Somogyi Néplap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-04 / 79. szám
„jól szolgálni az embereket” i Az ajtaja mindenki előtt mindig nyitva áll. Gyakran nyílik ki ez az ajtó; Ilyenkor félreteszi a munkáját, s meghallgatja a hozzá fordulót Azután intézkedik az ügyében. Amikor ipari munkás kopogtat, akkor talán az apja, vagy saját fiatalságának egy emlékmozaikja villan föl az emlékezetében, amikor meg fejkendős parasztasszony, akkor látni véli az anyját, ahogy sötétedéskor a többi napszámos asszonnyal hazatért a Barkóféle uradalomból. Pomáz, 1928. Egy óbudai gázgyári munkás és egy napszámos asszony második gyermekeként született Gajdos László. Ma a Nagyatádi Járási Pártbizottság első titkára. Gyerekkor, ifjúság.. — Az iskola után én is mentem délutánonként az uradalomba dolgozni. Negy- ven-ötven filléreket kerestünk. Akármilyen fáradtak voltunk is, édesanyám minden este egy órát ránk áldozott, kikérdezett. Hajnalban kelt, akkor főzött. Mindig érdekeltek a gépek, amolyan barkácsoló gyerek voltam, s tulajdonképpen a vágyam vált valóra azzal, hogy negyvenhárom január 18-án Angyalföldre kerültem a Lánggépgyárba géplakatos tanonc- nak. Háborús évek, közeledő front. A kéményseprő Jankó József nevére ma is pontosan emlékszik. Lehet elfelejteni azt, aki akkor két hé« tig bújtatta a pincéjéhen, amikor a behívó parancsra pem jelentkezett?! — Tizenhattizenhét éves gyerek voltam. Nem tudatos ellenállás volt ez! Csak egyszerűen nem akartam katona lenni. Bár az is igaz, hogy az üzemben sok mindent hallott az ember. — Ahogy most utólag visszagondolok, nem egy olyan megjegyzés, megnyilvánulás' hangzott el a szakiktól, amit abban az időben nem volt gyerekjáték kimondani. A nagybátyja volt az első, akinek elmondta: nem jelentkezik a behívó parancsra, inkább bújkál. És ugyanez a nagybácsi vezette el 1945 márciusában a kommunista pártba. Az ösztönösség szinte észrevétlenül formálódott tudatossággá. Villanások. A Szálasi-puccs lesújtott a családra, sógorát agyonlőtték. A felszabadító szovjet csapatoktól élelmet kapott, négy hónapig autókat, járműveket szerelt. A »-^tanci-híd« elkészültével kerékpárral járt a Lángba. Melósnyelven úgy nevezték az egyhuzamban végzett éjjel-nappali munkát: durch-mars. Nemegyszer kettőt is csináltak belőle. Az első csepp etilénért Az Alföld akkor még valóban Alföld volt. A kis falu, Ti- szaszederkény, álrposan terült el a folyó jobb partján, nem messze a Sajó torkolatától. »Itt‘gyárak lesznek — mondták ,a tervezők — Magyarország vegyipari és energiaközpontja!- Akkor még csak egy gémeskút és egy csőszkunyhó árválkodott a pusztán. Csaknem negyven hónappal ezelőtt újabb hatmilliárd forint »forgatta fel« a tájat. Elkezdték építeni a Tiszai Vegyikombinát hatalmas olefinművét. Mindössze három év alatt készült el, s az átadás után nem kellett semmilyen hiánypótló munkát végezni. Egyedülálló teljesítmény volt nagyberuházásaink történetében. Közben a hajdan volt falu Leninváros- sá fejlődött. Mintha nem akarna róla tudomást venni, hogy elkészült az olefinmű. Még mindig tart benne a feszültség, mert »aki a beruházások területén dolgozik, mindig valamilyen új technikai, közgazdasági problémával találja magát szembe. Ha ez utóbbi nem jellemzi a munkáját, akkor nem jár helyes úton!« Így mondja Szabó Gergely, a Petrolber igazgatója. Gyorsan fogalmazott, hévvel előadott mondataiban magától értetődő természetességgel férnek meg az ilyen kifejezések: »60—70 millió forint ilyen beruházásnál nem jelentős«, s hogy »plusz-mínusz nyolc milliméteres pontossággal kellett az előkészítés során dolgozni«. Persze nem itt volt a kezdet. Először ástak egy hatalmas »teknöt«. Pontosabban: így a »felszínen« csinálták a mélyépítési munkákat. Mindezt — mármint a megoldást — el kellett fogadtatni az építőiparral. »Nem mintha az építők — különösen a mi partnereink — nehezen mozdultak volna, de ilyen megoldást korábban senki sem választolt.« A földmunkák a felére-harmadára csökkentek. A hónapok múltak, szédületesen magas tornyok csillogtak az építkezés területén, a berendezéseket szállító cég szakemberei az utolsó csavarig — »de szó szerint az utolsó csavarig!« — mindent ellenőriztek. Nem akármiről van szó, a biztonság egy-egy ilyen vegyipari üzemben szinte mindenek fölött álló követelmény. »A gyárban, a csövekben, berendezésekbe», tartályokban mozgó energia mennyisége — hallom Szabó Gergelytől az ösz- szehasonlítást — azonos a két japán városra ledobott atombombák együttes energiájával !« Minden a program szerint alakult. Pedig a tervezés időszakában még figyelembe nem vehető körülményekkel is szembetalálták magukat. A kiskörei vízlépcső tervezői a víztisztaság érdekében nagyon szigorú előírásokat kötöttek ki. Az olefinmű beruházóinak 70 millió forintért kellett a víztisztító berendezést utólag megtervezniük, a költségvetésbe »passzintani«. Nyugodtak. Azt mondják, hogy a vegyipari üzemből visszaengedett víz tisztább lesz, mint amilyet kiszivattyúztak a tározóból. A munkásokról beszél, akik »ahogy közeledett a befejezés ideje, egyre intenzívebb munkát végeztek, egyre több túlórát vállaltak, egyre inkább j sajátjuknak érezték az olefin- I műt«. Pedig voltak az embe- , rekkel gondjaik is. Nem volt I például bádogos. Legalábbis megfelelően képzett. Pedig az üzem területén összesen hetvenezer négyzetméter felületet kellett szigetelni. A szükséges kétszáz szakember helyett mindössze negyvenet találtak ... Öröm volt az is, amikor az első csepp etilén megjelent a csővezeték végén. Ta’án még tülekedtek is, hogy mindany- nyian láthassák. Akkor már minden az elmúlt napok fáradtsága volt, s ez az egy csepp, az első csepp feledtette egy rövid ideig. Még valamit kiemel az igazgató. Azt, ahogy a szocialista brigádok munkája, az önkéntes felajánlások, a megyei pártbizottság és más szervek segítsége hatottak rá. »Ahogy a politikai erőből anyagi erő lett!« — mondja. Felszabadulásunk 30. évfordulóján Szabó Gergelyt az Állami Díj I. fokozatával tüntették ki az olefinmű építésének szervezése során végzett tevékenységéért. Mészáros Attila A csendes, higgadt, emlékidéző szavak mögött ma is vibrál a feszültség. — Hallatlan nenéz az akkori forradalmi, nyüzsgő állapotot felidézni. Minden időnket célszerű, hasznos, okos dolgokkal töltöttüK. Megmozdulások, tiitakozó felvonulások, Küzdelem a feketézők ellen, parlamenti demonstráció — anogy jellemzi — értelmes, jól felkészült elv- társak vezetésével, összecsapások a parlamentben. — Kozoen ípereu'tem, öreg szakik neveignUK. iNagy^i, emieaezetesek Voltak a iiaty- gyuiesek is, amelyeken lea*.. vetnem. lViefc,mulaiaozott: csodákra Kepes ez a korgo gyomórral ivuzviu mmiKaaooZt.ct^y. Szentül hittuk: amit mi csinálunk, az jo! Teie voltunk leikeseuessel, nem ismertük a faradságot. Ez a munkáskörnyezet nevelte, formálta Gajuos Lászlót. Es eoooi a környezetből érkezett a Központi oizottsag megbízásából 1949 tavaszon Csurgóra pártmunkásnak. Élete, munkája, törekvése attól kezdve elvuiaszthatauan a megye életétől. Az állomások: Csurgó, Kaposvár, Siófok, Fonyod és tizenegy év óta Nagyatád. A nagyközség azóta várossá formálódott, a járás kiterebélyesedett, megnőtt. A pomázi munkásfiatal haja lassan őszül, és ami- i kor azt kérdem, hogy neki, a pártmunkásnak mi az »ars ! poeticája«, így válaszol: — Az mondani sem kell, i hogy az ember elkötelezett, j Tudom, miért dolgozom, törekszem: jól szolgálni az embereket. Ha jól valósítom meg a párt politikáját és segítem, hogy minél többen jól szolgál- j ják ez a politikát, akkor a legtöbbet teszem az ember- j ért Az előbb kérdezte, hogy j mi a legnehezebb az én mun- | kámban. Hát azt hiszem, dönI terű. Emberek sorsában, ügyében határozni. Ez a legnehe- | zebb, a legfelelósségteljesebb. Itt nem szabad hibázni, nem 'szabad tévedni, késni sem | szabad és elsietni sem semmit. A legfrissebb, és ahogyan mondja: életreszóló élmény, a XI. kongresszuson való részvétel, újra é3 újra előtör gondolataiból. Nyílt szívű, tiszta politikánkról beszél, a kongresszus kollektív bölcsessé. túrói, az őszinte, meghitt hangulatról. Azután csendesen hozzáfűzi: — Szeretem ezt a munkát. Itt Atádon, a járásban lassan nincs olyan épület, utca i vagy járda, amelyik ne szól- ! na hozzám. És ez csak a gaz- ; dasági oldal. Hát a tudati! | Ami az emberek gondolkodásában történt! Sokszínű, értelmes, nagyon szép munka ez... I Az ajtaja mindenki előtt nyitva áll. És gyakran nyí- i ük ki ez az ajtó. I j Vörös Márta Hárem évtized képekben A naszád vis Ünnepel az ország, ünnepel a főváros, amely 30 esztendővel ezelőtt végleg megszabadult a fasizmus terrorjától. Az ünneplő főváros, hazánk egész népe hálával gondol a Szovjetunióra ezekben a napokban. Hadserege óriási véráldozatok árán adta vissza a szabadságot. A romba dőlt város lakói tétován, a pincék sötétjéből előbújva, k.ábultan élni és dolgozni kezdtek. Az elindulás első napjainak emlékei közül bukkant elő ez a visszaemlékezés: Büszke hídjaink sírást fakasztó csonkjai a Dunába merültek. A főváros ketté volt szakítva. Budát és Pestet egy 30 személyes ladik — amelynek végén egy ócska kis segédmotor fityegett — kötötte össze. Reggelente hosszú sor állt a Batthyány tér magasságában, átszállításra várva. Magam is ott álltam a csípős, kora tavaszi szélben reggel, és vártam a soromra, hogy a mai Szabadság térre juthassak. Majd egyórás várakozással o leolvasott 30 ember között voltam, és beszálltam az imbolygó járműbe. Feszült a spárga a motorindítón, és elindultunk. Még 10 méterre sem voltunk a parttól, amikor felfigyeltem, hogy a Margit- híd roncsai felöl egy több egységből álló szovjet őrna- szádraj félelmetes sebességgel közeledik. Rákiáltottam a motorkezelőre: »Ne menjen tovább-. »Hol leszünk addigra!« felkiáltással azonban büszkén pöfög tette a »culnit«. A távolság egyre kisebb lett és félúton találkoztunk, bár az első naszád orrában álló szovjet katona zászlójelzésekkel adott figyelmeztetést. A megriadt motorvezető izgalmában valamit rosszul csinált, és a motor leállt. Az őrnaszádok talán 20 méterre húztak el mellettünk, így csupán egyetlen hullám ért bennünket, de ez is elég volt ahhoz, hogy pánik törjön ki. Mivel egy hatalmas — feltehetően úszni nem tudó — férfi görcsösen markolta a rucámat, nem állhattam fel, így nem tudtam mást tenni, mint mindenkit túlkiabálva leülést parancsolni. Erre annál inkább szükség volt, mert a ladik ekkor már veszedelmesen ingott. Motorvezetőnk halálsápadt arccal bámult a vízre, mely a csónakot lassan a Lánchíd roncsai felé sodorta. A rémület az arcokra ült, mar senki sem szólt. A mellettem ülő talán még erősebben kapaszkodott a ruhámba. Mintegy 50 méterre voltunk a vízbe zuhant hid- láncoktól, és már-már úgy látszott, a ladik sorsa megpecsételődött. ' Ekkor a távozott őrnaszádok egyike — föltehetően helyzetünket megfigyelve, parancsra — váratlanul kibukkant a híd- pillér mögül. A többi már pillanatok alatt játszódott le. Repült a fabólya a kötéllel, amely megfeszülve, vontatókötélként a naszádhoz kapcsolta a ladikot. A hajó lassan fordulva húzni kezdett minket a pesti part kikötő tutaja felé. A parton sűrű sorban álló emberek és a csónakban ülök éljenzése közben simult a »culni« a tutajhoz. A naszád pedig dél felé fúrta orrát a folyóba. Csak pillanatokig láttuk megmentöink arcát. Mosolyogtak ... Felszabadult érzéssel fa ruhámba kapaszkodó is eleresztett végre) léptem a gránitlépcsőkre, és indultam a mostani Szabadság tér irányába. A Széchenyi utcában a budai hegyek felől fújó hideg márciusi szél belém kapaszkodott, és szinte siettette lépéseimet. Sármándi Károly S 100 megawattos óriás turbináját. i A fejlődés útja: »az automatizálás«. A textilipar korszerűsítésére 17 milliárd forintot fordít államunk. A KGST-országok egyesített villamosenergia-rendszerében érkezik a Szovjetunióból a villamos energia. Képünkön a Béke távvezeték gödi alállomása. Százezrek utazását teszi gyorsabbá és kényelmesebbé a metró. Képünkön: a metró Blaha Lujza téri mozgólépcsője.
