idő, többféle esővel, záporesővel, helyenként zivatarral. Élénk, időnkéit erős déli, délnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, általában: 11—16 fok között, délkeleten még 20 fok közelében lesz. Megújultan a csipkekészítés Kiskunhalason miatt még mindig nagy számban fordult elő himlős megbetegedés. Eme országok többsége a föld legszegényebb országai közé tartozott, kez­detleges egészségügyi szolgá­lattal. A pusztító nagy járványos betegségek elleni összefogás hozta létre az első nemzet­közi egészségügyi konferen­ciát, amely 1851-ben Párizs- 1 ban ült össze és egy nemzet- I közi egészségügyi kódexet dolgozott ki a járványos be- | A kiskunhalasi csipkeházban a világhírű iparművészeti re­mekek állandó kiállítása és múzeum nyílt. A Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet a városi tanács támogatásával a mú­zeum létrehozásán túl fölélesztette a kihalófélben lévő csip­kekészítő mesterséget. Jelenleg 10—12 halasi asszóny fog­lalkozik a rendkívül türelmet és aprólékos munkát igénylő csipkék készítésével. Egy 20 centiméter átmérőjű csipke el­készítése átlagosan egyhavi munkát igényel, értéke pedig 3—4 ezer forint. űitafálatos a lottón A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 14. játékhéten egy darab öt- ta'.álatos szelvény volt, nye­reménye 2 634 220 forint. Négy találata 83 fogadónak volt, nyereményük egyenként 31 738 forint. Hármas talála­tot 7800 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 338 fo­rint. A kéttalálaíos szelvé­nyek száma 223 533 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A. nyeremények a nyeremény illeték levonása után értendők, a közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. — tJj tornatermet és könyv­tárhelyiséget kapott a kőrös­hegyi 2. számú általános is­kola. Az építés, illetve átala­kítás 750 ezer forintba ke­rült.' — Még ebben a hónapban befejeződik az iharoisberényi , és az iharosi vízmű építése, amely e községek egészséges ivóvízellátását biztosítja. — Megkezdődött a nyári őrsvezetőképző táborok veze­tőinek továbbképzése. A négynapos tanfolyamon So- mogyból heten tartózkodnak Csillebércen. — A mi utcánk címmel Vámos Miklós fiatal író hangjátékát sugározza' csü­törtökön., este. a.,Petőfi adó. A női főszerepet Andai Kati, a Csiky Gergely Színház tag- j ja alakítja. — Elutazott hazánkból a kalinyini Komszomol-kül- döttség, amely Valentyina Andrejevna Jefimovának, a Komszomol Kalmyin területi bizottsága titkárának a ve­zetésével a felszabadulás 30. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepségeken vett részt. — Szombat este. A televí­zió népszerű hétvégi műso­rában április 12-én Monori Lilit és Reviczky Gábort is láthatjuk. P. TS. Barannyikov Nevek az emlékműn Nincs abban semmi megle­pő, hogy a gellérthegyi felsza­badulási emlékművön néhány név iniciálé nélkül van feltün­tetve. Például: SZEKENKO ALHADNAGY. Ha az elesett harcost Iva- novnak vagy Kuznyecovnak hívták volna, nem volna sem­mi értelme a nyomát kutatni. Helyesebb volna úgy tekinte­ni, hogy ez a felirat vala­mennyi Ivanov vagy Kuznye- cov alhadnagyra vonatkozik, akik Magyarország felszabadí­tásakor haltak hősi halált. De az összes elesett szovjet tiszt közül csupán egy Szerenko nevű van eltemetve Magyaror­szágon, S a rangja alhadnagy. Semmi ikétség: a felirat pon­tosan Őrá vonatkozik, akit Bu­dapesten temettek eL A tiszti állomány vesztesé­gét nyilvántartó osztály kar­tonlapján ez áll: »Szerenko Alekszej Trofi- movics gárda alhadnagy, az 5. gárda tüzérhad aszály 18. ta- rackos gárda tüzérdandárjá­nak ütegparancsno.ka. Szüle­tett: 1925-ben, Komszomol-tag, 1943 óta teljesített szolgálatot a hadseregben, elesett az 1945. január 11-i harcokban. Elte­metve a H—65 650 és U— 5785-ös parcellájú sírban. Cí­me: apja Szerenko Akim And- rejevics, lakik a bobrovi falu­tanácshoz tartozó Kotikovo fa­luban, Altáj-vidék, Rubcovszk- járás.« Sokáig, nagyon sokáig kel­lett várnom az első levelemre küldött válaszra. Végre meg­érkezett. »Apánk, Aliim Andrejevics és anyánk 4 évvel ezelőtt meg­haltak. Az ön levelét a szom­szédok vették át. Űk küldték el a Rubcovszk várókban lakó hozzátartozóinknak, akik vi­szont továbbították nekem Alma-Atába. Az első, amit kérek öntől, közölje velem, hogy hol van eltemetve Alekszej fivérem. Tudja egyáltalán? Azt kéri, hogy írjak róla. Ljonyocska szófogadó, békés természetű kisfiú volt, akit ki­vétel nélkül mindenki szere­tett, Az igaz, hogy néhány kö­tekedő természetű pajtása pnadrágos lánynak« csúfolta. En a nővére vagyok. Fér­jemmel és két apró gyerekkel Kirgiziában lakunk, nem mesz- sze Dzsalal-Abad várostól, a kénbányatelepen. 1941. június 22-én férjemet behívták. Ter­mészetesen beszámoltam erről Kotkovóban élő szüleimnek. Amikor otthon . elolvasták a levelemet, Ljonya nyomban ki­jelentette: »Leutazom Surához, egyedül maradt a két kislány­nyal, segítek neki«. S el is in­dult hozzám. Serdülőkorban volt akkor és tanulónak vet­ték fel a bányába. 40 dekára szóló kenyérjegyet kapott. Ketten dolgoztunk és együtt neveltük a gyerekeket. Előfor­dult, hogy hazaszaladt a nauti­kából és hazahozta az egész 40 deka kenyerét. Mondom ne­ki: »Miért nem etted meg magad?« — ö meg azt feleli: »Ettem, ettem belőle, láthatod, itt vágtam le belőle«. És máris szalad i a kislányokhoz és el­osztja köztük a kenyeret... Mennyi jóság, önfeláldozás volt benne. Szüléinknél sok­kal .többet ehetett volna... 1942-ben kijártam, hogy haza­engedjenek a szüléimhez, de Ljonyát nem engedték el a munkahelyéről: háború van, mondták. Most már nem kel­lett rólam, és a gyerekeimről gondoskodnia. Erre minden­áron be akart vonulni katoná­nak. 1943-ban a talgari katona- iskola hallgatója lett (Alma- Ata közelében van). Egy év múlva megkapta az álhadna­gyi rangot, majd Leningrád közelében szolgált. Leveleiben azt írta, hogy minél előbb sze­retne kijutni a frontra, hogy leszámolhasson az ellenséggel,' a hazánkra zúdított szeren­csétlenségért Leningrádtól el volt ragadtatva, s azt írta, hogy egy ilyen városért és az ilyen emberekért, mint a le- ningrádiak, az életét sem saj­nálja feláldozni. Legutolsó levelének kelte: 1944. december 15. Ezt már Magyarországról kaptuk. Nem­sokára rá megérkezett a gyász- jelentés . .. Ljonya akkor még csak tizenkilenc évek volt! Nyomtalanul eltűnt Sztá­lingrádnál Nyikita bátyám, aki 1907-ben született és harcko­csizó volt. Legalább azt tudtnám, hol van Ljonya sírja. Ha ön tud­ja, közölje velem, kérem. Alekszandra Bajguseva.« Tehát nem kétséges, hogy a Felszabadulási Emlékművön a Szerenko név után »L. A.« betűknek kell következniük. (Folytatjuk.) — A Kubai Televízió hat­órás programmal köszöntötte szocialista hazánkat, Meg­változott életünket bemutató riportok mellett interjút su­gárzott Megyeri Károllyal, a televízió Kubában tartóz­kodó elnökhelyettesével. A gazdag program műsorveze­tője Kudlik Júlia volt. Tavaszi árhullám a Tiszán Az oi’szágas esőzések hatá­sára árhullám alakult ki a Tiszán. A folyó magyaror­szági alsó szakaszára a Ma­ros is jelentős víztömeget szállít. Az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoz­tatása szerint ez az idei má­sodik árhullám, az elsőnél lényegesen magasabbnak ígérkezik. Általában két- évenkint jelentkezik a jelen­legihez hasonló tavaszi ára­dás a hegyekben elolvadt hó­ból, illetve a /csapadékvizek­ből. Vasárnap délben a sze­gedi hídnál lévő mérce már 500 centiméter körüli értéket jelzett. A hidrológiai előre­jelzésekből következtetve még legalább 1 méteres emelkedés várható. Ez azt jelenti, hogy a hullámtéri te­rületekre is kihatol a folyó. Amennyiben a közeli na­pokban újabb esőzések nem duzzaszt ják a folyókat, árvé­delmi készültség elrendelésé­re nem lesz szükség. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közti- leteket. hogy 1975. április 10-én délelőtt 7.30-tól délután 15.30-ig a Pete Lajos utcában áramszünet lesz:, (328546) — A mohács! Dr. Marek Jó­zsef Mezőgazdasági Szakközépis­kola felvételt hirdet a dolgozók szakközépiskolájának levelező tagozatára az 1975/76. iskolai évre. Somogy megye területéről a me­zőgazdasági gépészeti szakra le­het jelentkezni. kétéves üzemi gyakorlattal. Kérésre részletes tájékoztatót és jelentkezési lapot küldünk. Címünk: Mohács, Dó­zsa Gy. út 18. Tel.: 124. Az iskola igazgatója. (65489) — A VOLÁN utazási ajánlatai: üdülés a spanyol tengerparton, Palma de Mallorcán. 16 nap, tel­jes ellátás. A részvételi díj: 6800 Ft H- útlevél + 45 dollár költőpénz. Indulás: június 15-én. 12 napos autóbuszkirándulás Gö­rögországba. Félpenziós ellátás. A részvételi díj: 6500 Ft + útle­vél + 35 dollár költőpénz. Indu­lás: augusztus 29-én. Erdélyi nagykörút — 7 nap, autóbusszal. Teljes ellátás, I. o. elhelyezés. A részvételi díj: 2800 Ft. Indulás: augusztus 2-án. Bővebb felvilá­gosítást a VOLÁN Utazási iro­dában (Kaposvár, Berzsenyi u. 1-), vagy a 12-222-es kaposvári telefonon. (9261) 15 évyel ezelőtt. I960, április 7-én halt meg — 86 éves korában — Dmitrij Gu* lia szovjet-abház regényíró, költő, műfordító és drámaíró. Az abháziai Uarcsa helység­ben született, s az éles eszi! gyerek a pedagóguspályára ér­zett hivatást; ezért tanítói ok­levelet szerzett. Minden erejét népe kulturális fölemelkedésé­nek kívánta szentelni: a szá­zadforduló előtti években — Macsavariani nevű társával együtt — megteremtette az ab- ház ábécét. Első verseskötetc 1912-ben látott napvilágot. Gulia művészetét a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom győzelme bontakoztatta ki. A forradalom után sorra je­lentek meg művei. Versesköte­teiben realisztikusan, ugyan­akkor művészien mutatta be a szocializmus építésébe bekap­csolódó abházok életét. 1940- ben jelent meg Kumacsics cí­mű regénye, mely az abház ncp forradalom előtti életének tör­ténelmileg is hiteles, megrázó krónikája. Lakonikus tömörsé­gű stílus, mély népi humor jellemzi írásait, szövi át prózai és lírai műveit egyaránt.^ Ö hozta létre az abház színhazat is; ennek műsorát saját da­rabjaival gazdagította. Hosszú ideig szerkesztette az Abbázia című újságot, s sok történel­mi, néprajzi, nyelvtudományi munkát is írt. A Szovjetunió­ban az abház irodalom és tu­domány kimagasló egyénisége­ként tartják nyilván nevét. Mától: parkolási díj Siófokon Parkolási díjat szednek mától Siófokon, a gépkocsik részére kijelölt várakozóhe­lyeken. A tanácstól kapott tájékoztatás szerint a város központjában levő vízto­rony mellett, a Sió Áruház előtt, valamint a Sió-híd mellett és a hajóállomásnál kialakított autóparkolóban kell fizetni a várakozásért. A parkolás díja változatlanul 1 forint. — Táviratban köszöntötték a Somogyi Néplap munka­társait a Kalinyinszkaja Pravda újságírói a felszaba­dulás 30. évfordulója alkal­mából. Testvérlapunk mun­katársai azt kívánták, hogy tovább erősödjön a két szer­kesztőség közötti együttmű­ködés. — Eötvös Lóránil-díjat ka­pott dr. Guba Sándor, a Ka­posvári Mezőgazdasági Főis­kola főigazgatója. A kitünte­tést dr. Dimény Imre minisz­tertől vette át a Mezőgazda­sági és Élelmezésügyi Mi­nisztériumban rendezett ün­nepségen. — Leányok, figyelem! Szövő­ipari tanulónak jelentkezhet minden 14. életévét betöltött álta­lános iskolát (8 osztályt) végzett leány. Juttatások: a kezdő tanu­lóbér 350 Ft, amely a tanulmá­nyi eredménytől függően emel­kedhet. A társadalmi ösztöndíj havi 250 Ft + utazási költség: 50 Ft. (Az első hónapban az ipa­ri tanulók összesen 650 Ft-ot kap­jak.) Tankönyvet, munkaruhát és iskolaköpenyt adunk. Díjtalan elhelyezés és ingyenes ellátás a most. épülő, új kollégiumban. A kezdő szövők keresete 1800—2500 Ft, a gyakorlott szövők keresete 2800—3200 Ft. A jeles és kitűnő eredménnyel végző szakmunká­sok havonta 5 % szakmunkás­pótlékot kapnak. Jelentkezni le­het — szombat kivételével — bármelyik munkanapon, 8-tól 15 óráig, személyesen vagy levél­ben. Jelentkezés után részletes tájékoztatást küldünk. PATEX Angyalföldi Szövőgyár, személy­zeti osztály, 1135 Budapest XIII., Fáy u. 81—83. (254) Heti ajánlatunk: trevira férfipulóver (rövid ujjú) mintás matlaszépongyola bakfis otthonka flancll angolpólya fehér jersey mintás jersey perzsa futószónj eg Kaposváron, a vasútállomással szemben, a FORINTOS ARUK SOLTJÁBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom